EH 2005.1232

A szakszervezeti vagyon felosztása körében irányadó szempontok [1991. évi XXVIII. tv. (továbbiakban: Szt.) 1. §, 2. § (1) és (2) bek., 3. §, 7. § (3) és (4) bek., 1989. évi II. tv. (továbbiakban: Etv.) 13. §; 26/1992. (IV. 30.) AB határozat].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperesek, a III-VII. r., IX. r. és XI-XIII. r. alperesek szakszervezetek, a II. r. alperes szakszervezeti szövetség.
A P. Szakszervezet a bírósághoz 1989. december 15-én benyújtott kérelmében az 1989. évi II. törvény 4. és 22. §-a alapján mint működő társadalmi szervezet kérte a nyilvántartásba vételét. Bejelentette, hogy 1945-ben alakult meg és folyamatosan működött. A bíróság az 1990. január 2-án kelt végzésével nyilvántartásba vette ...

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperesek, a III-VII. r., IX. r. és XI-XIII. r. alperesek szakszervezetek, a II. r. alperes szakszervezeti szövetség.
A P. Szakszervezet a bírósághoz 1989. december 15-én benyújtott kérelmében az 1989. évi II. törvény 4. és 22. §-a alapján mint működő társadalmi szervezet kérte a nyilvántartásba vételét. Bejelentette, hogy 1945-ben alakult meg és folyamatosan működött. A bíróság az 1990. január 2-án kelt végzésével nyilvántartásba vette a P. Szakszervezetet 799. sorszám alatt. Ezt követően 1990. június 26-án a P. Szakszervezet bejelentette a nyilvántartást vezető Fővárosi Bírósághoz, hogy az 1990. június 16-án megtartott kongresszuson átalakult, s négy jogutód szakszervezet alakult meg: a jelen per II. r. alperese a T. Dolgozók Szakszervezete, a T. Dolgozók Szabad Szakszervezete és a P. Dolgozók Szakszervezete.
A II. r. alperes az alapszabálya 1. § (1) bekezdésében kimondta, hogy a Szövetség a posta, a távközlési és műsorszóró tevékenységhez kapcsolódó, vagy ezekhez közel álló munkavállalók szakmai szakszervezeteinek önkéntes, demokratikus társulása. Az alapszabály 1. § (3) bekezdése értelmében a Szövetség jogutóda az 1945. február 21-én alakult P. Szabad Szakszervezetének és a P. Szakszervezetének, egyben elismeri más szervezetek jogutódlását.
Az alapszabály 12. §-a a Szövetség vagyonáról akként rendelkezett, hogy a Szövetség megalakulásával a jogelőd P. Szakszervezet meglévő vagyona a Szövetség és a jogutód szakszervezetek osztatlan közös vagyonát képezi (törzsvagyon), eszmei felosztását valamennyi érintett szakszervezetek között külön melléklet tartalmazza. A külön melléklet azonban a Szövetség önálló alapszerveit, önálló jogi személyeit sorolta fel, a törzsvagyon eszmei felosztását nem. Az alapszabály a vagyon vonatkozásában megállapította, hogy a Szövetségből való kilépés, vagy kizárás esetén vagyonrész csak a behozott mértékig követelhető, a törzsvagyon növekményt azonban ki kell adni.
A Fővárosi Bíróság a II. r. alperes 1990. június 26-i kérelmét névváltoztatás iránti kérelemnek tekintette és a 799. sorszám alatt nyilvántartásba vett szervezet vonatkozásában bejegyezte a szervezet új nevét, P. és H. Dolgozók Szakszervezeti Szövetségeként, az 1990. augusztus 15-én kelt végzésével. A felperesek a fenti időpontban tagjai voltak a II. r. alperesnek, majd utóbb az I. r. felperes 1994. június 30-án, míg a II. r. felperes 1993. április 28-án bejelentette a Szövetségből való kilépését.
A II. r. alperes és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) között 1990. szeptember 19-én ingyenes vagyonátadási szerződés jött létre, amelyben a B. 1943/2. helyrajzi számú és a B. 3145/2. helyrajzi szám alatti ingatlanokat az MSZOSZ a II. r. alperes tulajdonába adta, elismerve a postás dolgozók igényét az ingatlanra.
