adozona.hu
AVI 2005.12.124
AVI 2005.12.124
Ha a külföldi adóalany itteni ingatlanát bérbe adja, Magyarországon bejegyzett adóalanynak minősül (1992. évi LXXIV. tv. 4. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1998. december 17-én adásvételi szerződést kötött az I. Szolgáltató és Fejlesztő Kft.-vel mint eladóval a B., N. u. 10. számú ingatlanra 416 millió Ft vételárért, plusz a felépítményt terhelő 25%-os általános forgalmi adó, azaz 90 480 000 Ft összegért.
A vételár egy részét korábbi kölcsönösszeg betudásával törlesztették azzal, hogy amennyiben a Közigazgatási Hivatal ezt nem engedélyezi, úgy a vevő az egész vételárat készpénzben fizeti. A vevő az ingatlan birtokába 1998. december 3...
AVI 2005.12.124 Ha a külföldi adóalany itteni ingatlanát bérbe adja, Magyarországon bejegyzett adóalanynak minősül (1992. évi LXXIV. tv. 4. §)
A felperes 1998. december 17-én adásvételi szerződést kötött az I. Szolgáltató és Fejlesztő Kft.-vel mint eladóval a B., N. u. 10. számú ingatlanra 416 millió Ft vételárért, plusz a felépítményt terhelő 25%-os általános forgalmi adó, azaz 90 480 000 Ft összegért.A vételár egy részét korábbi kölcsönösszeg betudásával törlesztették azzal, hogy amennyiben a Közigazgatási Hivatal ezt nem engedélyezi, úgy a vevő az egész vételárat készpénzben fizeti. A vevő az ingatlan birtokába 1998. december 31-én lépett. A Közigazgatási Hivatal 1999. május 6-án kelt határozatával az 1998. december 17-én kelt adásvételi szerződés alapján a tulajdonszerzést engedélyezte. A felperes, mint vevő 1998. december 31-én az ingatlant birtokba vette.
1999. január 1-jén a felperes bérleti szerződést kötött bérbeadóként az I. Szolgáltató és Fejlesztő Kft.-vel mint bérlővel az épület hasznosítására. Az adásvételről az eladó 1999. január 4-én kelt 7 számlát bocsátott ki. A felperes ezen számla alapján 1999. április 28-án mint külföldön nyilvántartásba vett adóalany kérte a számlában feltüntetett 90 480 000 Ft általános forgalmi adó visszatérítését az adóhatóságtól.
Az elsőfokú adóhatóság 2000. február 10-én kelt határozatával az általános forgalmi adó visszatérítési kérelmet elutasította.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2000. május 22-én kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az elutasítás indoka az volt, hogy az adó-visszatérítést megalapozó számla a teljesítés időpontjaként 1998. december 17-ét jelölte meg, a kiállítás napja viszont 1999. január 4-e volt. A felperes ebben az időpontban nem felelt meg a külföldön nyilvántartásba vett adóalany számára adható általános forgalmi adó visszatérítésről szóló 2/1993. (I. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdés b) pontjának, tekintettel arra, hogy a Magyarországon ez időben gazdasági tevékenységet folytatott. A határozat hivatkozott továbbá a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelephelyéről és kereskedelmi képviseletéről szóló 1997. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: Fkt.) szabályozására is, melynek alapján külföldi székhelyű vállalkozás 1998. január 1-jétől csak belföldi fióktelep létesítésével folytathatott Magyarországon tevékenységet. A belföldi telephellyel rendelkező cég Magyarországon adóalannyá válik, ezt az adóalanyiságot az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 4. § (3) bekezdése szerint Magyarországon végzett gazdasági tevékenység erejéig az e célra létesítendő fióktelep testesíti meg. A fióktelepnek be kell jelentkezni a cégnyilvántartásba, legkésőbb a bérbeadás kezdő időpontjára fióktelepet kellett volna Magyarországon létesítenie és bejelentenie, amely oknál fogva nem élhetett általános forgalmi adó visszaigényléssel. Amennyiben a fióktelep létesítését nem teljesítette a felperes, nem tett eleget a törvényi rendelkezéseknek, de a tényleges gazdasági tevékenység folytatása miatt sem felelt meg az R. 1. § (1) bekezdésének b) pontjában írtaknak.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését és új eljárásra kötelezést kért.
Álláspontja az volt, hogy az alperes tévesen értelmezte az R. 1. §-át. A felperes az általános forgalmi adó visszatérítés feltételeit teljesítette. A fiók alapítási kötelezettség csak a jövedelem és haszonszerzési tevékenység megkezdésével egyidejűleg esedékes, az ingatlan vásárláshoz ez nem szűkségen. A felperes álláspontja az volt, hogy az 1999. január 1-jén megkötött bérleti szerződés még nem jött érvényesen létre a visszaigénylési jog keletkezésének idején. Részben azért mert a tulajdonjog az ingatlan-nyilvántartásba még nem került bejegyzésre, részben azért mert a külföldi tulajdon szerzését a Közigazgatási Hivatal még nem engedélyezte. Ebből következik, hogy a bérbeadás érvényes létrejöttének hiányában nem történt meg a szolgáltatás-nyújtás sem, ezen túl a felperes kereset kiegészítésében arra is hivatkozott, hogy a R. 1. § (1) bekezdés b) pontjában írt tilalom alól kivételt képez az Áfa. tv. 15. § (2)-(5) bekezdésben felsoroltak.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, fenntartotta a határozatában foglaltakat. Hangsúlyozta, hogy a felperes mint belföldi adóalany a belföldi tevékenysége folytán az általános szabályok szerint az Áfa. tv. alapján fizeti meg az általános forgalmi adót és igényelhet vissza.
