adozona.hu
EH 2002.755
EH 2002.755
A szakszervezetek által használt ingatlanok szakszervezeti tulajdonba adása során a szakszervezeti vagyon megosztására vonatkozó speciális rendelkezéseket is alkalmazni kell. Ennek körében a Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet döntési jogköre nem vonható el [1990. évi LXX. tv. 1. §, 1991. évi XXVIII. tv. 7. §, 1997. évi CXLII. tv. 2. §, 25. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a Kincstári Vagyoni Igazgatóság alperest, hogy 30 nap alatt adja a sz.-i ingatlan 1/2-ed részét az ítéletben megállapított részarányok szerint a felperes szakszervezetek tulajdonába, míg a b.-i és az f. -i ingatlanokat adja az I., IV., V., VII., VIII., IX., X., XI., XII. és XIII. r. felperes tulajdonába. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítélet indokai közölt megállapította, hogy a sz.-i ingatlant a jogelőd ágazati szakszervezet saját anyag...
EH 2002.755 A szakszervezetek által használt ingatlanok szakszervezeti tulajdonba adása során a szakszervezeti vagyon megosztására vonatkozó speciális rendelkezéseket is alkalmazni kell. Ennek körében a Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet döntési jogköre nem vonható el [1990. évi LXX. tv. 1. §, 1991. évi XXVIII. tv. 7. §, 1997. évi CXLII. tv. 2. §, 25. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a Kincstári Vagyoni Igazgatóság alperest, hogy 30 nap alatt adja a sz.-i ingatlan 1/2-ed részét az ítéletben megállapított részarányok szerint a felperes szakszervezetek tulajdonába, míg a b.-i és az f. -i ingatlanokat adja az I., IV., V., VII., VIII., IX., X., XI., XII. és XIII. r. felperes tulajdonába. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.Az ítélet indokai közölt megállapította, hogy a sz.-i ingatlant a jogelőd ágazati szakszervezet saját anyagi eszközeiből szerezte. A még át nem adott 1/2-ed tulajdoni hányad a felpereseket az 1997. évi CXLII. tv. 2. § (7) bekezdése alapján az (1)-(4) bekezdésben foglalt korlátozó feltételekre való tekintet nélkül megilleti.
A másik két ingatlannal kapcsolatos kereseti kérelmet a kereset elbírálásakor hatályos 1999. évi CVII. tv. 14. § (1) bekezdésével módosított törvény alapján bírálta el. A módosított törvényszöveg szerint az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a felperesek alapszabálya tartalmazza-e működési célként az üdültetést. Megállapította, hogy az I., VII., IX., X. és XIII. r. felperes esetében az alapszabály utalás formájában, a IV., VIII. r. felperes alapszabálya működési célként, az V. r. felperes alapszabályának bevezető megállapítása szintén működési célként fogalmazta meg az üdültetést. A XI. r. felperes alapszabályának 10. pontjából a XII. r. felperes alapszabályának tartalmából az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy azok ugyancsak a felperesi szakszervezetek működési céljaként fogalmazták meg az üdültetést. A II., III. és VI. r. felperesek alapszabálya az üdültetésre vonatkozó célt nem tartalmazott. Ezért a bíróság kereseti kérelműket a f.-i és b.-i ingatlanok vonatkozásában az 1997. évi CXLII. tv. 2. § (1) és (5) bekezdése alapján nem találta alaposnak.
Az ítélet ellen a II., III. és VI. r. felperes illetve az alperes fellebbezést terjesztett elő.
A felperesek fellebbezése az elsőfokú ítélet keresetet elutasító rendelkezései megváltoztatására és a keresetnek teljes egészében helyt adó ítélet hozatalára irányult.
