adozona.hu
AVI 2003.2.23
AVI 2003.2.23
A hivatalból történő beraktározás esetében ugyan a jogszabály nem határoz meg maximális időhatárt, de minden esetben a vámáru raktározása egy adott ideig tart (1995. évi C. tv. 63. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az F.-F. Kft. 52 karton sportcipő továbbítását kérte a címzett jugoszláviai cég részére. A vámhivatal a belső áruvizsgálat alkalmával megállapította, hogy a sportcipőkön védett márka védjegyéhez összetéveszthetőségig hasonlóságot mutat, valamint a kiléptetni kért áru nem volt azonosítható sem fajtája, sem mennyisége tekintetében. Ennek alapján határozatával a sportcipők hivatalból történő közvetlen vámfelügyelet alá vételét és vámraktárba történő beraktározását rendelte el. A vámhivatal értes...
AVI 2003.2.23 A hivatalból történő beraktározás esetében ugyan a jogszabály nem határoz meg maximális időhatárt, de minden esetben a vámáru raktározása egy adott ideig tart (1995. évi C. tv. 63. §)
Az F.-F. Kft. 52 karton sportcipő továbbítását kérte a címzett jugoszláviai cég részére. A vámhivatal a belső áruvizsgálat alkalmával megállapította, hogy a sportcipőkön védett márka védjegyéhez összetéveszthetőségig hasonlóságot mutat, valamint a kiléptetni kért áru nem volt azonosítható sem fajtája, sem mennyisége tekintetében. Ennek alapján határozatával a sportcipők hivatalból történő közvetlen vámfelügyelet alá vételét és vámraktárba történő beraktározását rendelte el. A vámhivatal értesítette a felperest, mint végjegy jogosultat, amely tájékoztatta a vámhivatalt, hogy a NIKÉ védjegybitorlás miatt pert indított a feladó F.-F. Kft. ellen. A Fővárosi Bíróság 20. számú végzésével a pert megszüntette arra hivatkozással, hogy a védjegybitorlással érintett védjegynek a felperes nem jogosultja, nem bejelentője és nem a védjegylajstromba bejegyzett használója. A Legfelsőbb Bíróság 2. számú végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.Az elsőfokú vámhivatal 2000. december 7. napján kelt határozatával a felperest 2 346 000 Ft raktározási költségtérítés megfizetésére kötelezte. Kifejtette, hogy a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 144. § (6) bekezdése alapján a tárolási költségtérítés megfizetése esedékessé vált. A megfizetésre a Vtv. végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 14. §-a [helyesen: 222. § (14) bekezdése] alapján kötelezte a felperest, mivel felperes kérésére került sor az áru közvetlen vámfelügyelet alá vétele, és a védjegybitorlással kapcsolatosan megindított pert a felperes elvesztette.
Az alperes 2001. február 9. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Kifejtette, hogy a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazandó intézkedésről szóló 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) 4. § (1) bekezdése alapján nyújtotta be a felperes a vámfelügyelet elrendelésére irányuló kérelmet, melyet a vámhivatal elfogadott. A felperes csak a per elvesztését követően hivatkozott arra, hogy nem jogosultként, csupán meghatalmazottként járt el az ügyben. Ez a körülmény azonban nem mentesíti a felperest és a Korm. r. 8. § (4) bekezdése alapján jogszerűen került sor a felperes marasztalására.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy az elsőfokú vámhivatal a Korm. r. 3. § (4) bekezdésében foglalt feltételek hiánya ellenére fogadta el a felperes kérelmét. A felperes nem jogosultja, nem bejelentője és nem is a védjegylajstromba bejegyzett használója. Jogosultság hiányában pedig a raktározási díj költségének viselésére nem kötelezhető. Álláspontja szerint a Vhr. 222. §-ának (14) bekezdése az ügyben nem alkalmazható, mert az csak 2000. július 1. napjával lépett hatályba, és rendelkezéseit az azt követően indult ügyekben kellett alkalmazni. A perbeli termékek közvetlen vámfelügyelet alá vonása 1998. március 28-án történt, így az ügy folyamatban lévőnek tekintendő.
Az alperes a kereset elutasítását kérte azzal, hogy a felperest az eljárásban a vámáru jogosultjának kellett tekinteni. A határozat meghozatala idején már hatályban volt a Vhr. 222. § (14) bekezdése.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperes, mint a védjegyoltalom jogosultja kérelmére rendelte el a vámhivatal a vámáru közvetlen vámfelügyelet alá helyezését a Korm. r. 5. § (1) bekezdése alapján, és a vámárut vámraktárba helyezték. A 8. § (1) bekezdése alapján a felperes biztosítékot volt köteles letétbe helyezni, de ez felhívás ellenére nem történt meg. A felperes az 5. § (4) bekezdése alapján igazolta, hogy a védjegybitorlás miatt a bírósági eljárást megindította. A vámhatóság a 7. § (1) és (2) bekezdése alapján a bíróság ideiglenes intézkedést elrendelő határozatának, majd a bírósági eljárást befejező jogerős határozat alapján megfelelően járt el.
