adozona.hu
BH+ 2005.8.369
BH+ 2005.8.369
I. A szerződés jóerkölcsbe ütközésére való hivatkozás esetén vizsgálandó körülmények és a bizonyítási teher [Ptk. 200. § (1) és (2) bek., 242. § (1) bek., Pp. 164. §]. II. Az ún. vásárlói klubok szervezése nem ütközik jogszabályba. Nincs jogi akadálya annak, hogy több személy (klubtagok) megállapodjanak abban: közösen teremtik meg annak lehetőségét, hogy az általuk megvásárolni kívánt vagyontárgyhoz, előtakarékosság útján, meghatározott idő alatt jussanak hozzá [Ptk. 200. § (1) bek., 374. § (1) bek., 1996.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokon eljárt bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint, a felek között 1998. november 25-én és december 8-án a Ptk.-ban nem szabályozott atipikus szerződések jöttek létre, amelyeknek részletes feltételeit a peres felek által kötött megbízási szerződések részét képező részvételi szabályzat, valamint a vásárlói jog átadás-átvételéről szóló megállapodások tartalmazták. A felperes ún. vásárlói csoportokat szervezett, amelynek tagjai kereskedelmi hitelt nyújtottak egymásnak oly mód...
BH+ 2005.8.369 I. A szerződés jóerkölcsbe ütközésére való hivatkozás esetén vizsgálandó körülmények és a bizonyítási teher [Ptk. 200. § (1) és (2) bek., 242. § (1) bek., Pp. 164. §].
II. Az ún. vásárlói klubok szervezése nem ütközik jogszabályba. Nincs jogi akadálya annak, hogy több személy (klubtagok) megállapodjanak abban: közösen teremtik meg annak lehetőségét, hogy az általuk megvásárolni kívánt vagyontárgyhoz, előtakarékosság útján, meghatározott idő alatt jussanak hozzá [Ptk. 200. § (1) bek., 374. § (1) bek., 1996. évi CXII. tv. 138. § (2) bek. i) pontja].
Az elsőfokon eljárt bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint, a felek között 1998. november 25-én és december 8-án a Ptk.-ban nem szabályozott atipikus szerződések jöttek létre, amelyeknek részletes feltételeit a peres felek által kötött megbízási szerződések részét képező részvételi szabályzat, valamint a vásárlói jog átadás-átvételéről szóló megállapodások tartalmazták. A felperes ún. vásárlói csoportokat szervezett, amelynek tagjai kereskedelmi hitelt nyújtottak egymásnak oly módon, hogy egymással szemben kamatot nem számítottak fel. Lényegében a vásárlói csoportrendszer egy előtakarékossági szolgáltatás volt, ennek keretében a tagok rövidebb vagy hosszabb előtakarékoskodást követően hozzájutottak az általuk kiválasztott vagyontárgy vagy szolgáltatás vételárához, illetőleg díjához. A tagok a vételárhoz, illetőleg a díjhoz a havonta tartott sorolás, előtörlesztés révén juthattak hozzá. A felperes a vásárlói csoport valamennyi tagjával ún. megbízási szerződést kötött, amelyben megállapodott a tagokkal abban, hogy melyik tag, milyen vagyontárgyat milyen futamidejű előtakarékosság mellett kíván beszerezni. Nyilvántartotta a tagok befizetéseit és fellépett a szerződésszegő ügyfelekkel szemben.A megbízási szerződés szerint a felperes a tevékenysége ellenértékeként a szerződésben kikötött összeg 30%-át + áfát tartalmazó megbízási díjra volt jogosult. A megállapított havi törlesztési díjak a megbízási díj arányos részét is tartalmazták. Amikor a csoporttag akár sorsolás útján, akár előtörlesztés vállalásával elnyerte a vásárlás lehetőségét, vele a felperes ún. vásárlói jog átadás-átvételére vonatkozó megállapodást kötött. Eszerint a tag az általa kikötött összegre volt jogosult. Tekintet nélkül arra, hogy a kedvezményes vásárlás lehetőségét sorsolással nyerte el avagy előtörlesztés vállalásával szerezte meg, a még fennmaradt részleteket változatlan összegben kellett teljesítenie.
