adozona.hu
BH 2006.3.91
BH 2006.3.91
I. Az ellenőrzött részvénytársaságnak azok a részvényesei is kérhetik - a többségi, illetve közvetlen irányítást biztosító befolyásnak a cégjegyzékbe történő bejegyzését követő közzétételtől számított 60 napon belül - az uralkodó tagtól részvényeik megvásárlását, akik a részvényeiket a befolyásszerzés, illetve annak közzétételét követően szerezték [1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 288. §, 295. § (1) bek.]. II. A 60 napos törvényi határidő kezdetének abból a szempontból van garanciális jelentősége, hogy a kisrészv
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperesek többször módosított keresete alapján a felperesek és a Magyar Állam alperes között a perbe hozott - fizikai úton előállított - a Postabank Rt. által kibocsátott részvényekre 106,215%-os árfolyamon adásvételi szerződéseket hozott létre és kötelezte az alperest arra, hogy a Postabank részvények általa összegszerűen megállapított vételárát, valamint annak 1998. november 23-ától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát és a perköltségeket fizesse meg ...
BH 2006.3.91 I. Az ellenőrzött részvénytársaságnak azok a részvényesei is kérhetik - a többségi, illetve közvetlen irányítást biztosító befolyásnak a cégjegyzékbe történő bejegyzését követő közzétételtől számított 60 napon belül - az uralkodó tagtól részvényeik megvásárlását, akik a részvényeiket a befolyásszerzés, illetve annak közzétételét követően szerezték [1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 288. §, 295. § (1) bek.].
II. A 60 napos törvényi határidő kezdetének abból a szempontból van garanciális jelentősége, hogy a kisrészvényes joga a vétel követelésére mikor szűnik meg - Ezért a határidő megnyílta előtti igénybejelentés nem jár a jog elvesztésével, az ajánlat az uralkodó taggal szemben a törvényi határidő megnyíltával válik hatályossá [1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 295. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperesek többször módosított keresete alapján a felperesek és a Magyar Állam alperes között a perbe hozott - fizikai úton előállított - a Postabank Rt. által kibocsátott részvényekre 106,215%-os árfolyamon adásvételi szerződéseket hozott létre és kötelezte az alperest arra, hogy a Postabank részvények általa összegszerűen megállapított vételárát, valamint annak 1998. november 23-ától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát és a perköltségeket fizesse meg a felperesnek. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az 1998. évi XXXIX. törvény hatálybalépése időpontjában - 1998. július 23-án - az alperes jogutódlás folytán a Postabank és Takarékpénztár Rt.-ben 50%-ot meghaladó részesedést szerzett, ezért az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 295. §-ának (1) bekezdése szerint az alperest a felperesekkel szemben vételi kötelezettség terhelte a Postabank Rt. által kibocsátott és a felperesek tulajdonában álló részvények tekintetében a többségi irányítást biztosító befolyás megszerzésének időpontjában fennálló forgalmi értéken meghatározott vételáron.A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán hozott részítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy a II. r., III. r., IV. r., V. r., VI. r., VII. r., VIII. r., IX. r., XI. r., XII. r., XIII. r., XIV. r., XV. r., XIX. r., XX. r., XXIII. r., XXIV. r., XXVI. r., XXVII. r., XXVIII. r., XXIX. r., XXX. r., XXXI. r., XXXII. r., XXXIII. r., XXXIV. r., XXXVI. r., XXXVII. r., XXXVIII. r., XXXIX. r., XL. r., XLI. r., XLII. r., XLIII. r., XLIV. r., XLVI. r., XLVIII. r., XLIX. r., L. r., LI. r., LV. r., LVII. r., LIX. r., LX. r., LXI. r., LXII. r., LXIII. r., LXIV. r., LXV. r., LXVI. r., LXVII. r., LXX. r., LXXI. r., LXXII. r., LXXIII. r., LXXV. r., LXXVI. r., LXXVII. r., LXXIX. r., LXXX, r., LXXXI. r., LXXXII. r., LXXXIII. r., LXXXIV. r., LXXXV. r., LXXXVII. r., LXXXVIII. r., XC. r., CXI. r., XCII. r., XCIII. r., XCIV. r., XCV. r., CXVI. r., XCVII. r., CXVIII. r., C. r., CI. r., CII. r., CIII. r., CIV. r., CV. r., CVI. r., CVIII. r., CIX. r., CX. r., CXII. r., CXIII. r., CXIV. r., CXVI. r., CXVIII. r., CXXI. r., CXXII. r., CXXV. r., CXXVI. r., CXXVII. r., CXXIX. r., CXXX. r., CXXXV. r., CXXXVII. r., CXXXVIII. r., CXXXIX. r., CXL. r. és a CXLII. r. felperesek tulajdonában álló - az ítéletben írt darabszámú - dematerializált ERSTE Bank Hungary részvényt - mely megfelel 5 Ft, korábban a kibocsátáskor 10 000 Ft névértékű Postabank részvénynek, 106,215 ezrelék árfolyam alapulvételével meghatározott vételárért - 15 napon belül vásárolja meg, és ugyanezen idő alatt fizesse meg a vételárnak 1998. november 23-ától a kifizetés napjáig járó törvényes késedelmi kamatát.
Kimondta, hogy ezzel egyidejűleg valamennyi felperes köteles az ítéletben írt számú dematerializált ERSTE Bank részvényt a törvényes követelmények betartásával az alperesre átruházni. Az alperest a fenti felperesek első- másodfokú együttes perköltségének megfizetésére is kötelezte.
A X., XXI., XXII., XXV., XXXV., XLV., XLVII., LII., LIV., LVI., LXVIII., LXIX., LXXIV., LXXVIII., LXXXIX., XCIX., CXI., CXV., CXVII., CXIX., CXX., CXXIII., CXXIV., CXXVIII., CXXXII., CXXXIII., CXXXIV., CXXXVI., CXLIII., CXLIV., CXLV. és CXLVI. r. felperesek teljes keresetét, míg a XLVI. r. felperes keresetét 50 db részvény tekintetében elutasította.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezésében felhozott további eljárási szabálysértést nem találta olyan súlyúnak, amely az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú eljárás megismétlését tette volna szükségessé. Nem találta jogsértőnek az elsőfokú bíróság azon döntését, hogy az alperessel szemben a keresetüktől elálló, majd e nyilatkozatukat visszavonó felperesek vonatkozásában az alperes nyilatkozatának bevárása nélkül folytatta az eljárást. Jogi álláspontja szerint a felpereseknek az elállási nyilatkozathoz való kötöttsége nem állt be, ezért nem volt akadálya az eljárás folytatásának.
