adozona.hu
BH 2004.9.379
BH 2004.9.379
A csődegyezségben annak figyelmen kívül hagyása, hogy az egyezséghez hozzá nem járuló hitelező követelését kezességvállalás biztosította, nem tekinthető reá nézve kedvezőtlenebb elbírálásnak, ezért az egyezség nem ütközik jogszabályba [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 19. § (4)-(5) bek.; Ptk. 200. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét - amely annak megállapítására irányult, hogy az 1999. október 8-án létrejött hitelezői csődegyezség az 1991. évi IL. tv. 19. §-ának (5) bekezdésében foglaltakba, valamint a Ptk. 202. §-ába ütközik, ezért semmis és az eredeti állapotot kell helyreállítani - elutasította. Tényként állapította meg, hogy a peres felek között 1996. december 6-án létrejött rulirozó deviza kölcsönszerződés alapján a felperes 2 920 000 DEM-et hitelt nyújtott az alperesnek 1997...
BH 2004.9.379 A csődegyezségben annak figyelmen kívül hagyása, hogy az egyezséghez hozzá nem járuló hitelező követelését kezességvállalás biztosította, nem tekinthető reá nézve kedvezőtlenebb elbírálásnak, ezért az egyezség nem ütközik jogszabályba [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 19. § (4)-(5) bek.; Ptk. 200. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét - amely annak megállapítására irányult, hogy az 1999. október 8-án létrejött hitelezői csődegyezség az 1991. évi IL. tv. 19. §-ának (5) bekezdésében foglaltakba, valamint a Ptk. 202. §-ába ütközik, ezért semmis és az eredeti állapotot kell helyreállítani - elutasította. Tényként állapította meg, hogy a peres felek között 1996. december 6-án létrejött rulirozó deviza kölcsönszerződés alapján a felperes 2 920 000 DEM-et hitelt nyújtott az alperesnek 1997. november 30-ai lejáratra. Az alperes szerződéses kötelezettségének a biztosítékaként a tulajdonában álló ingatlanra bejegyzett jelzálogjog mellett további biztosítékként szolgált az M. H. Kft. készfizető kezességvállalása.Az alperes 1998. április 8-án csődeljárás lefolytatása iránt benyújtott kérelmére megindult csődeljárásban az 1999. október 8. napján tartott csődegyezségi tárgyaláson a hitelezői követelések jogosultjainak több mint a fele jelen volt és csődegyezséget kötöttek. Eszerint minden hitelező a csődegyezség napjával a kamatot elengedte, az alperes pedig vállalta a 125 millió forint névértékű üzletrészének az átruházását - egyéb hitelezők között a felperesre is - a tőketartozás arányában. Az alperes a csődegyezségben foglaltakat teljesítette. Ezután a bíróság végzésével az alperes elleni csődeljárást befejezetté nyilvánította. E végzést a felperes által bejelentett fellebbezés folytán a másodfokú bíróság helybenhagyta. Megállapította, hogy a csődegyezség tartalmazta a jogszabályban előírt követeléseket és az megfelelt a módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 20. § (1) bekezdés a) és b) pontjaiban foglaltaknak.
Ezt a végzést a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság felülvizsgálta és hatályában fenntartotta. Megállapította, hogy a csődeljárást befejezetté nyilvánító végzés nem sért jogszabályt, az megfelel a Cstv. 19. §-ának (5) bekezdésében foglaltaknak. A felperes érvelését - amely szerint a készfizető kezességgel biztosított követelés értékesebb, ennek alapján a felperes részére az üzletrészből magasabb arányú kielégítési alapot kellett volna kapnia - nem fogadta el, mert a felperes ezen állításának nincs jogszabályi alapja. A készfizető kezesség nem teremt jogalapot arra, hogy a biztosítékkal rendelkező hitelezői követelést a megállapodástól eltérő, magasabb értéken vegyék figyelembe. Így tévesen állította a felperes, hogy a készfizető kezesség, mint "többlet-érték" figyelembevétele nélkül kötött csődegyezség a csődegyezség megkötésében részt nem vevő felperes számára kedvezőtlenebb feltételeket állapít meg az egyezséghez hozzájáruló hitelezőkkel szemben.
Az elsőfokú bíróság utalva a fenti felülvizsgálati eljárásban hozott végzés indokolásában foglaltakra, nem találta megalapozottnak a felperesnek a csődegyezség semmisségével kapcsolatos álláspontját, mert sem a Cstv. 19. § (5) bekezdése, sem a Ptk. 274. § (1) bekezdése nem teremt ahhoz alapot, hogy a biztosítékkal rendelkező hitelezői követelés a megállapodástól eltérő magasabb értékben kerüljön a csődegyezségben figyelembevételre. A felperesre a csődegyezség ugyanazokat a feltételeket tartalmazta, mint más azonos kategóriába tartozó hitelezőkkel szemben.
Nem találta alaposnak az elsőfokú bíróság a felperesnek a Ptk. 202. §-ában foglaltakra alapított kereseti kérelmét sem, mert a felperes nem bizonyította, hogy a csődegyezség létrejöttekor a felperes helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötöttek volna ki.
