adozona.hu
BH 2008.8.227
BH 2008.8.227
Gyógyszállóban elszállásolt ún. gyógyvendégek után is kötelező az idegenforgalmi adó megfizetése [1990. évi C. tv. 30. §, 31. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi társaság egyik szállodája a T. Hotel gyógyszálló, amely működési engedéllyel rendelkezik általános belgyógyászati járóbeteg- és reumatológiai, és fiziotherápiás járóbeteg-szakellátásra, valamint általános fiziotherápia és gyógytorna tevékenységek végzésére. A gyógyszálló vendégeinek többsége külföldi állampolgár, beutaló nélkül érkező ún. gyógyvendég, akiket a felperes idegenforgalmi adó alól mentes személyeknek tekintett.
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél - 2005. július 1-jét...
BH 2008.8.227 Gyógyszállóban elszállásolt ún. gyógyvendégek után is kötelező az idegenforgalmi adó megfizetése [1990. évi C. tv. 30. §, 31. §].
A felperesi társaság egyik szállodája a T. Hotel gyógyszálló, amely működési engedéllyel rendelkezik általános belgyógyászati járóbeteg- és reumatológiai, és fiziotherápiás járóbeteg-szakellátásra, valamint általános fiziotherápia és gyógytorna tevékenységek végzésére. A gyógyszálló vendégeinek többsége külföldi állampolgár, beutaló nélkül érkező ún. gyógyvendég, akiket a felperes idegenforgalmi adó alól mentes személyeknek tekintett.Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél - 2005. július 1-jétől július 31-éig terjedő időszakra - idegenforgalmi adónemben ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 805 200 Ft idegenforgalmi adó hiány, 402 600 Ft adóbírság, 48 752 Ft késedelmi pótlék, 195 599 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
Az elsőfokú adóhatóság határozatának 4. pontjában megállapította, hogy a felperes nem tekinthető egészségügyi intézménynek, nem végez szűrővizsgálatot, nem lát el rehabilitációt, általános illetve speciális járóbeteg-ellátást, az egészségbiztosítási pénztár felé elszámolást nem nyújtott be, gyógyvendégei nem mentesek az idegenforgalmi adó alól. Az elsőfokú adóhatóság érdemi döntését a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 31. § b) pontjában, 52. § 34. pontjában, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 81. § (2) bekezdésében, 89. § (1) bekezdésében, 100. §-ában foglaltakra alapította.
A fellebbezés folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes megalapozottnak és jogszerűnek találta az elsőfokú határozatot, azt - a fellebbezésben előadottakra figyelemmel - a következőkkel egészítette ki: A felperes működési engedélyben meghatározott tevékenységét nem beutaló alapján végezte, speciális járóbeteg-ellátásra vonatkozóan nincs finanszírozási szerződése, az általános járóbeteg-ellátás után ilyet nem vett igénybe, tevékenységi körében és működési engedélyében "az egyén élet- és munkakörülményeiből adódó lehetséges egészségkárosodások korai felismerése" nem szerepel. Az alperes utalt arra is, hogy a magánszemélyt az adómentesség kizárólag az egészségügyi ellátás időszakára illeti meg, az idegenforgalmi adó alóli mentesség speciális egészségügyi jogviszonyhoz kötődik, költségcsökkentő célból nem alkalmazható.
A felperes keresetében az elsőfokú határozat 4. pontját érintő adóhiánynak és jogkövetkezményeinek hatályon kívül helyezését kérte.
Az alperes - a peres eljárás során - határozatával korábbi határozatának indokolását módosította, illetve kiegészítette a következőkkel: A felperes tulajdonosi szervezete nem tart fenn gyógyintézetet, egészségügyi szolgáltatást nyújtó szervezeti egységének megnevezése pedig nem fejezi ki az általa nyújtott tevékenységet. A Htv. 52. § 34. pontja szerinti tevékenység csak az egészségügyi ellátást foglalja magában, az azzal együtt igénybe vett szállodai elszállásolást, étkeztetést már nem, ez piaci szolgáltatás. A felperes által nyújtott szolgáltatások nem indokolják az elszállásolást, a kúraszerű beavatkozások nem igényelnek határozott idejű megfigyeléseket.
A módosított határozatban az alperes jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a 96/2003. (VII. 15.) Korm. r. (továbbiakban: Korm. r.) 2. § gd) pontjára, 3. § (1) bekezdésére, az Eü. tv. 3. § a) és g) pontjaira, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, 2. § (1) bekezdésében, a 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet (továbbiakban: Er.) 5. §-ában foglaltakra.
