adozona.hu
AVI 2004.8.92
AVI 2004.8.92
A fizetendő általános forgalmi adó összegét a más javára nyújtott szolgáltatás esetén a beszerzési ár alapján kell meghatározni (1992. évi LXXIV. tv. 8., 22. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság 1997-1998-as évekre átfogó ellenőrzést tartott, amelynek során különböző adónemekben tett megállapításokat. A vizsgálat eredményeképpen meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére 2 208 000 Ft adóhiányt, javára 58 000 Ft-ot állapított meg, és a megállapított adóhiány után 80 000 Ft bírság és 166 000 Ft késedelmi pótlékfizetési kötelezettségről rendelkezett. A fellebbezés folytán eljáró alperes határozatával annyiban változtatta meg az elsőfokú határozatot, hogy...
AVI 2004.8.92 A fizetendő általános forgalmi adó összegét a más javára nyújtott szolgáltatás esetén a beszerzési ár alapján kell meghatározni (1992. évi LXXIV. tv. 8., 22. §)
A felperesnél az adóhatóság 1997-1998-as évekre átfogó ellenőrzést tartott, amelynek során különböző adónemekben tett megállapításokat. A vizsgálat eredményeképpen meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére 2 208 000 Ft adóhiányt, javára 58 000 Ft-ot állapított meg, és a megállapított adóhiány után 80 000 Ft bírság és 166 000 Ft késedelmi pótlékfizetési kötelezettségről rendelkezett. A fellebbezés folytán eljáró alperes határozatával annyiban változtatta meg az elsőfokú határozatot, hogy a felperes terhére 1 812 000 Ft általános forgalmi adó különbözetet és 122 000 Ft társasági adókülönbözetet állapított meg, mely adóhiány különbözetből 264 000 Ft minősült adóhiánynak, az adóhiánynak minősülő adókülönbözet után 80 000 Ft bírságot és 136 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.A peres eljárásban is vitatott adóhatósági megállapítás a következő volt. A felperes a vidéki dolgozói számára a munkába járáshoz havi utazási bérleteket vásárolt a K. V. Rt.-től és az M. Rt.-től. A közlekedési vállalat által az utazási bérletekért a felperes felé számlázott összeg általános forgalmi adó tartalmát a felperes előzetesen felszámított forgalmi adóként levonásba helyezte, mellyel szemben csak a dolgozói térítés összegének általános forgalmi adó tartalmát vallotta be fizetendő általános forgalmi adóként. Az adóhatóság emiatt a felperes terhére 1997-1998-as évekre általános forgalmi adó különbözetet írt elő, ezzel egyidejűleg a felperes 1997. évi adózás előtti eredményét felemelte, az 1998. évi adózás előtti eredményt pedig csökkentette. A felperes adólevonási jogát az adóhatóság nem vitatta. Az adóhatóság határozatát az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 8. § (1) bekezdése, 13. § (1) bekezdés 13. pontja, 22. § (1) és (6) bekezdés a), b), c) pontjára alapította, valamint APEH Iránymutatásra is hivatkozott.
