adozona.hu
BH 2007.12.423
BH 2007.12.423
Béren kívüli juttatás valamennyi munkavállaló részére történő biztosítása a juttatásból kizárólag kihagyott - a munkavégzés alól felmentett - szakszervezeti tisztségviselőkkel szemben az egyenlő bánásmód követelményének megsértését megalapozhatja [Mt. 5. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek módosított keresetükben hátrányos megkülönböztetésre hivatkozással kérték az alperest éves bérletjuttatás ellenértéke megfizetésére kötelezésre.
A munkaügyi bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperesek a V. Szakszervezet munkaidő-kedvezményben részesülő tisztségviselői voltak. A felperesek a keresetüket arra alapozták, hogy a Humánpolitikai Főosztály valamennyi munkatársa részesült...
BH 2007.12.423 Béren kívüli juttatás valamennyi munkavállaló részére történő biztosítása a juttatásból kizárólag kihagyott - a munkavégzés alól felmentett - szakszervezeti tisztségviselőkkel szemben az egyenlő bánásmód követelményének megsértését megalapozhatja [Mt. 5. §].
A felperesek módosított keresetükben hátrányos megkülönböztetésre hivatkozással kérték az alperest éves bérletjuttatás ellenértéke megfizetésére kötelezésre.A munkaügyi bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperesek a V. Szakszervezet munkaidő-kedvezményben részesülő tisztségviselői voltak. A felperesek a keresetüket arra alapozták, hogy a Humánpolitikai Főosztály valamennyi munkatársa részesült a bérletjuttatásban, függetlenül a betöltött munkakörtől és a jármű igénybevételétől.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás során megállapította, hogy az alperes a bérletjuttatást alkalmazta, de erre vonatkozóan nem volt belső szabályozás. A tanúnyilatkozatok alapján bizonyítottnak találta, hogy az alperes mérlegelési jogkörében azoknak a munkavállalóknak biztosította a bérletet, akiknek munkakörüknél fogva az Mt. 105. §-a alapján ténylegesen kiküldetést rendelhetett el. Az "állandó szakszervezeti kikérőn" lévő felperesek, noha ennek a főosztálynak a személyi állományában voltak, nem tartoztak ebbe a körbe, ezért emiatt nem részesültek a juttatásban.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokai alapján helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet indokolásán túlmenően kifejtette, hogy a felperesek a keresetüket a peresített időszak (1999-2004) alatt többször módosult Mt. 5. § (1) bekezdésére alapították. Valamennyi törvényi szabályozás tartalmazta azonban, hogy nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek a munka jellegéből vagy természetéből egyértelműen eredő megkülönböztetés, és az alperes mindezeket bizonyította.
A felperesek felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és a keresetüknek helyt adó határozat hozatalára irányult, mivel a jogerős ítélet sérti az Mt. 5. § (1) bekezdését és a 26. § (3) bekezdését. Álláspontjuk szerint az esetükben azért nem áll fenn az alperes által hivatkozott kiküldetés lehetősége, mivel nem a Vezérigazgatóság épületében dolgoztak. Márpedig a Humánpolitikai Főosztály munkavállalói közül azok részesültek a perbeli juttatásban, akik a Vezérigazgatóság épületében végezték a munkájukat. A felperesek szerint ebből az következik, hogy a szakszervezeti tisztségük miatt nem kapták meg a bérletet. Azzal is érveltek, hogy a munkáltató a mérlegelési jogkörben adott juttatás tekintetében sem sértheti meg az egyenlő bánásmód követelményét, és a szakszervezeti tisztségre vonatkozó jogszabályokat. A felperesek szerint 2003-ig egyébként a Humánpolitikai Főosztály valamennyi munkavállalója megkapta a bérletet, ezt követően a kiosztható bérletek mennyisége a felére csökkent, és azokat a munkavállalók maguk között megosztották. Vitatták, hogy a bérletek elosztásának valós indoka a kiküldetés lett volna, arra is tekintettel, hogy más szakszervezet tisztségviselője is részesült a juttatásban. Álláspontjuk szerint a jogosultság tekintetében a Humánpolitikai Főosztály munkavállalóival kell az összehasonlításukat elvégezni, továbbá a jogsértés akkor is megvalósult, ha a munkáltató a mérlegelési jogkörben adott juttatásnál nem vette figyelembe a szakszervezeti tisztségviselőket.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperesek módosított keresetükben 1999. április 1-jétől kezdődő időponttól 2002. év végéig kérték a bérletek teljes árának megfelelő ellenérték, 2003-2004. évekre a fele összeg megfizetését. A hátrányos megkülönböztetés jogcímére tekintettel a bizonyítás az alperest terhelte. Az elsőfokú bíróság - noha ítéletében erre nem tért ki - ennek megfelelően folytatta le a bizonyítási eljárást.
A másodfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra, hogy a peresített időszak (1999-2004) alatt többször módosult az Mt. 5. §-a. Az 1999-ben, és 2001. június 30-áig hatályos 5. § (1) bekezdése, a 2001. július 1-jétől 2003. június 30-áig hatályos 5. § (5) bekezdése, amely 2003. július 1-jétől módosult és 2004. január 26-áig volt hatályos, majd a 2004. január 27-étől hatályba lépett, az egyenlő bánásmód elvét megfogalmazó 5. § és a részletes szabályokat tartalmazó 2003. évi CXXV. törvény 22. §-ának a) pontja egyaránt meghatározta, hogy a munka jellege vagy természete alapján indokolt megkülönböztetés nem minősül hátrányosnak, illetve nem jelenti az egyenlő bánásmód követelménye megsértését.
A perben nem volt vitás, hogy a szakszervezeti tisztségviselő felperesek a teljes munkaidejükre munkaidő-kedvezményben részesültek, a Humánpolitikai Főosztályon semmilyen munkát nem végeztek, nem a Vezérigazgatóság épületében látták el szakszervezeti tisztségviselői feladatukat, ugyanakkor létszám tekintetében a Humánpolitikai Főosztály állományába tartoztak. Az eljárt bíróságoknak e tényállás alapján a felperesek keresete szerint abban kellett állást foglalniuk, hogy a peresített időszakban az alperes a bérleteket az adott főosztály - felpereseket kivéve - valamennyi munkavállalójának béren felüli juttatásként, vagy - amint arra az alperes hivatkozott - mintegy költségtérítés jellegű juttatásként csupán egyes munkavállalóknak biztosította annak fejében, hogy a munkakörükhöz tartozóan más munkavégzési helyen is munkát végeztek, kiküldetésre utasíthatók voltak, és ezt a megoldást a közlekedési költségek tételes elszámolása helyett alkalmazták.
A munkaügyi bíróság a meghallgatott tanúk nyilatkozataiból megalapozottan állapította meg, hogy a tanúk munkakörükből eredően rendszeresen végeztek más munkavégzési helyen munkát, és részesültek bérletben. Mindezek egymagukban azonban nem adnak választ a keresetek megalapozottságára, vagy alaptalanságára. A felperesek állítása szerint 1999-2002. évekre a Humánpolitikai Főosztály valamennyi munkavállalója részesült bérletjuttatásban, 2003-2004. évekre pedig a munkavállalók fele kapott bérletet, amit úgy osztottak meg, hogy a bérletben részesülők a fele ellenértéket kifizették a bérletben nem részesülőknek. Amennyiben mindezek valósak, a bérletek, illetve azok ellenértékének a fele olyan béren felüli juttatásnak minősült - jogi természete szerint -, amelyben az adott főosztály valamennyi munkavállalója részesült (felpereseket kivéve), és az alanyi jogosultsághoz nem kapcsolódott a kiküldetés lehetősége.
Az alperes nem vitatta, hogy az alanyi jogon járó juttatások a felpereseket is megillették.
A munkaügyi bíróság ebben a körben a tényállást nem tárta fel, mindezeket nem vizsgálta. A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a munka természetéből eredő megkülönböztetés nem minősült a perbeli időszakban hatályos többször módosult jogi szabályozás tekintetében hátrányosnak. Az adott esetben azonban a mindenkire vonatkozó alanyi jogosultság kérdésében kell először állást foglalni, és csak ennek nemleges megválaszolása esetében vizsgálható a munka természetéből eredő különbségtétel jogszerűsége. Az előbbiek vizsgálata során értékelni kell, hogy az alperes 2005-től a "Választható Béren Kívüli Javadalmazási Rendszerben" helyezte el a bérletjuttatást, és abból a felperesek is részesültek a juttatásokból választásuk alapján.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.780/2006.)