adozona.hu
AVI 2002.2.21
AVI 2002.2.21
A Vtv. IV. fejezete a raktárdíj-fizetési kötelezettség megállapításánál nem alkalmazható (1995. évi C. tv.)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati eljárás szempontjából releváns tényállás szerint az elsőfokú vámhivatal a perben nem szereplő kft. vámáru nyilatkozata alapján melegítő alsók közvetlen felügyelet alá vételét rendelte el azzal, hogy a vámkezelést kérő kft. a védjegy használatára való jogosultságát igazolni nem tudta. Az intézkedésről a vámhivatal a védjegyjogosult (felperes) jogi képviselőjét értesítette, aki hitelt érdemlően igazolta, hogy a kft. ellen védjegybitorlás megállapítása iránt pert indított. A pe...
AVI 2002.2.21 A Vtv. IV. fejezete a raktárdíj-fizetési kötelezettség megállapításánál nem alkalmazható (1995. évi C. tv.)
A felülvizsgálati eljárás szempontjából releváns tényállás szerint az elsőfokú vámhivatal a perben nem szereplő kft. vámáru nyilatkozata alapján melegítő alsók közvetlen felügyelet alá vételét rendelte el azzal, hogy a vámkezelést kérő kft. a védjegy használatára való jogosultságát igazolni nem tudta. Az intézkedésről a vámhivatal a védjegyjogosult (felperes) jogi képviselőjét értesítette, aki hitelt érdemlően igazolta, hogy a kft. ellen védjegybitorlás megállapítása iránt pert indított. A perben a Fővárosi Bíróság végzésével a felek egyezségét jóváhagyta. Az egyezség a kft. többek között elismerte a védjegybitorlást és vállalta, hogy a melegítő alsókat jogsértő jellegétől megfossza. Egyben a kft. vállalta, hogy a vámhivatal felé a raktározással felmerült költségeket a vámhivatal felhívására megfizeti.Az elsőfokú vámhivatal ezt követően határozatában raktárdíj megfizetésére kötelezte a kft.-t, melynek fellebbezése folytán az alperes határozatával megsemmisítette az elsőfokú határozatot, és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú vámhivatalt. Az új eljárás eredményeként az elsőfokú vámhivatal a felperes terhére állapította meg a 3 832 300 Ft raktárdíjat.
A felperes fellebbezése folytán az alperes határozatával az elsőfokú döntést helybenhagyta. Indokolásában kifejtette, hogy a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedésekről szóló 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vjvhr.) 1. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a Vjvhr.-ben nem szabályozott kérdésekben a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban Vtv.) és annak végrehajtási rendeleteiben foglalt előírásokat kell megfelelően alkalmazni. A polgári peres eljárásban hozott bírósági határozatok rendelkezései a Vjvhr. 6. §-ában foglaltak alapján csak két esetben kötik a vámhivatalt. Mivel a Vtv. 1. § 10. és 11. pontjaiban foglaltakat figyelembe véve a raktárdíj kiszabása nem minősül vámkezelésnek, a bíróság végzése ebben a kérdésben nem kötheti a vámhivatalt. A Vtv. végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Kormányrendelet (továbbiakban Vhr.) 99. § (1) és (3) bekezdése alapján raktárdíj fizetési kötelezettség keletkezik a felperes által a fellebbezésben hivatkozott Vjvhr. 5. § (5) bekezdése alapján a vámkezelést kérő terhére. A raktározási díjat nem lehet megállapítani, mivel a védjegyjogosult felperes védjegybitorlás miatt pert indított.
A felperes keresetében az alperesi határozat - elsőfokú határozatra kiterjedő - hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú közigazgatási szerv új eljárásra utasítását indítványozta. Álláspontja szerint a bíróság előtt megkötött perbeli egyezség a Vjvhr. 6. § (2) bekezdése alapján köti a vámhivatalt. A vámárut a Vtv. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerint hivatalból kell beraktározni. A Vhr. 99. § (3)-(4) bekezdései alapján a raktárdíj a vámteher megfizetésére vonatkozó szabályok szerint egyenlíthető ki. A vám - így a Vtv. 125. § (2) bekezdése alapján a vámteher - megfizetésére pedig az kötelezett, aki a vámáru felett rendelkezésre jogosult, aki annak belföldi forgalom számára történő vámkezelését saját nevében, saját számlája terhére kéri. Ez pedig a kft. volt.