A P. Szakszervezet tulajdona volt a B. 4367/22 helyrajzi számú, U. u. 21. szám alatti, a B. 149464 helyrajzi számú, K. u. 193. szám alatti, a B. 32713 helyrajzi számú C. A. u. 13. szám alatti, a B. 110/838 helyrajzi számú, P. u. 89. szám alatti, a T. 3726 helyrajzi számú, a B. 170 helyrajzi számú, Zs. u. 170. szám alatti, a P. 18611 helyrajzi számú, Z. u. 8. szám alatti, a Z. 1507/1 helyrajzi számú, valamint az M. 1064/3 helyrajzi szám alatti ingatlan.
A II. r. alperes az 1991. augusztus 31-én és 1992. június 12. napján készített nyilatkozataiban az Állami Számvevőszék felé kimutatást készített a tulajdonában lévő vagyonról, az 1991. évi XXVIII. törvényre hivatkozással. Ez a vagyonnyilatkozat tartalmazta a fentiekben részletezett b.-i és b.-i, valamint a P. Szakszervezet tulajdonaként fent felsorolt ingatlanokat. Utóbb a II. r. alperes a vagyonnyilatkozatban szereplő ingatlanok közül több ingatlant értékesített, így az m.-i 1064/3, a b.-i 4367/22, a b.-i 32713 és a b.-i 1934/2 helyrajzi szám alatti ingatlanokat.
A Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet (továbbiakban: VIKSZ) I. r. alperes az 1996. január 19-én kelt 2/1996. számú igazgatótanácsi határozatában úgy rendelkezett, hogy a "postás ágazat vagyonát az üzemi tanácsi választások eredménye alapján osztja meg", melynek kiindulópontja az Állami Számvevőszék által hitelesített vagyonbevallás. A VIKSZ-nek e határozatát a bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság határozatával helybenhagyott ítéletével hatályon kívül helyezte. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság 2002. december 9-én kelt Gfv. X. 31.412/2002/7. számú ítéletében a jogerős ítélet indokolásának a felülvizsgálattal támadott részét azzal tartotta fenn hatályában, hogy abból mellőzte az 1991. évi XXVIII. törvény hatályával kapcsolatos, a II. r. alperesre vonatkozó okfejtést. A mellőzés indoka az volt, hogy a bíróság majd csak akkor vizsgálhatja azt a kérdést, hogy a II. r. alperes vagyona az említett törvény hatálya alá és így felosztás alá esik-e, ha az I. r. alperes az új eljárás során határoz ebben a kérdésben és azt az erre jogosult szervezet megtámadja a bíróság előtt.
Ezt követően az I. r. alperes a 24/2003/09.17. VIKSZ határozattal módosított 5/2003. (III. 5.) VIKSZ határozatában döntött a postás ágazat vagyonának megosztásáról.
A határozat 1. pontjában az ott részletezett r.-i, i.-i és b.-i ingatlanok tekintetében megállapította, hogy az érdekelt szakszervezetek milyen arányban lettek tulajdonosok.
A 2. pontban pénzügyi elszámolásról döntött. A teljes pénzvagyon összegét 33 716 874 Ft-ban határozta meg. Megállapította, hogy nem tartozik a pénzvagyonhoz - egyéb igény miatt - az OTP által kezelt üdülési számla és a KST-számlán lévő összeg. Egyetemlegesen kötelezte a jelen per felpereseit, hogy a jogerőre emelkedést követő 15 napon belül fizessenek meg a jelen per II. r. alperese részére közvetlenül 26 716 894 Ft-ot és annak 1996. január 9-étől számított kamatait "a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának véleménye szerint meghatározott mértékek szerint (Bírósági Határozatok 2002/9.)".
A határozat 3. pontjában megállapította, hogy a kérelmezett 5000 db Postabank-részvény a PHDSzSz külön vagyona, ezért kötelezte a P. Szakszervezetet, "hogy azt a jogerőre emelkedéstől számított 15 napon belül a KELLER Rt.-nél vezetett számla feletti rendelkezési jogot engedje át".
A határozat 4. pontjában a gépek, berendezések, járművek megosztására vonatkozó javaslatot - az időközbeni selejtezések, fizikai érdekmúlások miatt - elutasította.
Az 5. pontban megállapította, hogy az ott felsorolt 11 ingatlan nem tartozik az 1. pont szerint megosztandó ingatlanok közé, ezért azokat a PHDSzSz tulajdonában hagyja.
