BH+ 2008.8.378

50%-os munkaképesség-csökkenésre rokkantsági nyugdíjigény nem alapítható [1997. évi LXXXI. tv. 23. §]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes az alperes jogelődjének határozata alapján 1999. február 27-től rendszeres szociális járadékban részesült. Az alperes a 2006-ban esedékes soros orvosi felülvizsgálat során I. fokú Orvosi Bizottsága szakvéleményére hivatkozva határozatában megállapította, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének mértéke változatlanul 50%-os, újabb orvosi felülvizsgálata 2009-ben szükséges, ezért ellátása a korábban megállapított és folyósított összegben kerül továbbfolyósításra. A határozat ellen...

BH+ 2008.8.378 50%-os munkaképesség-csökkenésre rokkantsági nyugdíjigény nem alapítható [1997. évi LXXXI. tv. 23. §]
A felperes az alperes jogelődjének határozata alapján 1999. február 27-től rendszeres szociális járadékban részesült. Az alperes a 2006-ban esedékes soros orvosi felülvizsgálat során I. fokú Orvosi Bizottsága szakvéleményére hivatkozva határozatában megállapította, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének mértéke változatlanul 50%-os, újabb orvosi felülvizsgálata 2009-ben szükséges, ezért ellátása a korábban megállapított és folyósított összegben kerül továbbfolyósításra. A határozat elleni fellebbezésében a felperes állapotsúlyosbodásra hivatkozott és kérte rokkantsági nyugellátás megállapítását. Az alperes másodfokú szerve határozatával a II. fokú Orvosi Bizottság szakvéleménye alapján az elsőfokú határozatot helybenhagyva megállapította, hogy a felperes nem rokkant, munkaképesség-csökkenésének mértéke változatlanul 50%-os. Az orvosi iratokból megállapítható, hogy a felperes aorta billentyű elégtelenség miatt végzett műbillentyű beültetés utáni állapotban, magas vérnyomás betegségben, Lime-kór után állapotban agyi verőértágulatban, májmegnagyobbodásban, valamint a hangulati élet közepes súlyosságú zavarában szenved.
A felperes keresetében a jogerős határozat felülvizsgálatát, hatályon kívül helyezését, rokkantsági nyugdíjra való jogosultsága fennállására tekintettel kérte. A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes határozatát a jogerős határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Indokolása szerint - ellentétben a társadalombiztosítási eljárásban beszerzett orvosszakértői véleményekkel és a per során kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményében foglaltakkal - a felperes munkaképesség-csökkenésének mértéke 67%-os. Ítéletét a munkaügyi bíróság a felperes kezelőorvosának tanúvallomására alapította.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben az ítélet hatályon kívül helyezésével a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint három egybehangzó és aggálytalan szakvélemény ellenére a munkaügyi bíróság egy szakvéleménynek nem tekinthető tanú vallomását nem fogadhatta volna el ítélete alapjául. A bíróság a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét nem határozhatta volna meg mérlegelési jogkörében sem, tekintettel arra, hogy ehhez a bíróságnak a kellő szakértelme hiányzik. A bíróság a szakvéleményben foglaltak mellőzésének pontos indokát nem adta meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 23. § (1) bekezdésének a) pontjában rögzített feltétel alapján állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a felperes munkaképesség-csökkenése eléri a 67%-ot. Az ügyben az alperes a Tny. rendszeres szociális járadékra vonatkozó szabályai szerint folytatta le eljárását. Ennek során első fokon az OEP OOSZI I. fokú Orvosi Bizottsága szakvéleményére, valamint az OEP OOSZI II. fokú Orvosi Bizottságának szakvéleményére alapította határozatát. E szakvélemények figyelembevételével megállapította, hogy a felperes nem rokkant, munkaképesség-csökkenésének mértéke változatlanul 50%-os. A perben kirendelt igazságügyi Orvosszakértői Intézet szakértője szintén ilyen mértékűnek véleményezte a felperes munkaképesség-csökkenését. A munkaügyi bíróság az ügyben kihallgatta a felperest 1996-óta ismerő szakorvost, aki magán-megrendelés alapján szakorvosi véleményt készített. Nevezett előadta, hogy a Lime-kór, illetőleg az agyalapi panelizma mellett kardiológiai szempontból kezelte a felperest. 2002. évet követően állt a felperes a kezelése alatt. A tanú vallomásának összegzésében előadta, hogy megítélése szerint a fizikai munka a felperes részére ellenjavallt.
A bíróság ítéletét a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával hozta. E szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A Legfelsőbb Bíróság által kialakított és folytatott gyakorlat szerint a bizonyítékok mérlegelése alapján hozott ítélet a felülvizsgálati eljárásban eredményesen csak akkor támadható, ha a bíróság ítéletét iratellenes tényállás alapján hozta, vagy döntése okszerűtlen következtetésen alapult.
A per adatai szerint a felperes munkaképessége csökkenésének mértékét három szakértő vizsgálta, akik közül az egyik a perben kirendelt igazságügyi szakértő volt. A vizsgálatok eredményéről szakvélemények készültek, melyek tartalma a szakvéleményben közölt végkövetkeztetést alátámasztotta. Az igazságügyi szakértő kirendelésére a Pp. 177. §-ának (1) bekezdése alapján szükség volt, mert annak megítéléséhez, hogy milyen mértékű a felperes munkaképessége, olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezett. Az alperes által beszerzett és az igazságügyi szakértő véleményével ellentétes a felperes tanúvallomása és magánszakértői véleménye. A bíróság ítéletében nem indokolta miért fogadta el döntésének alapjául egyedül ez utóbbi, a szakvéleményekkel ellentétes tartalmú bizonyítékot. A bíróság részéről a bizonyítékok egybevetése ennélfogva nem történt meg.
A Legfelsőbb Bíróság az igazságügyi szakértő és az alperes által alkalmazott szakértők egybehangzó véleményét fogadta el ítéletének alapjaként a tanúként is kihallgatott felperesi magánszakértőnek tekinthető kezelő szakorvos véleményével szemben. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az igazságügyi orvosszakértő a peres eljárásban került kirendelésre a bíróság hiányzó szakértelmének pótlására. A magánszakértői vélemények ezzel szemben olyan egyéb bizonyítékok, melyek nem a bíróság különleges szakértelmének hiányát pótolják, ezek a bizonyítás egyéb eszközeinek tekinthetők. Az egyéb bizonyítási eszközöket ugyan egybe kell vetni a bizonyítékok mérlegelése során az igazságügyi szakértő szakvéleményében foglaltakkal, azonban ezen egyéb bizonyítékok elfogadása esetén ennek okaként a bíróságnak elsősorban arról kell számot adni, hogy miért tartotta aggályosnak az igazságügyi szakértő véleményét. Ez a munkaügyi bíróság ítéletének indokolásából nem derül ki. Minthogy a Legfelsőbb Bíróság az igazságügyi szakértő szakvéleményét aggálymentesnek tartotta, melyet az alperes által alkalmazott két magánszakértő véleménye is alátámasztott, ítéletének alapjaként az igazságügyi szakértő szakvéleményét fogadta el.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét a Pp. 275. §-a (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legf.Bír. Mfv/K.III.10.421/2007.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.