adozona.hu
BH+ 2005.4.180
BH+ 2005.4.180
I. A csődeljárásban felmerülő költségek felszámítása és kielégítése magára a csődeljárásra tartozik. Az azt sérelmező félnek ezzel kapcsolatos kifogásait határidőben kell előterjesztenie [1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (módosított Cstv.) 16. § (2), (3) és (4) bek., 17. § (2) bek., 51. §]. II. A határidőben kifogással nem támadott vagyonfelügyelői intézkedés - a költségek felszámítása és annak letétből történő kielégítése - miatt utóbb már nem lehet jogvitát kezdeményezni [1993. évi L
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A P. Kft. 1994. augusztus 31-én csődeljárás iránti kérelmet terjesztett elő. A bíróság végzésével megállapította, hogy az adóst e végzés Cégközlönyben való közzétételétől számított 90 napig fizetési haladék illeti meg. A csődeljárás kezdő időpontját 1994. augusztus 31-ben határozta meg és vagyonfelügyelőként a B. Kft.-t rendelte ki. A végzést a Cégközlönyben 1995. január 26-án tették közzé.
A P. Kft. és a vagyonfelügyelő között a csődeljárás alatt 1995. március 24-én, április 5-én és május 3...
BH+ 2005.4.180 I. A csődeljárásban felmerülő költségek felszámítása és kielégítése magára a csődeljárásra tartozik. Az azt sérelmező félnek ezzel kapcsolatos kifogásait határidőben kell előterjesztenie [1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (módosított Cstv.) 16. § (2), (3) és (4) bek., 17. § (2) bek., 51. §].
II. A határidőben kifogással nem támadott vagyonfelügyelői intézkedés - a költségek felszámítása és annak letétből történő kielégítése - miatt utóbb már nem lehet jogvitát kezdeményezni [1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (módosított Cstv.) 16. § (2), (3) és (4) bek., 17. § (2) bek., 51. §, Pp. 130. § (1) bek. b) pontja, 157. § a) pontja.].
III. A vagyonfelügyelő és vagyonfelügyelt társaság között létrejött szerződést a csőd-, illetve felszámolási eljárásban kifogás útján nem lehet megtámadni, hanem a szerződés megtámadása iránti, illetve kártérítési igényt perben kell érvényesíteni [Ptk. 200. § (1) bek., 207. § (4) bek., Pp. 206. §, 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (módosított Cstv.) 14. § (5) bek.].
A P. Kft. 1994. augusztus 31-én csődeljárás iránti kérelmet terjesztett elő. A bíróság végzésével megállapította, hogy az adóst e végzés Cégközlönyben való közzétételétől számított 90 napig fizetési haladék illeti meg. A csődeljárás kezdő időpontját 1994. augusztus 31-ben határozta meg és vagyonfelügyelőként a B. Kft.-t rendelte ki. A végzést a Cégközlönyben 1995. január 26-án tették közzé.A P. Kft. és a vagyonfelügyelő között a csődeljárás alatt 1995. március 24-én, április 5-én és május 3-án letéti szerződésnek nevezett megállapodások jöttek létre határozatlan, legfeljebb azonban a csődeljárás jogerős befejezéséig terjedő időre. A szerződésekben rögzített cél az volt, hogy a csődbíróság által a vagyonfelügyelő részére megállapítandó díjaknak fedezete legyen. Megállapodtak abban is, hogy a letéteményes a letét összegét a csődeljárás céljainak megfelelően használhatja, illetve azt köteles hiánytalanul visszaszolgáltatni a letevő részére, aki kötelezettséget vállalt arra, hogy a letett összegből a bíróság által megállapított vagyonfelügyelői díjat, valamint a vagyonfelügyelői költségeket kiegyenlíti. A letét kezeléséért a vagyonkezelő költséget nem számolt fel és nem állapodtak meg abban sem, hogy a vagyonfelügyelő a letett összeg után kamatot fizetne. Az 1995. március 24-i szerződés szerint a letett összeg 1 300 000 Ft, azonban ténylegesen ebből 1995. január 25-én már átadásra került 300 000 Ft készpénz, míg a szerződés aláírásakor a felügyelt társaság ... frsz.-ú Mercedes típusú személygépkocsijának forgalmi engedélye került átadásra, melyet a felek 1 000 000 Ft értékben fogadtak el. 1995. április 3-án a vagyonfelügyelő a gépjárművet is átvette annak kulcsaival együtt. 1995. április 5-én 2 100 000 Ft, május 3-án pedig 1 800 000 Ft készpénz került átadásra.
