adozona.hu
EH 2006.1520
EH 2006.1520
Külföldi hitelező és magyar adós közötti kölcsönszerződésből eredő jogvita elbírálásánál alkalmazandó jog [1979. évi 13. tvr. 5. §, 9. §, 24. §, 25. §, 29. §; 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 1. § (1) bek., 3/A. §; 1995. évi XCV. tv. 39. §; Ptk. 213. §; Pp. 4. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első fokon eljárt megyei bíróság ítéletében megállapított és az ítélőtábla másodfokú ítéletében helyesbített tényállás szerint a felperes az 1998. október 12-én kelt kölcsönszerződéssel 2 300 000 ATS, az 1999. május 14-én kelt kölcsönszerződéssel 500 000 ATS, végül a 2000. február 23-án kelt hitelszerződéssel 500 000 ATS kölcsönt nyújtott az alperesnek 2014. február 1-jei, 2014. április 1-jei, illetőleg 2015. április 1-jei lejáratra, változó, a szerződéskötéskor évi 7,25%, a két utóbbi sze...
EH 2006.1520 Külföldi hitelező és magyar adós közötti kölcsönszerződésből eredő jogvita elbírálásánál alkalmazandó jog [1979. évi 13. tvr. 5. §, 9. §, 24. §, 25. §, 29. §; 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 1. § (1) bek., 3/A. §; 1995. évi XCV. tv. 39. §; Ptk. 213. §; Pp. 4. § (1) bek.]
Az első fokon eljárt megyei bíróság ítéletében megállapított és az ítélőtábla másodfokú ítéletében helyesbített tényállás szerint a felperes az 1998. október 12-én kelt kölcsönszerződéssel 2 300 000 ATS, az 1999. május 14-én kelt kölcsönszerződéssel 500 000 ATS, végül a 2000. február 23-án kelt hitelszerződéssel 500 000 ATS kölcsönt nyújtott az alperesnek 2014. február 1-jei, 2014. április 1-jei, illetőleg 2015. április 1-jei lejáratra, változó, a szerződéskötéskor évi 7,25%, a két utóbbi szerződés szerint évi 7% ügyleti kamat felszámítása mellett negyedévenként esedékes részletekben történő visszafizetési kötelezettséggel. A felszámítható késedelmi kamat mértékét évi 14,25%-ban, a két utóbbi szerződésben évi 14%-ban határozták meg. A jogviszonyra elsősorban az osztrák, - másodsorban a magyar jogot rendelték alkalmazni. Mindhárom szerződést az alperes tulajdonában álló, a f.-i 1768/12. helyrajzi szám alatt felvett ingatlanra alapított jelzálogjog, valamint a perben nem álló H. Cs., H. Cs-né és H. Gy. által vállalt váltókezesség biztosította. A hitelügyleteket az MNB-nek bejelentették, a jelzálogjogokat az illetékes földhivatal az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte.Az alperes a fizetési kötelezettségének maradéktalanul nem tett eleget, ezért a felperes a kölcsönszerződéseket 2003. november 3-án felmondta, és mert a lejárttá tett tartozást az alperes nem fizette vissza, a módosított keresetében 279 247,94 €, annak 2003. november 5. napjától járó évi 13% késedelmi kamata és a perköltségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, egyben viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben mindhárom kölcsönszerződés, az azokat biztosító jelzálogszerződések és váltónyilatkozatok érvénytelenségének megállapítását, az eredeti állapot helyreállítását, a jelzálogjogok törlésének elrendelését kérte. Arra hivatkozott, hogy a kölcsönszerződések az 1996. évi CXII. törvény (továbbiakban: Hpt.) 3/A. §-ába ütköznek, mivel külföldi vállalkozás Magyarország területén pénzügyi szolgáltatást kizárólag fióktelepe útján végezhet, - a felperes pedig fiókteleppel nem rendelkezett - ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében mindhárom kölcsönszerződés semmis. Hivatkozott továbbá arra, hogy a felperes magyarországi tevékenysége után adófizetési kötelezettségének nem tett eleget, végül, hogy az egyes szerződések esetében - a csúszó leértékelésekre és az árfolyamváltozásokra figyelemmel - a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalansága is megállapítható. A kölcsönszerződések semmissége folytán az azokat biztosító megállapodások, illetőleg jognyilatkozatok is érvénytelenek.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetének helyt adott és kötelezte az alperest 279 247,94 €, ennek 2003. november 5. napjától a kifizetés napjáig járó évi 13% késedelmi kamata, valamint a perköltségek megfizetésére, míg az alperes viszontkeresetét elutasította.
