adozona.hu
EH 2002.705
EH 2002.705
A hálózatfejlesztési hozzájárulás áfa-kötelezettsége [1994. évi XLVIII. tv., 1992. évi LXXIV. tv. 8. §, 13. §, 1/1984. (I. 17.) MT r.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság az 1993-1996. évekre vonatkozóan végezte el a felperes költségvetési kapcsolatainak átfogó ellenőrzését a személyi jövedelemadó nemben 1994-1996. évekre vonatkozóan. A vizsgálat megállapításai közül a jelen perben vitatott 7. pontban megállapította, hogy a felperes az 1993-1996. években hálózatfejlesztési hozzájárulás (a továbbiakban: HFH) címén szerződés alapján kért befizetéseket, mely pénzfizetésekről számlát nem állított ki, általános forgalmi adót nem számított fel...
EH 2002.705 A hálózatfejlesztési hozzájárulás áfa-kötelezettsége [1994. évi XLVIII. tv., 1992. évi LXXIV. tv. 8. §, 13. §, 1/1984. (I. 17.) MT r.]
Az elsőfokú adóhatóság az 1993-1996. évekre vonatkozóan végezte el a felperes költségvetési kapcsolatainak átfogó ellenőrzését a személyi jövedelemadó nemben 1994-1996. évekre vonatkozóan. A vizsgálat megállapításai közül a jelen perben vitatott 7. pontban megállapította, hogy a felperes az 1993-1996. években hálózatfejlesztési hozzájárulás (a továbbiakban: HFH) címén szerződés alapján kért befizetéseket, mely pénzfizetésekről számlát nem állított ki, általános forgalmi adót nem számított fel, és a befizetett összegeket tőketartalékba helyezte.E pénzeszközöket a felperes fejlesztési célra kérte és fordította; bizonyíthatóan minden évben ezt meghaladó ősszegű beruházásokat aktivált. A központi bankszámlára befolyó pénzeszközöket a számvitelében elkülönítetten tartotta nyilván.
A vizsgálat megállapítása szerint a tőketartalékba kihelyezett pénzeszközök egy része végleges pénzeszközátadásnak minősíthető, mivel az átadó ezért semmilyen ellenszolgáltatást nem kapott. Más része viszont olyan átadás, melyet a pénzeszköz átadója azért adott át, hogy az ELMŰ hálózatára meghatározott elektromos teljesítménnyel újonnan csatlakozhasson, vagy egy magasabb teljesítményszinten vételezhessen. Az ellenőrzés a felperesi céggel együttműködve szétválasztotta ilyen szempontból a tőketartalékba helyezett összegeket. A vizsgálat tehát csak arra a végleges pénzeszközátadásra tett megállapítást, amelyért cserébe a felperes csatlakozási jogot, illetve többletvételezési lehetőséget nyújtott 1993 januártól 1994. július 31-ig. Ez az időpont a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Vet.) hatálya alá tartozó - a HFH fejében végzett - szolgáltatásnyújtás 1994. augusztus 5-től kezdődő adómentessége folytán az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 1997. november 15-ei módosítása folytán alakult ki. A vizsgálat tehát megállapította, hogy a HFH-ként beszedett összeg az Áfa tv. 8. §-ának (1) és (2) bekezdésére tekintettel szolgáltatásnyújtásért beszedett összeg, mely után általános forgalmi adó fizetési kötelezettség áll fenn.
