adozona.hu
EH 2003.953
EH 2003.953
I. A Budapest Székesfőváros és a Berlini Drezdner Bank által 1914. március 2-án kötött kölcsönszerződés alapján kibocsátott ún. többvalutás kölcsönkötvényekből, a Magyar Állam, valamint a Nemzetek Szövetsége Tanácsának határozata alapján 1924. március 14-én kibocsátott államadóssági kötvényekből, a magyarországi vármegyék 1927. július 15-én kibocsátott egyesített kölcsönkötvényéből (ún. Rotschild-kölcsön) eredő követelések elévülésének megállapítása körében irányadó szempontok [1881. évi XXXIII. tv. 37. §,
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Budapest Székesfőváros a Berlini Drezdner Bankkal 1914. március 2-án kötött kölcsönszerződés alapján ún. többvalutás, többek között angol fontban, holland forintban és svájci frankban meghatározott, különböző névértékű, bemutatóra szóló, 4,5%-os kamatozású 50 év alatt törlesztendő kölcsönkötvényeket bocsátott ki. A törlesztés a kötvényekhez csatolt törlesztési terv szerint sorsolás útján történt olyan pénznemben, amely a kötvénybirtokosok számára a legkedvezőbb. A kamat fizetése félévenként j...
EH 2003.953 I. A Budapest Székesfőváros és a Berlini Drezdner Bank által 1914. március 2-án kötött kölcsönszerződés alapján kibocsátott ún. többvalutás kölcsönkötvényekből, a Magyar Állam, valamint a Nemzetek Szövetsége Tanácsának határozata alapján 1924. március 14-én kibocsátott államadóssági kötvényekből, a magyarországi vármegyék 1927. július 15-én kibocsátott egyesített kölcsönkötvényéből (ún. Rotschild-kölcsön) eredő követelések elévülésének megállapítása körében irányadó szempontok [1881. évi XXXIII. tv. 37. §, 40. §, 42. §, 1875. évi XXXVII. tv., Magyar Magánjogi Törvénykönyv javaslata 1287. §, 1292. §, 1293. §, 1924. évi IV. tc., 1926. évi XVI. tv., Ptk. 115. § (1) bek., 324. § (1) bek., 325. § (1) bek., 326. § (1) és (2) bek., Ptké. I. 75. § (1) bek., 85. § (1) és (3) bek., 95. §, 13.110/1984. (XII. 24.) Korm. rendelet 4. §, 670/1946. ME rendelet, 85/1987. (XII. 29.) MT rendelet, 1982. évi 28. tvr. 2. § (1) bek. a)-k) pont, 3. § (1) bek. a)-d) pont, 7. § (1) bek., 80/1992. (V. 12.) Korm. rendelet 6. § c) pont].
II. A magyarországi vármegyék 1927. július 15-én kibocsátott fontsterling kölcsönkötvénye (Rotschild-II. kölcsön) vonatkozásában a Magyar Állam nem jogutóda a vármegyéknek [1950. évi I. tv., 143/1950. (V. 18.) MT rendelet 1. § (4) bek. a) pont, 1982. évi 28. tvr., 80/1992. (V. 12.) Korm. rendelet 6. § c) pont].
Budapest Székesfőváros a Berlini Drezdner Bankkal 1914. március 2-án kötött kölcsönszerződés alapján ún. többvalutás, többek között angol fontban, holland forintban és svájci frankban meghatározott, különböző névértékű, bemutatóra szóló, 4,5%-os kamatozású 50 év alatt törlesztendő kölcsönkötvényeket bocsátott ki. A törlesztés a kötvényekhez csatolt törlesztési terv szerint sorsolás útján történt olyan pénznemben, amely a kötvénybirtokosok számára a legkedvezőbb. A kamat fizetése félévenként július 1-jén és január 2-án vált esedékessé, a kötvényekhez tartozó kamatszelvények alapján került rá sor. A kamatszelvények az esedékesség napjától számított hat év, a tőkekövetelés pedig húsz év elteltével évültek el. Az 1925. augusztus 14-én Ostendében kötött Egyezménnyel a felek a kötvények lejáratát 1984. január 1-jéig meghosszabbították. Azok a kötvénytulajdonosok, akik az Ostendei Egyezményhez hozzájárultak kötelesek voltak a kötvényeket felülbélyegzés céljából bemutatni. A felülbélyegzés igazolta a tulajdonos részéről az Egyezményhez való hozzájárulást. A háborús események folytán megsemmisült kötvények helyett ún. ideiglenes kötvényt és szelvényutalványt állítottak ki azzal, hogy a végleges kötvény kibocsátásáig a kötvénybirtokost megillető jogokat az ideiglenes kötvény birtokosa gyakorolja. A Főváros a törlesztési kötelezettségének 1945. január 2-át követően nem tett eleget, a magyar kötvénytulajdonosok részére 1946. január 2-át követő kamatszelvények kiállítására nem került sor.A Magyar Állam az 1924. évi IV. tc., valamint a Nemzetek Szövetsége Tanácsának határozata alapján 1924. március 14-én évi 7,5% kamatozású, államadóssági kötvényt bocsátott ki, 1944. évi lejáratra. A kibocsátás részben belföldi, részben külföldi forgalomba hozatallal, a visszafizetés a lejárat előtt visszavásárlás vagy sorsolás útján történt. A Magyar Királyság és a Népszövetség Kölcsönbizottsága az 1937. szeptember 17-én kelt "Memorandum"-ban a kölcsön lejáratát 1979. augusztus 1-jére, a kamat mértékét pedig évi 4,1/2%-ra módosította. A kötvényben szereplő összeg után a kamatfizetés a kötvényekhez tartozó kamatszelvények alapján minden év február 1-jén és augusztus 1-jén volt esedékes. A kamatszelvényeket utoljára 1946. augusztus 1-jei esedékességgel bocsátották ki, azt követően kamatszelvény kibocsátásra nem került.