A Fővárosi Bíróság 9. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A bíróság ítéletében a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket akként értelmezte, hogy a felperes a külföldön nyilvántartásba vett adóalany számára adható általános forgalmi adó visszatérítéséről szóló Kormányrendeletben írt törvényi feltételeket nem teljesítette. A számlakibocsátás időpontjában ugyanis a felperes a vásárolt ingatlan hasznosítására vonatkozó bérleti szerződést kötőit. Ez a bérleti szerződés megvalósította a belföldön folytatott szolgáltatás-nyújtás kritériumát függetlenül attól, hogy az adásvételi szerződés érvényessége hatósági jóváhagyástól függött. A hatósági jóváhagyás megtörténte visszamenőleges hatállyal bírt, ezen túl a függő helyzetben is rendelkezett a felperes az ingatlan hasznosításáról.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Jogszabálysértőnek tartotta a jogerős ítéletet, és kérte annak az elvi kérdésnek az eldöntését, hogy ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatásnak tekintendő-e az Áfa. tv. 15. § (2) bekezdése alapján a külföldön nyilvántartásba vett adóalany ingatlanának bérbeadása.
A felperes álláspontja szerint a bérbeadás a megvásárolt ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatás-nyújtásnak minősült, így beletartozott abba a kivételes körbe, amely esetén jogosult az általános forgalmi adó visszatérítésére.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 9. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes, mint külföldön nyilvántartásba vett adóalany a 2/1993. (I. 13.) Korm. rendeletre alapítottan nyújtotta be az általa vásárolt ingatlan általános forgalmi adótartamának visszatérítésére vonatkozó kérelmét.
A jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a rendelet különböző feltételeket ír elő, amelyek alapján a visszatérítési kérelem benyújtható, a 4. § (1) bekezdésben pedig meghatározza, hogy a külföldön nyilvántartásba vett adóalany adó visszaigénylési joga a számla kiállításának időpontjában keletkezik.
A perbeli esetben ez az időpont 1999. január 4-e volt. A felperes ugyanis az ezen a napon kelt számlára alapította a visszatérítési igényét. Ebből következik, hogy a visszatérítési igény feltételeinek fennálltát ebben az időpontban kellett vizsgálni. A nem vitás tényállás szerint 1999. január 1-jén a felperes az általa vásárolt ingatlan bérbeadásáról kötött szerződést öt éves időtartamra. Az adóhatóság azért utasította el a felperes általános forgalmi adó visszatérítési kérelmét, mivel megállapította, hogy a visszatérítés teljesítése az R. 1. § (1) bekezdés b) pontjában írt feltétel, illetőleg a 2. § (2) bekezdés a) pontjában írt feltételbe ütközött.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a külföldi székhelyű társaság belföldi ingatlanát az adott időpontban bérbe adta, ez által ez az ingatlan a külföldi cég telephelyének minősül, mivel ott tartósan és helyhez kötötten bevétel elérésére irányuló gazdasági tevékenységet végez az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 9. pontja értelmében. Ez által a belföldi telephellyel rendelkező külföldi cég Magyarországon adóalannyá vált, ezért a bérbeadást terhelő általános forgalmi adó az általános szabályok szerint mint szolgáltatás-nyújtó köteles megfizetni, tekintettel arra hogy az ingatlan bérbeadás mint meglévő ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatás teljesítési helye belföld volt. Ebből következik, hogy alaptalanul hivatkozott a felperes a R. 1. § b) pontjában írt kivételre az Áfa. tv. 15. § (2)-(5) bekezdésben írt szolgáltatásokra. Ez a feltétel ugyanis csak akkor jöhet számításba, amennyiben a külföldi adóalany nem rendelkezett az 1. § (1) bekezdés a) pontjában írt belföldi gazdasági székhellyel, illetőleg állandó telephellyel. E vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság egyetértett az 1999/98-as számú APEH iránymutatásban foglalt elvekkel is, valamint ugyancsak hangsúlyozza, hogy külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseletéről szóló 1997. évi CXXXII. törvény 1998. január 1-jétől előírta azt is, hogy külföldi székhelyű vállalkozás csal belföldi fióktelep létesítésével folytathat Magyarországon gazdasági tevékenységet.
Összegezve tehát, ha a külföldi adóalany az itteni ingatlanát bérbe adja, ez az ingatlan az ő magyarországi telephelyének minősül, mert a bevételszerző tevékenysége helyhez kötötten, tartósan az erre a célra megszerzett ingatlan helyén folyik. Ilyenkor tehát a külföldi Magyarországon bejegyzett adóalannyá válik, függetlenül attól, hogy már rendelkezik-e az ingatlan megszerzéséhez szükséges engedélyekkel. Ez az adóalany tehát csak akkor igényelhet vissza általános forgalmi adót a R.a> alapján, ha egyáltalán nem rendelkezik belföldön semmiféle bevétel-szerzéssel összefüggő berendezéssel, ingatlannal, vagy olyan létesítménnyel, amely az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 9. pontja szerint állandó telephelynek minősül.
Mindezekből következik, hogy ez okból nem minősül a R. 1. § (1) bekezdés b) pontjában írt kivételes esetnek az adott tényállás, tehát az adóhatóság és az elsőfokú bíróság a jogszabálynak megfelelően rendelkezett az általános forgalmi adó visszatérítés elutasításáról.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.559/2002.)