adozona.hu
BH 2006.12.411
BH 2006.12.411
I. A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár által 2000. január 1-je előtt kötött finanszírozási szerződésből eredő követelések az OEP-vel szemben érvényesíthetők [1998. évi XXXIX. tv. 8. §; 1999. évi CIX. tv. 24. § (8) bek.; 2002. évi LVIII. tv. 40. §; 43/1999. (III. 3.) Korm. r. 35. §; 293/2002. (XII. 27.) Korm. rend. 26. § (3) bek.]. II. A bíróság hivatalból nem vizsgálhatja az alperes perbeli legitimációját, ha az alperes nem vitatja, hogy annak a jogviszonynak, amelyre a felperes a követelését alapítja, ő a
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a felperes és az OEP Megyei Egészségbiztosítási Pénztára (a továbbiakban: MEP) 1999. június 1-jén alapszerződést kötöttek a kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben meghatározott egészségügyi szolgáltatásoknak - ezen belül otthoni szakápolásnak - az arra jogosultak részére történő nyújtására és azok finanszírozására. A szerződést a MEP a 2001. november 29-én kelt intézkedésével 2001. december 1j...
BH 2006.12.411 I. A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár által 2000. január 1-je előtt kötött finanszírozási szerződésből eredő követelések az OEP-vel szemben érvényesíthetők [1998. évi XXXIX. tv. 8. §; 1999. évi CIX. tv. 24. § (8) bek.; 2002. évi LVIII. tv. 40. §; 43/1999. (III. 3.) Korm. r. 35. §; 293/2002. (XII. 27.) Korm. rend. 26. § (3) bek.].
II. A bíróság hivatalból nem vizsgálhatja az alperes perbeli legitimációját, ha az alperes nem vitatja, hogy annak a jogviszonynak, amelyre a felperes a követelését alapítja, ő a kötelezettje [Pp. 3. § (2) bek., 215. §, 253. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a felperes és az OEP Megyei Egészségbiztosítási Pénztára (a továbbiakban: MEP) 1999. június 1-jén alapszerződést kötöttek a kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben meghatározott egészségügyi szolgáltatásoknak - ezen belül otthoni szakápolásnak - az arra jogosultak részére történő nyújtására és azok finanszírozására. A szerződést a MEP a 2001. november 29-én kelt intézkedésével 2001. december 1jei hatállyal felbontotta. Az intézkedést azzal indokolta, hogy a szolgáltatónál történt ellenőrzés során megállapították, miszerint a felperes részéről több esetben általa el nem számolható, a háziorvosi szolgálatban foglalkoztatott ápolói feladat elvégzése történt. Ezeknek a felperes részére történő elszámolása a tevékenység kétszeres finanszírozását eredményezné, így e tételek tekintetében a szolgáltató a 691 100 Ft-ot kitevő ellenérték megtérítésére nem tarthat igényt.A felperes a keresetében a felmondás érvénytelenségének megállapítását kérte. Kérte kötelezni az alperest a jogellenesen visszatartott 691 100 Ft és annak 2001. december 1-jétől járó kamatai megfizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a szerződés felmondása az alperes részéről jogellenesen történt, egyben kötelezte az alperest a visszatartott 691 100 Ft és járulékai megfizetésére. Megállapította, hogy a visszavont "elrendelések" (ápolások) mindegyikét a MEP által nyilvántartásba vett háziorvosok rendelték el a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 35. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján. A tanúk vallomása szerint a kezelések elrendelése indokolt volt, az elrendelt szakápolással kórházi kezelést váltottak ki. Megítélése szerint - bár a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a bizonyítási kötelezettség őt terhelte - az alperesnek nem sikerült bizonyítania a felmondás jogszerűségét, ezért a bíróság a felmondás érvénytelenségének megállapítása mellett kötelezte az alperest a ki nem fizetett szolgáltatás és járulékai kifizetésére.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperes - annak ellenére, hogy a szerződést kötő Megyei Egészségbiztosítási Pénztár az 1998. évi XXXIX. törvény 8. §-ának (1) bekezdése szerint jogi személy, - alperesként mégis az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat jelölte meg, amely szervezet közvetlenül sem az alapszerződés megkötésében, sem annak azonnali hatályú felmondásában nem vett részt. Az elsőfokú bíróság nem vizsgálta az alperes perbeli legitimációját. A felperesnek a pert nem az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral szemben, hanem az 1998. évi XXXIX. törvény 8. §-a (1) bekezdésében foglaltak szerint jogi személyiséggel rendelkező Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ellen kellett volna indítania, ezért az OEP-el szemben benyújtott keresetet elutasította.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Pp. 206. §-ában foglaltak, valamint "a perbeli legitimációval kapcsolatos eljárásjogi jogszabály" megsértésében jelölte meg. Előadta, hogy a bíróságnál 2002. január 10-én indított pert az OEP Megyei Egészségbiztosítási Pénztára alperes ellen. Időközi jogszabályváltozás folytán ebben az időpontban a MEP-nek jogképessége nem volt, ezért a felperes a helyi bíróságnál 2002. február 27-ei keltezéssel keresetet nyújtott be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár alperes ellen, amely bíróság végzésével illetékességének hiányát megállapította és a felperes keresetét áttette a városi bírósághoz. Ez alapján a városi bíróság az OEP-el szemben folytatta a pert. A MEP 2000. január 1-je és 2002. december 31-e közötti időtartam alatt nem volt jogi személy, ezt megelőzően 1999. december 31-éig, majd később 2003. január 1-jétől jogi személyiséggel rendelkezett, ezért keresetlevelének beadása időpontjában 2002 februárjában helyesen jelölte meg alperesként az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt. Az alperesi jogi képviselő maga sem hivatkozott arra, hogy a követelés vele szemben nem érvényesíthető, így a pert az OEP-el szemben kellett folytatni és vele szemben kellett ítéletet hozni, tekintet nélkül arra, hogy a per későbbi szakaszában a MEP újból az OEP jogi személyiséggel rendelkező igazgatási szervévé vált.