adozona.hu
BH 2005.12.435
BH 2005.12.435
I. A büntetőbírósági ítélettel elkobzott vagyontárgy tulajdonosa által az elkobzott dolog birtokba adása iránt az állam ellen indított perben, az államot a pénzügyminiszter képviseli [Ptk. 28. § (2) bek.; 1992. évi XXXVII. tv. (Áht.) 109/A. §, 109/B. §]. II. Ha az elkobzást elrendelő, másodfokon eljáró bíróság ítéletében nem tájékoztatja a büntetőeljárásban egyéb érdekeltként részt vevő személyt arról, hogy tulajdoni igényét 60 napon belül egyéb törvényes úton érvényesítheti, a felperes ez irányú - határidő
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A nyomozó hatóság külföldi állampolgár és társai ellen csempészet, méreggel való visszaélés és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozati eljárásban közel 200 kobra- és viperamérget tartalmazó üvegfiolát foglalt le. Az elsőfokú büntetőbíróság a vádlottakat bűnösnek találta, a lefoglalt kígyóméreg tekintetében azonban intézkedést nem tett.
A felperes még az elsőfokú büntetőbíróság által hozott ítélettel szemben benyújtott fellebbezésében bejelentette, hogy az üvegmintákon található certif...
BH 2005.12.435 I. A büntetőbírósági ítélettel elkobzott vagyontárgy tulajdonosa által az elkobzott dolog birtokba adása iránt az állam ellen indított perben, az államot a pénzügyminiszter képviseli [Ptk. 28. § (2) bek.; 1992. évi XXXVII. tv. (Áht.) 109/A. §, 109/B. §].
II. Ha az elkobzást elrendelő, másodfokon eljáró bíróság ítéletében nem tájékoztatja a büntetőeljárásban egyéb érdekeltként részt vevő személyt arról, hogy tulajdoni igényét 60 napon belül egyéb törvényes úton érvényesítheti, a felperes ez irányú - határidőn túl - előterjesztett keresetét nem lehet elkésettnek tekintetni [1973. évi I. tv.* (régi Be.) 57. § (1)-(2) bek., 267. § (2) bek.].
A nyomozó hatóság külföldi állampolgár és társai ellen csempészet, méreggel való visszaélés és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozati eljárásban közel 200 kobra- és viperamérget tartalmazó üvegfiolát foglalt le. Az elsőfokú büntetőbíróság a vádlottakat bűnösnek találta, a lefoglalt kígyóméreg tekintetében azonban intézkedést nem tett.A felperes még az elsőfokú büntetőbíróság által hozott ítélettel szemben benyújtott fellebbezésében bejelentette, hogy az üvegmintákon található certifikát szerint ezek a mérgek az ő, mint egy külföldön működő cég tulajdonát képezik. Tájékoztatta a büntetőbíróságot, hogy ezek a méreganyagok 1998 októbere körül bűncselekmény útján kerültek ki a birtokából. A fellebbezési eljárás során a cég igényt jelentett be az akkor még csak foglalás hatálya alatt álló kígyóméreg kiadása iránt.
A másodfokú büntetőbíróság a vád tárgyát képező cselekmény minősítésének részbeni megváltoztatásával a vádlottak bűnösségét ugyancsak megállapította. Az ítélet 2001. március 21-én emelkedett jogerőre. Az ítélet többek között elkobzást rendelt el a korábban lefoglalt mérget tartalmazó üvegfiolákra. Az ítélet rendelkező része az elkobzással kapcsolatos jogorvoslati lehetőségre való utalást nem tartalmaz. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában arra utalt, hogy a külföldi cég büntetőjogsegély iránti eljárás keretében igényelheti a szóban forgó anyagokat.
A felperes az igazságügyi szerveken keresztül megkeresést intézett a legfőbb ügyészhez, illetőleg az igazságügy-miniszterhez annak érdekében, hogy a mérgek kiadására vonatkozó eljárást a nemzetközi jogsegély keretében folytassák le, és az elkobzott tárgyakat a részére adják ki. Kérelméhez mellékelte azokat az okiratokat, amelyek értelmében létező vállalkozás, engedéllyel rendelkezik mérgek előállítására és forgalmazására. Csatolta azokat az iratokat is, amellyel igazolta, hogy a kígyóméreg 1998 októberi eltűnése után feljelentést tett a hatóságoknál, a bűnüldöző hatóságok azonban arról tájékoztatták, hogy a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személy ismeretlen helyen tartózkodik, ez idő szerint vele szemben az eljárást lefolytatni nem tudják. Az ügyészség a kérelmet megküldte a bíróságnak, azzal azonban, hogy a jogsegélyről szóló törvény személy- és nem vagyontárgyak kiadatásáról rendelkezik és az eljárás lefolytatásának egyéb törvényi feltételei sem állnak fenn. A bíróság a megkeresést, illetve kérelmet keresetlevélként az elsőfokú bíróságnak mint polgári bíróságnak küldte meg.