Tévesnek állították az elsőfokú bíróságnak az 1999. évi CVII. tv. 14. § (1) bekezdésére alapított álláspontját, mivel a törvénymódosítás 1999. december 19-én lépett hatályba. A felperesek keresetlevelüket ezt megelőzően, 1999. november 25-én nyújtották be. Ezért a keresetet a módosítás előtti rendelkezések alapján kellett volna elbírálni. Ezt az is indokolja, hogy a törvény 13. §-a értelmében a szabályszerű igénybejelentés beérkezésétől számított négy hónapon belül a tulajdonba adás az alperes kötelessége lett volna. Mivel az alperes további egy évig semmilyen intézkedést nem tett, magatartása sérti a Ptk. 4. § (4) bekezdésének és 5. § (1) bekezdésének a rendelkezéseit. Ettől függetlenül iratellenesnek állították a VI. r. felperes alapszabályának az értékelését, mivel annak II/B/h. pontja tartalmazza a szakszervezet céljaként az üdülés támogatását, az V. és XI. r. felperes alapszabályának megfogalmazásához hasonlóan.
Az alperes fellebbezése az elsőfokú ítélet megváltoztatására és a kereset teljes elutasítására irányult. Előadta, hogy a felperesek tulajdonbaadás iránti kérelmét az 1999. december 19-én hatálybalépett módosítás alapján bírálta el. A felperesek alapszabálya az 1989. évi II. tv. 6. § (2) bekezdésének megfelelően a szervezet céljaként nem fogalmazta meg az üdültetést. Elutasító döntésében kifejtette annak indokait, utalt az 1997. évi CXLII. tv. 2. § (1) bekezdésének, (3) bekezdés b) pontjának, (5) bekezdésének rendelkezéseire, amelyek a tulajdonjog megszerzésének a konjunktív feltételeit tartalmazzák. Döntése összhangban állt a Ptk. 64. §-ának 62. § (1) bekezdésének a rendelkezéseivel is. A szentendrei ingatlan pedig beépítetlen telek, ezért a 2. § (3) bekezdés b) pontjában megfogalmazott feltétel fogalmilag sem valósulhat meg.
A felperesek az alperes fellebbezése tekintetében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. Az alperes a felperesek fellebbezésére ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felperesek fellebbezése alapos, az alperes fellebbezése nem alapos.
Az alperes a perben nem vitatta, hogy a perbeli sz.-i ingatlan tulajdonát a felperesi jogelőd szakszervezet saját anyagi eszközeiből szerezte. A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény 2. § (7) bekezdésének még az 1999. évi CVII. törvénnyel módosított rendelkezése alapján is alaptalanul hivatkozott tehát fellebbezésében az igénylő szakszervezetek működési célja vizsgálatának szükségességére. A törvény eredeti és módosított rendelkezése egyaránt kötelezővé teszi az adott esetben az ingatlan tulajdonba adását a törvény 2. § (1)-(4) bekezdésében foglalt korlátozó feltételekre való tekintet nélkül. Az elsőfokú bíróság a törvény helyes alkalmazásával rendelkezett tehát az ingatlanhányadok felperesi tulajdonba adásáról.
A b.-i és az f.-i ingatlan tulajdonba adására irányuló kereseti kérelem tárgyában hozott elsőfokú döntéssel a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet.
A felperesek az 1997. évi CXLII. törvény hatálybalépését követően, 1998. február 28-án terjesztették elő az ingatlanok tulajdonba adása iránti kérelmüket. A Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet (VIKSZ) Igazgatótanácsa 1998 nyarán hozott határozataival a felperes szakszervezetek között a vagyon felosztását elvégezte, és javaslatot tett az alperesnek, hogy a felperesek az általa meghatározott tulajdoni arányokban az ingatlanokon tulajdonjogot szerezzenek. Az alperes a tulajdonba adást nem hajtotta végre. Az 1999. évi CVII. törvény hatálybalépését követően a módosított törvény rendelkezéseire hivatkozással a felperesekkel elutasító álláspontot közölt.
