adozona.hu
BH+ 2006.6.273
BH+ 2006.6.273
Az állam konszernjogi felelőssége a Postabank más részvényeseivel szemben [1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 292. §, 295. §, Pp. 3. §, 235. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első fokon eljárt bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a Postabank és Takarékpénztár Rt. közgyűlése a VII/1/1998. (IV. 10.) számú határozatával új részvények kibocsátása útján végrehajtandó zártkörű alaptőke emelésről döntött. A tőkeemelés, valamint az 1998. július 23-áig történt részvényvásárlás során a Magyar Állam 100%-os tulajdonában álló M. F. Rt. a Postabank és Takarékpénztár Rt.-ben 43,161%-os tulajdoni részesedést szerzett. Az M. F. Rt. a részvényszerzés tényét a Cégk...
BH+ 2006.6.273 Az állam konszernjogi felelőssége a Postabank más részvényeseivel szemben [1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 292. §, 295. §, Pp. 3. §, 235. §].
Az első fokon eljárt bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a Postabank és Takarékpénztár Rt. közgyűlése a VII/1/1998. (IV. 10.) számú határozatával új részvények kibocsátása útján végrehajtandó zártkörű alaptőke emelésről döntött. A tőkeemelés, valamint az 1998. július 23-áig történt részvényvásárlás során a Magyar Állam 100%-os tulajdonában álló M. F. Rt. a Postabank és Takarékpénztár Rt.-ben 43,161%-os tulajdoni részesedést szerzett. Az M. F. Rt. a részvényszerzés tényét a Cégközlöny 1998. augusztus 19-ei számában közzétette. Az 1998. július 23-án hatályba lépett 1998. évi XXXIX. törvény 3. §-a szerint az Egészségbiztosítási és Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatok vagyona az állam tulajdonába került. A tulajdonosváltozás érintette a megszüntetett önkormányzatok tulajdonában volt 19%-os tulajdoni hányadot jelentő névre szóló Postabank törzsrészvényt is. Az alperes képviseletében eljáró Pénzügyminiszter a Cégközlöny 1998. december 31-ei számában közzétette, hogy a Magyar Állam 1998. november 27-én a Postabank Rt-ben 69,79%-os többségi irányítást biztosító befolyásolást szerzett. Az erről szóló hirdetmény a Cégközlöny 1999. február 17-ei számában került közzétételre. Utóbb a Postabank Rt. alaptőkéjének leszállítása folytán a korábban 10 000 Ft/db névértékű részvény névértékét 5 Ft/db-ra csökkentették.Az I. r. felperes 1995. augusztusában 1 db, 1997. július 21-én további 50 db 10 000 Ft névértékű Postabank névre szóló törzsrészvényt szerzett. 1999. március 8-án a fenti 51 db darab részvényre vételi ajánlatot kért a Pénzügyminisztériumtól, erre a pénzügyminiszter nevében 1999. május 17-én a P. Rt. 5 Ft/db egységáron vételi ajánlatot tett, amelyet az I. r. felperes nem fogadott el.
A II. r. felperes az elsőfokú bíróság ítélete szerint 1998. december 19-én (a jegyzési ív tanúsága szerint helyesen: 1992. decemberében 10 db 10 000 Ft/db névértékű Postabank részvényt szerzett. A részvényeit 1999. február 25-én a Postabank Rt. útján megvételre ajánlotta fel az alperesnek, az alperestől az I. r. felpereshez hasonló módon és időpontban kapott vételi ajánlatott.
A III. r. felperes 1993. március 23-án 2 db 500 000 Ft/db névértékű, 1995. augusztus 30-án pedig további 10 db, egyenként 10 000 Ft/db Postabank Rt. részvényt szerzett. A részvényeit 1999. február 2-án ajánlotta fel a Postabank útján az alperesnek megvételre, az alperestől az előző módon és értéken kapott 1999. május 17-én vételi ajánlatot, amelyet ugyancsak nem fogadott el.