A vagyonfelügyelő a csődeljáráshoz kapcsolódó költségeket a P. Kft. részére továbbszámlázta, ezzel kapcsolatban négy különböző fizetési határidővel kiállított számla alapján 983 899 Ft bruttó költséget számolt el és elégített ki az e célból letétbe helyezett összegből. Ebből utóbb a felügyelt társaság csak 109 099 Ft-ot ismert el jogszerűnek.
A bíróság jogerős végzésével a P. Kft. elleni csődeljárást megszüntette és kötelezte a Kft-t, hogy 15 napon belül fizessen meg a vagyonfelügyelő részére 3 284 025 Ft vagyonfelügyelői díjat. A csődeljárás megszüntetését az indokolta, hogy az adós bejelentése szerint az egyezségben vállalt kötelezettségei teljesítésére nem képes. Erre figyelemmel - még a csődeljárás tartama alatt - 1995. június 9-én, ellene felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelmet nyújtottak be, a kérelem elbírálását azonban a bíróság a csődeljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette. A P. Kft. felszámolását a bíróság elrendelte. A felszámolás kezdő időpontját a végzésben 1997. február 28-ában határozta meg.
A P. Kft. felperes 1996. március 1-jén az alperes ellen kártérítési pert indított. Állította, hogy a vagyonfelügyelő feladatainak ellátása során a felügyelt cég működését akadályozta, a letéti szerződések alapján és anélkül is a saját számlájára különböző összegeket "átemelt". Az 5 200 000 Ft készpénz elszámolására és a maradék összeg visszautalására csak az év elején került sor. Számítása szerint az alperestől még visszajár a nála letétbe helyezett és fel nem használt összeg különbözete címén 1 738 810 Ft, valamint az 1995. január 25-től 1995. július 14-ig jogosulatlanul birtokában tartott és jogellenesen használt, a felperes tulajdonában álló gépkocsi használati díja címén 1 760 415 Ft. A fenti összegek után az alperest 1996. január 16-ától járó törvényes mértékű késedelmi kamatok és perköltség megfizetésére is kérte kötelezni.
Keresetét többször módosította, felemelte, leszállította és követelését a Ptk. 232. § (1) bekezdésére, a Ptk. 200. § (2) bekezdésében szabályozott, a letéti szerződések jóerkölcsbe ütközésére, a Cstv. 14. § (5) bekezdésére, a Ptk. 339. § és 318. §-aira a jogalap nélküli gazdagodás szabályaira és a Cstv. 17. §-ára alapította.
Végső - leszállított - kereseti kérelmében (29. sorszámú jegyzőkönyv)
1. 864 010 Ft, a letéti összeg után számított kamat,
2. 574 800 Ft jogtalanul elszámolt költség és
3. 1 760 415 Ft gépkocsi használat ellenértéke, valamint ez összegek után 1996. január 16-ától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatok és perköltség megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az eljárás során a P. Kft. "f.a." felszámolója bejelentette, hogy 1999. október 7-én kelt engedményezési megállapodással a perbeli követelést a K. F. Kft.-re engedményezte. Csatolta az ezt bizonyító engedményezési szerződést.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és felperesnek perköltségben marasztalására irányult. Vitatta a követelés jogalapját és hivatkozott arra, hogy a követelés összege sem bizonyított. Állította, hogy a bíróság végzésében a B. Kft. részére a korábban letétbe helyezett összegekből már felvett összegeken túl, már a felszámolási eljárás során, további 277 500 Ft vagyonfelügyelettel felmerült költséget állapított meg, valamint, hogy a vagyonfelügyelő kizárólag a csődeljárás során felmerülő szükséges költségeket számlázta le. Hivatkozott arra, hogy a vagyonfelügyelő tevékenysége ellen a felügyelt gazdálkodó szervezet 8 napon belül terjeszthetett volna elő kifogást, ezt azonban a felperes jogelőde elmulasztotta. A határidő elmulasztása miatt a törvényes határidőben igazolási kérelmet sem terjesztett elő. Emiatt - álláspontja szerint - ma már perben sem érvényesíthet igényt a vagyonfelügyelő magatartása miatt az alperessel szemben.
A bíróság a perben műszaki szakértői véleményt és könyvszakértői véleményt szerzett be.
A felperes a könyvszakértői vélemény egyes megállapításait vitatta, a szakvélemény kiegészítését azonban nem kérte, és a bíróság felhívására sem iratok beszerzését, sem tanúk meghallgatását nem indítványozta.
