adozona.hu
BH+ 2006.7.318
BH+ 2006.7.318
A felek közötti elszámolásnak megállapodással történt rendezése esetén a megállapodás megtámadása nélkül nincs lehetőség újbóli elszámolásra [Ptk. 240. §, 1994. évi XLIX. tv. 19. § (1) bek., 20. § (1) és (2) bek., Pp. 206. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első fokon eljárt városi bíróság a ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 934 926 Ft-ot és ennek 2004. január 1. napjától a kifizetés napjáig járó, az ítéletben részletezett mértékű késedelmi kamatait, valamint 114 433 Ft perköltséget. Ítéletében tényként állapította meg, hogy a felek 2002. december 17-én adásvételi szerződést kötöttek a felperes kezelésében álló H-23/D. erdőrészletben lévő famennyiségre. A famennyiség vételárát minőség szerin...
BH+ 2006.7.318 A felek közötti elszámolásnak megállapodással történt rendezése esetén a megállapodás megtámadása nélkül nincs lehetőség újbóli elszámolásra [Ptk. 240. §, 1994. évi XLIX. tv. 19. § (1) bek., 20. § (1) és (2) bek., Pp. 206. §].
Az első fokon eljárt városi bíróság a ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 934 926 Ft-ot és ennek 2004. január 1. napjától a kifizetés napjáig járó, az ítéletben részletezett mértékű késedelmi kamatait, valamint 114 433 Ft perköltséget. Ítéletében tényként állapította meg, hogy a felek 2002. december 17-én adásvételi szerződést kötöttek a felperes kezelésében álló H-23/D. erdőrészletben lévő famennyiségre. A famennyiség vételárát minőség szerinti köbméterenkénti árban határozták meg. A szerződésben rögzítették, hogy a faanyag elszállítása csak előzetes felmérés és elismerés után lehetséges, a szállítási időpontokat pedig közös egyeztetéssel rögzítik. A fakitermelés vezetése, ellenőrzése, felmérési feladatainak elvégzése T. L. erdészeti szakember feladata volt. A vevő az utasításokat köteles volt betartani.Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes erdésze nem minden esetben tartózkodott a kitermelés során az erdőterületen. Pontosan meg nem határozható időpontokban és gyakorisággal előfordult, hogy a letermelt fáról a felvételi lapot később állítottak ki, a fa mennyiségének és minőségének a megállapítására utólagosan került sor, átvételi elismervényt nem minden esetben állították ki, s az elszállított fa mennyiségének és minőségének meghatározására az alperes telephelyén, az alperes és a felperes megbízottjának a becslése alapján került sor. Az alperes telephelyére munkaidőn kívül érkezett mennyiséget és minőséget a felek egyeztették. Az erdész ez adatok alapján utólag állította ki a szállítólevelet és a szállítójegy összesítőt. Mindezek alapján megállapította, hogy az alperes birtokába került mennyiségű és minőségű fa bruttó vételára 8 948 994 Ft volt, míg az alperes csak bruttó 8 109 779 Ft összeget fizetett. Megállapította, hogy a felek között az utolsó számla kiállítását megelőzően az elszállított fa mennyiségét és minőségét illetően vita volt, mert a számlán feltüntetett faanyagoknak sem a mennyisége, sem a minősége nem egyezett a vágástéri összesítőkkel és a szállítójegy összesítőkkel. Az alperes utolsó teljesítése 2004. április 5-én volt. A felperes a perben a szállítójegy összesítőkre, mint okiratokra alapította az igényét, ezért az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy ezek az okiratok valós adatokat tartalmaznak-e. Megállapítása szerint az összesítők adatait a felek minden esetben egyeztették, s az egyeztetések alkalmával az alperesnek módjában állt kifogásolni a mennyiséget és a minőséget. A felperes volt elnöke nem adott magyarázatot arra, mi az oka annak, hogy a szállítójegy összesítők és a számlák adatai igen nagy eltérést mutatnak. Emiatt a számlák adatait az elsőfokú bíróság a tényállás alapjául nem fogadta el, és az azok alapján történt teljesítéseket részteljesítésként értékelte. A Ptk. 365. § (1) bekezdése alapján az alperest a még ki nem egyenlített vételárrész megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú ítélet ellen benyújtott alperesi fellebbezés az ítélet megváltoztatására és a kereset elutasítására irányult. Hivatkozott az alperes arra, hogy a felperes azért állította ki az alperesi nyilvántartás alapján a számlákat, mert az erdész dokumentumai nem voltak hitelt érdemlőek. Az utolsó előtti számla is az alperesi nyilvántartás alapján került kiállításra, mert az erdész az alapul szolgáló okiratokat nem tudta bemutatni. Egyes számlák fiktív adatokat is tartalmaztak. A termelés befejezésekor az alperes és az erdész egyeztettek arról, hogy mit kell fizetni, erről feljegyzés is készült, ami alapján 2004. április 5-én az alperes a felperes elnökével elszámolt, és az elszámolás alkalmával a számla szerinti mennyiséget vették figyelembe.