Az alperes a felperessel öt megbízási szerződést kötött, ebből három képezi a jelen per tárgyát, nevezetesen a 114/117. számú megbízási szerződés, a 114/118. számú megbízási szerződés, valamint a 114/204. számú harmadik - módosított - szerződés. Az alperes a 114/117. és a 114/118. számú szerződésben 2 000 000 - 2 000 000 Ft-ra, a 114/204. számú szerződésben 1 800 000 Ft-ra szerződött, 108 havi futamidőre, havi 25 463 - 25 463 - 22 917 Ft törlesztő-részlet fizetése mellett.
A 114/117. számú (I.) szerződés alapján az alperes három havi, összesen 76 389 Ft összegű fizetést teljesített, majd 60 hónapra előtörlesztést vállalt; a 114/118. számú szerződés alapján három havi törlesztő-részletet - 76 389 Ft-ot - befizetett, majd 56 hónapra előtörlesztést vállalt; a 114/204. számú szerződés vonatkozásában két hónapi összesen 45 834 Ft törlesztést teljesített és 58 hónapi előtörlesztést vállalt. Ezek alapján vele a felperes 1999. február 10-én mindhárom megbízási szerződés tekintetében vásárlói jog átadás-átvételéről állapodott meg. E megállapodásokból kitűnően az alperes nem fizette be a felperes elkülönített számlájára az előtörlesztésként vállalt összegeket, ehelyett azt a felperes az alperesnek járó szerződéses összegből - az 5 800 000 Ft-ból - vonta le. Ehhez képest a 114/117. számú megbízási szerződéshez tartozó megállapodás 1/3. pontja értelmében a felperes 472 220 Ft-ot, volt köteles az alperesnek átadni, ezzel szemben a megállapodás 1/4. pontja szerint az alperes köteles volt kifizetni a hátralévő 45 hónap alatt a havi 25 463 Ft-ot összességében 1 145 835 Ft-ot; a 114/118. számú megbízási szerződéshez tartozó megállapodás 1/3. pontja szerint a felperes 574 072 Ft-ot fizet ki az alperes részére, ezzel szemben az alperes a hátralévő 51 hónap alatt havi 25 463 Ft-ot, összesen 1 298 613 Ft-ot; a 114/204. számú megbízási szerződéshez tartozó megállapodás 1/3. pontja szerint a felperes kifizet az alperesnek 501 075 Ft-ot, az alperes pedig köteles 48 hónapon keresztül havi 22 917 Ft-os törlesztő-részletekben 1 100 016 Ft-ot megfizetni. Az alperes a visszafizetendő összegekre nézve 1999. február 10-én tartozás-elismerő nyilatkozatokat tett.
Az alperes a részletfizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért a felperes a keresetében 3 493 538 Ft tőke, ennek 1999. március 1-jétől a kifizetés napjáig járó törvényes késedelmi kamata és a perköltségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a perbehozott három megbízási és az azokon alapuló vásárlói jog átadás-átvételére vonatkozó szerződések a jóerkölcsbe ütköznek, ezért a Ptk. 200. §-a (2) bekezdése szerint valamennyi szerződés semmis. A szerződés semmisége következtében érvényét vesztette az általa tett három tartozás-elismerő nyilatkozat is.
Beszámítási kifogást terjesztett elő 2 000 000 Ft erejéig arra hivatkozva, hogy nem tudta megvásárolni K. L.-től a P. Kft. üzletrészét, mivel a felperestől az ígért pénzösszeg helyett csupán 1 450 000 Ft-ot kapott kézhez.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest a kereset szerint marasztalta.
A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Abból indult ki, hogy az alperes a fennálló tartozást az 1999. február 10-én kelt tartozás-elismerő nyilatkozatban elismerte, ezért az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen. A szerződés érvénytelenségét az alperes nem bizonyította. Az a körülmény, miszerint a szerződések jóerkölcsbe ütköznek, nem nyert bizonyítást. Az érvényes szerződés alapján az alperes köteles megfizetni a még fennmaradt tartozását. Elfogadta az elsőfokú bíróságnak az alperes beszámítási kifogásának alaptalansága kérdésében elfoglalt jogi álláspontját is.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és magával szemben a kereset elutasítását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésében, a 242. §-ának (1) bekezdésében, a 296. §-ában, valamint a 164. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Továbbra is arra hivatkozott, hogy a perbehozott szerződések a jóerkölcsbe ütköznek, ezért a Ptk. 200. §-a (2) bekezdésének utolsó fordulata szerint valamennyi szerződés semmis. A szerződések érvénytelensége folytán érvénytelenné válnak a tartozás-elismerő nyilatkozatok is. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a beszámítási kifogását nem tartották alaposnak, továbbá, - hogy a másodfokú bíróság minden indokolás nélkül mellőzte az általa tanú kihallgatása és szakértői bizonyítás elrendelése iránt előterjesztett bizonyítás indítványt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Jogsértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperesnek - bár a bizonyítási kötelezettség a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint őt terhelte - a perbehozott szerződések jóerkölcsbe ütköző voltát nem sikerült bizonyítania.