Az 1926. évi XV. törvény alapján a magyarországi vármegyék egyesített kölcsönkötvénye (a B. sorozatú, ún. II. Rotschild kölcsön) 1927. július 15-én került kibocsátásra, 1946. július 15-ei lejáratra. A kibocsátást a 3670/1926. és a 3730/1926. PM rendelet szerint a Rotschild Bankház által nyújtott kölcsönben részesülő vármegyék nevében a rendeletekben írt összetételű 5 tagú bizottság végezte. A visszafizetésre évenként két alkalommal megtartott sorsolás útján került sor. A kamat évente két alkalommal volt esedékes kamatszelvények ellenében. A kötvényre a lejáratkor fizetés nem történt. Valamennyi kötvényfajta tekintetében a tőkekövetelések 20 év, a kamatok 6 év alatt évültek el. A 13.110/1948. (XII. 24.) Korm. rendelet 4. §-a - a perben nem releváns kivételektől eltekintve - magánjogi jogcímen az 1946. augusztus 1-je előtt keletkezett követelések bírói úton történő érvényesítésének lehetőségét kizárta. A fenti kormányrendeletet a 86/1987. (XII. 29.) MT rendelet 1987. december 31-ei hatállyal hatályon kívül helyezte. Ezzel az igények 1988. január 1-jétől kezdődően érvényesíthetővé váltak.
A felperes birtokában volt a Budapest Székesfőváros által 1914. március 2-án kibocsátott C003230 számú öt valutás - többek között 20 angol fontra, illetőleg 504 svájci frankra kiállított - bemutatóra szóló ún. "Kommunális kötvény"; továbbá a Budapest Székesfőváros által 1946. december 1-jén egy, az előzővel azonos tartalmú, de megsemmisült kötvény helyett kiállított C132079 sorszámú ideiglenes kötelezvény; 1 db 1927. július 15-én kibocsátott B5516 sorszámú évi 6%-os kamatozású 100 angol fontra szóló Magyarországi Vármegyék Kölcsönkötvénye; végül 1 db az 1924. évi IV. törvény alapján forgalomba hozott No014665 sorszámú 100 angol font névértékű bemutatóra szóló államadóssági kötvény.
A felperes a keresetében kérte kötelezni az I. r. alperest az 1924. július 2-án kiállított államadóssági kötvényben névértékként megjelölt 100 angol font teljesítéskori forintellenértékének megfizetésére, e kötvény után 1946. augusztus 1-jétől 1979. augusztus 1-jéig kamatszelvények kibocsátására, összességében 248,5 angol font után 1979. augusztus 2-ától a kifizetés napjáig járó a nemzetközi pénzpiaci átlagkamatnak megfelelő késedelmi kamat megfizetésére.
Az I. r. alperest kérte továbbá kötelezni az 1927. július 15-én kibocsátott II. Rotschild kötvény (Magyarországi Vármegyék kölcsönkötvénye) névértékének - 100 angol font - kifizetéskori forintellenértékének megfizetésére, a 100 angol font tőke után 1946. július 16-ától a kifizetés napjáig járó a nemzetközi pénzpiaci átlagkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamat megfizetésére.
A Budapest Székesfőváros által kibocsátott már ismertetett Kommunális kötvény, valamint az ideiglenes kötelezvény alapján az I-II. r. alpereseket egyetemlegesen kérte kötelezni a kötvényben, illetőleg az ideiglenes elismervényben írt 20-20 angol font, vagy 240-240 holland forint avagy 504-504 svájci frank kifizetéskori forintellenértékének megfizetésére; 1946. január 1-jétől 1984. január 1-jéig terjedő időre a ki nem bocsátott kamatszelvények kibocsátására; az 1984. január 1-jéig számított ügyleti kamat és a tőke együttes összege után 1984. január 2-ától a kifizetés napjáig a nemzetközi pénzpiaci kamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamat megfizetésére, tekintve, hogy az 1999. július 9-én kelt írásbeli felszólítás ellenére az alperesek a kötvények kifizetését megtagadták.
Az alperesek a keresetet elutasítását kérték. Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy a Budapest Székesfőváros által kibocsátott, valamint a Vármegyék Kölcsönkötvénye tekintetében sem kibocsátóként, sem jogutódként nem áll fenn helytállási kötelezettsége. A II. r. alperes elsősorban arra hivatkozott, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata Budapest Székesfővárosnak nem jogutódja, ezért vele szemben a kötvényen alapuló követelések nem érvényesíthetők. Mindketten állították, hogy valamennyi perbehozott kötvényben írt követelés elévült.
