BH+ 2008.7.326

A munkáltató a versenytilalmi megállapodásban kikötött elállási jogát - annak rendeltetésére tekintettel - csak a munkaviszony megszűnése előtt gyakorolhatta, amíg a munkavállaló a megállapodásban vállalt kötelezettségét nem kezdte el teljesíteni [Mt. 3. § (5) bekezdés].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes keresetében prémium, illetve versenytilalmi megállapodás alapján járó ellenérték megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy prémium címén 493 500 forintot, míg versenytilalmi megállapodás ellenértéke címén 2 368 800 forintot és ezek kamatát, valamint perköltséget fizessen meg a felperesnek.
Az ítéleti tényállás szerint F. J.-né, a felperes jogelődje az alperessel 2001. február 1-jétől 2002. november 30-áig terjedő időszak...

BH+ 2008.7.326 A munkáltató a versenytilalmi megállapodásban kikötött elállási jogát - annak rendeltetésére tekintettel - csak a munkaviszony megszűnése előtt gyakorolhatta, amíg a munkavállaló a megállapodásban vállalt kötelezettségét nem kezdte el teljesíteni [Mt. 3. § (5) bekezdés].
A felperes keresetében prémium, illetve versenytilalmi megállapodás alapján járó ellenérték megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy prémium címén 493 500 forintot, míg versenytilalmi megállapodás ellenértéke címén 2 368 800 forintot és ezek kamatát, valamint perköltséget fizessen meg a felperesnek.
Az ítéleti tényállás szerint F. J.-né, a felperes jogelődje az alperessel 2001. február 1-jétől 2002. november 30-áig terjedő időszakra határozott idejű munkaszerződést kötött a cég ügyvezetői feladatainak ellátására. A munkáltatói jogokat az alperes alapítója gyakorolta. A munkaszerződés 3.1. és 3.2. pontjában a felek megállapodtak az ügyvezetőnek járó alapbér és prémiumfizetés feltételeiben. A versenytilalmi szabályozást a szerződés 9.2. pontjában határozták meg. Eszerint a szerződéses jogviszony befejeződése esetén az ügyvezető nem végezhet a jelen szerződés megszűnését követő két éven keresztül olyan tevékenységet, amely a társaság által végzett tevékenységgel közvetlen vagy közvetett módon versenyben áll. Ez alól a tilalom alól a társaság alapítója írásban mentesítheti az ügyvezetőt. Mentesítés esetén a 9.3. pontban szabályozott ellenszolgáltatás nem illeti meg az ügyvezetőt. A szerződés 9.3. pontja szerint a 9.2. pontban megfogalmazott tilalom ellenszolgáltatásaként és végkielégítésként az ügyvezető mindkét évben megkapja éves alapfizetésének 50-50%-át. Ezen összeget a szerződéses viszony megszűnését követő 30 napon belül ki kell fizetni. Amennyiben az ügyvezető szolgálati idejének lejártakor a társasággal új ügyvezetői munkaszerződést köt, a fenti rendelkezések érvényüket vesztik. A 10.2. pont szerint amennyiben F. J.-nét az alapító ismét megválasztja ügyvezetőnek, a felek kötelezik magukat arra, hogy új ügyvezetői szerződést kötnek ugyanezen feltételekkel.
A felperesi jogelőd munkaviszonya az alperesnél a határozott idő lejártával megszűnt, bár új ügyvezető igazgató kinevezésére csak 2003. február 1-jei hatállyal került sor. A munkaszerződése lejártát követően az új ügyvezető kinevezéséig a felperesi jogelőd egyes ügyvezetéssel kapcsolatos részfeladatokat ellátott, erre az időszakra munkabérét felvette. Az alperes jogi képviselője a 2003. február 14-én kelt levelében közölte, hogy "mentesíti a versenytilalmi szabályok betartása alól". Válaszlevelében tájékoztatta az alperes jogi képviselőjét, hogy mivel újabb munkaszerződést nem kötöttek, és munkaviszonya 2002. november 30-ai hatállyal megszűnt, ezért igényt tart a munkaszerződés 9.3. pontja szerint őt megillető végkielégítésre. Az alperes többszöri felszólításra csupán 2004. január 29-én tett eleget a munkaviszonyra vonatkozó igazolások kiadására vonatkozó kötelezettségének.
A perben a felperes arra hivatkozott, hogy a versenytilalmi megállapodás teljesítése a munkaviszony 2002. november 30-ai megszűnésére tekintettel megkezdődött, következésképpen az alperest 2003. február 14-én az elállás joga már nem illette meg.
A munkaügyi bíróság a módosított keresetnek helyt adva kötelezte az alperest prémium, továbbá versenytilalmi megállapodás ellenértéke és ezek kamata megfizetésére.
Megállapította a munkaügyi bíróság, hogy mivel a felperesi jogelőd munkaviszonya a határozott idő lejártával 2002. november 30-án megszűnt, és ezt követően az alapító nem választotta meg újra ügyvezetőnek, újabb munkaszerződés megkötésére nem került sor, ezért a választás alapján keletkezett munkaviszony nem vált határozatlan idejűvé azáltal, hogy továbbra is ellátta a legszükségesebb ügyvezetői teendőket az új ügyvezető kinevezéséig. Ebből következően a munkaszerződés 9.3. pontjában kikötött versenytilalmi megállapodás érvényben lévőnek volt tekintendő. Az elsőfokú bíróság az Mt. 3. § (3) és (4) bekezdése, valamint a Ptk. 320. § (1) bekezdésének rendelkezéseiből következően megállapította, hogy az alperes a határozott idejű munkaszerződés lejártáig, azaz a munkaviszony megszűnéséig állhatott volna el a szerződésben kikötött versenytilalmi megállapodástól, ugyanis az elállási jog a szerződésszerű teljesítés után már nem gyakorolható, mivel a teljesítés a szerződést megszünteti, tehát nincs mitől elállni. A felperesi jogelőd a munkaszerződés 9.2. pontjának megfelelő magatartást tanúsított, azaz nem folytatott olyan tevékenységet, amely a társaság által végzett tevékenységgel versenyben állt volna.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. A versenytilalmi megállapodás ellenértékeként megállapított összeget 394 800 forintra leszállította, míg a prémiumra vonatkozó rendelkezéseket helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését részben megalapozottnak találta. A tényállást az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, és a prémiumkövetelés tárgyában helytálló volt az érdemi döntése. Részben értett egyet a versenytilalmi megállapodás ellenértéke körében kifejtett jogi érvekkel, és az arra alapított döntéssel.