A jogvita érdemét tekintve részben találta alaposnak az alperes fellebbezését. Megállapította, hogy az 1998. július 23-án hatályba lépett 1998. évi XXXIX. tv. rendelkezése értelmében az Egészségbiztosítási és Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatok vagyona, - közöttük meghatározott számú Postabank részvény - a törvény erejénél fogva a Magyar Állam tulajdonába került. E tulajdonszerzéssel 1998. július 23-án az állam a Postabank Rt.-ben az 1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 290. §-a szerinti többségi irányítást biztosító befolyást szerzett. A Gt. 295. §-ának (1) bekezdése szerint a többségi, illetve közvetlen irányítást biztosító befolyásnak a cégjegyzékbe történt bejegyzését követő közzétételtől számított 60 napon belül - ha az ellenőrzött társaság részvénytársaság - bármely részvényes kérheti, hogy részvényeit az uralkodó tag forgalmi értéken vásárolja meg. A felperesek tehát a Gt.-ben írt feltételek mellett jogot szereztek az alperessel szemben a részvényeik megvásárlására.
Nem fogadta el az alperes arra történő hivatkozását, hogy a Magyar Állam a Postabank Rt.-ben már 1998. június 16-át, a Gt. hatálybalépését megelőzően többségi irányítást biztosító befolyással rendelkezett, és a vonatkozásban sem, hogy azok a részvényesek, akik a befolyásszerzés Cégközlönyben való közzétételét - 1999. február 18-át - megelőzően kérték az alperestől a részvényeik megvásárlását - az idő előtti kérelemre tekintettel - azok megvásárlására jogszerű igényt nem támaszthatnak. Megítélése szerint az ilyen ajánlatkérés joghatálya a Gt. 295. §-ának (1) bekezdésében írt határidőben, a perbeli esetben 1999. február 18-a és április 19-e között állt be.
A részvények befolyás-szerzéskori forgalmi értékét a kibocsátáskori névérték 106,215%-ában állapította meg. A vételár megállapításánál az elsőfokú eljárásban már rendelkezésre álló szakértői véleményt, a már jogerőssé vált ítéletek megállapításait és az OTC piaci értéket vette alapul. Az alperes hivatkozása ellenére figyelmen kívül hagyta az MFB Rt. 95%-os árfolyamon végzett részvényvásárlásait. Megállapította, hogy azon felperesek vonatkozásában, akik a Magyar Állam befolyásszerzésekor 1998. július 23-án a Postabank Rt. részvényesei voltak, és 1999. április 19-éig az alpereshez nyújtották be a részvényeik megvásárlása iránti kérelmüket, az elsőfokú bíróság helytállóan és jogszerűen hozta létre a részvény adásvételi szerződéseket. Azok a felperesek viszont, akik a Postabank és Takarékpénztár Rt.-hez vagy az ÁPV Rt.-hez nyújtották be a kérelmüket, egyéb feltételek megléte esetén is csak akkor tarthattak igényt a részvényeik megvásárlására, ha bizonyították, hogy a kérelmük 1999. április 19-éig az alpereshez megérkezett. Azok a részvénytulajdonosok, akik részvényeinek megvásárlására az alperest kötelezte, a másodfokú bíróság álláspontja szerint megfeleltek mindazon feltételeknek, amelyek megléte esetén az alperest vételi kötelezettség terhelte. A XLII. és XLVI. r. felperesek a vételre felajánlott részvényeik egy részét - nevezetesen a XLII. r. felperes 30 db-ot, a XLVI. r. felperes 50 db-ot az alperesi befolyásszerzést követően vásároltak, ezért azokat az alperes nem volt köteles megvásárolni.
A késedelmi kamat kezdő időpontját az elsőfokú bíróság döntésével egyezően 1998. november 23-ában határozta meg. Az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkezéseit - amennyiben az alperest a másodfokú bíróság maga is marasztalta - annyiban módosította, hogy a felperesek és az alperes egyidejű teljesítését rendelte el, továbbá figyelembe vette, hogy időközben a Postabank részvények helyébe beolvadás folytán 1:7 arányban ERSTE Bank részvények léptek.
A jogerős ítélet ellen a XLVI., a X., XXI., XXII., XXV., XXXV., XLV., XLVII., LII., LIV., LVI., LXVIII., LXIX., LXXIV., LXXVIII., LXXXIX., XCIX., CXI., CXV., CXVII., CXIX., CXX., CXXIII., CXXIV., CXXVIII., CXXXII., CXXXIII., CXXXIV., CXXXVI., CXLIII., CXLIV., CXLV. és CXLVI. r. felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. A XLVI. r. felperes további 50 db, a további felperesek pedig a keresetükben előterjesztett darabszámú Postabank részvény (helyette ERSTE Bank részvény) tekintetében kérték az adásvételi szerződés létrehozását.
A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Ptk. 2. §-ának (2) bekezdésében, a 4. §-ának (4) bekezdésében, a 94. §-ának (2) bekezdésében, a 117. §-ában, 118. §-ában, 206. §-ának (1) bekezdésében, 210. §-ának (1) bekezdésében, 200. §-ában, 212. §-ának (1) bekezdésében, a 214. §-ának (1) bekezdésében, a 236. §-ában, valamint a 338/B-C-D. §-aiban foglaltak megsértésében jelölték meg. Előadták, hogy a másodfokú bíróság jogsértéssel utasította el azon felperesek keresetét, akik az alperesi befolyásszerzés időpontját követően jutottak a Postabank részvények tulajdonába. Jogi álláspontjuk szerint a többségi befolyás megszerzését követően részvényessé váló befektetőket is megillette a Gt. 295. §-ának (1) bekezdésében írt kisebbségvédelem, ezért mindazok, akik a vételre történő felajánlásra nyitva álló, a Gt. 295. §-ának (1) bekezdésében írt 60 napos határidő lejárta előtt szereztek részvénytulajdont, kérhetik az uralkodó tagtól a részvényeik megvásárlását.
