ÍH 2007.35

KONSZERNJOGI MÖGÖTTES FELELŐSSÉG FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT ADÓS ESETÉN - URALKODÓ TAG HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGE AZ UTASÍTÁSI JOG MEGNYÍLTA UTÁN KELETKEZETT TARTOZÁSOKÉRT - ELÉVÜLÉS KEZDETE - JÁRULÉKOS HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉG - AZ ELÉVÜLÉS NYUGVÁSA MÖGÖTTES FELELŐSSÉGNÉL

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A Cs. Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 1994. január 31-én részvénytársasággá alakult, a D. Gabonafeldolgozó Rt. alapítója az alperes jogelődje az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) volt. Az 1995. évi XXXIX. törvény (Privatizációs törvény) rendelkezései értelmében az alperes, mint az ÁVÜ jogutódja 1995. június 16. napján az ÁVÜ vagyonát megszerezte, melybe a D. Gabonafeldolgozó Rt. részvényei is beletartoztak.
A részvénytársasággal szemben a Cs. Megyei Bíróságon felszámolási eljárás ind...

ÍH 2007.35 KONSZERNJOGI MÖGÖTTES FELELŐSSÉG FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT ADÓS ESETÉN - URALKODÓ TAG HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGE AZ UTASÍTÁSI JOG MEGNYÍLTA UTÁN KELETKEZETT TARTOZÁSOKÉRT - ELÉVÜLÉS KEZDETE - JÁRULÉKOS HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉG - AZ ELÉVÜLÉS NYUGVÁSA MÖGÖTTES FELELŐSSÉGNÉL
I. A konszernjogi mögöttesen felelős az ellene indult perben vitássá teheti a hitelezők követelését függetlenül attól, hogy azt az adós felszámolója a nemperes felszámolási eljárás során elismerte. A hitelezőknek ezért a perben bizonyítaniuk kell, hogy a peresített követelések az adóssal szemben valóban fennálltak, ennélfogva a mögöttesen felelőssel szemben is érvényesíthetők.
II. A közvetlen irányítás alatt álló részvénytársaság tartozásaiért való konszernjogi, mögöttes felelősség nem az irányító társaság hátrányos joggyakorlásához fűződő jogkövetkezmény; az uralkodó társaság felelőssége annak az objektív ténynek a jogkövetkezménye, hogy a kötelezettségét teljesíteni nem tudó társaság a közvetlen irányítása alatt állt.
A konszernjogi felelősség szempontjából azonban a követelés keletkezésének az időpontja a meghatározó: az irányító társaság a közvetlen irányítása alatt álló részvénytársaság azon tartozásaiért felel korlátlanul, amely tartozások az utasítási jogának megnyílta után keletkeztek.
III. A jogosultnak a főadóssal és a mögöttes felelőssel szemben fennálló követelése egy és azonos, ezért a jogosult és a mögöttes felelős viszonylatában is akkor kezdődik az elévülés, amikor a főadósnak a jogosult felé teljesítenie kell. A járulékosság azt jelenti, hogy az alkalmazható jogkövetkezmény a főkötelezettel szembeni jogkövetkezményeknél (a követelésnél, tartozásnál) terhesebb nem lehet. A járulékos - akár közvetett, akár közvetlen - helytállási kötelezettségből azonban nem következik, hogy az ugyanazon követelésért való, de különböző jogalanyokat terhelő felelősség elévülése egybeesne. Az elévülés a más személy magatartásáért felelős jogalannyal szemben önállóan, az egyenes adós főkötelezettől adott esetben eltérő időpontban következhet be, ezért a mögöttes felelőssel szemben az elévülés beálltát önállóan kell vizsgálni attól függetlenül, hogy a követelés az egyenes adóssal szemben - különböző okokból - még nem évült el.
IV. A hitelező menthető okból nem érvényesíti követelését a mögöttes felelőssel szemben mindaddig, amíg reális esélye mutatkozik, hogy követelése a felszámolási eljárásban számottevő részében megtérülhet. Az elévülés nyugvása nem köthető meghatározott időponthoz; a menthető ok vizsgálata bírói mérlegeléstől függ ("tényállásfüggő"): a jogosult az adott konkrét helyzetben meddig bízhatott alappal abban, hogy követelése (akár részben) bírói út nélkül is megtérül, és az igényérvényesítési határidőt a mögöttes kötelezettel szemben - a joggyakorlatban megjelenő jogértelmezést is figyelembe véve - nem mulasztja el.
V. A felszámolási eljárásban ha az adós képviseletében eljáró felszámoló arról rendelkezik, hogy mely hitelezői követeléseket egyenlíti ki, közömbös, hogy a hitelező mire számolja el a kifizetéseket, mivel nem alkalmazhatók a Ptk. erre vonatkozó rendelkezései [1988. évi VI. törvény (régi Gt.) 328. § (2) bek.; Ptk. 326. § (2) bek.].

A Cs. Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 1994. január 31-én részvénytársasággá alakult, a D. Gabonafeldolgozó Rt. alapítója az alperes jogelődje az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) volt. Az 1995. évi XXXIX. törvény (Privatizációs törvény) rendelkezései értelmében az alperes, mint az ÁVÜ jogutódja 1995. június 16. napján az ÁVÜ vagyonát megszerezte, melybe a D. Gabonafeldolgozó Rt. részvényei is beletartoztak.
A részvénytársasággal szemben a Cs. Megyei Bíróságon felszámolási eljárás indult, a felszámolás kezdő időpontja 1996. április 15. napja.
Az adós és az Sz. Szövetkezet között 1996. január 30. és 1996. április 5. között gabona adásvételére vonatkozó szerződések jöttek létre, amelyből az adós fennmaradt vételártartozása 2 062 452 Ft. A szövetkezet hitelezői igényét a felszámolási eljárásban bejelentette, a tőke összegét és a felszámolás kezdő időpontjáig számított kamatát a felszámoló "f" kategóriába visszaigazolta.
1996. március 29-én magántermelők búza adásvételére vonatkozó szerződéseket kötöttek az adóssal, amelyekből a ki nem egyenlített vételár teljes összege 4 174 934 Ft. Követelésüket a felszámolónál bejelentették, késedelmi kamatigényt azonban nem érvényesítettek. A tőkekövetelést a felszámoló "f" kategóriába visszaigazolta.