A Ptk. 200. §-a (2) bekezdésének utolsó fordulata szerint semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik. A jóerkölcs fogalmát, annak tartalmát a Ptk. nem határozza meg, a bírói gyakorlat részéről azonban e jogszabályhely általános fogalmának értelmezése több, - így a BH 2000/6/260. sorszáma alatt közzétett eseti döntésben is - megtörtént. Eszerint jóerkölcsbe ütközőnek minősül az a szerződés, amelyet jogszabály ugyan nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege, vagy az elért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti és ezért azt az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek minősíti.
Azokat a körülményeket, amelyek a szerződés jóerkölcsbe ütközését megalapozzák, az arra hivatkozó félnek kell megjelölnie és azok meglétét bizonyítania. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében olyan új körülményeket jelölt meg, amelyek a fellebbezésében nem szerepeltek. Így arra hivatkozott, hogy a felperes a szerződött vételárat nem az eladónak, hanem a felperesnek tartozott teljesíteni; az alperes a vételár egy részét még az adásvételi szerződés megkötése előtt tartozott a felperesnek megfizetni; ennek ellenére az adásvételi szerződés megkötésének lehetősége a felperes általi kijelöléstől vagy sorsolástól függött; a felperes az adásvételi szerződéssel kapcsolatban a felelősségét annak ellenére zárta ki, hogy az alperes a vételárat neki tartozott megfizetni; végül, hogy a hátralékos vételár biztosítására nem az eladó, hanem a felperes javára volt köteles jelzálogjogot alapítani.
A Legfelsőbb Bíróság már több határozatában kifejtette, hogy felülvizsgálatra a jogerős ítéletben kifejtett olyan jogi álláspont vagy mulasztás szolgálhat alapul, amely az eljárás korábbi szakaszának is tárgya volt. Az alperes a fellebbezésében a szerződések jóerkölcsbe való ütközését arra alapította, hogy ha minden tag rendesen fizeti a részleteket egy 216 fős csoport esetén előfordulhat, hogy a tag csak évek múltán jut hitelhez, holott a felperes hirdetése ennek ellentmond. Továbbá arra is hivatkozott, hogy a tagok nem fizetése esetén a "vásárlói csoport lehetetlenül", mert a felperes forrással nem rendelkezett. Ezeket a körülményeket a másodfokú bíróság nem értékelte jóerkölcsbe ütközőnek és ezt az alperes a felülvizsgálati kérelmében már nem is sérelmezte, hanem új körülményekre hivatkozott, amelyek a korábbi eljárás tárgyát nem képezték, így e vonatkozásban a másodfokú ítélet nem is lehet jogszabálysértő.
Nem követett el eljárási szabálysértést a másodfokú bíróság, amikor az alperes bizonyítási indítványát mint releváns tényállás megállapításához szükségtelent mellőzte. Ítéletében helyesen utalt a reklám céljának és a szerződés valamennyi lényeges feltételének ismeretében egybehangzó akaratnyilatkozattal megkötött szerződés lényegbeli különbségére.
Az alperes a keresetét nem megtévesztésre alapította, ezért nincs jogi jelentősége annak, hogy a felperes nevében eljáró G. K. milyen ígéretet tett. Az alperes a hitelhez hozzájutott, ezért az általa kötött szerződések tekintetében annak sincs jelentősége, hogy esetleg a csoport más tagjai - a többi tag szerződésszegése miatt - nem, vagy csak hosszú évek múlva kapják vissza a befizetett összeget.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem kapcsán - az érvénytelenség körében mellőzve annak részletes vizsgálatát - a következőkre mutat rá.
