adozona.hu
BH 2004.12.518
BH 2004.12.518
A munkavállaló rendkívüli felmondását megalapozhatja, ha a munkáltató a munkavégzés helyét nem a törvénynek megfelelően jelöli ki [Mt. 76/C. §-nak az ügyben irányadó (4) bekezdése, 96. § (1) bekezelés a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pontja alapján a rendkívüli felmondásra okot adó munkáltatói magatartásról való tudomásszerzés időpontja tekintetében állított jogszabálysértést, és emiatt az első- és a másodfokú ítélet "megváltoztatását", és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a munkáltató alperes folyamatos kötelezettségszegésére tekintettel a terhére nem lehet megállapítani az Mt. 96. § (4) bekezdésében lévő határidő túll...
BH 2004.12.518 A munkavállaló rendkívüli felmondását megalapozhatja, ha a munkáltató a munkavégzés helyét nem a törvénynek megfelelően jelöli ki [Mt. 76/C. §-nak az ügyben irányadó (4) bekezdése, 96. § (1) bekezelés a) pont].
A felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pontja alapján a rendkívüli felmondásra okot adó munkáltatói magatartásról való tudomásszerzés időpontja tekintetében állított jogszabálysértést, és emiatt az első- és a másodfokú ítélet "megváltoztatását", és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a munkáltató alperes folyamatos kötelezettségszegésére tekintettel a terhére nem lehet megállapítani az Mt. 96. § (4) bekezdésében lévő határidő túllépését. Figyelmen kívül maradt, hogy a munkáltató a jogutódlást követően a munkavállalókat arról tájékoztatta, hogy a munkaviszonyuk tartalmi elemei változatlanok maradnak, továbbá a felperes számára a rendkívüli felmondásra okot adó magatartás, tehát a p.-i munkavégzésre szóló utasítás akkor vált bizonyossá, amikor a betegsége és a szabadságának lejárta után a szóban lévő utasítást az alperes fenntartotta.A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárást rendelt el abban a jogkérdésben, hogy a munkáltató (folyamatos) kötelezettségszegésére alapított rendkívüli felmondásnál miként kell megállapítani a jognyilatkozat tételére nyitva álló határidő kezdetét.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében arra hivatkozva, hogy a munkáltató írásbeli intézkedéséből a felperes az általa állított kötelezettségszegésről tudomást szerzett, a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. Az elsőfokú bíróság az alábbi tényállást állapította meg. A felperes 1966-tól portásként állt alkalmazásban az alperes jogelődjénél. 1998. május 18-án a felperest a jogelőd és a jogutód munkáltatók írásban a többi munkavállalóval együtt arról tájékoztatták, hogy munkáltatói jogutódlás következett be, amellyel kapcsolatban a munkavégzésük helye és a személyi alapbérük változatlan marad.
A peres felek 1998. június 5-én írásbeli munkaszerződést is kötöttek, amelynek értelmében a felperes vagyonőrként portaszolgálati munka végzésére volt köteles az N. Rt. portáján F.-en. 2001. október 1-jén az alperes arról értesítette a felperest, hogy 2001. október 8-ától a P. C. Rt. p.-i üzemében kívánja foglalkoztatni. A felperes írásban úgy nyilatkozott, hogy ezt a munkahelyet nem tudja elvállalni a napi közlekedés lehetetlensége, valamint kiskorú gyermeke és idős, eltartásra szoruló mozgáskorlátozott rokona gondozása miatt, ezért kérte az intézkedés visszavonását. Az alperes 2001. október 5-én a felperes kérelmének teljesítését visszautasította, amely után a felperes október 9-én ismételten tiltakozott a munkáltató döntése ellen. Erre vonatkozóan az alperes október 12-én kelt írásbeli válaszában fenntartotta a munkavégzés helyére való utasítását. 2001. október 30-án a felperes az 1998. június 5. napján aláírt munkaszerződés 3. pontját az alpereshez intézett nyilatkozattal megtévesztés miatt megtámadta. Az alperes ezt válasz nélkül hagyta. A felperes jogi képviselője útján 2001. november 14-én kérte az eredeti munkavégzési helyén történő munkába állítást. A felperes 2001. október 1-jétől december 31-éig keresőképtelen állományban volt, majd részére az utasítás kiadására feljogosított vezetője 2002. január 29-éig a szabadságot kiadta. Ennek tartama alatt január 23-án felkereste a kirendeltség-vezetőt, akinél az áthelyezést sérelmezte, ez azonban eredménytelen maradt, mert a kirendeltség-vezető nem rendelkezett munkáltatói jogkörrel. A felperes a számára P.-n kijelölt munkahelyen nem állt munkába, és 2002. február 4-én rendkívüli felmondást közölt az alperessel, amelyben az Mt. 96. § (1) bekezdésbe ütköző munkáltatói magatartásra hivatkozott. Ezután február 8-án az alperes is rendkívüli felmondást közölt a felperessel, amelyet a megjelenési és a munkavégzési kötelezettség megszegésével indokolt.
