adozona.hu
BH 2004.11.475
BH 2004.11.475
Bankhitel-szerződés létrejöttének megállapítása körében értékelhető körülmények [Ptk. 205. § (2) bek., 218. § (1) bek., 526. § (1) és (2) bek.; 1996. évi CXII. tv. 77. § (1) bek.; 6/1997. (MK 61.) MNB rendelkezés 6. § (3) és (5) bek.; Pp. 9. § (2) bek., 206. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 30 napon belül fizessen meg a felperesnek 10 938 673 Ft-ot és ennek 1999. július 1-jétől a kifizetésig járó évi 26% ügyleti és 6% késedelmi kamatát, továbbá 1 853 486 Ft-ot és ennek 1999. július 1-jétől a kifizetésig járó évi 6%-os késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes az alperessel 1991. január 30-án megkötött szerződés alapján elszámolási bankszámlát nyitott az alperes r...
BH 2004.11.475 Bankhitel-szerződés létrejöttének megállapítása körében értékelhető körülmények [Ptk. 205. § (2) bek., 218. § (1) bek., 526. § (1) és (2) bek.; 1996. évi CXII. tv. 77. § (1) bek.; 6/1997. (MK 61.) MNB rendelkezés 6. § (3) és (5) bek.; Pp. 9. § (2) bek., 206. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 30 napon belül fizessen meg a felperesnek 10 938 673 Ft-ot és ennek 1999. július 1-jétől a kifizetésig járó évi 26% ügyleti és 6% késedelmi kamatát, továbbá 1 853 486 Ft-ot és ennek 1999. július 1-jétől a kifizetésig járó évi 6%-os késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes az alperessel 1991. január 30-án megkötött szerződés alapján elszámolási bankszámlát nyitott az alperes részére. Ezt a bankszámla-szerződést 1994. január 3-án a szerződő felek folyószámla hitelszerződésnek nevezett bankhitel-szerződéssel egészítették ki. A bankhitel-szerződés alapján a felperes maximum havi 800 000 Ft hitelkeretet biztosított az alperes részére, amely az ügyvezető engedélyével növelhető volt. A szerződésben abban is megállapodtak a szerződő felek, hogy az alperes a folyószámláján jóváírt összegek - amennyiben meghaladják a tárgynapon kifizetésre került összeget - az alperes külön rendelkezése nélkül csökkentik az igénybe vett hitel összegét. A bankhitelszerződésben az ügyleti kamat mértékét évi 44%-ban, a felszámítás módját napi kamatként állapították meg. A szerződés azt is tartalmazza, hogy a felperest 2 millió forint erejéig zálogjog illeti meg az alperes CEM-038 frsz.-ú személygépkocsiján, azt is kikötötték, hogy a szerződést 15 napos felmondási idővel bármelyik fél felmondhatja.Az alperes 1997. január 2-án benyújtott hitelkérelme alapján a bankhitel-szerződést 1997. január 2-án kiegészítették és a hitelkeret összegét 10 millió forintra felemelték. Az alperes a szerződés biztosítékaként felajánlotta a gépkocsiját, ingatlant, ingóságot és életbiztosítását. A szerződés-kiegészítést mind a két fél aláírta. Az alperes ezen felül 1997. szeptember 2-án írásbeli nyilatkozatot adott, amely szerint a biztosítási összeggel a hiteltartozás erejéig a felperes rendelkezhet. A felperes 1998. november 26-án felszólította az alperest, hogy a számla mínusz egyenlege 9 924 340 Ft, ezt rendezze december 15-éig. A felmondás és az ezt követő felszólítás is eredménytelen maradt. Az alperes tartozása - a perben beszerzett könyvszakértői véleményből megállapíthatóan - 1999. június 30-án 10 938 673 Ft tőketartozás és 1 869 091 Ft kamattartozás volt, míg az alperesnek a késedelmes jóváírások miatt 15 605 Ft kamatból eredő kára keletkezett.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével tényként állapította meg, hogy az 1994. január 3-án létrejött bankhitel-szerződést és annak 1997. január 2-án történt kiegészítését az alperes saját kezűleg aláírta. Az 1994. január 3-án kelt szerződésbe szerződés aláírása előtt került bele a vitatott gépelt szöveg, azt az alperes elolvasta és az abban foglaltakkal egyetértett. Az 1997. január 2-án kelt szerződés-kiegészítés létrejöttét bizonyítja még az alperes kézzel írt - 1997. szeptember 2-án kelt - a biztosítási összeg engedményezéséről tett nyilatkozata is. A felperes részéről a hitelezés 1994-től az írásba foglalt bankhitel-szerződés, majd 1997 januártól annak kiegészítését figyelembe véve történt. A bankhitelszerződés határozatlan időre szólt [Ptk. 526. § (1)-(2) bek.], amelyet az is bizonyít, hogy a felmondás jogáról is rendelkeztek a szerződő felek. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság az alperesnek azt az érvelését sem, hogy a felperes Hitelezési Üzletszabályzata alapján az 1994. január 3-án kelt bankhitel-szerződés 6 hónap elteltével megszűnt. A szerződő felek a Hitelezési Szabályzat rendelkezését a szerződésben nem szabályozott kérdésekre kötötték ki, másrészt a Hitelezési Szabályzat nem tartalmaz jogkövetkezményt arra az esetre, ha a hitel igénybevétele a 6 hónapot meghaladja. Az elsőfokú bíróság arra is utalt, hogy a bankhitel-szerződés létrejöttének megállapításával kapcsolatban, az alperes által hivatkozott munkaügyi bírósági ítélet a perbíróságot nem köti. A hitel folyósítása 1994. január 3-ától a hitelszerződés felmondásáig, vagyis 1999. március 8-áig érvényes írásbeli bankhitel-szerződés alapján történt, ezért az alperes tartozásának összegét erre az időszakra vetítve kell vizsgálni. A tartozás összegének a megállapítására - e körben az alperesnek a késedelmes jóváírások miatti kamatkövetelését is vizsgálva - az elsőfokú bíróság könyvszakértői véleményt szerzett be. A kiegészítő szakvélemény alapján megállapította, hogy a szerződés végleges felmondásakor (1999. június 30-án) az alperes tartozása 12 807 764 Ft volt, amelyből 10 938 673 Ft tőketartozás, 1 863 091 Ft kamattartozás. Az alperes által becsatolt kimutatást vizsgálva a szakértő megállapította, hogy az abban feltüntetett időpontok a Magyar Nemzeti Bank számlájára történő érkezési időpontokat és nem a felperesi takarékszövetkezet számlájára érkezés időpontjait tartalmazza. A felperes a 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 5. § (2) bekezdése szerint járt el és az alperes jóváírásainak teljesítésénél a lehető legrövidebb időn belül jóváírta az alperes számlájára beérkező összeget. Késedelmes jóváírás is előfordult, ebből az alperesnek 15 605 Ft kára keletkezett. Utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy a 6/1997. (MK 61.) MNB rendelkezés 6. § (3) és (6) bekezdésében írottak megegyeznek a hatályon kívül helyezett 3/1992. (MK 34.) MNB közleményben foglaltakkal a jóváírást illetően.
Ezen ítélet marasztaló rendelkezése ellen az alperes fellebbezett, elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Másodlagos kérelme az elsőfokú ítélet megváltoztatására és a felperes keresetének az elutasítására irányult. Az elsődleges kérelmét azzal indokolta, hogy a tényállás nincs felderítve, a tényekből levont következtetés iratellenes. Az elsőfokú bíróság nem adott helyt a bizonyítási indítványának. Sérelmezte, hogy az elsőfokú ítélet megállapítása szerint a peres felek között 1994. január 3-ától a szerződés felmondásáig érvényes írásba foglalt bankhitel-szerződés állt fenn. Ezzel szemben - álláspontja szerint - az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe dr. K. E. és K.-né K.-T. gazdasági ügyvezetőknek azt a nyilatkozatát, hogy nem volt írásba foglalt szerződés. Nem vette figyelembe azt sem, hogy dr. K. F.-nének a felperes éppen azért mondta fel a munkaviszonyát, mert nevezett személy a hitelezéskor megszegte az 1996. évi CXII. tv. 77. §-ában foglaltakat, azaz a hitelszerződést nem foglalták írásba. Ezt állapította meg a dr. K. F.-né által indított munkaügyi vitában hozott első- és másodfokú ítélet, valamint az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet is. Az elsőfokú bíróság nem indokolta meg elfogadhatóan, hogy a bankhitelszerződés a Hitelezési Üzletszabályzat rendelkezése ellenére miért maradt fenn érvényesen 6 hónap eltelte után is. Arra sem adott választ az elsőfokú ítélet, hogy miért tekintette az elsőfokú bíróság érvényesnek az 1994. január 3-án kelt szerződést annak ellenére, hogy abba utólagos beírások vannak, továbbá az 1994. január 3-án kelt szerződésen lévő aláírás nem egyezik az 1997. január 2-án kelt kiegészítésen lévő aláírással. A folyamatos szerződéses kapcsolat ellen szól, hogy