Az ítélőtábla az alperes fellebbezése folytán hozott részítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét a váltónyilatkozatok érvénytelenségének megállapítása iránt előterjesztett viszontkeresetet elutasító részében hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította, egyéb vonatkozásban az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Elfogadta, hogy a felek hiteljogviszonyából eredő igényeket a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (a továbbiakban: tvr.) 24. §-a szerint az osztrák jog alapján kell elbírálni. A külföldi jog alkalmazásának mellőzésére a tvr. 5. §-ának (3) bekezdése, a 8. §-ának (1) bekezdése és a 7. §-ának (1) bekezdése szerint sem volt a bíróságnak törvényes lehetősége. Az Osztrák Általános Polgári Törvénykönyv 879. §-ának (1) és (2) bekezdése tartalmazza a törvényi tilalmakba ütköző szerződéseket érvénytelennek minősítő általános szabályokat, a (2) bekezdés szerinti példálódzó felsorolás az osztrák jogi szabályozás tartalmát nem teszi megállapíthatatlanná, vagy bizonytalanná; nem állapítható meg, hogy a felek jogviszonyukban mesterségesen vagy színleléssel hozták volna létre azt a külföldi elemet, amelyhez az osztrák jog alkalmazása kapcsolódik; végezetül az alkalmazandó osztrák jogszabályok nem ütköznek a magyar közrendbe sem. Nincs tehát olyan ok, amely az osztrák jog alkalmazását a perben kizárná.
Sem az alkalmazandó, - az osztrák Általános Polgári Törvénykönyv, sem pedig az osztrák állandó bírói gyakorlat szerint nem állapítható meg a kölcsönszerződések érvénytelensége. A Hpt. alperes által hivatkozott rendelkezése nem alkalmazható, mert a kölcsönszerződés nem Magyarország területén, hanem a felperes ausztriai székhelyén jött létre és a felperes a kölcsön folyósításához szükséges banki műveletet is Ausztriában végezte. Az alperest a hitelfelvételek kapcsán a Devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény 39. §-ának (2) bekezdése alapján csupán a Magyar Nemzeti Bank mint devizahatóság felé fennálló bejelentési kötelezettség terhelte, amely kötelezettségének mindhárom szerződés esetében eleget tett. Az a körülmény, hogy a felperes az adófizetési kötelezettségének mennyiben tett eleget, a szerződések érvényessége szempontjából közömbös, és a szerződések megkötését követően beállott változásoknak, így a forint csúszó leértékelésének hatásai, illetve a valutaárfolyam változásai a szerződések érvényességére ugyancsak nem hatnak ki. Tekintve, hogy a hitelszerződések az alperes által megjelölt okból nem érvénytelenek, az alperes köteles a szerződéseket tartalmuk szerint teljesíteni.
A jelzálogszerződések érvénytelenségének megállapítása és a bejegyzett jelzálogjogok törlése tekintetében rámutatott, hogy az elsőfokú eljárás során az alperes kizárólag a kölcsönszerződések semmisségére tekintettel kérte a jelzálogszerződések érvénytelenségének megállapítását és a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásból való törlését. Az alperes csupán a fellebbezésében hivatkozott arra, hogy a zálogszerződések azon okból is érvénytelenek, hogy a felperes képviseletében azokat az arra nem jogosult K. P. írta alá. A másodfokú bíróság az e kérdésben való érdemi állásfoglalást a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében, a 141. §-ának (2) és (6) bekezdésében foglaltak alapján mellőzte.