Vitatták, hogy csak azok a részvényesek tarthatnak igényt a részvények megvásárlására, akik az ez irányú kérelmüket közvetlenül az alpereshez nyújtották be, valamint azok, akik igazolják, hogy a más szervnél - így a Postabank Rt.-nél, illetőleg az ÁPV Rt.-nél, valamint a Postabank Értékpapír Forgalmazási és Befektetési Rt.-nél - benyújtott kérelmük a határidő lejárta előtt az alpereshez megérkezett. Álláspontjuk szerint annak a részvényesnek, aki az alperes megbízottja által teljes bizonyító erejű magánokiratként kiállított igazolással, illetve a megbízott által tett vételi ajánlattal bizonyítja, hogy a vételre történő felhívást az alperes felé megtette, az ajánlatát akkor is hatályosnak kell tekinteni, ha a kérelmet nem közvetlenül az alpereshez intézte.
Ha az alperes bármely felperes részére vételi ajánlatot tett, utóbb e felperes nem köteles bizonyítani sem azt, hogy az alperesnek ajánlatot tett, sem azt, hogy az határidőben megérkezett az alpereshez. Ez esetben az alperest terheli annak bizonyítása, hogy a vételi ajánlatot felhívás nélkül, vagy határidőn túli felhívás alapján tette. Vételi ajánlat esetén, ha a szerződés a vételár elfogadhatatlansága miatt nem jött létre, utóbb a bíróság egyébként sem utasíthatta el a keresetet, csupán a vételár meghatározására szorítkozhatott.
Hivatkoztak arra, hogy ha a cégbírósági közzétételre nem valós adatok alapján kerül sor, a 60 napos határidő eltelte után benyújtott, a vételre vonatkozó felhívásokat nem lehet elkésettnek tekinteni akkor sem, ha azokra az alperes nem tett vételi ajánlatot.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet változtassa meg és "hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot". Másodlagosan mindkét fokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozhat hozatalára történő utasítását kérte.
A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértésként a Pp. 157. és 160. §-ának, a 182. §-ának, a Gt. 295. §-a (1) bekezdésének, a Ptké. 3. § és 4. §-ának, a Ptk. 212. és 214. §-ának, végül pedig az 1991. évi LXXXIV. törvény, valamint az 1992. évi XXXVIII. törvény rendelkezéseinek a megsértését jelölte meg. Előadta, hogy az 1999. november 9-én előterjesztett keresetmódosításkor 70 felperes elállt a keresetétől és kérte a közöttük, valamint az alperes között folyamatban lévő per megszüntetését. Az elállást tartalmazó iratot az alperesnek kézbesítette, de felhívás hiányában erre nyilatkozatot nem tett. Az 1999. december 21-én tartott tárgyaláson az elállási nyilatkozatukat visszavonták, ennek alapján az elsőfokú bíróság folytatta a tárgyalást, holott csak akkor lehetett volna folytatni nevezett felperesek vonatkozásában a tárgyalást, ha az alperes az elálláshoz nem járul hozzá. Tekintve, hogy az alperessel az elállási nyilatkozat közlésre került, a felperesek a nyilatkozatukat joghatályosan nem vonhatták vissza.
A kereset összegszerűsége tekintetében előadta, hogy a Pp. 182. §-ának megsértésével hoztak döntést a bíróságok. Szakértői bizonyítás nélkül a részvények vételára meghatározásának alapjául szolgáló OTC piaci értéket meghatározni nem lehetett. A másodfokú eljárásban kérte szakértői bizonyítás elrendelését, a másodfokú bíróság azonban mellőzte a szakvélemény beszerzését.
Előadta, hogy a Gt. 295. §-ának (1) bekezdésében, a Ptké. 3-4. §-ában, a Ptk. 212. és 214. §-ában foglaltak megsértésével, valamint az 1991. évi LXXXIV. törvény és az 1992. évi XXXVIII. törvény téves értelmezésével jutott a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok vagyona csak 1998. július 23-ától képezett állami tulajdont, ennélfogva az alperes konszernjogi felelősségének fennállása tekintetében is megalapozatlan döntést hozott. A kereset jogalapja tekintetében tévedett a másodfokú bíróság, amikor az 1998. évi XXXIX. törvénynek állami tulajdont keletkeztető hatást tulajdonított. Az 1991. évi LXXXIV. törvény 9. §-ának (1) bekezdése - összhangban az Államháztartásról szóló törvény 85/A. §-ával - azt támasztja alá, hogy vagyonnal nem a Tb Önkormányzatok, hanem a Tb Alapok rendelkeztek, azok felett az önkormányzatoknak kezelői jogosultsága volt. A kezelői jog azonban csak meghatározott keretek között tette lehetővé a vagyonnal való gazdálkodást, ami nem jelent teljes önállóságot abban az értelemben sem, hogy e gazdálkodás fölötti kontrol több szervet is megilletett. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárától származó bejegyzési kérelem nem releváns, mivel a benyújtására nem volt kompetenciája. Az 1998. évi XXXIX. törvény az egészségügyi minisztert hatalmazta fel a tulajdonnal kapcsolatos rendelkezésekre.
A Gt. 220. §-ának (1) bekezdése szerint a részvényes a jogai gyakorlására a részvény birtokában - névre szóló részvény esetén a részvénykönyvbe való bejegyzés után - jogosult. Az ilyen részvény tulajdonjoga forgatással szállhat át az új tulajdonosra. A perbeli részvények forgatására 1998. július 23-án nem került sor.
Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság fenntartja a korábbi jogi álláspontját, miszerint a perbe hozott részvények az 1998. évi XXXIX. törvény hatálybalépésével átszálltak az alperesre, az esetben a per érdemében a következőket adta elő: az eljárt bíróságok jogsértéssel hagyták figyelmen kívül, hogy a XCII. r. felperes esetében a részvényeket a túlélő házastárs haszonélvezeti joga terhelte. A haszonélvezeti jog jogosultjának perben állása nélkül a jogvita nem volt eldönthető.