A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 1992. február 13-án kölcsönszerződést kötött a Cs. Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalattal, a kölcsön lejárata 1994. február 15. és 1996. december 29. közé esett. Ebből a tartozásból kiegyenlítetlen maradt 11 551 475 Ft.
A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 1995. november 15-én kölcsönszerződést kötött az adóssal, a 66 859 636 Ft-ot az adós 1995. november 16-án igénybe vette. A visszafizetés 1997. március 31. és 1998. augusztus 31. között részletekben volt esedékes. Az ügyleti kamat mértéke a szerződés szerint változó, a mindenkori érvényes jegybanki alapkamat + 8%.
A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 1996. március 14-én ugyancsak kölcsönszerződést kötött az adóssal, a 30 000 000 Ft kölcsönt az adós igénybe vette, azt három egyenlő részletben 1996. július 31. és szeptember 30. között kellett volna visszafizetnie. Az ügyleti kamat mértékét évi 35,25%-ban határozták meg.
A bank a felszámolónál mindösszesen 109 983 332 Ft összegű hitelezői igényt jelentett be. A felszámoló 98 353 232 Ft-ot "b" kategóriás igényként igazolt vissza, ebből ügyleti kamat és költség ("zárlati költség") 1 572 221 Ft, 11 630 100 Ft követelést nem ismert el, mivel a bank jogszerűtlenül emelte le ezt az összeget az adós számlájáról. Az ezt követően indult peres eljárásban a bíróság kötelezte a bankot 11 630 100 Ft és járulékai megfizetésére. A bank az ítéletben foglaltaknak eleget tett, ugyanakkor az így már kiegyenlítetlen 11 630 100 Ft és járulékai követelése tekintetében hitelezői igénybejelentést tett, a felszámoló a tőkét "b", míg a kamatot "g" kategóriába besorolta.
A perbeli követeléseket - többszöri engedményezést követően - 1998. április 6-án a felperes szerezte meg.
A felszámolási eljárás során a felszámoló három közbenső mérleget készített, a III. számú közbenső mérleget 2003. július 1. napján nyújtotta be a bírósághoz. Erre a mérlegre a felperes észrevételt nem tett, más hitelezők észrevétele kapcsán húzódott a közbenső mérleg jóváhagyása, ez azonban 2004. őszén megtörtént, a jóváhagyó végzés 2004. szeptember 30-án jogerőre emelkedett. A III. számú közbenső mérleg elfogadása után is történt még jelentősebb vagyonértékesítés, a felperes részére 19 550 000 Ft kiegyenlítésre került.
A felperes 1999. szeptember 13-án megvásárolta az alperestől az adós 250 000 000 Ft névértékű részvényeit 3 500 000 Ft vételáron. A szerződésben rögzítették, hogy a vevő a társaság helyzetét ismeri, a szükséges vizsgálatokat elvégezte, így ezzel kapcsolatosan az eladóval szemben a későbbiek során semmilyen igényt nem támaszt. Kijelentette, hogy a társasági részesedést a társaság szerződéskötéskori állapotában veszi meg, ezt követően a társaságnak a szerződés aláírásakor vagy azt megelőző állapotára hivatkozással a vételárra tekintettel az eladóval szemben semmilyen kártérítési, vagy egyéb jogcímen igényt nem támaszt.
A felperes a 2005. június 8-án előterjesztett keresetében 114 648 497 Ft tőke megfizetésére kérte kötelezni az alperest a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (régi Gt.) 328. § (2) bekezdésében foglalt konszernjogi felelősségre alapítottan. Álláspontja szerint a keresetben megjelölt követelések az alperes közvetlen irányítása alatt keletkeztek, ezekért a tartozásokért az alperes korlátlanul felel. A 2 062 425 Ft követelés tekintetében 1996. március 1. napjától, a 4 174 934 Ft követelésrész után 1996. március 29-étől a kifizetésig a törvényes mértékű kamatokat érvényesítette. A 66 899 636 Ft vonatkozásában 1995. november 15-étől 1996. április 15-éig terjedő időszakra a mindenkori jegybanki alapkamat + 8%, 1996. április 15-étől a kifizetésig terjedő időszakra pedig a mindenkori jegybanki alapkamat + 14% mértékű kamatot követelt. A 30 000 000 Ft kölcsön esetében 1996. március 14-étől április 15-éig évi 35,25%, 1996. április 15-étől a kifizetésig évi 41,25%-os késedelmi kamatot igényelt. A 11 551 475 Ft-nak 1996. április 15-étől a kifizetésig járó évi 31% kamata megfizetésére tartott igényt. Az alperes elévülési kifogása ismeretében arra hivatkozott, hogy a III. számú közbenső mérleget jóváhagyó végzés jogerőre emelkedését követően válhatott csak biztossá számára, hogy igényét az eredeti adóson nem tudja behajtani, ezért az alperessel szemben a követelés érvényesítésének hiányával kapcsolatos menthető ok legalább eddig tartott. A részvény-adásvételi szerződésben szereplő joglemondó nyilatkozat csupán az adásvétel tárgyára vonatkozott, az alperessel szemben fennálló konszernjogi felelősségre nem.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hangsúlyozta, hogy mint mögöttes felelőst semmilyen mértékben nem köti a felszámoló visszaigazolása, ettől függetlenül a követelést vitathatja. Abból indult ki, hogy a konszernidőszak kezdete előtt keletkezett követelésekért, valamint a felszámolás kezdő időpontját követően lejárt tartozásokért helytállás nem terheli. Az elévülési kifogása kapcsán arra utalt, hogy a felperes a részvény-adásvétel óta az adós 100%-os részvény-tulajdonosa, egyben hitelezője az adósnak, emellett közvetve magának a felszámolást végző cégnek a társasága. Ebből következően az adós gazdasági helyzete ismeretében a többi hitelezőhöz hasonlóan a III. számú közbenső mérlegből szerzett végérvényesen tudomást arról, hogy követelése a felszámolási eljárásban nem térül meg. Semmi nem indokolta, hogy megvárja a III. számú közbenső mérleget jóváhagyó végzés jogerőre emelkedését. Ő maga a közbenső mérleget kifogással nem támadta, egyébként sem egy bírói aktustól függ a behajthatatlanság tényéről való értesülés, hanem a felszámoló kimutatásától, tájékoztatásától. Az Sz. Szövetkezet hitelezői igényével kapcsolatban kifogásolta, hogy a felperes nem csatolta a követelés keletkezésére, esedékességére, a késedelmi kamat mértékére vonatkozó okiratokat. Általában véve ragaszkodott az eredeti okiratok becsatolásához és nem fogadta el a felperes által csatolt fénymásolt okiratok bizonyító erejét. Utalt arra is, hogy a követelésnek vannak olyan tételei, melyek esetében az esedékesség már a konszernidőszak utáni időpontra esik. Vitatta a kamatfizetés kezdő időpontját is. A magánszemélyek követelése tekintetében jelezte, hogy a hitelezői igénybejelentés késedelmi kamat igényt nem tartalmazott, ezért vele szemben legfeljebb a tőkekövetelés lenne érvényesíthető. Az adós és a magánszemélyek közötti szerződéses viszony létét a becsatolt iratok álláspontja szerint nem igazolják, ehhez a ki- és betárolási értesítők eredeti példányának felmutatása is szükséges lenne.