Végezetül megállapította, hogy a váltónyilatkozatok semmisségének megállapítására irányuló keresetet a váltókötelezettséget vállaló személyek perbenállása nélkül elbírálni nem lehetett, ezért e részében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, míg ezt meghaladó részében az elsőfokú bíróság ítéletének az alperest marasztaló rendelkezését helybenhagyta.
A jogerős részítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben - tartalma szerint - annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a perbe hozott szerződések érvénytelenségének megállapítását kérte. Sérelmezte, hogy a magyar bíróság nem folytatott vizsgálatot abban a kérdésben, hogy a felperes a magyar bíróság előtt történő keresetindítással nem választotta-e egyidejűleg alkalmazandó jogként a magyar jogot. E vizsgálat nélkül nem lehet eldönteni azt a kérdést, hogy a "magyar törvénybe foglalt hitelezési tilalom érvénytelenné tesz-e vagy sem egy szerződést, amelyet alapvetően a magyar jog szerint kötöttek meg". E körben a magyar bíróság nem tett eleget az 1979. évi 13. tvr. 5. §-ában foglaltaknak.
Vitatta, hogy a perbe hozott hitelszerződések Ausztriában jöttek létre. Előadta, hogy maga nem tett a felperesnek szerződési ajánlatot. Az alperes által készített német nyelvű blankettaszerződést magyarra fordították, majd a magyar nyelven létrejött szerződéshez mellékelték a német nyelvű szerződést és így küldték meg az iratokat a felperesi bank székhelyére, ami nem jelenti azt, hogy a szerződések Ausztriában a felperes székhelyén jöttek létre.
Jogi álláspontja szerint nem volt elegendő a szerződésnek a Magyar Nemzeti Bankhoz mint devizahatósághoz történő bejelentése. Az 1998. október 12-én és 1999. május 14-én megkötött szerződések érvényességének feltétele volt, hogy azok megfeleljenek a Hpt. 3/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak. E jogszabályhely szerint külföldi vállalkozás pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet Magyarország területén kizárólag fióktelepe útján végezhet. A felperesnek a szerződések megkötésének időpontjában Magyarországon fióktelepe nem működött, ezért az általa kötött kölcsönszerződés a Hpt. hivatkozott rendelkezéseibe ütközik. A Hpt. 2000. évi CXXIV. tv.-nyel történő módosítását követően 2001. január 1. napjától nyílt lehetőség arra, hogy az OECD tagországaiban székhellyel rendelkező külföldi pénzügyi intézmény a Hpt. 3. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatást határon átnyúló formában is végezhessen, feltéve, hogy a székhelye szerinti hatóságtól engedéllyel rendelkezik e tevékenységek végzésére. Tevékenységének elősegítése érdekében ügynököt nem vehet igénybe és hirdetést sem tehetett közzé. A per során a felperes a fenti engedélyt az eljáró bíróságnál nem mutatta be, de ettől függetlenül 2001. január 1. napját követően sem volt jogosult ügynök közreműködésével határon átnyúló pénzügyi tevékenységet folytatni. Előadta, hogy az elsőfokú eljárás során benyújtott "előkészítő irataiban" részletesen kifejtette és indokolta, hogy a felperessel kötött hitelszerződések miért jogszabályellenesek, az eljáró bíróságok azonban ezekkel érdemben nem foglalkoztak.
Előadta, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte és ezzel megsértette a Pp. 206. §-ában írtakat. Álláspontja szerint az ítéletek nem csak a Hpt. rendelkezéseit, hanem a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat is sértették, tekintve, hogy a kölcsönszerződéseket nem csupán jogszabályba ütközéssel, hanem a jogszabály megkerülésével kötötték. Az elsőfokú eljárás során az eljárás részévé kívánta tenni a … városi bíróság … számú és a … megyei bíróság … számú ítéletében foglaltakat, amelyek szerint jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntettében bűnösnek mondták ki a felperes alkalmazottját K. P.-t és társait. A másodfokú bíróság azonban a büntetőbíróság ítéletében foglaltakat figyelmen kívül hagyta.
