adozona.hu
BH 2008.7.203
BH 2008.7.203
Az adómentes kifizetés jogszabályi feltételeinek fennállását az adózónak kell igazolnia [1995. évi CXVII. tv. 1. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2003-2004 évekre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság több adónemet érintően kötelezte a felperest összesen 15 950 000 Ft adókülönbözet, 4 800 000 Ft adóbírság, 5 134 000 Ft késedelmi pótlék, 550 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes bírósági felülvizsgálat irán...
BH 2008.7.203 Az adómentes kifizetés jogszabályi feltételeinek fennállását az adózónak kell igazolnia [1995. évi CXVII. tv. 1. §].
Az adóhatóság a felperesnél 2003-2004 évekre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság több adónemet érintően kötelezte a felperest összesen 15 950 000 Ft adókülönbözet, 4 800 000 Ft adóbírság, 5 134 000 Ft késedelmi pótlék, 550 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.A felperes bírósági felülvizsgálat iránti kérelmében az elsőfokú határozat 8., 9., 11-12., 14. és 16. pontjával kapcsolatos adóhatósági érdemi döntéseket - összesen 13 690 000 Ft adókülönbözetet és jogkövetkezményeit, valamint a mulasztási bírságot - vitatta, e körben kérte a határozatok megváltoztatását, fizetési kötelezettsége törlését vagy a határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését.
A kereset által vitatott körben az alperes érdemi döntése a következőket tartalmazza:
A felperes a vizsgált időszakban - különböző akciók keretében - vevői részére új személygépkocsi vásárlása esetén lehetővé tette használt személygépkocsi beszámítását. A felperes adásvételi szerződéssel megvásárolta a potenciális vevő, a magánszemély vagy magánszemély hozzátartozójának tulajdonát képező használt személygépkocsit, és a vételárat az új személygépkocsi vételárának kiegyenlítésénél készpénzes önerőként vette figyelembe. A felperes a használt személygépkocsit adásvételi szerződés alapján a vételi ártól eltérően, irreálisan alacsony - esetenként 1 Ft-os áron - adta el többnyire annak a magánszemélynek, akitől azt előzőleg megvásárolta. Az alperesnek a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 1. § (7) bekezdésére alapítottan az volt a jogi álláspontja, hogy a használt személygépkocsi beszerzési és értékesítési ára közötti különbözet a használt személygépkocsit megvásárló magánszemélynek adott természetbeni juttatás, ami után a felperest az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 69. § (1), (4) és (6) bekezdései alapján 44%-os mértékű személyi jövedelemadó (továbbiakban szja) és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terhelte, aminek nem tett eleget.
A felperes a vizsgált években saját gépjármű hivatalos célú használatára tekintettel munkavállalóinak kiküldetési rendelvények alapján költségtérítést fizetett ki bankszámlára történő utalással. Az alperesnek az e körben "a tapasztalt hiteltelenség tömeges előfordulására, illetve ismétlődő jellegére" figyelemmel az volt a jogi álláspontja, hogy a kifizetések - valós tartalmuk alapján - a dolgozóknak juttatott adóköteles, egyéb összevonás alá eső jövedelemnek minősülnek, amelyek után a felperes terhére szja adókülönbözetet és járulék-különbözeteket állapított meg és az adólevonási kötelezettség elmulasztása miatt mulasztási bírsággal is sújtotta.
Az alperes nem fogadta el a felperes által a revízió megkezdését követően benyújtott áfa adónemet érintő önellenőrzést, és az adókülönbözet után 30%-os mértékű adóbírságot írt elő.