Az alperes a kereset elutasítását kérte hivatkozva arra, hogy a Vjvhr. 5. és 7. §-ai alapján a kérelemre induló, illetve hivatalból foganatosítandó beraktározásnál csak a raktározási díj fedezetének letétbe helyezésére vonatkozó kötelezettség tekintetében van eltérés, a raktározási díj viselése tekintetében nem. Egyetlen kivétel a Vjvhr. 5. § (5) és (6) bekezdései alapján a raktározási díjat a vámkezelést kérő viseli, amely azonban jelen ügyben nem alkalmazható. A raktározási díj kiszabása a Vtv. alapján nem minősül vámkezelésnek, a raktározási díj viselése tekintetében a Vjvhr. és nem a Vtv. szabályait kell alkalmazni.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Kifejtette indokolásában, hogy a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a raktárdíj fizetési kötelezettséget a Vjvhr. 8. §-a alapján, vagy az 1. § (2) bekezdésében írtak szerint a Vtv. rendelkezései alapján kell megállapítani és kötelezhető-e a felperes annak viselésére.
A jogerős ítélet szerint a vámhivatal a vámáru vámkezelését a Vjvhr. 6. § (2) bekezdése szerint a bíróságnak az eljárást befejező jogerős határozata alapján végzi el, ez a rendelkezés a vámhatóságot akkor is köti, ha a jogosult kérelmére, és akkor is, ha hivatalból intézkedett a vámáru vámfelügyelet alá vételéről.
Ennek alapján tévesnek minősítette azt az alperesi jogértelmezést, hogy a Vjvhr. alapján csak a vámkezelés tekintetében köti a bírósági határozat a vámhivatalt, a díj tekintetében nem.
A perbeli esetben a vámhivatal a Vjvhr. 7. § (1) bekezdése alapján hivatalból intézkedett a vámáru közvetlen vámfelügyelet alá vételéről. A Vtv. 62. § (1) bekezdés b) pontja alapján a vámárunak hivatalból történő raktározására került sor.
A Vhr. 99. § (3) bekezdése szerint a megállapított raktárdíj az árunak a vámraktárából való kitárolásakor, illetőleg a kiraktározás időpontjára való tekintet nélkül akkor esedékes, ha az áru értéke a fizetendő raktárdíjat nem fedezi. A (4) bekezdés pedig előírja, hogy a fizetendő raktárdíj összege az esedékességkor, a vámteher megfizetésére vonatkozó szabályok szerint egyenlíthető ki. A Vtv. 125. § (2) bekezdés a) pontja szerint vámfizetésre kötelezett az a vámáru felett rendelkezésre jogosult, aki annak belföldi forgalom számára történő vámkezelését saját nevében, saját számlájára kéri. A Vhr. 207. §-a szerint a Vtv. 125. §-ának alkalmazásában a vámfizetési kötelezett alatt a vámteher fizetési kötelezettséget kell érteni.
A perbeli esetben a vámhivatal a bíróság által jóváhagyott egyezség alapján adta ki a vámárut a kft. részére és azt belföldi forgalom számára vámkezelte. A vámteher kiszabásával egyidejűleg kellett volna kötelezni a raktárdíj megfizetésére is, mivel a hivatalból történő beraktározásra az ő jogsértő magatartása miatt került sor.
A vámhivatal eljárásának nem lehet olyan következménye, hogy a védjegyjogosult sérelmét ténylegesen megállapító bírói döntés - még az alperesi elismerésen alapuló egyezség is - ellenére a védjegyjogosultnak keletkezzen fizetési kötelezettsége.
A jogerős ítélet elismeri, hogy a raktárdíj kiszabása nem minősül vámkezelésnek, csak a raktározás a vámkezelés egyik módja (Vtv. 1. § 11. pont). E vámkezelési mód pedig raktárdíj megfizetési kötelezettséggel jár, amely nem a felperest terheli.
A vámhivatal hivatalból intézkedésére tekintettel a raktárdíj viselésére a Vjvhr. 8. §-a nem alkalmazható, ezért az 1. § (2) bekezdés alapján a Vtv. rendelkezései alapozzák meg a raktárdíj fizetési kötelezettséget.
Kifejtette azt is, hogy az alperesi jogértelmezés alapján, ha a védjegyjogosult a jogát érvényesíti, az eljárás kimenetelétől függetlenül köteles lenne a felmerülő raktárdíj megfizetésére, ez pedig lehetetlen jogi helyzetet teremtene, és értelmetlenné tenné a raktárdíj viselésének szabályozását.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. Továbbra is fenntartotta álláspontját, hogy a raktározási díjat nem a Vtv., hanem a speciális szabály, a Vjvhr. 8. § (1) és (3) bekezdéseinek egybevetése alapján kell megállapítani. E főszabálytól csak maga a Vjvhr. 5. § (5) és (7) bekezdései engednek eltérést, amely a perben nem alkalmazható. Álláspontja szerint a jogalkotó szándéka az volt, hogy a jogosultakat mérlegelésre késztesse, hogy indokolt-e a vámhatósági intézkedések megtételét kezdeményezni védjegybitorlás gyanúja miatt még a hivatalból indult eljárás során is. Álláspontja szerint a raktározási díjat a védjegyjogosultnak nem kell végleges kiadásként elkönyvelnie, mivel tovább háríthatja a védjegybitorlóra.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta annak jogszerűségére figyelemmel. Álláspontja szerint a Vjvhr. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely alapján a felperest terhelné raktárdíj fizetési kötelezettség. A raktárdíj fizetési kötelezettséget a Vtv. 125. § (2) bekezdése alapján kell megállapítani. Utalt arra, hogy a védjegybitorlást megállapító bírósági ítélet is kifejtette, hogy a vámhivatal attól függően rendelkezik arról, hogy ki köteles a vámáru raktározási díjának a megfizetésére, hogy a peres eljárás eredményre vezet, vagy sem.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 9. számú ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A jogerős ítélet a tényállást helyesen állapította meg, a Legfelsőbb Bíróság azonban nem osztja az abból levont jogi következtetéseit.