Az alperes a felülvizsgálati tárgyaláson hivatkozott arra, hogy a perbeli hitelek a felperesnél a nyilvántartásokban nem szerepeltek, ezért kétséges, hogy azokat a felperes nyújtotta az alperes részére. Állítása szerint az ezzel kapcsolatos bizonyítási indítványát az elsőfokú eljárásban előterjesztette, azt azonban az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Előadta, hogy a kölcsönszerződésből eredő jogvita elbírálására a felek írásbeli vállalása folytán az osztrák jog az irányadó, ez alapján sem az 1998. december 1-jét megelőzően, sem az azt követőn kötött kölcsönszerződések érvénytelenségét nem lehetett megállapítani.
A felek a kölcsönszerződéseket nem Magyarország területén kötötték, az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében nem tartoztak a Hpt. hatálya alá, így a Hpt. 3/A. §-ában írtak nem irányadóak. Vitatta az alperes jogi álláspontját, amelyben azt állította, hogy a szerződések nem jöttek létre, mivel Magyarországon nem volt a felperesnek fióktelepe a szerződések megkötése időpontjában, határon átnyúló hitelezés pedig a Hpt. 2001. január 1-jei módosítását megelőzően nem is létezett. A Magyar Köztársaság 1996. május 7-én letétbe helyezte az OECD-hez történő csatlakozásról szóló nyilatkozatot, ennek eredményeként az OECD konvenciója, kódexei (Folyó Láthatatlan Műveletek Liberalizálási Kódexe és a Tőkemozgások Liberalizálási Kódexe), valamint direktívái 1996. május 7-én a Magyar Köztársaságra nézve is hatályossá váltak. Az Országgyűlés az 1998. évi XV. törvénnyel hirdette ki az OECD Konvencióját, a jegyzőkönyveket, valamint a csatlakozási nyilatkozatot. A csatlakozási nyilatkozat hatálybalépésétől a jelen perben nem releváns megszorításokkal lehetővé vált, hogy tagországbeli külföldiek, belföldiek részére pénzügyi hiteleket nyújtsanak.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmében felhozott jogszabálysértéseket nem látta megállapíthatónak.
Az alperesnek a felülvizsgálati tárgyaláson előadott álláspontjával - miszerint a perbe hozott hitelek a felperesnél nem voltak nyilvántartva, ezért kétséges, hogy azokat a felperes nyújtotta, továbbá, hogy az erre vonatkozó bizonyítási indítványát az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe - a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozott. A felülvizsgálati eljárás tárgya a jogerős ítélet, ezért felülvizsgálat alapjául csak olyan jogi álláspont, illetve jogszabálysértés szolgálhat, amelyet a fellebbezésében a fél előadott és amelyet a másodfokú bíróság az érdemi döntésre kiható eljárási szabálysértéssel elmulasztott elbírálni, vagy az elbírálását, annak eredményét a fél jogszabálysértőnek tartotta. A másodfokú bíróság a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése szerint az elsőfokú ítéletet a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálja felül, így a jogerős ítélet nem sérthet jogszabályt akkor, ha a fellebbező fél által nem állított ténybeli megalapozatlanság vagy sérelmezett jogi álláspont kérdésében nem foglalt állást. Az alperes a fellebbezésében nem sérelmezte, hogy a hitelező személyével kapcsolatos kételyek tekintetében előterjesztett bizonyítási indítványát az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, ezért nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor ezzel a kérdéssel nem foglalkozott, így e kérdést a felülvizsgálat tárgyává tenni sem lehet.
Az alperes semmisségi kifogásai következtében a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes pénzügyi szolgáltató tevékenysége jogszabályba ütközik-e; a felperes olyan tevékenységet folytatott-e, amely csak engedéllyel, illetőleg Magyarország területén fenntartott fióktelep útján volt gyakorolható.