A határozat 6. pontjában megállapította, hogy a PSz és a MATÁV által javasolt Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) által 1998. február 24-én a PSz részére átutalt 82 960 000 Ft ún. kooperációs megváltás jogcímén kifizetett összeg megosztásáról szóló határozat-hozatalt a bíróság előtt folyamatban lévő per jogerős befejezéséig felfüggeszti. Határozatot a per jogerős elbírálása után hoz.
A felperesek módosított keresetükben a 24/2003/09.17. VIKSZ határozattal módosított 5/2003. (III. 5.) VIKSZ határozat 2., 3. és 5. pontjának megváltoztatását, és e pontokban megjelölt pénzösszeg, postabank-részvény, valamint ingatlanok megosztását kérték a határozat 1. pontjában meghatározott szakszervezetek között. A II-XIII. r. alpereseket mindezek tűrésére kérték kötelezni. Keresetüket arra alapították, hogy az 1991. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Szt.) 7. § (1) és (3) bekezdése alapján valamennyi ágazati szakszervezeti vagyont fel kell osztani az ágazati szakszervezetek között. Utaltak arra, hogy a II. r. alperes a P. Szakszervezetének a jogutódja, amely korábban a SZOT-hoz tartozó ágazati szakszervezet volt, így a Szakszervezeti Szövetség II. r. alperes vagyona is felosztandó ágazati vagyon. Álláspontjuk szerint, miután az 1995. évi üzemi tanácsi választásokon a II. r. alperes nem indult, ágazati szakszervezetei pedig a jelen perrel támadott módosított 5/2003. (III. 5.) VIKSZ határozat 1. pontjában meghatározott arányú eredményt érték el, így ebben az arányban kell felosztani a II. r. alperes 1992. június 12-én kelt elszámolásában felsorolt vagyont.
Az alperesek - a XIII. r. alperes kivételével - a kereset elutasítását kérték.
Az I. r. alperes érdemi ellenkérelmében foglaltak szerint az 1991. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Szt.) 3. §-a az elszámolási kötelezettséget az 1991. január 1-jén meglévő vagyonra állapította meg, ezért az 1990. december 31-ig jogszerűen létrejött szerződések érvényességét a fenti törvényi rendelkezés nem befolyásolta. Ennek megfelelően az 1991. január 1-jét megelőzően jogszerűen szerzett II. r. alperesi vagyon nem tekinthető közös ágazati vagyonnak. Utalt a II. r. alperes alapszabályára is, melynek alapján - álláspontja szerint - a később hatályba lépett 1991. évi XXVIII. törvény 7. § (3) bekezdése értelmében nem kell a vagyont felosztani.
A II. r. alperes érdemi védekezése szerint a II. r. alperes az Szt. hatálya alá tartozik, de nem mint a 2. § (1) bekezdésben meghatározott, a vagyonával elszámolni köteles szakszervezet, hanem mint olyan szakszervezeti szövetség, amely az 5. § (4) bekezdés alapján köteles bejelenteni az elszámolásra kötelezett szakszervezet tagjait. Álláspontja szerint az Szt. 3. §-a szerinti időbeli hatály is kizárja a II. r. alperes vagyonának felosztását. Hivatkozott arra, hogy 1990. március 2. előtt még nem létezett szövetség formában, így rá nem vonatkozik az Szt. 7. § (3) bekezdése. Álláspontjának alátámasztásaként utalt az alapszabályának rendelkezéseire, valamint a Legfelsőbb Bíróság 1/1999. MJE határozatára.
A III-VII., IX. és XI-XII. r. alperesek csatlakoztak az I-II. r. alperesek ellenkérelméhez. Álláspontjuk szerint az a körülmény, hogy a felperesek nem tagjai a II. r. alperesnek, kizárja, hogy a felperesek a közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos igényt előterjesszenek.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megsemmisítette az I. r. alperes 5/2003. (III. 5.) számú határozata 2., 3. és 5. pontját és új határozat hozatalára kötelezte az I. r. alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az I. és II. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felpereseknek 20 000-20 000 Ft perköltséget, s akként rendelkezett, hogy ezt meghaladó költségeiket a felek maguk viselik. Megállapította, hogy a le nem rótt kereseti illetéket az Állam viseli.
Az elsőfokú ítélet ellen az I. és II. r. alperes nyújtott be fellebbezést, melyben az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérték.
