adozona.hu
BH+ 2004.12.573
BH+ 2004.12.573
Az adóhatóság mint kötelezett az áfa-tartozás vonatkozásában csak az adóssal szemben fennálló saját követelését számíthatja be. Az általa behajtandó, de a költségvetés más alrendszerét megillető adósi tartozásba való beszámításra nem kerülhet sor [Ptk. 196. §, 297. §, 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 36. §, 1990. évi XCI. tv. (Art.) 3. § (1) bek. a) pont, (3) bek. b) pont, 32. § (3) és (4) bek., 46/B. § (2) bek., 53. § (1) bek., 97.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás 1998. november 11-i kezdő időpontjára tekintettel a felszámolási eljárás a többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. és az 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) szabályai szerint folyik.
A hitelező 2000. július 25-én a felszámoló intézkedése ellen kifogást nyújtott be, amelyben sérelmezte, hogy a felszámoló a hitelezői igényét határidőn túliként vette nyilvántartásba. Kérte ez intézkedés megváltozt...
BH+ 2004.12.573 Az adóhatóság mint kötelezett az áfa-tartozás vonatkozásában csak az adóssal szemben fennálló saját követelését számíthatja be. Az általa behajtandó, de a költségvetés más alrendszerét megillető adósi tartozásba való beszámításra nem kerülhet sor [Ptk. 196. §, 297. §, 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 36. §, 1990. évi XCI. tv. (Art.) 3. § (1) bek. a) pont, (3) bek. b) pont, 32. § (3) és (4) bek., 46/B. § (2) bek., 53. § (1) bek., 97. § 2. pontja, 1992. évi LXXIV. tv. (Áfa tv.) 48. §].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás 1998. november 11-i kezdő időpontjára tekintettel a felszámolási eljárás a többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. és az 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) szabályai szerint folyik.A hitelező 2000. július 25-én a felszámoló intézkedése ellen kifogást nyújtott be, amelyben sérelmezte, hogy a felszámoló a hitelezői igényét határidőn túliként vette nyilvántartásba. Kérte ez intézkedés megváltoztatását és a felszámoló kötelezését a hitelezői igényének határidőn belül bejelentett hitelezői igényként történő nyilvántartásba vételére. Ezen túlmenően sérelmezte azt is, hogy a felszámoló nem fogadta el az adóhatóság által tett beszámítási kifogást - a 4 258 000 Ft áfa visszatérítési igény "összevezetését" - azzal az indokkal, "hogy az adótartozás alatt TB tartozás nem vezethető össze". Kérte annak megállapítását, hogy megalapozottan élt a beszámítási jogával.
Az elsőfokú bíróság végzésével elutasította a hitelező kifogásának azt a részét, amely igényének határidőn belül bejelentett igényként történő nyilvántartásba vételére és besorolására vonatkozott. A kifogásnak a beszámítás el nem fogadását sérelmező részét megalapozottnak találva annak helyt adott, és arra kötelezte a felszámolót, hogy a beszámításra tekintettel a módosított hitelezői igényt vegye nyilvántartásba.
Ez utóbbi döntése körében a becsatolt iratokból tényként állapította meg, hogy az adóhatóság a 2000. január 17-én kelt egyoldalú nyilatkozattal beszámította az adósnak az adóhatósággal szemben fennálló 4 258 000 Ft áfa igényét az adóhatóság által az adós felé támasztott 73 893 000 Ft járulékigénybe. Erre a beszámításra válaszolva a felszámoló a 2000. július 13-án kelt levelében azt közölte az adóhatósággal, hogy a beszámítással nem ért egyet, mert álláspontja szerint az adótartozása a Tb. tartozással nem vethető össze, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv. (Art.) ide vonatkozó rendelkezése szerint.
A felszámolói levél kézhezvétele után a hitelező részéről határidőn belül benyújtott kifogás folytán az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy az adóhatóság a törvényi feltételek alapján számította-e be a hitelezői igényébe az adósi követelést.
Megállapította, hogy a többször módosított Cstv. 36. §-a szerint a jelen esetben a beszámításnak a speciális feltételei fennállnak, mert a felszámoló a hitelező igényét elismert követelésként nyilvántartásba vette, illetve a hitelezői követelés tekintetében nem került sor engedményezésre. Így a törvényi rendelkezések alapján járt el a hitelező akkor, amikor az adóssal szemben fennálló hitelezői igényébe - egyoldalú nyilatkozattal - beszámította az adósnak vele szemben fennálló igényét, ezáltal a hitelezői igénye lecsökkent.
Nem fogadta el a felszámolónak azt az érvelését, mely szerint a beszámításra a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, s ennek értelmében csak az egymással szemben keletkezett és elismert tartozások és követelések tekintetében van helye beszámításnak. Miután pedig az áfa követelés és a járuléktartozás nem egymással szemben keletkezett követelések, adott esetben nem lehetséges a beszámítás, attól függetlenül, hogy 1999. január 1. napját követően már az adóhatóság jogosult mindkét követelés beszedésére.
Az elsőfokú bíróság a felszámolónak a beszámítási kifogás elutasításával kapcsolatos indokát azért nem fogadta el, mert álláspontja szerint egyrészt a jelen eljárásban a Cstv. rendelkezéseit kell a beszámításnál alkalmazni, melynek feltételei fennállnak, másrészt azért nem, mert az Art. a társadalombiztosítási követelések érvényesítésével is az adóhatóságot ruházta fel [Art. 3. § (1) bekezdésének a) pontja], az Art. 96/B. § (2) bekezdése pedig a beszámítás gyakorlásakor (2000. január 17-én) már nem volt hatályban.
