adozona.hu
AVI 2002.1.8
AVI 2002.1.8
Amennyiben az importált áruk vámértéke a Vt. 21-26. §-ok alapján nem állapítható meg, a vámérték meghatározása a Magyarországon rendelkezésre álló adatok alapján olyan módszerekkel történik, amely összhangban van az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény elveivel (1995. évi C. tv. 27. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a II. r. felperes, mint importőr, akinek készfizető kezese az I. r. felperes, a csehországi U. T. cégtől számlaértékben 3000 DEM-ért 1 db BMW és számlaértékben 2500 DEM-ért 1 db Honda típusú személygépkocsit vásárolt és azoknak ügyleti értéken történő vámkezelését kérte. A vámhivatal azzal végezte el a vámkezelést, hogy a vámértéket ideiglenesen fogadja el, vizsgálja a vámértékeket, mert azok a nyilvántartásában szereplő értéknél 20%-ot megh...
AVI 2002.1.8 Amennyiben az importált áruk vámértéke a Vt. 21-26. §-ok alapján nem állapítható meg, a vámérték meghatározása a Magyarországon rendelkezésre álló adatok alapján olyan módszerekkel történik, amely összhangban van az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény elveivel (1995. évi C. tv. 27. §)
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a II. r. felperes, mint importőr, akinek készfizető kezese az I. r. felperes, a csehországi U. T. cégtől számlaértékben 3000 DEM-ért 1 db BMW és számlaértékben 2500 DEM-ért 1 db Honda típusú személygépkocsit vásárolt és azoknak ügyleti értéken történő vámkezelését kérte. A vámhivatal azzal végezte el a vámkezelést, hogy a vámértéket ideiglenesen fogadja el, vizsgálja a vámértékeket, mert azok a nyilvántartásában szereplő értéknél 20%-ot meghaladó mértékben alacsonyabbak; egyúttal sikertelenül hívta fel a II. r. felperest további okiratok: külkereskedelmi szerződés, eredeti banki átutalás, vámárut kísérő vámokmány benyújtására.Az alperes a felperesek fellebbezésére az 1997. április 9. napján kelt határozatával helybenhagyta az elsőfokú hatósága 1997. január 7. napján kelt 38233/1997. számú határozatát, amellyel az a Honda típusú személygépkocsi vámértékét 2500 DEM-ről 27 548 DEM-re módosította és a II. r. felperest illetve az I. r. felperest készfizető kezesként 337 867 forint vám, 25 990 forint vámkezelési díj, 155 939 forint vámpótlék, 259 898 forint fogyasztási adó, 851 166 forint általános forgalmi adó, összesen 1 656 850 forint megfizetésére kötelezte a gépkocsi belföldi forgalom számára történő vámkezeléssel.
Az alperes a felperesek fellebbezésére az 1997. április 10. napján kelt határozatával helybenhagyta az elsőfokú hatósága 1997. január 7. napján kelt határozatát, amellyel az a BMW 728 i. típusú személygépkocsi vámértékét 3000 DEM-ről 48 238 DEM-re módosította és a II. r. felperest illetve az I. r. felperest készfizető kezesként 2 018 375 forint vám, 46 939 forint vámkezelési díj, 281 633 forint vámpótlék, 46 939 forint statisztikai illeték, 938 779 forint fogyasztási adó, 2 006 640 forint általános forgalmi adó, összesen 5 339 305 forint megfizetésére kötelezte a gépkocsi belföldi forgalom számára történő vámkezeléssel.
Az alperesi hatóságok a vámértékek vizsgálatát azzal indokolták, hogy a vámértékek a vámhatóság nyilvántartásában szereplő összehasonlító értékénél 20%-ot meghaladó értékben volt alacsonyabb. A vizsgálat során bizalmas információ alapján megállapították, hogy a csehországi cég 1996-ban sem export, sem import tevékenységet nem végzett, amelynek következtében a vámérték megállapításához konkrét ügylet nem jött létre. A számlaértéket ezért az 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vt.) 21. §-a alapján nem lehetett figyelembe venni, a Vt. 22-26. §-ai alkalmazásához adatok nem álltak rendelkezésre, ezért a vámértéket a Vt. 27. §-a alapján állapították meg, amelyek alapjául szolgáltak a további fizetési kötelezettségeknek.
A felperesek a kereseti kérelmükben az elsőfokú határozatokra kiterjedően kérték az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését. Egybehangzóan azzal érveltek, hogy törvénysértően mellőzték az alperesi hatóságok a Vt. 21. §-át tekintettel arra, hogy a II. r. felperes és a csehországi cég között az ügyeletek létrejöttek. Ezen túl jogsértő az is, hogy a vámértékek meghatározásakor a Vt. 22-26. §-ait figyelmen kívül hagyták.
