adozona.hu
AVI 2004.3.39
AVI 2004.3.39
Az illetéktörvény rendelkezéseit figyelembe véve kell vizsgálni, hogy az ingatlan lakóingatlannak minősül-e vagy sem [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek. f) pont]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú illetékkiszabási hatóság 1999. szeptember 26-án kelt fizetési meghagyásokkal a számára bemutatott adásvételi szerződés alapján az I. r. felperest mint tulajdonjog vevő 10%-os mértékű 715 920 Ft visszterhes vagyonátruházási és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási, a II. r. felperest pedig mint haszonélvezeti jog szerzőjét szintén 10%-os mértékű 477 280 Ft visszterhes vagyonátruházási és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási illeték megfizetésére kötelezte.
Az illetékkiszabás végett ...
AVI 2004.3.39 Az illetéktörvény rendelkezéseit figyelembe véve kell vizsgálni, hogy az ingatlan lakóingatlannak minősül-e vagy sem [1990. évi XCIII. tv. 102. § (1) bek. f) pont]
Az elsőfokú illetékkiszabási hatóság 1999. szeptember 26-án kelt fizetési meghagyásokkal a számára bemutatott adásvételi szerződés alapján az I. r. felperest mint tulajdonjog vevő 10%-os mértékű 715 920 Ft visszterhes vagyonátruházási és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási, a II. r. felperest pedig mint haszonélvezeti jog szerzőjét szintén 10%-os mértékű 477 280 Ft visszterhes vagyonátruházási és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási illeték megfizetésére kötelezte.Az illetékkiszabás végett bejelentett 1999. február 23-án kelt adásvételi szerződéssel az I. r. felperes mint állagvevő, a II. r. felperes mint haszonélvezeti jogvevő megvásárolta az E.-I. Rt. eladótól az Ny., B. tér 9. sz. alatti ingatlant.
Az elsőfokú eljárás során azt állapították meg, hogy az ingatlanon levő épületek irodaépületként funkcionálnak, ezért a vevőket a 10%-os illetékkulcs alkalmazásával kötelezték illeték fizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2000. január 27én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperesek keresetükben a kiszabott visszterhes vagyonátruházási illeték mértékét sérelmezték. Álláspontjuk az volt, hogy az általuk vásárolt ingatlan az ingatlan-nyilvántartási adatok szerint lakóház vagy gazdasági épületként van nyilvántartva. Az eljáró hivatalok tévesen sorolták az általuk megvásárolt ingatlanokat a szomszédos ingatlannal egy kategóriába, ezeket az utóbbi ingatlanokat ugyanis az ingatlan-nyilvántartás valóban irodaház illetőleg iroda elnevezéssel szerepeltette. A felperesek nyilatkozatokat csatoltak, melyek alapján megállapítható volt, hogy az általuk vásárolt ingatlan a szerződéskötés előtti öt évben kiürített állapotban üresen állt, illetőleg azt rövid ideig szükséglakásként használták. Ebből következik, hogy álláspontjuk szerint az ingatlanra az illeték-kiszabás során az illeték törvény 21. § (1) bekezdését kell alkalmazni, azaz a kedvezményes lakástulajdon-szerzés utáni illetékfizetési kötelezettségük áll fenn.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság 6. számú ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát az elsőfokú fizetési meghagyásokra kiterjedően is megváltoztatta és az I. r. felperes által fizetendő illeték összegét 271 552 Ft-ra, míg a II. r. felperes által fizetendő illeték összegét 128 368 Ft-ra szállította le.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében foglaltak szerint az I. r. felperes a B. tér 9. szám alatti ingatlan vonatkozásában a II. r. felperes haszonélvezeti jogával terhelten tulajdonjogot szerzett mind a földrészletre, mind a felépítményre. Ezt az ingatlant a földhivatal belterületi "lakóház, udvar, gazdasági épület" megjelöléssel tartja nyilván önálló ingatlanként.
Felperesek tehát lakástulajdont szereztek és ennek megfelelően kötelesek visszterhes illetékfizetésre.