Az ítélőtábla ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján, hivatkozással a Pp. 254. § (3) bekezdésére is.
A jogerős elsőfokú ítélet indokolásában foglaltak szerint a bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a II. r. alperes az Szt. személyi hatálya alá tartozik. A II. r. alpereshez 1990-ben került vagyontömeg ágazati vagyonnak minősül, melyre szintén vonatkozik az Szt. rendelkezése, mert e törvény nem tesz különbséget az ágazatban működő egyes szakszervezetek vagyona tekintetében sem időbeni korlát, sem személyi kör alapján. Az Szt.-nek az a meghatározása, hogy az elszámolási kötelezettség az 1991. január 1-jén és a törvény hatálybalépésének napján fennálló vagyoni helyzetre terjed ki, nem jelenti azt, hogy az ezt megelőzően a szakszervezetek rendelkezése folytán az ágazati vagyonból kiemelt, de ágazati szakszervezeti szövetségbe utalt vagyonnal nem kell elszámolni. Az a körülmény, hogy az Szt. nem nevesíti külön a szakszervezeti szövetségbe vitt ágazati vagyont, nem jelenti azt, hogy ez egyben az elszámolás alól kivett vagyon, figyelemmel a gazdasági társaságba bevitt vagyontárgyakra vonatkozó rendelkezésekre is. Nincs jelentősége annak, hogy a II. r. alperes mikor jutott hozzá a vagyonhoz, mert a vagyon ágazati jellegére figyelemmel kell azzal elszámolnia. Az elsőfokú bíróság a nyilvántartási adatok alapján kiemelte, hogy a II. r. alperes ténylegesen 1945. óta működő szakszervezet, de új néven működik. Az alapszabályának rendelkezései a jelen jogvita eldöntésére nem alkalmazhatók, mert az Szt. alapján kell a vagyonmegosztásról dönteni, amely korlátozó feltételt nem határoz meg. Az MSZOSZ által átadott két b.-i ingatlannal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ezek ágazati vagyoni jellege sem vitatható. Mindezek eredményeként azt állapította meg, hogy a II. r. alperes vagyona teljes körűen az Szt. hatálya alá tartozik, ezért az I. r. alperes ezt figyelmen kívül hagyó határozatának támadott rendelkezéseit megsemmisítette.
Az ítélőtábla a fellebbezésben foglaltakra tekintettel ítéletének indokolásában kiemelte, hogy az Szt. preambulumában és általános indokolásában megfogalmazott törvényhozói célkitűzés - melyre az Alkotmánybíróság a 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában is rámutatott - többek között a szakszervezeti vagyon védelme, a munkavállalók szervezkedési és szervezetei működési esélyegyenlőségének biztosítása volt, figyelemmel a korábbi tisztázatlan vagyoni viszonyokra, az újonnan alakuló, vagy kiváló szakszervezetek működéséhez szükséges vagyoni feltételek megvalósítására. Az Szt. 1. §-ában meghatározott személyi hatályt e törvényhozói célkitűzések szerint állapította meg a II. r. alperes vonatkozásában.
Hangsúlyozta továbbá a másodfokú bíróság, hogy a II. r. alperes nyilvántartásba vétele nem az 1989. évi II. törvény (továbbiakban: Etv.) 13. §-a alapján történt és nem új társadalmi szervezetként, hanem - az elsőfokú bíróság által beszerzett iratok alapján - a már korábban 799. sorszám alatt nyilvántartásba vett P. Szakszervezet névváltozásaként. A II. r. alperes saját előadása szerint a korábbi ágazati szakszervezettel jogfolytonosnak tekintette magát, továbbá nem vitatta, hogy az általa előadott "átalakulás" értelmében a vagyon nála maradt. Mindezek kiemelésével az Szt.-ben megfogalmazott törvényhozói célkitűzés és az elsőfokú bíróság által helytállóan hivatkozott AB határozatban foglalt jogértelmezés figyelembevételével a II. r. alperes az Szt. 1. §-ában megfogalmazott szakszervezeti típusú szervezetnek, vagyis szakszervezetnek tekintendő, amelyre az Szt. hatálya egyértelműen kiterjed. Ellenkező jogértelmezés esetén csorbát szenvedne a korábban ismertetett jogalkotói célkitűzés, lehetőség nyílna a jogszabály kijátszására. E jogértelmezés szempontjából önmagában annak nincs jelentősége, hogy az Szt. mindkét érdekvédelmi típusú szervezeti formára külön-külön is tartalmaz rendelkezéseket.