Az alperes a keresetek elutasításával kapcsolatos ellenkérelmeiben hivatkozott arra, hogy az eljárásban nem volt adat arra, hogy a II. r. felperes és a csehországi cég kapcsolatban álltak, a cseh cég nyilvántartása alapján a személygépkocsik magyarországi exportja nem mutatható ki, ezért a számlaérték, mint ügyleti érték - a külkereskedelmi szerződés hiányára is tekintettel - nem fogadható el. A vámérték meghatározására a Vt. 27. §-a alapján a németországi EUROTAX/SCHWACKE katalógus alkalmazásával került sor.
A városi bíróság az 1998. október 7. napján kelt 17. számú ítéletével az alperesi határozatokat az elsőfokú határozatokra kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásokra kötelezte. Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában azt az álláspontját fejtette ki, hogy az alperesi hatóságok tévedtek, amikor az ügyletek hiányát állapították meg. A bizalmas információkból csak arra lehet következtetni, hogy a csehországi cég nyilvántartásai feltehetően nem felelnek meg a reá vonatkozó szabályoknak. A gépkocsiknak az alkalmazottak részéről a magyar határon történő átadása és átvétele, a kiállított számla ekkori átadása, a cég képviselőjének közjegyző előtti - a szerződések létrejöttére és teljesítésére vonatkozó nyilatkozata, az I. Bank Rt. igazolása arról, hogy a cseh cég magyarországi bankszámlájára a számla szerinti összeget átutalta igazolják, hogy a csehországi cég és a II. r. felperes között az adásvételi szerződések létrejöttek. Utalt arra, hogy az ügylet létrejötte szempontjából közömbös, hogy a gépjárművek hol és miként jutottak az eladó tulajdonába és nem eshet a II. r. felperes terhére, hogy a számlák a cég adatai között nem szerepelnek. Minderre figyelemmel az új eljárásokban a Vt. 21. §-ának alkalmazását írta elő.
Az alperes fellebbezésére a megyei bíróság az 1999. január 26. napján kelt 5. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesek kereseteit elutasította. Az ítéleti tényállás részbeni kiegészítésével megállapította, hogy az ügyletkötés helye Németországban volt; a II. r. felperes az alperesi felhívásnak nem tett eleget és nem csatolta be a külkereskedelmi szerződéseket, az eredeti vámárúkat kísérő vámokmányokat. A magyar vámigazgatás megkeresésére a cseh vámigazgatási szervek megállapították, hogy a cseh exportőr a megadott helyen nem létezik, a cég prágai számlavezetőjének négy magyarországi pénzintézetekkel kapcsolatos nem a perbeli vámárukra vonatkozó ügyletek voltak. Megállapította továbbá, hogy tekintettel arra, hogy a gépjárművek nem a magánforgalomban kerültek Magyarországra, ezért azokat csak külkereskedelmi szerződés keretében vásárolhatták. A külkereskedelemről szóló 1974. évi III. törvény 5. § (2) bekezdése, a törvény végrehajtására kiadott 7/1974. (X. 17.) KKM sz. rendelet 4. § (1) bekezdés a) pontja, a 6. § (1) bekezdése rendelkezései felhívásával megállapította, hogy a II. r. felperes a külföldivel árura vonatkozó írásbeli adásvételi szerződést, azaz külkereskedelmi szerződés felhívás ellenére bemutatni nem tudott, noha erre a Vt. 52. § (1) bekezdése alapján jogszerűen hívták fel. Ennek hiányában pedig jogszerűen került sor a Vt. 21. § (1) bekezdése mellőzésére. A felperesi keresetekre tekintettel vizsgálta a másodfokú bíróság a Vt. 20. § (3) bekezdése alapján a 22-26. §-ok szerinti sorrendiséget. A Vt. 22. §-a alkalmazásával kapcsolatosan kimondta, hogy az ott szabályozott feltételek hiánya miatt csak a Vt. 27. § alapján volt mód a vámérték megállapítására. Erre nézve utalt a VPOP 11611/3-1993. (IV. 10.) VPOP I. sz. tájékoztatójára, és arra, hogy az adott körülmények között a lehető legobjektívebb adatforrás az összehasonlító érték kialakításához az Eurotax Kft. katalógusa, amelynek alapulvétele - egyéb használható információ hiányában - nem kifogásolható.
A felperesek a jogerős ítélet ellen azonos tartalmú felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet megváltoztatását és kereseti kérelmük szerinti döntést kértek. Majd az I. r. felperes felülvizsgálati kérelmét visszavonta.