Az elsőfokú bíróság ítéletében nem látta fennforogni az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 102. § (1) bekezdés f) pontjának utolsó fordulat szerinti korlátozását. Mivel megállapította, hogy az nem az ingatlan-nyilvántartási Tvr. 4. § b) pontja szerinti egyéb önálló ingatlanként, hanem az ingatlan-nyilvántartási Tvr. 4. § a) pontja szerinti önálló ingatlanként van nyilvántartva. Nem találta a korlátozó szabály alkalmazhatóságának kizártsága miatt a per eldöntése szempontjából jelentőségűnek azt a tényt, hogy az ingatlant az illetékkötelezettség keletkezése előtt mire használták. Ezért a bíróság az erre vonatkozóan meghallgatott tanúk vallomását e szempontból mellőzte.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását.
Az alperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy a periratokban található adatok szerint az eladót megelőző tulajdonos az épületben irodahelyiségeket alakított ki az 1980-as években és ezt követően az ingatlant ekként hasznosította. A felperesek tehát nem lakástulajdont vásároltak, hanem irodaházat, ezért a szerzés után a lakástulajdon után járó kedvezményes illetékkulcs nem volt alkalmazható.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperesek keresetét elutasította.
A perben nem vitatott tényállás szerint a felperesek az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, udvar és gazdasági épület megjelölésű belterületi ingatlant vásároltak Ny., B. tér 9. szám alatt. A felperesek az ingatlan-nyilvántartási adatok szerint kívánták a vagyonszerzési illeték mértékének meghatározását.
Az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontja alapján e törvény alkalmazásával lakástulajdon: lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel....
Nem minősül lakástulajdonnak a lakóépülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükség helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült, (garázs, műhely, üzlet, gazdasági épület stb.) továbbá az ingatlan-nyilvántartásba lakóházként (lakásként) nyilvántartott olyan épület, amelyet az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően már legalább öt éve más célra hasznosítanak.
Az alperes határozatában ezen utóbbi rendelkezés utolsó fordulata alapján minősítette a felperesek által vásárolt ingatlant nem lakástulajdonnak, és ennek megfelelően állapította meg a vagyonszerzési illeték mértékét. Az eljáró megyei bíróság jogerős ítéletében eltért az alperes határozatában foglalt indokolástól és azt állapította meg, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának utolsó fordulata szerinti korlátozása azért nem alkalmazható, mivel az ingatlan önállóként van nyilvántartva. Ezért mellőzte azon tanúvallomásokat, amelyek arra vonatkoztak, hogy az ingatlant az illetékkötelezettség keletkezése előtt mire használták.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság tévedett ezen ítéleti megállapításakor. Az alperes ugyanis a határozatában nem az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának azon rendelkezése alapján állapította meg a felperesek illetékfizetési kötelezettségét, hogy a felperesek által vásárolt ingatlan önállóként illetőleg nem önállóként van nyilvántartva, hanem arra alapította a döntését, mely szerint a vásárolt ingatlant az illetékkötelezettség keletkezését megelőző öt évben nem lakás céljára hasznosították. Ez utóbbi megállapítása az alperesnek a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint helytálló volt. A rendelkezésre álló közigazgatási iratok illetőleg periratok alapján ugyanis megállapítható, hogy a felperesek által vásárolt ingatlant bár az ingatlan-nyilvántartásba lakóház udvar, garázsként volt bejegyezve - gyakorlatilag az 1980-as évektől kezdődően - irodaként használták. Ekként vásárolta a felperes jogelődje az E.-I. Rt., és ekként hasznosította az azt megelőző tulajdonos a Z. vállalat is. Az E.-I. Rt. tulajdonszerzésekor nem merült fel egyébként az ingatlan hasznosítási módja, tekintettel arra hogy az E.-I. Rt. mint ingatlanforgalmi jogosultsággal rendelkező, amúgy is illetékkedvezmény jogosultja volt.
Egyetért a Legfelsőbb Bíróság azon megállapítással is, mely szerint attól, hogy az adott ingatlan időközben egy hajléktalan személy is használta, hasznosítási módja nem változott. Valamennyi peradat illetőleg felmerült bizonyíték azt támasztotta alá, hogy az önálló ingatlan függetlenül az ingatlan-nyilvántartásban szereplő megjelöléstől, osztozott a vele szomszédos hrsz.-on lévő épületekkel, és ugyancsak iroda céljára hasznosult. Ebből következik, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjának utolsó mondatfordulatában írt korlátozás fennállt. Az ingatlan lakóingatlannak nem minősült. Az alperes helytállóan rendelkezett a vagyonszerzési illeték általános mértéke szerinti fizetési kötelezettség elrendeléséről.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperesek keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.665/2000.)