A felperes keresetét kiterjesztette a módosított alperesi határozatra is és azzal érvelt, hogy a Htv. 52. § 34. pontja szerint egészségügyi intézménynek minősül, végez járóbeteg-ellátást, megelőző vizsgálatot és rehabilitációt, így az elszállásolt és rendszeres egészségügyi ellátásban részesülő "gyógyvendégek" a Htv. 31. § b) pontja alapján mentesek az idegenforgalmi adó alól.
Az alperes és az alperesi beavatkozó a kereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozat indokolásának 4. pontja tekintetében és ebben a körben az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte, jogi álláspontja következő volt:
Az egészségügyi intézmény fogalmát nem az Eü. tv., hanem a Htv. 52. § 34. pontja határozza meg, az ebben felsorolt feltételek nem konjunktívak. A felperest a s.-i szálloda tekintetében egészségügyi szolgáltatónak kell tekinteni, aki - működési engedély alapján - az Eü. tv. 89. § (1) bekezdésének megfelelő általános járóbeteg-szakellátást végezte, ezért egészségügyi intézménynek minősül. Nincs jelentősége annak, hogy a felperes "gyógyvendégei" nem beutalóval érkeztek, és annak sem, hogy mi a felperes cégnyilvántartás szerinti tevékenysége. "Önmagában az adómentesség igénybevételét nem zárja az ki, hogy a járóbeteg-szakellátáshoz szakmai szempontból nem járul kötelező erővel a szállodában való éjszakai elhelyezés".
A megyei bíróság az új eljárásra előírta, hogy az adóhatóságnak ismételten meg kell vizsgálnia felperes iratait, és a szükséghez képest egyéb bizonyítási eszközök igénybevételével kell megállapítania azt, hogy a felperes szerint a Htv. 31. § b) pontja alapján adómentes magánszemélyek ténylegesen részesültek-e járóbeteg-ellátásban, s ha igen, akkor milyen időtartamban. Az adóhatóságnak a járóbeteg-ellátásban részesülő magánszemélyeket a tényleges gyógykezelés napjaira adómentesnek kell tekintetnie.
A jogerős ítélet ellen az alperes és az alperesi beavatkozó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérték annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, jogi álláspontjuk a következő volt:
A megyei bíróság ítélete téves jogértelmezésen alapul, nem felel meg a Htv. 31. § (1) bekezdés b) pontjában, 52. § 34. pontjában, az Eü. tv. 3. § a) és g) pontjában, 89. §-ában, az Er. 5. §-ában, a Korm. r. 2. § gd) pontjában, 3. §-ában, az Art. 1. § (7) bekezdésében, 2. § (1) bekezdésében foglaltaknak, és kifejtették azt is, hogy a felperes nyilvántartása eleve nem alkalmas a vendégek, illetve gyógyvendégek elkülönítésére.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
Az alperes és az alperesi beavatkozó felülvizsgálati kérelme alapos.
A felperes nem vitatta a mulasztási bírság kiszabására alapot adó és jelen perben vizsgált jogviszonyhoz szorosan kapcsolódó adóhatósági megállapításokat, amelyek a következők:
A felperes nem az önkormányzati adórendelet szerint kötelezően előírt bejelentőlapot használta, illetve bejelentőlapot 121 esetben egyáltalán nem töltött ki. Az összesen 405 CARDEX lapon - az adóhatósági határozatban részletezett jelentős számban - egyáltalán nem szerepel lakóhely, állampolgárság, saját kezű aláírás, a könyvek, nyilvántartások hiányosak, egymással nem állnak összhangban.
A perbeli esetben továbbá a portán dolgozó személy - a megrendelő ismeretében - tüntette fel az adómentességet, ő volt az, aki a beutaló nélkül érkező, gyógykúra-csomagot igénybe vevő személyeket "gyógyvendégnek" minősítette. A felperes tehát a gyógyvendég által választott kezelés alapján már az orvosi vizsgálatot - azaz az általa hivatkozott járóbeteg-ellátást - megelőzően megállapította az idegenforgalmi adó alóli mentességet.