Jogsértéssel hozta létre a szerződést azon felperesek és az alperes között, akik nem a Gt. 295. §-ának (1) bekezdésében írt határidő - 1999. február 18-a és április 19-e között -, hanem azt megelőzően nyújtották be a vételi ajánlatukat az alpereshez. A XV., XXIV., XLII., LIX., LXIV., LXVII., LXXII., CI., CX., CXIII., CXVIII., CXXI. r. felperesek a részvényeik megvásárlását 1999. február 18-át megelőzően kérték, ezért közöttük és az alperes között a szerződés létrehozásának nem volt helye.
Sérelmezte a késedelmi kamat kezdő időpontjának valamennyi felperes esetében 1998. november 23-ában történt megállapítását. A Ptk. 214. §-ának (1) bekezdése szerint az írásban tett nyilatkozat hatályosságához szükséges, hogy az a másik félhez megérkezzék. Az alperes részére a vételi ajánlat megtételére nyitva álló 30 napos határidő a részvényestől származó felhívás megérkezésével veszi kezdetét. A részvényest késedelmi kamat ezért a legkorábban a felajánlástól számított 30 nap után illeti meg. Ehhez képest megjelölte, hogy a felperesek közül ki, milyen időponttól lenne jogosult késedelmi kamat felszámítására. Álláspontja szerint az ezt megelőző időre legfeljebb kártérítési igénnyel élhetett volna, kártérítési igényt azonban vele szemben a felperesek nem támasztottak.
A X. r., XXI. r., XXII. r., XXV. r., XLV. r., XLVI. r., XLVII. r., LXIX. r., LXXIV. r., LXXVIII. r., LXXXIX. r., CXXXVI. r., és a CXLVI. r. felperesek felülvizsgálati kérelme alapos.
A mindkét peres félnek az alperest a XXXV. r., LII. r., LIV. r., LXVIII. r., CXV. r., CXXIII. r., CXXIV. r., CXXVIII. r. felperesek javára marasztaló rendelkezése elleni felülvizsgálati kérelme pedig annyiban alapos, hogy ezen felperesek vonatkozásában a jogerős ítélet érdemben nem volt felülbírálható. Egyebekben mind a felperesek, mind pedig az alperes felülvizsgálati kérelme alap-talan.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése szerint jogerős ítélet felülvizsgálatát akkor lehet kérni, ha az az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő.
Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy a Tb Önkormányzatok vagyonába tartozó részvények 1998. július 23-át megelőzően is már állami tulajdonban voltak. A másodfokú bíróság ebben a körben helyesen hívta fel az irányadó jogszabályokat, így az 1998. évi XXXIX. törvény rendelkezéseit. Az Alkotmánybíróság az 50/1998. (XI. 27.) AB határozatában kifejtette, hogy az elkülönült biztosítási Alapok szerint szerveződött Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat és Egészségbiztosítási Önkormányzat a társadalombiztosítás irányítását és a biztosítási Alapokhoz tartozó vagyonnal való gazdálkodást volt hivatott biztosítani, őket az állam e vagyonnal, meghatározott feladat ellátása érdekében ruházta fel. A Társadalombiztosítási Önkormányzatok a sajátos céllal tulajdonukba került vagyont az általuk kezelt társadalombiztosítási Alapok működtetésére fordíthatták. A biztosítási Önkormányzatok tulajdonosi minőségén nem változtat az a tény, hogy az "államszervezet részeként" állami feladatot teljesítettek. Akkor és azért került a társadalombiztosítási Alapokhoz tartozó és a biztosítási Önkormányzatok vagyona állami tulajdonba, amikor azt a célt, amelynek megvalósítására az állam az önkormányzatot vagyonnal látta el megszüntette. A perbe hozott részvények nyomdai úton előállított névre szóló részvények voltak, amelyek jogos birtokosként a biztosítási Önkormányzatokat legitimálták, ezért a Ptk. 338/C. §-a (1) bekezdésének b/I. pontja szerint az értékpapírból eredő valamennyi jogosultság ezen önkormányzatokat illette meg. Amennyiben az állam, mint tulajdonos nevére szóltak volna, úgy nem lett volna szükség az alperes által is állított forgatására, sőt be sem kellett volna jelenteni, hogy az állam többségi irányítást biztosító befolyást szerzett. Ezzel szemben a Magyar Állam képviseletében eljáró pénzügyminiszter - a Cégközlöny 1998. december 31-ei számában - közzétette, hogy 1998. november 27-ével az állam többségi irányítást biztosító befolyást szerzett, ennek mértékét 69,79%-ban jelölte meg. A befolyásszerzés időpontjaként megjelölt november 27-e megegyezik az idézett alkotmánybírósági határozat dátumával és a befolyásszerzést az önkormányzati vagyonban lévő részvények megszerzése emelte többségi irányítású befolyássá. Jogsértés nélkül állapították meg ezért az eljárt bíróságok, hogy a biztosítási Önkormányzatok tulajdonában álló névre szóló Postabank részvények az 1998. évi XXXIX. törvény hatálybalépésével - 1998. július 23-ával - a jogszabály erejénél fogva szálltak át a biztosítási Önkormányzatokról a Magyar Államra.
Az alperesi állásponttal ellentétben nincs annak jogi jelentősége, hogy e részvényeknek az állam javára történő forgatására mikor került sor. A Gt. 180. §-ának (3) bekezdése értelmében a nyomdai úton előállított névre szóló részvény csak annak átruházása esetén száll át forgatással az új tulajdonosra. A perbeli esetben azonban a részvények tulajdonjoga nem átruházással, hanem a jogszabály erejénél fogva szállt át a Magyar Államra. A forgatás feltüntetésére ilyen esetben csak azért van szükség, mert a forgatás legitimálja az új tulajdonost, valamint a forgatás teszi lehetővé azt, hogy az új részvényes a részvényesi jogait gyakorolni tudja.
