adozona.hu
BH 2008.1.26
BH 2008.1.26
A munkáltatónak az a magatartása, hogy a munkavállalót huzamos időn át a hivatása gyakorlásában akadályozza, nem vagyoni kártérítés alapjául szolgálhat [Mt. 177. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamata, étkezési hozzájárulás kamata, valamint 1995. szeptember 1-jétől 20 000 forint/hó kártérítés és annak kamata - az ítélet meghozataláig egy összegben, azt követően havi járadék formájában történő - megfizetésére kérte kötelezni az alperest annak sorozatos jogellenes intézkedései következményeként.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 12 490 forintot és annak...
BH 2008.1.26 A munkáltatónak az a magatartása, hogy a munkavállalót huzamos időn át a hivatása gyakorlásában akadályozza, nem vagyoni kártérítés alapjául szolgálhat [Mt. 177. § (2) bekezdés].
A felperes keresetében 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamata, étkezési hozzájárulás kamata, valamint 1995. szeptember 1-jétől 20 000 forint/hó kártérítés és annak kamata - az ítélet meghozataláig egy összegben, azt követően havi járadék formájában történő - megfizetésére kérte kötelezni az alperest annak sorozatos jogellenes intézkedései következményeként.A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 12 490 forintot és annak 2002. április 10-étől a kifizetésig járó évi 11%-os kamatát, egyebekben a keresetet elutasította a felperes perköltség fizetésre kötelezésével.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 1993. szeptember 1-jétől jegyzőként állt az alperes alkalmazásában. Ezen a napon a felek bérleti szerződést is kötöttek, amely szerint a felperes bérbe vette a B., B. u. 2. szám alatti önkormányzati bérlakást. B. Község Önkormányzata képviselő-testülete, mint fegyelmi tanács az 1998. december 30-án kelt határozatával hivatalvesztés büntetéssel sújtotta a felperest, elrendelte járandóságainak visszatartását, és kimondta, hogy a felfüggesztése a határozat jogerőre emelkedéséig tart. A munkáltatói indokolás szerint a másodfokú bíróság határozatával helyreállította a felperes jogviszonyát, aki azonban nem jelentkezett munkára, távolmaradásának indokát nem adta. A másodfokú bíróság részítéletével - a munkaügyi bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával - a fegyelmi határozatot hatályon kívül helyezte, egyebekben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A Legfelsőbb Bíróság részítéletével a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta.
A kijelölés folytán eljárt munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperest a 170/1992. (XII. 22.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdés szerint megillető étkezési hozzájárulást az alperes késedelmesen, 2002. április 10-én fizette ki, ezért az Mt. 159. §-a és a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése alapján kamatfizetésre kötelezte a munkáltatót. Egyebekben kifejtette, hogy a Pp. 349. § (3) bekezdése szerint a felperesnek közszolgálati jogviszonyára figyelemmel adták bérbe a szolgálati lakást, az ezzel kapcsolatos igény azonban az Mt. 11. § (1) bekezdés szerint három év alatt elévül. Mivel a felperes - állítása szerint - 1995. október 1-jén került olyan helyzetbe munkáltatója magatartását követően, amely miatt kár érte (bérleti díj elmaradása saját lakása kiadása kapcsán), keresetét az elévülési időn túl terjesztette elő. Az elsőfokú bíróság elutasította a felperes nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló követelését is, mert nem nyert bizonyítást, hogy az alperes mely magatartása milyen nem vagyoni kárt okozott, a felperes csupán állította, hogy a munkáltató magatartása szakmai, egzisztenciális, erkölcsi kárt okozott számára, azt azonban nem igazolta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, és nem vagyoni kártérítés címén az alperest 500 000 forint és kamata megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkáltatónak a munkahelyi konfliktussal kapcsolatos magatartása okozhat olyan jogsértést, amely nem vagyoni kártérítést is megalapozhat. A bíróság elfogadta a felperes érvelését, hogy a közel 10 éve húzódó per miatt jegyzői munkakörben tevékenykedni nem tudott, szakmai ismeretei nem fejlődtek, szakvizsgáját nem tudta letenni. Különösebb bizonyíték nélkül is megállapíthatónak találta, hogy a kártérítés alapjául szolgáló hátrányok megvalósultak, a nem vagyoni kár mértékét 500 000 forintban határozta meg. A jogerős ítélet kifejtette, hogy a bíróság a személyiségi joghoz fűződő nem vagyoni kártérítéssel nem foglalkozott, mivel ezen igényétől a felperes elállt, így kizárólag a szakmai előmenetelével összefüggő igénye volt vizsgálható. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az 1995. szeptember 1-jétől fennálló magatartásra alapított követelés nem évült el, azonban az megalapozatlan. A szolgálati lakás juttatásának nem célja külön jövedelem biztosítása az azt igénybe vevő munkavállaló részére, ezért a bérleti díj elmaradása kártérítés alapjául nem szolgálhat.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az eljárt bíróságok ítéleteinek hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az alperes kereset szerinti marasztalását, másodlagosan a bíróságok új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte az alperes perköltség fizetésre kötelezése mellett. Álláspontja szerint téves bírói "kioktatás" miatt került sor nem vagyoni kártérítési igénye visszavonására, utóbb ezt azonban ismételten előterjeszthette permegszüntetés hiányában, így a bíróságnak a nem vagyoni kár mértékének megállapítása során a személyiségi jog megsértését is értékelnie kellett volna. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság ítélete a kártérítést megalapozó tények, a munkáltatói törvénytelenségek felsorolását - hasonlóan a munkaügyi bíróság határozatához - lényegében teljes egészében elmulasztotta [Pp. 221. § (1) bekezdés]. A felperes érvelése szerint a munkáltató jogellenes intézkedéseivel éveken keresztül megakadályozta a szolgálati lakás használatát, amellyel számára - összegszerűen is meghatározhatóan - kárt okozott [Mt. 177. § (1) bekezdés]. Álláspontja szerint jogsértően jártak el a bíróságok, amikor a folyamatban volt perekről szóló nyilatkozatának részletes előterjesztésére nem adtak lehetőséget, hanem haladéktalanul berekesztették a tárgyalást [Pp. 146. § (1) bekezdés].
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult, perköltséget nem igényelt.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozata alapján megállapított törvényi rendelkezés és a kialakult bírói gyakorlat szerint nem vagyoni károsodást jelent a személyiségi jogok megvalósulásának, vagy érvényesítésének a közvetlen, vagy közvetett akadályoztatása. Így a nem vagyoni kártérítés alapjául szolgálhat az élet, egészség, és testi épség sérelmén túl a hivatás szabad gyakorlásának akadályozása, vagy a becsület, emberi méltóság sérelme is.
Fentiek alapján helytállóan rögzítette a jogerős ítélet, hogy a munkáltatónak a munkahelyi konfliktussal kapcsolatos magatartása is okozhat olyan jogsértést, amely nem vagyoni kártérítés megfizetését vonja maga után (EBH 2002/790.). Ugyancsak jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a felperes perek sorozata ellenére sem tudja több mint tíz éven át jegyzői munkakörét betölteni az alperes magatartása következtében, és ez minden különösebb bizonyítás nélkül is megalapozza a munkáltató nem vagyoni kártérítés fizetési kötelezettségét. Ugyanakkor a másodfokú bíróság tévesen határozta meg a nem vagyoni kárösszeg mértékét, amikor annak megállapítása során kizárólag a szakmai előmenetelben való akadályoztatást értékelte. Tény, hogy a felperes a 2002. március 4-én tartott tárgyalás során - bírói tájékoztatást követően - a nem vagyoni kártérítési igényétől a személyiségi jogsérelemre alapítottan elállt, azonban - permegszüntetés hiányában - utóbb úgy nyilatkozott, hogy "a nem vagyoni kár iránti kereseti kérelmemet megjelöltem, igény alapja a munkanélküli állapot, a szakmai és egzisztenciális, valamint erkölcsi hátrány, amelyet az alperes okozott nekem". Ebből következően a felperest ért jogsértés ellentételezése során nemcsak egzisztenciális, szakmai, hanem személyiségi jogait érintő hátrányát is értékelni kellett.
A bírói gyakorlat szerint a nem vagyoni kár megtérítésére irányuló igény elbírálásakor azt kell vizsgálni, hogy az elszenvedett sérelem milyen mértékű, és a megítélhető vagyoni szolgáltatás mennyiben nyújt hozzávetőlegesen egyenértékű másnemű előnyt (BH 1993/1/127.). A jogerős ítélet helytállóan vette figyelembe, hogy a felperes több mint tíz éve nem tudott jegyzői munkakörben munkát végezni, szakmai ismeretei nem fejlődhettek, szakvizsgáját letenni nem tudta, ezáltal elhelyezkedési lehetőségei beszűkültek. Nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy az alperes jogerős ítéletek ellenére nem rendezte a felperes jogi státusát, ezáltal folyamatosan bizonytalan helyzetben tartotta, hivatásának gyakorlásában szándékosan akadályozta. A Legfelsőbb Bíróság a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározása során figyelemmel volt az ügy konkrét sajátosságaira, az alperes magatartására, illetőleg a felperes személyi körülményeire, így az alperest a kereseti kérelem szerinti 2 000 000 forint és kamata megfizetésére kötelezte.
