adozona.hu
BH 2006.9.297
BH 2006.9.297
Az új besorolás és illetmény-megállapítás eredményeként a köztisztviselő illetménye közszolgálati jogviszonyának fennállásáig nem csökkenthető [2001. évi XXXVI. tv. által megállapított Ktv. 104. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes módosított keresetében a felmentése jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását, az illetményének a korábbi személyi illetménye figyelembevételével történő megállapítását, és illetménykülönbözet megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes 2003. március 17-én kelt határozatát megváltoztatta, és a felperes illetményét 2003. szeptember 17-étől kezdődően havi 322 500 forintban állapította meg. Megállapította továbbá a 2003. december 2-án kelt felmentés jogellene...
BH 2006.9.297 Az új besorolás és illetmény-megállapítás eredményeként a köztisztviselő illetménye közszolgálati jogviszonyának fennállásáig nem csökkenthető [2001. évi XXXVI. tv. által megállapított Ktv. 104. §].
A felperes módosított keresetében a felmentése jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását, az illetményének a korábbi személyi illetménye figyelembevételével történő megállapítását, és illetménykülönbözet megfizetését kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes 2003. március 17-én kelt határozatát megváltoztatta, és a felperes illetményét 2003. szeptember 17-étől kezdődően havi 322 500 forintban állapította meg. Megállapította továbbá a 2003. december 2-án kelt felmentés jogellenességét, és kötelezte az alperest hat havi kárátalány, elmaradt illetmény, illetménykülönbözet, végkielégítés-különbözet, és szabadságmegváltás-különbözet megfizetésére. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes az alperes minőségbiztosítási vezetőjeként állt közszolgálati jogviszonyban. Az alperes személyi illetményt állapított meg a részére, amely 2002. január 1-jétől havi 301 000 forint volt, a pótlékokkal együtt a felperes havi 322 500 forintban részesült. Az alperes 2003. március 17-étől a felperes minőségbiztosítási vezetői megbízását visszavonta, egyben osztályvezetőnek kinevezte. Az illetményét még hat hónapig, 2003. szeptember 17-éig változatlan összegben folyósította, ezt követően az illetményt 215 000 forint alapilletményre és 21 500 forint nyelvpótlékra csökkentette a Ktv. 31. § (5) és (8) bekezdésére hivatkozással, majd a 2003. december 18-án közölt, átszervezéssel indokolt felmentéssel megszüntette a felperes közszolgálati jogviszonyát.
A munkaügyi bíróság a felmentést amiatt találta jogellenesnek, mivel annak közlésekor a felperes keresőképtelen volt. Az illetménnyel kapcsolatos kereseti kérelmet illetően úgy foglalt állást, hogy a Ktv. 2001. július 1-jétől hatályos 104. §-ának első mondata értelmében az alperes a felperes személyi illetményét a közszolgálati jogviszonya fennállása alatt nem volt jogosult csökkenteni. Mindezek alapján a felperes részére illetménykülönbözetet és az egyes, a felmentéshez kapcsolódó járandóságok különbözetét megítélte.
Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében a felperes a kárátalány és az elmaradt illetmény felemelését, az alperes a kereset elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva a felperes illetményét 2003. szeptember 17-étől havi 240 000 forintban állapította meg, a kárátalány és az elmaradt illetmény összegét (havi 240 000 forinttal számolva, az ítélet jogerőre emelkedéséig) felemelte, ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet helybenhagyta azzal, hogy megállapította a közszolgálati jogviszony megszűnésének időpontját.
