adozona.hu
BH+ 2007.1.29
BH+ 2007.1.29
I. A szövetkezeti üzletrész forgalomképes akkor is, ha arról értékpapírt nem állítottak ki [1992. évi I. tv. 55. § (1) bek., 56. §, 57. § (1) bek.]. II. A szerződés színleltségének megállapítása körében vizsgálandó körülmények [Ptk. 207. § (4) és (5) bek.]. III. A szövetkezeti üzletrészre vonatkozó adásvételi szerződés nem semmis az okból, hogy az eredeti eladási ár és a visszavásárlási ár között különbözet mutatható ki [Ptk. 200. § (2) bek.]. IV. Jogosulatlan pénzügyi tevékenység esetén az engedély hiányán
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első fokon eljárt bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint az alperes szövetkezet a pénzüket rövid időtartamra, jó hozammal befektetni kívánó személyeket tagként felvette és részükre a névértéket csekély mértékben meghaladó áron a tulajdonában lévő A.-H Szövetkezet (korábbi elnevezése szerint: B. Vagyonkezelő Szövetkezet) szövetkezeti üzletrészeket értékesített, amelyeket egyidejűleg magasabb áron halasztott fizetéssel visszavásárolt. Az adott időtartamra befektetni kívánó szövet...
Az alperes a kereset jogalapját és összegszerűségét is vitatta. Állította, hogy a perbe hozott szerződés mint színlelt szerződés semmis, az kölcsönszerződést leplezett. A leplezett kölcsönszerződés is érvénytelen, mert az 1996. évi CXII. törvény (továbbiakban: Hpt.) 3. §-ának (4) bekezdésébe, illetőleg 5. §-ának (2) bekezdésébe ütközik, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében a leplezett kölcsönszerződés is semmis. Hivatkozott még arra, hogy a szerződés a jó erkölcsbe ütközik, végül, hogy a szerződés semmissége azon okból is megállapítható, hogy a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (továbbiakban: Sztv.) 56. §-ának (1) bekezdésébe ütköző kamat kikötést tartalmaz. Végezetül hivatkozott arra, hogy az üzletrészek képzésére jogellenesen került sor. A semmisség jogkövetkezményeként kérte az eredeti állapot helyreállítását, ennek körében a felperes által átadott összeg, valamint az átadás időpontjától járó, a Ptk.-ban meghatározott késedelmi kamatok megítélését. Evonatkozásban a keresetet elismerte, azt meghaladóan elutasítani kérte.
A felperes vitatta a szerződés érvénytelenségét.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 7 466 666 Ft-ot, ennek 2003. november 19-étől járó kamatait, valamint a perköltséget, és az állam javára 448 000 Ft le nem rótt kereseti illetéket. Megállapította, hogy a felek által kötött adásvételi szerződés színlelt volt, mert sem az alperes sem a felperes nem kívánt a B. Vagyonkezelő Szövetkezet üzletrészei vonatkozásában adásvételi szerződést kötni. A felek valóságos szerződési akarata befektetési szerződéskötésére irányult, amely alapján a felperes pénzt helyezett el az alperesnél, az alperes pedig hozammal növelt összegben vállalta annak visszafizetését. Az adásvételi szerződés a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése szerint semmis, az kölcsönszerződést leplezett. Nem semmis viszont a leplezett kölcsönszerződés. Az alperes tevékenysége a Hpt. 3. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti pénzügyi szolgáltatásnak minősült, amelyet kizárólag hitelintézet végezhetett. Tekintettel azonban arra, hogy a felek szerződésének tárgyát képező szolgáltatást jogszabály nem tiltja, a Hpt. hivatkozott szabályaiba ütköző egyedi szerződés semmissége a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint nem állapítható meg, ezért az alperes köteles a felvett kölcsönt és kamatait visszafizetni.