Az alperes fellebbezésében is fenntartott, és az elsőfokú bíróság ezzel egyező, a törvénymódosítás alkalmazására vonatkozó jogi álláspontját a Legfelsőbb Bíróság nem osztja.
Az 1997. évi CXLII. törvény eredeti 25. § (1) bekezdése módosította a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló 1990. évi LXX. törvény 1. § (2) bekezdését. E szerint az 1990. március 2. előtt a SZOT és az ahhoz tartozó ágazati-szakmai szakszervezetek kezelésében volt állami tulajdonú ingatlanok tulajdonjoga az e törvény, továbbá egyéb jogszabályok alapján meghozott döntések szerint jogszerű használói tulajdonába kerülnek. A szakszervezeti vagyon megosztására vonatkozó rendelkezések ezen ingatlanok tekintetében is megfelelően irányadók. A tulajdonjog átadásáról a kezelői jogot gyakorló szervezet gondoskodik.
A jogszabály rendelkezése folytán tehát a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok tulajdoni igényeinek elbírálása során a szakszervezeti vagyon megosztására vonatkozó speciális rendelkezéseket, így a szakszervezeti vagyon védelméről, a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről szóló 1991. évi XXVIII. törvény rendelkezéseit is alkalmazni kellett. Ez utóbbi törvény 7. § (4) bekezdése értelmében a szakszervezeti vagyon megosztása tárgyában a VIKSZ Igazgatótanácsának kell 30 napon belül végrehajtható módon határoznia. Az e tárgyban hozott határozata ellen az érintett szakszervezetek 30 napon belül a bírósághoz fordulhatnak. A törvény eredeti rendelkezéséből tehát az következik, hogy a szakszervezeti vagyon tulajdonjogának rendezése körében a törvény a VIKSZ részére biztosított határozati formában kinyilvánítandó ügydöntő jogkört. A VIKSZ döntése alapján az alperes csak a tulajdonjog átadásával kapcsolatos jogi-technikai feladatok lebonyolítására vált jogosítottá. A VIKSZ a perbeli ingatlanokra vonatkozó határozatát meghozta, azzal szemben a törvényes határidőben a jogosultak keresetet nem nyújtottak be. Ebből következően a VIKSZ "javaslata" az alperes számára végrehajtandó döntést jelentett. Sem eltérő jogi álláspontjára, sem az utóbb hatályba lépett 1999. évi CVII. számú törvény módosító rendelkezéseire hivatkozással a VIKSZ döntését nem bírálhatta felül.
Az érintett állami szervezetek: a VIKSZ és az alperes a fentiekkel egyezően értelmezték az aktuális időben a törvényből eredő kötelezettségeiket. Ezt tanúsítja az általuk 1998. májusában kötött együttműködési megállapodás is, mely a szakszervezeti vagyon tulajdonjogának rendezése körétien az 1991. évi XXVIII. törvény rendelkezéseinek alkalmazását írta elő. Az együttműködési megállapodásban a feladatok megosztását illetően egyértelműen rögzítették a VIKSZ döntési jogkörét és az alperesnek a döntés végrehajtásával kapcsolatos feladatait. A megállapodásban fel sem merült annak lehetősége, hogy az alperes a VIKSZ döntésének végrehajtását, a tulajdonjog átadását bármely okból megtagadhatja, és a szakszervezeti vagyon átadásával kapcsolatban magának döntési jogkört vindikálhat. A fentiekből következően az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta az 1999. évi CVII. törvény módosító rendelkezéseit, és szükségtelenül vizsgálta a felperesek alapszabályát is abból a szempontból, hogy azok az üdültetést, mint a felperesek működési célját mennyiben tartalmazzák.
Az ismertetett indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a felperesek fellebbezésével támadott részében megváltoztatta, és az alperest kötelezte a perbeli két ingatlan tulajdonjogának a VIKSZ határozatában megjelölt tulajdoni arányok szerinti átadására. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. IX. 25.937/2001. sz.)