adozona.hu
BH+ 2008.8.365
BH+ 2008.8.365
Ha az adós a vele összefonódásban lévő gazdálkodó szervezet tagjával vagy vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával köt szerződést, a rosszhiszeműséget illetve ingyenességet vélelmezni kell. A vélelem megdöntésére alkalmas bizonyítékok [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 40. § (1) bek. a) és b) pontja, (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes társaságot 1996-ban az alperes és házastársa hozták létre építőipari munkák végzésére. A társaságnak mindketten ügyvezetői voltak, ugyanakkor az alperes, mint egyéni vállalkozó is azonos tevékenységet végzett. A kialakult gyakorlat szerint az építőipari munkákat a felperes társaság és az egyéni vállalkozó együttesen végezték, a vállalkozói díjat egymás között számolták el gyakran úgy, hogy a felperes az őt megillető díjat az alper...
BH+ 2008.8.365 Ha az adós a vele összefonódásban lévő gazdálkodó szervezet tagjával vagy vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával köt szerződést, a rosszhiszeműséget illetve ingyenességet vélelmezni kell. A vélelem megdöntésére alkalmas bizonyítékok [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 40. § (1) bek. a) és b) pontja, (3) bek.].
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes társaságot 1996-ban az alperes és házastársa hozták létre építőipari munkák végzésére. A társaságnak mindketten ügyvezetői voltak, ugyanakkor az alperes, mint egyéni vállalkozó is azonos tevékenységet végzett. A kialakult gyakorlat szerint az építőipari munkákat a felperes társaság és az egyéni vállalkozó együttesen végezték, a vállalkozói díjat egymás között számolták el gyakran úgy, hogy a felperes az őt megillető díjat az alperesre engedményezte. Az alperes 2005. január 18-ig ügyvezetője, február 15-ig tagja volt a felperes társaságnak.A felperes felszámolása iránt 2004. február 11-től kezdődően 15 hitelező terjesztett elő kérelmet. Az adós a felszámolást kérők igényeit nagyrészt kifizette, azonban további hitelezők felé fennálló, több mint 10 000 000 Ft, az O. Bank Nyrt. felé 40 000 000 Ft körüli és az állami adóhatóság felé több mint 40 000 000 Ft tartozását már nem tudta maradéktalanul rendezni. Az adóhatóság 2005 tavaszán végrehajtási eljárást is kezdeményezett a felperes ellen. A társaság vagyoni eszközeinek értékesítéséből próbált bevételhez jutni, így vagyonát 2005 szeptemberére felélte. Ilyen pénzügyi helyzetben a felek két engedményezési szerződést is kötöttek, melyekkel a felperes az őt illető követeléseket az alperes részére engedményezte, az alperest megillető vállalkozói díjkövetelések ellenében.
2004. december 11-én a felperes az alperes 8 644 000 Ft összegű vállalkozói díjkövetelése fejében az alperesre engedményezte az S. Zrt-vel szemben fennálló - a megyei bíróság előtt folyamatban lévő perben érvényesített - 32 011 270 Ft vállalkozói díj iránti követelését. 2005. január 25-én pedig a felperes 19 600 000 Ft vállalkozói díjkövetelése fejében ruházta az alperesre a H. Kft-vel szemben fennálló 25 375 000 Ft vételár-követelését. A H. Kft. a számla szerinti összeget az alperesnek átutalta. A felperes egyik hitelezőjének 2005. április 11-én benyújtott kérelme alapján a megyei bíróság a 2005. szeptember 6-án jogerőre emelkedett végzésével rendelte el a felperes felszámolását, az erről szóló hirdetmény a Cégközlöny 2005. október 6-i számában jelent meg.
