adozona.hu
MBH 2006.02.128
MBH 2006.02.128
A tőkeegyesítő és személyes jellegű kft. esetén, kereseti kérelem hiányában nem kényszeríthető ki bíróság által az üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatása. A kft. volt tagja által kötött üzletrész-átruházási szerződés - feltűnő értékaránytalanság jogcímén történő - megtámadása esetén, ha a bíróság megállapítja a szerződés érvénytelenségét, figyelemmel a közhiteles cégnyilvántartás adataira és a gazdasági élet forgalombiztonságára is, a feltűnő értékaránytalanságot a PK 267. számú állásfoglalásában
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A főtevékenységként ingatlanforgalmazással foglalkozó E. Építőipari és Ingatlanforgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaságot az 1999. július 20-án kelt létesítő okirattal a felperes és további három magánszemély alapította. A társaság jegyzett tőkéje 3.000.000,- Ft volt, amelyet a tagok egyenlő arányban, fejenként 750.000,-Ft-ban bocsátottak a társaság rendelkezésére. A Kft.-t a cégbíróság 1999. augusztus 9-én jegyezte be a cégjegyzékbe. Önálló képviseletre jogosult ügyvezetője a felperes volt....
MBH 2006.02.128 A tőkeegyesítő és személyes jellegű kft. esetén, kereseti kérelem hiányában nem kényszeríthető ki bíróság által az üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatása.
A kft. volt tagja által kötött üzletrész-átruházási szerződés - feltűnő értékaránytalanság jogcímén történő - megtámadása esetén, ha a bíróság megállapítja a szerződés érvénytelenségét, figyelemmel a közhiteles cégnyilvántartás adataira és a gazdasági élet forgalombiztonságára is, a feltűnő értékaránytalanságot a PK 267. számú állásfoglalásában rögzített szempontok alkalmazásával ki kell küszöbölnie a bíróságnak, mérlegeléssel megállapított, további vételár megfizetésére kötelezve a vevő alperest.
Az üzletrész átruházáskori forgalmi értékének meghatározásához - különösen olyan cégek esetében, ahol a befektetések csak hosszabb idő elteltével térülnek meg - a cégérték meghatározása szakkérdésnek minősül, figyelemmel a szerződéskötés időpontjában rendelkezésre álló, nem reális saját tőkét feltüntető mérlegadatokra.
[1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 3. § (1) bek.; 1959. évi IV. tv. (Ptk.) 201. § (2) bek., 237. § (1) és (2) bek.; 1952. évi III. tv. (Pp.) 206. § (1) bek.]
A főtevékenységként ingatlanforgalmazással foglalkozó E. Építőipari és Ingatlanforgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaságot az 1999. július 20-án kelt létesítő okirattal a felperes és további három magánszemély alapította. A társaság jegyzett tőkéje 3.000.000,- Ft volt, amelyet a tagok egyenlő arányban, fejenként 750.000,-Ft-ban bocsátottak a társaság rendelkezésére. A Kft.-t a cégbíróság 1999. augusztus 9-én jegyezte be a cégjegyzékbe. Önálló képviseletre jogosult ügyvezetője a felperes volt.A társaság két ingatlant vásárolt, 50.000.000,- Ft-ért. Az M. utcai ingatlanra egy 70 lakásos társasház beruházási munkálatait kezdte meg, amelyhez a 320.000.000,- Ft hitelt vett fel. A hitel és járulékai erejéig a Fővárosi Kerületek Földhivatala a bank jelzálogjogát a 2000. június 28-án kelt jelzálogszerződés alapján az M. utcai ingatlanra bejegyezte.
A társaság egyik alapító tagja, D. István 2000. június 24-én az üzletrészét 750.000,- Ft névértéken eladta fele-fele arányban az alperesnek és a perben nem álló S. FIX Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak.
A társaság tagjai egyrészt a beruházások megvalósításához, másrészt a táraság működésének a finanszírozásához a kft.-nek tagi hitelt nyújtottak. A Mi. utcai ingatlanra az alperes és a S. FIX Kft. jelzálogjogát, egyenként 27.500,- Ft és járulékai erejéig 2000. július 26-án jegyezte be a Földhivatal.
2000. július 27-től a felperes mellett B. Zita is az E. Kft. ügyvezetője lett, és ettől az időponttól kezdve az ügyvezetők cégjegyzési és képviseleti joga együttessé vált, majd 2000. december 8-án a felperes ügyvezetői tisztsége megszűnt. Az ugyanezen a napon kelt adásvételi szerződéssel a felperes az üzletrészét szintén névértéken, 750.000,- Ft-ért az alperesnek eladta.
