adozona.hu
BH+ 2006.6.251
BH+ 2006.6.251
A biztosítási alkusz a meghatalmazó biztosított nevében a biztosítási szerződés megkötése körében jognyilatkozatot tehet, ez a képviselt fél jognyilatkozatának minősül [Ptk. 207. §, 210. §, 219. §, 1995. évi XCVI. tv. 32. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a felek között 1998. áprilisában a P., Szőlőhegy X. helyrajzi számú ingatlanra kötött lakásbiztosítási szerződés érvénytelen. Az alperes viszontkeresetével 1 261 561,- forint megfizetésére kérte kötelezni a felperest a 2002. február 24-én bekövetkezett betöréses lopásból eredő követeléseként, elsődlegesen a Ptk. 553. § (1) bekezdése, másodlagosan a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a ...
BH+ 2006.6.251 A biztosítási alkusz a meghatalmazó biztosított nevében a biztosítási szerződés megkötése körében jognyilatkozatot tehet, ez a képviselt fél jognyilatkozatának minősül [Ptk. 207. §, 210. §, 219. §, 1995. évi XCVI. tv. 32. §].
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a felek között 1998. áprilisában a P., Szőlőhegy X. helyrajzi számú ingatlanra kötött lakásbiztosítási szerződés érvénytelen. Az alperes viszontkeresetével 1 261 561,- forint megfizetésére kérte kötelezni a felperest a 2002. február 24-én bekövetkezett betöréses lopásból eredő követeléseként, elsődlegesen a Ptk. 553. § (1) bekezdése, másodlagosan a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján.Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felek között létrejött biztosítási szerződés érvénytelen. Kötelezte a felperest, hogy fizessen vissza az alperesnek 126 229 forintot és kamatait. A viszontkeresetet elutasította.
Megállapította, hogy a felperes az ingatlan lakottságának a kérdésében a szerződéskötéskor tévedésben volt. E tévedését az alperes megbízásából eljáró alkusz okozta. Hangsúlyozta, hogy a lakottság lényeges kérdésnek tekintendő a biztosítási ajánlat értékelésekor a kockázatviselés szempontjából. A bíróság álláspontja szerint a Ptk. 540. § (1) és (3) bekezdésében foglalt speciális szabályok mellett is alkalmazhatóak a Ptk. 210. § (4) bekezdésében meghatározott megtámadási szabályok. Az elsőfokú bíróság a szerződés érvénytelenségének megállapításával az eredeti állapot helyreállításáról rendelkezett, egyben az alperes elsődleges viszontkeresetét elutasította. A Ptk. 339. § (1) bekezdésére alapított másodlagos viszontkeresettel kapcsolatban arra utalt, hogy az érvénytelenség okául szolgáló téves adatszolgáltatást nem a felperes követte el, a felperes nem tanúsított felróható magatartást.
Az alperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a keresetet elutasította, a felperest marasztaló rendelkezést mellőzte. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 1 159 585 forintot és kamatait.
Megállapította, hogy az ajánlat kitöltésekor az alperes a lakottság tekintetében a "nem állandóan lakott" rovatot jelölte meg. A lakottságot a díjszámítás során kellett figyelembe venni, ami az alkusz, illetve a felperes feladata volt. A lakottság, illetve a díjszámítás körében a kötvény nem tartalmazott adatokat. A felperes által csatolt központi utasítás (nem lakott ingatlanra csak a vezérképviselő írásbeli hozzájárulásával köthető meg a szerződés) a felperes titkos fenntartásának minősül a Ptk. 207. § (4) bekezdése alapján. Ezért nem volt akadálya annak, hogy a felperes elfogadja az ingatlanra tett biztosítási ajánlatot a nem állandóan lakott ingatlanra vonatkozó díjtétel alkalmazásával. A továbbiakban arra következtetett, hogy az alperes nem ismerhette fel a felperes tévedését a lakottság tekintetében, megtévesztő magatartást sem tanúsított. Az alkusz ugyanis az alperesnek a lakottság tekintetében tett nyilatkozatát nem volt jogosult módosítani. A javítást a felperes alkalmazottja észlelhette, lehetősége lett volna az ajánlat visszaadására, illetve közvetlenül felhívhatta volna az alperest, hogy nyilatkozzék a lakottság kérdésében. Mindezen tevékenységek elmulasztásával a felperes megsértette a Ptk. 205. § (4) bekezdésében meghatározott együttműködési kötelezettségét. Mindebből a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy a felek között a Ptk. 537. § (2) bekezdésében meghatározott ajánlatnak megfelelő tartalommal a Ptk. 536. § (1) bekezdése szerint a lakásbiztosítási szerződés érvényesen létrejött, és ezért az alperesnek a Ptk. 553. § (1) bekezdésére alapított viszontkeresete alapos. Mivel az összegszerűség nem volt vitás, beszámította a biztosítási összegbe a 101 976 forint biztosítási díj különbözetet és a különbözet megfizetésére kötelezte a felperest.