Az első fokon eljárt adóhatóság az 1998. július 27-én kelt határozatával a felperes terhére összesen 504 443 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, 108 000 000 Ft bírság és 304 713 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljárt alperes 1998. december 22-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatva a felperes terhére 497 129 000 Ft, javára 12 715 000 Ft általános forgalmi adó-különbözetet állapított meg. A terhére megállapított adóhiánynak minősülő különbözet után 99 426 000 Ft bírságot és 299 268 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. A jogerős adóhatósági határozat megállapította, hogy a HFH célja biztosítani a leendő fogyasztó igényének kielégítéséhez szükséges műszaki alapot. A fogyasztó a HFH fizetésével a jogutódját is megillető rendelkezési jogot szerez, ezzel az általános forgalmi adó szempontjából megvalósul a szolgáltatás és ellenszolgáltatás nyújtása. Kétségtelen, hogy az áramszolgáltatót szerződéskötési kötelezettség terheli, azonban csak akkor, ha a törvényben meghatározott szerződési feltételt, a HFH fizetését a fogyasztó teljesíti. Az Áfa tv. 8. § (1) és (2) bekezdése esetén szolgáltatásnyújtás minden ellenérték fejében végzett tevékenység, jogátengedés vagy cselekménytől való tartózkodás. Az Áfa tv. 13. § (1) bekezdés 1. pontja szerint az ellenérték a tartozás kiegyenlítésére fordított vagyoni érték. A HFH egyrészt szolgáltatás mint meghatározott feszültségszintű villamos energia leágaztatására alkalmas hálózati berendezést létrehozó tevékenység ellenértéke, másrészt a HFH-t fizető a felperes rendszeréhez való csatlakozás jogát is megszerzi.
A másodfokú határozat ellen a felperes nyújtott be keresetet, kérte a határozat 7. pontjának megváltoztatását, illetőleg hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését.
Az alperes 1999. február 8-án kelt határozatával a keresettel támadott másodfokú határozatot - a HFH-hoz kapcsolódó alperesi megállapítást nem érintve - módosította. Az általános forgalmi adó-különbözet ezáltal a felperes terhére 389 428 000 Ft-ra, javára 16 064 000 Ft-ra módosult, a bírság összege 77 564 000 Ft-ra, a késedelmi pótlék pedig 39 592 000 Ft-ra csökkent.
Ezt követően a felperes a módosított kereseti kérelmében csak az alperesi határozat 7. pontja szerinti jogszabálysértés felülvizsgálatát kérte.
A felperes jogi álláspontja a következő volt: a HFH fizetésével nem történik termékértékesítés illetőleg szolgáltatásnyújtás, ezáltal ez nem tartozik az Áfa tv. hatálya alá. A pénzátadásnak az a célja, hogy az átvevő abból saját tulajdonában maradó eszközöket létesítsen, ezért nem értékesítés történik, hanem polgári jogi társaságot eredményező "társulás" jön létre. Kétségtelen, hogy a felek között atipikus szerződés jön létre a kitűzött cél érdekében, majd a közös érdek megvalósításával, az ún. villamoshálózati eszköz létesítésével ez meg is szűnik. Az áramszolgáltató monopolhelyzetben van, ezért szerződéskötési és áramszolgáltatási kötelezettség terheli.
A HFH tulajdonképpen azt jelenti, hogy a fogyasztó nem teljes egészében a villamos energia árában fizeti meg az áram teljes értékét, hanem egy részét előre fizeti ezen a módon.
A felperes hivatkozott arra, hogy az új villamos energia törvény, a Vet. hatálybalépése előtt 1994. augusztus 4-e és utána is egészen 1995. augusztus 9-ig hatályban volt a villamos hálózat fejlesztési hozzájárulásról rendelkező 1/1984. (I. 17.) IpM rendelet, amely nem rendelkezett bármilyen jogszerzésről vagy jogátengedésről, ugyancsak nem szólt erről az ezen rendelet alapját képező 7/1984. (I. 17.) MT rendelet sem, sőt a régi villamos energia törvény, az 1962. évi IV. törvény sem ismeri a HFH-t. Ez azt jelenti, hogy 1995-ig - a "vételezési jog" formális beiktatásáig - nem létezett semmilyen szolgáltató által átruházható (átengedett) és a fogyasztó által megszerezhető (megszerzett) jog. Az a "jog", hogy valaki áramot vásárolhasson az áramszolgáltatótól, mindenkit megillet, senkinek nem kellett azt átengedni.
Az Áfa tv. módosítása, az 1997. évi CVII. törvény 13. §-ának (9) bekezdése szerint pedig az általános forgalmi adó mentességet valamennyi, a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény és a Vet. előírásai szerint fizetett hozzájárulásra is alkalmazni kellett. A felperesi álláspont szerint tehát az általános forgalmi adó mentességet még az 1/1984. (I. 17.) IpM rendelet alapján fizetett HFH-ra is alkalmazni kellett volna, de semmiképpen sem minősült általános forgalmi adókötelesnek ez a hozzájárulás fizetés, mivel nem volt a vételezési vagy bármilyen jog biztosítása HFH ellenében.