Utalt az elsőfokú bíróság arra is, hogy az Art. 32. § (4) bekezdése lehetővé teszi az adóhatóság számára adó visszaigénylés esetén az adó visszatartását, az általa nyilvántartott adótartozás összegének erejéig. Az 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa tv.) 48. § rendelkezése szerint is az adóhatóság csak e törvényben megjelölt szigorú feltételek fennállása esetén teljesítheti az adó visszaigénylési kérelmet.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen az adós felszámolója nyújtott be fellebbezést, melyben a végzés részbeni megváltoztatásával kérte a kifogást a beszámítás tekintetében is elutasítani.
Fellebbezését azzal indokolta, hogy a Cstv. speciális, a beszámításra vonatkozó 36. §-a nem érinti a Ptk.-nak, mint a Cstv. mögöttes jogszabályának a beszámításra vonatkozó azon rendelkezését, amely alanyi oldalon (kötelezett és jogosult) követeli meg az egymással való szembenállást. Álláspontja szerint ezt erősítette meg az időközben hatályon kívül helyezett Art. 96/B. §-ának (2) bekezdése is. Hivatkozott arra, hogy az 1998. évi LXII. törvény 28. § (7) bekezdésével módosított Art. rendelkezéséből, mely 1999. január 1-jétől kezdve az adóhatóságot jogosította fel - egyebek között - a Tb. tartozások beszedésére, nem következik, hogy a Tb. követelések tulajdonosává is az adóhatóság vált, ezzel csak kezelője lett annak.
A fellebbezésre a hitelező észrevételeket nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést a többször módosított Cstv. 6. § (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazott Pp. 253. § (3) bekezdése alapján csak a fellebbezés keretei között bírálta felül. Fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett az elsőfokú bíróság végzésének a hitelezői igény határidőn belüli igényként történő nyilvántartásba vételére vonatkozó, kifogást elutasító rendelkezése [Pp. 228. § (3) bekezdése].
A felszámoló fellebbezése a kifogásnak helytadó rendelkezés tekintetében az alábbiak szerint alapos.
A követelések beszámítására vonatkozó anyagi jogi szabályokat a Ptk. 296-297. §-ai tartalmazzák, melyeket a felszámolási eljárásban is alkalmazni kell, a többször módosított Cstv. 36. §-ában foglalt azzal a speciális szabállyal együtt, amely a felszámolási eljárásban az általános szabályok szerinti beszámításhoz képest további megszorító feltételekhez köti a beszámítás gyakorlásának lehetőségét.
Az Art. 3. § (1) bekezdésének a/ pontja, valamint 97. § 2. pontja szerint 1999. január 1. napjától valóban az adóhatóság hatáskörébe tartozik az adónak minősülő járulékok tekintetében is a követelések érvényesítése, valamint az azzal kapcsolatos jognyilatkozatok megtétele. Ebből azonban nem következik az, hogy az APEH Járulékigazgatósága által behajtandó, a behajtás szempontjából adónak minősülő társadalombiztosítási követelés az APEH követelésévé vált. Az APEH törvényi felhatalmazás alapján a saját nevében érvényesítheti ugyan ezt a követelést is, azonban a későbbiek során a Nyugdíjbiztosítási Alap, az Egészségbiztosítási Alap, vagy az önkormányzat javára teljesítendő törvényen alapuló kötelező befizetésekkel az alapok felé elszámolási kötelezettséggel tartozik. Ez következik az 1997. évi LXXX. törvénynek az 1998. évi XCI. törvény 38. §-ával módosított 53. §-a (1) bekezdésében megállapított abból a rendelkezésből, hogy 1999. januártól kezdődően a járulék-bevallási és befizetési kötelezettségek nyilvántartására és az azokra teljesített befizetések elszámolására az APEH-nél új járulék-folyószámlát kell nyitni. A járulék- kötelezettség, a késedelmi pótlék és bírságok befizetésére az APEH nevén vezetett önálló számlák szolgálnak.
Az idézett jogszabályokból helyesen azt a következtetést lehet levonni, hogy az adóhatóság mint kötelezett az adott esetben az áfa tartozás vonatkozásában csak az adóssal szemben fennálló saját követelését számíthatja be. Az általa behajtandó, de a költségvetés más alrendszerét megillető adósi tartozásba való beszámításra jogszerűen nem kerülhet sor. Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor az adósnak az áfa követelésébe a társadalombiztosítási tartozás beszámítására lehetőséget látott.
Az adott esetben nem kerülhet sor az Art. 32. § (4) bekezdés, valamint az áfa tv. 48. §-ainak alkalmazására sem.
Az Art. 75. §-a értelmében az áfa visszaigénylés felől az adóhatóság adóigazgatási eljárás keretében jogosult dönteni. Az Art. 32. § (3) és (4) bekezdései pedig - tekintettel a törvény 3. § (3) bekezdésének b) pontjában foglaltakra - felhatalmazzák az adóhatóságot arra, hogy a visszaigényelt adót az adós gazdálkodó szervezetet terhelő, fennálló tartozásra tekintettel, az ott megállapított szabályok betartása mellett, visszatartsa. Ezzel a lehetőségével azonban az adóhatóság majd csak akkor élhet, amikor hozzá az áfa visszaigénylésére vonatkozó kérelmet az adós előterjeszti. Ebből következően az elsőfokú bíróság e felhívott törvényhelyekre a beszámítás megalapozottságának indokaként tévesen hivatkozott. (Hasonló jogi álláspontot fejtett ki a Legfelsőbb Bíróság a határozatainak 2002/1. számú hivatalos gyűjteményében közzétett 669. számú eseti határozatában is.)
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezéssel támadott rendelkezését a többször módosított Cstv. 6. § (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazott Pp. 259. § folytán, a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a kifogást a beszámítás tekintetében is elutasította. (Legf.Bír. Fpk.VI.31.468/2002. sz.)