A bank hitelezői igénye kapcsán annak tulajdonított jelentőséget, hogy a felszámoló részéről késedelmi kamat visszaigazolásra nem került, és ezt a hitelező nem kifogásolta, emiatt véleménye szerint a tőkeösszeg után az engedményes felperes legfeljebb a keresetlevél benyújtásától kezdődően igényelhet késedelmi kamatot. Hangsúlyozta, a felperesnek ahhoz, hogy a követelését bizonyítsa, be kell mutatnia a kölcsönszerződésekben nevesített biztosítékok későbbi sorsát, azt, hogy ezen zálogtárgyak, illetve egyéb biztosítékok értékesítése kapcsán a jogelőd vagy a felperes milyen mértékű kielégítéshez jutott. Kizártnak tartotta, hogy a sok biztosíték ellenére ezen követelés kielégítése, megtérülése valóban nulla százalék lenne. Kifogásolta, hogy a felszámoló jelentős összegű kifizetései más követelésekre kerültek elszámolásra, végül utalt az 1999. szeptember 13-ai szerződésben tett joglemondásra.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, fizessen meg a felperesnek 103 137 022 Ft-ot, valamint ezen összegből 2 062 452 Ft után 1996. március 15. napjától a kifizetésig számított törvényes mértékű kamatát, 66 859 636 Ft után 1995. november 16-ától 1996. április 15-éig a mindenkori jegybanki alapkamat 8%-kal növelt kamatát, 30 000 000 Ft után pedig 1996. március 18-ától 1996. április 15-éig évi 35,25%-os kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az alperes az 1995. június 16-ától 1996. április 15. napjáig terjedő időszakban keletkezett követelések vonatkozásában tartozik mögöttes felelősséggel a régi Gt. 328. § (2) bekezdése alapján. Az elévülés menthető okból történő nyugvásával kapcsolatos körülményeket vizsgálva rámutatott arra, hogy a III. számú közbenső mérleg megküldésekor még a felperes részére nem lehetett egyértelmű a behajthatatlanság ténye. A felszámolási eljárásban a közbenső mérleg jóváhagyása lényeges mozzanat, a hitelezők a közbenső mérlegre észrevételt, kifogást tehetnek, ez kihat akár a felosztható vagyonra is. A közbenső mérleg adatait a felszámoló bíróság saját hatáskörben is vizsgálja, ezért az elévülés a III. számú közbenső mérleg jóváhagyásáig mindenképpen nyugodott. A felperesnek az elévülés hiányával kapcsolatos álláspontját erősíti az a körülmény is, hogy a "b" kategóriás követelés megtérülésének esélye a többi követeléshez képest nagyobb. Értékelte azt is, hogy a III. számú közbenső mérleg elkészítése után volt még vagyonértékesítés, a felperes tekintetében részbeni megtérülés. Miután a III. számú közbenső mérleget jóváhagyó végzés 2004. szeptember 30. napján emelkedett jogerőre, az egy éven belüli perindítás folytán a felperes követelése nem évülhetett el. A részvény adásvételi szerződés 6. pontjában szereplő joglemondást a Ptk. 207. § (3) bekezdésében írtakat is figyelembe véve akként értékelte, hogy a felperes vevői pozícióban az eladóval szemben fennálló követeléseiről mondott le, ennek a hitelezői pozícióra és ebben a minőségben érvényesített más követelésre nem lehetett hatása.
A tartozások keletkezését illetően úgy foglalt állást, hogy csak a konszernidőszak alatt kötött szerződéseknek van jelentősége, az ezekből fakadó tartozásokért tartozik mögöttes helytállással az alperes. Mivel a korábban keletkezett szerződések megkötésében nem volt része, így az 1992. évi szerződésből fakadó követelésért nem felel. 1995. november 15-én viszont az adós és a bank új kölcsönszerződést kötöttek, melyből az adós a korábbi tartozásait kiegyenlítette, ezen ügyletkötésre az uralkodó tagnak érdemi befolyása volt, ezért a mögöttes felelőssége ezzel kapcsolatban fennáll. Nem osztotta az alperes azon védekezését sem, hogy a felszámolás kezdő időpontja után esedékes tartozásokért a felelőssége ne lenne megállapítható. Rámutatott, hogy a Cstv. 35. § (1) bekezdése értelmében a felszámolás kezdő időpontjában az adós gazdálkodó szervezet valamennyi tartozása lejárttá (esedékessé) válik, ezt követően a szerződés teljesítésére az adós részéről - a felszámolástól függetlenül - már nincs mód. Az Sz. Szövetkezet követelése a konszernidőszakban keletkezett, a felperes által csatolt okiratok pedig a követelések fennálltát megfelelően igazolták. A felszámoló az iratok ismeretében a követelést visszaigazolta, a vevőtételek listája és az áfa-analitika egymással is összhangban van, az analitika még a számlaszámokat is feltünteti. A magánszemélyek követelései ugyancsak a konszernidőszakra esnek, a csatolt okiratok a kereset jogalapját és összegszerűségét egyaránt igazolják. Miután a magánszemélyek késedelmi kamatigényt a hitelezői igénybejelentés során az adóssal szemben valóban nem érvényesítettek, ezzel az igénnyel a későbbi engedményes felperes sem rendelkezett, követelése ebben a részben alaptalannak bizonyult.