Az ítélőtábla az alperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy az alperes a marasztalás összegét vételár címén tartozik a felperesnek megfizetni. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 28 000 Ft fellebbezési eljárási illetéket. Ítéletének indokolásában kiemelte, hogy az alperesnek A.-H Szövetkezeti üzletrészek voltak a tulajdonában, ezen üzletrészek adták a perbeli adásvételi szerződés tárgyát és az A.-H Szövetkezet a felperest a megszerzett üzletrészek tulajdonosaként tartja nyilván. A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint nem volt megállapítható, hogy az üzletrész adásvételi szerződéseket a peres felek közös akarattal színlelték volna. A felperes ügyleti akarata egyértelműen az volt, hogy a szövetkezeti üzletrészek adásvételével hozamot érjen el, a biztos árfolyamnyereséget pedig részére az üzletrész eladása tárgyában egyidejűleg kötött visszavásárlási szerződés garantálta. A felperes ügyleti akarata megfelelt a szerződésben foglalt nyilatkozatának, a szerződéses nyilatkozatai a valós ügyleti akaratát tükrözték. Az a körülmény, hogy az alperes nem üzletrész adásvételi, hanem kölcsönszerződést kívánt kötni, az alperes oldaláról olyan a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdésében írt rejtett indoknak minősül, amely az adásvételi szerződés létrejötte szempontjából közömbös. Megítélése szerint a szövetkezeti üzletrész - értékpapír-kellékeinek szabályozottsága hiányában - ugyan nem felel meg a Ptk.-ban szabályozott értékpapír fogalomnak, de jogi, gazdasági természetét tekintve azzal rokon vonásokat mutat. A szövetkezeti üzletrész tehát alkalmas volt arra, hogy az adásvételével a felek a szerződéssel elérni kívánt célt megvalósíthassák. Az Sztv. 56. §-ának (1) és (2) bekezdése az üzletrész kívülálló személyre történő átruházhatóságát biztosította. Az üzletrész teljes körű forgalomképességgel rendelkezett, forgalmi értéket testesített meg és ahhoz szervezeti és vagyoni jogosultságok kapcsolódtak. Alkalmasak lehettek ezért a vásárlásukkal elérni kívánt gazdasági cél megvalósítására. A felperes ügyleti akarata teljes egészében megfelelt az adásvételi szerződésben foglalt nyilatkozatának, a nyilatkozatai a valós ügyleti akaratát tükrözték. Az alperes ezért az adásvételi szerződés teljesítéseként a Ptk. 365. §-ának (1) bekezdése szerint vételár címén köteles a felperesnek az elsőfokú bíróság által megítélt összeget megfizetni.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben - tartalma szerint - annak hatályon kívül helyezését és helyette új határozat hozatalát, az alperest terhelő marasztalás összegének 7 000 000 Ft-ra és járulékaira történő leszállítását; másodlagosan mindkét fokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Kérte továbbá a perköltségei megítélését is.
Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem vizsgálta az üzletrész képezésének jogellenességét, a Hpt. hivatkozott rendelkezéseinek megsértését és a felsorolt egyéb semmisségi okokat.
A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést az 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 55. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Előadta, hogy a felperes - és más tagok - véglegesen nem adtak át pénzeszközöket a szövetkezet részére, csupán kölcsönt nyújtottak, amelyből nem lehet üzletrész-tőkét képezni. Eredménytartalékkal, illetőleg tőke-tartalékkal az alperes nem rendelkezett, ezért jogszerűen képzett üzletrésze sem volt. A Legfelsőbb Bíróság a Ktv.I.35.557/2001/7. számú ítéletében megállapította, hogy a perbeli szerződés tárgyát képező üzletrészek érvényesen nem jöttek létre, így az alperesnek nem volt átruházható üzletrésze, az adásvételi szerződés lehetetlen szolgáltatásra irányult, és mint ilyen a Ptk. 227. §-ának (1) bekezdése szerint semmis.
Állította, hogy a szerződések jogszabályba is ütköztek, mert sértették az Sztv. 56. §-ának (1) bekezdésében írt, a szövetkezeti üzletrészek után kamatkikötésének tilalmát. Az adásvételi szerződésben az üzletrészek eredeti eladási és a visszavásárlási ára közötti különbözet kamatkikötést takar, ami a hivatkozott jogszabályhely szerint tilos. E jogszabályba ütköző kikötés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmissé teszi a szerződéseket.
Előadta, hogy az adásvételi szerződés semmissége a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése értelmében annak színlelt volta miatt is megállapítható. Megítélése szerint a szerződés nem tükrözte a felek tényleges szerződési akaratát, az kölcsönszerződést leplezett. Miután azonban az alperes üzletszerű betétgyűjtést folytatott, a leplezett szerződés az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 3. §-ába ütközött, ezért a leplezett kölcsönszerződés mint jogszabályba ütköző szerződés is semmis.