A felperes nevében eljáró felszámoló keresetében a 2004. december 11-i engedményezési szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte a többször módosított 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 40. § (1) bekezdésének a) és b) pontjára, a 2005. január 25-i engedményezési szerződés érvénytelenségének megállapítását pedig az a) és c) pontokra hivatkozással. Álláspontja szerint a két szerződés az adós vagyonának csökkentését eredményezi, a hitelezők kijátszására irányul, célja az alperes, mint hitelező előnyben részesítése. A 2004. december 11-i megállapodás mögött az alperes ingyenes vagyonhoz juttatása állt, ugyanis vitatott, hogy mint alvállalkozó munkát végzett a felperes részére. A felperes jogi álláspontja szerint a felperes társaság és az alperes közötti személyi, gazdasági összefonódás fennállására tekintettel az ügyletek értékelése során a rosszhiszeműséget és az ingyenességet vélelmezni kell. A felperes a 2005. január 25-i szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeként az eredeti állapot helyreállítását, az alperes kötelezését kérte a H. Kft. által fizetett 19 375 000 Ft és annak 2005. február 10-től számított késedelmi kamatainak a visszafizetésére.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy a felperes, mint fővállalkozó és közte, mint egyéni vállalkozó között évek óta kialakult gyakorlat volt, hogy a munkákra a felperes pályázott és azokat az alperes, mint egyéni vállalkozó végezte el. Ennek eredménye volt a követelések engedményezés útján történő elszámolása, amely gyakorlatot vizsgálatai során az adóhatóság sem kifogásolta. Az alperes részéről tényleges munkavégzés történt, jogszerűen számlázott a felperesnek, aki készpénz hiányában ruházta át az őt illető követeléseket az alperesre. Azt nem vitatta, hogy a felperesnek több tízmilliós tartozása gyűlt össze 2004. és 2005. években, amelyet azonban a felszámolás megindítása miatt nem tudott rendezni. Előadta azt is, hogy 2004 nyarától az adótartozás, illetve az S. Zrt.-től várt vállalkozói díj hiánya már kezelhetetlenné vált. Nyilatkozata szerint a felperes egyedüli bevételi forrása 2005. év elején a H. Kft. által fizetett vételár volt.
Az elsőfokú bíróság a 12. sorszámú ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy a felperes részére 15 napon belül fizessen meg 19 375 000 Ft-ot és annak törvényes kamatait, valamint 600 000 Ft ügyvédi munkadíjat. Megállapította, hogy a peres felek között 2004. december 11-én létrejött - az S. Zrt.-vel szemben fennálló felperesi követelés engedményezésére vonatkozó - szerződés érvénytelen. Kötelezte az alperest 900 000 Ft feljegyzett eljárási illetéknek az állam részére történő megfizetésére is.
Határozatának indokolásában megállapította, hogy a Cstv. 40. § (3) bekezdésében meghatározott személyi összefonódás a perbeli szerződést megkötő felek esetében fennáll, amely esetben e törvényhely értelmében a csalárd, illetőleg ingyenes és feltűnően értékaránytalan ügyleteknél a rosszhiszeműséget és ingyenességet vélelmezni kell. Rámutatott arra, hogy a szerződések megkötésekor a feleket képviselő házastársak tudtak az adós vagyoni helyzetéről és arról, hogy a szerződéseknek milyen hatása lesz az adós vagyonára, valamint a hitelezők kielégítési alapjának mértékére. A szerződéskötők szándékának értékelésénél figyelembe vette azt is, hogy a felperes mérlegadatokkal alátámasztott előadása szerint a Kft.-nek 2004. december 31-én még közel 90 000 000 Ft könyv szerinti értékű vagyona volt. Ehhez képest a felszámolási eljárás megindulásakor vagyont már nem, kizárólag 43,5 mFt-os követelésállományt tudott átadni a felszámolónak. A Cstv. 40. § (1) bekezdésére utalással kifejtette, hogy az adós társaság vagyonvesztését és a hitelezők kijátszását eredményező ún. csalárd ügyletek megvalósulása szándékos magatartást feltételez, mely szándéknak mindkét fél részéről fenn kell állnia. Figyelemmel arra, hogy az alperes 2004. december 11-én a felperesnek egyik ügyvezetője és tagja is volt, az elsőfokú bíróság megállapította a szándékegységet a vagyonelvonás tekintetében. Utalt arra is, hogy a felperesnek az S. Zrt.-vel szembeni 40 000 000 Ft vállalkozói díjkövetelése szintén kimeríti a teljes követelésállományát. Ennek a követelésnek a kft.-től való elvonása, tudatában a több tízmilliós tartozásnak, valamint annak, hogy 2004. február 11-től már több hitelező kérte a Kft. felszámolásának az elrendelését, megalapozza a szerződő felek rosszhiszeműségének, valamint a hitelezők kijátszására irányuló szándéknak a megállapítását. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság a Cstv. 40. § (1) bekezdés a/ pontja szerinti csalárd ügyletet megvalósultnak találta és megállapította, hogy a felperes ezen a jogcímen megalapozottan támadta meg a szerződést. A megtámadás következményeként a szerződés a megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal érvénytelen.