Nem követtek el eljárási szabálysértést az eljárt bíróságok az elállási nyilatkozathoz való kötöttség, illetve annak jogkövetkezményei tekintetében. A Pp. 157. §-ának e) pontja szerint a bíróság a pert megszünteti, ha a felperes a keresetétől elállott, amennyiben annak a Pp. 160. §-ában foglalt feltételei fennállnak. A Pp. 160. §-ának (1) bekezdése azonban különbséget tesz a per érdemi tárgyalása előtti és az azt követő elállás között. Amennyiben a felperes az alperes perbebocsátkozását megelőzően áll el a keresetétől, az alperesnek az elálláshoz való hozzájárulására szükség nincsen, a bíróság a tárgyalást nem folytathatja, a pert meg kell szüntetnie. A felperes nem vonhatja vissza az eljárásjogi nyilatkozatát, ha azt az alperessel már közölték. Az érdemi tárgyalás megkezdése után azonban a felperes a keresetétől csak akkor állhat el, tehát csak akkor megengedett az elállás, ha ahhoz az alperes hozzájárul. Ez utóbbi esetben tehát az elálló nyilatkozat hatálya az alperes nyilatkozatától függ. Az alperes hozzájáruló nyilatkozata hiányában a bíróság köteles folytatni a tárgyalást. Minthogy az alperes hozzájáruló nyilatkozata nélkül nem megengedett az elállás, ezért az elállási nyilatkozat mindaddig visszavonható, amíg az alperest nyilatkozattételre a jogkövetkezményekre való figyelmeztetéssel a bíróság nem szólította fel. A perbeli esetben a felperesek egy része az elsőfokú eljárásban az alperes perbebocsátkozását követően anélkül tették meg a keresettől való elállást tartalmazó nyilatkozatukat, hogy ahhoz az alperes hozzájáruló nyilatkozatát beszerezték volna. Az elsőfokú bíróság - bár az elállásra vonatkozó nyilatkozatot tartalmazó előkészítő iratot az alperesnek megküldte, őt nyilatkozattételre nem szólította fel, és az alperes sem tett ez irányú nyilatkozatot. A felperesek az elállásra vonatkozó nyilatkozatukat még azt megelőzően vonták vissza, hogy az alperest nyilatkozattételre felhívták volna, ezért nem sértett jogszabályt az elsőfokú bíróság azzal, hogy a felperesi nyilatkozat visszavonását követően folytatta az eljárást.
Alapos volt az alperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú bíróság ítéletének az őt a XCII. r. felperes javára marasztaló rendelkezés tekintetében. A felek egyezően adták elő, hogy a XCII. r. felperes a vételre felajánlott részvényeket özvegyi haszonélvezeti joggal terhelten szerezte. A Ptk. 157-164. §-aiban szabályozott haszonélvezet a tulajdonosnak a dologhoz fűződő jogosultságait korlátozza. A Ptk. 157. §-ának (1) bekezdése szerint haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokban tarthatja, használhatja és hasznait szedheti. A Ptk. 157. §-ának (3) bekezdése értelmében a haszonélvezeti jog a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra tekintet nélkül fennmarad, ezért nincs annak jogi akadálya, hogy a tulajdonos a dolog tulajdonjogát a haszonélvező hozzájárulása nélkül is átruházhassa. Ez az átruházás nyilvánvalóan csak haszonélvezeti joggal terhelten történhet. Az ekként átruházott dolog ellenértékeként azonban csak akkor lehet teljes értékű forgalmi értéket megítélni, ha a haszonélvező a haszonélvezeti jogáról lemond. Ennek hiányában az eladó a forgalmi értéknek csak a haszonélvezeti jog értékével csökkentett részére tarthat igényt. A másodfokú bíróság a XCII. r. felperes által felajánlott részvények vételáraként - a haszonélvezeti jog fennállásának figyelmen kívül hagyásával - teljes értékű - csökkentés nélküli - forgalmi értéket ítélt meg. Tekintve, hogy az eljárt bíróságok nem folytattak le bizonyítást annak megállapítása érdekében, hogy mennyi a XCII. r. felperes által vételre felajánlott haszonélvezeti joggal terhelt részvények ellenértékeként megítélt vételár - és mert a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése szerint bizonyítás felvételének nincsen helye - a másodfokú ítéletnek a XCII. r. felperes marasztalására vonatkozó rendelkezése érdemben nem volt felülbírálható.
Alaptalanul sérelmezte az alperes, hogy a másodfokú bíróság az 1999. február 18-át megelőzően benyújtott kérelmek alapján is kötelezte őt az általa felsorolt részvényesek részvényeinek megvásárlására. A másodfokú bíróság nem sértette meg a Ptké. 4. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. A Ptké. 4. §-ának az alperes által hivatkozott (2) bekezdése szerint a határozott naphoz kötött jogszerzés a nap kezdetén következik be. A Gt. 295. §-ának (1) bekezdése viszont nem meghatározott naphoz kötött jogszerzésről rendelkezik, hanem törvényi határidőt állapít meg az ott írt jogok gyakorlására. A Gt. 288. §-ának (1) bekezdése szerint az alperes többségi irányítást biztosító befolyásszerzése volt az a jogi tény, amellyel beállt az alperes mint befolyásszerző vételi kötelezettsége és megnyílt az ellenőrzött társaság tagjának a joga arra, hogy részvényei megvételét kérje. A Gt. 295. §-ának (1) bekezdése határidőt szab a kisrészvényesnek a részvényeik vételre történő felajánlására. E törvényi határidő kezdetének abból a szempontból van garanciális jelentősége, hogy a kisrészvényes joga a vétel követelésére mikor szűnik meg, illetve hogy mikor értesülhet hitelesen arról, hogy a befolyásszerzés valóban megtörtént. A jogszabály csak a határidő elmulasztásához fűzi a jogvesztés következményét. A határidő megnyílta előtt bejelentett igényérvényesítés nem jár a jog elvesztésével, csupán azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy az uralkodó tag a határidő megnyílta előtt nem köteles a felajánlott részvényeket megvásárolni. Az ajánlat vele szemben a törvényi határidő megnyíltával válik hatályossá. Ezért mindazok a felperesek, akik a Gt. 295. §-ának (1) bekezdésében írt 60 napos határidő lejártát megelőzően kérték a részvényeiknek az alperes által történő megvásárlását, erre akkor is jogszerű igényt támaszthattak, ha kérelmüket nem a befolyásszerzésnek a Cégközlönyben való közzétételét - 1999. február 18-át - követően, hanem azt megelőzően terjesztették elő.
Nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság azzal, hogy az alperes ez irányú indítványára a tőkepiaci szakértői bizonyítás elrendelését a perbeli részvények forgalmi értékére nézve a másodfokú eljárásban mellőzte. Az iratokból megállapítható, hogy az alperes az elsőfokú eljárásban 2002. október 16-án kérte, majd 2002. december 19-én a 18. sorszámú előkészítő iratában a szakértő kirendelése iránti kérelmét visszavonta. Az alperesnek gondos pervitel mellett, ha az előző perekben beszerzett és a korábbi ítéletekben e szakvéleményre alapított forgalmi értéket nem találta meggyőzőnek, módja lett volna az elsőfokú eljárásban újabb szakértő kirendelését vagy a már meglévő szakértői vélemény kiegészítését kérnie. Az alperesnek mint az MFB Rt. tulajdonosának ismernie kellett az MFB Rt. 1998-ban történt nagymértékű részvényvásárlásait. Az "új bizonyíték" fogalma a Pp. 235. §-a körében a per állása szerint elvárható jóhiszemű pervitel fogalmának függvényében értelmezhető. Az elsőfokú bíróság a szakértői bizonyítást elrendelte, az alperest a költségek előlegezésére felhívta. Ilyen körülmények között a Pp. 235. §-a (1) bekezdésének második mondatára tekintettel alappal mellőzte a másodfokú bíróság az elsőfokú eljárásban visszavont bizonyítási indítvány foganatosítását.
Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság a meglévő bizonyítékok alapján a perbe hozott részvények vételárát is. E vonatkozásban helyesen vetette össze a korábbi eljárásban beszerzett szakértői véleményt a per egyéb adataival. Az alperes az 1999. december 13-án előterjesztett ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy 1998 végéig a tőkevesztésről szóló beszámolók és a sötét helyzetértékelés ellenére a perbeli részvények ára az OTC piacon mintegy 140% körül mozgott. Kétségtelen tehát, hogy a forgalmi érték a tényleges értéket, amelyet alapvetően a kibocsátó gazdasági helyzete határoz meg, lényegesen meghaladta. E részvények piaci forgalmi értékét a szakvélemény kimutatta. Az a körülmény, hogy voltak olyan 95%-os árfolyamon történt értékesítések is, amelyeket a szakértő nem ismerhetett, a szakvélemény lerontására önmagában nem alkalmas, mert az alperes korábban maga adta elő, hogy egy-egy adásvételi ügylet során eladott részvények nagy száma önmagában is csökkentheti a forgalmi értéket.
Túlnyomórészt alaptalanul sérelmezte az alperes a felperesek javára megítélt vételár után járó késedelmi kamat kezdő időpontját is. A Gt. 292. §-ának (1) bekezdése szerint a többségi irányítást biztosító befolyás fennállását - az annak létrejöttét követő 30 napon belül - a befolyással rendelkező köteles bejelenteni a cégbíróságnak, és a bejelentéssel egyidejűleg gondoskodni a befolyásszerzés tényének és mértékének a Cégközlönyben való közzétételéről. A Gt. 295. §-ának (1) bekezdése értelmében a részvényes a cégjegyzékbe történt bejegyzést követő közzétételtől számított 60 napon belül kérheti, hogy részvényeit az uralkodó tag forgalmi értéken vásárolja meg. Az alperes a többségi irányítást biztosító részesedést már 1998. július 23-án megszerezte, de máig sem adott magyarázatot arra, hogy a befolyásszerzés időpontját miért jelölte meg 1998. november 27-ében. Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy a vételi kötelezettsége csak a felperesek vásárlásra történő felhívásától számított 60 nap elteltével állt be. Az alperes a bejelentési, illetőleg közzétételi kötelezettségét késedelmesen teljesítette, erre a Gt. 9. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó, a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése értelmében mint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett nem hivatkozhat. A felperesek azért nem tudták érvényesíteni a törvényben meghatározott időben a jogaikat, mert az alperes jogellenesen járt el. Amikor az alperes a törvény által megkívánt nyilatkozatot nem tette meg, ezzel az alpereseket a befolyásszerzés ténye ellenére jogaik gyakorlásában akadályozta. Tény, hogy a Gt. 292. §-ának (2) bekezdése szerint a befolyással rendelkező a szavazati jogát csak a bejelentési kötelezettség által nem érintett részesedése szerinti mértékben gyakorolhatja. Ez a korlátozás azonban nem kompenzálja a felpereseknek abból származó kárát, hogy a részvényeik pénzbeli ellenértékéhez megkésve jutottak. A késedelmes bejelentés jogellenes magatartás volt, ezért a felperesek a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése alapján jogszerű igényt támaszthattak a kárátalányként is szolgáló késedelmi kamatokra. A Gt. 9. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó, - a Ptk. 212. §-ának (1) bekezdése szerint a kötelezettnek (az alperesnek) a felhívás kézhezvételétől számított 30 napon belül kellett az ajánlatot megtenni. Ehhez képest az alperest a többségi irányítást biztosító részesedés megszerzését követő 120 nap alatt késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem terheli. Helyesen állapították meg ezért az eljárt bíróságok a késedelmi kamat kezdő időpontját 1998. november 23-ában azon felperesek tekintetében, akik eddig az időpontig rendelkeztek Postabank részvénnyel. Azok a felperesek azonban, akik a részvényeiket 1998. november 23-át követően szerezték, késedelmi kamatra - az alperes jogi álláspontjával egyezően - csak a részvényeknek a vételre történő felajánlásától számított 30 nap eltelte után tarthatnak igényt.