Végezetül hivatkozott arra, hogy a szerződés a jó erkölcsbe is ütközött. Jogkövetkezményként a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperes csak az általa kifizetett vételár visszafizetésére és annak a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdésében írt késedelmi kamatára tarthat jogszerű igényt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság az alperes által felhozott jogsértéseket nem követte el. Elsődlegesen a bíróságoknak abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy a felek közötti üzletrész adásvételi szerződés színlelt szerződésnek tekinthető-e. Amennyiben a szerződés nem színlelt, akkor kell eldönteni, hogy érvényes-e avagy sem. Csak a színlelés megállapítása esetén kerülhet tehát sor annak vizsgálatára, hogy a leplezett szerződés miként minősíthető és, hogy érvényes-e.
Az annak eldöntéséhez szükséges bizonyítékokat, hogy a felek közös akarata nem annak a szerződésnek a megkötésére irányult, amelyet írásbeli nyilatkozataik kifejeztek a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint az alperesnek kellett volna bizonyítani. A bizonyítás sikertelensége a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése szerint az alperest terheli. Az alperesnek viszont csupán azt sikerült bizonyítania, hogy a részéről évek óta folytatott tevékenység - így a perbeli szerződés is - üzletszerű betétgyűjtésre irányult, a saját szerződési nyilatkozata nem fedte a valóságos szerződési akaratát, amely azonban a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése értelmében a szerződés érvényessége szempontjából közömbös, mert ez a szándék a felperes előtt rejtve maradt, azt nem ismerhette fel.
Az alperes alapszabálya szerint a szövetkezet célja, hogy elsősorban a tagok megtakarításait a tagok javára, a szükséges szakértelmet biztosítva, a lehetséges legnagyobb profit elérése érdekében befektesse a vonatkozó jogszabályok és a tisztességes üzleti verseny keretei között. Az alperes szövetkezeti értékpapírok forgalmazását hirdette, a lekötési időtől függő hozam mellett. A felperes a pénzét kívánta befektetni az alperes által ajánlott üzletrész megvásárlásával, illetőleg eladásával abból a célból, hogy megfelelő nyereséghez jusson.
A szerződéskötés gazdasági célja a legkülönbözőbb típusú szerződésekkel elérhető. A tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírokat is lehet befektetési céllal - forgatás céljával - árfolyamnyereségre spekulálva vásárolni, illetőleg értékesíteni, amelyek során lényegében a pénzkihelyezés, illetve pénzfelvétel történik értékpapír fedezet mellett. Az Sztv. 55. §-ának (1) bekezdése szerint az üzletrésztőkéből az üzletrész tulajdonosra eső részből a jogosult kérésére névre szóló értékpapírt kell kiállítani. A szövetkezeti üzletrész tehát nem feltétlenül testesül meg értékpapírban, de névértékkel akkor is rendelkezik, amely annak megfelelően változik, hogy a szövetkezet miként gazdálkodik. Értékpapír kiállítása nélkül a szövetkezet által kimutatott vagyonrészként jelenik meg. Az Sztv. 57. §-ának (1) bekezdése szerint a szövetkezet köteles az üzletrészek tulajdonosairól, valamint az üzletrészek névértékéről nyilvántartást vezetni. Az üzletrész átruházására értékpapír kiállítása nélkül is lehetőség van, ez esetben jogok átruházása történik, amelyek részben vagyoni jellegűek, részben bizonyos személyes jellegű jogok. Helyesen foglalt állást a másodfokú bíróság abban a kérdésben, hogy az üzletrészek, amelyeknek valós vagyoni értéke és forgalmi értéke eltérő lehet, alkalmasak kedvező hozamú pénzbefektetésre. Ennek jogi formája pedig adásvételi szerződés megkötése is lehet. A felperes tehát nem színlelt, amikor adásvételi szerződést kötött befektetési célzattal, nem lehetett a szerződéskötés körülményeiből arra következtetni, hogy befektetési céllal maga is kölcsönszerződést kívánt volna kötni.