E körben mindenekelőtt abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy a jogvita elbírálására melyik jog az irányadó. Nem sértettek jogszabályt az eljárt bíróságok azzal, hogy a jogvita elbírálása során az osztrák jogot alkalmazták. Az alperes előadása szerint a felperes a pert a magyar bíróság előtt indította, ami arra utalt, hogy ezzel a magyar jog alkalmazását is választotta, így az osztrák jog alkalmazását jogsértőnek ítélte. A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 29. §-a szerint, ha az alkalmazandó jogot a 24-28. §-okban foglalt rendelkezések alapján nem lehet meghatározni, a szerződést az ezt elsősorban jellemző szolgáltatás kötelezettje lakóhelyének, szokásos tartózkodási helyének, illetve székhelyének joga szerint kell elbírálni. A tvr. 24. §-a akként rendelkezik, hogy a szerződésekre azt a jogot kell alkalmazni, amelyet a felek a szerződés megkötésekor vagy később választottak. A szerződésben a felek az osztrák jog alkalmazását kötötték ki. A tvr. 25. §-ának j) pontja szerint a szerződésre vonatkozó jog annak az államnak a joga, amelyben a szerződés megkötésének időpontjában a bank és hitelügyletekre vonatkozó szerződésnél a bank szolgáltatást nyújtó pénzintézetnek az l) pont szerint a kölcsön és haszon-kölcsön szerződésnél a kölcsönadónak a szokásos tartózkodási helye, illetve a székhelye vagy telephelye van. A perbeli esetben tehát abban az esetben is az osztrák jog lenne irányadó a jogvita elbírálására, ha a felek szerződéses kikötése erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott volna. A felperes választása csupán a joghatóság választását jelentette, - mivel a pert magyar bíróság előtt indította, - ami nem jelenti egyúttal azt is, hogy a magyar jog alkalmazását is választotta. Ilyen választásra a felperesnek a perbeli esetben nem is volt törvényes lehetősége. A tvr. 9. §-a értelmében, ha a felek az e törvényerejű rendelet szerint irányadó külföldi jog mellőzését közösen kérik, helyette a magyar jogot ... kell alkalmazni. Arra a perben nem merült fel adat, hogy a felek közös megállapodást kötöttek volna, az általuk korábban választott osztrák jog mellőzése tárgyában, a felperes ilyen értelmű egyoldalú nyilatkozata alapján a magyar jog alkalmazására nem is kerülhetett sor.
Nem sértették meg az eljárt bíróságok a tvr. 5. §-ának (2) bek., illetőleg (3) bekezdését sem. Az eljárt bíróságok az osztrák jogszabályokat vizsgálták és értelmezték az osztrák bírói gyakorlattal együtt. Azt azonban a magyar bíróságnak kellett megállapítania, hogy fennállt-e a felperessel szemben a hitelezési tilalom. E körben a másodfokú bíróság nem tett iratellenes megállapításokat.
A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint, ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyar Köztársaság területén végzett pénzügyi szolgáltatási tevékenységre. A Magyar Köztársaság 1996. május 7-én letétbe helyezte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) történő csatlakozásról szóló nyilatkozatot, amelynek eredményeként az OECD Konvenciója, Kódexei és direktívái hatályossá váltak a Magyar Köztársaság vonatkozásában is. A Kormánynyilatkozat azonban csak kötelezettségvállalásként tartalmazza a Konvenció 2. cikkében írt célok elérését, meghatározott elvek követését, és a liberalizációs kódexek kiterjesztését, amely nyilvánvalóan belföldi jogalkotás formájában valósulhat meg. Nem minősíthető tehát a Magyar Kormánynak az OECD-ben való tagsággal kapcsolatosan elfogadott kötelezettségekről szóló nyilatkozata olyan nemzetközi szerződésnek, amely a Hpt.-től eltérően rendelkezik.
A Hpt. 1. §-a (1) bekezdésének a) pontjára és a jelen perben irányadó 3/A. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a jogvita mikénti eldöntése szempontjából annak van jogi jelentősége, hogy a felperes Magyarország területén végezte-e a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet.
A devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény 39. §-a lehetővé tette, hogy devizabelföldi, devizakülfölditől ún. devizahitelt vegyen fel a 39. §-ban meghatározott engedélyezési és bejelentési kötelezettség megtartása mellett. A devizatörvény 2001-ig hatályos 39. §-a szerint a devizakülfölditől felvett devizahitelek esetében az egy évnél nem hosszabb lejáratú hitel felvételéhez devizahatósági engedélyre, az egy évnél hosszabb lejáratú külföldi devizahitel felvételéhez devizahatósághoz történő bejelentésre volt szükség. A kölcsönszerződés megkötése akként történt, hogy az alperes kérte a kölcsön folyósítását a felperestől. Erre a kérelemre a felperes bank német nyelvű ajánlatot küldött, megküldte a szerződés-tervezetet, az általános szerződési feltételeket és közölte, hogy az ajánlata csupán ígérvény, amelyet három hónapig tart fenn. Ha a felperes az ajánlatot elfogadja a szerződés-tervezetet aláírva visszaküldheti. Ez esetben létrejön a szerződés. Az alperes a német nyelvű iratot aláírta, azt a felperes részére megküldte, ezzel a szerződés távollévők között a Ptk. 213. §-a értelmében a felperes székhelyén E.-ban jött létre. A hitel folyósítása akként történt, hogy a felperes Ausztriában átutalási megbízást adott az egyes összegek átutalására, az alperes pedig az így átutalt összegeket egy magyar bankban vehette fel. Az átutalást mint banki műveletet a felperes Ausztriában végezte, az összeget útnak indította az alperes részére, a maga részéről ezzel a kölcsön nyújtását teljesítette. A perbeli esetben valamennyi kölcsönt egy évet meghaladó lejáratra nyújtotta a felperes és az MNB mint devizahatóság a perbeli hitelnyújtást írásban tudomásul vette. A kifizetés fenti módja is megfelelt az akkor hatályos magyar devizarendelkezéseknek. Annak nincs az ügy mikénti elbírálása szempontjából jogi jelentősége, hogy a német nyelvű szerződéshez magyar fordítást is készítettek. Annak sincs jelentősége, hogy a szerződések megkötésére ügynökök közreműködésével került sor.
A Hpt. 138. §-a (2) bekezdésének i) pontja szerint a felügyelet vitás esetben határoz abban a kérdésben, hogy valamely tevékenység e törvény értelmében pénzügyi, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül-e. A PSZÁF a 35.563/3/2003. számú tájékoztatásában akként foglalt állást, hogy a perbeli hitelnyújtás nem minősült Magyarországon végzett pénzügyi szolgáltató tevékenységnek, továbbá, hogy az átutalás a magyar jogszabályoknak megfelelően történt. A felperes által végzett hitelnyújtási tevékenységhez a PSZÁF állásfoglalása szerint is kizárólag a devizahatóság részéről történő tudomásulvételre volt szükség, amely a perbeli esetben megtörtént. Mindezekre figyelemmel helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy az alperessel kötött kölcsönszerződések nem minősíthetők Magyarország területén végzett üzletszerű pénzügyi szolgáltatásnak.
Tény, hogy a … városi bíróság és a megyei bíróság a ítéletében a K. P. és társai bűnösségét jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási (ügynöki) tevékenység bűntettében megállapította és velük szemben büntetést szabott ki. A Pp. 4. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróságot a határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás nem köti. A büntető bírói ítéletben írtak annyiban kötik a polgári bíróságot, hogy ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől polgári perben kell határozni a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A büntető bíróság a hivatkozott magánszemélyek bűnösségét pénzügyi szolgáltatás közvetítésének jogosulatlan végzése miatt állapította meg. A hivatkozott jogszabályhely értelmében a büntető perben hozott határozat csak egy kérdésben köti a polgári bíróságot, nevezetesen, hogy az elítélt elkövette-e a bűncselekményt. Minden más kérdésben a polgári bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján állapítja meg a tényállást és szabadon dönt a szerződés minősítése és érvényessége kérdésében. A perbeli esetben pedig még nem közvetítői (ügynöki) szerződés érvénytelensége, hanem a jogi személy által kötött kölcsönszerződés érvényessége volt a per tárgya.
Az alperes ezért az érvényes kölcsönszerződés alapján köteles a felperesnek a felvett kölcsönt és kamatait visszafizetni, egyben a jelzálogszerződés és a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása iránti viszontkeresete alaptalan.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az ítélőtábla másodfokú részítéletét a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése alapján hozott részítélettel a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.214/2006.)