Az első fokon eljárt bíróság ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 125 000 Ft-ot és ennek 1996. január 16-ától a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatát, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest az állam javára 202 450 Ft, míg az alperest 7500 Ft feljegyzett eljárási illeték megfizetésére.
Döntésének indoka szerint a letéti szerződések rögzítették: azok célja, hogy a vagyonfelügyelő részére megállapított díjnak és költségeknek fedezete legyen. A vagyonfelügyelő a vagyonfelügyeleti tevékenység ellátásához kapcsolódó költségeket leszámlázta a felperes részére, aki azokból egyes tételeket vitatott, azonban nem terjesztett elő kifogást a vitatott tételek és számlák vonatkozásában a vagyonfelügyelő által felszámított költségek miatt. Megítélése szerint a semmisségre alapított kereset alaptalan. A letéti szerződések nem ütköznek jóerkölcsbe, azok indokolatlan egyoldalú előnyt a B. Kft. részére nem biztosítottak. A gépkocsi használati díjra vonatkozó kereseti kérelem tekintetében megállapította, hogy a gépkocsi használat részben a vagyonfelügyelői tevékenységhez kapcsolódott, illetve a felperes - a Pp. 164. § (1) bekezdés alapján őt terhelő bizonyítási kötelezettsége ellenére - nem bizonyította sem a gépkocsi használatot a vagyonfelügyelő részéről, sem a gépkocsinak a birtokba adáskori állapotát. Rámutatott, hogy a felperes a csődeljárásban nem kifogásolta a vagyonfelügyelő tevékenységét, a továbbszámlázott kiadások és a számlákon feltüntetett tevékenységek jogtalanságát, ez azonban - álláspontja szerint - nem volt akadálya annak, hogy az elévülési határidőn belül a Ptk-ban írt jogcímeken igényt érvényesítsen a Cstv. 14. § (5) bekezdése alapján.
Az ítélet ellen benyújtott fellebbezés folytán a másodfokú bíróság rész- és közbenső ítéletében az első fokú ítéletet részítéletnek tekintve, annak fellebbezett rendelkezését megváltoztatta, az alperest a felperes részére 15 napon belül 749 800 Ft és ennek 1996. január 16-ától a kifizetés napjáig járó évi 20% kamata, valamint 67 800 Ft elsőfokú részperköltség megfizetésére kötelezte. (Kereseti kérelem 2. pontja). Megállapította, hogy a letéti szerződések vonatkozásában (Kereseti kérelem 1. és 3.) pontjai) az alperest kártérítési kötelezettség terheli. Kötelezte az alperest, hogy az államnak 44 990 Ft illetéket fizessen meg, mellőzte a felperesnek illetékfizetésre kötelezését. Kötelezte továbbá az alperest a felperes részére 62 490 Ft másodfokú perköltség 15 napon belüli megfizetésére. Megállapította, hogy a felperesnek 207 410 Ft, míg az alperesnek 50 000 Ft fellebbezési perköltsége merült fel.
Döntésének indoka szerint az alperes a 125 000 Ft és járulékainak megfizetésére vonatkozó marasztalását nem fellebbezte meg, ezért a másodfokú bíróság az első fokú ítéletnek e rendelkezését nem érintette.
Megállapította, hogy mivel az elsőfokú bíróság a 29. sorszámú végzésében a képviseleti költséggel kapcsolatos kereseti kérelmet illetően döntését későbbre halasztotta, ítélete a Pp. 213. § (2) bekezdése értelmében részítéletnek minősül, s azt ekként bírálta felül. A döntés érdemét illetően megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást megfelelően feltárta, az abból levont jogi következtetése azonban nem helytálló. Az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra, hogy a vagyonfelügyelő díját és igazolt költségeit a Cstv. rendelkezései szerint az adósnak kell viselnie. A csődeljárásban a bíróság az alperes részére kizárólag a jogszabályban megállapított vagyonfelügyelői díjat állapította meg, a vagyonfelügyelő azonban a csődeljárásban költséget nem érvényesített. Ez nem jelenti azt, hogy a vagyonfelügyelő költségeit annak felmerülésekor, számla ellenében, az adós nem lett volna köteles a vagyonfelügyelő részére megfizetni. Az adós és a vagyonfelügyelő között nem az volt a jogvita tárgya, hogy az adóst terheli-e a költségek viselésének kötelezettsége, hanem a felperes kizárólag egyes, vele szemben támasztott igények jogszerűségét vitatta. Álláspontja szerint a költségviseléssel kapcsolatos bizonyítási terhet az elsőfokú bíróság tévesen hárította a felperesre, mert ilyen igénnyel a vagyonfelügyelő lépett fel a felperesi jogelőddel szemben, ezért a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján őt terhelte annak bizonyítása, hogy az általa felszámított költségek a felperesi jogelőd vagyonfelügyelete körében merültek fel. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ezért az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy azokat a szolgáltatásokat, melyeknek ellenértékét az adósra kívánta áthárítani, kifejezetten az adós vagyonfelügyelete körében vette igénybe. Az ezek igazolására szolgáló megállapodásokat azonban az alperes az elsőfokú bíróság felhívása ellenére sem csatolta. Miután az alperes a felperesi jogelődtől "beszedett" költségek felszámításának jogszerűségét nem bizonyította, így azzal jogalap nélkül gazdagodott, amit a Ptk. 361. § (1) bekezdése alapján köteles visszatéríteni. A jogalap nélkül elszámolt költségek után a Ptk. 301. § (1) bekezdése alapján késedelmi kamatot is tartozik fizetni. E kereseti kérelemről a másodfokú bíróság a Pp. 213. § (2) bekezdése alapján, az elsőfokú bíróság részítéletének részbeni megváltoztatásával, részítélettel döntött.
