adozona.hu
AVI 2002.7.91
AVI 2002.7.91
A visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik [1990. évi XCIII. tv. 3. § (3) bek. a) pont]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek az 1995. január 25-én kötött adásvételi szerződéssel szerezték meg a B., D. út 67. szám alatti ingatlan tulajdonjogát, ami az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, udvar, kert elnevezéssel szerepelt, 14 millió Ft vételárért.
A Fővárosi Illetékhivatal az 1995. szeptember 28. napján kelt fizetési meghagyásában - a szerződés szerinti forgalmi értéket elfogadva - kötelezte a felpereseket 562 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére. A felperesek fellebbezés folytán elj...
AVI 2002.7.91 A visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik [1990. évi XCIII. tv. 3. § (3) bek. a) pont]
A felperesek az 1995. január 25-én kötött adásvételi szerződéssel szerezték meg a B., D. út 67. szám alatti ingatlan tulajdonjogát, ami az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, udvar, kert elnevezéssel szerepelt, 14 millió Ft vételárért.A Fővárosi Illetékhivatal az 1995. szeptember 28. napján kelt fizetési meghagyásában - a szerződés szerinti forgalmi értéket elfogadva - kötelezte a felpereseket 562 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére. A felperesek fellebbezés folytán eljárt alperes az 1998. július 6. napján hozott 2. számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 102. § (1) bekezdésének l) pontjára, 102. § (3) bekezdésében, 3. § (3) bekezdésében, 26. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség keletkezésekor az ingatlanon lakóház állt, az nem volt beépítetlen. Az illetékmentesség megalapozására nem fogadta a felperesek által becsatolt Budapest Főváros kerületi Önkormányzat Építésigazgatási Irodája által 1998. június 10. napján kiállított igazolást (továbbiakban: igazolás).
A felperesek keresetükben a határozatok hatályon kívül helyezését kérték. Az igazolásra alapítottan azzal érveltek, hogy az ingatlanon lévő felépítmény "lakhatásra teljesen alkalmatlan volt", és "életveszélyes emberi tartózkodásra ".
Az alperes ellenkérelmében - a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel - a felperesek keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Arra mutatott rá, hogy az Itv. 26. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti mentesség csak a lakóház építésére alkalmas telektulajdonra vonatkozik, ennek pontos meghatározását pedig az Itv. 102. § (1) bekezdésének l) pontja határozza meg. A felperesek sem vitatták, hogy az adásvételi szerződéssel egy lakóházzal rendelkező ingatlant vásároltak, így az Itv. 102. § (1) bekezdés l) pontjában írtak nem alkalmazhatóak. A felperesek a perben nem bizonyították, hogy a perbeli adásvételi szerződés megkötésekor a telken szükséglakás, illetve szükséglakás követelményeinek sem megfelelő helyiségek voltak. Kizárólag az igazolásra hivatkoztak. Ez azonban az ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatok utólagos megdöntésére nem alkalmas, kiadására ugyanis a felperesek illetékfizetési kötelezettségének keletkezését követően került sor. Utalt egyben arra, hogy a hatóság helyszíni szemlét az ingatlanon nem tartott, így a lakóépület lakófunkcióra való alkalmasságáról sem győződhetett meg, a felperesek pedig maguk teremtettek olyan helyzetet, hogy az ingatlan-nyilvántartásban szereplő lakásmegjelöléssel szemben a bizonyítást lehetetlenné tették.
A felperesek fellebbezésükben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, kereseti kérelmük szerinti döntés meghozatalát, illetékfizetési kötelezettségük törlését kérték. Azzal érveltek, hogy az ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatok nem a valóságnak megfelelő állapotot tükrözték, az illeték kifizetése számukra méltánytalan terhet jelentene. Fellebbezésüket kiegészítették azzal, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást nem teljes körűen tisztázta, bizonyítást nem folytatott le, okiratokat csatoltak, illetve tanú meghallgatását kérték. Vitatták a bizonyítékok értékelését, és az elsőfokú ítélet indokolásában rögzített egyes megállapításokat is.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Közigazgatási perekben eljáró bíróságok kizárólag abban a kérdésben dönthetnek, hogy a perben felülvizsgálni kért határozatok jogszerűek-e vagy sem. [1957. évi IV. törvény 72. § (1) bekezdése, Pp. 339. § (1) és (2) bekezdése] Eljárásuk során méltányosságot nem gyakorolhatnak. A határozatok jogszerűségének vizsgálatánál pedig mindig a határozathozatalkor irányadó tényállásra, és az akkor hatályos jogszabályi rendelkezésekre kell figyelemmel lenni.