A II. r. felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet a Vt. 2. § (4) bekezdése b) pontját, a 20. (3) bekezdését, a 21. §-át, a 23-27. §-ait, az 1957. évi IV. törvény (Áe.) 43. §-át az 1952. évi III. törvény (Pp.) 166. §-át, a 324. §-át és a 339. §-át sértette meg. Hivatkozott arra, hogy iratellenes a másodfokú bíróság azon megállapítása, hogy külkereskedelmi ügylet nem jött létre, és ennek hiányával indokolja az első és másodfokú határozat az ügyleti érték hiányát. Ezzel szemben ezt a megállapítását bizalmas információra hivatkozva, a bizonyítékok megjelölése nélkül alapította arra, hogy a cseh cég sem export, sem import tevékenységet nem végzett. Álláspontja szerint az alperes a bizonyíték megjelölési kötelezettségét a bírósági eljárásban nem pótolhatja. A bíróság a külkereskedelmi szerződés hiányának megállapításával az alperes Vt. 2. § (4) bekezdés b) pontjában megjelölt hatáskörét vonta el és ezzel lényegében az alperesi határozatok - jogsértő voltának megállapítása alapjául szolgáló megalapozatlanságát mondta ki. A jogerős ítéletben a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a hatáskörén, mert döntése nyomán új vámhatározat született. Végül sérelmezte, hogy a SCHWacke katalógus automatikus használata kiüresíti a Vt. 22-26. §-okat, az csak német belföldi árat tartalmaznak, így a németországi gépkocsik vámkezelését az alperes nem tudná végezni, végül a Vt. 27. § (2) bekezdés b) pontja szerint is legalább két lehetséges értéket kell felkutatnia a vámhatóságnak, az alperes pedig nem vitatta, hogy egyéb adatot nem kutatott.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 1999. január 26. napján kelt 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
A Vt. 2. § (4) bekezdés b) pontja alapján a törvény hatálya kiterjed a vámteherre, valamint a vámterhekkel kapcsolatos minden eljárásra - ideértve a vámterhek kivetését, kiszabását, nyilvántartását, beszedését, helyesbítését, visszatérítését, végrehajtását, utólagos ellenőrzését, a vámterhekre részletfizetés, fizetési halasztás engedélyezését, valamint ha e törvény lehetővé teszi, elengedését és mérséklését is -, ha az a vámhatóság hatáskörébe tartozik. A 20. § (1) bekezdése szerint a kiszabásra kerülő vám alapja a vámáru vámértéke, amelyet a (3) bekezdés rendelkezése szerint a 21-27. §-okban meghatározott sorrendiség betartásával kell megállapítani. A 21. § (1) bekezdése alapján a vámáru vámértékét elsősorban az ügyleti érték alapján kell meghatározni. A 22. § szerint, ha az importált áruk vámértéke a 21. § rendelkezései alapján nem állapítható meg, a vámérték a Magyarországra irányuló exportra eladott és az értékelendő áruval egy időben vagy megközelítőleg azonos időpontban exportált azonos áruk ügyleti értéke lesz. A 23. § (1) bekezdése szerint, ha az importált áruk vámértéke a 21. § és a 22. § rendelkezései alapján nem állapítható meg, a vámérték a Magyarországra exportra eladott és az értékelendő áruval egy időben vagy megközelítőleg azonos időben exportált hasonló áruk ügyleti értéke lesz. A 24. § szerint, ha az importált áruk vámértéke a 21-23. §-ok rendelkezései alapján nem állapítható meg, a vámértéket a 25. § rendelkezései szerint kell megállapítani, vagy ha így sem határozható meg, akkor a 26. § rendelkezései szerint. Az importőr kérelmére a 25. § és 26. § alkalmazási sorrendjét meg kell fordítani. A 25. § (1) bekezdés alapján a vámérték olyan egységáron alapul, amelyen az importált árukat vagy azonos vagy hasonló importált árukat az értékelendő áruk behozatalával egy időben vagy közel azonos időben a legnagyobb mennyiségben olyan vevőnek adtak el, aki nem áll kapcsolatban azzal, akitől ilyen árut vásárolt. A 26. § szerint az importált áruk vámértéke számított értéken alapul. A 27. § (1) bekezdése kimondja, hogy ha az importált áruk vámértéke a 21-26. §-ok rendelkezései szerint nem állapítható meg, a vámérték meghatározása a Magyarországon rendelkezésre álló adatok alapján és olyan módszerekkel történik, amelyek összhangban vannak az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. Cikke elveivel és általános rendelkezéseivel, valamint a VII. Cikk végrehajtásáról szóló Egyezmény rendelkezéseivel.