A számviteli elszámolási szabályok is mutatták, hogy a HFH nem minősült ellenértéknek, hiszen amennyiben a HFH jogátengedés ellenértéke lenne, akkor azt a nettó árbevétel részeként kellett volna elszámolni, és nem lehetett volna vagyonnövekedésként a tőketartalék javára könyvelni.
A felperes azzal is érvelt, hogy a perbelivel mindenben egyező adójogi jogviszonyokban más adózók terhére az adóhatóság egyszer sem tett adómegállapítóst, ezért a támadott határozat az ügyfélegyenlőség elvének sérelme miatt is jogszabálysértő.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában kifejtett jogi álláspontját. A felperes számviteli álláspontjával kapcsolatban kifejtette, hogy a perbeli időszakot követően hatályba lépett a villamos hálózat fejlesztési hozzájárulásról szóló 26/1995. (VII. 25.) IKM rendelet már nem tartalmaz rendelkezést arra, hogy a HFH-t vagyonváltozásnak kell tekinteni és könyvelni, de a perbeli időszakban hatályos elszámolásra vonatkozó szabályokból sem lehet arra következtetni, hogy ne valósult volna meg szolgáltatásnyújtás. Bírósági felhívásra az alperes bejelentette, hogy a HFH-nak SZTJ/SZJ száma nincsen, tekintettel arra, hogy az vagyoni értékű jog.
A perben eljárt bíróság a felperes kérelmére igazságügyi szakértői bizonyítást folytatott. Ennek során beszerezte dr. M. István igazságügyi adó-, ár-, könyv- és közgazdasági szakértő által készített szakértől véleményt.
Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján ítéletével az alperes módosított - keresettel támadott - másodfokú határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően akként változtatta meg, hogy a felperest az 1993-1996. évekre áfa adónemben 14 233 000 Ft adókülönbözet terheli, a felperes javára 16 064 000 Ft adókülönbözet állapítható meg, adóhiányként pedig felperes terhére 141 000 Ft mutatható ki. Az adóhiány összege után felperes 72 000 Ft adóbírság és 49 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére köteles.
A jogerős ítélet indokolása szerint a perbeli esetben a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az 1993. január 1. és 1994. augusztus 4-e közötti időszakban a villamos energia hálózat fejlesztésével összefüggésben felperes által bevételezett és tőketartalékba helyezett hozzájárulás az Áfa tv. hatálya alá tartozott-e, áfa adóalap volt-e, és utána a felperest áfa-fizetési kötelezettség terhelte-e vagy sem.
Az elsőfokú bíróság ismertette az általa kirendelt igazságügyi szakértő szakértői véleményének lényegét, amely véleményt teljes körűen aggálytalannak tekintett, és ítélete alapjául elfogadta.
A jogerős ítélet hivatkozott a szakértői vélemény által felhívott 339/1994. számú APEH iránymutatásra is. Ezek alapján a bíróság megállapította, hogy a HFH fizetés egyértelműen pénzeszközök végleges átadását jelentette, a hozzájárulást nem szolgáltatás vagy termék ellenértékeként kellett fizetni. A fogyasztó részére ezért a számviteli elszámolás érdekében valamint azért sem kellett számlázni, mert a később megvalósuló beruházás nem került át a fogyasztó tulajdonába, a hálózatfejlesztéssel megvalósuló eszközök a beruházó eszközei, azokat ő vette tárgyi eszközei között állományba. Idézte az elsőfokú bíróság az Áfa tv. 8. §-ának (1), (2) és (5) bekezdését figyelemmel arra, hogy a HFH megfizetésére nem ellenértékként került sor, így a jogszabályi követelmény egyik eleme hiányzik, a bíróság kétséget kizáróan megállapította, hogy a perbeli időszakban a hálózatfejlesztés nem tartozott az Áfa tv. 8. §-a alá.