Osztja a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogi álláspontját a tekintetben, hogy mivel a Htv. 52. § 34. pontja az adójogi jogviszonyra nézve speciális szabályozást rögzít, így ez az irányadó az egészségügyi intézmény fogalmára nézve és a tekintetben is, hogy e törvényhely nem konjunktív feltételeket tartalmaz. Rámutat ugyanakkor arra, hogy a Htv.-ben nem szabályozott egyéb fogalom-meghatározásokat az adójogi jogviszonyban is irányadónak kell tekintetni és arra is, hogy az adójogi jogviszonyban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni, a szerződéseket és ügyleteket valódi tartalmuk, kimutatható gazdasági eredményük alapján kell minősíteni [Art. 1. § (7) bekezdése, 2. § (1) bekezdése]. Nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés, ügylet, amely célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése.
A szálloda kereskedelmi szálláshely. A gyógyszálloda olyan szálloda, amely megfelel a szállodára előírt követelményeknek, továbbá vendégei számára főként természetes gyógytényezők alkalmazásával saját gyógyászati részlegén önálló vagy más gyógyintézet kiegészítő szolgáltatásának bevonásával, orvosi ellenőrzés mellett terápiás lehetőséget biztosít és megfelel a természetes gyógytényezőkről szóló 74/1999. (XII. 25.) EüM rendeletben foglaltaknak. A gyógyszálló kötelező szolgáltatása a szállás, étkezés biztosítása [45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet 1. §, 1. sz. melléklet II., 7. § b) pontja].
Az Eü. tv. 3. § a) pontja értelmében az egészségügyi ellátást igénybe vevő vagy abban részesülő személy elnevezése nem "gyógyvendég", hanem "beteg".
A Htv. nem tartalmaz fogalom meghatározást a járóbeteg-ellátásra nézve, ezért e körben az Eü. tv. 89. § (1)-(2) bekezdése az irányadó. Eszerint pedig ez egyszeri vagy alkalomszerű egészségügyi ellátás, továbbá fekvőbeteg-ellátást nem igénylő krónikus betegség esetén folyamatos szakorvosi gondozás. Az általános járóbeteg-szakellátást a beteg egészségügyi állapotának veszélyeztetése nélkül, rendszeres tömegközlekedés igénybevételével megközelíthetően kell biztosítani. A 85.12. TEAOR értelmében is a járóbeteg-ellátás vizsgálatot, konzíliumot, gyógykezelést jelent, tehát nem kapcsolható hozzá az ellátás, a szállás és az étkeztetés, illetve a szórakozási lehetőségek (pl. büfé-vacsora cigányzenével, diszkó) biztosítása sem.
A Htv. 52. § 34. pontja nem önmagában, hanem az adókötelezettséget szabályozó 30. § (1) bekezdés a) pontjával és az adómentességet tartalmazó 31. § (1) bekezdés b) pontjával egybevetve és csak a jogalkotói célnak megfelelően alkalmazható. Ez utóbbi eddig az volt, hogy a magánszemélyek az infrastruktúra igénybevétele fejében járuljanak hozzá a fenntartási, fejlesztési kiadásokhoz. Az idegenforgalmi adó lényegében a gyógy- és üdülőhely díjátalány korszerűsített változata. Azt a magánszemélyt, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt, adókötelezettség terheli. Az adómentesség csak az egészségügyi intézményben ellátott magánszemélyt illeti meg és egy speciális egészségügyi jogviszonyhoz kötődik.
A szabályok egybevetéséből az következik, hogy csak azt a magánszemélyt illeti meg az adómentesség, akinek az egészségügyi ellátása és elszállásolása is egészségügyi intézményben történik. A norma tartalma ugyanis nem az, hogy az egészségügyi intézményben járó betegként ellátott, de szállodában vendégéjszak(áka)t eltöltő magánszemélyt adómentességben kell részesíteni. Adómentesség csak a jogszabály által meghatározott körre érvényesíthető, és nem üzletpolitikai okból, hanem csak a törvény által preferált célból adható. Az valóban nem zárja ki az adómentességet, hogy a járóbeteg-szakellátáshoz szakmai szempontból nem járul kötelező erővel a szállodában való éjszakai elhelyezés, a perbeli esetben azonban a "vendégéjszaka" egyéb más piaci szolgáltatásokkal együtt valósult meg. Az adómentesség a magánszemélyeket kizárólag az egészségügyi járóbeteg-ellátás időszakára, és nem a szállodában eltöltött vendégéjszakára illeti meg. Az alperes tehát érdemben helytállóan állapította meg, hogy a felperes jogszabálysértően nem számolta fel az idegenforgalmi adót.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.091/2007.)