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott - módosított - keresetében a rendkívüli felmondása alapján kérte az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását. Érvelésének lényege szerint a p.-i munkavégzési hely számára aránytalanul sérelmes, és ezáltal az alperes utasítása jogellenes volt. A hosszas egyeztetés miatt bízott abban, hogy az alperes a döntését megváltoztatja.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A tényállásból arra következtetett, hogy a felperes a rendkívüli felmondási jog gyakorlására nyitva álló határidőt túllépte, mert többször, legutoljára a munkáltató 2001. november 7-ei írásbeli értesítéséből tudomást szerzett az alperes magatartásáról. A munkaügyi bíróság érvelése szerint nincs jelentősége, hogy K. J. kirendeltségvezetőnek mi volt az álláspontja, mivel ő nem gyakorolt munkáltatói jogkört.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta [Pp. 253. § (2) bekezdés, 254. § (3) bekezdés]. Helytállónak találta a munkaügyi bíróságnak a tudomásszerzés időpontjára (2001. november 7.) vonatkozó jogi álláspontját azzal, hogy a felperes keresőképtelensége az ügyeinek vitelében akadályozását jelentette, erre azonban a felperes nem hivatkozott. Utóbb, 2002. január 1-jétől már keresőképessé vált és a szabadsága alatt nem volt akadályoztatva jogainak érvényesítésében, ezért a 2002. február 4-én kelt rendkívüli felmondás elkésett.
A Legfelsőbb Bíróság az irányadó bírói gyakorlatot vette figyelembe, eszerint, amennyiben a fél a rendkívüli felmondása indokaként folyamatos kötelezettségszegésre hivatkozik, e kötelezettségszegés megszűntétől kell vizsgálni a törvényben megállapított határidő megtartását. A rendkívüli felmondásában a felperes tartalmilag az alperesnek azt a magatartását minősítette folyamatos kötelezettségszegésnek, hogy a többszöri kérelmei, indokai ellenére, a jogelőd és a jogutód munkáltatóknak a munkavégzés helye változatlanságát állító közös írásbeli tájékoztatása mellőzésével jogellenesen adott utasítást másik munkahelyen való megjelenésre és munkavégzésre. Ebből következően először arról kell állást foglalni, hogy a felek között hatályban volt-e olyan érvényes megállapodás, amely alapján a változó munkahelyre szóló kikötés szerint az alperes a felperest az f.-i helyett p.-i munkavégzésre utasíthatta. E jogkérdés megalapozott vizsgálatánál nem mellőzhető az Mt. 76/C. § figyelembevétele. Az alperes a felperest ellentmondásosan tájékoztatta, mivel a jogelődétől eltérő működési helyet jelölt meg, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a felperes (és a többi munkavállaló) korábbi munkavégzési helye változatlan marad. Ilyen előzmények után a munkaszerződés különösen a változó munkahely kifejezés használata nélkül nem értelmezhető a felek változó munkahelyre vonatkozó munkaszerződés módosításaként. A bizonyítási eljárás eredménye alapján nem állapítható meg továbbá, hogy a munkaszerződés törvény által előírt módosításának feltételei (napi utazási idő tartama, családjogi jellegű kötelezettségek igazolt volta) fennálltak-e [Mt. 76/C. §-nak az ügyben irányadó (4) bekezdése]. Mindezek miatt nem lehet megalapozottan állást foglalni arról, hogy a rendkívüli felmondásban állított ok (az alperesnek a munkavégzés helyére vonatkozó a felperes által jogellenesnek minősített utasítása) folyamatosan megvalósult-e, ezért nem lehet dönteni az Mt. 96. § (4) bekezdésben lévő határidő betartásáról, illetve túllépéséről. A bizonyítási teher szabályai szerint a bizonyítási eljárás kiegészítése eredményeképpen lehet határozni a felperes kereseti kérelmeiről, értékelve az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában lévő együttes feltételek megvalósulását is. A Legfelsőbb Bíróság ezért a felmerült jogkérdésben úgy foglalt állást, hogy ha a fél folytatólagosan megvalósult kötelezettségszegés miatt él a rendkívüli felmondás jogával, az Mt. 96. § (4) bekezdésben lévő határidő megtartását az utolsóként tanúsított cselekmény, vagy mulasztás időpontjától kell vizsgálni. Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a megyei bíróság ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.152/2003. sz.)
Bírósági jogesetek
BH 2008.7.199 A törvényi mértéket megközelítő utazási időt, a személyi és családi körülményeket is figyelembe kell venni abból a szempontból, hogy a munkahelyváltozás a munkavállalóra nézve járt-e aránytalan, vagy jelentős sérelemmel [Mt. 76/C. §].