Az E. Kft. a tagváltozással és a felperes ügyvezetői tisztségének a megszűnésével kapcsolatos változásbejegyzési kérelmet 2001. január 2-án nyújtotta be a cégbírósághoz. A felperes a 2000. december 15-én kelt és a cégbírósághoz december 20-án benyújtott kérelmében a változásbejegyzési eljárás felfüggesztését kérte arra hivatkozással, hogy peres eljárást kezdeményezett az üzletrész adásvételi szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében. A változásokat a cégbíróság a cégjegyzékbe bejegyezte.
Az M. utca 36. szám alatti társasház kivitelezése vonatkozásában az első építési napló bejegyzés 2000. május 15-én kelt, a szerződés szerinti átadási határidő 2001. augusztus 15 volt. 2000. december 8-ig a társaság 489.670.133,- Ft értékben kötött adásvételre vonatkozó előszerződéseket. Az előszerződéssel le nem kötött ingatlanrészek árjegyzék szerinti értéke 487.588.635,- Ft volt. Az üzletrész átruházás idején az M. utca 36. szám alatti társasház szerkezetkész állapotban volt.
A kft. 2000. december 31-i mérlegadatai szerint a társaság saját tőkéje -12.426.000,- Ft, kötelezettségei 467.500.000,- Ft, míg mérleg szerinti eredménye -14.748.000,- Ft volt. A kiegészítő melléklet megállapításai szerint a tulajdonosi kölcsönök összege 123.880.000,- Ft-ot, a banki hitel 67.405.000,- Ft-ot, a lakás vételárra befizetett előlegek 263.331.000,- Ft-ot tettek ki. A különböző mutatók alakulásából messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, az egész épület átadásáig csak a vételár előleg kerül kiszámlázásra, így a társaságnak nincs árbevétele. Az üzemi eredmény így a kft. 2000. évi működési költségeit mutatja, a vagyoni helyzetet részletező mutatók pedig a negatív tőke miatt nem mutatnak valós képet, 2001. évben az M. utcai beruházás átadásakor már helyreállnak a mutatók.
A felperes a Fővárosi Bírósághoz 2001. január 2. napján benyújtott keresetében a Ptk. 201. § (2) bekezdésére hivatkozással kérte a 2000. december 8. napján megkötött üzletrész-átruházási szerződés érvénytelenségének megállapítását és elsődlegesen a Ptk. 237. § (1) bekezdése alapján az eredeti állapot helyreállítását, másodlagosan az adásvételi szerződés érvényessé nyilvánításával az alperest 49.500.000,- Ft vételár-különbözet, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni.
Arra hivatkozott, hogy a társaság mindkét ingatlana nagy értékű, az M. u. 36. számú ingatlanon az építés alatt álló lakások értékesítése folyamatos, és az értékesítés nettó árbevétele előreláthatóan jelentősen meghaladja a beruházási költségeket. Az építési beruházás várhatóan 2001. augusztusában lezárul, számítása szerint a projekt nyereséges lesz. Amennyiben az alperes vitatja az üzletrész értékének meghatározását, igazságügyi könyvszakértő kirendelését kérte.
Az alperes ellenkérelmében mind az eredeti, mind a módosított kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az üzletrész átruházási szerződést a szerződő felek mint akaratukkal mindenben egyezőt írták alá, tanúk jelenlétében. A társaság többi tagja a társasági szerződésben biztosított elővásárlási jogáról külön lemondott. Állította, hogy a perben támadott szerződés érvényesen létrejött, a felperes a szerződést szabad akarat- elhatározásából, befolyásmentesen írta alá. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság PK 267. számú állásfoglalására, amely szerint a szerződéskötéskori forgalmi és értékviszonyok alapján kell a szolgáltatás értékét meghatározni. Az üzletrész forgalmi értékének meghatározásánál a társaság működésének az eredményessége, vagy eredménytelensége a döntő. Vitatta a keresetben levezetett számítási módot. Arra hivatkozott, hogy a szerződéskötéskor bizonytalan volt, hogy a felperes által feltételezett nettó hozam milyen arányban realizálható, illetve realizálható-e egyáltalán. A társaság a saját működését és a beruházást is csak folyamatos tagi hitelekkel tudta finanszírozni. A bank a hitelnyújtást a saját erő igazolásához kötötte. A felperes tagi kölcsönt a társaságnak nem nyújtott. Az üzletrész átruházási szerződés megkötésekor a társaság veszteséges volt, eredménye is negatív előjelű volt. Az ingatlanokat jelentős összegű jelzálogjog terhelte, ezért azok tehermentes forgalmi értéken nem vehetők figyelembe.