Az Szt. 3. §-a értelmében az elszámolási kötelezettség az 1991. január 1. napján és az Szt. hatálybalépésének napján fennálló vagyoni helyzetre terjed ki, a törvény 1. számú mellékletében meghatározott módon. Ebből az következik, hogy kizárólag ebben az időben fennálló vagyoni helyzetet, a meglévő, a 2. § (2) bekezdésében meghatározott vagyont kell figyelembe venni a vagyon megosztása során. Az Szt. ugyanakkor nem tesz különbséget a tekintetben, hogy a fenti időpontban meglévő vagyon hogyan került az elszámolásra kötelezett szakszervezethez. Így kizárólag az elszámolásra kötelezett szakszervezetnek az Szt. 3. §-ában meghatározott időpontban fennálló vagyona az irányadó, annak megszerzési körülményei, módja nem. Azok a tények nem voltak vitatottak, hogy az Szt.-ben meghatározott időpontban a II. r. alperes vagyonába tartoztak a per során nevesített vagyontárgyak, így a SZOT által jutatott b.-i ingatlanok is. A II. r. alperesnek a törvényben meghatározott időpontban fennállott vagyona adja az elszámolás és a vagyonmegosztás alapját. A szakszervezetek közötti megállapodás pedig csak az Szt. 7. § (3) és (4) bekezdése alapján lehetséges. Ilyen megállapodás nem jött létre, ezért nyílt meg az I. r. alperes döntési joga [Szt. 7. § (4) bekezdés]. Hangsúlyozta, hogy a bíróság döntésével nem az MSZOSZ és a II. r. alperes közötti korábbi szerződések felülvizsgálatát végezte el, mint erre az I. r. alperes tévesen hivatkozott. Másrészt a II. r. alperes alapszabálya, annak a vagyon kiadására vonatkozó rendelkezései a törvényi rendelkezéssel szemben nem érvényesülhetnek, mint arra az elsőfokú bíróság is helytállóan utalt.
A jogerős másodfokú ítélet ellen az I-VII., IX., XI-XII. r. alperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Kérték a jogerős ítélet megváltoztatását és felperes keresetének elutasítását, a VIKSZ határozatának helybenhagyását. Elvi jelentőségű jogkérdésként jelölték meg, hogy az 1991. évi XXVIII. törvény (Szt.) 1. §-ában meghatározott személyi hatály alapján a szakszervezeti szövetségek olyan szervezetek-e, amelyek vagyonát az Szt. alapján fel kell osztani, vagy a hivatkozott személyi hatály alapján ez a kötelezettség csak a szakszervezeteket terheli. A jogszabálysértést abban jelölték meg, hogy az Szt. 1. § és az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv. (továbbiakban: Etv.) 3. § (3) bekezdésének egybevetéséből az állapítható meg, hogy az Szt. 2. § (1) bekezdése alapján elszámolásra kötelezett "szakszervezetek" jogi kategóriájába a szakszervezeti szövetségek már nem tartoznak bele, mivel nekik nem magánszemély tagjaik vannak. Ekképpen az Szt. személyi hatálya csak annyiban vonatkozik a II. r. alperesre, hogy az 5. § (4) bekezdése alapján be kellett jelentenie az elszámolás alá tartozó tagszervezeteit. Mindkét-fokú bíróság tévedett, amikor a II. r. alperes vagyonát az Szt. 7. § (3) bekezdése alapján felosztandónak vélte. Az a körülmény, hogy a II. r. alperes a hivatkozott 5. § (4) bekezdésnek a törvénybe iktatása előtt teljes körűen bejelentette vagyonát az ÁSZ-nek, még nem jelenti azt, hogy akkor azt fel is kellene osztani egy más jogi kategóriára vonatkozó törvényhely értelmében.
Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet 5. oldalának utolsó mondatrésze "az újonnan alakuló, vagy kiváló szakszervezetek működéséhez szükséges vagyoni feltételek megvalósítása" sem a preambulumban, sem a törvény általános indokolásában, sem a hivatkozott AB döntésben nem található. Ekként ugyanolyan önkényes jogértelmezésnek a törvényből nem következő beleértésnek minősül, mint az, hogy a II. r. alperes alapszabályában foglalt célkitűzései alapján őt a bíróság az elszámolásra kötelezett szakszervezetekkel veszi azonos megítélés alá.
