adozona.hu
BH 2008.7.198
BH 2008.7.198
A megbízási szerződésnek nevezett, de a munkaviszonyra jellemző ismérvekkel megvalósult munkavégzésre irányuló szerződés elnevezése ellenére munkaszerződésnek minősül [Mt. 1. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A munkaügyi bíróság ítéletével - a felperes keresetének helyt adva - megállapította, hogy a felperes 2003. április 1-jétől munkaviszonyban állt az alperessel havi 96 000 forint átlagkeresettel, és ezt a munkaviszonyt az alperes jogellenesen szüntette meg. Megállapította továbbá, hogy a felperes alperesnél fennálló munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnt meg. Kötelezte az alperest kéthavi átlagkereset, elmaradt munkabér és rendkívüli munkavégzés ellenértéke megfizetésére.
A munka...
BH 2008.7.198 A megbízási szerződésnek nevezett, de a munkaviszonyra jellemző ismérvekkel megvalósult munkavégzésre irányuló szerződés elnevezése ellenére munkaszerződésnek minősül [Mt. 1. §].
A munkaügyi bíróság ítéletével - a felperes keresetének helyt adva - megállapította, hogy a felperes 2003. április 1-jétől munkaviszonyban állt az alperessel havi 96 000 forint átlagkeresettel, és ezt a munkaviszonyt az alperes jogellenesen szüntette meg. Megállapította továbbá, hogy a felperes alperesnél fennálló munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnt meg. Kötelezte az alperest kéthavi átlagkereset, elmaradt munkabér és rendkívüli munkavégzés ellenértéke megfizetésére.A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a rokkantnyugdíjas felperes 2003. április 1-jétől végzett munkát az alperes által működtetett otthonban szociális munkásként. A felek "megbízási szerződésnek" nevezett megállapodást kötöttek, amelyet a felek "munkavállalóként" és "munkáltatóként" írtak alá. A felek a 2003. június 30-áig tartó határozott idejű szerződés lejártakor újabb, határozatlan idejű szerződést kötöttek. Az alperes a 2004. április 1-jei szóbeli jognyilatkozatával azonnali hatállyal megszüntette a felperes jogviszonyát.
Az alperes ellenkérelmében vitatta a munkaügyi bíróság hatáskörét, mivel szerinte a felperessel fennállt jogviszony a kereseti kérelemmel ellentétben nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszony volt, ami szóban, azonnali hatállyal jogszerűen megszüntethető volt.
A munkaügyi bíróság bizonyítási eljárást folytatott le a munkavégzés tényleges körülményeire, és ennek alapján a munkaviszony fennállására következtetett, mivel a felperes rendszeresen az intézményvezető irányítása alatt, utasításai szerint, az alperes által meghatározott munkarendben és körülmények között végezte a munkáját. A jogviszony minősítését illetően kifejtette, hogy nincs perdöntő jelentősége a felek megállapodása megnevezésének, és annak sem, hogy a megkötés előtt milyen tárgyalásokat folytattak. Úgy ítélte meg továbbá, hogy önmagában a rokkantsági nyugdíjban részesülés sem zárta ki a teljes munkaidős munkaviszony fennállásának megállapítását.
A munkaügyi bíróság mindezekhez képest jogellenesnek minősítette a munkaviszonyt megszüntető alperesi jognyilatkozatot, és ennek jogkövetkezményeként marasztalta az alperest. Nem fogadta el az alperes érvelését a felperes munkaköre készenléti jellegéről, ezért marasztalta a munkáltatót a túlmunkavégzés ellenértékében.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével - helyes indokaira tekintettel - az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az alperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése iránt előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az Mt. 75/A. § (2) bekezdése, a Ptk. 474. § (1) bekezdése, a 483. § (1) bekezdése és a Pp. 22. § (2) bekezdése megsértése miatt kérte a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát. Érvelése szerint annak volt jelentősége, hogy a felperes rokkantsági nyugdíjban részesülése miatt a szándékuk nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszony létesítésére irányult. Álláspontja szerint a felperes egészségi állapotára tekintettel nem is vállalhatta volna az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontjában előírt munkavégzési kötelezettséget, így a szerződés megkötésekor "munkaviszony létesítésére képtelen állapotban volt, ezért munkaviszonyt érvényesen nem is létesíthetett". Vitatta, hogy a felperessel alá-, fölérendeltségi viszony állt fenn, mivel képzettsége és gyakorlata alapján önállóan végezte a tevékenységét. Azzal is érvelt, hogy a Ptk. 474. § (2) bekezdése értelmében a megbízási jogviszonyban is lehetősége van a megbízónak utasítások adására.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Alaptalan az alperes érvelése a felperes 67%-os rokkantságával kapcsolatban, mivel ez a tény önmagában nem jelent munkaképtelenséget. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 23. § (1) bekezdés c) pontja továbbá nem a munkaviszony létesítésének kizáró feltételét, hanem a rokkantsági nyugdíjra jogosultság feltételét határozza meg akként, hogy a jogosult rendszeresen ne dolgozzon, illetve a korábbinál lényegesen kevesebbet keressen. Következésképpen a rokkantsági nyugdíjban részesülő munkavállaló munkaviszonyát a tényleges munkavégzés alapján kell elbírálni, a társadalombiztosítási ellátásra jogosultság megítélése nem tárgya a munkaviszonnyal kapcsolatban indult munkaügyi pernek.