A bíróság a felperes indítványára beszerezte dr. Zs. József igazságügyi könyv- és adószakértő szakvéleményét, majd dr. V. György ingatlanforgalmi szakértő szakvéleményét a Mi. utcai ingatlan vonatkozásában. Utóbb dr. Zs. József a szakvéleményét kiegészítette, figyelemmel az időközben beszerzett ingatlanforgalmi szakvéleményre, és a 42. sorszámú kiegészítő szakvéleményében a perbeli üzletrész értékét az üzletrész átruházási szerződés időpontjában, a tagsági viszony idejére arányosítva 14.160.041,- Ft-ban határozta meg. A felperes 45/F/1. szám alatt csatolta a B. Vállalatgazdaságtan Tanszékének egyetemi adjunktusa és tanársegéde együttes magánszakértői véleményét, akik az üzletrész átruházáskori értékét a kirendelt igazságügyi szakértő arányosítási módszerével szemben más módszerrel, az ún. "diszkontált jövőbeli pénzáramlások" módszerével (DCF módszerrel) határozták meg 29.257.946,- Ft-ban. A felperes indítványára az elsőfokú bíróság ellenőrző szakvélemény elkészítésére dr. B. Kálmán igazságügyi közgazdasági és ingatlanforgalmi szakértőt rendelte ki azzal, hogy a kirendelt igazságügyi szakértők és a felperes által csatolt magánszakértői vélemény összevetésével arra adjon választ, hogy a cégérték számításának melyik módszere helytálló.
Dr. B. Kálmán összesített szakvéleménye szerint maradéktalanul egyik módszerrel sem lehet egyetérteni, de mindkét módszernek felhasználhatók egyes elemei. Egyetértett dr. Zs. József arányosítási módszerével azzal, hogy amellett figyelembe kell venni a társaság üzletrész átruházáskori negatív saját tőkéjét is, ugyanakkor a magánszakvéleményből felhasználhatónak tekintette azt, hogy a 2001. augusztus 15-vel realizálódott jövedelmet vissza kell diszkontálni az üzletrész értékesítés időpontjára. A már beszerzett ingatlanforgalmi szakvéleménnyel teljes mértékben egyetértett. Mindezek alapján az E. Kft. 25 %-os üzletrészének értékét 2000. december 8-i időpontban 24.500.000,- Ft-ban határozta meg a rendelkezésre álló szakvélemények módszertani elemeinek és adatainak felhasználásával azzal, hogy a társaság rövid lejáratú kötelezettségei a projekt cash flow-ban szerepelnek; az értékcsökkentő tételek kétszeres értékelésének elkerülése érdekében a negatív saját tőkét ő sem vette figyelembe az üzletrész értékének meghatározásakor.
Az elsőfokú bíróság a szakértői bizonyításon túl az alperes indítványára tanúként hallgatta ki dr. T. Lászlót, az alperesi társaság vezérigazgatóját és K. Ferencet az E. Kft. alapító tagját. A tanúkihallgatás időpontjában mindkét tanú az E. Kft. ügyvezetője volt.
A felperes dr. B. Kálmán igazságügyi ingatlanforgalmi és közgazdasági szakértő szakvéleményét teljes egészében elfogadta. Az 57. sorszám alatt módosított, leszállított kereseti kérelmében a szerződés érvénytelenségének megállapítása mellett az alperest 23.750.000,- Ft és ennek az összegnek 2000. december 8. napjától számított késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni azzal, hogy elállt az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kereseti kérelmétől. Vitatta, hogy az üzletkötés körülményei vizsgálandók lennének. Álláspontja szerint csak azt kell vizsgálni a perben, hogy vezette-e ajándékozási szándék a felperest, illetve, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnően nagy értékkülönbség áll-e fenn, ez pedig szakkérdés.