A közigazgatási szervet nem vitásan terheli az Áe. 26. § (1) bekezdése értelmében a tényállás tisztázásának kötelezettsége. A per eldöntéséhez szükséges tényeket azonban a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a félnek kell bizonyítania. A bíróság hivatalból bizonyítást ebben az ügyben nem rendelhetett el. [Pp. 164. § (2) bekezdése]
Az Itv. 3. §-ának (3) bekezdés a) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján, azaz a perbeli esetben 1995. január 25-én keletkezett. Az alperes a tényállás tisztázási kötelezettségének eleget tett. Az adásvételi szerződés ugyanis az ingatlan-nyilvántartással egyezően, az ingatlant lakóház, udvar és kert elnevezéssel tüntette fel. Rögzíti egyben azt is, hogy a vétel tárgya házas ingatlan. Az adásvételi szerződésben még utalás sincs arra vonatkozóan, hogy az ingatlanon lévő felépítmény szükséglakás lenne, avagy olyan helyiség, amely a szükséglakás követelményeinek sem felel meg. A közhiteles ingatlan-nyilvántartás adataival megegyező tehát a felek szerződési akaratát tükröző adásvételi szerződés. A közigazgatási szerv 1997. június 5. napján felhívta a felpereseket annak hitelt érdemlő igazolására, hogy az ingatlan a vásárlás időpontjában a szükséglakás szintjét sem érte el. A felperesek a hiánypótlási felhívás kézhezvételét követő 1 év múlva csatolták be az igazolást. Ez azonban csak azt rögzíti, hogy "a lebontott családi ház romos és lakhatatlan állapotban volt". A szükséglakás fogalmát az 1993. évi LXXVIII. törvény 2. sz. mellékletének 6. pontja határozza meg. Ennek megfelelő tartalmú okirat csatolásra nem került. Közigazgatási eljárásban további bizonyítás (esetleges tanúmeghallgatás) foganatosítását a felperesek nem kérték, ezért az alperes a határozathozatalkor irányadó tényállást megalapozottan állapította meg, döntése megfelelt a jogvita elbírálására irányadó határozatában is rögzített jogszabályi rendelkezéseknek. A felperesek keresetükben és az elsőfokú bíróság előtti eljárásban bizonyítás felvételét nem kérték, ezért az elsőfokú bíróság eljárása és határozata megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Helyesen és helytálló indokok alapján állapította meg a perben felülvizsgálni kért határozatok megalapozottságát és jogszerűségét.
A felperesek által fellebbezési eljárásban becsatolt iratok kereseti kérelem és fellebbezés alátámasztására nem alkalmasak. Ezek ugyanis kizárólag azt igazolják, hogy az ingatlanon olyan lakóépület épült, amelyre 1998. április 17-én az építésügyi hatóság használatbavételi engedélyt is kiadott. A felpereseket azonban a bizonyítási kötelezettség nem a vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettség keletkezését követő évek múlva bekövetkezett állapot tekintetében terhelte, ezért az alperes határozata annak meghozatalakor megalapozott és jogszerű volt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a 1995. január 25-ét követő 6 év múlva előterjesztett tanúmeghallgatásra irányuló bizonyítási indítványnak nem adott helyt. A bizonyítás mellőzésének indoka továbbá az is, hogy tanúvallomással közokiratokba (közhiteles ingatlan-nyilvántartás, igazolás), magánokiratba (adásvételi szerződés) foglalt adatok hitelt érdemlőségét megdönteni nem lehet.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján, lényegében azonban helyes indokaira tekintettel hagyta helyben. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.902/2000.)