Hangsúlyozta a bíróság azt is, hogy bármilyen jog átruházása vagy jogosultság ellenérték fejében való átengedése mint értékesítés minden tekintetben azonos jogi megítélés alá esik az Áfa tv. és a számviteli törvény alkalmazása szempontjából.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását.
Az alperes jogszabálysértőnek tartotta a jogerős ítéletet azért, mivel álláspontja szerint az általános forgalmi adó fizetési kötelezettség az Áfa tv. kógens rendelkezései alapján állt fenn. Téves volt az elsőfokú bíróságnak a számviteli törvényre való hivatkozása, a pénzbevételek elszámolásának módja ugyanis nincs befolyással az áfa-fizetési kötelezettségre. A felperes szerint a csatlakozási jog illetve magasabb szintű vételezési jog biztosítása megvalósította az Áfa tv. 8. §-ában megfogalmazott szolgáltatásnyújtást, és az ennek fejében fizetett vagyoni érték ellenértéknek minősült. Az alperes hangsúlyozta, éppen az Áfa tv. 1997-es módosításából következik, hogy miután kizárólag 1994. augusztus 5-től (visszamenőleg) minősítette tárgyi adómentesnek a HFH fizetést mint szolgáltatást, ebből következően az ezt megelőző időszakra ez általános forgalmi adó fizetési kötelezettséggel járt. Értelmezése szerint az APEH iránymutatásban is az szerepelt, hogy ha a fejlesztési hozzájárulásnak illetve egy részének ellenében a társaság csatlakozási jogot is biztosít a hozzájárulást fizetőnek, akkor az Áfa tv. hatálya alá tartozik az ügylet. Az alperes sérelmezte, hogy a bíróság nem adott helyt a pénzügyminisztériumi megkeresésre irányuló indítványának, holott az ő álláspontjuk ellentétes volt a szakértői véleményben foglaltakkal. Az alperes megismételte azt a korábbi álláspontját, hogy a perben eldöntendő kérdés jogkérdés volt, így az igazságügyi szakértő igénybevétele felesleges volt.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be arra az esetre, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság akár csak részben helyt adna az alperesi kérelemnek, és az ítélet indokolásának kiegészítését kérte. A felülvizsgálati kérelem elutasítása esetén viszont a csatlakozó felülvizsgálati kérelmét visszavontnak kérte tekintetni, így a jelen döntésből következően a Legfelsőbb Bíróság a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét érdemben nem vizsgálta.
A felperes külön benyújtott felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
Az alperes ezt követően benyújtott nyilatkozatában becsatolt egy általa azonos tényállású ügynek tartott, a Csatornázási Művek és alperes között folyó perben a bíróság által beszerzett - dr. J. Katalin által készített igazságügyi - szakértői véleményt, amelyben foglaltak ellentétes álláspontot fejtenek ki a jelen perben beszerzett szakértői véleménnyel.
A felperes 8. sorszámú előkészítő iratában kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság vegye figyelembe a Legfelsőbb Bíróság 1/2001. KJE jogegységi határozatának tartalmát is.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet helytállóan állapította meg, jelen eljárás eldöntendő kérdése az volt, hogy a felperes által HFH címén beszedett összegek után a perbeli időszakban fennállott-e az általános forgalmi adó fizetési kötelezettség, ennek következményeként a felperes terhére előírt általános forgalmi adó-különbözet, bírság és késedelmi pótlék jogalapja fennállott-e.
A villamos hálózat fejlesztési hozzájárulásáról szóló 1/1984. (I. 17.) IpM rendelet 2. §-ának (1) bekezdése szerint villamos hálózat fejlesztési hozzájárulást kell fizetni annak a lakossági fogyasztónak, akinek villamos teljesítmény igénye a fogyasztási helyen a 3,3 KW teljesítményt meghaladja. A (2) bekezdés alapján fejlesztési hozzájárulást kell fizetni költségvetési szervek kivételével annak a nem lakossági fogyasztónak, aki új fogyasztási helyen vagy az ellátásba már bekapcsolt fogyasztási helyen a villamos energia közszolgáltatási szerződésben meghatározott névleges csatlakozási teljesítményt meghaladó teljesítményt (többletteljesítményt) igényel. A jogszabály a fejlesztési hozzájárulás mértékét is pontosan előírja.