A felperesnek a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontjára alapított keresete vizsgálatát az elsőfokú bíróság azért mellőzte, mert az a) pont alapján megállapította a szerződés érvénytelenségét, másfelől amiatt, mert a b) ponttal kapcsolatos bizonyítás a per indokolatlan elhúzódását eredményezte volna.
Az elsőfokú bíróság a 2005. január 25-i engedményezési megállapodás csalárd jellegét szintén megállapította, tekintettel arra, hogy a felek a már leírt helyzetben döntöttek úgy, miszerint az adóst illető vételárat kizárólag az alperesnek fizetik ki. Álláspontja szerint még annak bizonyítása esetén is, hogy az alperest az alvállalkozói díj megilleti, nem volt elfogadható indoka az alperes többi hitelezővel szembeni előnyben részesítésének, ezért a szerződő felek rosszhiszeműségét a 2005. január 25-én kelt szerződés vonatkozásában is megállapította. Kiemelte, hogy a megtámadás nem az alperes követelésének engedményezéssel történő rendezése miatt eredményes, hanem azért, mert a felek ezzel az eszközzel akkor éltek, amikor a felperesnek más hitelezők felé az alperes követelését megelőző esedékességgel teljesítenie kellett volna. Ezzel a magatartással a felek egyfelől az alperest előnyben részesítették a többi hitelező hátrányára, másfelől a vagyon elvonásával a többi hitelezőt ki is játszották. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes akkor járt volna el helyesen, ha a kérdéses időszakban az egyedüli forrást jelentő, a H. Kft.-vel szembeni fennálló követelését a korábbi esedékességű tartozásainak kifizetésére használja fel, vagy legfeljebb a követelések arányában fizet több hitelezőjének. Az alperes azonban kihasználva a felperes kft-nél fennálló tagsági viszonyát, valamint az ügyvezetővel fennálló házastársi kapcsolatát, egyedül részesült a vételárból.
Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, amelyben elsődlegesen az ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat tévesen értékelte és a bizonyítási teher tekintetében sem oktatta ki megfelelően. Hiányolta, hogy a 2005. január 25-én kötött engedményezési szerződés vonatkozásában az ítélet rendelkező része nem tartalmaz döntést. Végül sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdése megsértésével nem tájékoztatta megfelelően a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, valamint a bizonyítás sikertelenségének következményeiről. A hiánypótlási felhívásra csatolt okiratok figyelembevétele nélkül hozta meg a döntését anélkül, hogy erre az alperes figyelmét felhívta volna.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokon eljárt ítélőtábla ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy a felek által 2005. január 25-én megkötött - az adósnak a H. Kft.-vel szembeni vételár-követelése engedményezéséről szóló - szerződés érvénytelenségét is megállapította. Kötelezte az alperest a felperes részére 15 napon belül 100 000 Ft másodfokú perköltség, valamint az államnak - külön felhívásra - 900 000 Ft feljegyzett másodfokú eljárási illeték megfizetésére.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészítette ki, hogy az ítélet meghozatalát követően az S. Zrt. bejelentette: őt az engedményezésről sem a felperes, sem az alperes nem értesítette. A vele szemben a felperes által a megyei bíróságon indított perben Sz.Z., a jelen per alperese a követelést a felperes kft. ügyvezetőjeként érvényesítette. A perben eljáró bíróságot az S. Zrt. értesítette 2005 júniusában arról, hogy Sz.Z. 2005. január 18-a óta nem képviselője a kft.-nek. Ezt követően 2005. október 12-én mutatta be Sz.Z. a 2004. december 11-én kelt engedményezési szerződést. Megjegyezte, hogy álláspontja szerint az 1997. évi CXLIV. törvény 150. § (2) bekezdés j) pontjára tekintettel az engedményezési szerződés érvényességéhez az E. Kft. taggyűlésének jóváhagyására lett volna szükség, amelynek bizonyítására nem került sor.