Ezen túlmenően a másodfokú bíróság a közbenső ítéletének indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli szerződéseket tévesen minősítette. A felek szándéka valójában nem a Ptk. 462. § (1) bekezdésében szabályozott letéti szerződés megkötésére irányult; ezt a felek csak színlelték. Jogviszonyukat ezért a Ptk. 207. § (4) bekezdésében foglaltak szerint a leplezett szerződés alapján kell megítélni. A megállapodás kifejezetten tartalmazta, miszerint megkötésének célja az, hogy a vagyonfelügyelő részére megállapított díjnak és költségeknek fedezete legyen. Ilymódon az alperes részére átadott vagyonelemeknek a felek a Ptk. 270. § (1) bekezdésében szabályozott óvadék szerepét szánták. Az alperesnek nyújtott óvadék átadásának időpontjában hatályban volt Ptké. 49. §-a szerint a pénzben kapott óvadékot takarékbetétbe helyezéssel volt köteles őrizni a gazdálkodó szervezet. Az alperes azonban a részére átadott pénzösszegeket nem helyezte takarékbetétbe, azt házipénztárán keresztül saját kifizetéseire is fordította. Ezzel jogellenesen járt el, mellyel összefüggésben a felperesnek kárt okozott. Ennek összegét csak a fellebbezési eljárás kereteit meghaladó bizonyítási eljárás lefolytatása után lehet megállapítani. A bizonyítási kötelezettség e tekintetben a felperest terheli.
A másodfokú bíróság a közbenső ítéletének indokolásában kifejtette továbbá, hogy a Ptk. 259. § (2) bekezdésében foglalt zálogjogi szabályok szerint a vagyonfelügyelő a gépkocsit, mint zálogtárgyat külön rendelkezés hiányában nem volt jogosult használni. A perbeni megállapodás a gépkocsi használatot illetően semmilyen rendelkezést nem tartalmaz. Abból a körülményből azonban, hogy az adós a gépjármű forgalmi engedélyén kívül utóbb magát a járművet és annak kulcsait is átadta az alperes részére, a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperest a gépjármű használatára feljogosították. Iránymutatása szerint a felperest terheli annak bizonyítása, hogy az alperes gépjármű használata milyen mértékben tekinthető jogellenesnek, és ezzel okozati összefüggésben a felperesi jogelődnek milyen kára keletkezett.
A jogerős rész- és közbenső ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen az első- és másodfokú rész- és közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését kérte a Pp. 130. § (1) bekezdésének b) és 157. § a) pontjaira hivatkozással. Másodlagosan a másodfokú rész- és közbenső ítélet hatályon kívül helyezése mellett kérte az elsőfokú bíróság részítéletének helybenhagyását. Felülvizsgálati kérelmét a Pp. 270. § (2) bekezdésének b. pont bb) alpontjára alapította. Felülvizsgálati kérelmének indoka szerint az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (módosított Cstv.) 16. § (2) bekezdésében meghatározott határidőben a vagyonfelügyelő tevékenysége ellen a felperes nem élt kifogással, a határidő elmulasztását igazolással sem orvosolta, ezért ez jogvesztést von maga után. Tévedtek az eljárt bíróságok, amikor a kifogás elmaradásának nem tulajdonítottak jelentőséget. A kifogás tárgyát képező kérelemnek peres eljárás keretében való elbírálása így jogszabálysértő.