A Vámtörvény 1. § 21. pontjára figyelemmel a raktárdíj vámtehernek minősül, a 128. § (1) bekezdése szerint a vámterhet az árunyilatkozat elfogadásának napján érvényes előírások szerint kell kiszabni. A vámáruk árunyilatkozatát a vámáruk közvetlen vámfelügyeletének elrendelésekor 1998. március 28-án az elsőfokú vámhivatal visszautasította. A vámhivatal a közvetlen vámfelügyeletet 2000. december 11-én szüntette meg, ezen a napon rendelte el az áruk kiadását a vámáru felett jogosult feladó részére. A raktározási díj felszámítása, mint igény a vámfelügyelet megszüntetésekor keletkezett (2000. december 11.), ennek következtében a határozat meghozatalakor hatályos jogszabályi rendelkezés szerint kellett eljárni. A jogerős ítélet szerint a vámszervek helyesen jártak el, amikor az ebben az időpontban érvényben lévő előírások szerint határozták meg a raktározási költséget.
A megyei bíróság álláspontja szerint a közvetlen vámfelügyelet elrendelése fellebbezés hiányában 1998. március 28-án jogerősen lezárult. A raktározási díj, mint igény a vámfelügyelet megszüntetésekor merült fel, így nem a folyamatban lévő ügyről, hanem új ügyről van szó figyelemmel arra is, hogy a Vtv. 128. § (1) bekezdése a közvetlen vámfelügyelet elrendelésének időpontjában hatályos rendelkezések szerint is a vámterhet az árunyilatkozat elfogadása napján érvényes előírások szerint kell kiszabni.
A 89/2000. (VI. 20.) Kormányrendelettel módosított Vhr. 222. §-a valóban július 1-jén lépett hatályba, és a 89/2000. számú Kormányrendelet 183. §-a szerint e rendelkezést csak az ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni. A megyei bíróság álláspontja szerint azonban nem 1998. március 28-a óta folyamatban lévő ügyről, hanem új ügyről van szó, melyre a Vtv. 128. § (1) bekezdésének rendelkezésére is figyelemmel a módosított Vhr. 2000. július 1-jén hatályban lévő 222. §-a az irányadó és a Korm. r. 8. § (4) bekezdésében foglaltak.
A megyei bíróság álláspontja szerint a felperes arra is alaptalanul hivatkozott, hogy a vámszervek jogszabálysértően fogadták el kérelmét a vámfelügyelete elrendelésére. A felperes a vámhivatal felé a védjegyjogosultságát a "kizárólagos forgalmazási szerződéssel" igazolta, illetve telefonon, szóbeli közléssel megerősítette, így a vámhivatal jogszerűen fogadta el a felperes kérelmét. A vámfelügyelettel kapcsolatos döntést a felperes nem kifogásolta, az fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett, ennek a döntésnek a jogszerűségét sem közigazgatási eljárásban, sem jelen perben vitatni nem lehet. A felperes a Legfelsőbb Bíróság 2. számú jogerős végzésének ismeretében sem tájékoztatta a vámszerveket jogosultságának hiányáról, sőt a perrel kapcsolatos felhívásra sem válaszolt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését, és az alperesi határozat hatályon kívül helyezését. Továbbra is arra hivatkozott, hogy a Vhr. 222. § (14) bekezdése nem alkalmazható, mert a vámigazgatási eljárás 1998. március 22-én a közvetlen vámfelügyelet alá helyezéssel indult és az még nem fejeződött be. A Vtv. 125. § (1) és (2) bekezdés b) pontja alapján a vámfizetésre kötelezett a vámáru felett rendelkezésre jogosult, a felperes pedig a perbeli vámáru felett rendelkezésre nem volt jogosult. A Korm. r. 3. § (4) bekezdése alapján a felperes nem volt a védjegyoltalom jogosultja, és bejegyzett használója sem, így a vámhatóságnak a vámáru közvetlen vámfelügyelet alá vételére irányuló felperesi kérelmet az 5. § (2) bekezdése szerint el kellett volna utasítania, mert azt nem a jogosult nyújtotta be. Az eljáró vámhatóságok a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény rendelkezéseit is sorozatosan figyelmen kívül hagyták.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 10. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, az alperes 2001. február 9. napján kelt határozatát - elsőfokú vámhivatal 2000. december 7. napján kelt határozatára is kiterjedően - hatályon kívül helyezte.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát a fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a Legfelsőbb Bíróságtól. A Pp. 272. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja, valamint a Pp. 270. § (1) bekezdésére figyelemmel a konkrét jogszabálysértést is meg kell jelölnie. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Jelen felülvizsgálati eljárásban elsődlegesen abban a jogkérdésben kellett a Legfelsőbb Bíróságnak állást foglalnia, hogy a Vhr. 222. § (14) bekezdése alkalmazható-e, e körben folyamatban lévő, vagy új ügyről van-e szó.