Az így kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság a fellebbezést annyiban találta alaposnak, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta a 2005. január 25-én kötött szerződés érvénytelenségének az ítélet rendelkező részében történő megállapítását, egyebekben azonban a fellebbezést alaptalannak találta. Megítélése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és abból helytálló jogi következtetésre jutott. A másodfokú bíróság mindenben egyetértett az elsőfokú bíróságnak a szerződések érvénytelensége körében kifejtett jogi álláspontjával. Rámutatott arra, hogy a felperes felszámolási eljárásának 2005. április 11-i kezdő időpontjára figyelemmel a jelen ügyben a Cstv. 40. §-ának a 2004. évi XXVII. törvény 53. §-ával megállapított rendelkezéseit kell alkalmazni. A Cstv. 40. § (1), (2) és (3) bekezdéseinek idézett rendelkezéseire figyelemmel nincs jelentősége annak, hogy az alperes a perbeli két engedményezési szerződéssel kiegyenlített munkát ténylegesen elvégezte-e. Helytállónak fogadta el az elsőfokú bíróságnak azt a jogi álláspontját, hogy a megtámadás nem az engedményezéssel történő rendezés miatt volt eredményes, hanem azért, mert a felperes az alperes követeléseit az azok előtt esedékessé vált tartozásait megelőzően egyenlítette ki úgy, hogy mind a felperes, mind az alperes tudatában voltak annak: a felperes az alperes követelésein kívül, egyéb vagyona hiányában, a többi kötelezettségének nem tud eleget tenni. Emiatt a feleknek a hitelezők kijátszására irányuló szándéka nyilvánvaló. A felek személyi kapcsolatára tekintettel a Cstv. 40. § (3) bekezdése értelmében, az a) és b) pont vonatkozásában a rosszhiszeműséget vélelmezni kell. Az alperes a törvényi vélelmet annak bizonyításával dönthette volna meg, hogy a szerződések megkötésének idején az adós vagyoni helyzetéről, tartozásairól, kintlévőségeiről nem volt tudomása, illetve rajta kívül álló okból tudomása nem lehetett. Tekintettel arra, hogy 2004. december 11-én az alperes a felperes társaságnak tagja és ügyvezetője is volt, 2005. január 25-én pedig tagja volt, és ez időpontban a felperes társaság ügyvezetője az alperes házastársa volt, erre eredménnyel nem is hivatkozhatott volna. Az alperes nem bizonyította azt sem, hogy az adós vagyona a tartozásait az engedményezések időpontjában fedezte. Az alperesnek az elsőfokú eljárásban jegyzőkönyvbe foglalt előadása, az általa csatolt folyószámla kivonatok és egyéb iratok a felperesnek más hitelezők felé fennálló, kiegyenlítetlen, a vagyonát meghaladó tartozások meglétét igazolták. E szerint az adóhatóság 40 000 000 Ft feletti követelést érvényesített vele szemben. Az alperes a fenti tényekre - más hitelezők hiányára, illetve fedezet meglétére - az elsőfokú eljárásban nem is hivatkozott.
