adozona.hu
BH 2007.11.386
BH 2007.11.386
A vezérigazgatónak az a magatartása, hogy - a munkaköre alapján tőle elvárható körültekintő és gondos munkavégzést elmulasztva - a munkáltatójának veszteséget okoz, a rendkívüli felmondás indokául megjelölhető [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörbe történő visszahelyezésének mellőzésével. Hivatkozása szerint a munkáltató a rendkívüli felmondás jogát a 15 napos szubjektív határidő megsértésével gyakorolta, az abban szereplő indok pedig nem valós.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest 740 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bírós...
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest 740 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 2003. április 15-étől állt az alperes alkalmazásában vezérigazgatóként. Felette a munkáltatói jogokat az rt. igazgatósága gyakorolta, vezetői tevékenységének kereteit az rt. közgyűlési és igazgatósági határozatai, valamint hatályos ügyrendje rögzítette. Ez utóbbi szerint az igazgatóság dönt azon üzleti veszteségek leírásáról, amelyek összege meghaladja az 1 000 000 forintot. Az alperes 100%-os tulajdonában álló J. Kft. értékesítésére az igazgatóság 2004. június 18-án határozatot hozott, és felhatalmazta a felperest, valamint B. E.-t, hogy a 352 000 000 forint vételárat tartalmazó adásvételi szerződést aláírják, továbbá utasította a menedzsmentet, hogy a könyv szerinti és az eladási érték közötti különbözetet a könyvekbe vezesse át. A felperes a megkötött szerződés szerint vállalta, hogy "az eladónak a J. G. Kft.-vel szemben fennálló tagi hitel követelését az eladó a vevőre engedményezi a lejárt kamatokkal együtt". A munkáltató a felperes munkaviszonyát 2004. október 11-én kelt rendkívüli felmondásával szüntette meg azon indokolással, hogy az igazgatóság ügyrendjében foglaltak ellenére írta alá az adásvételi szerződést, amely 1 000 000 forintot meghaladó hitelezési veszteség leírását tartalmazza az igazgatóság döntése nélkül.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperes az Mt. 96. § (4) bekezdésében írt határidőt nem mulasztotta el, mert az igazgatóság a hitelezési veszteségről csupán a 2004. október 8-án tartott ülésén szerzett tudomást. A bíróság a rendkívüli felmondás indokát is valósnak tartotta kifejtve, hogy a felperes 2004. június 18-án az ingyenes engedményezésről és annak következményeiről az igazgatóságot nem tájékoztatta, noha ennek összege az 1 000 000 forintot meghaladta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegte, ami a rendkívüli felmondást okszerűen vonta maga után.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest 120 000 forint fellebbezési költség megfizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet szerint az igazgatóság tagjai a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül éltek a rendkívüli felmondás jogával. Egyetértett az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy az igazgatóság testületként 2004. október 8-án szerzett tudomást az engedményezésről, illetve a hitelezési veszteségről, és annak összegéről. A 2004. június 23-ai faxon küldött, aláírt szerződésről M. P. és W. A. igazgatósági tagok ezen időpontban bizonyítottan tudomást szereztek, a többiek esetében azonban erre vonatkozó adat nem áll rendelkezésre. A másodfokú bíróság álláspontja szerint annak van jelentősége, hogy a tagi hitelkövetelés ingyenes engedményezése mikor jutott a testület tudomására, ez pedig 2004. október 8-ára tehető. A bíróság kifejtette, hogy az ülések gyakorisága alapján vizsgálva nem volt megállapítható, hogy az igazgatóság összehívása indokolatlanul hosszú idő után történt meg, így a munkáltató joggyakorlása nem tekinthető elkésettnek. A rendkívüli felmondás indokának érdemi vizsgálata során a másodfokú bíróság megállapította, hogy az igazgatóság az adásvételi szerződésnek a határozat szerinti vételáron való megkötésére utasította a felperest, de a fennálló követelés engedményezésére nem. A jegyzőkönyv, az előterjesztés, sem a meghallgatott tanúk nem támasztották alá a felperes azon állítását, hogy az engedményezésre vonatkozó rendelkezés a tagok előtt ismert volt, és a felperes ilyen tartalmú szerződés aláírására kapott felhatalmazást. Így a rendkívüli felmondás indoka valós és okszerű volt, az intézkedés megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában írt feltételeknek.