Ezen túl az eljáró bíróságok nem észlelték, hogy a keresettel támadott vagyonfelügyelői költségek felől jogerős végzés rendelkezett. Előadta, hogy a csődeljárásban a vagyonfelügyelő biztosítási intézkedés elrendelését indítványozta, majd tájékoztatta a bíróságot, hogy a vagyonfelügyelői díj és költségek fedezetére az adós - letéti szerződés keretén belül - a fedezeti összeget "lerakta", kifizetésének nincs akadálya (1995. május 22.) Utóbb azt is bejelentette: "a rendezés a letétbe helyezett összegből került kiegyenlítésre és az abból fennmaradó összeget, 11 070 Ft-ot 1996. január 17-én az adós cég számlájára visszautalta." A jogerős végzés szerint a vagyonfelügyelő által már elszámolt költségeken túlmenően a bíróság további 277 500 Ft-ot állapított meg, ez a Pp. 229. § (1) bekezdése szerinti ítélt dolognak minősül.
Másodlagos felülvizsgálati kérelme indokaként arra hivatkozott, hogy a másodfokú határozat sérti a Ptk. 200. § (1) bekezdését, valamint a bizonyítási tehernek és a bizonyítékok értékelésének a Pp. 164. és 206. §-ában foglalt szabályait.
A felek közötti letéti szerződéseket az elsőfokú bíróság helyesen minősítette olyan atipikus szerződéseknek, melyeknek megkötésére a feleket a Ptk. 200. § (1) bekezdése felhatalmazza. A vagyonfelügyelő a bíróság értesítése és az általa történt tudomásulvétel mellett kötötte meg a letéti szerződéseket. E megállapodások szerint az adós által letett összegből, a vonatkozó elszámolások mellett, a jogszabályban előírtak szerint (módosított Cstv. 17. §) emelte le a költségeket.
A bizonyítási teher szabályai szerint az alperes a kirendelt szakértőnek átadott okiratok, nyilatkozatok alapján bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Az ezek birtokában elkészített teljeskörű, alapos szakértői vélemény a vagyonfelügyelői számlák adósra áthárítását kellően igazolta. Álláspontja szerint a gépkocsi használat vonatkozásában az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta a bizonyítási teher szabályait, a bizonyítási kötelezettséget a felperesre helyezve.
A kamatok tekintetében is jogszabálysértő a másodfokú bíróság határozata, mert 2002. január 1-jétől a teljesítésig terjedő időszakra a mindenkori éves költségvetési törvény szerinti késedelmi kamat lenne megállapítható.
A felperes 7. sorszámú beadványában a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kérte elbírálni, majd 2004. július 19-én ajánlottként feladott és a Legfelsőbb Bírósághoz július 21-én érkezett csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Ebben kérte megállapítani, hogy a letéti, illetve óvadéki szerződések semmisek, mert jóerkölcsbe ütköznek. A vagyonfelügyelői díj ugyanis az eljárás befejezésével, illetve azt követően esedékes ugyanazon időpontban, amely a felszámolás kezdő napja. Így a vagyonfelügyelői díj a besorolás szempontjából a Cstv. 57. § (1) bekezdésének f) pontjába tartozik. A vagyonfelügyelő tehát jogszerűen a díjhoz nem juthatott volna hozzá. A tárgyaláson - a tanács elnökének kérdésére - bejelentette, hogy csatlakozó felülvizsgálati kérelme csak a jogerős ítélet indokolása ellen irányul. Jogszabálysértésként a Ptk. 200. §-ára hivatkozott azzal, hogy az általa támadott szerződések a jóerkölcsbe ütköznek.
Az alperes ellenkérelmében elsődlegesen a csatlakozó felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte elkésettség miatt. Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem felel meg a Pp. 270. és 272. §-ban előírt követelményeknek.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a jogerős rész- és közbenső ítélet az alábbi indokok miatt jogszabálysértő.
A P. Kft. ellen folyamatban volt csőd- és felszámolási eljárásra alkalmazandó az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (továbbiakban: módosított Cstv.) 17. § (2) bekezdése szerint a vagyonfelügyelő díját és igazolt költségeit az adós viseli. A vagyonfelügyelő költségeit felmerülésekor számla ellenében ki kell fizetni.
A módosított Cstv. 16. § (2) bekezdése szerint a vagyonfelügyelő jogszabálysértő, vagy a felek, illetve más személy jogos érdekét sértő tevékenysége vagy mulasztása ellen a sérelmet szenvedett a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül a csődeljárást lefolytató bíróságnál kifogással élhet.
