adozona.hu
BH 2007.5.168
BH 2007.5.168
A váltó kölcsönbe nem adható, csupán fizetési ígérvénynek minősül, ha bemutatására, leszámítolására, forgatmányozására nem kerül sor - Nem minősül fizetőeszköznek önmagában a váltó kibocsátása, valamint nem tekinthető az adóval növelt ellenérték megfizetésének [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §, 48. §; 1991. évi XVIII. tv. 84. §; 1/1965. (I. 24.) IM r. 1. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A C. Rt. 1996. szeptember 30-án a B.215550 számú számlával kísérten 28000 g VTC alapanyagot értékesített a felperes részére 4 464 499 200 + 535 739 904 Ft általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) ellenében. A bizonylaton feltüntetett fizetési mód készpénz és váltó volt. A felperes 1996. október 18-án 239 104 Ft-ot készpénzzel egyenlített ki. Az ezen felüli összeget K. Á. tulajdonos által tagi hitelként felperes részére adott öt db, egyenként 10 millió DEM-ről kiállított váltó átruházásával ...
BH 2007.5.168 A váltó kölcsönbe nem adható, csupán fizetési ígérvénynek minősül, ha bemutatására, leszámítolására, forgatmányozására nem kerül sor - Nem minősül fizetőeszköznek önmagában a váltó kibocsátása, valamint nem tekinthető az adóval növelt ellenérték megfizetésének [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §, 48. §; 1991. évi XVIII. tv. 84. §; 1/1965. (I. 24.) IM r. 1. §].
A C. Rt. 1996. szeptember 30-án a B.215550 számú számlával kísérten 28000 g VTC alapanyagot értékesített a felperes részére 4 464 499 200 + 535 739 904 Ft általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) ellenében. A bizonylaton feltüntetett fizetési mód készpénz és váltó volt. A felperes 1996. október 18-án 239 104 Ft-ot készpénzzel egyenlített ki. Az ezen felüli összeget K. Á. tulajdonos által tagi hitelként felperes részére adott öt db, egyenként 10 millió DEM-ről kiállított váltó átruházásával kívánta kiegyenlíteni. A tagi hitelről a felperes és K. Á. között 1996. május 8-án hitelszerződés jött létre, mely szerint K. Á., mint a C. Rt. részvényese részvényeladásból származó bevételéből 5 milliárd forint tagi hitelt biztosít a felperes részére, amelyből a felperes 1996. december 31-éig 500 millió Ft-ot köteles visszafizetni, ezek után félévente 500 millió Ft-ot. A hitelszerződéshez kapcsolódóan 1996. szeptember 23-án a felperes és K. Á. között váltó-átruházási nyilatkozat jött létre. Ennek alapján K. Á. átruházta a felperesre a 10 millió DEM értékű, 1997. május 6-ai lejáratú váltóját. A váltó a lejáratkor nem került benyújtásra.A felperes a B.215550 számú számla szerinti áfa összeget az 1996. III. negyedévi adóbevallásában visszaigényelte.
Az adóhatóság a felperesnél 1996. III. negyedévre vonatkozóan, áfa adónemben ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 535 740 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amit jogosulatlan visszaigénylésnek minősített azzal, hogy ebből 34 000 Ft adóhiánynak minősül. Kötelezte a felperest az adóhiány, 267 870 000 Ft adóbírság, 23 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 1998. szeptember 15. napján hozott határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 3. § a) pontjában, 6. § (1) bekezdésében, 22. § (1) bekezdésében, 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdés a) pontjában, az 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztv.) 84. § (2) bekezdésében, a Ptk. 523. és 528. §-aiban foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a váltó kölcsönbe nem adható, azt a vételár kiegyenlítésére nem lehetett felhasználni. A felperes csak a vételár ténylegesen megfizetett áfa-tartalmának visszaigénylésére volt jogosult. Ennélfogva a bevallásában a visszaigénylési jog alapjául beállított számla nem hiteles dokumentum. Adólevonási jog jogszerűen csak hiteles számla alapján gyakorolható.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az alperes az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 51. § (7) bekezdése szerinti kötelezettségének eleget tett. Az Art. 1. § (7) bekezdésében foglaltakat jogszerűen alkalmazta. Helyesen állapította meg, hogy a váltóhoz kapcsolódó hitelszerződés színlelt, mivel a váltó fizetési ígérvény és annak beváltására nem került sor. A váltóval a számla szerinti ellenértéket nem lehetett kiegyenlíteni. Jogi álláspontja szerint a felperes a váltóval kapcsolatos megállapodás tekintetében tévesen hivatkozott arra, hogy az nem kölcsönszerződésnek, hanem bizományi szerződésnek minősül.