A felperesek a módosított keresetükben kérték kötelezni az alperest a tulajdonukban lévő Postabank Rt. részvények 106,215%-os árfolyamon történő megvásárlására, a vételár kifizetésére, a vételár után 1998. november 23-ai időponttól késedelmi kamat, valamint a perköltségei megfizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül vásárolja meg az I. r. felperes tulajdonában lévő 51 db 10 000 Ft névértékű Postabank Rt. részvényt 106,215%-os árfolyamon és fizesse meg a vételárnak 1998. november 23-ától járó kamatait. Kötelezte továbbá, hogy a II. r. felperes tulajdonában álló 10 db 10 000 Ft/db névértékű Postabank Rt. részvényt vásárolja meg 106,215%-os árfolyamon és fizesse meg a vételár 1998. november 23-ától járó késedelmi kamatát, valamint a perköltséget. Végül kötelezte az alperest, hogy vásárolja meg a III. r. felperes tulajdonában álló 110 db, egyenként 10 000 Ft/db névértékű Postabank részvényt 106,215%-os árfolyamon, fizesse meg a vételárnak 1998. november 23-ától járó késedelmi kamatát, valamint a perrel felmerült költségeket.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét a Postabank és Takarékpénztár Rt. időközbeni megszűnése, valamint a Postabank Rt. részvényeknek E. Bank részvényekké 1/7 arányban történő átalakítása következtében a felperesek nevére a Postabank Befektetési és Értékpapír Rt. jogutódjánál az E. Bank Befektetési Rt.-nél vezetett, meghatározott számú számlán elhelyezett dematerializált E. Bank részvényekre terjed ki. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az alperes által felhozott eljárásjogi jogszabálysértéseket nem követte el, nevezetesen nem sértette meg a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésében írt tájékoztatási kötelezettségét és a Pp. 163. §-ának (2) bekezdése helyes alkalmazásával fogadta el valónak a felperesek tényállítását. A II. r. felperes részvényszerzésének időpontjával kapcsolatban a csatolt jegyzési ív alapján megállapította, hogy a II. r. felperes már 1992-ben tulajdonosa volt a perbehozott részvényeknek. Tekintve, hogy az alperes vételi kötelezettsége az 1998. évi XXXIX. törvény 1998. július 23-ai hatályba lépésével beállt, nem tulajdonított annak jogi jelentőséget, hogy az alperes részvényesi minősége utóbb megszűnt.
A másodfokú eljárásban az alperes védekezésül előadta, hogy az 1998. évi XXXIX. törvény hatályba lépése nem befolyásolta a Postabank és Takarékpénztár Rt.-ben már meglévő állami tulajdonban álló részvények mennyiségét. A Társadalombiztosítási Alapok korábban is az állam tulajdonában voltak, így állami tulajdonban álltak azok a részvények is, amelyekről azt állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a törvény hatályba lépésével kerültek állami tulajdonba. Tekintve, hogy már a Gt. hatályba lépésekor - 1998. június 16-án - is meghaladta a Postabank Rt.-ben az állam tulajdoni részaránya az 50%-ot - a 75%-os mértéket viszont 1998. július 23-án nem érte el - az alperes konszernjogi felelőssége nem állapítható meg. A Pf. 6. sorszámú előkészítő iratában arra hivatkozott, hogy a II. r. felperes 1998. július 23-án nem volt a Postabank Rt. részvényese, mert részéről a részvényvásárlás 1998. december 10-én történt; továbbá, hogy a II. és III. r. felperesek a vételre vonatkozó kérésüket nem az alpereshez, illetőleg a Pénzügyminiszterhez, hanem a Postabank Rt.-nek címezték, a Postabankhoz érkezett kérelmek nem hatályosak, ezért a II. és a III. r. alperesek valójában nem kértek az alperestől vételi ajánlatot. A III. r. alperes a Postabank Rt-től sem a 60 napos határidő alatt, hanem azt megelőzően kért vételi ajánlatot, ami már a kérelmét önmagában is hatálytalanná tette; végül sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az összegszerűség tekintetében nem folytatott le bizonyítást.