Az (1) bekezdés alkalmazása alapján sem állapítható meg a vámérték:
a) a Magyarországon gyártott termékek belföldi eladási ára alapján;
b) oly módon, amely két lehetséges érték közül vámcélokra a magasabb elfogadását irányozza elő;
c) az árunak az exportőr ország belföldi piacán megállapított ára alapján;
d) olyan termelési költség alapján, amely eltér az azonos vagy hasonló áruknak a 26. § rendelkezései szerint meghatározott számított értékétől;
e) harmadik országba irányuló exportra eladott áruk ára alapján;
f) minimum-vámérték figyelembevételével;
g) önkényes vagy fiktív értékek alkalmazásával.
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 43. § (1) bekezdése előírja, hogy a közigazgatási határozatnak tartalmaznia kell:
a) az eljáró közigazgatási szerv megnevezését, az ügyfél nevét és lakóhelyét (székhelyét), az ügy számát, tárgyának és ügyintézőjének megjelölését,
b) a rendelkező részben a közigazgatási szerv döntését, továbbá a fellebbezés és a bírósági felülvizsgálat lehetőségéről való tájékoztatást,
c) az indokolásban a megállapított tényállást és az annak alapjául elfogadott bizonyítékokat; az ügyfél által felajánlott, de mellőzött bizonyítást és a mellőzés indokait; az eljárt szakhatóságok megnevezését és azokat a jogszabályokat, amelyek alapján a közigazgatási szerv a határozatot hozta,
d) a határozat hozatalának helyét és idejét, a határozat aláírójának nevét, hivatali beosztását és a közigazgatási szerv bélyegzőlenyomatát.
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 166. § (1) bekezdése határozza meg a bizonyítási eszközöket felsorolva ezek között különösen a tanúvallomásokat, a szakértői véleményeket, a szemlét, az okiratokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat. A 324. § (1) bekezdése I-XIV. fejezet rendelkezéseit a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perekben a fejezetben foglalt eltérésekkel rendeli alkalmazni. A 339. § (1) bekezdése szerint a bíróság a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi és szükség esetén - a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi, vagy a (2) bekezdésben meghatározott esetekben a közigazgatási határozatot megváltoztatja.
A fentiekben idézett jogszabályhelyekből kitűnik, hogy az alperes a felülvizsgálati kérelmében olyan jogszabálysértéseket jelölt meg, amelyek tartalmilag elsőként a másodfokú bíróság által mérlegeléssel megállapított és az ügyletre vonatkozóan a tényállás jogszabályba ütközését állították.
A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében kifejtette, hogy felülvizsgálati eljárásban a tényállás felülmérlegelésének csak akkor van helye, ha az iratellenes, ellentmondó vagy okszerűtlen megállapításokat tartalmaz, mert a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A felülvizsgálati eljárásban ezért a bizonyítékok újraértékelésének úgynevezett felülmérlegelésének nincs helye.
A Legfelsőbb Bíróság a perbeli esetben megállapította, hogy a másodfokú bíróság hibamentesen mérlegelt, amikor úgy értékelte, hogy az írásbeli külkereskedelmi szerződés hiányában a szerződő partnerekről és az ügyletről rendelkezésre álló adatok elegendő meggyőző bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy a rendelkezésre álló számla a vámérték Vt. 21. §-a alapján történő megállapításához alkalmatlan. E megállapításával az alperes hatáskörét a bíróság nem vonta el. A másodfokú bíróság ezt követően helytállóan indokolta, hogy a Vt. 22-26. §-ai alkalmazásának feltételei hiányában a Vt. 27. §-ának alperesi alkalmazása nem volt jogsértő. E körben kifejtett indokokat a Legfelsőbb Bíróság osztja, megismételni ezért szükségtelen.
A fentiekben kifejtettek következtében az alperesi határozat jogszerű volt, amelynek következtében a Pp. 339. §-a alkalmazásának nem volt helye. A bíróságok a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben csak a Pp. 330. § (1) bekezdése szerinti törvényi határidőben benyújtott kereseti kérelemben megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálják a határozat jogszerűségét a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Közigazgatási Kollégiuma 34. számú állásfoglalása értelmében, amely szerint a kereseti kérelemhez kötöttség a közigazgatási perekben is érvényesül. A II. r. felperes keresetlevelében nem, csak a felülvizsgálati kérelmében állította az alperesi határozat Áe. 43. §-ába ütközését, ezért e körben a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot az állásfoglalásra figyelemmel mellőzte.
Minderre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.202/1999.)