A felperesek felülvizsgálati kérelme részben alapos.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy a kisebbségvédelem csak azokat a részvényeseket illeti meg, akik az uralkodó tag befolyásszerzése, valamint az ajánlatkérés időpontjában is részvényesek voltak. A Gt. 295. §-ának (1) bekezdése szerint a többségi, illetve közvetlen irányítást biztosító befolyásnak a cégjegyzékbe történt bejegyzését követő közzétételtől számított 60 napon belül bármely részvényes kérheti a részvényei megvásárlását. Az ellenőrzött társaság bármely részvényese fogalmának szűkítésére a jogszabály nem ad alapot. A hivatkozott jogszabályhely helyes értelmezése szerint a részvényei megvásárlását mindenki kérheti, akinek a részvény a határidőben történt felajánláskor a birtokában van és a részvényen írt forgatmányok őt legitimálják. Az alperes, valamint a P. Rt. között 1999. május 11-én létrejött és a másodfokú iratokhoz 15/A/1. alatt csatolt megbízási szerződés meghatározások 1/g) pontjában foglalt értelmezés szerint "részvényes" jelenti azt a természetes vagy egyéb személyt, akinek, illetve amelynek a kérelem benyújtási határidőig a részvény a tulajdonában van. A szerződés szerint tehát a megbízott nem vizsgálhatta, hogy a részvényes a részvényeit mikor szerezte, erre nemcsak a szerződés, hanem a Gt. sem ad lehetőséget a vételre kötelezett uralkodó tagnak. A törvényhozónak nyilván számolnia kellett azzal, hogy a befolyás megszerzésekori részvénytulajdonosok értékesíthetik részvényeiket a közzététel előtt, tehát amikor még a befolyásszerzésről nem is értesültek, és a közzétételt követő 60 napon belül is. A részvények tulajdonjogának megszerzésére a fenti határidőn belül nemcsak átruházás, hanem más módon például öröklés, vagy alaptőke emelés útján is sor kerülhet. A törvényhozó azonban nem tett különbséget az ellenőrzött társaság részvényesei között a tekintetben, hogy mikor és milyen módon szerezték meg a részvényeiket. Ennek nyilván az is oka, hogy a többségi befolyásszerzőt a vételi kötelezettség akkor is terhelné, ha elidegenítésre nem kerül sor, e kötelezettségének csak egyszer annak irányában kell eleget tennie, aki 60 napon belül a részvények tulajdonosaként igényét érvényesíti. A teljesség kedvéért csupán utal rá a Legfelsőbb Bíróság, hogy valamennyi felperes, akinek keresetét a későbbi szerzés okán a másodfokú bíróság elutasította, a részvényeit 1999. február 18-át - a cégbírósági közzétételt - megelőzően szerezte, tehát az előtt, hogy a többségi befolyásszerzésről hitelt érdemlően értesülhetett volna.
A felperesek felülvizsgálati kérelme kapcsán a Legfelsőbb Bíróságnak állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy időben érkezettnek tekinthető-e azoknak a felpereseknek a vétel iránti kérelme, akik 1999. április 19-ét megelőzően nem közvetlenül az alperest képviselő Pénzügyminisztériumhoz, hanem az ÁPV Rt.-hez, a Postabank Rt.-hez, illetőleg az alperes megbízottjához nyújtották be a kérelmüket. A Legfelsőbb Bíróság elfogadta a felperesek jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy a más szervekhez 1999. április 19-éig beérkezett kérelmeket akkor is határidőben benyújtottnak kell tekinteni, ha azok a PM-hez eddig az időpontig nem kerültek továbbításra. A per adataiból, valamint magából a megbízási szerződésből kitűnik az alperesnek az az egyértelmű szándéka, hogy ezeket a kérelmeket határidőben érkezettnek kell tekinteni és ezekre a megbízottnak vételi ajánlatot kell tennie. A megbízási szerződés "Meghatározások" 1/h) pontja tartalmazza a "kérelem" fogalmának értelmezését. Eszerint a kérelem azt az okiratot jelenti, amellyel a részvényes kéri, hogy részvényeit az uralkodó tag forgalmi értéken vásárolja meg. A részvényesek által 1999. április 19-éig benyújtott kérelmeket a megbízó 1999. április 19-én érkezettnek tekinti. Az alperes postakönyvének kivonatával bizonyított, hogy a Postabank Rt. a hozzá benyújtott kérelmeket 1999. április 29-én adta át az alperest képviselő Pénzügyminisztérium részére. Ha az alperes ebben az időpontban is azt az álláspontot foglalta volna el, hogy mindazok a kérelmek elkéstek, amelyeket hozzá 1999. április 19-ével bezárólag nem juttattak el, úgy e listán szereplő valamennyi kérelmet elkésettnek kellett volna tekinteni, és nem kellett volna átadnia a megbízottnak. Az alperes azonban ezeket a kérelmeket a megbízottnak ajánlattétel céljából átadta, ezt bizonyítja az az iktatókönyv kivonathoz csatolt - bár nem teljes - jegyzék is, amelyet az alperes megbízottja az általa átvett kérelmekről állított össze abból a célból, hogy ennek felhasználásával az egyes felperesek részére a vételi ajánlatot megtegye. A megbízási szerződések "előzmények" címszó alatti részében a pénzügyminiszter jelezte, hogy a szerződés aláírását megelőzően a részvényesek egy része írásban kérte az uralkodó tagot, illetve egyes társaságait és intézményeit, továbbá a Postabank és Takarékpénztár Rt.-t, hogy a részvényeiket vásárolják meg. Jelezte továbbá, hogy ezeket a dokumentumokat a címzettek a Pénzügyminisztériumnak átadták, illetve a szerződés aláírását követően át fogják adni. Az iratok között fellelhető az az átadás-átvételi jegyzőkönyv, amely szerint az ÁPV Rt. a hozzá 1999. március 8-áig beérkezett kérelmeket a PM-nek átadta, a PM pedig azokat átvette. A többi részvényes igénye viszont nem függhet attól, hogy a PM mikor volt hajlandó átvenni a Postabank Rt.-től az általa is tudottan hozzá korábban beérkezett kérelmeket. A többségi befolyást a Magyar Állam szerezte meg. A Ptk. 28. §-ának (1) bekezdése alapján az államot a polgári jogviszonyokban a pénzügyminiszter képviseli, de ezt a jogkörét más állami szerv útján is gyakorolhatja, vagy más állami szervre is átruházhatja. Így 1998. december 31-én a cégbírósági bejelentést az ÁPV Rt. az állam képviselőjeként tette meg. A felpereseket nem érheti hátrány abból, hogy az állam nem tette közzé a vételi ajánlatok fogadásának helyét. Mindazokat a kérelmeket ezért, amelyek a Postabank Rt.-hez, valamint az alperes megbízottjához 1999. április 19-ét megelőzően beérkeztek, határidőben érkezetteknek kell tekinteni.