A másodfokon eljárt megyei bíróság a 2.Gf.40.143/2005/2. számú ítéletével az első fokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Mellőzte az alperest perköltségben marasztaló rendelkezést. Kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 60 000 Ft másodfokú perköltséget.
Ítéletét azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság részben tévesen állapította meg a tényállást és a tényállásból téves következtetésre jutott. Utalt arra, hogy az alperes már az elsőfokú eljárásban is hivatkozott a felek között 2004. április 5-én létrejött megállapodásra, amelyet R. I., a felperes akkori elnöke és az alperes ügyvezetője kötöttek. E szerint az alperes nyilvántartása alapján állítja ki a felperes az utolsó számlát és ekként a szerződésből eredő követeléseiket az utolsó számla kifizetésével véglegesen rendezettnek tekinti. Az alperes ügyvezetője tényelőadását megerősítette R. I.-nak a 11. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt tanúvallomása. Az elsőfokú bíróság is megállapította, hogy a felek között az utolsó számla kiállítását megelőzően vita alakult ki az alperes által elszállított fa mennyiségéről és minőségéről. Az alperes ügyvezetőjének tényelőadásából és R. I.-nak a felperes akkori elnökének tanúvallomásából - a másodfokú bíróság megítélése szerint - aggálytalanul az állapítható meg, hogy a felek a szerződésből eredő vitájukat egyezséggel rendezték akként, hogy a felperes törvényes képviselője elfogadta az alperes által állított mennyiséget és minőséget az elszámolás alapjaként. Ennek alapján állította ki az elnök az utolsó április 5-i számlát. Ugyanezen alkalommal rendezték a felperes által fizetendő tűzifa mennyiség ellenértékét akként, hogy aznap, 2004. április 5-én, a felperes 1 498 870 Ft-ot fizetett meg az alperesnek. Ezekből a tényekből az következik, hogy a felek a jogvitájukat mindenre kiterjedően megállapodásukkal rendezték, ezért a perben a megállapodás eredményes megtámadása nélkül, az újbóli elszámolásra nincs lehetőség. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott arra, hogy ez az elszámolás csak részelszámolás volt, mert a felperes volt törvényes képviselőjének tanúvallomása e ténymegállapítást cáfolta. A megállapodás érvényességét nem érinti, hogy utóbb a felperesnél, az elnökváltás következtében, az elszámolásról vita keletkezett. Annak sincs ügydöntő jelentősége, hogy a 2004. szeptember 21-én utóbb felvett tájékoztató az április 5-i elszámolást részelszámolásnak tekintette, mert az elszámoláskor jelenlévő R. I. elnök a feljegyzésben foglaltakat cáfolta, az április 5-i elszámolás alkalmával pedig P. J. elnök nem volt jelen.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Állította, hogy a jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő, mert megállapított tényállása iratellenes. Olyan állítólagos tanúvallomásra hivatkozik, amely ténylegesen nem hangzott el és a tárgyalási jegyzőkönyvben nem került rögzítésre. Állította, hogy 2005. április 5-i elszámolás nem volt, ilymódon ezen alapuló egyezség a felek között nem jöhetett létre. A másodfokú bíróság által végleges elszámolásként feltüntetett aktust egyetlen tanú sem erősítette meg. R. I. egykori elnök pedig a 2005. április 5-i napot nem is említette. Ilyen megállapodás nem is jöhetett létre, mert az erdőbirtokossági társulat alapszabálya szerint ilyen jellegű, illetve nagyságrendű megállapodás kötésére az elnöknek hatásköre sem lett volna, mert az legalább elnökségi döntést igényelt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és a felperes kötelezését kérte a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére. Hivatkozott arra, hogy a felperes a per adataiból csak azokat a bizonyítékokat emelte ki, amelyek a saját álláspontját erősítik. A bizonyítékok egybevetésével azonban a jogerős ítélet okszerű. A másodfokú bíróság ítélete meghozatala során nem sértett jogszabályt, ezért nincs jogalapja és indoka a felperes felülvizsgálati kérelemének. A felperes a saját alkalmazottja és tisztségviselője által elkövetett hibák, mulasztások miatt esetleg elszenvedett kárát kívánja csökkenteni fiktív adatokat is tartalmazó bizonylatok felhasználásával.