A felperes módosított keresetében arra kérte a bíróságot, hogy kötelezze a Magyar Államot - a képviseletében eljáró Pénzügyminisztériumot - arra, hogy az elkobzással érintett kígyómérget a részére adja ki.
Az állam képviseletében eljáró Pénzügyminisztérium a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint az állam képviseletére a perbeli ügyben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság jogosult illetőleg köteles. Az igényt a felperes vele szemben érvényesítheti. A felperes azonban az igény érvényesítésével elkésett, mert arra 60 napos jogvesztő határidő állt volna rendelkezésére. Az elkobzás folytán az állam tulajdonába kerülő vagyontárgyak vagy annak értékével fennálló felelősségnek a jogszabályi feltételei sem állnak fenn, a felperes keresete ezért is megalapozatlan. Végül alapozatlan azért is, mert a felperes nem tudta kétséget kizáró módon bizonyítani azt, hogy a méreganyagok a tulajdonát képezték, illetőleg, hogy azok jogellenes módon kerültek ki a birtokából.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Álláspontja az volt, hogy az elkobzás révén az állam tulajdonjogot szerzett. Szerzése eredeti szerzésmód és a felperes keresetét csak akkor terjeszthette volna elő sikerrel, ha a büntetőhatározat megváltoztatásra kerül, majd ezt követően a felperes a tulajdonjogot kétséget kizáró módon bizonyítani is tudja.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltozatta és kötelezte a Pénzügyminisztérium képviseletében perben álló alperesi Magyar Államot, hogy az elkobzott kígyómérget a felperesnek adja ki.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a perben a Magyar Állam képviseletére a Pénzügyminisztérium volt jogosult illetőleg köteles. A Ptk. 28. § (1) bekezdésének második mondata szerint nem talált olyan okot, amelynek alapján arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy a képviseletére nem a Pénzügyminisztérium, hanem más, általa kijelölt szervezet lenne jogosult. A perbeli jogvita ugyanis nem az állam öröklésére vagy az államot megillető egyéb jogok gyakorlására vonatkozik [45/2002. (XII. 25.) BM rendelet].
Ebben a körben vizsgálni kellett azt is, hogy a per tárgya kincstári vagyonnak minősül-e vagy sem. Megállapította a másodfokú bíróság, hogy a Ptk. 120. § (2) bekezdése a jogvita elbírálása körében nem alkalmazható. A Ptk.-nak ez a rendelkezése ugyanis a volt tulajdonosnak harmadik személyekkel szemben fennálló kötelezettségeiért való helytállására vonatkozik. Ezzel szemben a felperes a keresetét a dolog birtokából jogellenesen kikerült és azt visszaszerezni kívánó tulajdonosként terjesztette elő, vagyis a Ptk. 115. § (3) bekezdése szerinti tulajdoni igényt támasztott. Megállapította a másodfokú bíróság, hogy a szóban forgó kígyóméreg az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVII. törvény (Áht.) 109/B. § e) pontja szerinti egyéb jogcímen az állam tulajdonába kerülő vagyonként sem értékelhető. A fenti jogszabályi rendelkezések is azt támasztják alá, hogy miután nem a kincstári vagyonba tartozó dologról van szó, a Magyar Állam törvényes képviselőjének az adott perben a pénzügyminisztert kell tekinteni.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Nemzetközi Bűnügyi Jogsegély Egyezmény rendelkezéseinek az alkalmazására sem volt lehetőség. Az Egyezmény 3. §-a ugyanis feltételezi, hogy az elkövető személy kiadatása iránti eljárás folyamatban van, és ennek a keretében kerülhet sor az elkobzás alá eső dolognak a külföldi állam területére való kiadására. Ezért a felperes tulajdoni igényének az elbírálása körében az elkobzásra vonatkozó szabályokból kellett kiindulni.
A jogerős ítélet szerint a dolog elkobzásra került, ezért alaptalan az 1973. évi I. törvény (régi Be.) 102. § (3) bekezdésére történő hivatkozás. E rendelkezés alkalmazására ugyanis akkor kerülhet sor, ha a büntetőbíróság nem intézkedik elkobzás felől. Ebben az esetben lehet alkalmazni a törvénynek azt a rendelkezését, hogy a később jelentkező - adott esetben a felperes - elévülési időn belül kérheti a dolog visszaadását. Nem vitásan a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) 77. § (7) bekezdése szerint az elkobzott dolog tulajdonjoga az államra száll. Ennek a következménye, hogy az állam a Ptk. 120. § (1) bekezdése szerint eredeti szerzésmóddal tulajdonjogot szerzett. Az ítélet ugyanis hatósági határozatnak minősül. Éppen ezért vizsgálni kellett azt a körülményt is, hogy a felperes nem késett-e el igényének az érvényesítésével. Ebben a körben a másodfokú bíróság az alábbiakat állapította meg.