Az alperes úgy nyilatkozott, hogy a szakértői vélemények nem fogadhatók el az ítélkezés alapjául, mert a vizsgált, későbbi időpont szerinti értékből kiindulva vetítették vissza a szakértők az üzletrész adásvételi szerződés megkötésének időpontjában irányadó értékét. Állította, hogy a névértéken történő adásvételi szerződés megkötése reális volt és e körben a tanúk vallomásának figyelembe vételét kérte.
Az elsőfokú bíróság a 2005. március 8. napján kelt 64. sorszámú ítéletében a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 500.000,- Ft perköltséget és az államnak felhívásra 750.000,- Ft feljegyzett kereseti illetéket.
Határozata indokolásában rögzítette, hogy annak vizsgálatánál, hogy az értékkülönbség feltűnően nagy-e, az eset összes körülményét mérlegelni kell a Legfelsőbb Bíróság PK. 267. számú kollégiumi állásfoglalására figyelemmel. Értékelése körébe vonta a felek üzleti kapcsolatát, azokat az indokokat, amelyek az üzletrész átruházásához vezettek, továbbá vizsgálta az üzletkötéskor kialakult piaci és forgalmi viszonyokat, a megvalósulás alatt álló projekt várható hozamát és szem előtt tartotta azt is, hogy a forgalom biztonsága megköveteli, hogy a szerződő felek körültekintően járjanak el a szerződések megkötésénél, megfontoltan tegyék meg a szerződési nyilatkozataikat, hogy kölcsönösen bízhassanak a szerződések fennmaradásában. Így nem osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy a PK. 267. számú állásfoglalás nem alkalmazható. Megállapította, hogy az üzletrész értéke egyenlő a cég értékével, amelyet a bíróságnak az üzletrész adásvételi szerződés megkötésének időpontjára vetítetten 2000. december 8-i állapotnak megfelelően kellett vizsgálnia.
Rögzítette, hogy az adásvételi szerződés megkötéséig a felperes a társaság ügyvezetője volt, tehát a cég pénzügyi, gazdasági helyzetével kellő információ birtokában tisztában volt. A szakértői vélemények és a meghallgatott tanúk vallomásai egyaránt alátámasztották azt a felperes által sem vitatott tényt, hogy a társaság 2000. decemberi gazdasági helyzete rossz volt. A beruházás a szerződéskötés idején befejezetlen volt, a kft. jelentős banki és tagi kölcsönöket vett fel a finanszírozás és a működés biztosítása érdekében. Lényegesnek tekintette az elsőfokú bíróság, hogy 2000. június 24-én D. István 25 %-os üzletrészét is névértéken értékesítette, és a felperes mint a társaság tagja nem élt az elővásárlási jogával. E szerződés megkötésének időpontjában is negatív volt a cég könyvszerinti értéke.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelésével azt állapította meg, hogy az üzletrész adásvételi szerződés megkötésének időpontjában megalapozottan és bizonyossággal nem lehetett arra következtetni, hogy a beruházás nyereséget termelve sikeresen befejeződik, miután reálisan számolni lehetett előre nem tervezett költségekkel, a nem megfelelő kivitelezés, indokolatlan gazdasági döntések negatív hatásával és tény volt az is, hogy folyamatosan kellett külső forrásokat igénybe venni.
A Mi. utcai ingatlant 50.000.000,- Ft kölcsön biztosítására jelzálogjog terhelte, amely az ingatlan forgalmi értékére az átruházási szerződés időpontjában jelentős mértékben csökkentő hatást gyakorolt. Hangsúlyozta az elsőfokú bíróság, hogy a projekt befejezése után már megállapítható, hogy az nyereséggel zárult, ez azonban a szerződés megkötésekor nem volt látható, sőt éppen a beruházás befejezését veszélyeztető hatások voltak túlsúlyban, amelyek alapján az ügylet kockázati elemet is jelentett. A nyereséges befejezés csak külső tőkebevonásnak volt köszönhető, melyet a cég többi tagja teljesített, a felperes nem.
A bíróság azért nem fogadta el ítélkezése alapjául a szakértői véleményeket, mert azok már a gazdasági konszolidáció utáni állapotból indultak ki, egyébként egymástól lényegesen eltérő következtetésre jutva. Elkészítésük időpontjában a projekt sikere már valószínű volt, illetve dr. B. Kálmán szakvéleménye idején már realizálódott is.
Az ügyletkötés összes körülményeit a fentiek szerint vizsgálva az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy az adott helyzetben a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúlyban volt, ezért a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását és a keresetnek megfelelő határozat hozatalát, valamint az alperes első- és másodfokú perköltségben való marasztalását kérte.