A Pp. 270. § (1) bekezdése szerint a jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól a (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetében lehet kérni. A (2) bekezdés szerint a felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő.
A felperes felülvizsgálati kérelmében jogszabályhely megjelölés nélkül valójában a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdésében meghatározott mérlegelését támadja. A Legfelsőbb Bíróságnak több eseti határozatában kifejtett következetes álláspontja szerint a felülvizsgálati eljárásban nincs helye felülmérlegelésnek, a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének. Jogszabálysértést csak a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése alapozhat meg (pl. BH 1999/44.).
A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a jogerős ítéletben megállapított tényállás nem iratellenes. Az ügy eldöntése szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a felek közötti megállapodás pontosan 2004. április 5-re, vagy más napra esett-e, hanem annak, hogy a felek a perbeli szerződésből eredő tartozást megállapodással rendezték-e vagy sem. A felek között létrejött megállapodást és az ennek alapján történt elszámolást kétséget kizáróan bizonyítja R. I.-nak a 11. sorszámú jegyzőkönyv 5. és 6. oldalán tett tanúvallomása. Ebből kitűnik, hogy a felperes képviseletében elfogadta az alperesnek az elszállított fa mennyiségére és minőségére vonatkozó állításait, mert a bizalma megingott a saját erdészében. A megállapodásnak megfelelően állította ki azt a számlát, amely a felek közötti megállapodást és a végelszámolást tanúsítja.
V. K. és P. J. tanúk az 5. sorszámú jegyzőkönyv 5., 6., 7., 8. és 9. oldalán rögzített tanúvallomásaikban nem tudtak arra választ adni, hogy az elszámolás alapjául tekintett szállítólevelek ellenére miért történt szinte kétszeres mennyiségű árura számla kiállítása. V.K-nak, a felperes elnökhelyettesének a tanúvallomása megerősítette, hogy R. I. 2004. április 5-i dátummal állította ki az alperes részére a végszámlát. Az ő rákérdezésekor a felperes elnöke, R. I. úgy nyilatkozott, hogy elfogadta az alperes álláspontját, ezért némely fát átminősített, és kisebb összegű számlát állított ki. Mindez egyértelműen bizonyítja azt, hogy a peres felek vezetői a perbeli fakitermelés végén egymással az elszámolás céljából egyeztettek, ennek során egyezségre jutottak. A felperes akkori elnöke, elfogadva az alperes kimutatásait, azok alapján állította ki a végszámlát, szintén ennek figyelembevételével fizette ki a felperes az alperes által kitermeltetett, de a felperes tulajdonában maradó tűzifa kitermelési költségét is.
A másodfokú bíróság az előbbiekben részletezett bizonyítékok egybevetésével és okszerű mérlegelése alapján helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy az elszámolásnak a felek közötti egyezséggel történt rendezésére tekintettel [Ptk. 240. § (3) bek.], annak megtámadása nélkül, újbóli elszámolásra nincs lehetőség.
A per eldöntése szempontjából nincs jogi jelentősége annak a felperesi állításnak, hogy az adott jellegű, illetve nagyságrendű megállapodás kötésére az elnöknek nem volt hatásköre, mert az erdőbirtokossági társulatról szóló 1994. évi XLIX. törvény 20. § (3) bekezdése alapján a társulatot harmadik személyekkel szemben és hatóságok előtt e törvény és az alapszabály által meghatározott keretek között az elnök képviseli.
Az elnökkel, mint a társulat képviselőjével szerződést vagy egyezséget kötő, kívülálló harmadik személynek tehát nem kell kutatnia, hogy az elnök az alapszabály keretei között járt-e el az ügyletkötés során. A hivatkozott törvény 19. § (1) és 20. § (1) bekezdése az elnök felelősségét állapítja meg arra az esetre, ha tevékenysége nem felel meg a közgyűlés határozatainak, vagy hatáskörét túllépi. Ezen túlmenően arra a felperes az alapeljárás során nem is hivatkozott, hogy egyezség megkötésére az adott esetben az elnöknek nem volt hatásköre, emiatt azt az eljárásban a bíróság nem is vizsgálta. A felülvizsgálati eljárás tárgya pedig csak az lehet, amelyet a jogerős ítélet eldöntött. Új tényre a felülvizsgálati eljárásban nem lehet hivatkozni.
A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll fenn, ezért a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Gfv.XI.30.033/2006. sz.)