Megalapozott kifogás esetén a bíróság a (3) bekezdésben foglalt jogkövetkezményeket alkalmazhatja.
A (4) bekezdés szerint a bíróság eljárására az 51. §-ban foglaltak megfelelően irányadóak azzal az eltéréssel, hogy a kifogást elbíráló végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.
A kifogás intézménye - a fentiekből következően - a csődeljárásban olyan jogorvoslati eszköz, amely a sérelmezett vagyonfelügyelői intézkedés miatt kezdeményezett jogvitát véglegesen lezárja. A határidőben kifogással nem támadott vagyonfelügyelői intézkedés - a költségek felszámítása és annak a letétből történő kielégítése - miatt utóbb már nem lehet jogvitát kezdeményezni.
A Cstv. mint speciális törvény a Ptk. mint generális törvény alkalmazását lerontja és az csak annyiban alkalmazható, amennyiben azt a speciális törvény lehetővé teszi, annak lényegével, rendeltetésével nem ellentétes.
A módosított Cstv. kifejezett rendelkezéséből következik, hogy a csődeljárásban felmerült költségek felszámítása, kielégítése magára a csődeljárásra tartozik, és az ezt sérelmező félnek a csődeljárásban kell az ezzel kapcsolatos kifogásait határidőben előterjesztenie. A felperes jogelőde, a csődeljárás alatt álló P. Kft., a számla részére történő megküldését, illetve az összeg letétből történő kielégítését követő 8 napos határidőn belül nem élt a speciális jogvédelmi eszközzel, a kifogásolási jogával. A határidő elmulasztása miatt a Pp. igazolásra vonatkozó szabályai szerint (Pp. 106-110. §-ai) igazolási kérelemmel sem élt. Mindezen indokok miatt a vagyonfelügyelő által a csődeljárás során felszámított és kielégített költségek perben történő felülvizsgálatát nem igényelheti.
A fent kifejtettekből következően mindkét fokon eljárt bíróság tévedett, amikor a felperesnek a kereseti kérelem 2. pontjában megjelölt, a vagyonfelügyelettel felmerült költség elszámolása címén előterjesztett kereseti kérelme tekintetében a keresetet érdemben vizsgálva részítéletet hozott. Helyes eljárás mellett a keresetlevelet e részében a Pp. 130. § (1) bekezdésének b) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítani, illetőleg utóbb a Pp. 157. § a) pontja alapján a pert meg kellett volna szüntetni.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős részítéletet, az elsőfokú bíróság részítéletének e körben hozott rendelkezésére is kiterjedően, a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a Pp. 275/B. §-a értelmében megfelelően alkalmazott Pp. 157. § a) pontja alapján az eljárást e tekintetben megszüntette.
A felperes azonban a keresetében nemcsak a vagyonfelügyelő által felszámított költségeket sérelmezte, hanem a Ptk-nak a keresetlevélben felhívott szabályai alapján a vagyonfelügyelő és a vagyonfelügyelt társaság között létrejött szerződéseket jóerkölcsbe ütközés jogcímén is támadta, továbbá a módosított Cstv. 14. § (5) bekezdése alapján - az említett szerződések érvénytelenségére hivatkozva - vele szemben kártérítési igényt is érvényesített. Miután a felek közötti szerződések már nem a vagyonfelügyelő egyoldalú intézkedéseinek, hanem a felek kétoldalú jogügyletének minősülnek, azokat sem a csőd, sem a felszámolási nemperes eljárásban kifogással nem lehet támadni. Az alperes ezzel ellentétes álláspontja téves. A szerződés megtámadása iránti igényt perben lehet érvényesíteni, a Ptk. szabályai alapján. A módosított Cstv. 14. § (5) bekezdésére alapított kártérítési igény ugyancsak perben érvényesíthető, a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint. Emiatt nem jogszabálysértő, hogy az eljárt bíróságok érdemben vizsgálták a felperesnek a szerződések megtámadására és kártérítésre alapított kereseti kérelmeit. Az alperes az elsődleges felülvizsgálati kérelmében e körben alaptalanul hivatkozott arra, hogy a kereset idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a per megszüntetésének lett volna helye.