Érdemben arra hivatkozott, hogy a Fővárosi Bíróság a peres felek bizonyítási indítványainak eleget tett, a bizonyítási eljárást törvényesen lefolytatta, annak eredményeként azonban helytelenül állapította meg a történeti tényállást. Ítélete ellentétes a polgári jog vonatkozó szabályaival, valamint a kialakult bírói gyakorlattal. A perbeli üzletrész forgalmi értékének a megállapítása kizárólagos jelleggel szakkérdésnek minősül, a forgalmi érték megállapításához szükséges szakértelemmel a bíróság nem rendelkezik. Valamennyi szakvélemény kiindulási tételként elfogadta, hogy a perbeli üzletrész szerződéskötéskori forgalmi értékét a cég tulajdonában álló telekingatlan, valamint a cég által folytatott ingatlanfejlesztési projekt értéke határozza meg. Valamennyi szakértő szakvéleménye szerint a feltűnő értékaránytalanság a perbeli szerződés megkötésekor egyértelműen fennállt, kizárólag az értékaránytalanság mértéke tekintetében volt eltérés. A kialakult bírói gyakorlat legfeljebb 40 %-os mértékű értékaránytalanságot tekint elfogadhatónak, ezzel szemben a szakértők 1888 %-tól 3903 %-ig terjedő eltérést állapítottak meg. Ehhez képest merőben szokatlan, hogy az elsőfokú bíróság az adásvételi szerződés időpontjában a perbeli üzletrész értékarányosságát állapította meg, és teljes egészében mellőzte az ítélete meghozatalakor a szakvéleményeket és azok negligálását nem indokolta meg okszerűen. Az ügyben meghallgatott alperesi tanúk vallomását fogadta el, bár a tanúk nyilvánvalóan szubjektív és nem szakmai jellegű vallomást tettek. Hangsúlyozta, hogy a felperes a perben bizonyítási kötelezettségének aggálytalanul eleget tett.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte, annak helyes indokaira tekintettel.
Dr. B. Kálmán szakértő a másodfokú eljárásban a szakvéleményét tárgyaláson kiegészítette. E szerint az E. Kft. perbeli üzletrészének 2000. december 8-i forgalmi értéke, lefelé kerekítve 20.800.000,- Ft.
Megállapította a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a fellebbezés a szerződés érvénytelenségének megállapítása tekintetében alapos, az érvényessé nyilvánítás körében igényelt ellenszolgáltatás összegszerűsége vonatkozásában csak részben megalapozott.
A Fővárosi Bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban helytelen jogi következtetéssel utasította el a felperes keresetét.
Az elsőfokú bíróság a szerződés szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségére alapított megtámadására figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság PK. 267. számú Kollégiumi állásfoglalását helyesen alkalmazva vizsgálta a szerződéskötés körülményeit.
Ítéletében azt állapította meg, hogy az adott helyzetben a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúlyban volt, ezért a szerződés nem érvénytelen. A szakvéleményeket arra tekintettel nem fogadta el ítélkezése alapjául, hogy azok a cég gazdasági konszolidációja utáni állapotából indultak ki.
A fellebbezésben foglaltakra tekintettel rögzítette a Fővárosi Ítélőtábla, hogy egységes a bírói gyakorlat abban, hogy az üzletrész átruházási szerződések Ptk. 201. § (2) bekezdésére alapított megtámadása esetén is alkalmazni kell a feltűnően nagy értékkülönbségre és az ellenszolgáltatás megállapításánál irányadó szempontokra vonatkozó fenti kollégiumi állásfoglalást, az maga tartalmazza, hogy annak megállapításához, hogy az értékkülönbség feltűnően nagy-e, a bíróságnak figyelemmel kell lennie az adott ügylet jellegéből fakadó sajátosságokra is.
E körben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 3. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági társaságot az ott meghatározott alapítók üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására hozzák létre.
Az üzletszerű tevékenység fogalmát a törvény ugyan nem határozza meg a gazdasági (társasági) jog alkalmazása körében azt a gyakorlat az anyagi haszonszerzéssel, illetve haszonszerzésre törekvéssel azonosítja. Függetlenül attól, hogy személy-, vagy tőkeegyesítő társaságról van-e szó, követelmény, illetve működési alapelv a tagok által kockáztatott (bevitt) vagyon hozamából való részesedés.