A másodfokú bíróság a felmentés jogellenessége tekintetében osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját. Egyetértett azzal is, hogy a felmentési idő azon részére, amikor a felperes keresőképtelen volt, nem járt átlagkereset. A személyi illetmény tekintetében a másodfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy az elsőfokú bíróság által alkalmazott Ktv. 104. §-a kizárólag 2001. július 1-jén az új besorolási rendszer bevezetésekor, a 103. § (2) és (5) bekezdések alapulvételével történő illetmény megállapításakor volt alkalmazható, a későbbi kinevezés módosításkor már a Ktv. 31. §-ának az újra besorolásra vonatkozó rendelkezéseit kellett alkalmazni. Az alperes tehát helytállóan járt el, amikor a felperes illetményét 2003. szeptember 17-én újra megállapította a személyi illetmény figyelmen kívül hagyásával. Ezért a másodfokú bíróság alaptalannak minősítette a felperes igényét az illetménykülönbözetre, valamint a szabadságmegváltás és végkielégítés-különbözetre.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes a jogerős ítélet megváltoztatását, és a személyi illetmény tekintetében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, ehhez kapcsolódó összegszerű igényei megjelölésével. Álláspontja szerint a Ktv. 104. §-a szerint a személyi illetmény a közszolgálati jogviszonya megszűnéséig megillette. Sérelmezte a hat hónap felmentési időre járó átlagilletmény iránti keresete elutasítását. Ebben a körben a Ktv. 60. § (6) és (7) bekezdése megsértésére hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a felmentési tilalom tekintetében kérte a jogerős ítélet "megváltoztatását", és - tartalma szerint - ezzel összefüggésben a kereset elutasítását. Arra hivatkozott, hogy a felmentés postázásakor nem tudott a felperes keresőképtelenségéről, mert a felperes azt időben nem jelentette be, így magatartása a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközött. Felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes felülvizsgálati kérelme elutasítását kérte. A személyi illetménnyel kapcsolatos felperesi érvelés tekintetében utalt az Európai Uniónak az egyenlő munkáért egyenlő bérre vonatkozó alapelvére és szabályaira, továbbá - egyebek mellett - arra, hogy a végkielégítést a felmentéskor kifizette.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A nem vitatott jogerős ítéleti tényállás szerint a felmentés közlésekor a felperes keresőképtelen volt. Az alperes a felmentést postai kézbesítés útján közölte, mivel ezt megelőzően 2003. december 2-án az átszervezésre és a jogviszonya megszüntetésére vonatkozó előzetes munkáltatói tájékoztatás után a felperes rosszul lett, és betegségére hivatkozással eltávozott, amiről a közvetlen felettese tudomással bírt. Ilyen körülmények mellett az alperes alaptalanul hivatkozott a felperes jogellenes magatartásával összefüggésben a felmentési tilalom alatt közölt felmentés jogszerűségére.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felmentéskor az alperes a felperes részére hat havi felmentési időt és két havi végkielégítést állapított meg és a felmentési idő teljes tartamára - noha ennek egy jelentős részében a felperes keresőképtelen volt - illetményt folyósított.
Az első- és a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes a felmentési időnek azt a részét figyelmen kívül hagyta, amikor keresőképtelensége idejére a felmentési járandóságát az általa is számított átlagilletménnyel megkapta, ezért a felmentés jogellenessége alapján további felmentési átlagilletmény nem jár a részére.
A felmentés jogellenessége jogkövetkezményeként a másodfokú bíróság által megállapított kárátalány mértékkel, annak indokaival, a jogsértés súlyával való arányosságával a Legfelsőbb Bíróság egyetért, a jogellenesség tekintetében a felperes közreható magatartására - a kifejtettek szerint - az alperes alaptalanul hivatkozott, ezért az a kárátalány mértéke tekintetében sem vehető figyelembe.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes 1999. február 1-jétől állt közszolgálati jogviszonyban az alperessel, és e jogviszonya kezdetétől személyi illetményben részesült, ennek 2003. szeptember 17-éig 322 500 forintban meghatározott mértékét az alperes a Ktv. 31. § (8) bekezdése alapján a törvényi általános besorolási mértékre, 240 000 forintra csökkentette.
A 2001. július 1-jei hatállyal a köztisztviselők új besorolási és illetményrendszerét megállapító 2001. évi XXXVI. törvény által bevezetett Ktv. 104. §-a kimondta, hogy a törvénymódosítás folytán történő besorolás és új illetmény-megállapítás eredményeként a köztisztviselő illetménye nem csökkenthető azon közszolgálati jogviszonya fennállásáig, amely alapján a személyi illetményre jogosultságot szerzett. A jogszabály hatálybalépésekor a felperes személyi illetményben részesült, következésképpen az erre való jogosultsága - minthogy a személyi illetménye a besorolási törvényi illetmény mértékét meghaladta - a perbeli közszolgálati jogviszonya végéig fennállt, a személyi illetmény nem volt csökkenthető. Ez a szabály - a másodfokú bíróság értelmezésével szemben - nemcsak 2001. július 1-jén, hanem a későbbi, bármilyen okból sorra kerülő besoroláskor is irányadó. A munkaügyi bíróság eszerint helytállóan foglalt állást abban, hogy a vezetői megbízás visszavonását követően a Ktv. 31. § (8) bekezdésében a vezetői megbízás visszavonása esetére előírt besorolási kötelezettség a Ktv. 104. §-ában meghatározott jogosultság folytán nem adott alapot a felperes személyi illetménye csökkentésére.