A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglaltakat, mert a Pp. 4. §-a értelmében a bíróság a bizonyítást elrendelő határozatához nincs kötve. Mellőzheti a bizonyítás elrendelését vagy a már elrendelt bizonyítást, ha azt a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelennek tartja. Az ítéletében pedig kellő indokát adta annak, hogy a további bizonyítást milyen okból mellőzte. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 259. §-a és 253. § (2) bekezdése alapján, annak helyes indokaira tekintettel, hagyta helyben azzal a kiegészítéssel, hogy a rendelkező részben is megállapította a felek által 2005. január 25-én megkötött szerződés érvénytelenségét.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, helyette az első fokú ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezésével az ügyben eljárt első vagy másodfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
A jogerős ítélet jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy bár a szerződések érvénytelenségének megállapítását a bíróság a Cstv. 40. § (1) bekezdés a)-c) pontjaira alapította, nem folytatta le a rosszhiszeműség és ingyenesség vélelmének megdöntésére általa felajánlott bizonyítást. A felperes társaság vagyonvesztését a csatolt mérlegbeszámolóra, mint bizonyítékra alapozta. Ez azonban - álláspontja szerint - annak hiányosságai miatt megfelelő bizonyítékként nem értékelhető. Álláspontja alátámasztására felülvizsgálati kérelméhez csatolta a mérlegbeszámoló vizsgálata céljából általa felkért K.A. bejegyzett könyvvizsgáló "nyilatkozatát".
Iratellenesnek állította a jogerős ítéletnek azt a megállapítását (2. oldal 4. bekezdés), hogy 2005. január 25-én a felperes 19 600 000 Ft vállalkozói díjkövetelés fejében ruházta át az alperesre a H. Kft.-vel szemben fennálló 25 375 000 Ft vételár-követelését. Tévesnek ítélte, hogy az engedményezett összeg 25 375 000 Ft volt, mert állítása szerint ez a megállapítási keresettel is ellentétes, mivel a kereset csak 19 375 000 Ft-ra terjedt ki. Iratellenesnek állította az engedményezési megállapodás alapját képező adásvételi szerződés 2005. január 13-i keltének megállapítását a szerződésen szereplő 2004. január 13-i keltezéssel szemben.
Hivatkozott arra, hogy az eddigi eljárás során nem tudta bizonyítékait megfelelően előterjeszteni. A 2005. január 25-én kelt megállapodás megkötésekor sem az alperes, sem a felperes nem tudhatta, hogy a felperes számláján lévő sorban állás miatt a felperes kifejezetten fizetésképtelen. A felperes 2005. január 17-én kelt bankszámla kivonatán még nem szerepelt az APEH 41 406 913 Ft összegű sorban álló tétele, csak a 2005. január 20-án kelt kivonaton. Ez a kivonat azonban postázás hiányában, az engedményezési szerződés megkötésekor még nem állt a felek rendelkezésre. Az ezt bizonyító kivonatot felülvizsgálati kérelméhez csatolta A/5/2007. szám alatt. Fenntartotta azt az állítását, hogy a 2004. december 11-én kelt megállapodás nem eredményezett vagyonvesztést, a felek nem jártak el rosszhiszeműen és nem állott szándékukban a felperes vagyonának kimentése a felperes társaságból, továbbá a 2005. január 25-én kelt megállapodás sem az alperes előnyben részesítésére irányult. Mindezekre tekintettel - álláspontja szerint - az engedményezési megállapodások nem tekinthetők érvénytelennek, s a jogerős ítélet a jogszabályokkal ellentétes.
Eljárásjogi szabálysértésként hivatkozott az alperes arra, hogy a bíróság felhívására az általa csatolt számlák ellenében részéről történt munkavégzésre vonatkozó bizonyítékokat a bíróság a döntésénél figyelmen kívül hagyta, annak ellenére, hogy a bizonyítást elrendelő végzését formailag nem helyezte hatályon kívül. Sérelmezte továbbá, hogy a 2006. június 28-án megtartott tárgyaláson történt személyes meghallgatása alkalmával, melynek során "a megállapodás vonatkozásában szükségképpen tanújellegű pozícióban is volt", a bíróság nem hívta fel a figyelmét arra, hogy házastársa vonatkozásában reá nézve nem kell nyilatkozatot tennie. E tárgyaláson az alperes jogi képviselő nélkül volt jelen. Ennek folytán az ekkor tett alperesi nyilatkozatot csak ennek ismeretében lehet értékelni.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Hivatkozott arra, hogy az alperes felülvizsgálati kérelmét pusztán a bizonyítékok mérlegelésének hiányosságaira alapozta, azonban konkrét jogszabálysértésre nem hivatkozott. Az első és másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével a tényállást mindenre kiterjedően, helyesen állapította meg, sem anyagi, sem eljárási szabályt nem sértett.
A felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a tényállás iratellenes megállapítását, a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelését, a tájékoztatási kötelezettsége hiányát, valamint azt sérelmezte, hogy a szükséges és általa felajánlott bizonyítás lefolytatását az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos, mert a jogerős ítélet a szükséges körben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként, a bizonyítékoknak a felek nyilatkozataival történő egybevetése és okszerű mérlegelése alapján helytállóan állapította meg a tényállást és abból helyes jogi következtetést vont le.
A jogerős ítélet egyértelműen a Cstv. 40. § a) pontja szerinti csalárd ügyletet találta megvalósultnak és ennek alapján állapította meg, hogy a felperes e jogcímen megalapozottan támadta meg a szerződést.
A Cstv. 40. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az adós a vele összefonódásban (Ptk. 685/B. §) lévő gazdálkodó szervezettel, továbbá ha a gazdálkodó szervezet a tagjával vagy vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával köt szerződést, az (1) bekezdés a) és b) pontjainak alkalmazásában a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni kell. Ugyancsak vélelmezni kell a rosszhiszeműséget és az ingyenességet az egymással közvetlen, vagy közvetett összefonódásban nem álló, de azonos személy vagy gazdálkodó szervezet befolyása alatt működő gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéskötése esetén.
A felek közötti - a tényállásban helyesen megállapított - személyi összefonódásra tekintettel a bíróság a jogerős ítéletben a per tárgyát adó engedményezési szerződések tekintetében, a felhívott jogszabályhely alapján, a rosszhiszeműséget, a hitelezők kijátszására irányuló szándékot jogszabálysértés nélkül, helyesen vélelmezte. Arra is helytállóan mutatott rá: az alperes a törvényi vélelmet csak annak bizonyításával dönthette volna meg, hogy a szerződések megkötésének idején az adós vagyoni helyzetéről, tartozásairól, kintlévőségeiről nem volt, illetve rajta kívül álló okból nem lehetett tudomása.
Az alperesnek az elsőfokú eljárásban tett személyes előadásából (2006. június 28-i 4. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv 2-3. oldal) megállapítható, hogy a felperesnek 2004 nyarától már jelentős összegű, 40 000 000 Ft körüli adótartozása volt járulékokkal együtt, azonban arra hivatkozott, hogy az APEH-hal részletfizetésben állapodtak meg. A részletfizetésre vonatkozó megállapodást azonban a bíróság felhívására nem tudta igazolni. A meghallgatása során azt is előadta, hogy az engedményezések időpontjában a felperes egyedüli bevételi forrása a H. Kft.-nek a teljesítése volt a gép eladásával kapcsolatban. Az APEH felé fennálló tartozás és az S. Rt.-vel szembeni peresített követelés volt olyan nagyobb összegű kintlévőség, amit hosszú távon "nem tudott maga előtt görgetni a társaság". (15.G.40024/2006/4. számú jkv. 2.oldal 3. bekezdés). Az alperes tehát személyes előadásában maga is megerősítette, hogy az utóbb felszámolás alá került gazdasági társaság vagyoni helyzetével a perbeli engedményezési szerződések megkötésekor tisztában volt. A bíróság e tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt végzésében felhívta arra vonatkozó bizonyítási indítványa előterjesztésére, hogy a felperes az engedményezések időpontjában olyan tőkével rendelkezett, amely lehetőséget biztosított rövid határidőn belül kintlévőségeinek a rendezésére, továbbá, hogy az APEH felé fennálló tartozás rendezésére a hivatallal megállapodás jött létre. Tájékoztatta a bizonyítatlanság jogkövetkezményeiről is. Az alperes azonban a 2006. augusztus 4-én becsatolt 5. sorszámú beadványában (2. oldal 5. bekezdés) maga adta elő, hogy az APEH a részletfizetés iránti kérelmét elutasította, mert a "korábbi részletfizetési kedvezménynek nem mindig tudtunk határidőben eleget tenni." Az adósság leggyorsabb rendezésére hitelt kívánt a felperes felvenni, amely utóbb azért hiúsult meg, mert akkor a bank nem adta meg a végső hozzájárulását.