A Legfelsőbb Bíróság a 784/2002. számú Elvi határozatában - jelen ügyben is irányadóan - úgy foglalt állást, hogy a társaságtól megváló taggal a társaság vagyonának forgalmi értékén és nem a könyv szerinti értéken kell "elszámolni".
A Kft. tagjának tagsági viszonya a tag akarat-elhatározása alapján tipikusan üzletrész átruházással szűnhet meg (Gt. 134. § (1) bek.).
Az üzletrész vételára a hivatkozott EBH értelmében annak forgalmi értéke, amit a szerződő felek alapvetően a társaság tényleges vagyoni helyzete, "cégértéke", továbbá a forgalmi értéket befolyásoló egyéb objektív, illetve szubjektív körülmények értékelésével határozhatnak meg.
Mindezek egybevetése alapján egyetértett a Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezés arra vonatkozó álláspontjával, hogy a forgalmi érték meghatározása jelen ügyben alapvetően szakkérdés.
E körben az elsőfokú bíróság is széleskörű szakértői bizonyítást folytatott le. A beszerzett igazságügyi és a felperes által csatolt magánszakértői vélemények összevetésére ellenőrző szakvéleményt szerzett be. A beruházással nem érintett ingatlan vonatkozásában ingatlanforgalmi szakértőt rendelt ki.
A Fővárosi Ítélőtábla a perben legutóbb eljárt, az ellenőrző szakvéleményt elkészítő dr. B. Kálmán igazságügyi közgazdasági és ingatlanforgalmi szakértő egyesített és a másodfokú eljárásban szóban kiegészített szakvéleményét elfogadta ítélkezése alapjául az alábbi indokokra tekintettel.
A szakvélemények nem támasztották alá az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy azok a gazdasági konszolidáció utáni állapotból indultak ki.
Dr. B. Kálmán szakvéleménye a dr. Zs. József által készített szakvélemény adatai alapján készült. Dr. Zs. József a 7. sorszámú szakvéleményének 3. oldalán rögzíti, hogy a számításának alapját a 2000. december 8-ig már megkötött előszerződések és az előszerződéssel le nem kötött ingatlanrészek árjegyzék szerinti értéke képezte, ez utóbbi tételnél a meghirdetett ár 90 %-on való értékesítésével számolt. Ezek az adatok az üzletrész adásvételi szerződés időpontjában rendelkezésre álltak. A 42. sorszám alatt kiegészített szakvéleményében kifejezetten hangsúlyozta, hogy az üzletrész átruházás időpontjában prognosztizálható eredmény alapján számított cégértéket vette figyelembe. Az akkor ismert adatoknak a későbbi tényszámok szerinti korrekciója nem indokolt.
Elfogadta a másodfokú bíróság a Mi. utcai ingatlan értékbecslését is a szakvélemények alapján, amely értékre - szemben az elsőfokú ítélet megállapításával - nem gyakorolt csökkentő hatást az azt terhelő jelzálogjog. A jelzálogjog ténye nem vitatott, de az ingatlant terhelő jelzálogjog ingatlanforgalmi értéket csökkentő hatásának figyelembe vétele a teher kétszeres értékelését jelentené, mivel az ingatlant jelzálogként terhelő tartozás a társaság kötelezettségei körében feltüntetésre került.
Dr. B. Kálmán a két könyvszakértői vélemény módszereinek egybevetésével, okszerűen és kellően megindokolt szakvéleményében levezette a felperesi üzletrész- átruházás időpontjára számított becsült értékét, külön-külön értékelve a Mi. utcai ingatlan addig bekövetkezett értéknövekedését és az M. utcai beruházás várható hozamát.
Megállapította, hogy a hozamszámítás mellett figyelembe kell venni a társaság negatív saját tőkéjét is; az elsőfokú eljárásban előterjesztett szakvéleményében azonban ezt mégis figyelmen kívül hagyta, azt feltételezve, hogy a társaság kötelezettségei a projekt cash-flow-ban szerepeltek.
Figyelemmel arra, hogy a szakértő ezt csak feltételezni tudta, de a rendelkezésre álló okiratok azt tényszerűen nem támasztották alá, a másodfokú bíróság e körben a szakértőt meghallgatta, aki a tárgyaláson a társaság 2000. december 31-i mérlegében kimutatott kötelezettségeinek a figyelembe vételével az üzletrész becsült értékét a perbeli időszakban 20.800.000,- Ft-ban határozta meg. Az így módosított forgalmi értéket vette figyelembe a másodfokú bíróság határozata meghozatalakor.