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette a biztosító intézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény (Bit.) 32. §-ának a rendelkezéseit. Az ajánlat megtételénél közreműködő biztosítási alkusz az alperes megbízottja volt. A szerződés megkötése során az alperes képviselőjeként megtehette a lakottságra vonatkozó jognyilatkozatot. Nyilatkozata a képviselt alperes jognyilatkozatának minősült. Megtévesztő jognyilatkozatának a jogkövetkezményeit úgy kell levonni, mintha azokat az alkusz megbízója tette volna. A megbízót ért kárért az alkusz tartozik kártérítési felelősséggel a megbízóval szemben.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemnek a biztosítási alkusz jogállására vonatkozó indokaival egyetértett. Ennek ellenére a jogerős érdemi döntést helytállónak találta. A perben nem volt vitás, hogy az alperes biztosítási alkusz, a P. B. B. T. és Sz. Kft. igénybevételével kívánt lakásbiztosítási szerződést kötni a felperessel. A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény 32. § (1) bekezdése szerint a biztosítási alkusz a biztosítási szerződést annak a félnek az írásbeli megbízása alapján közvetíti, aki a biztosítás létrejötte esetén a biztosított fél pozíciójába kerül. A (3) bekezdés szerint a biztosítási alkusz előkészíti a biztosítási szerződés megkötését. Tevékenysége kiterjed a megbízó képviseletében a szerződés megkötésére, a megbízó igényeinek érvényesítésében történő közreműködésre.
Adott esetben a biztosítási alkusz az alperes képviseletében, írásbeli meghatalmazása alapján járt el a lakásbiztosítási szerződés megkötése során. Az alperes ajánlatában szereplő, a nem lakott állapotra utaló rovatot a felperes ügyintézőjének a jelenlétében kijavította, és ennek megfelelően a biztosítási szerződés az ingatlan lakott állapotának a feltételezésével jött létre.
A másodfokú bíróság jogi álláspontjától eltérően a biztosítási alkusz az alperes képviseletében eljárva jogosult volt a szerződéskötési ajánlat körében az alperes képviseletében jognyilatkozat tételére. E jognyilatkozatai a Ptk. 219. §-a, és az ettől eltérést nem mutató, az alkuszra vonatkozó speciális szabályok szerint is az alperes jognyilatkozatának voltak tekintendők [Ptk. 219. § (2) bekezdés]. A lakottság kérdésében a felperes tévedését az (alperessel ebből a szempontból egy tekintet alá eső) alkusz okozta. A felperes tévedése a szerződés lényeges körülményére, a szerződés kockázati értékére vonatkozott [Ptk. 210. § (1) bekezdése]. Ennek megfelelően az kihatott a szerződésben meghatározott biztosítási díj mértékére is.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a másodfokú bíróságnak azon további jogi álláspontjával, hogy a lakottság kérdésében történő tévedésen túlmenően az érvényes szerződés megkötésének más akadálya nem volt. A felperes által csatolt belső utasítás valóban a felperes titkos fenntartásának minősült a Ptk. 207. § (4) bekezdése értelmében, ami a szerződés érvényességének megítélése szempontjából közömbös. A felperes nem bizonyította, hogy a felek a lakottságra vonatkozó valós adat ismeretében a szerződést nem kötötték volna meg.
Mivel a kizárólag a díjmértékre ható érvénytelenségi ok az adott esetben a valós helyzetnek megfelelő díjmérték megállapításával és megfizetésére kötelezésével megszüntethető volt, a Ptk. 237. § (2) bekezdése alkalmazásával a szerződés érvényessé nyilvánításának nem volt akadálya. Lényegében eltérő, téves indokokkal a másodfokú bíróság érdemi döntése is ennek a jogi álláspontnak felelt meg.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet az ismertetett indoklásbeli változtatással a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír.Pfv.VIII.22.217/2005.)