A rendelet 9. §-a szerint a befizetett fejlesztési hozzájárulást az áramszolgáltató köteles fejlesztési alapjába - elkülönítetten kezelve - elhelyezni, és kizárólag
a) új elosztó vezetékhálózat létesítésére (meghosszabbítására),
b) meglévő elosztó vezetékhálózat teljesítőképességének növelésére felhasználni.
E jogszabályi előírások a hálózatfejlesztési hozzájárulás fogalmának meghatározása mellett pontosan meghatározták, hogy kinek milyen mértékű fizetési kötelezettsége van és azt is, hogy a befolyt pénzösszeget az igénykielégítő áramszolgáltatónak hogyan kell elszámolni.
Az adóhatóság álláspontja szerint a felperes az 1993-1996. években HFH címén pénzeszközöket kapott, amelyet annak átadója azért fizetett, hogy a felperes hálózatára csatlakozási vagy magasabb szintű vételezési jogosultságot szerezzen. Az alperes szerint ez azt jelentette, hogy az ügyfelek a felperesnek szolgáltatás ellenértéket fizettek. Ez pedig az 1993. évtől hatályos Áfa tv. 8. § (1) bekezdése alapján szolgáltatásnyújtásnak minősül, amely általános forgalmi adó fizetési kötelezettséggel jár. Az alperes szerint nem volt jelentősége a pénzbevétel elszámolási módjának, kizárólag az döntőit az adókötelezettség fennállásáról, hogy a jogügylet megvalósította-e az Áfa tv. valamely tényállását vagy sem.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú ítélet és a kirendelt igazságügyi szakértő véleményében foglalt azon megállapítással, mely szerint a HFH fejlesztési célból véglegesen átvett pénzeszköznek minősül, mely vagyonnövekedésként került nyilvántartásra.
A villamos energia fejlesztéséről, átviteléről és elosztásáról rendelkező 1962. évi IV. törvény, majd az ezt követően hatályos Vet. 3. §-ának c) pontja szerint szolgáltatónak az minősül, aki villamos energia elosztására és szolgáltatására engedélyt kapott. A 3. § p) pontja szerint fogyasztó a szolgáltatótól villamos energiát vételező természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság. A 45. § (1) bekezdése szerint a villamos energia szolgáltatására a szolgáltatót közüzemi szerződéskötési kötelezettség terheli, a 44. § rendelkezik arról, hogy a villamos energiát vételezni kívánó új, illetőleg többletteljesítményt igénylő fogyasztó igénybejelentésére a szolgáltató köteles az igény kielégítésének műszaki, gazdasági feltételeiről tájékoztatást adni, a legkedvezőbb vételezési mód meghatározásában az igénylővel együttműködni, és kérhet hálózatfejlesztési hozzájárulás fizetést. Az Áfa tv. 1997. évi november 15-ei módosítása folytán az 1997. évi CVII. törvény 12. § (2) bekezdése folytán módosult a Vet. törvény 44. §-a akként, hogy az így elkért HFH fejében végzett szolgáltatásnyújtás mentes az általános forgalmi adó fizetése alól.
Az alperes a jogszabályi módosításból visszamenőlegesen következtetett arra, hogy amennyiben 1994. augusztus 5-től ezt a "szolgáltatást" általános forgalmi adó-mentesnek kell tekinteni, abban az esetben az azt megelőző időszakban 1993. január 1. és 1994. augusztus 5. között a szolgáltatásnyújtásnak általános forgalmi adó-kötelesnek kellett lennie. Ebből kiindulva állapította meg az adóhatóság a perbeli esetben a felperes terhére az általános forgalmi adó-különbözetet, és ennek következményei lettek a szankciók.
A Legfelsőbb Bíróság nem tartja helytállónak ezt a jogszabályi értelmezést.