A bank perbeli követelései egyebekben a konszernidőszak alatt keletkeztek. A felperes csatolta a kölcsönszerződéseket, zálogszerződéseket, a hitelezői igénybejelentést, a felszámoló visszaigazolását, mindezek alapján a követelés jogcíme, összegszerűsége igazolt. A felperes teljes 621 069 509 Ft követelése a felszámolás során jelzálogjoggal biztosított volt, a zálogtárgyak értékesítését követően a 371 339 000 Ft megtérülés az időben korábban keletkezett zálogjogos követelésekre került elszámolásra. Az elsőfokú bíróság bizonyítottnak találta, hogy a konszernidőszak alatt keletkezett perbeli követelések a felszámolás során nem térültek meg és az alperes mögöttes, korlátlan felelőssége 103 137 022 Ft igény tekintetében fennáll. Az ezt meghaladó keresetet elutasította, a késedelmi kamat megfizetése iránti kereseti kérelmet amiatt, mert a bank a hitelezői igénybejelentés során ilyen igénnyel nem élt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben mindkét fél fellebbezéssel élt. A felperes az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte valamennyi tétel vonatkozásában. A bank követelése kapcsán arra hivatkozott, hogy a csatolt hitelezői igénybejelentés kifejezetten tartalmazza a késedelmi kamatra vonatkozó igényt. A hitelező követelése ezzel összhangban van, hiszen a felszámolás kezdő időpontjáig kiszámította az ügyleti kamatot, ezt követően pedig már késedelmi kamat járt.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérte.
A Szegedi Ítélőtábla az általa beszerzett közbenső mérlegek és a felszámolási zárómérleg adatai alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a következőkkel kiegészíti. Az alperes (ÁPV Rt.) a felszámolási eljárás során az adóssal szemben fennálló jelentős követelését bejelentette, és mint a korábban általa irányított gazdasági társaság hitelezője a hitelezői választmány elnökeként tevékenykedett. A felszámolási vagyon értékesítésekor az adós jelentős értékű vagyontárgyait az alperes megvásárolta, ezt követően egyes vagyonelemeket a vele kötött üzemeltetési szerződés keretében továbbra is az adós működtethetett.
Az 1997. május 14-én készült I. számú közbenső mérlegben a felszámoló az I. Rt. hitelező tőkekövetelése mellett 16 012 252 Ft elfogadott "kamat" követelést is szerepeltetett. A felszámolási zárómérleget a felszámoló 2005. június 15-ei fordulónappal 2005. július 12-én terjesztette be a felszámoló bírósághoz.
A felperes fellebbezése a késedelmi kamat megfizetése iránti részben túlnyomórészt alapos, egyebekben alaptalan, az alperes fellebbezése alaptalan.
Arra helytállóan utalt az alperes, hogy a mögöttesen felelős az ellene indult perben vitássá teheti a felperes követelését függetlenül attól, hogy azt az adós felszámolója a nemperes felszámolási eljárás során elismerte. A per egyik alapvető kérdése ezért az volt, hogy a felperes (hitelező) a Pp. 164. § (1) bekezdése folytán őt terhelő kötelezettségének eleget téve bizonyította-e, hogy a perbe hozott követelések az adóssal szemben valóban fennálltak, ennélfogva az alperessel szemben ténylegesen létező, valós követeléseket érvényesít. A felperes csatolta a bankkölcsön-szerződéseket, az alperes pedig valójában nem is hivatkozott arra, hogy az általa akkor irányított társaság a konszernidőszak alatt a kölcsön összegét nem vette igénybe. A gabona adásvétele kapcsán a szóbeli ügyletkötéskor a szakmában szokásos igazolások rendelkezésre álltak, ezen túlmenően a követelések keletkezését, jogcímét, összegszerűségét a vevő-lista és az áfa-analitika is igazolta. A Pp. a szabad bizonyítás elve alapján áll, a 3. § (5) bekezdés értelmében a bíróság a tényállás megállapítása érdekében felhasználhat minden olyan bizonyítékot, amely erre alkalmas. A bizonyítékoknak nincs előre meghatározott sorrendje, bizonyító ereje, a bíróság valamennyi rendelkezésre álló adat, bizonyíték értékelése, figyelembevétele után állapítja meg a tényállást. Az elsőfokú bíróság az általa felsorolt bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően értékelte, mérlegelte, ezek alapján okszerűen következtetett arra, hogy a felperes az adóssal szemben fennálló követelései meglétére, keletkezésére, illetve összegére vonatkozó bizonyítási kötelezettségének eleget tett, ebben a körben az elsőfokú bíróság indokaival az ítélőtábla egyetért.
Az engedményezések megtörténte, létrejötte ugyancsak bizonyított. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a perbeli követelések tekintetében a felperesi jogutódlás kellően alátámasztott, megfelelően igazolt, ezáltal a felperes kereshetőségi joga valamennyi követelés tekintetében fennáll.
A részvény átruházására kötött adásvételi szerződésben szereplő joglemondás értékelése az elsőfokú ítéletben ugyancsak helytállóan történt. A joglemondás - a törvény szerinti szűk értelmezés mellett - valóban csak a részvény adásvételi szerződésből, annak esetleges megszegéséből eredő igényekre vonatkozott, és nem terjeszthető ki az adásvételi ügylettől teljesen független hitelezői követelésekre.