Az a szabály azonban, hogy a vagyonfelügyelő ellen a Cstv. 14. § (5) bekezdése alapján a kötelezettségeinek megszegésével okozott kár megtérítése iránt per indítható, mivel a vagyonfelügyelő a kötelezettségeinek megszegéseivel okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel, nem értelmezhető akként, hogy a csődeljárásban véglegesen lezárult vagyonfelügyelői költségek tekintetében is fel lehetne éleszteni a jogvitát, és kártérítés címén a költségek felszámítását és kielégítését újból vitássá lehetne tenni.
Az alperesnek a közbenső ítélet ellen benyújtott másodlagos felülvizsgálati kérelme az alábbi indokok miatt alapos.
A másodfokú bíróság a jogerős közbenső ítéletében megsértette a bizonyítékok értékelésének a Pp. 206. §-ában foglalt szabályait, valamint a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdését. Tévesen jutott arra a jogi következtetésre, hogy a felek között létrejött letéti szerződésként megjelölt szerződések valójában színlelt szerződések és azok egyéb szerződést lepleznek, amelyek mellett az alperes jogellenes magatartása megállapítható.
A felek között az nem volt vitás, hogy szerződési nyilatkozataikat hogyan kell értelmezni. A felperes sem a keresetében, sem a fellebbezésében nem állította, hogy a letéti szerződéseket a felek színlelték, és az másfajta szerződéseket leplezne. Keresetét nem alapította a Ptk. 207. § (4) bekezdésére. A másodfokú bíróság döntése a kereseti kérelmen túlterjeszkedett, amikor a közbenső ítéletében az alperes felelősségét olyan jogalapon - Ptk. 207.§ (4) bekezdése - állapította meg, amelyen a felperes igényt nem érvényesített, ezzel kapcsolatban az alperes sem az elsőfokú, sem a fellebbezési eljárásban ellenkérelmet nem terjeszthetett elő. (EBH 2000. 233.)
A másodfokú bíróság ugyanakkor a közbenső ítéletében nem bírálta el, hogy alapos-e a felperesnek a szerződések jóerkölcsbe ütközésének megállapítására irányuló fellebbezési kérelme [Pp. 213. § (1) bekezdése].
A felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a Ptk. 200. § (1) bekezdése alapján a perbeli szerződéseket helyesen minősítette olyan atipikus szerződéseknek, amelyeknek célja részben az volt, hogy a vagyonfelügyelő tevékenysége során felmerült és a vagyonfelügyelet ellátásával szükségképpen felmerülő költségek kiegyenlítése azok felmerülésekor a letéti összegből megtörténhessen. Ebből következően annak takarékbetétben történő őrzése a felek szándékával és a letett összeg rendeltetésével ellentétes lett volna.
A perben feltárt bizonyítékok alapján a jogerős közbenső ítélet is helyesen következtetett arra, hogy a letéti szerződés keretében a gépkocsi rendelkezésre bocsátása annak okmányaival és kulcsaival együtt, a felek ráutaló magatartásával, az alperes vagyonfelügyelő részére a vagyonfelügyelet ellátásához kapcsolódó gépkocsi használatot biztosított. Erre őt a felek akaratának megfelelően a szerződés feljogosította. A Pp. 164. § (1) bekezdésének helyes értelmezésével jutott a másodfokú bíróság a közbenső ítéletében arra a következtetésre is, hogy a felperest terheli a vagyonfelügyeleti tevékenység ellátásának körét meghaladó, jogellenesnek tekinthető gépjármű használat és ezzel okozati összefüggésben keletkezett kár bizonyítása.
Az elsőfokú eljárás során azonban a felperes maga adta elő, hogy a gépkocsi átadása során a gépkocsi kilométeróra állását nem rögzítették és ez a gépkocsi visszaadása során sem történt meg. A gépkocsi használati díjat igénylő felperes az elsőfokú eljárás során a bíróság erre irányuló felhívására sem terjesztett elő bizonyítási indítványt, illetőleg a fellebbezési eljárás során is csupán a biztosítótól történő irat beszerzésére tett bizonyítási indítványt, amely a gépkocsi feltételezett balesetére vonatkozott. Erre vonatkozó kereseti kérelem hiányában azonban e bizonyítási indítványnak nincs jogi jelentősége az ügy eldöntése - a gépkocsi használati díj megállapítása - szempontjából. Miután a gépkocsi kilométeróra állásának az átadáskori rögzítése elmaradt, és a felperes még a fellebbezés során sem tudott a vagyonfelügyeleti tevékenységet meghaladó gépkocsi használatra vonatkozó bizonyítékot megjelölni [Pp. 235. § (1) bekezdése], jogszabálysértő a másodfokú bíróság közbenső ítéletének a letéti szerződések vonatkozásában az alperes jogellenes, felróható magatartásának megállapítása és erre alapítottan a kártérítési felelősséget megállapító rendelkezése.