A perbeli esetben a vámhatóság a Vjvhr. 7. § (1) bekezdése alapján hivatalból intézkedett a vámáru közvetlen vám felügyelet alá vételéről. Erre figyelemmel a védjegyjogosultnak a 8. § alapján a vámjogosultnak nem kellett a vámhatóságnál biztosítékot letétbe helyezni.
A Vjvhr. 6. § (2) bekezdése szerint a bíróságnak az eljárást befejező jogerős határozata alapján, az abban foglaltaknak megfelelően a vámhivatal a vámáru vámkezelését elvégzi. E jogszabályhelyet tévesen értelmezte a jogerős ítélet, amikor arra a megállapításra jutott, hogy a polgári peres eljárásban a védjegybitorlási perben a raktárdíj fizetési kötelezettséget megállapító bírósági döntés is köti a vámszerveket.
A Vjvhr. 6. § (2) bekezdése szerint a bíróság döntése a vámhivatalt a vámáru vámkezelésének elvégzése körében köti. A Vtv. 1. § 10. pontja alapján e törvény alkalmazásában vámkezelés az ügyfél kérelmére indult eljárás, melynek során a vámáru vagy áru vámjogi sorsának rendelkezéséről dönt a vámhivatal. A 11. pont alapján a raktározás valóban a vámkezelés egyik módja. A 21. sorolja fel, hogy mit kell vámtehernek tekinteni. A Vhr. 1. § (2) bekezdése kifejezetten azt szabályozza, hogy nem tekinthetők vámtehernek különösen a raktározási díj, költségtérítés, vámigazgatási bírság.
A raktárdíj tehát nem vámteher, még akkor sem, ha a Vhr. 99. § (4) bekezdése alapján a vámteher megfizetésére vonatkozó szabályok szerint egyenlíthető ki. Erre figyelemmel a védjegybitorlással érintett vámáru raktározási díjának megfizetésére kötelezettet nem a Vtv. alapján kell megállapítani, hanem a speciális szabály, a Vjvhr. alapján, így nem alkalmazható a Vtv. 125. § (2) bekezdése sem. A Vtv. IV. fejezete, amely "Vámteher" címet viseli, a raktárdíj fizetési kötelezettség megállapításánál nem alkalmazható, csak a kiszabás, közlés, megfizetés stb. eljárásjogi szabályaként alkalmazható.
Mivel a vámhatóság a Vjvhr. 7. § (1) bekezdése alapján hivatalból intézkedett a vámáru közvetlen vámfelügyelet alá vételéről, és a védjegyjogosult felperesnek emiatt biztosítékot nem kellett letétbe helyezni, a vámhatóság a 8. § (4) bekezdése alapján nem tudott elszámolni a felperessel. Erre figyelemmel kellett külön határozatban kötelezni a raktározási díj megfizetésére.
A raktározási díj kötelezettje tekintetében a Vjvhr. 5. § (5) és (6) bekezdései tartalmaznak kivételes szabályt. Ezek szerint, ha a jogosult úgy nyilatkozik, hogy jogait nem kívánja érvényesíteni, vagy az ideiglenes intézkedésre vonatkozó kérelmének benyújtását nem igazolja, vagy ha a bíróság az erre vonatkozó kérelmét elutasította, a vámhatóság a vámkezelést kérőt haladéktalanul értesíti és ezt követően részére a vámárut kérelmének megfelelően vámkezeli. Egyidejűleg értesíti a jogosultat a közvetlen vámfelügyelet megszüntetéséről. A közvetlen vámfelügyelet érvényesítése céljából hivatalból beraktározott vámáru tekintetében a raktározási díjat az (5) bekezdés szerinti értesítés kézhezvételének napjától a vámkezelést kérő terhére kell megállapítani. A perbeli esetben azonban a felperes jogai megóvása érdekében bírósághoz fordult, ezt igazolta, így a raktározási díjat a vámkezelést kérő terhére megállapítani nem lehetett.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra is, hogy a felperesnek lehetősége van az általa fizetendő raktározási díjat továbbhárítani a védjegybitorló terhére.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.420/2000.)