A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha a jogszabály az eltérést nem tiltja. A felek szerződési szabadságának elve egyrészt azt jelenti, hogy a felek szabadon választhatnak a jogszabályban írt szerződési típusok között, másrészt, hogy a törvény kínálta szerződési típus helyett atipikus vegyes tartalmú ügyleteket hozhatnak létre.
A jelen eljárásban irányadó 1996. évi CXII. törvény 138. §-a (2) bekezdésének i) pontja szerint az Állami Pénz-és Tőkepiac Felügyelet határozhatott abban a kérdésben, hogy a törvény értelmében valamely tevékenység pénzügyi tevékenységnek minősül-e. A Felügyelet a csatolt határozat szerint úgy foglalt állást, hogy az alperes pénzügyi szolgáltatást nem folytat azzal, hogy vásárlói klubot szervez avégből, hogy a csoport tagjai befizetéseikkel egymásnak kereskedelmi hitelt nyújtsanak.
A perbeli esetben a felperes tehát ún. vásárlói klubok szervezését végezte a klub tagjaival kötött megbízási szerződésnek nevezett megállapodás alapján. Ez a szerződés részben megfelel a Ptk. 374. §-ának (1) bekezdésében írt megbízási szerződés feltételeinek. A megbízási elemeken túl bizományi elemeket is tartalmazott.
Vásárlói klubok létrehozását a jogszabály nem tiltja, nincs annak jogi akadálya, hogy több személy (klubtagok) abban állapodjon meg; közösen teremtsék meg annak lehetőségét, hogy az általuk megvásárolni kívánt vagyontárgyakhoz előtakarékosság útján meghatározott idő alatt hozzájussanak. Az sem ütközik a társadalom elfogadott értékítéletébe, hogy azokat, akik nem tudják, vagy nem akarják valamely vagyontárgy vételárát azonnal és egy összegben kifizetni addig, amíg maguk nem jutnak vásárlási lehetőséghez az általuk már befizetett összeget másik - vásárlásra jogosultságot szerzett - klubtag részére ideiglenesen kamatmentesen átengedjék, lehetővé téve, hogy ez a klubtag a vételár még fennmaradó részét utóbb a csoport közös alapja javára részletekben fizethesse meg. Tény, hogy e megállapodás szerencse elemet is tartalmazott nevezetesen, sorsolás, vagy versenyeztetés útján történő előtörlesztés vállalása során dőlt el, hogy a tagok milyen sorrendben jutnak hozzá a megvásárolni szándékolt vagyontárgyakhoz. A vásárlói klubok létrehozásának azonban éppen az ad gazdasági racionalitást, hogy a tagok - szerencséjüktől függően - előbb hozzájuthatnak a kívánt vagyontárgyhoz, mint ahogy a teljes vételárat összegyűjtenék.
Nem sértettek jogszabályt az eljárt bíróságok azzal sem, hogy alaptalannak ítélték az alperes kártérítésre alapított beszámítási kifogását. Az alperes azért kérte a felperes követelésével szemben 2 000 000 Ft összegben megjelölt kára beszámítását, mert állítása szerint amiatt nem tudta egy kft. üzletrészét megvásárolni, mert a felperes az általa ígértnél alacsonyabb összegű "hitelt" folyósított részére. A vásárlói jog átadás-átvételére vonatkozóan kötött szerződésekből megállapítható, hogy a felperes az alperesnek járó térítés kiszámításánál a 3 szerződésben írt összesen 5 800 000 Ft-ból indul ki, mivel azonban az alperes az általa vállalt előtörlesztés összegét a csoport közös alapjába nem fizette be, a vállalt előtörlesztéseket a részére járó összegből levonta. Az alperes a megállapodás aláírásával ezt tudomásul is vette. Semmivel sem bizonyította, hogy a vállalt előtörlesztéseket készpénzben megfizette volna. Az előtörlesztés ilyen módon való megfizetése jogosította fel az alperest arra, - a részvételi szabályzat 6.1. pontja szerint, hogy a csoportalap terhére a dolog vételárát, illetve a beszámítás után fennmaradó részét megkaphassa. A felperes nem járt el jogellenesen az alperes által vállalt előtörlesztés beszámításánál, ezért vele szemben a kárigény meglapozatlan.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Gfv.IX.30.373/2004. sz.)