Az első fokon eljárt bíróság ítéletében a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A Budapest Székesfőváros által 1914-ben kibocsátott kötvények, valamint az 1927-es kibocsátású, a Vármegyék Kölcsönkötvénye tekintetében elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, miszerint a fenti kötvényekben írt kötelezettség teljesítéséért az alpereseket fizetési kötelezettség nem terheli. A Magyar Állam a kötvények visszafizetéséért a kibocsátáskor állami garanciát nem vállalt, a jogszabályok a kibocsátóért való helytállásra a Magyar Államot nem kötelezték, és az alperesek a kötvények kibocsátóinak nem jogutódai.
Az 1924. évben kibocsátott államadóssági kötvény tekintetében elfogadta, hogy az I. r. alperes annak kifizetéséért a kötvényekről szóló 1982. évi 28. tvr. alapján nem felel, mert a jogszabálynak visszaható hatálya nincs; továbbá, hogy a tvr. végrehajtása tárgyában kiadott 80/1992. (V. 12.) Korm. rendelet rendelkezései a perbeli követelésekre nem alkalmazhatók.
Elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban is, hogy mindhárom követelés elévült. Az elévülés kérdésében abból indult ki, hogy a Ptk. hatálybalépése (1960. május 1-je) előtt az 1881. évi XXXIII. törvénycikknek az elévülésre vonatkozó részében még hatályban volt II. fejezetét az 1960. évi 11. számú tvr. (Ptké. I.) 95. §-a a Ptk. hatálybalépésének napján hatályon kívül helyezte. Az elévülés akkor kezdődött, amikor az egyes követelések esedékessé váltak. A Budapest Székesfőváros által kibocsátott 1914. évi, valamint az 1924. évi ún. Népszövetségi kölcsönkötvény a Ptk. hatálybalépését követően járt le, ezért a bennük foglalt követelések elévülésére a Ptké. 75. §-ának (1) bekezdése szerint a Ptk. rendelkezései az irányadóak. A Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében a pénzkövetelések öt év alatt évülnek el. A fenti két kötvényben írt követelés azonban az esedékesség időpontjában a 13.110/1948. (XII. 24.) Korm. rendelet hatálya alatt bírósági úton nem voltak érvényesíthetők. 1988. január 1-jével az akadály megszűnt, a felperes a két kötvényfajtából eredő igényét joghatályosan a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint az akadály megszűnésétől számított egy évig érvényesíthette, így e két kötvényfajtában írt követelés 1989. január 1-jén elévült, mert a felperes a követelését bírósági úton csak 1999-ben érvényesítette.
Az 1946. július 15-én esedékessé vált, a Vármegyék kölcsönkötvényében írt követelés elévülése - a Ptké. 85. §-ának (3) bekezdése alapján alkalmazandó korábbi jog szerint - annak megkezdésétől, 1946. július 16-ától 1948. december 24-éig folyamatban volt, majd 1948. december 24-étől nyugodott. A nyugvás 1988. január 1-jén megszűnt, ennek eredményeként az elévülés tovább folyt, az abból még hátralévő idő lejártáig. Tekintettel arra, hogy a kötvénykövetelés elévülése a Ptk. 1960. május 1-jei hatálybalépésekor folyamatban volt a Ptké. 85. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó, a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében írt ötéves elévülési időből még hátralévő idő, azaz kettő év hat hónap és huszonegy nap volt. A követelés ezért 1990. július 22-én évült el. Elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben, hogy a kötvénykövetelés kötelmi igény, ezért Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése nem alkalmazható, továbbá, hogy a főkövetelések elévülésével a felperesnek a kamatszelvények kibocsátására irányuló igénye is elévült. Nem fogadta el a felperesnek azt az előadását, hogy az igény érvényesítésében 1999-ig akadályozva volt, megítélése szerint a felperes által felhozottak a Pp. 326. §-ának (2) bekezdésében megkívánt akadálynak nem tekinthető. Végül utalt arra, hogy a devizagazdálkodásról szóló jogszabályok idegen pénznemre vonatkozó korlátozó rendelkezései ugyancsak nem jelentették a pénzkövetelés érvényesítésének akadályát.