Az ismertetett bizonyítékoknak a per egyéb adataival történt egybevetése alapján a jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy az engedményezési szerződések megkötésekor az azt megkötő felek - akik egyébként házastársak - tudtak a felperes adós vagyoni helyzetéről és arról, hogy az engedményezés más hitelezők - így az APEH - korábban már esedékessé vált hitelezői követelése kielégítési alapját vonja el.
Az alperes a Cstv. 40. § (3) bekezdése alapján vélelmezett rosszhiszemű szerződéskötést nem tudta megdönteni.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott olyan új tényekre és ajánlott fel olyan új bizonyítékokat, amelyekre az alapeljárás során nem hivatkozott. A Pp. 275. § (1) bekezdése értelmében azonban a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. Ebből következően a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség olyan kérelmek és bizonyítási indítványok előterjesztésére, amelyek az alapeljárásnak nem voltak tárgyai, illetőleg amelyeket a felek nem ajánlottak fel.
Nem állapítható meg eljárási szabálysértés sem az alperes által felajánlott bizonyítás mellőzése, illetőleg a bíróság által elrendelt bizonyítás mellőzése miatt sem. A másodfokú bíróság kellő indokát adta annak, hogy a bizonyítást milyen okból mellőzte, illetőleg az alperesnek milyen körben kellett volna bizonyítást felajánlania, amelynek nem tett eleget. Az alperes által felajánlott bizonyítás a per eldöntéséhez pedig szükségtelen volt, mellőzése ezért indokoltan történt.
Alaptalanul hivatkozott az alperes a jogerős ítéletnek az iratellenességére, mert az abban tett megállapításokat a perben becsatolt okiratok mindenben alátámasztották, azok tartalmának megfelelnek. Nem iratellenes az elsőfokú bíróság által tett és a másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyott az a ténymegállapítás, hogy a 2004. január 13-ra keltezett, a H. Kft. részére értékesített munkagép eladására vonatkozó szerződés valószínű kelte 2005. január 13-a volt. Ezt megerősíti, hogy az eladó a vételár egy részére kiállított számláját 2005. február 10-i fizetési határidővel jelölte, és ennek az összegnek az engedményezése történt a 2005. január 25-én kötött engedményezési szerződésben. Az adott esetben azonban nem a gépre vonatkozó adásvételi szerződés megkötése időpontjának, hanem a felperesnek járó vételár alperesre történt engedményezése időpontjának van jelentősége. Az engedményezés oly időpontban történt, amikor mind a felperes akkori ügyvezetője, mind az alperes az adós elnehezült gazdasági helyzetével teljes egészében tisztában voltak, ahogy az az alperes korábban már idézett személyes előadásából is megállapítható. Az alperesnek számolnia kellett azzal, hogy az őt egyébként jogszerűen megillető követelést is - engedményezés hiányában - a megindult felszámolási eljárásban csak a Cstv.-ben meghatározott kielégítési sorrend figyelembevételével érvényesítheti. Az adott esetben pedig az engedményezés más hitelezők rovására, a kielégítési sorrend megsértésével történt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a perben a felek azt nem vitatták, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdésének a) pontjára alapított megtámadásnak mi a jogkövetkezménye - az érvénytelenség, vagy a hatálytalanság. Ezért e kérdést a Legfelsőbb Bíróság - a Pp. 275. § (2) bekezdésében foglalt korlátokra tekintettel nem tartotta szükségesnek elemezni. (Legf.Bír. Gfv.XI.30.526/2007.)