Minthogy a felek határozott idejű ügyvezetői munkaviszonyra újabb megállapodást nem kötöttek, ezért a 9.3. pontban kikötött versenytilalmi megállapodás érvényes maradt. A munkaszerződés 9.2. pontjában kifejezetten kikötötték, hogy a tilalom alól a társaság alapítója írásban mentesítheti az ügyvezetőt, és ez esetben a 9.3. pontban szabályozott ellenszolgáltatás nem illeti meg. Ezen nyilatkozat megtételének határidejét a megállapodásban nem rögzítették.
Nem osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy ez a "mentesítés" elállásnak lenne tekinthető. A másodfokú bíróság a Ptk. 321. § (1) bekezdésében szabályozott felmondásnak minősítette a "mentesítés" lehetőségét, amely a jövőre nézve szünteti meg a szerződést a Ptk. 319. § (2) bekezdés szerinti jogkövetkezményekkel. Minthogy a perbeli esetben rögzítették az alperes egyoldalú jogát a mentesítés tekintetében, ezért a felperesi jogelőd által nyújtott szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékét az alperesnek meg kell fizetnie. Az eltelt idő arányában a kikötött ellenszolgáltatás 2/12-ed részének megfizetésére kötelezte a másodfokú bíróság az alperest.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperesi jogelőd annak a versenytilalmi megállapodás ellenértékére vonatkozó részét támadta, e körben kérte annak hatályon kívül helyezését és a keresetének való helyt adást, illetve másodlagosan az eljárt bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását. Arra hivatkozott, hogy a versenytilalmi megállapodás ellenszolgáltatásaként és végkielégítésként történt megjelölés is arra utal, hogy a felek akarata szerint erre az összegre a munkaszerződés megszűnését megelőző mentesítés hiányában egy összegben jogosulttá kellett válnia. Elemezte az alperes perbeli nyilatkozatait, amelyek szerint maga az alperes is elállási jogként és nem felmondási jogként értelmezte a szerződésnek a mentesítésre vonatkozó kikötését, mivel a teljes összeg megfizetése alól kívánt mentesülni. Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett az alperes nem hivatkozhatott, eljárása nem felel meg a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének sem. Az elállás jogának gyakorlása kizárólag a munkaviszony fennállása alatt, a jogviszony megszűnését megelőzően illethette volna meg az alperest.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el. F. J.-né elhalálozására tekintettel megállapította a felperesi jogutód perbelépését, aki az eredeti felülvizsgálati kérelmet változatlanul fenntartotta.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (2) bekezdésére tekintettel a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében, azaz a versenytilalmi megállapodás ellenértéke körében hozott ítéleti döntés tekintetében vizsgálta.
Helyesen következtetett a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság arra, hogy a határozott idő lejártát követően a felperesi jogelőd ügyvezetői munkaviszonya az alperesnél megszűnt, és ilyen újabb jogviszony nem jött létre közöttük, mivel újabb megállapodást nem kötöttek. Ezért a jogelőd munkaszerződésének 9.2. pontjában, illetve 9.3. pontjában meghatározott versenytilalmi megállapodás érvényesnek minősült.
A munkaszerződés 9.3. pontja értelmében a fenti, 9.2. pontban meghatározott tilalom ellenszolgáltatásaként és végkielégítésként az ügyvezető mindkét évben megkapja éves alapfizetésének 50-50%-át. Ezen összeget a jelen szerződéses viszony megszűnését követően 30 napon belül ki kell fizetni.
Ezen szerződéses előírásokból az alperesnek a felperes jogviszonya fennállása alatti teljesítési kötelezettsége állapítható meg, azaz két évre járt a felperesnek alapfizetése 50-50%-a a jogviszonya megszűnésekor, legkésőbb a munkaviszony megszűnését követően 30 napon belül. Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően helytállóan vont le következtetést a munkaügyi bíróság arra nézve, hogy csupán a munkaviszony fennállása alatt lett volna lehetősége alperesnek a felperest "mentesíteni" a megállapodásban foglalt kötelezettségek alól. Az alperes a versenytilalmi megállapodásban kikötött mentesítési, egyoldalú elállási jogát, annak rendeltetésére tekintettel csak a felperes teljesítését megelőzően, azaz a munkaviszony fennállása alatt gyakorolhatta [Ptk. 320. § (1) bekezdés, EBH 559., 1532.].
Az alapperben a felperes nem hivatkozott az alperes rendeltetésellenes joggyakorlására, tehát arra, hogy az alperes rosszhiszeműen járt el a szerződés teljesítése során. Erre tekintettel - mivel evonatkozásban a jogerős ítélet döntést, illetve indokolást sem tartalmazott - felülvizsgálatnak nem volt helye.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletének érintett rendelkezéseit helybenhagyta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.123/2007.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.