A másodfokú bíróság az alperesnek a felsorolt kérelmeivel érdemmel nem foglalkozott, mert jogi álláspontja szerint a Pp. 235. §-ának (1) bekezdése alapján ezek nem voltak figyelembe vehetők.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen valamennyi felperes vonatkozásában annak hatályon kívül helyezését, másodsorban a II. és a III. r. felperesek tekintetében annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Pp. 163. §-ának (2) bekezdésében, a 3. §-ának (3) bekezdésében, a 182. §-ában, a Gt. 195. §-ának (1) bekezdésében, a Ptké. 3-4. §-ában, a Ptk. 212. és 214. §-aiban, valamint a másodfokú bíróság által a Pp. 235. §-ában foglaltak megsértésében jelölte meg. Előadta, hogy a Pp. 163. §-a (2) bekezdésének jogsértő alkalmazásával jutottak az eljárt bíróságok arra a ténybeli következtetésre, hogy a II-III. r. alperesek a vételi ajánlat iránti kérelmüket a Gt. 295. §-ának (1) bekezdésében írt határidő alatt terjesztették elő. A másodfokú bíróság jogsértő módon mellőzte az alperesnek az 5. sorszámú jegyzőkönyvhöz mellékelt, valamint a 6. sorszám alatt benyújtott előkészítő iratokban előadott kérelmeinek elbírálását a Pp. 235. §-ára hivatkozással.
A bíróságok a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése és 182. §-ának figyelmen kívül hagyásával hoztak döntést a kereset összegszerűsége tekintetében.
A másodfokú bíróság a II. és III. r. alperesek perbeli legitimációjának hiányára való, - a másodfokú eljárásban előadott hivatkozását azzal az indokolással hagyta figyelmen kívül, hogy az elsőfokú bíróság felhívta őt a bizonyítékai előterjesztésére, a védekezését és annak bizonyítékait ennek ellenére csak a másodfokú eljárásban terjesztette elő. A felhívás tartalmazta, hogy amennyiben elmulasztja, úgy a bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A Pp. 3. §-ának (3) bekezdése szerint a bizonyítási indítványok elmulasztásának jogkövetkezményei a bizonyításra köteles felet terheli, a bíróságot a jogvita eldöntése érdekében bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről tájékoztatási kötelezettség terheli. Az elsőfokú bíróság azonban a tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget.
Alaptalanul mellőzte a másodfokú bíróság a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással az általa a másodfokú eljárásban előadottak elbírálását. A Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében írt korlátozó rendelkezések sem érvényesülnek maradéktalanul. A fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor is sor kerülhet, ha az elsőfokú határozat jogszabálysértő voltának alátámasztására irányul. Állította, hogy az általa az 5. és a 6. sorszám alatt előadott és az ott csatolt bizonyítékok az elsőfokú bíróság határozata jogsértő voltának alátámasztására szolgáltak, ezért azokat a másodfokú bíróság már csak ezért sem hagyhatta figyelmen kívül.
Jogsértően hivatkozott a másodfokú bíróság a Pp. 163. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra is. E jogszabályhely szerint az egyik félnek az ellenfél által bírói felhívás ellenére kétségbe nem volt előadása folytán akkor lehet tényeket valónak elfogadni, ha azok tekintetében kételye nem merül fel. A bíróságoknak a felperes tényelőadását nem lehetett elfogadni abban a kérdésben, hogy a II. és a III. r. felperesek a 60 napos határidő alatt kérték a részvényeik megvásárlását az alperestől tekintve, hogy már a keresetlevélhez csatolt iratokból megállapítható, miszerint nem az alpereshez, hanem a Postabank Rt-hez nyújtották be a kérelmeket, ami joghatályosan előterjesztettnek nem tekinthető. A II. és a III. r. felperesek vételi ajánlat iránti kérelme nem került továbbításra az alpereshez, amit bizonyít, hogy a II. és a III. r. felperesek vételi ajánlatot a Postabank és Takarékpénztár Rt-nél előterjesztett kérelmükre figyelemmel kaptak. Állította, hogy a felülvizsgálati eljárásban nem vehető figyelembe az alperesnek a Postabank és Értékpapír Forgalmazási Rt.-vel 1999. május 11-én kötött megbízási szerződése, mivel az a korábbi eljárásokban nem került bizonyítékként csatolásra. Annak bizonyítására, hogy a II. és a III. r. alperesek részvényvásárlás iránti kérelme határidőben hozzá nem érkezett meg, a másodfokú eljárásban bizonyítékokat csatolt, azokat azonban a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta. A II. r. felperes vételi ajánlatát, egyébként is a 60 napos határidő megnyílta előtt tette meg, ezért az ajánlat az alperes számára vételi kötelezettséget nem keletkeztetett.
