adozona.hu
BH 2007.7.232
BH 2007.7.232
A természetben okozott kár megtérítése iránt indított perben az ügyész keresetindítási jogának terjedelme; a jogellenes magatartás akkor alapozza meg a speciális kártérítési felelősséget, ha az közvetlenül a védett természeti értéket károsítja [1995. évi LIII. tv. 4., 60., 81. §-ai].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint az alperes megállapodott az S. Vadásztársasággal, hogy 2001. augusztusa és 2002. január 31. között a Vadásztársaság kizárólagos vadászati lehetőséget biztosít az alperesnek a vízi vadak mennyiségi korlátozás nélküli vadászatára. Az alperes szervezésében 2001. december 21. és 23. között három olasz vadász vadászott a Vadásztársaság területén. Az alperes ennek tényéről a Vadásztársaságot előzetesen értesítette, elmulasztotta azonban a vadászat...
BH 2007.7.232 A természetben okozott kár megtérítése iránt indított perben az ügyész keresetindítási jogának terjedelme; a jogellenes magatartás akkor alapozza meg a speciális kártérítési felelősséget, ha az közvetlenül a védett természeti értéket károsítja [1995. évi LIII. tv. 4., 60., 81. §-ai].
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint az alperes megállapodott az S. Vadásztársasággal, hogy 2001. augusztusa és 2002. január 31. között a Vadásztársaság kizárólagos vadászati lehetőséget biztosít az alperesnek a vízi vadak mennyiségi korlátozás nélküli vadászatára. Az alperes szervezésében 2001. december 21. és 23. között három olasz vadász vadászott a Vadásztársaság területén. Az alperes ennek tényéről a Vadásztársaságot előzetesen értesítette, elmulasztotta azonban a vadászat pontos időpontjának a bejelentését, így a Vadásztársaság a vadászathoz nem biztosított kísérő vadászt. Ezen túlmenően az alperes elmulasztotta az olasz vadászok vadászati engedélyében a Vadásztársaság területének bejegyzését. A vadászok (az elsőfokú ítélet szerint legalább) 24 db tőkésrécét, 2 db csörgőrécét és 8 db szárcsát lőttek ki úgy, hogy az állatok elejtéséhez meg nem engedett eszközt, hanghatást kibocsátó berendezést is használtak. A vadászat időpontjában az elejtett szárnyasok nem minősültek védett állanak.A felperes a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (továbbiakban: Tvt.) 60. § (2) bekezdésében meghatározott jogkörében a Tvt. 81. § (1) bekezdése alapján az alperest 340 000 forint tőke és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az állam kártérítési igényének érvényesítésére hivatkozva.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét a felperes kereshetőségi jogának hiánya okából elutasította. Megállapította, hogy az ügyészt a Kvt. 4. §-a által értelmezett 60. § (2) bekezdése alapján adott esetben a keresetindítás joga a természet konkrét veszélyeztetése, illetve károsodása hiányában nem illette meg. Kártérítési igényt a vadászatra jogosult érvényesíthetett volna a Tvt. 77. §-a alapján.
A felperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 340 000 forintot és a tőkének 2001. december 21-étől a kifizetésig járó évi 11% késedelmi kamatait a magyar állam javára a Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi Alap Célfeladat kezelésű számlájára.
A felperes keresetindítási jogával kapcsolatban rögzítette, hogy az ügyész a Tvt. 60. § (2) bekezdése alapján nem a saját, hanem az állam környezetvédelmi érdekeit képviseli. A Tvt. 4. § a) pontja, 11. § (4) bekezdése, továbbá a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) 63. §-a, 69. § (1) bekezdése és 81. § (1) bekezdése egybevetésével arra következtetett, hogy az ügyészt a perindítás joga minden természeti érték károsítása, illetve veszélyeztetése esetén megilleti. Mivel a Tvt. 11. § (4) bekezdése szerint jogellenes magatartást tanúsítva pusztították el az egyébként vadászható állatokat, az ügyésznek a természeti érték károsításával, veszélyeztetésével okozott kár megtérítése iránti igényérvényesítése alapos volt.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes jogszabálysértésre hivatkozással az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Nem vitatta, hogy "az adminisztrációs feltételek" hiánya miatt a vadászat jogellenes volt. Az azonban a természetkárosítás illetve természet veszélyeztetése szintjét nem érte el (1995. évi LIII. törvény - Kvt. 4. §-a). Ezért az ügyészt a Tvt. 60. § (2) bekezdése szerint a keresetindítás joga nem illette meg, a jogellenes vadászattal okozott kárt nem az ügyész, hanem a vadászatra jogosult érvényesítheti.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. Hangsúlyozta, hogy a keresetindítási jog a Tvt. 60. § (2) bekezdése alapján megillette, mivel a Tvt. és a 3. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Kvt. által védett tárgyakban kár keletkezett. A jogszerűtlen vadászat a Tvt. 9. § (2) bekezdése, 11. § (2) bekezdése, a Vtv. 68. § (1) bekezdés k) pontja alapján az állam kártérítési igényét mindenképpen megalapozta, a vadászat jogszerű lehetősége ellenére is.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A környezeti - természeti érdekek védelmét a jog a különböző jogágakba tartozó szankciók szankciórendszerével biztosítja. A veszélyeztető, illetve környezetet károsító jogellenes magatartásokat közigazgatási, szabálysértési, súlyosabb esetben büntetőjogi szankcióval fenyegeti. Adott esetben (a védett nyári ludakkal kapcsolatban) a Tvt. 80. § (1) bekezdés c) pontja alapján természetvédelmi bírság kiszabására került sor, a jogosulatlan helyen történő vadászat, illetve tiltott vadászati eszköz használata és egyéb szabálysértés miatt szabálysértési eljárás indult. E szankciók alkalmazása nem érinti a károkozó kártérítési felelősségét [Tvt. 80. § (5) bekezdés]. Az önálló kártérítési felelősség azonban csak a Ptk. és a kártérítés speciális természetvédelmi szabályai együttes feltételeinek fennállása esetén állapítható meg.