Az alperesek álláspontja szerint nem létezik olyan kategória, hogy "szakszervezeti típusú szervezet", hanem csak szakszervezet, vagy szakszervezeti szövetség létezik mind az Szt., mind az Etv. alapján. A két szervezettípus közötti lényegi különbségeket pedig egyértelműen meghatározza egyrészt az Etv. 3. § (3) bekezdése, miszerint pártnak és szakszervezetnek csak magánszemély tagjai lehetnek, másrészt az Szt. 1. §-a, amikor konkrétan megadja, hogy a személyi hatálya kifejezetten a szakszervezetekre vonatkozik. Ezt erősíti meg az Szt. 5. §-ának (4) bekezdése, ami a fentiekhez képest meghatározza a szakszervezeti szövetségek kötelezettségeként azt, hogy az elszámolás alá tartozó tagszervezeteiket jelentsék be az ÁSZ-nek. E körben korábbi jogi éveiket fenntartva azt a felülvizsgálati kérelmükben is megismételték. Álláspontjuk szerint tévedett a másodfokú bíróság akkor is, amikor azért nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a II. r. alperes nem indulhatott az üzemi tanácsi választásokon, mert erre tagszervezeteinek joga volt. A felülvizsgálati kérelmet előterjesztők érvelése szerint a II. r. alperes a tagszervezeteitől elkülönülő önálló jogi személy, amelynek vagyonára semmiféle kihatással nem lehet a tagjai által elért választási eredmény. Hivatkoztak arra, hogy a jogerős ítélet ellentétben áll az 1/1999. MJE számú döntéssel is. Másrészt állították, hogy a peres felek részvételével zajlott, a jelen pert megelőző bírósági eljárásban a Legfelsőbb Bíróság már "instruálta" jelen per I. r. alperesét, hogy milyen szempontok szerint hozza meg egyszer már hatályon kívül helyezett határozatát, s az I. r. alperes ennek megfelelően döntött.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Korábbi jogi álláspontjukat fenntartották.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A szakszervezeti vagyon védelméről, a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről szóló 1991. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Szt.) 1. §-a értelmében e törvény hatálya kiterjed az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján nyilvántartásba vett valamennyi munkavállalói érdek-képviseleti szervezetre (a továbbiakban: szakszervezet). A felülvizsgálati kérelem alapján eldöntendő jogkérdés az volt, hogy a II. r. alperes olyan, az 1989. évi II. törvény alapján nyilvántartásba vett munkavállalói érdek-képviseleti szervezetnek minősül-e, amelyre kiterjed az Szt. hatálya.
Az Szt. 1. §-ában foglalt személyi hatállyal kapcsolatban az Alkotmánybíróság a 26/1992. (IV. 30.) AB határozat IV/1. pontjában rámutatott arra, hogy az 1. §-ban írt rendelkezés nem egyértelmű, mert önmagában ennek alapján nem állapítható meg minden kétséget kizáróan az a személyi kör, amelyre a törvény rendelkezései vonatkoznak. E törvényi rendelkezés bizonytalansága azonban a törvény alkalmazása során feloldható. Az bizonyosan megállapítható, hogy a törvény személyi hatálya a szakszervezeti típusú, azaz fő feladataikat tekintve érdek-képviseleti jellegű szervezetekre vonatkozik. Az érdek-képviseleti társadalmi alakzatoknak ezt a jellegét pedig kétség esetén az elszámolási kötelezettség címzettjének, az Állami Számvevőszéknek kell bizonyítania.
Az Alkotmánybíróság ismertetett megállapítását is szem előtt tartva mindkét-fokú bíróság helytállóan vizsgálta és állapította meg a jogerős ítéletben azt, hogy a II. r. alperes szakszervezeti szövetséget az 1989. évi II. törvény alapján, mint munkavállalói érdek-képviseleti szervezetet vették nyilvántartásba a társadalmi szervezetek nyilvántartásában, s szakszervezeti típusú érdek-képviseleti jellegű szervezetnek minősül, ezért rá az Szt. hatálya kiterjed.