Ez ellen az ítélet ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatását és a kereseti kérelmének megfelelő ítéleti döntést kért. Továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy a csődegyezség jogszabályba - a Cstv. 19. §-ának (5) bekezdésébe - ütközik, ezért a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmis. A csődegyezség a felperes akarata ellenére jött létre és a felperesnek az alperessel szembeni csődegyezséggel megerősített követelését túlnyomó részben megszüntette, s azt értéktelen üzletrész átruházással teljesítette. A csődegyezség kedvezőtlenebb feltételt állapított meg a felperes terhére, mert a kezes kötelezettségvállalásának terjedelmét megváltoztatta, a kezesi felelősséget megszüntette. Az alperes a kisebbségi helyzetű fél helyzetét kihasználva kötötte meg a csődegyezséget, a felperes helyzetét kihasználva feltűnően aránytalan előnyben részesült, amikor 185 millió forint pénztartozásával szemben 50 millió forint névértékű társasági üzletrésszel teljesített. Ezt a tényt a két összeg közötti különbözet bizonyítja.
A fellebbezés nem alapos.
A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást feltárta, az abból levont következtetése, ítéleti döntése megalapozott.
A felperes fellebbezési érvelését a másodfokú bíróság lényegében az elsőfokú ítélet helytálló indokai alapján nem fogadta el.
A felperes alaptalanul állította a fellebbezésében, hogy a csődegyezség a Cstv. 19. §-ának (5) bekezdésében foglaltakba ütközik. A Cstv. 19. § (4) bekezdése értelmében egyezség akkor köthető, ha ahhoz a követelésekből a 9. § (4) bekezdésében meghatározott arányban részesedő hitelezők, vagyis a lejárt hitelezői követelések jogosultjainak több mint a fele, a le nem járt hitelezői követelések jogosultjainak több mint egynegyede hozzájárulnak. Az így megkötött egyezség az (5) bekezdés alapján azokra az egyezségkötésre jogosult hitelezőkre is kiterjed, akik az egyezséghez nem járultak hozzá. Az egyezségben azonban érvényesülnie kell az egyenlő elbírálásnak, mert az egyezséghez hozzá nem járuló hitelezőkre vonatkozóan sem állapíthat meg kedvezőtlenebb feltételeket, mint amelyeket az egyezséghez hozzájáruló hitelezőkre megállapított.
A hitelezők kielégítése az adós tőketartozásának arányában történt. Az adós tartozásának mértékén nem változtat az a körülmény, hogy az a tartozás kezességgel vagy egyéb módon biztosított-e, mert a jogszabály a csődeljárásban nem teszi lehetővé a hitelezői követelések megkülönböztetését abból a szempontból, hogy melyik követeléshez kapcsolódik biztosítékként kezességvállalás. Annak figyelmen kívül hagyása, hogy a felperes követetését készfizető kezességvállalás biztosította, nem tekinthető a felperesre vonatkozóan kedvezőtlenebb elbírálásnak. Tehát a felperes által sérelmezett körülmény - kezességvállalás mint többletkövetelés - figyelmen kívül hagyása nem jogszabálysértő [Cstv. 19. § (5) bek.], s ezen okból a csődegyezség nem semmis [Ptk. 200. § (2) bek.]. Éppen a felperes által sérelmezett körülmény figyelembevétele jelentette volna a felperes hitelezői igénye kedvezőbb elbírálását a többi hitelezővel szemben. A Cstv. 19. §-a (5) bekezdésének az a lényege, hogy a csődegyezséghez hozzájáruló és ahhoz hozzá nem járuló hitelezők egyenlő elvek és egyenlő feltételek mellett nyerjenek kielégítést, tehát aki nem járult hozzá ne kerüljön kedvezőtlenebb helyzetbe annál mint aki azt elfogadja, és az adós ne részesítsen senkit előnyben az elfogadás érdekében. Ezt az elvet a fentiek szerint a csődegyezség nem sérti. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a kényszeregyezség érinti-e, s ha igen mennyiben a hitelezőnek a kezessel szembeni jogait, nem tárgya a jelen pernek.
A Ptk. 202. §-a értelmében a szerződés akkor semmis, ha azt a szerződő fél a szerződéskötéskor a másik fél helyzetének a kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt köt ki. Ennek bizonyítására egymagában a csődegyezségben meghatározott érték és a felperesnek az alperessel szemben fennálló követelés összegének az összehasonlítása nem elégséges. A csődegyezségnek éppen az a lényege, hogy az adós által a Cstv. 18. § (1) bekezdése alapján elkészített a fizetőképtelenség helyreállítását, illetve megőrzését szolgáló programnak a tartalmát a hitelezők elfogadják. Ez pedig nem jelenti feltétlenül a hitelezői igények teljes kielégítését. Ezért - amint arra az elsőfokú bíróság helytállóan utalt - a felperesnek olyan bizonyítékot kellett volna megjelölni [Pp. 164. § (1) bek.], amelynek alapján megállapítható lett volna, hogy a csődegyezség létrejöttekor a felperes helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki az alperes. (Legf. Bír. Gf. I. 31.193/2002. sz.).