Ugyancsak helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság ítéletében, hogy a felperesnek a saját lakása bérbeadásából származó jövedelme elmaradásával kapcsolatos igénye nem évült el. A munkáltató 1995. szeptember 1-jétől folyamatosan lehetetlenné teszi, hogy a felperes - a felek között érvényes szerződés ellenére - a szolgálati lakásba visszaköltözzön, ezért kártérítési igényét a bíróság előtt nem érvényesítette elkésetten.
A munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel, a munkavállaló bizonyítja, hogy a károkozás a munkaviszonyával okozati összefüggésben következett be [Mt. 174. § (1) és (4) bekezdés]. A fentiekre figyelemmel a munkáltató köteles megfizetni a tényleges kár mellett az elmaradt hasznot is. A Legfelsőbb Bíróság a Pfv. III. 20.109/2002/5. számú végzésében rögzítette, hogy a jelen per felperesének "a B.-i Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál betöltött jegyzői munkaköre, és így a köztisztviselői jogviszonya a munkaügyi bíróság által korábban hozott jogerős ítélet folytán fennáll. Ebből következően fennáll a lakásbérleti jogviszonya is, azt a korábbi jogerős ítélet, illetőleg a perbeli érvénytelen felmondás sem szüntette meg". A munkáltató évek óta elzárja a felperest a szolgálati lakás jogszerű használatától és ezzel összefüggésben a felperest ért kár megfizetéséért felelősséggel tartozik. Ennek összegszerűsége azonban - az eljáró bíróságok eltérő jogi álláspontja miatt - nem került tisztázásra. A megismételt eljárásban ezért vizsgálni kell - a felperes bizonyítási indítványainak megfelelően (Pp. 164. §) -, hogy a felperes saját ingatlanát milyen módon, mely időszakban és milyen összeg mellett tudta volna bérbe adni, ezáltal milyen összegtől esett el a munkáltató eljárása következtében. Ennek tisztázására szükség esetén ingatlanforgalmi szakértő bevonása is indokolt lehet.
Alaptalanul hivatkozott a felperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 221. §-ának, azaz a bíróságok ítélet indokolási kötelezettségének megsértésére. A bíróságoknak ugyanis határozatukat mindig a szükséges mértékben kell megindokolniuk, e szükségesség körét pedig az adott ügy jellege és az eljárás során tisztázásra váró körülmények terjedelme határozza meg. Az eljáró bíróságok ezen indokolási kötelezettségüknek eleget tettek, a különböző bíróságok előtti pereket jelen per eldöntéséhez szükséges mértékben rögzítették, ebből következően a jogerős ítélet eljárásjogi szempontból nem jogszabálysértő.
Ugyancsak alaptalan a felperesnek a Pp. 51. §-ában foglaltak megsértésére irányuló érvelése is. Ez a rendelkezés egyértelműen felsorolja azon eseteket, amikor több alperes együttesen perelhető. Az alperessel szemben fennálló felperesi követelés nyilvánvalóan nem lehet kihatással a bíróságokra, így az eljárt bíróságok nem követtek el jogsértést, amikor a felperes pertársaságra vonatkozó észrevételeivel érdemben nem foglalkoztak.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletének az 500 000 forintra és annak kamatára vonatkozó rendelkezését nem érintette. Az 500 000 forint feletti nem vagyoni kártérítés iránti igényt elutasító részében hatályon kívül helyezte. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek további 1 500 000 forint nem vagyoni kártérítést és annak 2003. október 14-étől 2004. december 31-éig évi 11%, 2005. január 1-jétől június 30-áig évi 9,5%, 2005. július 1-jétől december 31-éig évi 7%, 2006. január 1-jétől minden naptári félév teljes idejére az érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő kamatát [Pp. 275. § (3) bekezdés].
A lakásbérleti díj elmaradásából származó kártérítést elutasító rendelkezést - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (4) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.711/2006.)