A Vtv. 60. § (1) bekezdése alapján a raktározásban történő vámkezelése kérhető annak a vámárunak, amelynek vámjogi rendeltetése még bizonytalan, továbbá a kivitelre kerülő árunak, ha a külföldre szállítás feltételei fennállnak, de a kiszállításra csak későbbi időpontban kerül sor. A Vtv. 62. § (1) bekezdés b) pontja alapján a vámárunak hivatalból történő raktározása elrendelhető, ha a vámárunak közvetlen vámfelügyelet alá tartása indokolt. A raktározás a Vtv. 60. § (4) bekezdése szerint vámvizsgálatból, a vámáru/áru azonosításából, a beraktározás és a kiraktározás ellenőrzéséből, továbbá a raktározási határidő megállapításából áll. A Vtv. 61. § (1) bekezdése szerint a vámraktárban a vámáru/áru legfeljebb 5 évig raktározható, kivéve a hivatalból történő beraktározást.
A hivatalból történő beraktározás esetében ugyan a jogszabály nem határoz meg maximális időhatárt, de minden esetben a vámáru raktározása egy adott ideig tart. Erre utal, hogy a Vtv. 63. §-a rendelkezik az adott időre szóló raktárdíj fizetési kötelezettség megállapításáról, mértékét pedig a végrehajtási rendelet szabályozza. Amennyiben tehát a raktározás elrendelkezése a közvetlen vámfelügyelet alá helyezés miatt történt, az a raktározás elrendelésével indul, mely eljárásnak a vége a vámfelügyelet megszüntetése, a vámáru kiadása, elszállítása és ehhez fűződően a raktárdíj fizetési kötelezettség megállapítása.
Erre figyelemmel a jogerős ítélet tévedett, amikor arra hivatkozott, hogy a vámfelügyelet elrendelése iránti eljárás 1998. március 28-án jogerősen befejeződött, és a raktározási díjfizetési kötelezettség a vámfelügyelet megszűntekor már új eljárási szakaszban merült fel. A vámfelügyelet elrendelése ellen a felperes valóban nem fellebbezett, a vámfelügyelet elrendelése azonban nem képezi önálló eljárás tárgyát. A Vtv. 1. § 33. pontja szerint közvetlen (vám)felügyelet: a vámáru őrzése - ideértve a vámhivatal által üzemeltetett (bérelt) vámraktárak is - vagy hivatalos kísérése. A vámfelügyelet elrendelése tehát a vámáru őrzését jelenti - a perbeli esetben vámraktárban -, amely közbenső intézkedésnek minősül, meghatározott ideig tart, és amelynek befejezésekor a vámfelügyelet megszüntetésekor, azaz az őrzés megszüntetésekor kell rendelkezni a vámáru további jogi sorsáról, illetve az őrzéssel felmerült díjfizetési kötelezettségről. A raktározás elrendelése a vámfelügyelet elrendelésének következménye volt, a raktározás díjfizetési kötelezettséggel jár, ez az igény már a raktárba helyezéssel megkezdődik, csupán a díj mértékének megállapítása és viseléséről való rendelkezés történik meg a vámfelügyelet megszüntetésekor.
A Legfelsőbb Bíróság ennek alapján megállapította, hogy a raktárdíj fizetési kötelezettség iránti igény felmerülésekor, vagyis a raktárba helyezéskor hatályos jogszabály szerint kellett volna eljárnia a közigazgatási szerveknek, a módosított Vhr. 222. § (14) bekezdését nem alkalmazhatták volna, mert az csak 2000. július 1-jét követően indult ügyekben lehet alkalmazni.
Az 1998. március 22-én hatályban lévő Korm. r. 3. (4) bekezdése, 8. §-a, valamint a Vtv. 125. § (1) bekezdése alapján a vámáruk felett rendelkezésre jogosultnak kell megfizetnie a raktározási díjat. A felperes pedig nem volt rendelkezésre jogosult. Annak sincs jelentősége, hogy a felperes maga kérte a közvetlen vámfelügyelet alá vételt védjegyjogosulti minőségére hivatkozással. A Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 25.137/1999/2. végzése alapján azonban a felperes nem tekinthető jogosultnak, így a felperes vámfizetésre nem volt kötelezhető.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet, valamint a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra kiterjedően - hatályon kívül helyezte. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35. 636/2001.)