Abban az esetben, ha a felperesek valamelyike nem tudta bizonyítani, hogy a kérelmet határidőben nyújtotta be, de az alperestől ajánlatot kapott, az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy az ajánlatát kérelem nélkül vagy határidőn túl érkezett kérelemre tette meg és a bizonyítatlanság következményeit is az alperesnek kell viselnie.
Nem fogadta el azonban a Legfelsőbb Bíróság a felperesek arra történő hivatkozását, hogy ha az alperes a vételi ajánlatát megtette, ez az ajánlat akkor is köti, ha az ajánlatkérés bizonyítottan elkésett. A Gt. a perbeli jogintézménnyel nem eladási opciót teremtett, hanem szerződéskötési kötelezettséget írt elő az alperes számára. A felperesek forgalmi értéken történő vételre hívták fel az alperest, aki ettől eltérő ajánlatot tett, amelyet a felperesek nem fogadtak el, az alperes ajánlati kötöttsége a Ptk. 211. §-ának (2) bekezdése szerint megszűnt. A felek megállapodásának hiányában a Ptk. 206. §-ának (1) bekezdése szerint csak a bíróság hozhatja létre a szerződést. A bizonyítottan elkésett felajánlás esetén ezért a bíróság akkor sem kötelezheti a részvények megvásárlására az alperest, ha a megbízottja egyébként a vételre ajánlatot tett.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság azt a felperesi álláspontot sem, hogy a befolyásszerzés cégbírósági közzétételének tartalma a vételre történő felajánlás jogszabályban meghatározott határidejét bármilyen módon befolyásolta volna. A részvények vételre történő felajánlásának határidejét a közzététel időpontja, nem pedig annak tartalma határozta meg.
A X. r. felperes keresetét a másodfokú bíróság azért utasította el, mert nevezett nem igazolta, hogy 1998. július 23-án rendelkezett a perbe hozott részvényekkel. Az iratokból megállapítható, hogy 142 800 db Postabank részvény 1998. július 29-én dátumozott üres forgatmánnyal ellátva került a X. r. felperes birtokába. A Gt. 180. §-ának (3) bekezdése értelmében a nyomdai úton előállított névre szóló részvény átruházása a részvény hátoldalára vagy a részvényhez csatolt lapra (toldatra) írt teljes vagy üres forgatmánnyal történik. A forgatmánynak, amely útján a részvény átruházása történik az átruházó hatáson kívül igazoló hatása is van. A részvény jogos birtokosának tehát azt kell tekinteni, akinek birtokában van a részvény és a forgatmányok láncolatával igazolni tudja a jogszerzését. Ha az utolsó forgatmány üres, azaz kitöltetlen, az igazoláshoz elegendő a részvény puszta birtoka. A per-beli részvények forgatásának időpontjában hatályos Ptk. 338/B. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó a váltójogi szabályok közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 14. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis üres forgatmány esetén a váltóbirtokos az üres váltóátruházást saját nevére kitölthette. A részvényekről megállapítható, hogy az üres forgatmányt a részvényen feltüntetett eredeti tulajdonos látta el aláírással, ezért az üres forgatmány minden részvény esetében a X. r. felperest legitimálja, következésképpen a tulajdonosi jogok gyakorlására a részvények birtokában a X. r. felperes jogosult, aki tehát jogszerűen és bizonyítottan határidőben (1999. január 29-én és ismételten márciusban) ajánlotta fel részvényeit megvételre.
A korábban már kifejtettek szerint a vételi kötelezettség szempontjából annak jogi jelentősége nincsen, hogy a felperesek a részvényeket a befolyásszerzés után szerezték meg, illetve, hogy a megvételére szóló ajánlatukat határidőben nem az alpereshez, hanem a Postabank Rt.-hez nyújtották be, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése alapján hozott részítéletében a másodfokú bíróság részítéletének a X. r., XXI. r., XXII. r., XXV. r., XLV. r., XLVI. r., XLVII. r., LXIX. r., LXXIV. r., LXXVIII. r., LXXXIX. r., CXXXVI. r. és CXLVI. r. felperesek keresetét elutasító rendelkezését hatályon kívül helyezte és kötelezte az alperest a felsorolt felperesek által felajánlott részvényeknek az elsőfokú bíróság ítéletében írt vételáron történő megvásárlására, a XLVI. r. felperes vonatkozásában pedig a másodfokú bíróság által megállapított vételárat 531 075 Ft-tal felemelte. A X. r., XXI. r., XXII. r., XXV. r., XLV. r., XLVII. r., LXIX. r., LXXVIII. r., LXXXIX. r. és CXXXVI. r. felperesek javára megítélt vételár után járó késedelmi kamat kezdő időpontját 1998. november 23-ában, míg a LXXIV. r. és a CXLVI. r. felperesek javára megítélt vételár után járó késedelmi kamat kezdő időpontját a vételre való felajánlás napját követő 31. napban állapította meg. A késedelmi kamat mértékét a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése, valamint a 301. §-ának (2) bekezdését módosító 2000. évi LXXXVIII. törvény, ennek 3. §-a (2) bekezdését beiktató 2001. évi LXXXVII. törvény, a 2002. évi XXXV. törvény 5. §-a és a 2004. évi CXXXV. törvény 134. §-ának megfelelően állapította meg.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a XXXV. r., LII. r., LIV. r., LXVIII. r., CXV. r., CXXIII. r., CXXIV. r. és CXXVIII. r. felperesek keresetét elutasító, valamint a jogerős ítéletnek az alperest a XCII. r. felperes részvényeinek megvásárlására kötelező rendelkezését a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése szerint az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően is hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban fel kell hívni az alperest annak a hiánytalan teljes jegyzéknek a becsatolására, amelynek alapján a hozzá beérkezett iratokat a megbízott az ERSTE Bank Befektetési Rt. részére átadta. Meg kell kísérelni felkutatni a 12. sorszámú jegyzőkönyvhöz csatolt 2 db dossziét, amennyiben ez nem lehetséges, úgy gondoskodni kell az iratok pótlásáról. Amennyiben a XCII. r. felperes részvényei felett haszonélvezeti joggal rendelkező személy a haszonélvezeti jogáról nem mond le, úgy szükség esetén szakértő igénybevételével meg kell állapítani, hogy a haszonélvezeti jog mennyiben csökkenti a részvények forgalmi értékét.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.214/2005. sz.)