A jogerős másodfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset teljesítését kérte. A felülvizsgálati kérelmét a Pp. 270. §-ának (1) bekezdésére és a (2) bekezdés a) és ba) pontjára, a joggyakorlat egységesítésének követelményére alapította. Előadta, hogy az eljárt bíróságoknak a követelés elévülésével, valamint a kötelezett személyével kapcsolatos döntései jogszabálysértők. Jogsértéssel állapították meg, hogy a követelések elévültek. E körben jogszabálysértően alkalmazták a Ptké. 85. §-ának (3) bekezdésében és a Ptk. 326. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat. Megítélése szerint abból kell kiindulni, hogy a perben érvényesített valamennyi követelés a Ptk. hatálybalépését megelőzően keletkezett, ezért az elévülésnek a Ptk. hatálybalépését megelőzően bekövetkezett nyugvására, megszakadására és megrövidítésére a Ptk. 85. §-ának (3) bekezdése szerint a korábbi jogot kell alkalmazni. A korábbi jog a nyugvás fogalmát nevesítette, a Ptk. ezt a kifejezést nem használja. A másodfokú bíróság a nyugvás megítélése során a korabeli jogot alkalmazta, az elévülési idő számításánál azonban a jelenleg hatályos jogszabályokból indult ki, holott helyesen a Ptk. 85. §-ának (3) bekezdése szerint annak számításánál (időtartamának megállapításánál) is a korabeli rendelkezéseket kellett volna alkalmazni. A jogerős bírósági ítélet 1948. december 24-étől - a 13.110/1948. Korm. rendelet hatálybalépésének napjától - ismeri el a nyugvást. Ezzel szemben az általa becsatolt 670/1946. ME számú rendelet 2. §-a (1) bekezdése szerint a bírói út igénybevételének lehetősége már 1946. január 21-étől ki volt zárva. Emiatt az elévülés nyugvása valamennyi követelés tekintetében az irányadó korábbi jog szerint még az esedékesség előtt beállt, így az elévülés csak az akadály megszűnésekor 1988. január 1-jével indult és az 1881. évi XXXIII. törvény 37. §-a szerint - húsz év eltelte után - 2007. december 31-én következett volna be.
Abban az esetben, ha a bíróság arra a jogi álláspontra helyezkedik, hogy a követelések elévülésére a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezéseket kell alkalmazni, az elévülésre ez esetben sem került sor. Az értékpapírra a Ptk. 94. §-ának (2) bekezdése szerint a tulajdonjogra vonatkozó rendelkezések az irányadóak. A Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése szerint a tulajdoni igények nem évülnek el.
Akadályozta a követelések elévülését a kötvényekről szóló 1982. évi 28. tvr. (Ktvr.) 7. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezés is, miszerint a kötvényen alapuló követelések nem évülnek el. Ez utóbbi jogszabályban foglaltak szerint az elévülés az értékpapírokban foglalt követelés lejártának napján hatályos jogszabályok szerint kell megítélni. Ennek következtében az 1984. január 1-jén lejáró székesfővárosi kötvények semmi esetre sem évülhettek el. Vitatta azonban, hogy a Ktvr. rendelkezéseinek nincs visszaható hatálya és a rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően kibocsátott kötvényekre kellene alkalmazni. Ennek ellentmond a Ktvr. végrehajtása tárgyában kiadott 80/1992. (V. 12.) Korm. rendelet 6. §-ának c) pontja, miszerint az állam helytáll az 1988. január 1. napja előtt kibocsátott, magánszemély által is megszerezhető kötvényeken feltüntetett kötelezettségek teljesítéséért.
Hivatkozott továbbá arra, hogy a másodfokú bíróság megsértette a Ptk. 326. §-ának (1) bekezdésében írt törvényi rendelkezéseket is, azzal, hogy nem fogadta el a felperes bizonyított előadását, miszerint a követelését 1999. előtt menthető okból nem tudta érvényesíteni. Előadta, hogy a bírói gyakorlat az elévülés nyugvására vezető igényérvényesítési akadálynak tekinti, ha a jogosult a követelésről csak később szerez tudomást. A felperes csak az 1999-ben közzétett újságcikkekből értesült az igény érvényesíthetőségéről. Addig akadályozta az igényérvényesítését az a körülmény, hogy a PM és a Pénzintézeti Központ is olyan értelmű tájékoztatást adott, miszerint a számjegyzékbe vétellel a követelések devalválódtak. Csupán a megjelenő újságcikkek alapján ismerte fel, hogy van érvényesíthető követelése az alperesekkel szemben.
Állította, hogy az eljárt másodfokú bíróság jogsértéssel foglalt állást a Székesfőváros által kibocsátott, valamint a Vármegyék kölcsönére vonatkozó kötvényekben írt követelések kötelezettjének kérdésében is. Tény, hogy 1950. január 1-jétől megszűnt az önkormányzatok önálló jogalanyisága és jogszabályban nincs annak kimutatható nyoma, hogy valójában ki lett a tanácsrendszerrel megszüntetett Budapest Székesfőváros, valamint a Vármegyék jogutódja. Az azonban megállapítható, hogy az állam tulajdonosi jogánál fogva korlátlan hatáskörre tett szert az önkormányzatok vagyona - jogai, kötelezettségei és terhei - felett. Abban az esetben, ha 1989-ben rendszerváltás Magyarországon nem kezdődött volna, Budapest Székesfőváros és az egyéb önkormányzatok által kibocsátott kötvényekben megtestesült tartozásért kizárólag az államosító Magyar Államot terhelné a felelősség. Ezt a felelősségét a Magyar Állam a 80/1992. (V. 12.) Korm. rendelet 6. §-ának c) pontja szerint kifejezetten el is ismerte. Tény, hogy a Magyar Állam kizárólag és senki által nem korlátozható tulajdonosként járt el az önkormányzatok korábbi vagyona tekintetében. Tulajdonosi jogállásából fakadóan az önkormányzati kötvényekre vonatkozóan is magánjogi megállapodásokat kötött a külföldi kötvénybirtokosokkal és ezekre fizetést is teljesített. Ez a vállalás a belföldi kötvénytulajdonosok tekintetében is valójában kötelem keletkeztető ráutaló magatartásnak tekintendő. Jellemzően a perben az alperesek egymást jelölték meg olyanként, aki a kötvényekből fakadó kötelezettségekért helytállni tartozik.