A korábban kifejtettek szerint jelen ügyben is alkalmazandó PK. 267. számú állásfoglalás 1. pontja értelmében a szerződésnek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségére alapított megtámadása esetében annak megállapításához, hogy az értékkülönbség feltűnően nagy-e, a bíróságnak vizsgálnia kell a szerződéskötés körülményeit, a szerződés egész tartalmát, a forgalmi (érték-) viszonyokat, az ügylet jellegéből fakadó sajátosságokat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásának módját.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a szerződéskötéskor egyik fél sem járt el megfelelő körültekintéssel.
Tény, hogy mindketten tisztában voltak a beruházás készültségi fokával és a társaság kötelezettségeinek a mértékével, így a negatív saját vagyonnal is. A könyv szerinti értékhez képest azonban a névértéken történő átruházás felértékelést jelentett, így maga az alperes sem tekinthette azt a valós cégértéknek.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakkal szemben nem tekintette lényeges szempontnak azt, hogy D. István 25 %-os üzletrésze is névértéken értékesült kb. 5 hónappal a perbeli üzletrész átruházás előtt, és hogy a felperes ott nem élt az elővásárlási jogával.
Az elsőfokú bíróság egyrészt a perben nem vizsgálta annak az üzletrész átruházásnak a körülményeit, másrészt a per adatai szerint a két átruházás közötti időszakban folyt az M. utcai beruházás, a banki jelzálogjog az M. utcai ingatlanra bejegyzésre került, így az E. Kft. helyzete a korábbi időszakéval azonosnak nem tekinthető. Az, hogy a felperes nem élt az elővásárlási jogával, több tényezőből is adódhatott. Egyrészt nem volt vitás a felek között, hogy a felperesnek nem volt olyan anyagi háttere, hogy üzletrészét növelhesse, másrészt a társaság kifejezetten tőkeerős tagokat keresett, akik tagi hitel nyújtására képesek voltak. Az elővásárlási jog gyakorlásának hiányából a vételárra, annak reális mértékére vonatkozó lényegi következtetés ezért nem vonható le.
Az elsőfokú bíróság lényegesnek tekintette azt is, hogy a nyereséges befejezés csak külső tőke bevonásnak volt köszönhető, amelyet a cég többi tagja teljesített, a felperes pedig nem.
Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta a másodfokú bíróság, hogy a tagokat a társasági szerződés szerint pótbefizetési kötelezettség nem terhelte a Gt. 132. § (1) bekezdése alapján; a tagok "anyagi áldozatvállalása" tagi kölcsön formájában történt. E vonatkozásban dr. T. László, az alperes vezérigazgatója is úgy nyilatkozott a tanúvallomásában, hogy az üzletrész vásárlással a fő cél a tagi hitel nyújtása volt és az ennek kapcsán realizálható kamatnyereség.
A tagi hitel a társaság kötelezettségei között szerepelt, amelynek (kamatos) megtérülésével az azt nyújtó tag reálisan számolhatott. Ezért nincs az üzletrész forgalmi értékére hatással, hogy a felperes nem nyújtott a társaság részére hitelt.
Mindezek egybevetése alapján a másodfokú bíróság - ellentétben az elsőfokú bírósággal - azt állapította meg - túlnyomórészt dr. B. Kálmán szakvéleményére alapítottan -, hogy a perbeli üzletrész átruházási megállapodásban meghatározott szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti értékkülönbség feltűnően nagy, ezért a szerződés érvénytelen.
A Ptk. 237. § (1) bekezdése értelmében érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani.
A Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani, ha az érvénytelenség oka - különösen uzsorás szerződés, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén az aránytalan előny kiküszöbölésével - megszüntethető. Ezekben az esetekben rendelkezni kell az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről.
Figyelemmel a felperes módosított kereseti kérelmére, a tagváltozást már rögzítő közhiteles cégnyilvántartás adataira és arra, hogy a peres felek közös gazdasági tevékenységet már nem kívánnak folytatni, a másodfokú bíróság álláspontja szerint az érvénytelenség okának kiküszöbölésével a perbeli szerződés érvényessé nyilvánítható az alábbiak szerint.
A PK. 267. számú kollégiumi állásfoglalás II. pontja kimondja, hogy a feltűnően nagy értékkülönbségre alapított megtámadás következtében érvénytelenné vált szerződés esetében a szerződés érvényessé nyilvánításakor a bíróságnak olyan mértékű ellenszolgáltatást kell megállapítania, amely mellett az értékkülönbség már nem feltűnően nagy.
