adozona.hu
BH 2007.8.259
BH 2007.8.259
A Környezetvédelmi Törvény alapján perindításra jogosultak köre [1995. évi LIII. tv. 97. §, 99. § és 109. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek keresetükben annak a megállapítását kérték, hogy az I. r. alperes által készített, és a II. r. alperes képviselő-testülete által elfogadott, K-P. Balaton-parti szakaszának rehabilitációját megalapozó rendezési tervjavaslat törvénysértő és megalapozatlan. Előadták, hogy a tanulmányterv téves kiinduló adatokat tartalmaz a megalkotandó miniszteri rendelet számára, és hátrányosan érintené az I. r. felperest, mert az ingatlanát a hibás tervek alapján sajátítanák ki. Az I. r. felperes ...
BH 2007.8.259 A Környezetvédelmi Törvény alapján perindításra jogosultak köre [1995. évi LIII. tv. 97. §, 99. § és 109. §].
A felperesek keresetükben annak a megállapítását kérték, hogy az I. r. alperes által készített, és a II. r. alperes képviselő-testülete által elfogadott, K-P. Balaton-parti szakaszának rehabilitációját megalapozó rendezési tervjavaslat törvénysértő és megalapozatlan. Előadták, hogy a tanulmányterv téves kiinduló adatokat tartalmaz a megalkotandó miniszteri rendelet számára, és hátrányosan érintené az I. r. felperest, mert az ingatlanát a hibás tervek alapján sajátítanák ki. Az I. r. felperes keresetindítási jogát az 1995. évi LIII. törvény 97. § (1) és (2) bekezdésére alapította.Az alperesek a kereset elutasítását kérték, előadva, hogy a tanulmányterv elkészítése, illetve a II. r. alperes részéről történt elfogadása egy jogalkotási folyamat része. Ennek során a jogszabályoknak megfelelően jártak el.
A jogerős ítélet a keresetet elutasította.
Az ítélet jogi indokai között megállapította, hogy a 2000. évi CXII. törvény 58. § (1) és (2) bekezdése felhatalmazta a Kormányt, illetve a területfejlesztésért és területrendezésért felelős minisztert a területrendezési tervek felülvizsgálatához szükséges tanulmánytervek elkészíttetésére és rendeletben történő szabályozására. A 283/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet 19. §-a meghatározta a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek elkészítésének és elfogadásának a rendjét. A bíróság jogi álláspontja szerint a szabályozás, a jogalkotás rendjét meghatározó szabályok nem teszik lehetővé, hogy az ezzel kapcsolatos hiányosságok miatt a bíróság előtt igényt lehessen érvényesíteni. A bíróság azt is kifejtette, hogy a Pp. 123. §-a szerint a felpereseknek a tanulmányterv hibáival kapcsolatban az alperesekkel szemben jogaik megóvása érdekében nem lehet peresíthető igényük. Erre nem ad alapot az I. r. felperes ingatlana kisajátításának a terve sem, mivel azt különböző eljárásoknak kell megelőznie. Amennyiben pedig az ingatlan veszített az értékéből, a megállapítási kereset előterjesztésének semmiképpen nem volt helye. Az I. r. felperes az 1995. évi LIII. törvény 99. § (1) bekezdése alapján csak a környezethasználó ellen léphetett fel, az I. r. alperes azonban nem minősül környezethasználónak. A II. r. alperes rendelete felett pedig az Önkormányzati Törvény 98. §-a szerint a megyei közigazgatási hivatal vezetője gyakorol törvényességi kontrollt. A II. r. alperes tanulmánytervet elfogadó 2003. október 17-én kelt határozatának felülvizsgálatára a bíróságnak nincs hatásköre.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az I. r. felperes sérelmezte, hogy a bíróság a felajánlott bizonyítást nem folytatta le. Ennek alapján lett volna megállapítható, hogy az I. r. alperes által készített tervtanulmány a tényleges állapotot nem tükröző hibás, eltérő adatokat tartalmaz. A bíróság megsértette a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 18. § (1) bekezdésének és 19. §-ának a rendelkezését, a 2000. évi CXII. törvény 20. §-ának (1) bekezdését, a 22/1998. (II. 13.) Korm. rendelet 1. és 2. §-át, a 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdés a), b) és c) pontját, az 1993. évi XLII. törvény és az Alkotmány rendelkezéseit is. Előadta, hogy az elsőfokú ítélet meghozatalát követően született meg a vízpart-rehabilitációt szabályozó 17/2005. (V. 5.) TNM rendelet, melynek mellékletét vitatható tartalmú, alkotmányossági aggályokat is felvető tervlapok képezik.