A munkaügyi bíróság ezért helyesen számította a felperes kereseti igényeit a 2003. szeptember 17-ét követő időszakra havi 322 500 forint illetménnyel. A felmentési járandóságok, a jogellenesség jogkövetkezményei, valamint a szabadságmegváltás tekintetében ugyanezzel az illetménnyel kellett számolni.
Az előbbiek figyelembevételével a munkaügyi bíróság helytállóan állapított meg a felperes részére végkielégítés-különbözetet és szabadságmegváltáskülönbözetet, valamint az illetménycsökkentés időpontjától a felmentésig járó illetménykülönbözetet (ezek mértékét a felperes fellebbezésében nem vitatta).
A másodfokú bíróság azonban, noha a felperes havi illetményét 240 000 forintban állapította meg, és ítélete indokolásában ebből az álláspontjából következően alaptalannak minősítette a felperes előbbi igényeit (végkielégítés-különbözet, szabadságmegváltás-különbözet, illetménykülönbözet), ítélete rendelkező részében az alperest mindezek megfizetésére kötelező elsőfokú ítéleti rendelkezéseket helybenhagyta. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem elbírálásakor ezt a jogerős ítéleti döntést vehette figyelembe.
A munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt elmaradt munkabérrel díjazott időre további díjazás szabadságmegváltás címén nem jár (48. EH; MD II/301.), mindezek a közszolgálati jogviszony tekintetében is irányadók, ezért a felperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul sérelmezte ezen igénye elutasítását.
Az elsőfokú bíróság a jogellenesség jogkövetkezményeként megállapított elmaradt illetményt helyesen és a felperes által sem vitatottan 322 500 forint illetménnyel számította az elsőfokú ítéletig terjedő időre.
A másodfokú bíróság téves álláspontjánál fogva az elmaradt illetmény összegét havi 240 000 forint illetménnyel vette figyelembe, de önmagában azért emelte fel az elsőfokú ítéleti marasztaláshoz képest, mivel azt a jogerős ítéletig számította. Minthogy a Ktv. 60. § (4) bekezdése alapján a felperes jogviszonya az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnt meg, a felperest az elsőfokú ítéletig számított egy havi illetményen felül, további három havi, 322 500 forinttal számított elmaradt illetmény és annak középarányos időtől számított késedelmi kamata illeti.
A felperes felülvizsgálati kérelmében tévesen számította az elmaradt illetményt 2004. március 1-jétől, ebben a körben az elsőfokú ítéleti álláspont a helyes. Eszerint a felmentés közlésétől számított hat hónap felmentési idő 2004. június 19-én járt le, és az elmaradt illetményt 2004. június 20-ától kell számítani. (Más kérdés, hogy a 2004. március 1-jéig tartó keresőképtelenségre tekintettel a felperest a felmentési idő ezt meghaladó részére illette átlagilletmény).
A kifejtettekre tekintettel a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a felmentés jogellenességét és a jogviszony megszűnése időpontját megállapító, a jogerős ítéletnek a kárátalány összegét felemelő, továbbá az alperest illetménykülönbözet és kamata, végkielégítés-különbözet és kamata, szabadságmegváltás-különbözet és kamata megfizetésére kötelező elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó részét hatályában fenntartotta.
A jogerős ítéletnek 2003. szeptember 17-étől a felperesnek járó havi illetmény 240 000 forint összegére vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az elsőfokú ítéletnek a havi 322 500 forint személyi illetményre vonatkozó rendelkezését helybenhagyta. A jogerős ítéletnek az alperest 960 000 forint elmaradt illetményre felemelő és annak 2004. október 21-étől járó késedelmi kamata megfizetésére kötelező rendelkezését helybenhagyta, és ezen a jogcímen kötelezte az alperest 330 000 forint további elmaradt illetmény megfizetésére. (322 550 forint az elsőfokú ítéletig járó elmaradt illetmény, ehhez hozzá kell adni 3´322 500 forint illetményt, így összesen 1 290 000 forint a jogerős ítéletig járó elmaradt illetmény; ebből 960 000 forintot a jogerős ítélet megállapított, ezért a felperest megilleti még további 330 000 forint elmaradt illetmény).
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a mindezeket meghaladóan az elsőfokú ítélet keresetet elutasító rendelkezését (további felmentési átlagkereset és elmaradt illetmény) helybenhagyó részében hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.076/2005. sz.)