A PSZÁF a 2341/2004. számú határozatában nem a szövetkezet és annak tagjai között létrejött jogviszonyt minősítette, hanem az alperes által folytatott tevékenységet, amelyről azt állapította meg, hogy olyan pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül, amely csak engedéllyel végezhető. Az alperes tevékenységét "üzletszerű betétgyűjtés és más visszafizetendő pénzeszköz - saját tőkét meghaladó mértékű - nyilvánosságtól történő elfogadásának" tekintette. Mindezen feltételeknek megfelelő szerződés típus a Ptk.-ban nincs szabályozva. Az engedély hiányának az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.)-ben írt jogkövetkezményei vannak, amelyeket a PSZÁF közigazgatási jogkörben eljárva jogosult alkalmazni, ez azonban nem érinti az egyedi szerződések érvényességét, amelyeknek tartalma nem sért és nem is kerül meg jogszabályt.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy az alperes üzletrészképzését a Legfelsőbb Bíróság jogellenesnek minősítette, ezért a perbeli szövetkezeti üzletrészek nem léteztek, így a szerződés lehetetlen szolgáltatásra irányul és mint ilyen a Ptk. 227. §-ának (1) bekezdése szerint semmis. A jelen szerződés tárgya nem az alperes által képzett üzletrészekből a tagoknak juttatott üzletrészek voltak, hanem az alperes tulajdonában álló B. Vagyonkezelő (A.-H) szövetkezeti üzletrészek. Az A.-H Szövetkezet igazolta, hogy a felperest az általa megvásárolt üzletrészek tulajdonosaként az Sztv. rendelkezései folytán vezetett nyilvántartásba bejegyezte. Arra nézve, hogy az A.-H Szövetkezet üzletrész-képzése mennyiben felelt meg a jogszabályoknak a Legfelsőbb Bíróság Kfv.I.35.557/2001/7. számú és a Cgf.VII.32.696/1998/2. számú ítélete megállapításokat nem tartalmaz. A perbeli üzletrész adásvételi szerződések perben nem álló szövetkezet üzletrészeire vonatkoztak, azoknak a másodfokú ítélet szerint az alperes mint eladó tulajdonosa volt, ezért a szerződés nem irányult lehetetlen szolgáltatásra, következésképpen annak a Ptk. 227. §-ának (1) bekezdése szerinti lehetetlen szolgáltatásra irányuló jellege és ez okból a semmissége nem volt megállapítható.
A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, jelen esetben nem jelentős kivételekkel.
A felperes a fellebbezésében hivatkozott arra, hogy a perbeli szerződésekben az üzletrész adásvétel tárgyát képező B. Vagyonkezelő Szövetkezet (A.-H Szövetkezet) üzletrészei sem jöttek létre jogszerűen, illetve, hogy az a szindikátusi szerződés, amellyel az üzletrészek cseréje a két szövetkezet között megtörtént semmis. A felülvizsgálati kérelemben azonban nem sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság jogszabálysértést követett volna el azzal, hogy a perbeli üzletrészeket az alperes tulajdonában lévő B. Vagyonkezelő Szövetkezeti üzletrészként vette figyelembe.
Alaptalanul állította az alperes, hogy az üzletrész adásvételi szerződésben írt vételár kikötése - tekintve, hogy az az 1992. évi I. törvény 56. §-a (1) bekezdésének utolsó fordulatába ütközik - a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. Az Sztv. 56. §-ának (1) bekezdése többek között arra nézve tartalmaz rendelkezéseket, hogy a szövetkezeti üzletrész tulajdonost az üzletrésze alapján milyen anyagi jogosultságok illetik meg az üzletrészt kibocsátó szövetkezettel szemben. E szerint az üzletrész a szövetkezet adózott eredményéből annak tulajdonosát évenként részesedésre jogosítja. Tiltja a törvény a szövetkezet és az üzletrész tulajdonosa között olyan tartalmú megállapodás megkötését, amely szerint az üzletrész tulajdonost az adózott eredményben való részesedés mellett - vagy helyette - az üzletrész után kamat illeti meg. A perbeli adásvételi szerződés tárgyát nem az alperes, hanem kívül álló harmadik szövetkezet üzletrészei képezték. Nincs tehát jogi jelentősége annak, hogy a felperes által elfogadott visszavásárlási árat az alperes oly módon alakította ki, hogy a befektetés garantált módon nagyobb hozamot biztosítson, mint a pénzpiacon szokásos kamatok.
A felülvizsgálati kérelem jogszabálysértőnek állította, hogy a másodfokú bíróság a perbeli szerződést nem tekintette a jó erkölcsbe ütköző megállapodásnak. Az alperes a fellebbezésében a perbeli szerződések színleltségét és azt állította, hogy a leplezett szerződés kölcsönszerződés volt. A palástolt szerződés semmisségének a megállapítását kérte többek között azért, mert az a jó erkölcsbe ütközik. A másodfokú bíróság nem fogadta el a szerződés színleltségére vonatkozó alperesi érvelést, ezért a leplezett szerződés nem létében annak jó erkölcsbe ütköző voltát nem vizsgálta. Nem történt tehát az alperes által állított a semmisségi ok mellőzésében megmutatkozó jogszabálysértés sem.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla érdemben helyes ítéletét a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.IX.21.541/2006.sz.)