A régi Be. 57. § (1) bekezdése, 53. § (2) bekezdése, 57. § (2) bekezdése szerint a felperes mint egyéb érdekelt az ítélet jogerőre emelkedését követő 60 napon belül a tulajdonjogi igényét egyéb törvényes úton érvényesíthette volna. A büntetőiratokból azonban egyértelműen megállapítható volt, hogy eljárási jogokat az egyéb érdekelti minőségben a büntetőeljárásban részt vevő felperesnek nem biztosítottak, nem tájékoztatták arról, hogy milyen jogi lehetőség áll rendelkezésére tulajdonjogának az érvényesítésére. A régi Be. 267/A. § (2) bekezdése értelmében, ha az egyéb érdekelt tulajdonjogát érintő elkobzást a másodfokú bíróság rendeli el, a határozat rendelkező részének tartalmaznia kell az egyéb érdekelt jogára történő tájékoztatást. A felperes a büntetőperben tájékoztatást nem kapott, ezért a 60 napos jogvesztő határidő vele szemben meg sem kezdődött. A felperes igénye érvényesítésével nem esett késedelembe.
A büntetések és intézkedések végrehajtásáról rendelkező 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Tvr.) 87. §-a rendelkezik az elkobzás végrehajtásáról. Kimondja többek között azt, hogy polgári per esetében a polgári bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig el kell halasztani az elkobzás végrehajtását, ha a tulajdonjogi igényt egyéb törvényes úton érvényesítették. A régi Be. 267/A. §-a, valamint Tvr. 87. §-a szerint tehát a felperes nincs elzárva, hogy igényét polgári per keretében érvényesítse. Ebből következik az is, hogy a bíróságnak csak abban a kérdésben kellett már állást foglalni, hogy a felperes az elkobzott dolgokra fennálló tulajdonjogát kétséget kizáró módon tudja-e bizonyítani.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a nyomozati iratok részét képező minőségi tanúsítványokból megállapítható, hogy a lefoglalt kígyóméreg tulajdonosa a felperes. A Nemzetközi Bűnügyi Jogsegély iránti megkeresés mellékletét képező iratok a nyomozati iratok között szereplő tanúsítványok, állategészségügyi szakvélemények, a felperes igazgatójának hiteles nyilatkozata alapján kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a kígyóméreg a felperes tulajdona volt. A fentiek alapján kötelezte a másodfokú bíróság az alperest az elkobzott kígyóméreg felperes részére történő kiadására.
A jogerős ítélettel szemben a Magyar Állam nevében eljáró Pénzügyminisztérium nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Az állam nevében eljáró Pénzügyminisztérium álláspontja változatlan volt abban a kérdésben, hogy az állam képviseletét jelen ügyben nem láthatja el. Megítélése szerint az állami tulajdon kétféle lehet; vagy kincstári vagyon, vagy pedig az 1995. évi XXXIX. törvény szerinti vállalkozói, privatizációs vagyon. Mivel ez utóbbiba az elkobzott kígyóméreg nem tartozhat, ezért csak kincstári vagyon körébe tartozónak lehet minősíteni az elkobzott dolgot. Kincstári vagyonról lévén szó az állam képviseletében kizárólag a Kincstári Vagyoni Igazgatóság járhatott volna el. A felperes elmulasztotta a régi Be. 57. § (3) bekezdése szerinti 60 napos határidőt is. Amennyiben a jogorvoslati lehetőséget illetően a büntetőügyben eljárt másodfokú bíróság téves tájékoztatást adott, úgy bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt lehet fellépni.
Az alperes kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, s az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az alperes kérelme alapján a felülvizsgálati eljárást elrendelte és megállapította, hogy a jogerős ítélet az alperes által hivatkozott okok alapján nem jogszabálysértő.
Az Áht. 109/B. §-a rendezi a kincstári vagyonba tartozó tárgyak körét. Ennek megfelelően idetartozik a kizárólagos állami tulajdonba lévő vagyon, az a vagyon, amelyet koncessziós szerződés keretében lehet működtetni, az állam közhatalmi-központi költségvetési szervei céljait szolgáló vagyontárgyak, a műemlék jellegű, vagy ahhoz hasonló vagyoni kör. A 109/B. § e) pontja szerint továbbá a kincstári vagyon körébe tartozik az állam tulajdonába egyéb jogcímen került vagyon. A 109/B. § szerinti vagyontárgyak esetében az erre vonatkozó jogviszonyokban az államot a Kincstári Vagyoni Igazgatóság képviseli. Az eljárás során eldöntendő kérdés az volt, hogy az e) pontba sorolható-e az a vagyon, amelyet az állam elkobzás révén büntetőeljárás eredményeként szerez meg. Helytálló-e tehát az az alperesi álláspont, hogy az államnak kétféle vagyona van, ehhez képest csak kétféle képviselet képzelhető el. Az egyik képviselő az állammal kapcsolatos vagyoni jogviszonyokban előadása szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. Ezek mellett csak az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről és hasznosításáról szóló 1995. évi XXXIX. törvény szerinti vagyonkezelés képzelhető el, amely jogot az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Társaság gyakorol.