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság tanácsban is megvizsgálta a felperes felülvizsgálati kérelmét és azt a következők szerint alaposnak találta:
Jogsértéssel állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperesként megjelölt Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (a továbbiakban: OEP) szemben a felek közötti jogviszony - az OEP perbeli legitimációjának hiányában az elsőfokú bíróság nem hozhatott az alperes marasztalását tartalmazó ítéletet. Az egészségügyi szakellátás keretében végezhető ún. otthoni szakápolást az 1995. évi LXXIII. törvény végrehajtása tárgyában kiadott 103/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet 23/A. §-a iktatta az ellátási rendszerbe. A rendelet 23/A. §-ának (1) bekezdése értelmében az otthoni szakápolás finanszírozása az ott írt feltételeknek megfelelő szakápolási szolgáltató és a működés helye szerint illetékes Fővárosi (Megyei) Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: MEP) közötti szerződés alapján történik. A házi szakápolásra vonatkozó szerződéskötést ugyanilyen módon szabályozta a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 30. §-ának (1) bekezdése és az ennek, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XCI. törvények végrehajtása tárgyában kiadott 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 35. §-ának (1) bekezdése is. A perbeli házi szakápolási szolgáltatási szerződés megkötésekor - 1999. június 1-jén - ez utóbbi jogszabályhely volt hatályban. A társadalombiztosítási pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló 1998. évi XXXIX. törvény 7. §-ának a) pontja és 8. §-ának (1) bekezdése szerint az OEP igazgatási szerveként működő MEP-ek jogi személyiséggel rendelkeztek, a szolgáltatási szerződések megkötésére saját személyükben jogosultak voltak és e szerződéskötés az ő feladatukat képezte.
Az 1998. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló 1999. évi CIX. törvény az 1998. évi XXXIX. törvény 8. §-ának (1) bekezdését 2000. január 1-jétől kezdődő hatállyal akként módosította, hogy a MEP-ek jogi személyiségét megszüntette. A jelenleg is hatályos 1999. évi CIX. törvény 24. §-ának (8) bekezdése értelmében a Fővárosi és Megyei Egészségbiztosítási Pénztárak által 2000. január 1-je előtt kötött szerződések tekintetében jogutód az OEP, ezért a felperes 2002. februárjában, a hatályos jogszabályoknak megfelelően indította a pert az OEP ellen.
A per tartama alatt 2003. január 1-jei hatállyal a 2002. évi LVIII. törvény 40. §-ának (1) bekezdése akként módosította az 1998. évi XXXIX. törvény 8. §-ának (1) bekezdését, hogy a MEP-ek a fenti időponttól kezdődően újból rendelkeznek jogi személyiséggel, és jogi személyiségüket további jogszabály-módosítások mind a mai napig nem érintették. A már hivatkozott 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 293/2002. (XII. 27.) Korm. rendelettel módosított 35. §-ának (1) bekezdése szerint 2003. február 1-jétől a jövőre nézve a házi szakápolás finanszírozása ismételten a MEP-el kötött szerződés alapján történik. A 2002. évi LVIII. törvény 49. §-ának (2) bekezdése szerint az OEP által 2003. január 1-je előtt többek között az egészségügyi szolgáltatók finanszírozására kötött szerződések tekintetében az OEP jogutódja a területileg illetékes Fővárosi, illetőleg Megyei Egészségbiztosítási Pénztár. Nem állapít meg jogutódlást azonban azokban a szerződésekben, amelyeket korábban nem az OEP kötött a szolgáltatókkal, de az 1999. évi CIX. törvény 24. §-ának (8) bekezdése értelmében a MEP-ek által kötött szerződésekben jogutóddá vált, ezért az e szerződésekből eredő igények továbbra az OEP-el szemben érvényesíthetők. Az időközi jogszabályváltozásokra - ez alapján az OEP perbeli legitimációjának hiányára alapítva - a másodfokú bíróság jogszerűen nem utasíthatta e1 érdemi vizsgálat nélkül a felperes keresetét.
A másodfokú bíróság megsértette a Pp. 253. §-ának (3) bekezdését is, amikor túlterjeszkedett a fellebbezési kérelmen. Az alperes ugyanis a fellebbezésben nem vitatta, hogy annak a jogviszonynak, amely alapján a felperes a pert indította nem ő lenne az alanya. A bíróság a Pp. 50. §-ának (1) bekezdése alapján hivatalból a felek perbeli jogképességét vizsgálhatja, az alperes pedig nyilvánvalóan jogképes. Ha az alperes az anyagi jogi érdekeltségét nem vitatja, akkor annak hiánya a Pp. 3. §-ának (2) bekezdése, 215. §-a és a már hivatkozott Pp. 253. §-ának (3) bekezdése értelmében hivatalból nem vehető figyelembe.
Másodfokú érdemi döntés - amely a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban felülbírálható lenne - nem született, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.102/2006. sz.)