Az elsőfokú bíróság álláspontja helytálló abban a kérdésben is, hogy a konszernjogi felelősség fennállta szempontjából a követelés keletkezésének időpontja a meghatározó. A hitelezők védelmét szolgáló régi Gt. 328. § (2) bekezdése, mint törvényen alapuló, a közvetlen irányítás alatt álló részvénytársaság tartozásaiért való korlátlan felelősséget kimondó rendelkezés, nem az irányító társaság kötelezettségéhez, annak elmulasztásához, vagy a joggyakorlás hátrányos következményeihez fűződő jogkövetkezmény volt. Az alperes törvényen alapuló, korlátlan, mögöttes, személyes felelőssége nincsen oksági kapcsolatban azzal, hogy ténylegesen utasította-e az irányítása alatt álló társaságot, és hogy egy adott követelés az utasítás vagy annak elmulasztása közvetlen, vagy közvetett jogkövetkezményeként keletkezett. Az alperes, mint uralkodó társaság felelőssége annak a ténynek a jogkövetkezménye, hogy a kötelezettségét teljesíteni nem tudó társaság az ő közvetlen irányítása alatt áll (Bírósági Határozatok 2005/1/23. számú eseti döntés). Az irányító társaság a közvetlen irányítása alatt álló részvénytársaság azon tartozásaiért felel korlátlanul, amely tartozások az utasítási jogának megnyílta után keletkeztek. Az ezt megelőzően keletkezett tartozásokért felelőssége nem áll fenn, mert azok felmerülésében semmiféle közrehatása nem lehetett (A Legfelsőbb Bíróság 2001/1/456. számú Elvi Határozata). Jelen esetben a felperes 11 551 475 Ft követelése abból eredt, hogy a Cs. Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat még 1992. évben kölcsönszerződést kötött, az ebből fakadó kötelezettségeinek azonban nem tett eleget. A régi Gt. rendelkezései egy, a követelés keletkezésekor még nem is létező részvénytársaságra nyilvánvalóan nem vonatkoznak, az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény szerint pedig az állam nem felelt az állami vállalat kötelezettségeiért (Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.549/2004/4. szám). Az alperes mint az alapító ÁVÜ törvény erejénél fogva egyetemes jogutódja ezen követelésért nem felelhet, a régi Gt. szerinti konszernjogi helyzet létrejötte előtt keletkezett tartozás megfizetése iránti keresetet az elsőfokú bíróság helyes indokokkal utasította el.
Az alperes fellebbezésében helyesen hivatkozott arra, hogy a korábban egymástól valóban eltérő felfogást tükröző bírósági döntések után a mögöttes felelősökkel szembeni követelés elévülése kérdésében a Legfelsőbb Bíróság egységes álláspontot alakított ki. Ez az álláspont összhangban áll a Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.332/2004/4. számú határozatában kifejtettekkel is (közzétéve a Bírósági Döntések Tára 2005/3. számában 37. sorszám alatt), a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárás keretében a Szegedi Ítélőtábla hivatkozott ítéletét a Gfv. X. 30.087/2005. számú határozatával hatályában fenntartotta (a döntés megjelent a Bírósági Döntések Tára 2005/7-8. számában 105. szám alatt).
A Legfelsőbb Bíróság által kialakított joggyakorlatot megjeleníti a Bírósági Határozatok 2005/9/327. sorszám alatt közzétett eseti döntés, majd ezt erősítette meg a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 2005. október 12-én megtartott Tanácselnöki Értekezletéről készült Emlékeztető A) pontjában kifejtett vélemény is (megjelent a Bírósági Határozatok 2006/1. számában a Fórum rovatban).
A felperes fellebbezési ellenkérelmében - másodlagos érvelésként - az elévülés kezdő időpontja kérdésében eltérő álláspontot is kifejtett. Az alperes felelősségét - tévesen - "mellékkövetelésként" kezelte, amelynél fogva a Ptk. 324. § (2) bekezdés folytán az nem évülhetett el. A felperes azonban nem "mellékkövetelést", hanem éppen ellenkezőleg olyan főköveteléseket és járulékait (azaz a főkövetelést és mellékköveteléseit) érvényesítette, amelyeket az egyenes adóssal szemben a felszámolási eljárásban eredménytelenül kísérelt meg behajtani. A felperes keresetét a régi Gt. 328. § (2) bekezdésére alapította, amely szerint az irányító társaság a közvetlen irányítása alatt álló részvénytársaság tartozásaiért korlátlanul felel és ezért köteles megfizetni a felszámolási eljárásban az adóssal szemben hitelezői igényként bejelentett és igazoltan behajthatatlan követelést. Az alperes felelőssége egyfajta mögöttes (közvetett) felelősség. A mögöttes felelősség lényegi vonását általános jelleggel tételes jogszabály nem határozza meg, így a mögöttes (másodlagos) kötelezettel szemben az igény keletkezésének és érvényesíthetőségének kezdő időpontját sem.
Az alanyi jog az esedékesség bekövetkeztével kerül az igény állapotába, ez az elévülés kezdő időpontja is [Ptk. 326. § (1) bekezdés]. Az igény az alanyi jog érvényesítését, bírói úton való kikényszeríthetőségét, a teljesítés követelését jelenti. Az esedékesség bekövetkezte, azaz az igény érvényesíthetősége a szerződésben vállalt vagyoni szolgáltatás teljesítésének bírói úton történő követelését, jogerős marasztaló határozat alapján annak végrehajtását, vagyis a bírói (állami) úton történő kikényszeríthetőségét egységesen feltételezi.