A felperes keresetében eljárási jogszabálysértésekre hivatkozott és vitatta az érdemi döntések jogalapját is. A felperes a gépkocsi értékesítések kapcsán azzal érvelt, hogy a tényleges forgalmi értéket a használt személygépkocsik eladásáról kiállított számla tartalmazta, ennél fogva nem volt alapja az szja adókülönbözet előírásának. A használt gépkocsik vételi ára az új személygépkocsi vételárából adott árengedmény egy formája, amely az alkalmazott banki konstrukció folytán megtérült. Az alperes a költségtérítések tekintetében a tényállást nem tárta fel teljes körűen, és a bizonyítási kötelezettségének sem tett eleget. Az önellenőrzéssel kimutatott áfa adóhiányhoz kapcsolódó adóbírság jogszabálysértő, mivel az adóhiányt valójában teljes egészében ő tárta fel.
A megyei bíróság az alperes határozatát - az általános forgalmi adóra vonatkozó megállapításokat nem érintve - hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra kötelezte.
A megyei bíróság azt állapította meg, hogy a felperes keresete - az önellenőrzéssel feltárt áfa adóhiány miatt kiszabott adóbírság kivételével - alapos, a következők szerint:
A felperes nem a valós ügyleti értéken kötötte meg a használt személygépkocsik megvásárlására vonatkozó szerződéseket, hanem az új gépkocsik vásárlására és pénzügyi finanszírozás igénybevételére való rábírás érdekében egészben vagy részben fiktív megállapodásokat kötött. A felperes fikciós módon megnövelte az új gépkocsik vásárlásakor adandó, vevő önrészébe beszámítandó teljes vételárat és ez által a későbbi törlesztő-részleteket csökkentő kedvezmény összegét. Ez "lehet ugyan számviteli deliktum", de az ügyleteket tényleges, valós tartalmuk szerint kell minősíteni. Ez utóbbi miatt pedig az állapítható meg, hogy a használt gépkocsik értékesítése során a felperes nem nyújtott természetbeni juttatást, és nem fizetett ki egyéb jövedelmet, ezért az szja és egészségügyi hozzájárulás adónemekben terhére megállapított adókülönbözet jogszabálysértő.
Az alperes a költségtérítések tekintetében a tényállást nem tárta fel, bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, és mivel az adókülönbözeteket nem becsléssel állapította meg a nem bizonyított tényt, illetve körülményt jogszerűtlenül értékelte a felperes terhére. A felperes által peres eljárás során kiküldetések valós voltának alátámasztására szolgáltatok adatok értékelése pedig meghaladja a bírósági eljárás kereteit.
A megyei bíróság az új eljárásra előírta, hogy az adóhatóságnak el kell fogadnia, hogy a felperes a használt gépkocsik értékesítése során vásárlóinak nem nyújtott természetbeni juttatást, illetve egyéb jövedelmet, ezért az e körben előírt jogkövetkezményeket és az ezekhez kapcsolódó adóbírságot és késedelmi pótlékot mellőznie kell. Az új eljárás során az adóhatóságnak az elsőfokú határozat 9. pontjából, valamint a kapcsolódó 11-12. és 16. pontjából a mulasztási bírságra vonatkozó részt felül kell vizsgálnia a felperes által perben becsatolt adatok alapján. Az alperesnek állást kell foglalnia a kiküldetések valós voltáról, vagy el kell ismernie azok tényleges megtörtént, illetve hitelt érdemlően cáfolnia kell ezek valós költségtérítést tartalmazó voltát.
A jogerős ítélet keresetnek helyt adó része ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének teljes körű elutasítását, vagy a megyei bíróság utasítását új eljárásra és új határozat hozatalára. Az alperes azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Szja. tv. 4. § (1) bekezdésében, 69. § (1), (4), (6) bekezdéseiben, az Art. 1. § (7) bekezdésében, az 1/A. §-ában, 2. § (1) bekezdésében, a 2000. évi C. törvény (továbbiakban Sztv.) 15. § (3) bekezdésében foglaltaknak. Az elsőfokú adóhatósági határozat 8. pontját érintő érdemi döntés tekintetében megállapított ítéleti tényállás iratellenes, téves, a jogkövetkeztetések nem helytállók. A felperes a kiküldetések és költségtérítések tekintetében a közigazgatási és a peres eljárás során nem szolgáltatott érdemi döntését megcáfoló bizonyítékokat, költségelszámolása teljes körűen fiktív volt.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. A felperes azzal érvelt, hogy az új gépkocsit vásárló (használt gépkocsit eladó) magánszemély valójában árengedményt kapott. A gépkocsit megvásárló személyek nem jutottak a piaci árnál olcsóbban a gépkocsikhoz, így jogsértő volt az szja és járulék-különbözet előírása. A költségtérítésekkel kapcsolatosan a felperes kifejtette, hogy az alperes nem alkalmazott becslést, és nincs arra utaló adat, hogy valamennyi tétel hibás lett volna, a bizonyítás pedig nem őt, hanem az alperest terhelte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.
A rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt [Pp. 275. § (1) bekezdése].
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés akkor állapítható meg, ha az iratellenes, téves, okszerűtlen, a logika szabályaival ellentétes tényeket vagy ténybeli következtéseket tartalmaz. (BH 1994/639., BH 1998/401., BH 2002/29.)
A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok - ellenőrzési jegyzőkönyv mellékletét képező adásvételi szerződések, kiadási és bevételi pénztárbizonylatok, megrendelőlapok, számlák, kimutatások, összesítések - alapján a következőket állapította meg:
A felperes a használt személygépkocsik értékét az EUROTAX katalógust alkalmazva, "a gépjárműveket megvizsgálva", a "vételárat reálisnak" találva határozta meg. A felperes a használt személygépkocsikat írásbeli adásvételi szerződéssel vásárolta meg, és a vételárat az eladóknak kifizette, az új személygépkocsit vásárló személy pedig az önrészt készpénzben fizette be. A Megrendelő-lapon és annak analitikai elszámolásában nincs megjelenítve a használt gépkocsi árának beszámítása, az nem kötelezettségcsökkenés formájában került realizálásra. A felperes, aki folytatott használt autó kereskedelmet, hirdetéseiben kínált eladásra 15-20 éves gépkocsikat, és a hirdetések egyike sem tartalmaz 1 Ft-os eladási árat. A konkurens gépjárműkereskedő cégek hirdetéseiben reklámozott - hasonló korú és gyártmányú - használt személygépkocsikra vonatkozó árajánlatokból is az állapítható meg, hogy a használt személygépkocsik rendelkeztek piaci, forgalmi értékkel. Az alperes a felperessel azonos településen, azonos gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások gyakorlatát is megvizsgálta összehasonlításképpen, és megállapításait jegyzőkönyvben rögzítette, amellyel szemben a felperes ugyancsak nem élt ellenbizonyítással. A felperes a használt személygépkocsi vételéből és eladásából származó értékesítési veszteségét nem a 8-as, hanem a 9-es számlaosztályban számolta el, tehát ez sem igazolja az általa hivatkozott ún. "túlértékelést". Nem áll rendelkezésre olyan tehát olyan bizonyíték, amely az előzőekben részletezettekkel szemben a használt gépkocsik vásárláskori értéktelen voltát vagy 0-30 nap alatt bekövetkező elértéktelenedését, esetleg forgalomból való kivonását illetve a használt gépkocsi felperes által alkalmazott 1 Ft-os eladási árának valós piaci voltát alátámasztaná, vagy az ezzel kapcsolatos felperesi érvelést igazolná.
Az alperes a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján tehát helyesen állapította meg, hogy a felperes a használt személygépkocsit megvásárló magánszemélyeknek - a vételi (beszerzési) és az eladási (értékesítési) ár közötti értékkülönbözetre figyelemmel - adóköteles vagyoni (természetbeni) juttatást illetve egyéb jövedelmet nyújtott, ami után, mint kifizetőt adófizetési kötelezettség terhelte, illetve adóelőleg levonási és járulékfizetési kötelezettsége is keletkezett. [Art. 1. § (7) bekezdése, Szja. tv. 69. § (1), (4), (6) bekezdései, 28. § (1) bekezdése, 29. § (1) bekezdése, 47. § (1) bekezdése, 1998. évi LXVI. törvény 3. § (1) bekezdés bb) pontja, illetve a) pontja és 4. §-a]
A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az új személygépkocsit vásárló, használt személygépkocsit eladó magánszemélynek valójában árengedményt adott. Ezt ugyanis a rendelkezésre álló - előzőkben részletezett - bizonyítékok nem támasztják alá, és ez a számlákban megjelölt általános forgalmi adó alapjára is kihatással lett volna [1992. évi LXXIV. törvény 7. § (3) bekezdés f) pontja, 22. § (9) bekezdése, 33. § (1) bekezdés b) pontja].