A felperes fellebbezésében kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát.
A Fővárosi Ítélőtábla ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét - a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján lényegében helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy az első- és másodfokú ítélet nem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A bíróságok a keresetében, fellebbezésében előadott valamennyi érv tekintetében jogi álláspontjukat nem rögzítették. A másodfokú ítélet nem felel meg a Pp. 215. §-ában foglaltaknak sem. Az ítéletek ellentétesek a Ptk. 200. § (1) bekezdése szerinti rendelkezéssel.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Áfa. tv. 6. § (1) bekezdése értelmében termékértékesítés a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja fel. Adólevonási jog az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdésének a) pontja, 35. § (1) bekezdésének a) pontja és az Sztv. 84. § (2) bekezdése értelmében kizárólag az áfa összegét hitelesen igazoló dokumentum, adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány alapján gyakorolható. A számla tartalmilag akkor hiteles, ha a számla szerinti gazdasági esemény a számla szerinti felek között és módon ment végbe és az ellenérték, beleértve az áfát is megfizetésre került. Az áfa-visszaigénylésnek feltétele a termékértékesítés ellenértékének - beleértve az adót is - a megfizetése. Ebből következően az adóhatóság nemcsak jogosult, hanem köteles is volt vizsgálni a perrel érintett számla tartalmi hitelességét. E körben megalapozottan állapította meg azt, hogy a számla szerinti ellenértékből csak 213 486 Ft került ténylegesen megfizetésre.
A felek közötti jogvita ugyanis adójogi jogviszonyból ered, ennélfogva annak elbírálására az adójogi, illetve a speciális adónemre vonatkozó anyagi jogi adójogi jogszabályi rendelkezések az irányadóak.
Az Áfa. tv. 1996. III. negyedévben hatályos rendelkezése értelmében a váltó nem minősül pénzt helyettesítő fizetőeszköznek. Ebből következően a pénzügyileg nem, vagy csak részben rendezett beszerzésre adó-visszaigénylési jogot nem lehetett alapozni. Ezt igazolja az Áfa. tv.-nek a 2002. évi XLII. törvény 69. § (2) bekezdésével eszközölt, 2003. január 1-jétől hatályos módosítása is, amely módosító rendelkezést a 2002. december 31. napja után teljesített beszerzésekre rendelte el alkalmazni.
Az előzőekben említett törvénnyel módosított Áfa. tv. 48. § (5) bekezdése csakis és kizárólag a negatív elszámolandó adó kapcsán tekinti a váltóval történő fizetést befizetésnek a következők szerint: a pénzügyileg nem, vagy csak részben rendezett beszerzésre adóvisszaigénylési jog nem alapozható. Azonban amennyiben akár a 48. § (4) bekezdés a) pontjára alapozva, akár más ténylegesen kifizetett beszerzésre alapozva az adóvisszaigénylési jog megnyílik, a negatív elszámolandó adót nem kell csökkenteni azon beszerzésre jutó adóval, amelynek ellenértékét váltóval egyenlítették ki. Az Áfa. tv. 48. § (4) bekezdésében előírt feltétel alól - mely szerint az adóbevallás benyújtása esedékességének időpontjáig az adóalanynak az adott beszerzés adóval növelt ellenértékét ténylegesen meg kell fizetnie - még a később hatályba lépett - Áfa. tv. 48. § (4) bekezdése, (5) bekezdése és a 2004. május 1. után hatályos (7) bekezdése sem enged kivételt.