Az összegszerűség tekintetében előadta, hogy szakértői vélemény nélkül nem volt eldönthető, hogy mennyi volt a részvények forgalmi értéke a felperesek által hivatkozott 1998. július 23-ai időpontban. A másodfokú eljárásban becsatolt szakértői vélemény szerint az lényegesen alatta maradt a felperesek által kért 106,215%-nak. A szakértői vélemény azonban csak az elsőfokú bíróság ítéletét követően 2004-ben került a birtokába, ezért azt az elsőfokú eljárásban becsatolni nem állt módjában.
A kamat kezdő időpontja tekintetében előadta, hogy azt anélkül állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy vizsgálta volna az egyes felperesek részéről a vételi ajánlat benyújtásának időpontját. Az alperes részére a vételi ajánlat megtételére nyitva álló 30 napos határidő akkor kezdődik, amikor a vételi kérelem hozzá megérkezik, így ehhez igazodik a késedelem beállta, ezáltal a késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja is.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet tanácsban is megvizsgálta és azt nem találta alaposnak.
Jogsértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettségét továbbá, hogy helyesen alkalmazta a Pp. 163. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezéseket. A Pp. 3. §-a (3) bekezdésének az alperes által is felhívott utolsó fordulata szerint a bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni. A bíróságot azonban nem általánosságban, hanem csak a jogvita eldöntése körében jelentős, bizonyításra szoruló tényekkel kapcsolatban terheli a tájékoztatási kötelezettség. A bírósági döntés korlátait a Pp. 215. §-a határozza meg, annak határait a kereset és az ellenérdekű fél ellenkérelme jelöli ki, a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelemben foglaltakon. A feleknek bizonyítási kötelezettsége tehát azokra a tényekre vonatkozik, amelyeket a keresetben, illetőleg az ellenkérelemben felhoztak és a döntés érdekében bizonyításra szorulnak.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azt a bíróság valósnak fogadja el. Ehhez képest a jelen perben a felperest terhelte a bizonyítás a keresetben írt tényállítások tekintetében. A felperesek bizonyították, hogy milyen mennyiségű és névértékű részvénnyel rendelkeztek az alperes többségi irányítást biztosító befolyásszerzése időpontjában - 1998. július 23-án. Erre nézve részvény-jegyzési íveket, adásvételi szerződést, valamint letéti igazolásokat csatoltak. Annak bizonyítására, hogy azok vételre való felajánlása mikor és milyen szervezetnél történt, csatolták a felajánlásról szóló okiratok másolatát, valamint a Postabank Értékpapír Forgalmazási és Befektetési Rt. 1999. május 17-én kelt leveleit, amelyekben az Rt. az alperes képviseletében eljáró Pénzügyminiszter nevében tett vételi ajánlatot, közölve, hogy a PM bízta meg a Postabank részvények megvásárlásához kapcsolódó teendők elvégzésével. Könyvszakértői véleményt csatoltak a részvények 1998. július 23-ai forgalmi értékéről és korábbi bírósági ítéleteket egyrészt a részvények fenti időpontban fennálló forgalmi értékével, valamint a késedelmi kamat kezdő időpontjával kapcsolatosan. A becsatolt ítéleteket a Legfelsőbb Bíróság az alperessel szemben folyt perekben hozta.