az alperes 1997. január 2-án hitelkérelmet adott be. A bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján azt kellett volna az elsőfokú bíróságnak megállapítani, hogy a felek között érvényes szerződés 1994. január 3-a és július 3-a között állt fenn, ezután következő időtartamra a feleknek a Ptk. alapján kell elszámolni, s a törvényes kamat mértéke 20%, s a kamat nem tőkésíthető, s az alperes által fizetett összeg előbb a kamatra számítandó el, majd pedig a tőkére. A felperes az alperes teljesítéseit a Ptk. ellenére számolta el. Az alperes álláspontja szerint a jóváírás sem volt szabályszerű. A felperes az MNB-t mint teljesítési segédet vette igénybe azáltal, hogy az alperes által átutalt összeget az MNB fogadta giróján. Az alperes részéről a teljesítés azon a napon történt meg, amikor a pénz az MNB-hez megérkezett. A jóváírás valójában könyvelés, így ez nem jelenti azt, hogy a könyvelés napját kell a teljesítés napjaként figyelembe venni. Az egy napon belüli könyvelés nem azt jelenti, hogy a teljesítés napja nem a pénz megérkezésének a napja lenne. Ebből eredő szabálytalanság miatt az alperesnek 8 541 600 Ft kára keletkezett, amelynek a beszámítását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
A rendelkezésre 6116 iratok alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a kereseti kérelem és ellenkérelem keretei között a releváns tényállást feltárta, abból okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a peres felek között 1994. január 3-ától 1999. március 8-áig érvényes szerződés alapján történt a hitel folyósítása, ezért az ítéleti döntése is helyes.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezési érvelését, miszerint a felperes az 1994. január 3-án aláírt bankhitel szerződésbe - formanyomtatványba - a 6. pont módosítását utólag a szerződés aláírása után írta be, nem fogadta el. Ezen alperesi állítás ellen szól, hogy az alperes az egyenlegközlőket rendszeresen megkapta, ebből pontosan tudta, hogy a felperes a kamatot a szerződés módosított 6. pontja szerint számolta el, ennek ellenére az alperes egyetlen egy esetben sem emelt ez ellen kifogást. A többi gépelt szöveg a formanyomtatvány kitöltésének felel meg. Életszerűtlen lenne, hogy az alperes mint üzletember olyan formanyomtatványt írt volna a1á, amely nem volt kitöltve. Az alperes alaptalanul állította azt is, hogy a hitelkeret növelésének a lehetősége sem volt a szerződésben. Ez ellen szól, hogy 1997. előtt több esetben az emelt összeget igénybe is vette. Ezért helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a peres felek a szerződés lényeges kérdéseiben megállapodtak, azt írásba foglalták, ezért a szerződés annak aláírásával érvényesen létrejött [Ptk. 205. § (2) bek. és 218. § (1) bek.].
A másodfokú bíróság sem fogadta el azt az alperesi álláspontot, hogy a bankhitel-szerződés 1994. január 3-ától számított 6 hónap elteltével megszűnt. A szerződésben a felek úgy rendelkeztek, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben - egyebek mellett - a bank folyószámla üzletszabályzatában foglaltak az irányadóak. A perbeli szerződésben a felek pontosan meghatározták, hogy a hitelkeret összege 1993. november 1-jétől vehető igénybe. A szerződés 10. pontja értelmében az igénybevétel időtartamát azonban - eltérően az üzletszabályzatban foglaltaktól - rendezték, azt határozatlan időtartamúnak tekintették. Ez következik abból, hogy a 15 napos felmondási határidőt kikötötték, továbbá, hogy a hitelt a felperes 6 hónap eltelte után is folyósította, azt az alperes elfogadta. Tehát a szerződést - függetlenül attól, hogy a felperes az üzletszabályzattól eltért - mind a két fél továbbra is fennállónak - tartós hitelezési pénzkapcsolatnak - tekintette. Ez állapítható meg abból is, hogy az 1997. január 2-án aláírt megállapodásukat a szerződő felek az 1994. január 3-án aláírt szerződés kiegészítésének tekintették. Helytállóan állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy az 1994. január 3-án aláírt szerződés határozatlan időre jött létre [Ptk. 526. § (1)-(2) bek.].