A II. r. alperes 1991. és 1992. években maga is az Szt. 1. §-ának hatálya alá tartozóként tett vagyonbevallást, melyet az Állami Számvevőszék elfogadott. Fel sem merült, hogy a II. r. alperes érdek-képviseleti szakszervezeti jellegét az Állami Számvevőszéknek kellett volna bizonyítania. Azt, hogy a II. r. alperes vagyona is megosztandó ágazati vagyon, a II. r. alperes 1996-ig maga sem vitatta. Csak ezt követően, a felperesekkel szemben felszínre került érdekellentéte miatt kezdte vitatni a nála lévő vagyon - megosztás alá eső - ágazati vagyoni jellegét.
A felülvizsgálati bíróság egyetért a jogerős másodfokú ítéletnek azzal a megállapításával, hogy ellenkező - a felülvizsgálati kérelemben foglalt - jogértelmezés esetén sérelmet szenvedne a jogalkotói célkitűzés: a volt szakszervezeti vagyon lehetséges teljes felmérése, annak későbbi tényleges elosztása érdekében.
Tévesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a jogerős ítélet önkényesen értelmezi az Alkotmánybíróság határozatát. Az Alkotmánybíróság 26/1992. (IV. 30.) AB határozata III/2. pont 2. bekezdésében azt hangsúlyozta, hogy az Szt. a múlt rendszerben különböző - és ma már többnyire megállapíthatatlan és ellenőrizhetetlen - forrásokból származott, heterogén összetételű és jogi természetét tekintve számos változáson keresztülment, volt szakszervezeti vagyonnak - az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében megkívánt esélyegyenlőség szem előtt tartásával való - újrafelosztását kívánja biztosítani. A jogerős másodfokú ítélet az 5. oldal utolsó mondatában ezzel összhangban értelmezte az Szt. törvényhozói célját akként, hogy az újonnan alakuló, vagy kiváló szakszervezetek működéséhez szükséges vagyoni feltételeket kívánta megvalósítani.
Tévesen hivatkoztak a felülvizsgálati kérelmet benyújtók arra is, hogy a jogerős ítélet az 1/1999. MJE határozattal ellentétes. A jogegységi határozat érintett rendelkezése szerint a munkáltatónál történő üzemi tanácsi választásnál a munkáltatóval munkaviszonyban álló taggal rendelkező szakszervezet állíthat jelöltet a megjelölt tagjai közül. Ilyen jogosítvány - az előfeltételek hiányában - a szakszervezeti szövetséget nem illeti meg.
Az ismertetett rendelkezéssel ellentétes megállapítást a jogerős ítélet nem tartalmaz. Csupán okszerűen arra mutatott rá, hogy a II. r. alperes, mint szakszervezeti szövetség, önállóan nem indulhatott az üzemi tanácsi választásokon. A szövetség tagszervezeti azonban ettől nem voltak elzárva, ezért ennek eredményét kellett figyelembe venni, amelyet tényszerűen maga a II. r. alperes sem tett vitássá.
Egyebekben a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben kifejtetekkel mindenben egyetért.
A felülvizsgálati kérelem benyújtói alaptalanul hivatkoztak arra is, hogy a korábbi ítéletben a Legfelsőbb Bíróság már "instruálta" a jelen per I. r. alperesét - a VIKSZ-et -, hogy milyen szempontok szerint hozza meg határozatát, és a meghozott határozat ennek megfelel. A korábbi VIKSZ határozatot éppen azért helyezte hatályon kívül a bíróság, mert érdemi felülbírálatra alkalmatlan volt. A VIKSZ keresettel támadott korábbi határozata nem állapította meg a jogosult szakszervezeteket, a megosztás alá eső vagyont és a vagyonmegosztás módját sem. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Gfv. X. 31.412/2002/7. számú ítéletében a jogerős ítélet indokolásából mellőzte az 1991. évi XXVIII. törvény hatályával kapcsolatos, a II. r. alperesre vonatkozó okfejtést azzal az indokkal, hogy a bíróság majd csak akkor vizsgálhatja ezt a kérdést, ha az I. r. alperes - VIKSZ - az új eljárás során törvényi kötelezettségének eleget téve határoz ebben a kérdésben és azt az erre jogosult szakszervezet megtámadja a bíróság előtt. Az Szt. személyi hatálya bíróság általi vizsgálatának ez a feltétele valósult meg jelen per megindításával.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabálysértés nem áll fenn, ezért a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.317/2004. sz.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.