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte, perköltség fizetés mellett. Másodlagos kérelme a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és ezen bíróság új eljárásra utasítására, valamint mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítására irányult. Álláspontja szerint a bíróságok megsértették a Pp. 206. §-ában, valamint az Mt. 3. §-ának (1) bekezdésében, 4. § (1) bekezdésében és az Mt. 96. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat. Érvelése szerint az engedményezésre vonatkozó rendelkezés az igazgatósági tagok előtt ismert volt, ebből következően ilyen tartalmú szerződés aláírására kapott felhatalmazást még akkor is, ha a tagok nem tartották szükségesnek külön és alakszerű határozatban dönteni a perbeli hitelezési veszteség leírásáról. A jogerős ítélet így iratellenes, a bizonyítékok logikai egységével össze nem férő megállapításokat tartalmaz, ez pedig lényeges eljárási szabálysértés. Változatlan hivatkozása szerint a szerződési feltételekről a testületi tudomásszerzés 2004. június 18-án megtörtént, valamint az alperes részéről indokolatlanul késői időpontban, azaz a "rendeltetésszerű joggyakorlásra nyitva álló határidőn" túl került sor a 2004. október 8-ai igazgatósági ülés összehívására, és a felmondási ok megtárgyalására. A felperes felülvizsgálati kérelmében sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság indokolás nélkül utasította el a bizonyítási indítványát, amelyben a perbeli igazgatósági határozat eredeti példányának beszerzését kérte. Álláspontja szerint D. R. 2004. október 8-án nem tartózkodott Magyarországon, a határozatot később írta alá, ezért az érvénytelen, a rendkívüli felmondás pedig jogellenes.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és a felperes perköltség fizetésre kötelezésére irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendkívüli felmondásnak a törvényben meghatározott szubjektív és objektív határidő megtartásával van helye [Mt. 96. § (4) bekezdés]. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint, ha a munkáltatói jogkör gyakorlója testület, a kötelezettségszegésről való tudomásszerzés időpontjának azt kell tekinteni, amikor a testület - és nem annak egyes tagjai - teljes körben tudomást szereztek a kötelezettségszegésről, annak mértékéről, illetve az elkövető vétkességéről (BH 2003/35.). Jelen esetben a felek által nem vitatottan felperes felett a munkáltatói jogokat az rt. igazgatósága gyakorolta, így a határidők betartása körében annak tudomásszerzése volt értékelhető. A jogerős ítélet helytállóan fejtette ki, hogy az igazgatóság - mint testület - 2004. október 8-án szerzett tudomást az ingyenes engedményezésről, az annak következtében előállott hitelezési veszteségről, valamint ekkor került pontos megállapításra annak összege is. Önmagában az a körülmény, hogy M. P., illetve W. A. igazgatósági tagok 2004. június 23-án elküldött fax alapján tájékoztatást kaptak a szerződésben foglaltakról - és ezáltal a felperesi magatartásról - a határidők számítása szempontjából perdöntő jelentőséggel nem bír. Ugyancsak nem helytálló azon felperesi hivatkozás, hogy 2004. június 18-án a testület tudomást szerzett a vállalt hitelveszteségről, mivel az igazgatósági ülés időpontjában a felperes részéről a szerződés aláírása még meg sem történt.