A felperes keresetében ezen határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja az volt, hogy az alperes helytelenül alkalmazta a hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket. A felperes előadta, hogy a peres felek között nem volt vita a közlekedési szolgáltatások beszerzése, azaz a vonat- és buszbérletek megvásárlása során felperes felé felszámított áfa levonhatóságát illetően. Ugyanakkor az alperes pusztán azért, mert a bérletet a munkavállalóknak átadták és az azon feltüntetett ár 14., illetve 20%-át kellett a dolgozóknak megtéríteni, a térítési arány alapján hivatkozott az adóhatóság a feltűnő értékaránytalanság Ptk. szerinti fogalmára, és ezért megvalósítani látta az Áfa. tv. 22. § (6) bekezdésében foglaltakat. A felperes szerint azonban a bérlet nem termék, hanem annak igazolása, hogy az azt felmutató személy az utazásra jogosult. Csak a magáncélú felhasználás tekintetében valósult meg a munkáltató és a munkavállaló között a szolgáltatásnyújtás, ezért kellett a dolgozóknak is hozzájárulni a bérlet árához. A felperes a munkavállalótól nem egy szélesebb körű szolgáltatás részbeni ellenértékét kapta meg, hanem egy szolgáltatás, a vélelmezett magáncélú felhasználás teljes ellenértékét. Ennek megfelelően történt a munkavállalótól kapott ellenérték elszámolása és adóztatása.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, fenntartotta a határozatában foglalt álláspontját. A megyei bíróság 6. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. A jogerős ítélet idézte a perbeli időszakra hatályos Áfa. tv. 8. § (1) bekezdését, valamint 13. § (1) bekezdés 1. pontját és 22. § (6) bekezdését. E rendelkezések alapján osztotta azt az alperesi álláspontot, hogy mivel a fuvarozó vállalatok teljes piaci áron értékesítették a felperesnek a bérleteket, így a beszerzési ár a piaci árral azonos mértékben határozható meg. Mivel tehát a felperes ezeket a bérleteket 14%-os, illetőleg 20%-os ellenérték fejében adta át a dolgozóinak, ez az ellenérték az előzőekben kifejtett bérletjegyek forgalmi értékéhez viszonyítottan aránytalanul alacsony. Ezért helyesen vonta le ennek adójogi következményeit az alperes. Az a körülmény, hogy a munkába járással kapcsolatos dolgozói térítésekről jogszabályi rendelkezések szólnak, nem rontják le az Áfa. tv. rendelkezéseit, amely kivételt nem ismer e vonatkozásban.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes a felülvizsgálati kérelmében ismételten hangsúlyozta, hogy a Munka Törvénykönyve, valamint a 78/1993. (V. 12.) Korm. rendelet alapján jogosultak voltak havi elszámolással utazási bérleteket adni a dolgozóknak. A fizetendő adóból levonták a beszerzést terhelő általános forgalmi adót. A munkavállalók utazásra kötelesek használni a bérletet, az "önrész" a magáncélra történő utazás ellenértékének tekinthető, mely után fizetendő általános forgalmi adót bevallották és be is fizették. A felperes ismételten hangsúlyozta, hogy félreértelmezte az adóhatóság és az eljáró bíróság is az Áfa. tv. 8. § (4) bekezdését, ők ugyanis nem más javára, saját nevükben, hanem saját javukra rendelték meg a jegyeket. Ez a vállalkozás érdekeit is szolgálta, ezért is ismerték el az adólevonási jogukat.
Csak a részletes magáncélra való felhasználásnál valósult meg a szolgáltatás közvetítés.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és helytálló volt az abból levont jogi következtetése is. A felülvizsgálati eljárás során a bíróság azt vizsgálja, hogy a közigazgatási határozat a meghozatalakor hatályos jogszabályoknak megfelelt-e, a felhívott jogszabályi rendelkezéseket az eljáró közigazgatási hatóság helyesen alkalmazta-e. Az alperes a másodfokú határozatát az Áfa. tv. 8. § (1) bekezdés, 13. § (1) bekezdés 1. és 13. pont, valamint 22. § (6) bekezdésére alapította. A Legfelsőbb Bíróság egyezően a jogerős ítélet megállapításával helytállónak találta ezeket a jogszabályi hivatkozásokat. Megállapítható volt, hogy a perbeli esetben azzal, hogy a felperes az utazásra jogosító bérleteket megvásárolta és azokat a szolgáltatást igénybe vevő magánszemély munkavállalóknak átadta, a szolgáltatásnyújtást teljes egészében a saját nevében, de más javára rendelte meg. A munkavállalót az adott esetben a vasúti közlekedésnél 14%-os, autóbusszal történő közlekedése esetén 20%-os térítési összeg terhelte akár felhasználta a bérletet magáncélra, akár nem. Ez a térítési összeg az általános forgalmi adó szempontjából a szolgáltatás forgalmi értékéhez viszonyítva aránytalanul alacsony volt. A fizetendő általános forgalmi adó összegét ugyanis a bérlet beszerzési ára alapján kellett meghatározni. Helyesen utalt a jogerős ítélet arra is, adott esetben nem volt jelentősége az általános forgalmi adó szempontjából annak, hogy a Munka Törvénykönyve is rendelkezett - továbbá egyéb jogszabály is - a munkába járási dolgozói térítésekről.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet jogszabálysértését nem tudta megállapítani, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.785/2000.)