A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes keresete megalapozottságának elbírálásakor a tényleges munkavégzés körülményeinek (a jogviszony tartalmának) volt jelentősége, amelynek megítélésénél a felek által kötött szerződés a mérlegelés körébe tartozó bizonyítékok egyikeként vizsgálandó. Mindazonáltal abban is megalapozott az elsőfokú ítéleti álláspont, miszerint a felek a szerződéskötés előtt csupán abban állapodtak meg, hogy a felperes havi 70 000 forint díjazásért szociális munkásként fog munkát végezni az alperesnél (ezt a felek egyezően adták elő), ami önmagában nem bizonyítja a megbízási jogviszonyban való megállapodást. Ezért az alperes a megbízási jogviszony létrejötte alátámasztásaként alaptalanul hivatkozott a szerződéskötést megelőző tárgyalásokra [Mt. 75/A. § (2) bekezdés]. A munkaügyi bíróság ugyanakkor helytállóan vette figyelembe azt a körülményt is, hogy az alperes az általa elkészített megbízási szerződésnek nevezett megállapodáson az azt aláíró feleket munkavállalóként és munkáltatóként jelölte meg. A perben feltárt bizonyítékok eszerint nem támasztották alá, hogy a felek egybehangzó szándéka megbízási jogviszony létesítésére irányult volna.
Amennyiben a rokkantsági nyugdíjra tekintettel a felek szándéka megbízási szerződés kötésére irányult, de a megvalósult jogviszony tartalma szerint munkaviszonynak minősül, a rokkantsági nyugdíjra jogosultság feltételeitől függetlenül, a tényleges helyzet alapján a teljes munkaidős munkaviszony fennállása megállapítható.
Az eljárt bíróságok a per adatai egybevetése és együttes értékelése, a mérlegelésük kellő indokolásával törvénysértés nélkül következtettek arra, hogy a felek között megvalósult jogviszony annak lényeges jellemzői alapján munkaviszonynak minősült. A felperes az alperes által meghatározott kötelező munkaidő-beosztásban, az alperes által meghatározott munkahelyen, az intézményvezető utasításai szerint végezte rendszeresen a munkáját egy konkrétan meghatározott munkakörben, a munkavégzésről kötelezően ún. munkanaplót vezetett, megbetegedése idejére a helyettesítéséről az alperes gondoskodott. Mindezekből okszerűen volt megállapítható a tartalmát tekintve a felperes alárendeltségén és függőségén alapuló munkaviszony fennállása, amelyben a munkáltató széles körben megvalósult utasítási jogköre kiterjedt a munkavégzés módjára, helyére és idejére.
A felek között létrejött jogviszony típusát a tényleges munkavégzés jellegére, az Mt. 102-104. §-aiban meghatározott jogokra és kötelezettségekre tekintettel kell megítélni. A megbízási szerződésnek nevezett, de a munkaviszonyra jellemző minősítő jegyekkel megvalósult jogviszony a szerződés elnevezése ellenére munkaviszonynak minősül [Mt. 75/A. § (2) bekezdés, BH 2002/504; 576. EH]. Ezen nem változtat, ha a munkavállaló az általa ellátott feladatok által megkívánt mértékben és módon bizonyos önállósággal végzi a tevékenységét.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.072/2007.)