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 60. § (2) bekezdése határozza meg az ügyésznek a természet védelmével kapcsolatos sajátos keresetindítási jogát. Eszerint természeti érték, terület, valamint védett természeti terület veszélyeztetése, károsítása esetén az ügyész keresetet indíthat a tevékenységtől való eltiltás, illetve a tevékenységgel okozott kár megtérítése iránt. Mivel adott esetben az ügyész a szabályozott kétféle elkövetési magatartás (veszélyeztetés, károsítás) közül a természetkárosítás kártérítési jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt indított keresetet, a károkozó magatartás és a kár fogalmát a Ptk. és a természetvédelmi (környezetvédelmi) szabályok alapján kell meghatározni. A jogellenes magatartás és a természetvédelem kára közötti okozati összefüggés fennállása esetén lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy az alperes természetkárosítással okozott kárfelelőssége fennáll-e.
A természetben okozott kár elsősorban a Tvt. 3. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 1995. évi LIII. törvény (továbbiakban: Kvt.) környezetvédelmi fogalmai alapján határozható meg. A Kvt. 4. § k) pontja szerint környezetkárosodás a környezetnek vagy valamely elemének olyan mértékű változása, szennyezettsége, illetve valamely eleme igénybevételének olyan mértéke, amelynek eredményeképpen annak természetes vagy korábbi állapota (minősége) csak beavatkozással vagy egyáltalán nem állítható helyre, illetve amely az élővilágot kedvezőtlenül érinti. A 4. § j) pontja szerint a környezetkárosítás pedig az a tevékenység, amelynek hatására a környezetkárosodás bekövetkezik.
A Tvt. 81. § (1) bekezdése szerint az, aki a természet védelmére vonatkozó jogszabályokat, egyedi hatósági előírásokat megszegve kárt okoz, a kárt a Polgári Törvénykönyv 345-346. §-iban foglalt szabályok szerint köteles megtéríteni. A (2) bekezdés értelmében a természet védelmének szabályai megszegésével okozott kár magába foglalja
a) a tényleges vagyoni kárt,
b) az elmaradt hasznot,
c) a károkozás felszámolásával kapcsolatban felmerült indokolt költséget,
d) a természeti állapot és minőség károsodásából eredő, illetve
e) a társadalom, annak csoportjai vagy az egyének életkörülményeinek romlásában kifejeződő nem vagyoni kárt.
A jogerős ítélet (és a kereset is) tévesen azonosította a természetvédelmi (környezetvédelmi) kárt azzal a kárral ami az elpusztított víziszárnyasok értékének felelt meg. Az állatok tulajdonjoga a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 9. § (2) bekezdése értelmében a vadászatra jogosult vadásztársaságot illette meg, így kár az ő vagyonában keletkezett.
A Kvt. 4. § k) pontjában meghatározott (a természeti környezet helyreállíthatatlan vagy beavatkozással helyreállítható, illetve az élővilágot kedvezőtlenül érintő) változással okozott kárra a felperes nem hivatkozott. Önmagában azzal a magatartással, hogy az alperes ügyvezetője a vadászat egyes szabályait sértő módon vadászott, a természetben kárt nem okozott, hiszen a megfelelő engedélyek birtokában a jogszerű vadászat, az állatok jogszerű magatartással történő kilövésének a lehetősége fennállt. A károkozás szempontjából a veszélyeztető, de kárt nem okozó magatartások pedig figyelmen kívül maradnak.
Más lenne a jogi megítélése a 2 db védett nyári lúd eltulajdonításának, mellyel kapcsolatban a büntető bíróság jogerős ítéletével az alperes ügyvezetőjének a büntetőjogi felelősségét megállapította. Az e magatartással okozott esetleges kár megtérítése iránti kereset tartozna tipikusan az ügyész keresetindítási kompetenciájába az állam természetvédelmi érdeke megsértése alapján. A kifejtett okokból azonban nem tartozik ebbe a körbe az a kár, amely nem közvetlenül természeti értékben, hanem a gazdálkodó szervezet (a vadásztársaság) vagyonában keletkezett. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a Tvt. 81. § (2) bekezdés a)-c) pontja alapján az ügyész a Vadásztársaság kárának a megtérítése iránt a 60. § (2) bekezdése alapján keresetindítási joggal nem rendelkezett. A természeti értéknek és a védett természeti értéknek a Tvt. 4. § a) illetve e) pontjában adott maghatározásából viszont az következik, hogy a büntetőeljárásban értékelt magatartással, a védett nyári ludak eltulajdonításával okozott esetleges kár megtérítése iránt az ügyész mindenképpen indíthatott volna keresetet a Tvt. 60. § (2) bekezdése alapján, mégpedig a 81. § (2) bekezdésében meghatározott valamennyi kárelem megtérítése iránt. Megjegyzendő, hogy ilyen keresetindítás esetén a kártérítési per bíróságát a büntető bíróság jogerős ítélete a Pp. 4. § (2) bekezdése alapján köti.
Ennek megfelelően a felperes adott keresetindítása kapcsán az elsőfokú bíróság alapvetően helyes, a másodfokú bíróság pedig téves jogi álláspontot foglalt el.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pfv. VIII. 21.574/2004.)