Végezetül hivatkozott arra, hogy a ki nem bocsátott kamatszelvények elévülése tekintetében is jogsértő az ítélet. A szelvények kibocsátása az alpereseknek a 2780/1946. ME számú rendelet 2. §-ában írt jogszabályi kötelezettsége volt. Az alperesek e kötelezettségüknek nem tettek eleget. A kamatszelvény maga is értékpapír, így a benne foglalt követelést csak annak birtokában lehet érvényesíteni, amíg az alperesek nem tesznek eleget a szelvény kibocsátása iránti kötelezettségüknek, a kamatszelvényen alapuló igény nem érvényesíthető, következésképpen annak elévülése el sem kezdődött. Alaptalanul utasították el ezért az eljárt bíróságok elévülés okából a felperesnek a kamatszelvények kibocsátására irányuló kereseti kérelmét is.
Az I. r. alperes fellebbezési ellenkérelmében a jogerős másodfokú ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság nem követett el jogszabálysértést a Székesfőváros által kibocsátott kommunális kötvény, valamint a Népszövetségi kötvénnyel elévülésének megállapításával. A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a Ptké. I. 85. §-a (3) bekezdésének a másodfokú bíróság általi értelmezését sérelmezte. A felperesnek az volt a jogi álláspontja, hogy a perbeli esetben a követelés elévülésének nyugvása már a 13.110/1948. (XII. 24.) Korm. rendelet hatálybalépését megelőzően a 670/1946. ME számú rendelet hatálybalépésével bekövetkezett, tekintet nélkül arra, hogy a kötvény követelések a 670/1946. ME rendelet hatálybalépésének időpontjában még nem váltak esedékessé, ezért azok elévülésére a Ptk. hatálybalépését megelőzően hatályban volt jogszabályokat kell alkalmazni.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a másodfokú bíróság a fenti kötvények tekintetében megfelelően értelmezte a Ptké. I. 85. §-ának (3) bekezdését, és helyesen alkalmazta a Ptké. 75. §-ának (1) bekezdése folytán a Ptk. 324. §-át. A Ptké. 85. §-ának (3) bekezdése értelmében az elévülésnek a Ptk. hatálybalépését megelőzően bekövetkezett nyugvására, megszakadására és megrövidítésére a korábbi jogot kell alkalmazni; tehát ez irányadó az elévülés kezdő időpontja tekintetében is. A Ptk. hatálybalépését megelőzően hatályban volt jogszabályok az 1881. évi XXXIII. törvény a Magyar Magánjogi Törvénykönyv javaslata, valamint az 1875. évi XXXVII. tc., azaz kereskedelmi törvény voltak. A kereskedelmi törvény az elévülésre általános szabályokat nem tartalmazott, így a magánjogi szabályokat kellett alkalmazni, a kereskedelmi ügyletekből eredő igényekre is, kivéve ahol a törvény különös szabályokat állított fel.
Az 1881. évi XXXIII. tc. 37., illetőleg 40. §-a szerint az állami értékpapírokban kifejezett tőke, illetve a szelvényeken alapuló követelés elévülésének kezdő időpontja a lejárat napja. A Magyar Magánjogi Törvényjavaslat 1287. §-a szerint az elévülés abban az időpontban kezdődik, amelyben a követelés jog szerint érvényesíthetővé vált (lejárt). Az érvényesíthetőség időpontja tehát a követelés lejárata, érvényesíteni így csak lejárt követelést lehet.
A Magyar Magánjogi Törvényjavaslat 1292. §-a szerint az elévülés nyugszik, ha a követelés érvényesítése az ott írt jogi vagy tényleges akadályba ütközik. A nyugvás idejét az 1293. § szerint az elévülés idejébe nem lehet beszámítani. Hasonlóan rendelkezett az 1881. évi XXXIII. tc. 42. §-ának utolsó bekezdése is. Ha tehát az érvényesítés akadályba ütközik, az akadály ideje alatt nem indul meg az elévülés. Ez azonban a felperes álláspontjával ellentétben, nem azt jelenti, hogy az elévülés nyugvása az elévülés megkezdődése (a követelés lejárta) előtt bekövetkezett, hanem azt, hogy az elévülés az érvényesíthetőség jogi, illetőleg egyéb akadálya esetén a lejárat időpontjától kezdve nyugszik, és az akadály megszűnésekor indul meg. A törvényben írt akadály ugyanis nem az esedékességet, nem a lejáratot akadályozza, hanem a lejárttá vált követelés érvényesítését. A Népszövetségi kötvény 1979. augusztus 1-jén, a Budapest Székesfőváros Kommunális kötvényei pedig 1984. január 1-jén - a Ptk. 1960. május 1-jén történt hatálybalépését követően - váltak esedékessé, tehát az elévülés nyugvása a fentebb kifejtettek szerint a Ptk. hatálybalépése után következett be, ezért helytálló volt a másodfokú bíróság jogi álláspontja, miszerint a fent megjelölt kötvényeken alapuló követelésre a Ptké. I. 75. §-ának (1) bekezdése szerint a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Nem irányadó tehát sem a Ptké. I. 85. §-ának (1), sem pedig a (3) bekezdése. Az elévülés ugyanis a Ptk. hatálybalépésekor nem volt folyamatban és a nyugvás sem következett be a Ptk. hatálybalépését megelőzően. 1988. január 1-jén a követelés érvényesítését gátló akadály megszűnt, ekkor a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében írt ötéves elévülési időből a Székesfőváros által kibocsátott kommunális kötvények tekintetében még egy év volt hátra, a Népszövetségi kölcsönkötvény tekintetében pedig az ötéves elévülési idő már eltelt. A Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése szerint a felperes az igényét bírói úton a fenti kötvények vonatkozásában 1989. január 1-jéig érvényesíthette. Ezzel szemben a felperes a keresetét a Népszövetségi és a Kommunális kötvényekre alapítottan 1999-ben terjesztette elő, olyan időpontban, amikor valamennyi követelés elévült, ezért azok a Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése szerint bírói úton már nem voltak érvényesíthetők.