Az alperes a korábbi állításától eltérően 2002. október 22-én tartott másodfokú tárgyaláson beismerte, hogy 1997. január 2-án kelt szerződés-kiegészítést saját kezűleg írta alá, azt elolvasta, annak tartalmát ismerte. Annak az alperesi előadásnak, hogy a szerződés-kiegészítést tartalmazó megállapodáson volt-e annak aláírásakor dátum, azért nincs jelentősége, mert annak tartalmából egyértelműen megállapítható, hogy azt az általa 1997. január 2-án benyújtott hitelkérelemmel összefüggésben írta alá. Tehát a szerződés-kiegészítés a felek közös és egybehangzó nyilatkozatát tartalmazza. Ellenkező esetben ezt az alperes - miután azt el is olvasta - nem írta volna alá. A fel-peresi ügyintéző által indított munkaügyi perben hozott ítéletekből megállapítható, hogy az 1997. január 2án aláírt szerződést kiegészítő megállapodás nem került bizonyítékként értékelésre. A jelen perben a Pp. 9. § (2) bekezdése értelmében a bíróságot a fenti ítéletekben megállapított tényállás nem kötötte, a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a rendelkezésre álló összes bizonyíték együttes és okszerű mérlegelése alapján kellett a tényállást megállapítani és az ítéleti döntést meghozni. Az elsőfokú bíróság ennek megfelelően járt el.
A másodfokú bíróság az alperesnek a felperes szerződésszegésére alapítottan előterjesztett kárigénye beszámítására irányuló kérelmét alaptalannak találta. A rendelkezésre álló adatok alapján - figyelemmel a perben beszerzett könyvszakértői véleményben foglaltakra is - az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes elszámolása megfelelt a pénzforgalomról szóló 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 5. §-ának (1) és (2) bekezdéseiben és a 6/1997 (MK 61.) MNB rendelkezés 6. § (3) bekezdésében foglaltaknak. A felperes már az 1991. január 30-i elszámolási számlaszerződésben - annak 3. pontjában - tájékoztatta az alperest, hogy a számlatulajdonos elszámolási számláját az MNB általános érvénnyel bevonja a mindkét irányú beszedési megbízás és elszámolási utalvány forgalomba. Ezekből egyértelműen megállapítható, hogy hitelintézet a megbízás összegét a jogosult bankszámláján a saját bankszámláján történt jóváírásról való tudomásszerzés napján köteles jóváírni. A tudomásszerzés napját a 6. § (5) bekezdése határozza meg. Ez az az időpont, amikortól az elszámolást lebonyolító szervezet a teljesítendő megbízásra vonatkozóan - a teljesítéshez szükséges - értesítést a jogosult számláját vezető hitelintézet számára elérhetővé teszi.
Nem helytálló az az alperesi értelmezés, hogy a 6. § (3) bekezdésében írt időpont csak a könyvelés napját jelenti és a könyvelésnek a pénz megérkezésének időpontját kellene tartalmaznia. Egyértelmű az a jogszabályi rendelkezés, hogy a megbízás összegét a jogosult bankszámláján a hitelintézetnek a saját bankszámláján történt jóváírásról való tudomásszerzés napján kell jóváírnia oly módon, hogy a számlatulajdonos legkésőbb az ezt követő munkanap reggelén a jóváírt összeg felett rendelkezhessen. Ez utóbbi fordulatból is nyilvánvaló, hogy a jóváírás napja a tudomásszerzés napja és nem a pénz beérkezésének napja. Mivel a felperest a jóváírások tekintetében szerződésszegés - a már beszámított összeget meghaladóan - nem terheli, ezért az alperesnek a felperes szerződésszegésére alapított kárigénye beszámítására irányuló kifogása alaptalan volt.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 31.636/2001. sz.).