Az I. r. alperes a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A II. r. felperes és a II. r. alperes nyilatkozatot nem tett.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között, vagyis az I. r. felperes és az alperesek viszonylatában vizsgálta felül.
Megállapította, hogy a jogerős ítélet megalapozottan helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy az I. r. felperes a keresetindításhoz nem rendelkezett legitimációval.
Az I. r. felperes a környezet veszélyeztetésének megállapítása iránti keresetindítási jogát a környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvényre, közelebbről a 97. § rendelkezésére alapította. Eszerint a természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek - a (3) bekezdésben, illetve a 98. § (1)-(2) bekezdésében, valamint más jogszabályban meghatározott módon - jogosultak részt venni a környezettel kapcsolatos eljárásban. A (2) bekezdés értelmében mindenkinek joga, hogy környezetveszélyeztetés esetén a környezethasználó és a hatóságok figyelmét erre felhívja. Az erre vonatkozóan írásban tett felhívásra a hatáskörrel rendelkező szerv - intézkedésének megtétele mellett - a törvényben előírt határidőn belül érdemi választ köteles adni. A (3) bekezdés szerint a részvétel joga személyesen vagy képviselő útján, társadalmi szervezetek révén, illetve a települési önkormányzatok útján gyakorolható.
A környezet veszélyeztetése címén keresetindításra a Ktv. 99. § (1) bekezdés b) pontja alapján a társadalmi szervezet, a 109. § (2) bekezdése szerint az ügyész jogosult. A Ktv. alapján tehát az I. r. felperest a keresetindítás joga nem illette meg.
A felülvizsgálati kérelemben kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy a Ktv. alkalmazásában a környezet veszélyeztetésének a fogalmát a törvény 4. § j), k) és l) pontja alapján kell meghatározni. Az l) pont szerint környezetveszélyeztetés az a tevékenység vagy mulasztás, ami környezetkárosítást idézhet elő. E veszélyeztető magatartás és a környezet károsítása között a közvetlen okozati összefüggés lehetőségének kell fennállnia. Az állandó bírói gyakorlat kártérítési perekben kifejtett következetes álláspontja szerint a jogalkotás önmagában nem tekinthető kártérítési felelősséget megalapozó tevékenységnek. Az adott környezetvédelmi jogalkotás, illetve annak egyes fázisai a Környezetvédelmi Törvényre alapított kárigényt azért sem alapozhatják meg, mert a szabályozás esetleges környezetet veszélyeztető hatása alapvetően közvetett, áttételes és feltételes. Az I. r. felperes keresetében a Ktv. idézett definíciójának megfelelő veszélyeztetés-fogalomhoz képest a megfelelő környezetvédelmi relevanciával nem rendelkező összefüggésre hivatkozott.
Ebből következően a jogerős ítélet megalapozottan helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy a környezetvédelmi jogszabály megalkotásával kapcsolatos eljárás, illetve maga a jogszabály állított hiányosságai sem adnak alapot a polgári peres bíróság előtti kárigény érvényesítésére.
Az I. r. felperes által hivatkozott alkotmánysértés nem volt figyelembe vehető, mivel az alkotmány elvei polgári perben érvényesíthető igényt közvetlenül nem alapoznak meg.
Az I. r. alperes vonatkozásában tévesen hivatkozott az I. r. felperes a szerződés megtámadhatóságára is. A tanulmánytervek elkészítésével kapcsolatban hibás teljesítést sérelmezett, ami az érvényes szerződésnek a jellemzője.
Miután érdemben elbírálható kereseti kérelem előterjesztésére nem került sor, az I. r felperes téves indokokkal sérelmezte, hogy a bíróság a keresetben foglalt tényállításaira a kért bizonyítást nem folytatta le.
Az ismertetett indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet felülvizsgálattal támadott részében a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. III. 20.436/2006.)