adozona.hu
AVI 2002.3.36
AVI 2002.3.36
Az Itv. 23/A. § (1) bekezdése eltérést nem engedő módon rögzíti az illeték alapját és mértékét is (1990. évi XCIII. tv. 23/A. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a perben felülvizsgálni kért határozatában - az elsőfokú határozatot helybenhagyva - kötelezte a felperest 642 000 Ft vagyonátruházási illeték megfizetésére. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 23/A. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes fő tevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, ránézve e törvényhely az irányadó, a jogszabály nem teszi lehetővé az Itv. 21. § (5) bekezdése szerint...
AVI 2002.3.36 Az Itv. 23/A. § (1) bekezdése eltérést nem engedő módon rögzíti az illeték alapját és mértékét is [1990. évi XCIII. tv. 23/A. §]
Az alperes a perben felülvizsgálni kért határozatában - az elsőfokú határozatot helybenhagyva - kötelezte a felperest 642 000 Ft vagyonátruházási illeték megfizetésére. Döntését az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 23/A. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes fő tevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, ránézve e törvényhely az irányadó, a jogszabály nem teszi lehetővé az Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti kedvezmény alkalmazását is.A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását kérte akként, hogy a bíróság az általa fizetendő illeték mértékét a megszerzett, majd jogszabályi határidőn belül értékesített más lakásingatlan forgalmi értékének különbözete alapján határozza meg. Azzal érvelt, hogy az alperes jogi álláspontja téves, nincs jogszabályi akadálya annak, hogy az Itv. 23/A. § (1) bekezdése mellett igénybe vehesse az Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti illetékkedvezményt is.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes jogszerűen rendelkezett a felperes tekintetében a cserepótló vétel intézményének alkalmazására vonatkozó kérelem elutasításáról. Az Itv. 23/A. § és a 21. § (5) bekezdése nem az illetékmentesség, illetékkedvezmény intézményi alcsoportba, hanem az illetékmérték, illetőleg illetékalap alcsoportba tartozik, ezért a felperesnek minden olyan okfejtése megalapozatlan, amely mentességi és kedvezményi jellegre vonatkozik. Az Itv. 23/A. § és a 21. § (5) bekezdése speciális szabályt rögzít az illeték mértékének és alapjának meghatározására vonatkozóan, az illetékalap meghatározása megelőzi az alkalmazandó illetékmérték meghatározását. Egyik jogszabályhely sem tartalmaz azonban olyan rendelkezést, amely bármelyik illetékalap szerinti bármelyik illetékmérték kombináció alkalmazását kifejezett rendelkezéssel kizárná. Az Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti illetékalap azonban nem kerülhet alkalmazásra olyan személyi körben, akik, amelyek ingatlanforgalmazással foglalkoznak, mivel az Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti illetékalap alkalmazásánál az eladás és vétel folyamata zárt láncot kell, hogy alkosson. Az eladott és vett ingatlanokat egy az egyben egymáshoz kell rendelni, és nem több értékesített és több vett ingatlanból kerül kiválasztásra a legkedvezőbben összekapcsolható két ingatlan. Ezért az Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti illetékalap a perbeli esetben nem alkalmazható, mivel az egy az egybeni egymáshoz rendelést az ingatlanok tekintetében kétséget kizáróan nem lehet megvalósítani.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, az abban is kifejtett indokaira figyelemmel. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú ítéletben kifejtett jogi álláspont téves, jogszabályi rendelkezésekkel nincs alátámasztva.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Érvelése szerint határozatába foglalt döntés jogszerű.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy az illetékmentességnek, illetékkedvezménynek szabályait az Itv. 26. §-a tartalmazza, ezért a felperesnek az a jogi érvelése, amely az Itv. 21. § (5) bekezdése és a 23/A. § (1) bekezdése kapcsán mint illetékkedvezmény tekintetében került előterjesztésre téves.
Az Itv. 23/A. §-át és az előtte lévő címet az 1995. évi XLVIII. törvény 39. §-a iktatta be az Itv.-be 1995. július 30-i hatállyal. Ez az új szabályozás az Itv. által meghatározott szerződéskötő személyek, vevők köréből való kiemeléssel egy speciális rendelkezést tartalmaz, ugyanis a szerződést kötő visszterhesen szerző személyétől teszi függővé a fizetendő illetéket. Amennyiben pedig a törvény egy általánosan meghatározott személyi körrel kapcsolatban speciális rendelkezést rögzít, akkor az e törvény alá tartozó személy által megkötött jogi ügyletre nem a törvény általános, hanem különös szabálya vonatkozik. A felperes tehát, mint fő tevékenysége szerint ingatlan-forgalmazásra jogosult vállalkozó, az általa megszerzett lakástulajdon esetén az ingatlan terhekkel nem csökkentett forgalmi értékének két százalékát köteles vagyonátruházási illetékként megfizetni. [23/A. § (1) bekezdés] Ez az illetékmérték, mintegy átalányként működik, mivel lakás és nem lakástulajdon megszerzésére egyaránt irányadó, és ebbe az alanyi körbe tartozó jogosultakra ez, csakis ez alkalmazható. E jogszabály nem értelmezhető kiterjesztően vagy vagylagosan, mivel az Itv. itt az illetékalap tekintetében nem enged eltérést. Az Itv. 23/A. § (1) bekezdése ugyanis nem alkalmazza az eltérésre való olyan felhatalmazást, mint amilyet a 19. § (1) bekezdése, illetve a 21. § (1) bekezdése is rögzít olyan formában, hogy tartalmazza "ha e törvény másként nem rendelkezik" szövegezést. Az Itv. 23/A. § (1) bekezdése a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó tekintetében e törvényhelyben rögzíti az illeték alapját és mértékét is. Az illetékalapot ugyanis úgy definiálja, hogy az a terhekkel nem csökkentett forgalmi érték, a mértékét pedig úgy határozza meg, hogy az, az előzőekben meghatározott alap kettő százaléka.
Az elsőfokú bíróság tehát érdemben helyesen állapította meg az alperesi határozat jogszerűségét, ítélete megfelel a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezéseknek és az e tárgyban követett Legfelsőbb Bírósági gyakorlatnak is. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27. 444/97, Kfv. V. 35. 350/99/6. számú ítéletek)
Kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35. 278/2000.)