adozona.hu
EH 2005.1262
EH 2005.1262
a) Az ingatlanforgalmazó továbbértékesítés esetén csak akkor jogosult illetékkedvezményre, ha az erről szóló bejelentését határidőben megküldi az illetékhivatalnak. b) A bejelentés postára adásának határidőben való megtörténtét az ügyfélnek kell igazolnia [1990. évi XCIII. tv. 23/A. §; 1957. évi IV. tv. 39. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes tevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, aki a 2000. szeptember 27-én kelt adásvételi szerződéssel a D. Rt. eladótól megvásárolta az Sz., H. u. 4. szám alatti ingatlant 39 750 000 Ft vételár ellenében. A szerződést 2000. október 6-án benyújtotta a körzeti földhivatalhoz. Ezt követően a felperes a 2000. november 22-én kelt adásvételi szerződéssel az ingatlant 65 millió forint vételár ellenében eladta a V. Fejlesztési és Beruházási Rt. részére.
Az illetékhivat...
EH 2005.1262 a) Az ingatlanforgalmazó továbbértékesítés esetén csak akkor jogosult illetékkedvezményre, ha az erről szóló bejelentését határidőben megküldi az illetékhivatalnak.
b) A bejelentés postára adásának határidőben való megtörténtét az ügyfélnek kell igazolnia [1990. évi XCIII. tv. 23/A. §; 1957. évi IV. tv. 39. §].
A felperes tevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, aki a 2000. szeptember 27-én kelt adásvételi szerződéssel a D. Rt. eladótól megvásárolta az Sz., H. u. 4. szám alatti ingatlant 39 750 000 Ft vételár ellenében. A szerződést 2000. október 6-án benyújtotta a körzeti földhivatalhoz. Ezt követően a felperes a 2000. november 22-én kelt adásvételi szerződéssel az ingatlant 65 millió forint vételár ellenében eladta a V. Fejlesztési és Beruházási Rt. részére.Az illetékhivatal a felperest a 2001. február 1-jén kelt fizetési meghagyásában 65 millió forint forgalmi érték alapulvételével 1 302 000 Ft vagyonátruházási és ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték megfizetésére kötelezte. A felperes az ingatlan eladási árához igazodó 65 millió forint illetékalapot nem vitatta. A fizetési meghagyás tartalmazta az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 23/A. § (7) bekezdésében írtakról szóló tájékoztatást, azaz, hogy amennyiben a felperes a megszerzett ingatlant 2002. október 6-áig nem adja el, és azt az ezt követő 15 napon belül nem igazolja, az egyébként fizetendő és a fizetési meghagyással megállapított illeték különbözetének kétszeresét pótlólag kell megfizetnie.
Az illetékhivatal a 2002. november 5-én kelt határozatában a korábban kivetett illetéket 11 702 000 Ft-ra helyesbítette és 10 400 000 Ft vagyonátruházási illeték pótelőírását rendelte el. Határozatát az Itv. 19. §-ának (1) bekezdésére, 23/A. §-ának (1), (2), (7) és (8) bekezdésére alapította.
A határozat elleni fellebbezésében a felperes előadta, hogy az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében írt igazolási kötelezettségét határidőben teljesítette. Csatolta a 2001. november 12-én kelt beadványát, amelyet ugyanezen a napon adott postára, amelyben bejelentette az ingatlan eladását, továbbá csatolta a vonatkozó földhivatali határozatot.
Mellékelte az ügyvédi iroda postai feladójegyzékéről szóló, közjegyző által hitelesített fénymásolatot, amely szerint a postára adás 2001. november 12-én a B. 62. sz. Postahivatalban történt. Fellebbezésében egyben igazolási kérelmet is előterjesztett.
Az illetékhivatal a 2003. március 31-én kelt határozatával az igazolási kérelmet elutasította. A határozat indokolása szerint a tértivevényes ajánlott küldeményekhez a postahivatal kísérő jegyzéket küld, amely tartalmazza a feladó postahivatal irányítószámát és a küldemény ajánlási ragszámát. A postajegyzék tételes átvizsgálása után megállapították, hogy a küldemény az illetékhivatalhoz nem érkezett meg.