Az alperes az elsőfokú eljárásban A védekezését a 4. sorszámú előkészítő iratban nyújtotta be és a 7. sorszámú előkészítő iratban kiegészítette. Az általa védekezésként előadottak határolták azt be, hogy milyen tények szorulnak az elsőfokú eljárásban bizonyításra és, hogy az elsőfokú bíróságnak milyen bizonyítás benyújtására kell felhívnia az alperest. A 4. sorszámú védekező iratában a kereset elutasítása iránti kérelmét azzal indokolta, hogy a többségi irányítást biztosító befolyásszerzésről a hirdetmény 1999. február 17-én jelent meg, ezért a Gt. 295. §-ának (1) bekezdésében írt 60 napos határidő 1999. február 18-án kezdődött. Ez a tény ismert volt az elsőfokú eljárásban, bizonyításra nem szorult, az elsőfokú bíróságnak nem kellett arra vonatkozóan a bizonyítékai előterjesztésére felhívni az alperest, hogy mikor kezdődött a Gt. 295. §-ának (1) bekezdésében 60 napos határidő. Az ellenkérelmében arra nem tért ki, hogy e tényből a felperesek előadásával kapcsolatosan milyen jogi következtetést kíván levonni, ezért az elsőfokú bíróság akkor sértette volna meg a Pp. 3. §-ának (3) bekezdését, ha ebben a körben további bizonyítékok becsatolására hívja fel, mert túlterjeszkedett volna az ellenkérelmen.
Az elsőfokú eljárásban nem vitatta a részvények 1998. július 23-ai árfolyamaként előadott 106,215%-ot, sőt a felperesek által becsatolt szakértői véleményben írt magasabb értékre sem tett észrevételt, csupán arra hivatkozott, hogy a befolyásszerzése 1998. november 27-én történt, ezért ha a fizetési kötelezettsége fennállna, az ezen időpontban irányadó 2654 Ft-os forgalmi értéket lenne köteles megfizetni. Az elsőfokú bíróság nem követett el jogsértést azzal, hogy nem tájékoztatta az alperest a szakértői bizonyítás elrendelésének lehetőségéről. A 4. sorszámú előkészítő iratban az alperes a továbbiakban nem a felperes által előadott tényeket vonta kétségbe, hanem a kereset elutasítását arra hivatkozással kérte, hogy a felperesek keresete a jóhiszemű joggyakorlással ellentétes, illetőleg a kereset a jó erkölcsbe is ütközik. A fentiekből megállapítható, hogy az alperes az elsőfokú eljárásban nem adott elő olyan, a per eldöntése szempontjából fontos bizonyításra szoruló tényeket, amelyeknek a bizonyítására az elsőfokú bíróságnak fel kellett volna őt hívnia.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem kapcsán állást kellett foglalni abban a kérdésben, hogy időben érkezettnek tekinthetők-e azoknak a felpereseknek a vétel iránti kérelme, akik 1999. április 19-ét megelőzően nem közvetlenül az alperest képviselő Pénzügyminisztériumhoz, hanem a Postabank és Takarékpénztár Rt.-hez nyújtották be a vételi kérelmüket. A Legfelsőbb Bíróság elfogadta a II. és a III. r. felperesek jogi álláspontját avonatkozásban, hogy a Postabank és Takarékpénztár Rt-hez 1999. április 19-éig beérkezett kérelmeket akkor is határidőben benyújtottnak kell tekinteni, ha azok a PM-hez eddig az időpontig nem kerültek továbbításra. A felperesek az elsőfokú eljárásban a keresetlevélhez csatolták a Postabank Értékpapír Forgalmazási és Befektetési Rt.