A megyei bíróság ítéletében maga is megállapította, hogy a felperes nem az Szja. tv. 25. § (2) bekezdés b)-c) pontjának megfelelően bizonylatolta költségeit, és azt is, hogy a felperes az ellenőrzés, illetve adóigazgatási eljárás során - együttműködési kötelezettsége ellenére - nem szolgáltatott olyan adatokat, amelyek alkalmasak lettek volna a felperesi nyilvántartásokon és bizonylatokon, illetve ezek egybevetésén alapuló adóhatósági megállapítások megcáfolására. A megyei bíróság rögzítette azt is, hogy "a kiküldetések sorrendisége, a rendelvények azonos kézírással való kiállítása, egyes kiküldetések célszerűtlen, más kiküldetések egyértelműen fiktív volta, a bizonylatok szabályszerűtlensége, azonos, fix összegű havi költségtérítések, napidíjak felszámolásának elmaradása" "valóban mind-mind arra utalnak, hogy vagy munkabér jellegű juttatást, vagy esetleg más jogcímen járó költségtérítést leplezett a kiküldetési rendelvények kiállítása és a kapcsolódó utazási költségeknek" a kifizetése. Mindezt kiegészíti a Legfelsőbb Bíróság az iratok alapján a következőkkel:
A felperes nem hivatkozott arra, hogy költségelszámolása teljes körűen valós lett volna, hanem úgy nyilatkozott, hogy egy új eljárásban az általa perben csatolt bizonylatok alapján "lehetőség lenne a nem vitathatóan valós gépkocsi használat forintosítására" (4. számú előkészítő irat). Az alperes által e körben előterjesztett érdemi nyilatkozatot követően azonban a felperes a perben sem jelölt meg olyan bizonyítékokat, amelyek a határozatokkal érintett időszakba tartozó és a határozatokban, illetve az alperesi érdemi nyilatkozatban nevesített bármely konkrét költség elszámolás tekintetében a szabályszerű bizonylatolást, a valóságnak megfelelő költségelszámolást tanúsíthatták volna. Ennélfogva a perben sem állt rendelkezésre olyan adat, tény vagy bizonyíték, amely további bizonyítás lefolytatását indokolttá tette volna.
Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a ténybeli és jogkövetkeztetések levonásánál a 2000. évi C. törvény 15. § (3) bekezdésében és 165. §-ában foglaltakra és arra is figyelemmel kell lenni, hogy nem az adóhatóságnak, hanem az adózónak kell igazolnia az adómentes kifizetés jogszabályi feltételeinek meglétét, tehát az adóhatóság nem kötelezhető bizonyítás lefolytatására abban az esetben, ha csupán az elméleti lehetősége áll fenn annak, hogy az adózónál esetleg fellelhető lesz egy-egy szabályos költségelszámolás is [Szja. tv. 1. § (4)-(5) bekezdései]. A rendelkezésre álló adatok alapján tehát okszerűen az a ténybeli és jogkövetkeztetés vonható le, hogy a felperes a perben sem igazolta, hogy az alperes a határozatában megalapozottan rögzített tényekből okszerűtlen ténybeli következtetést vont volna le, vagy jogszerűtlenül minősítette volna a kifizetett összegeket adóköteles nem önálló tevékenységből származó egyben járulékalapokat képező jövedelemnek.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét teljes körűen elutasította [Pp. 274. § (4) bekezdése].
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.115/2007.)