A mögöttes (másodlagos) felelősség sajátossága, hogy a mögöttes felelős annak a jogi pozíciójába kerül, aki mögött felelősséggel tartozik. Nem a saját, hanem a főkötelezett tartozásaiért köteles helytállni annak ellenére, hogy a hitelezővel nem ő, hanem a főkötelezett volt szerződéses kapcsolatban. A mögöttes felelősség lényege, hogy a hitelező követelésének jogcímét nem változtatja meg, hanem a kötelezett helyébe belép a mögöttes felelős, és az eredeti (felelősségi) jogcímen (pl. vételártartozás, szerződésszegés stb.) ugyanazon esedékességi időpontban köteles helytállni. Mivel a jogosultnak a főadóssal szemben és a mögöttes felelőssel szemben fennálló követelése azonos, ezért a jogosult és a mögöttes felelős viszonylatában is akkor kezdődik az elévülés, amikor a főadósnak a jogosult felé teljesítenie kell. A mögöttes felelős ugyanazért a kötelezettségért felelős, mint a főkötelezett, ugyanazon a jogcímen és ugyanazon időponttól, de csak másodlagosan, feltételesen, járulékosan. A járulékosság pedig azt jelenti, hogy az alkalmazható jogkövetkezmény (a követelés, tartozás mértéke) a más személlyel (főkötelezettel) szembeni jogkövetkezményeknél (követelésnél, tartozásnál) terhesebb nem lehet. A járulékos - akár közvetett, akár közvetlen - helytállási kötelezettségből azonban nem következik - ennek semmilyen alapja nincs -, hogy az ugyanazon követelésért való, de különböző jogalanyokat - az egyenes adóst és az adós kötelezettségeiért helytálló más személyt - terhelő felelősség (a felelősségi jogkövetkezmények) elévülése szükségképpen egybeesne, egy időpontban következne be. Az elévülés a más személy magatartásáért felelős, de különálló jogalannyal szemben önállóan, az egyenes adós főkötelezettől adott esetben eltérő időpontban következhet be, ezért a mögöttes felelőssel szemben az elévülés beálltát önállóan kell vizsgálni attól függetlenül, hogy a követelés az egyenes adóssal szemben - különböző okokból - még nem évült el. Éppen ezért kiemelt jelentősége van annak, hogy a jogosult milyen okból nem érvényesíti a követelést a mögöttes felelőssel szemben, ez menthető a részéről vagy sem, mindez az elévülés nyugvására vonatkozó és a Ptk. 326. § (2) bekezdésében foglalt szabályok alkalmazását feltételezi.
Az alperes helyesen hivatkozott az elévülés nyugvásával kapcsolatban kialakult a bírói gyakorlatban megfogalmazott elvekre, ezt azonban indokolatlanul leegyszerűsítette és mereven értelmezte. Az elévülés nem valamiféle "behajthatatlansági igazolás" kiadásáig vagy a felszámolási közbenső mérleg kézbesítéséig nyugszik. Eltérően az elévülés kezdő időpontjától, illetve az elévülés félbeszakadásától, az elévülés nyugvása általában nem köthető valamely konkrét, fix időponthoz. A menthető ok megítélése során annak van jelentősége, hogy a jogosult az adott konkrét helyzetben meddig bízhatott alappal (menthető okból) abban, hogy követelése (akár részben) bírói út nélkül is megtérül, és az igényérvényesítési határidőt a mögöttes kötelezettel szemben nem kési le. Miként arra a Legfelsőbb Bíróság is rámutatott, a menthető ok vizsgálata mindig bírói mérlegeléstől függ, e kérdés megítélése "tényállásfüggő", az elévülés nyugvása során minden releváns objektív és szubjektív körülményt mérlegelni kell. A perbeli esetben önmagában az a körülmény, hogy más hitelezők a III. számú közbenső mérleg után már nem vártak tovább követelésük megtérülésére, nem jelenti a felperes vonatkozásában a menthető ok megszűnését, csupán azt, hogy a pert megindító hitelezők követelése nem évült el, időben nyújtották be a keresetüket. Helytállóan utalt a felperes fellebbezési ellenkérelmében arra, hogy a felszámolási eljárás során más a kielégítési esélye a "b" kategóriás hitelezőnek, mint a hátrébb sorolt hitelezőknek. Az elévülés menthető okból való nyugvásának megállapítása során a Cstv. kötelező kielégítési sorrendre vonatkozó szabályai a Legfelsőbb Bíróság (BH 2005/9/327. számú jogesetében kifejtettek) szerint sem hagyhatók figyelmen kívül. A III. számú közbenső mérleg adatai szerint a "b" kategóriás követelések "részleges kielégítése" várható volt, tartalmazta a közbenső mérleg továbbá azt is, hogy komolyabb ingatlan-értékesítés még folyamatban volt, később pedig a befolyt összegből a felperes közel 20 000 000 Ft-os kielégítésben részesült. Nem róható a felperes terhére az a körülmény sem, hogy "bevárta" a közbenső mérleg bírósági jóváhagyását, helytállóan utalt ugyanis az elsőfokú bíróság arra, a közbenső mérleg jóváhagyása a felszámolási eljárásban érdemi döntés. A felszámoló bíróság adott esetben a felszámolási költségek elszámolását hivatalból vizsgálja, vagyis konkrét hitelezői észrevétel hiányában sem garantálható, hogy a részleges vagyonfelosztás, illetve a felmerült felszámolási költségek elszámolása valóban a felszámoló által előterjesztett közbenső mérlegben foglaltak szerint történik. Nem lehet végül teljesen figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a perindítást megelőzően még olyan döntések jelentek meg (kerültek közzétételre) a bírói gyakorlatban, amelyek alapján akár a felszámolás jogerős befejezésétől számítva is időben terjeszthette volna elő a felperes igényét. A mögöttes felelőssel szembeni elévülés kérdésében még 2004. évben sem volt egységes a bírói gyakorlat, ilyen álláspont lényegében 2005. évben fogalmazódott meg határozottan. A felsorolt objektív és szubjektív körülményeket együttesen értékelve, mérlegelve az ítélőtábla egyetért az elsőfokú ítéletnek azzal a következtetésével, hogy az elévülés nyugvása folytán a felperes 2005. június 8-án előterjesztett keresetében foglalt követelések nem évültek el.
A késedelmi kamat megfizetése iránti kereseti kérelem elutasítását az alperes arra figyelemmel kérte, hogy a felszámoló ilyen követelést az eredeti jogosult irányába nem igazolt vissza, ezáltal ilyen követelést a bank - mert azzal nem rendelkezett - nem is engedményezhetett. Az elsőfokú bíróság a keresetet ebben a részben azért utasította el, mivel a bank a hitelezői igénybejelentés során késedelmi kamat címén követelést nem érvényesített.
Az adós ellen folyó felszámolási eljárásban az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni. Az akkor irányadó Cstv. 28. § (1) bekezdés f) pontja alapján a hitelezők az ismert vagy összegszerűségében ismeretlen, illetve összegszerűségében változó követeléseket kötelesek bejelenteni a felszámolást elrendelő végzés közzétételétől számított 30 napon belül a felszámolónak. Az alperes valójában nem vonta kétségbe azt a tényt, hogy a bank érvényesített kamatigényt a felszámolási eljárásban, hanem annak tulajdonított érdemi jelentőséget, hogy a felszámolói visszaigazolás külön késedelmi kamat címén elismert követelést nem tartalmazott.