Az alperesek valamennyi kötvénykövetelés tekintetében elévülési kifogást terjesztettek elő. A Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése értelmében az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet. Az eljárt bíróságoknak ezért először az elévülési kifogás kérdésében kellett állást foglalniuk. Az eljárt bíróságok helyesen a Székesfőváros által kibocsátott kommunális kötvények elévülését megállapították, így a kötelezett személyét illetően nem foglalhattak volna állást, mert az az ügy érdemében hozott döntésnek minősül. A Budapest Székesfőváros által kibocsátott kommunális kötvények tekintetében ezért a Legfelsőbb Bíróság a kötelezett személyére vonatkozó megállapításokat az első- és másodfokú bíróság ítéletének indokolásából mellőzte.
Alaptalanul hivatkozott a felperes a Ptk. 115. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is. A Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése szerint a tulajdonjogi igények nem évülnek el. A kötvényben foglalt követelés azonban nem tulajdonjogi, hanem kötelmi igény. A kötvény kibocsátója arra vállalt kötelezettséget, hogy kötvény birtokosának a kötvényben írt időben és módon fizetést fog teljesíteni. A perbeli esetben ez a teljesítés maradt el. A kötvények, illetőleg az ideiglenes kötelezvény a felperes birtokában voltak, ezeket a kibocsátó a felperes részére kiadta, így a jogvita tárgya nem lehet a kötvényekkel kapcsolatos tulajdoni igény.
Elfogadta a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban is, hogy a perbeli esetben a kötvényekről szóló 1982. évi 28. tvr. rendelkezései nem kerülhetnek alkalmazásra. A fenti jogszabályhely 7. §-ának (1) bekezdése szerint a kötvényen alapuló követelés nem évül el. A fenti jogszabály 1982. december 4-én lépett hatályba, visszaható hatálya nincs, rendelkezéseit csak a hatálybalépése után a 3. § (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban írt szervezetek által a 2. § (1) bekezdésének a)-k) pontjában írt tartalommal kibocsátott kötvényekben írt követelésekre lehet alkalmazni. Nem alkalmazható a perbeli kötvényekre a 80/1992. (V. 12.) Korm. rendelet 6. §-ának c) pontjában foglalt rendelkezés sem. A fenti jogszabályhely szerint az állam helytáll az 1988. január 1-je előtt kibocsátott magánszemélyek által is megszerezhető kötvényeken feltüntetett kötelezettségek teljesítéséért. Tekintettel azonban arra, hogy a részletezett két kötvényfajtából eredő követelések 1992. május 12-ét megelőzően elévültek, e követelések nem vonhatók a rendelet 6. §-a c) pontjának hatálya alá.
Helyesen értelmezte és alkalmazta a másodfokú bíróság a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében írt akadály mibenlétét is. A felperes 1988. január 1-jén, a követelések érvényesíthetőségének megnyílta időpontjában valamennyi kötvény, illetőleg ideiglenes kötelezvény birtokában volt, az a körülmény, hogy a követelés érvényesíthetőségéről a jogszabály ismeretének hiányában nem volt tudomása, illetőleg, hogy e vonatkozásban a perben nem álló pénzintézeti központtól, valamint az I. r. alperest képviselő Pénzügyminisztériumtól olyan értelmű tájékoztatást kapott, hogy a követelés érvényesítésére nincs mód, menthető oknak nem tekinthető.
Alaptalan volt a felülvizsgálati kérelem a kamatszelvények kibocsátása tekintetében is. A kibocsátó és az értékpapír birtokosa közötti jogviszony tárgya az értékpapírban foglalt követelés, nem pedig az esetleges numizmatikai értékkel bíró pénzpapír, ezért a szelvény kiadására irányuló igény is csak addig érvényesíthető, amíg a benne foglalt követelés el nem évült. Tekintve, hogy a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint 1989. január 1-jén a felperes valamennyi - a fenti két kötvényfajtával kapcsolatos - követelése elévült, a felperes alappal a szelvények kibocsátását sem követelhette.