A kérdés eldöntésénél az Áht. 190/A. §-ából kell kiindulni, amely meghatározza, hogy mit jelent a kincstári vagyon. Kimondja, hogy a kincstári vagyon az állami szervezet ellátását szolgáló vagyon, amely a társadalom működését, a nemzetgazdaság céljai megvalósítását segíti elő. Ebből következik, hogy az elkobzott vagyon a fent megjelölt állami feladatok és célok megvalósítását nem szolgálja, ezért az nem sorolható be a kincstári vagyon körébe sem. A Pénzügyminisztérium által előadott álláspont helytálló volta esetén olyan helyzet állna elő, hogy a Ptk. 28. § (1) bekezdésében írt rendelkezés ellenére a Pénzügyminisztérium egyetlen polgári jogviszonyban sem képviselhetné az államot. Nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli esetben az állam képviseletére a Pénzügyminisztérium jogosult.
A büntetőeljárásról szóló 2003. június 30-áig hatályban volt régi Be. 57. § (3) bekezdése kétségkívül akként rendelkezett, ha a bíróság elkobzást rendelt el, az ítélet jogerőre emelkedését követő 60 napon belül tulajdonjogi igényét egyéb törvényes úton érvényesítheti a büntetőeljárásban egyéb érdekeltként részt vevő személy.
A felperes a büntetőügyben 2001. február 6-án előadta, hogy a kígyóméreg a felperes tulajdona és azt 1998 októberében ellopták tőle. A másodfokú bíróság igényével nem foglalkozott, a büntetőítélet rendelkező része ezzel kapcsolatos rendelkezést nem tartalmaz, a fent említett jogorvoslati lehetőségre vonatkozó tájékoztatást nem adta meg. Az ítélet indokolásában írt tájékoztatás a nemzetközi jogsegély tekintetében pedig tévesnek bizonyult. A felperes 2001. május 30-án kérte, hogy az elsőfokú bíróság részére mint az egyéb érdekeltet képviselő jogi képviselő részére is kézbesítsék ki a büntetőhatározatot. Ennek az elsőfokú bíróság 2001. június 13-án tett eleget, ehhez képest az alperes által hivatkozott, az igazolási kérelem előterjesztésére megszabott, a határidő leteltét követő 6 hónap csak 2002. február 13-án telt le. Ugyanakkor az iratok között szerepel egy 2001. szeptember 26-án kelt irat, amely az igazságügy-miniszternek lett megcímezve, és amelyben az ellopott kígyóméreg kiadásával kapcsolatos kérelmet terjesztett elő a felperes. A felperes a külföldi hatóságokon keresztül is megindította a nemzetközi bűnügyi jogsegéllyel kapcsolatos eljárást. A külföldi hatóság a megkeresését 2002. február 12-én a Magyar Köztársaság Igazságügyminisztériumának megküldte, amely azt a Legfőbb Ügyészségnek továbbította. A Legfőbb Ügyészség a kérelmet a Fővárosi Főügyészségnek küldte meg, majd miután az nem látott alapot az eljárás megindítására, a felperes volt az, aki a bírósághoz fordult igényének érvényesítése céljából. Ezt a kérelmet tette át keresetlevélként a büntetőbíróság a polgári bírósághoz.
A fenti eljárások figyelembevétele mellett nem lehet a felperes terhére róni azt, hogy a megfelelő tájékoztatás hiányában kérelmét nem 60 napon belül nyújtotta be. E határidő elmulasztását - amely egyébként jogvesztőnek nem minősül - a felperesnek akkor lehetett volna felróni, ha a kellő tájékoztatással ellátott és szabályszerűen kézbesített ítélet szerinti lépéseket a jelzett határidőben nem teszi meg. Helyesen döntött ezért a másodfokú bíróság, amikor a felperes keresetét elkésettnek nem tekintve, azt érdemben elbírálta.
Helytálló a másodfokú bíróság döntése érdemben is. A felperes tulajdonjogának megállapítása a Pp. 206. § helyes alkalmazásával, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével történt.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. X. 20.044/2005. sz.)
Lábjegyzet
Hatályon kívül helyezte az 1998. évi XIX. törvény, de a határozatban foglaltak a hatálya alá tartozó jogvitákban még irányadók.