A Ptk. 523. § (1) bekezdése szerint kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. Bankkölcsön-szerződés esetében az adós főszabályszerűen kamatfizetésre köteles, kötelezettsége ezért a kölcsön után kamat megfizetése.
A Cstv. 35. § (1) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontjában a gazdálkodó szervezet valamennyi tartozása lejárttá (esedékessé) válik. E paragrafus (2) bekezdése értelmében a felszámolás kezdő időpontjában ily módon lejárttá váló tartozások után szerződéses kamat [a) pont); és az eredeti lejárati időtől a kiegyenlítésig, vagy legfeljebb a felszámolási zárómérleg elkészítésének időpontjáig késedelmi kamat és késedelmi pótlék érvényesíthető (b) pont]. A bankkölcsön-szerződések esetében ez azt jelenti, a bank azáltal, hogy követelése a Cstv. 35. § (1) bekezdése folytán lejárttá vált, nem került kedvezőbb helyzetbe, a felszámolás kezdő időpontjától nem tarthatott igényt az ügyleti kamat + 6% mértékű késedelmi kamat megfizetésére, hanem a szerződésben meghatározott eredeti lejárati ideig változatlanul az ügyleti kamatot érvényesíthette, míg a tőke és a lejárt ügyleti kamat után késedelmi kamat csak a jövőre nézve volt érvényesíthető. A késedelmi kamat bankkölcsön-szerződés esetében a szerződésben kikötött ügyleti kamattal szoros összefüggésben áll, ugyanis a perbeli időszakban még hatályos 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 12. §-a szerint a bank fizetési késedelem esetén ún. vegyes kamat (ügyleti kamat + évi 6%) megfizetésére tarthatott igényt. A felek mindkét bankkölcsön-szerződésükben a késedelmi kamat mértékét ennek megfelelően határozták meg. Megalapozottan állította a felperes fellebbezésében, hogy a bank csatolt hitelezői igénybejelentése nem csupán a kölcsönök tőkeösszegét tartalmazta, hanem a jogosult az igénybejelentéshez mellékelt - így annak részét képező - kölcsönszerződésekben megjelölt mértékű ügyleti kamatot, továbbá a jövőbeni késedelmi kamatot egyaránt érvényesítette. A kölcsönszerződésekre külön megbontva kiszámította az addig lejárt ügyleti kamatok ("alapkamat") összegét - ez 1 469 528 Ft-ot jelentett -, és ezzel megnövelten határozta meg a teljes követelése összegét. Emellett érvényesítette a jövőben esedékes késedelmi kamatigényét is, igénybejelentése ugyanis tartalmazta, hogy "a jövőben zárlati és egyéb kiterheléseinket a fentiek szerinti rangsorban (késedelmi kamatot "G" rangsorban) szíveskedjenek nyilvántartásba venni". A felszámoló a bejelentett hitelezői igényt visszaigazolta - azt kizárólag az 1992. évi bankkölcsön tekintetében vitatta -, a késedelmi kamat címén előterjesztett követelést sem vonta kétségbe. A Cstv. 46. § (4) bekezdésében írt törvényi kötelezettsége fel sem merült, miután nem vitatta a követelést, vitatott hitelezői igényként azt elbírálás végett nem terjesztette be a felszámoló bírósághoz. A hitelezői igény visszaigazolása során a felszámoló külön elismerte a "bankkamat" címén bejelentett igényt, az 1997. május 14-én benyújtott I. számú közbenső mérlegben pedig a hitelező tőkekövetelése mellett 16 012 252 Ft "kamat" követelést is feltüntetett. Arra nézve, hogy a bank miként kezelte az igénybejelentést és annak visszaigazolását, tanúsítja az 1996. augusztus 2-ai engedményezés is, ebben ugyanis külön kitért az engedményező az 1996. július 31. napjáig lejárt "zárlati költség" összegére, amely már a hitelezői igénybejelentés időpontjában fennálló 1 572 221 Ft-hoz képest 11 773 230 Ft-ot jelentett. Ebből következően - miként erre az engedményezési szerződés külön is utal - a bank "a teljes" (kamatokkal együtt számolt) követelését engedményezte. Utal az ítélőtábla arra is, hogy a felszámolási ügyekben követett gyakorlat szerint a hitelezőnek nem származhat hátránya abból, ha a felszámoló a bejelentett kamatkövetelést nem igazolta vissza, ugyanakkor azt nem tette vitássá, vitatott hitelezői igény hiányában úgy kell tekinteni, hogy a kamatigényt a törvényes határidőn belül a jogosult megfelelően érvényesítette. Ha megfelelő fedezet áll rendelkezésre (a hitelező valójában ennek tulajdonít jelentőséget) és emiatt kéri a jogosult a zárómérlegben a késedelmi kamatkövetelés pontos összegben történő feltüntetését, és az eredeti hitelezői igény bejelentése ezt a követelést valóban tartalmazta, ilyen irányú kifogása eredményeként kötelezi a bíróság a felszámolót a zárómérleg kifogásnak megfelelő átdolgozására. Egyebekben a kamat valóban olyan mellékkövetelés, amely önállóan nem, hanem csupán a főköveteléssel együtt évülhet el [Ptk. 324. § (2) bekezdés], az alperes mögöttes helytállása erre is kiterjed.
A perben nem volt vitás, hogy a felperes felszámolási eljárásban érvényesített 621 000 000 Ft követelése jelzálogjoggal biztosított, a Cstv. 57. § (1) bekezdés "b" pontjába sorolt hitelezői igény. Az alperes valójában azt kifogásolta, hogy ezekre semmilyen megtérülés nem került elszámolásra. A Cstv. 57. § (4) bekezdése értelmében, ha a vagyon a költség, a zálogjoggal, óvadékkal biztosított hitelezői követelések és valamennyi más tartozás kielégítésére nem elegendő, a költség és a biztosított hitelezők kielégítését követően nyílik mód más igények kifizetésére. A perbeli esetben az adós vagyona valamennyi hitelezői követelés kielégítésére nem nyújtott fedezetet, ezért a "b" kategóriás követelések teljes megtérülése sem volt elérhető.