Az Áfa. tv. szerinti speciális adójogi szabályozásra figyelemmel tehát nincs jelentősége annak, hogy a felperes által hivatkozott 1995. évi XCV. törvény 3. §, 8. és 9. §-a milyen rendelkezést rögzít, vagy hogy egy másik adónemet (fogyasztási adót) érintően milyenek a jogszabályi rendelkezések, illetve, hogy azok kapcsán az adóhatóság milyen gyakorlatot követett.
Amennyiben a bevallás benyújtásának határidejéig az ellenértéket, adót nem fizették meg, az csak az Áfa. tv. 48. § (3) bekezdés a) pontja szerinti következő időszakra átvihető követelésnek minősülhetett.
A jogszabály valóban nem zárta ki a váltóval történő tartozás kiegyenlítést. Önmagában azonban a váltó kibocsátása nem tekinthető az adóval növelt ellenérték megfizetésének. A váltó ugyanis csupán fizetési ígérvény, abban az esetben, ha a bemutatására, leszámítolására, forgatmányozására nem kerül sor. Ugyanilyen tartalmú szabályokat rögzítenek a váltójogi szabályok is és ennek megfelelő az e tárgyban követett bírói gyakorlat is. A perben irányadó tényállás szerint pedig a váltók nem kerültek benyújtásra. A váltót kölcsönadni nem lehet, mivel nem helyettesíthető dolog. [BH 1995/116., BH 2000/259. számú jogesetek, 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 1-3. §, 12. §, 16. § (1) bekezdés, 17. §, 28. §, 47. §, 48. §]
Tekintettel arra, hogy az alperes érdemi döntését az Áfa. tv. 6. § (1) bekezdésében, 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdésének a) pontjában, az Sztv. 84. § (2) bekezdésében foglaltakra és arra alapította, hogy a váltó az Áfa. tv. rendelkezései szerint nem minősül fizetőeszköznek, és a számla azért nem hiteles. A beszerzés adóval növelt ellenértékének teljes megfizetésére nem került sor, az alperes határozata megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adóhatóság és a bíróság nemcsak jogosult, hanem köteles az Art. 1. § (7) bekezdése alapján eljárva a számla tartalmi hitelességének vizsgálata körében az ezekkel kapcsolatos ügyletek adójogi minősítésére és az adójogi következmények levonására, amelyek csak az adójogi jogviszonyban irányadóak. (724/B/1992. számú AB határozat)
Az iratokból megállapíthatóan a hitelszerződés színlelt voltát nemcsak az adóhatóság, hanem a bíróság is jogszerűen állapította meg.
Helyesek a bírósági döntések a körben is, hogy az alperes eleget tett az Art. 51. § (7) bekezdése szerinti tényállás- tisztázási kötelezettségének. Az adójogi jogvita eldöntése szempontjából meghatározó tényeket határozata, a bizonyítékok és az irányadó jogszabályhelyek megjelölésével helytállóan, és teljes körűen tartalmazza.
A felperesnek a BH 1997/408. számú eseti döntésre vonatkozó hivatkozása azért nem helytálló, mivel a perbeli jogvita nem polgári jogi jogvita, hanem adójogi jogvita, amelyben az adójogi kérdéseket kell eldönteni.
Önmagában az a tény, hogy a bíróság az alperes érdemben hozott határozatának jogszerűségét alapvetően az alperesi határozatban meghatározott törvényhelyekre hivatkozva állapítja meg, de az abban kifejtett jogi álláspontot más jogszabályhelyekkel is alátámasztottnak tekinti, még nem minősül kereseti kérelmen, illetve ellenkérelmen túlterjeszkedő határozati döntésnek.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet megfelel a jogvita eldöntésére irányadó anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek és nem állapítható meg olyan eljárási jogszabálysértés, amelyet lényegesnek, ügy érdemi eldöntésére is kihatónak kellene tekinteni. Ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős döntést hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.074/2005.)