A Ptk. 200. § (1) bekezdése a szerződéses szabadság elvéből kiindulva lehetővé teszi, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítsák meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől lehetőségük van egyező akarattal eltérni abban az esetben, ha a jogszabály az eltérést nem tiltja. Az adott letéti szerződésként megjelölt szerződések megkötése nem ütközött jogszabályba, azok tartalmát a felek szabadon megállapíthatták. A szerződés elnevezése, a minősítésbeli eltérés a szerződéseket nem teszi jogszabályba ütközőkké. A Ptk. 232. § (1) bekezdésében foglalt abból a szabályból, hogy a szerződéses kapcsolatokban - ha jogszabály kivételt nem tesz - kamat jár, nem következik, hogy ettől a nem kötelező szabálytól a felek a szerződésükben nem térhetnek el. A letétbe helyezett összegek utáni kamat kikötés elmaradása ez okból nem jogellenes.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme az ítélet indokolásának a megváltoztatására, a letéti szerződések jóerkölcsbe ütközésének, s ebből az okból a szerződés semmisségének megállapítására irányult.
Az alperes ellenkérelme kapcsán a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét határidőben terjesztette-e elő. Megállapította, hogy a felperes az alperes felülvizsgálati kérelmét és a Legfelsőbb Bíróság 3. sorszámú végzését - a tértivevény tanúsága szerint - 2004. július 12-én vette át, míg csatlakozó felülvizsgálati kérelmét ajánlott küldeményként 2004. július 19-én adta fel. Erre figyelemmel az a Pp. 274. § (3) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazott Pp. 244. § (2) bekezdésében meghatározott nyolc napon belül került előterjesztésre.
Miután pedig az alperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú rész- és közbenső ítélet valamennyi rendelkezését támadta, a Pp. 244. § (1) bekezdése alapján a csatlakozó felülvizsgálati kérelem az abban megjelölt jogszabálysértésre alapítottan előterjeszthető volt.
A csatlakozó felülvizsgálati kérelem csak annyiban alapos, hogy a másodfokú bíróság határozatában - elfoglalt jogi álláspontjából következően - nem foglalt állást a letéti szerződések jóerkölcsbe ütközésére alapított kereseti kérelem tárgyában, erre vonatkozóan indokolási kötelezettségének nem tett eleget. [Pp. 239. § értelmében megfelelően alkalmazott Pp. 221. § (1) bekezdése].
A Legfelsőbb Bíróság a csatlakozó felülvizsgálati kérelmet érdemben alaptalannak találta. Az elsőfokú bíróság - az előzőekben már kifejtett indokok miatt - helyesen jutott arra a jogi következtetésre, hogy a letéti szerződések nem ütköznek jóerkölcsbe.
A jóerkölcsbe ütközést csak a társadalom által általánosan helyesnek tekintett és elismert magatartási szabályokba, követelményekbe ütköző magatartás valósíthat meg, tehát olyan magatartás, amely a társadalomban általánosan elfogadott erkölcsi elvekkel, felfogással ellentétes.
Az a körülmény, hogy a felek a letéti szerződésnek nevezett megállapodásaikban a vagyonfelügyelő részére a vagyonfelügyelettel felmerült költségek, valamint a jogszabály alapján a bíróság által megállapítandó vagyonfelügyelői díj kielégítését a letett összegből lehetővé tették, nem minősíthető jóerkölcsbe ütközőnek. A vagyonfelügyelői díj a vagyonfelügyelő elvégzett munkája után a Cstv. 17. § (2) bekezdése szerint járó olyan ellenérték, amely a társadalomban általánosan elfogadott erkölcsi elvek szerint is minden elvégzett munka után megilleti a munkavégzőt.
Ezen túlmenően a vagyonfelügyelő a díja tekintetében a felügyelt gazdálkodó szervezet olyan hitelezőjének is minősül, aki - amennyiben díja későbbi kiegyenlítését veszélyeztetve látja - a módosított Cstv. 14. § (3) bekezdésének b) pontja alapján a bíróságtól biztosítási intézkedések elrendelését is kérheti (BH 1995. 239.) A vagyonfelügyelő a csődeljárásban ilyen kérelmet elő is terjesztett, s ezt követően a felek szerződéses megállapodása folytán nem volt szükség ennek elrendelésére.
A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság részítéletét e körben helybenhagyta. (Legf.Bír. Gfv.VI.31.062/2003. sz.)