A rendkívüli felmondásban foglaltakat is helytállóan értékelte a jogerős ítélet. A felek között nem volt vita abban a tekintetben, hogy az 1 000 000 forintot meghaladó üzleti veszteség leírásáról az igazgatóság jogosult dönteni. A felperes 2004. június 18-án (délelőtt) tartott igazgatósági ülésén tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a J. Kft. "nem végez gazdasági tevékenységet, bevétele nem képződik, felmerült kiadásainak fedezetét az anyacég, a Z. Rt. hitel formájában biztosítja. Mivel a 100%-os üzletrész kerül eladásra, így a hitel megtérülése sem biztosítható, ami további 17 800 000 forint hitelezési veszteséget jelent az anyavállalatnál". Ezen tájékoztatás mellett döntött úgy az igazgatóság a határozatában, hogy "az igazgatóság felhatalmazza H. I.-t és B. E.-t, hogy a 352 000 000 forint vételárat tartalmazó üzletrész adásvételi szerződését aláírják a vevővel, és utasította a menedzsmentet, hogy a könyv szerinti és az eladási érték közötti különbséget a könyvekbe vezesse át". Ezen határozat a felperest az adásvételi szerződés aláírására felhatalmazta, azonban az ingyenes engedményezésre vonatkozóan részére eligazítást nem tartalmaz. Arra alappal hivatkozott a felperes, hogy a munkáltató nemcsak írásban, hanem szóban is rendelkezhetett a hitelezési veszteségről, illetve az ezzel kapcsolatos elvárt munkavállalói magatartásról. Ez azonban a jegyzőkönyv tartalmából nem következik, és egyetlen rendelkezésre álló bizonyítékból sem vonható le az a következtetés, miszerint a felperes olyan tartalmú megállapodás aláírására kapott megbízást, amely 20 000 000 forintot is meghaladó veszteséget eredményez (Pp. 206. §). A felperesnek kellő körültekintés mellett tisztáznia kellett volna a hitelezési veszteség mértékét, illetőleg elszámolásának módját, különösen arra tekintettel, hogy az igazgatóság három tagja is úgy nyilatkozott, miszerint vélelmezhetően a kérdéses kft. mint vagyon többet ér 352 000 000 forintnál. A felperes munkaköréből adódóan vele szemben fokozott gondossági követelmények érvényesültek. Mindebből következően helytállóan vonta le a másodfokú bíróság azt a következtetést, hogy a rendkívüli felmondás indoka valós és okszerű volt, az intézkedés pedig megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában rögzített feltételeknek.
A társaság ügyrendjének rendelkezése szerint az igazgatóság évente legalább négy alkalommal ülésezik. Jogszabálysértés nélkül jutott a másodfokú bíróság arra a megállapításra, hogy az általános ügymenet figyelembevételével a 2004. júniusát követően 2004. október 8-ára összehívott igazgatósági ülés között indokolatlanul hosszú idő nem telt el. A Legfelsőbb Bíróság figyelembe vette a nyári hónapokban történő szabadságolásokat, illetve azt, hogy az igazgatóság tagjai között külföldi állampolgárok is voltak (A. D., D. R.), az utóbbi Magyarországon lakcímmel nem is rendelkezett, így értesítésük nyilvánvalóan hosszabb időt vett igénybe.
Alaptalanul sérelmezte a felperes, hogy a másodfokú bíróság indokolás nélkül utasította el az igazgatósági határozat eredeti példányának beszerzésére irányuló bizonyítási indítványát, holott az álláspontja szerint alaki okból érvénytelen. Az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) perbeli időben hatályos 47. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében a gazdasági társaság bármely tagja (részvényese) kérheti a társaság szervei által hozott határozatok bírósági felülvizsgálatát arra hivatkozással, hogy a határozat e törvény, vagy más jogszabály rendelkezéseibe, avagy a társasági szerződésbe (alapító okiratba, alapszabályba) ütközik. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkaügyi perben hatáskör hiányában nem vizsgálhatóak a társasági határozatokban foglaltak (BH 1997/260., BH 2002/329.). Mindebből következően pedig az állapítható meg, hogy az igazgatósági határozat érvényesen létrejött, polgári perben annak érvénytelensége, vagy semmissége megállapításra nem került, így az adott eljárásban a határozatban foglaltak is irányadók. Ezért a felperes bizonyítási indítványát helytállóan mellőzték az eljáró bíróságok, mivel annak jelen perre kihatása nem lehetett.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.758/2006.)