-nek az alperesek részére 1999. május 17-én küldött vételi ajánlatát, amelyben az Rt. közölte a felperesekkel, hogy a pénzügyminiszter megbízása folytán jár el a részvények megvásárlásához kapcsolódó teendők körében. Azt is közölte, hogy a vételi ajánlatot a Pénzügyminiszter teszi, amelyet az Rt. útján juttat el az arra jogosultakhoz. Az adásvételi szerződés létrejötte ezen ajánlatok alapján csupán azon múlott, hogy a felperesek nem fogadták el az Rt. által felajánlott 5 Ft/db vételárat. Az alperes az okirat tartalmát nem vonta kétségbe, ezért az elsőfokú eljárásban már ismert volt, hogy az Rt. és a pénzügyminiszter között megbízási szerződés jött létre a perbeli részvények megvásárlásával kapcsolatos teendők ellátására. A megállapodás becsatolásával bizonyíthatta volna, hogy a B. Rt. részére adott megbízás csak az alpereshez benyújtott vételi kérelmekkel kapcsolatos ajánlattételre vonatkozott, az alperes azonban a megállapodást az iratokhoz nem mellékelte. Az általa a másodfokú eljárásban becsatolt lista viszont épp azt bizonyította, hogy a megbízott feladatköre többek között a Postabank Rt.-hez benyújtott kérelmek alapján történt ajánlattételre is vonatkozott. E listát a megbízott az alperestől azzal a céllal átvett kérelmekből állította össze, amelyekre vételi ajánlatot kellett tennie. A listából megállapítható, hogy az alperes azokat a kérelmeket is átadta a megbízottnak ajánlattétel céljából, amelyeket a részvénytulajdonosok a Postabank Rt.-hez nyújtottak be. Amennyiben az alperesnek az átadás időpontjában is az lett volna az álláspontja, hogy mindazok a kérelmek elkéstek, amelyeket hozzá 1999. április 19-ével bezárólag nem juttattak el úgy nyilvánvaló, hogy e listán szereplő valamennyi kérelmet elkésettnek kellett volna tekintenie és nem kellett volna azokat átadni a megbízottnak ajánlattétel végett. A részvényesek igénye viszont nyilvánvalóan nem függhet attól, hogy a PM mikor volt hajlandó átvenni a Postabank Rt.-től az általa is tudottan hozzá korábban beérkezett kérelmeket.
Alaptalanul sérelmezte az alperes, hogy az eljárt bíróságok a III. r. alperes 1999. február 18-át megelőzően benyújtott kérelme alapján is kötelezték a III. r. alperes részvényeinek megvásárlására. E körben a másodfokú bíróság nem sértette meg a Ptké. 4. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. A Ptké. 4. §-ának az alperes által hivatkozott (2) bekezdése szerint a határozott naphoz kötött jogszerzés a nap kezdetén következik be. A Gt. 295. §-ának (1) bekezdése viszont nem meghatározott naphoz kötött jogszerzésről rendelkezik, hanem törvényi határidőt állapít meg az ott írt jogok gyakorlására. A Gt. 288. §-ának (1) bekezdése szerint az alperes többségi irányítást biztosító befolyásszerzése volt az a jogi tény, amellyel beállt az alperes mint befolyásszerző vételi kötelezettsége, és megnyílt az ellenőrzött társaság tagjának a joga arra, hogy a részvényei megvételét kérje. A Gt. 295. §-ának (1) bekezdése határidőt szab a kis részvényesnek a részvényei megvételre történő felajánlására. E törvényi határidő kezdetének abból a szempontból van garanciális jelentősége, hogy a kis részvényes joga a vétel követelésére mikor szűnik meg, illetve, hogy mikor értesülhet hitelesen arról, hogy a befolyásszerzés valóban megtörtént. A jogszabály csak a határidő elmulasztásához fűzi a jogvesztés következményét. A határidő megnyílta előtt bejelentett igényérvényesítés nem jár a jog elvesztésével, csupán azzal a jogkövetkezménnyel, hogy uralkodó tag a határidő megnyílta előtt nem köteles a felajánlott részvényeket megvásárolni. Az ajánlat vele szemben a törvényi határidő megnyíltával hatályosul. A III. r. alperes ezért a részvényei megvásárlására akkor is jogszerű igényt támaszthatott, ha a kérelmét nem a befolyásszerzésnek a Cégközlönyben való közzétételét - 1998. február 18-át - követően, hanem azt megelőzően terjesztette elő.
A másodfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezéseket azzal, hogy nem vette figyelembe az alperes által a másodfokú eljárásban az összegszerűség bizonyítására becsatolt szakértői véleményt. A már kifejtettek szerint az alperes az elsőfokú eljárásban a részvények 1998. július 23-ai 106,215%-os forgalmi értékét nem vitatta. Az alperesnek gondos pervitel mellett, ha az előző perekben beszerzett és a korábbi ítéletekben megállapított forgalmi értéket nem találta meggyőzőnek módja lett volna az elsőfokú eljárásban szakértői vélemény beszerzését kérni. Az alperesnek mint az M. F. Rt. 100%-os tulajdonosának ismernie kellett az M. F. Rt. 1998-ban történő nagymértékű részvényvásárlásait, amelyekre a perbeli esetben hivatkozott. Az "új bizonyíték" fogalma a Pp. 235. §-a körében a per állása szerint elvárható jóhiszemű pervitel fogalmának függvényében értelmezhető. Tekintve, hogy az alperes az elsőfokú eljárásban az összegszerűséget nem vitatta, a beszerzett szakértői véleményt nem vonta kétségbe a Pp. 235. §-a (1) bekezdésének második mondatára tekintettel alappal mellőzte a másodfokú bíróság a másodfokú eljárásban az alperes által benyújtott újabb szakvélemény figyelembevételét. Az eljárt bíróságok egyébként helyesen állapították meg a meglévő bizonyítékok alapján a perbe hozott részvények vételárát is. Az alperes korábban a G.75.772/1999. számú ügyben előterjesztett ellenkérelmében maga is arra hivatkozott, hogy 1998. végéig a tőkevesztésről szóló beszámoló és a sötét helyzetértékelés ellenére a perbeli részvények ára az OTC piacon mintegy 140% körül mozogott. Kétségtelen tehát, hogy a forgalmi érték a részvények tényleges értékét - amely az alapvetően a kibocsátó gazdasági helyzete határoz meg - lényegesen meghaladta. Az a körülmény, hogy voltak 95%-os árfolyamon történt értékesítések is az egyéb bizonyítékok alapján megállapítható forgalmi érték lerontására önmagában nem alkalmas.
Alaptalanul sérelmezte az alperes a vételár után járó késedelmi kamat kezdő időpontját is. A Gt. 292. §-ának (1) bekezdése szerint a többségi irányítást biztosító befolyás fennállását - az annak létrejöttét követő 30 napon belül - a befolyással rendelkező köteles a bejelenteni a cégbíróság és a bejelentéssel egyidejűleg gondoskodni a befolyásszerzés tényének és mértékének a Cégközlönyben való közzétételéről. A Gt. 295. §-ának (1) bekezdése értelmében a részvényes a cégjegyzékbe történt bejegyzést követő közzétételtől számított 60 napon belül kérheti, hogy részvényeit az uralkodó tag forgalmi értéken vásárolja meg. Az alperes a többségi irányítást biztosító részesedést már 1998. július 23-án megszerezte, de nem adott magyarázatot arra, hogy a befolyásszerzés időpontját miért jelölte meg 1998. november 27-ében. Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy a vételi kötelezettsége csak a felperesek vásárlásra történő felhívásától számított 60 nap elteltével állt be. Az alperes a bejelentési, illetőleg közzétételi kötelezettségét késedelmesen teljesítette, amelyre a Gt. 9. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó, a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése értelmében saját felróható magatartására előnyök szerzése végett nem hivatkozhat. A felperesek azért nem tudták érvényesíteni a törvényben meghatározott időben a jogaikat, mert az alperes jogellenesen járt el. Amikor az alperes a törvény által megkívánt nyilatkozatot nem tette meg, ezzel az alpereseket a jogaik gyakorlásában akadályozta. A késedelmes bejelentés jogellenes magatartás volt, ezért a felperesek a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése alapján jogszerű igényt támaszthattak a kárátalányként is szolgáló késedelmi kamatokra. A Gt. 9. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó, - a Ptk. 212. §-ának (1) bekezdése szerint a kötelezettnek (az alperesnek) a felhívás kézhezvételétől számított 30 napon belül kellett az ajánlatot megtennie. Ehhez képest a többségi irányítást biztosító részesedés megszerzését követő 120 nap alatt késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem terheli. Tekintve, hogy az alperesek a részvényeiket valamennyien az alperes többségi irányítást biztosító befolyásszerzését megelőzően szerezték, helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok a késedelmi kamat kezdő időpontját valamennyi felperes tekintetében 1998. november 23-ában.
Tekintve, hogy a felülvizsgálati ok még sem áll fenn, a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.IX.30.289/2005.sz.)