A felülvizsgálati kérelem az 1927. július 15-én kibocsátott, a Magyarországi Vármegyék fontsterling kölcsönkötvénye (Rothschild-II. kölcsön) tekintetében csak annyiban volt alapos, hogy a követelés nem évült el, de érdemben alaptalan volt. A fenti kötvény 1946. július 15-én, tehát a Ptk. hatálybalépését megelőzően járt le, az elévülés ekkor kezdődött. A Ptké. I. 85. §-ának (3) bekezdése szerint az elévülésnek a Ptk. hatálybalépését megelőzően bekövetkezett nyugvására, megszakadására és megrövidítésére a korábbi jogot kell alkalmazni. Így abban a kérdésben is a korábbi jog az irányadó, hogy mit jelent az elévülés nyugvása és mi annak a jogkövetkezménye. A Magyar Magánjogi Törvényjavaslat 1292., 1293. §-a, valamint az 1881. évi XXXIII. tv. 42. §-a szerint az elévülés nyugszik, ha a követelés érvényesítése az ott írt akadályba ütközik. A nyugvás idejét az elévülés idejébe nem lehet beszámítani. Az elévülés határideje tehát nem a Ptk.-ban írt három hónappal, illetve egy évvel hosszabbodik meg, hanem annyi idővel, amennyi ideig a jogosult a követelése érvényesítésével menthető okból akadályozva volt. Az ún. Rotschild- II. kölcsönkötvény vonatkozásában az elévülés a követelés esedékessé válásával 1946. július 15-én megkezdődött és folyt 1948. december 24-éig, mindaddig amíg a 13.110/1948. (XII. 24.) Korm. rendelet hatályba nem lépett. A 640/1946. ME számú rendelet 2. §-a nem akadályozhatta az igényérvényesítést, mert azt csak olyan magánjogi jogcímen alapuló követelés bírói úton történő érvényesítését zárta ki, amely követelés mértékét a külföldi pénznemnek, illetőleg aranynak pengőre átszámításával kellett megállapítani. Olyan magánjogi követelésről rendelkezett a jogszabály, amely ún. értékállandósági kikötést tartalmazott. Az elévülés nyugvása tehát csak a 13.110/1948. (XII. 24.) Korm. rendelet hatálybalépésével következett be. Az elévülési időből ekkor még 17 év 6 hónap és 21 nap volt hátra, szemben a másodfokú bíróság által megállapított 2 év 6 hónap 21 nappal. A felülvizsgálati bíróság nem fogadta el a másodfokú bíróságnak azt az álláspontját, miszerint az ötéves elévülési idő az irányadó, amely 1946. július 15-ével megkezdődött. Ez az álláspont ugyanis arra vezetne, hogy amennyiben a nyugvás a Ptk. hatálybalépése előtt bekövetkeznék, de a nyugvás előtt 5 év már eltelt, úgy a követelés elévül annak ellenére, hogy a nyugvásnak a Ptk. hatálybalépése előtti megszűnése tehát az elévülés folyamatban léte esetére a Ptké. 85. §-ának (1) bekezdése szerint lehetőség lenne 1965. május 1-jéig a követelés érvényesítésére.
A Ptk. 75. §-ának (1) bekezdése szerint - ha ez a törvényerejű rendelet másként nem rendelkezik - a hatálybalépése előtt keletkezett jogviszonyokból eredő és jogerős határozattal még el nem bírált jogokra és kötelezettségekre is alkalmazni kell. E főszabályhoz képest különös szabályt - tehát kivételt - tartalmaz a Ptk. 85. §-a. Az egyik kivétel arra az esetre vonatkozik, amikor az elévülés folyamatban van. A folyamatban lévő ügyekben az elévülési idő 5 év ugyan, de mivel ezt 1960. május 1-jétől kell számítani, ezért ha pl. a 20 év elévülési határidőből már 19 év eltelt a Ptk. hatálybalépéséig, úgy a jogosultnak további 5 év áll a rendelkezésére igénye érvényesítésére. Tehát a már folyamatban lévő elévüléseknél az 5 éves elévülési határidő nem kezdődhet meg a követelés esedékességekor, csak a korábbi törvény szerinti határidő. A folyamatban lévő elévülések esetén sem visszaható hatályú az 5 éves elévülési idő.
A perbeli esetben nem volt folyamatban az elévülés a Ptk. hatálybalépésekor, mert nyugodott, régi jogi szóhasználattal szünetelt. Irányadó tehát a Ptk. 85. §-ának (3) bekezdése 1946. július 15-én a régi - és nem az ötéves - elévülési határidő kezdett el folyni, majd szünetelt a folyása 1948. december 24-étől, ez a szünetelés fennállt a Ptk. hatálybalépésekor is és tartott egészen 1987. december 31-éig.
Az irányadó korábbi jogszabályok szerint a már megindult elévülési időbe az akadályok időtartamát nem lehet beszámítani. Ebből pedig az következik, hogy a már megindult korábbi elévülési határidő hosszabbodik meg a nyugvás időtartamával. Nincsen ugyanis olyan szabály, amely a Ptk. hatálybalépését megelőzően bekövetkezett nyugvás esetére kimondaná, hogy a Ptk. hatálybalépése után történő nyugvás megszűnése esetén csak öt évvel hosszabbodhat meg a régi elévülési határidő.