A kielégítés időpontjára vonatkozóan a Cstv. 58. § (1) bekezdése akként rendelkezik, az 57. § (1) bekezdés a) és c) pontjában felsorolt követeléseket esedékességükkor, a b) pontban foglalt követeléseket - az a) pontban foglaltak figyelembevételével - a zálogtárgy értékesítésekor kell kielégíteni. Ehhez képest az adós vagyonából a "b" pontos hitelezői igényeket megelőzően esedékessé vált felszámolási költségnek minősülő követeléseket - és csak ezt követően a zálogjoggal biztosított hitelezői igényeket - kell kielégíteni. Amennyiben a zálogjoggal terhelt vagyontárgy értékesítésre került, a jelen ügyben irányadó Cstv. szabályai nem garantálták, hogy a vagyonértékesítés bevételéből a zálogjogosult az értékesítés után részesült. Valójában a zálogjogos hitelezőnek csak akkor szabad kifizetni a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárból a zálogjoggal biztosított követelését, ha más vagyontárgyak értékesítéséből, követelések behajtásából fedezni lehet az "a" pontos hitelezői igényeket. Ellenkező esetben a zálogtárgy értékesítése ellenére a hitelező kielégítéshez nem jut, hanem várnia kell mindaddig, amíg újabb vagyontárgy értékesítése megtörténik, vagyis fedezet keletkezik. A Cstv. 38. § (1) bekezdés 2. mondat utolsó fordulata, valamint 3. mondata értelmében az adós ingatlanán és egyéb vagyontárgyain fennálló zálogjog a vagyon értékesítésével megszűnik, ez azonban nem érinti a zálogjoggal biztosított követeléseknek a kielégítési sorrendben [57. § (1) bekezdés b) pont] elfoglalt helyét. Az előbbiekből következően a zálogtárgy értékesítéséből befolyó vételárra a zálogjog jogosultja közvetlenül nem tarthatott igényt, garantált kielégítés hiányában a követelése kedvezőbb sorrendje maradt meg. Más hitelezőkhöz hasonlóan történhetett a követelés kielégítése, privilegizált helyzete abban nyilvánult meg, hogy amint erre lehetőség volt, követelését a felszámoló - a sorrendben hátrább álló hitelezőket megelőzően - kielégítette (Legfelsőbb Bíróság Fpkf. VII. 32.346/1993/2. számú határozat, Bírósági Határozatok 1995/3/177. számú jogeset, 1996. évi 1. szám Fórum). Az alperes ezért tévesen hivatkozott arra, hogy a banki követeléseket nagy értékű vagyontárgyak biztosították és ezekből a biztosítékokból azok értékesítésekor a követelés szükségképpen megtérülhetett.
Helyesen tartalmazza az elsőfokú ítélet, a felperes megfelelően igazolta, és ezt a felszámolás adatai is megerősítik, hogy az egyedüli "b" kategóriás hitelező a jelentős kifizetések ellenére továbbra is rendelkezik olyan követelésekkel, amelyek a felszámolási eljárásban nem térültek meg. A megtérülés körében nem az az irányadó, hogy a hitelező mire számolja el a kifizetéseket. Ha ugyanis az adós - a felszámoló - rendelkezik arról, hogy mely követeléseket egyenlíti ki, a felszámolási eljárásban nem alkalmazhatók a Ptk. 290. §, illetve 293. § rendelkezései. Az a perdöntő, hogy a felszámolási iratok szerint a felszámoló mely követeléseket tart nyilván ki nem elégített követelésként és melyek azok, amelyeket az adós nevében kielégített, e vonatkozásban milyen rendelkezéseket tett. A felszámoló a III. számú közbenső mérlegben és a zárómérlegben is rögzítette, hogy miként történt meg a "b" kategóriás hitelező követeléseinek kielégítése, ami megerősíti a felperes előadását, hogy a teljesítés a követelések keletkezési sorrendjében történt. A zárómérleg összegszerű adatai is azt támasztják alá, hogy a felperes jelen perben valóban a még ki nem elégített követeléseit érvényesíti. Mivel a felszámoló rendelkezése szerint történt kifizetések jelen eljárásban egyébként sem vizsgálhatók felül, ezért a rendelkezésre álló adatokból az következik, hogy a felperes kereseti kérelmében megjelölt követelések a felszámolási eljárás során nem nyertek kielégítést. Megjegyzi az ítélőtábla, amennyiben az alperes a felszámoló eljárását, elszámolását kifogásolja, arra hivatkozik, hogy számára kárt okozott, úgy a Cstv. 54. §-a alapján a felszámolóval szemben érvényesíthet kártérítési igényt.
A kifejtettek szerint a 11 551 475 Ft követelés a konszernidőszak előtt keletkezett, erre a felperes nem tarthat igényt, ugyanígy az eredeti jogosultak által a 4 174 934 Ft után nem érvényesített késedelmi kamatra sem, az alperes helyzete ugyanis nem lehet terhesebb, mint az adósé volt. A felperes jogszerű kamatigénye a két bankkölcsön-szerződés esetében az eredeti lejárati ideig az ügyleti kamat mértéke, ezt követő időszakban pedig a növelt késedelmi kamat. Ennek megfelelően az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a 66 859 636 Ft, valamint a 30 000 000 Ft részösszegek után középarányos lejárati időpontig az ügyleti kamatnak megfelelő, ezt követően pedig az ügyleti kamat + évi 6%-os mértékű késedelmi kamat megfizetésére is kötelezte az alperest. E rendelkezések, valamint a 2 062 452 Ft részösszeg vonatkozásában is figyelemmel volt a Cstv. 35. § (2) bekezdés b) pontjában írt korlátra, mely szerint a jogosult az adóssal szemben legfeljebb a zárómérleg elkészítéséig érvényesítheti a késedelmi kamat igényét. Ez az időpont a zárómérleg fordulónapja, vagyis 2005. június 15-e. Egyebekben az elsőfokú ítéletet az ítélőtábla a Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.029/2006.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.