E rendelkezésnél a bíróságnak figyelemmel kell lennie arra a Ptk. 237. §-a (2) bekezdésének helyes értelmezéséből következően, hogy a törvény a feltűnően aránytalan előny kiküszöbölését rendeli el, és ez nem jelenti a szolgáltatás étékének a forgalmi értékre való leszállítását, vagy felemelését. A feltűnően aránytalan előny kiküszöbölése tehát nem jelenti azt, hogy az ellenszolgáltatás a szolgáltatás forgalmi értékével legyen azonos. Olyan ellenérték megállapítására kell tehát törekedni, amely a felek ügyletei érdekeihez legközelebb áll. Az értékkülönbségnek tehát az előnyt feltűnően aránytalanná tevő részét kell kiküszöbölni.
A fentebb kifejtettek szerint a dr. B. Kálmán szakértő által meghatározott forgalmi érték képezhette a másodfokú bíróság részére a kiindulási alapot, amely vonatkozásában maga a szakértő nyilatkozott úgy, hogy a számításokban szükségszerűen felmerülő szubjektív elemek miatt az csak közelítő, becsült értéknek tekinthető.
Az ellenszolgáltatás megállapításánál szintén értékelnie kellett a bíróságnak az ügyletkötés körülményeit, a felek ezzel kapcsolatos elvárásait, a rendelkezésükre álló ismereteket és azt, hogy az E. Kft. nem folyamatos forgalmat lebonyolító cég, így a beruházás kezdeti szakaszában meglévő saját tőke értéke nem nyújthatott reális képet a szerződés aláírásakor.
Éppen a társaság speciális, ún. "projekt-társaság" jellegére tekintettel a cégérték az ügyvezetői tisztséget is betöltő felperestől nem volt elvárható, még kellő szakismeret alapján sem; de azzal az alperes sem lehetett kétséget kizáróan tisztában, aki a társaságban meglévő befolyását kívánta növelni. Tény, hogy a felperes, akit üzletrész-átruházási szerződés aláírásának a napján ügyvezetői tisztségéből visszahívtak - az addigi tevékenységére hivatkozással - kizárólag üzletrész-átruházással szüntethette meg tagsági jogviszonyát.
Mindezeket együttesen mérlegelve a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy további 10.000.000,- Ft vételár megfizetésével szüntethető meg a perbeli üzletrész-átruházási szerződés érvénytelensége.
Erre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 10.000.000,-(Tízmillió) Ft-ot, ennek 2000. december 8. napjától 2000. december 31. napjáig évi 20 %, 2001. január 1. napjától a kifizetésig a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamatát.
Az alperes által fizetendő késedelmi kamat mértékét a másodfokú bíróság a késedelem bekövetkezésének időpontjára tekintettel a 2000. évi LXXXVIII. törvény 2. §-a és a 2001. évi LXXXVII. törvény 2. §-a alapján állapította meg, amely a 2005. január 1-je után esedékessé váló részében a 2004. évi CXXXV. törvény 134. §-a alapján a Ptk. 2002. évi XXXVI. törvény 5. és 6. §-ával módosított 301-301/A. § szerinti mértékkel azonos.
A megváltoztatott ítéleti rendelkezésre tekintettel a pernyertesség-pervesztesség aránya az alperes javára 58-42 %. A másodfokú bíróság a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 81. § (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest a nagyobb részt pernyertes alperes javára a szakértői és ügyvédi munkadíjból álló első- és másodfokú részperköltség megfizetésére. Ez utóbbi mértékét az elsőfokú bíróság által mérlegeléssel megállapított és fellebbezéssel nem támadott elsőfokú perköltség és a pernyertesség-pervesztesség arányának figyelembe vételével mérlegeléssel állapította meg a kereset benyújtására tekintettel alkalmazandó 8/2002. (III. 30.) IM rendelet alapján azzal, hogy az általános forgalmi adót tartalmazza.
Ugyanilyen arányban kötelezte a másodfokú bíróság a peres feleket a felperes illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt 750.000,- Ft első- és 900.000,- Ft másodfokú eljárási illeték megfizetésére az állam javára a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján.
(Fővárosi Bíróság P.20.004/2001/64.
Fővárosi Ítélőtábla Gf.40.167/2005/6.)