Az elévülés nyugvása 1988. január 1-jével megszűnt, az elévülési idő azonban nem a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében írt három hónappal, illetőleg egy évvel, vagy öt évvel hosszabbodott meg, hanem a még hátralévő teljes 17 év 6 hónap és 21 nappal. E kötvény tekintetében ezért az elévülési idő 2005-ben járt volna le, így a keresetindítás időpontjában - 1999-ben - a fenti követelés elévülése még nem következett be. E kötvény tekintetében azonban helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az I. r. alperes a kötvényben írt követelés kifizetéséért felelősséggel nem tartozik. Az állam tekintetében - bár a bizonyítási kötelezettség a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint őt terhelte -, a felperes nem tudott olyan kötelmi jogviszonyt, vagy olyan jogszabályon alapuló kötelezettséget bizonyítani, amely az államnak a perbeli kötvényekért fennálló felelősségét megalapozná.
Alaptalan az alperesnek az állam jogutódlásával kapcsolatos álláspontja. Az 1950. évi I. törvény hatálybalépésével - a tanácsrendszer létrejöttével - a volt helyhatóságok (önkormányzatok) vagyona állami tulajdonba és a tanácsi szervek kezelésébe került. Az állam a volt önkormányzatok és a velük jogviszonyban álló személyek közötti jogviszonyba nem lépett be, annak nem vált alanyává. A tanácsi szervek mint állami szervek a költségvetésből gazdálkodtak, a korábbi a jogviszonyok alanyaival szemben fennálló kötelezettségeket a költségvetési pénzből kellett teljesíteniük. A Ptk. hatálybalépéskori 37. §-ának (1) bekezdése értelmében ez a kötelezettségük a költségvetést meghaladó mértékben is terhelte őket, azok fedezetéről a költségvetési gazdálkodás szabályai szerint kellett gondoskodni. Az 1950. évi I. (Tanácstörvény) végrehajtása tárgyában kiadott 143/1950. (V. 18.) MT rendelet 1. §-a pontosan meghatározta, hogy a megalakuló tanácsok, illetőleg azok végrehajtóbizottságai mely korábbi szervek jogkörét veszik át és folytatják. A rendelet 1. §-a (4) bekezdésének a) pontja értelmében a megyékben a főispán és a megyei önkormányzat összes szerve tennivalóit a tanács és a végrehajtóbizottság látja el és folytatja. A felperes által becsatolt, a Pénzügyminisztérium, valamint Budapest Főváros Végrehajtó Bizottsága levelezésének anyagából is az állapítható meg, hogy a helyhatóságok által kibocsátott kötvények tekintetében a kötvénytulajdonosokkal továbbra is a helyi tanácsok maradtak jogviszonyban, a külföldi kötvénytulajdonosok részére tovább folytak a kifizetések és az ebből eredő adósság-szolgálat teljesítéséhez a helyi tanácsok biztosították a fedezetet. A Pénzintézeti Központ mint devizahatósági jogkör gyakorlója, folyt bele a kötvényekből eredő igények rendezésébe, így a külföldi kötvénytulajdonosok részére történő kifizetésekhez az engedélyt és a devizát neki kellett biztosítania. Annak forintfedezete azonban mindaddig a helyi tanácsokat terhelte, amíg a Pénzügyminisztérium nem hozott arra vonatkozó döntést, hogy a kifizetéshez szükséges költségvetési fedezetet központilag kezelik, az a továbbiakban nem jelenik meg a helyi tanácsok költségvetésében. Az állam tehát a perbehozott jogviszonyokban a vármegyéknek nem jogutódja, ezért a vármegyék által kibocsátott kötvények kifizetéséért felelősség nem terheli.
A 80/1992. (V. 12.) Korm. rendelet 6. §-ának c) pontja nem értelmezhető akként, hogy az állam korlátozás nélkül valamennyi 1988. január 1. napja előtt kibocsátott kötvényekért helytáll, mert a rendelet 1. §-a szerint a kormányrendelet rendelkezéseit csak az 1982. évi 28. tvr. 3. §-ának (1) bekezdésében meghatározott szervek által kibocsátott kötvényekre lehet alkalmazni a fenti kötvényt viszont a vármegyék bocsátották ki.
Az államot kötelmi alapon sem terheli felelősség e kötvények kifizetéséért. Az ún. Rothschild kötvényből kitűnően a tőke és a kamat fizetése a felsorolt vármegyék feltétlen kötelessége. A kötvényt a Kormány meghatározott tagjai a vármegyék nevében írták alá, valamint a Kormány nevében azon kötelezettség tekintetében, amelyet a Kormány magára vállalt. A Rothschild I. és II. kötvények kibocsátásának feltételeit, a kölcsön felvételét a 102638/1926. PM és a 92.206/1927. PÜM számú körrendelet szabályozta. A kötvények kibocsátását a vármegyék nevében egy öttagú bizottság végezte, minden vármegye csak az általa felvett kölcsönért szavatolt. Ha a kölcsöntörlesztés az útadóbevételből, illetve meghatározott jövedelemből nem lett volna biztosítható, úgy a rendelet szerint a vármegye e célból külön vármegyei útadó kivetésének engedélyezését kéri. Tehát, ha volt is a Kormánynak kötelezettsége a vármegyék által kötvény-kibocsátással felvett kölcsönnel kapcsolatban, az csak közjogi és nem magánjogi kötelezettség lehetett.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. I. 31.987/2002. sz.)