Az alperes a 2003. június 11-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Megállapította, hogy a posta tájékoztatása alapján a felperes által megjelölt küldemény-azonosító 2001. november 12-én nem került felhasználásra.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az Itv. 23/A. § (1), (7) és (8) bekezdésében írtak ismertetése után megállapította, hogy az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében megfogalmazott, az ügyfeleket terhelő igazolási kötelezettség azt jelenti, hogy az ügyfélnek ahhoz, hogy az illetékkedvezményre jogosult legyen nem elég postára adnia a földhivatal határozatát, vagy a széljegyet tartalmazó tulajdoni lapot, hanem annak meg is kell érkeznie az illetékhivatalhoz. Az igazolási kötelezettség a felperest terhelte, így annak a következményét, hogy a küldemény nem érkezett meg, a felperesnek kellett viselnie. Utalt arra, hogy a felperes jogszabály által megkívánt aktív magatartását nem helyettesítheti az Itv. 92. §-a szerinti iratmegküldés, és nem volt alkalmazható a 91. § sem. Kifejtette, hogy az alperes eljárása során nem sértette meg az Art. 1. § (6) bekezdésében megfogalmazottakat, mert a felperesnek lehetőséget biztosított a postával történt egyeztetésre.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezése mellett az alperes határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja az volt, hogy az ítélet megállapításai az Itv. 23/A. § (7) és (8) bekezdésébe, továbbá az Áe. 39. §-ának (3) és (4) bekezdésébe ütköznek. A felperes az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében írtaknak és az Áe. 39. §-ának (3) bekezdése szerinti igazolási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes által vásárolt ingatlan továbbértékesítését határidőben igazolta-e, lehetőség volt-e a vagyonátruházási illeték pótelőírására, amiatt, hogy a továbbértékesítésről szóló bejelentés az illetékhivatalhoz nem érkezett meg.
Az Itv. 23/A. § (1) bekezdése értelmében a felperest az ott írt feltételek igazolása mellett illetékkedvezmény illette meg, amely szerint a felperes által fizetendő illeték 2% volt. A törvény 23/A. § (5) bekezdése azonban további feltételként határozta meg a (7) bekezdésben írtakat. Eszerint, ha az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlant az ingatlanforgalmazást végző vállalkozó a vagyonszerzés illetékkiszabásra való bejelentésétől számított két éven belül nem adja el, és ennek megtörténtét - legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül - a tulajdonos-változás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozattal -, ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljeggyel - nem igazolja, az illetékhivatal a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdése, illetve 21. § (1) bekezdése alapján az egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja. A felperes a 23/A. § (7) bekezdésében írt bejelentési és igazolási kötelezettségének határidőben nem tett eleget, az ingatlan továbbértékesítését nem igazolta, így az alperes határozata - figyelemmel a 23/A. § (8) bekezdésében írtakra - nem volt jogszabálysértő, amikor a kedvezményt a felperes javára a két év eltelte után már nem biztosította. Az Itv. 23/A. § (8) bekezdésének kogens szabálya a (7) bekezdésben meghatározott határidő elmulasztására az igazolási kérelem benyújtásának lehetőségét nem biztosította. Erre - a felperes által sem vitatottan - az Itv. 2003. január 1-jétől hatályos és a 2002. évi XLII. törvény 163. §-ának (2) bekezdésével megállapított 23/A. § (8) bekezdése adott lehetőséget, amely azonban a perbeli esetben nem volt alkalmazható.
Az irányadó tényállás szerint a felperes a 2000. szeptember 27-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolt ingatlant a 2000. november 22-én kelt szerződéssel továbbértékesítette, az erről szóló bejelentése, amely 2001. november 12-én kelt, az illetékhivatalhoz nem érkezett meg. Az illetékhivatal ezért az ingatlan-vagyonátruházási illeték pótelőírását rendelte el.
Az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében meghatározott határidő megtartásával kapcsolatban az Itv. 88. §-a, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 4. §-ának (1) bekezdése és az Áe. 3. §-ának (6) bekezdése alapján az Áe. 39. §-ában meghatározottak alkalmazhatók voltak.
A felperes azonban a perbeli esetben az Áe. 39. §-ának (3) és (4) bekezdésében írt szabályokat tévesen értelmezte.
Az Áe. 39. §-ának (3) bekezdése szerint a postán küldött beadvány előterjesztésének ideje a postára adás napja. Ebből következően a határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a beadványt határidőben postára adják, de azt a címzett a határidő lejárta után kapja meg. De azt is jelenti, hogy ha a fél a beadványt nem tudta a hivatali idő végéig a hatósághoz eljuttatni, azt a határidő utolsó napján postára adással is megteheti. A (4) bekezdés arra az esetre tartalmaz szabályt, ha a beadvány postára adásának időpontja kétséget kizáróan valamilyen okból nem állapítható meg, de a postára adás megtörtént. Ebben az esetben is a határidőt akkor kell megtartottnak tekinteni, ha a beadvány a címzetthez megérkezik.
Az Áe. 39. §-ának (3) és (4) bekezdésének szabályai a határidő betartásának szabályait tartalmazzák, mindkét eseten a határidő akkor megtartott, a beadvány akkor "előterjesztett", ha a beadvány a címzetthez meg is érkezik. A postára adás igazolása csak a postára adás tényét bizonyítja, nem pedig azt, hogy a beadványt a címzett meg is kapta. A felperes a perbeli esetben nem tudta bizonyítani, hogy beadványa az általa állított tartalommal és mellékletekkel az illetékhivatalhoz meg is érkezett. A posta emellett azt is közölte, hogy az általa megjelölt küldeményazonosító a felperes által közölt 2001. november 12-én nem került felhasználásra, így még a postára adás időpontja is kétséges maradt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül utasította el a felperesnek az alperes határozatának hatályon kívül helyezésére irányuló keresetét, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. II. 39.218/2004. sz.)