A Legfelsőbb Bíróság az előzőekben idézett villamoshálózat fejlesztési hozzájárulásról szóló 1/1984. (I. 17.) IpM rendelet rendelkezéseiből indult ki, melyben előírták, hogy ki, miért, mennyit fizet, és a befolyt pénzösszeget hova kell könyvelni. Így jutott arra a megállapításra, hogy a kizárólag fejlesztésre fordítható véglegesen átvett pénzeszközök, melyeket vagyonnövekedésként a tőketartalék terhére kell a számviteli nyilvántartásba befizetni, nem minősültek szolgáltatásnyújtás ellenértékének, és ezért nem tartoztak az általános forgalmi adó fizetési kötelezettség alá.
Az Áfa tv. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerint a törvény alkalmazásában ellenérték a tartozás kiegyenlítésére fordított vagyoni érték, ide nem értve a kártérítést.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az APEH 1994/339. számú iránymutatás megfogalmazásával, mely szerint a HFH-t átvevő adóalany felperes a fejlesztési hozzájárulást kizárólag a törvény előírásánál fogva fejlesztési célra fordíthatja, ezért az nem tekinthető valamely egyedi, konkretizált teljesítésből létrejövő tartozáskiegyenlítésnek, így nem felelt meg az Áfa tv. ellenérték megfogalmazásának. Ebből következik, hogy nem volt az áfa hatálya alá tartozó szolgáltatásellenszolgáltatás nyújtása.
Az adóhatóság jelen eljárás során vizsgált egy példaszerűen kiragadott szerződést, amely a felperes és az igénybe vevő között jött létre, ugyanakkor a kirendelt igazságügyi szakértő 13 további szerződést is értékelt. Az adóhatóság az általa vizsgált szerződés alapján arra a következtetésre jutott, hogy a leendő fogyasztónak igénye van a szolgáltatásra, a HFH fizetésével rendelkezési jogot és a rendszerhez csatlakozás jogát szerezte meg, és bár az áramszolgáltatónak szerződési kötelezettsége van, de a feltételeket ő szabja meg. Az alperes ezen megállapítása nem felelt meg a valós tényállásnak, hiszen az előzőekben idézett jogszabályok pontosan előírják a díj mértékét, az 1995. évtől hatályos villamoshálózat fejlesztési hozzájárulásról szóló 26/1995. (VII. 25.) IKM rendelet pedig úgy rendelkezik, hogy a hálózat megvalósításához a szolgáltatást nyújtó és a fogyasztó 70-30%-ban közösen biztosítja a pénzeszközöket. Ez tehát azt jelenti, hogy az 1993-1994-es vizsgált években (és a későbbiekben is) a HFH összege azonos tartalmú és terjedelmű "joghoz" kapcsolódóan igen eltérő mértékű lehetett. Ezért helytálló az a megállapítás, hogy a "szolgáltatás-ellenszolgáltatás" egyenértékűsége nem volt megállapítható. A fent idézett 1/1984. (I. 17.) IpM rendelet arról is rendelkezett, hogy a befizetett fejlesztési hozzájárulást az áramszolgáltató köteles a fejlesztési alapjába elkülönítetten kezelni. Az ezen időszakban hatályos számvitelről szóló 1991. évi XXVIII. törvény 26. § (4) bekezdésének d) pontja alapján tőketartalékként kellett kimutatni a más vállalkozó saját tőkéjéből véglegesen átvett pénzeszközöket, ide értve a végleges fejlesztési juttatásokat is.
Itt tér ki arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem helytálló az az alperesi álláspont, mely szerint kizárólag az Áfa tv. alapján kell elbírálni az általános forgalmi adó-kötelezettséget, és a számviteli törvény előírásainak itt nincs relevanciája.
Az eddigi töretlen és egységesen kialakult bírói gyakorlat és az Áfa. tv. is rendszerükben kapcsolják össze az Áfa tv. és a számviteli törvény előírásait. Számos esetben mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság már arra, hogy az Áfa tv. 35. § (1) bekezdése alapján történő levonási jog gyakorlása is csak a számviteli törvény előírásainak megfelelő alakilag és tartalmilag hiteles okirat alapján lehetséges.
Így az Sztv. 26. § (4) bekezdés d) pontjának könyvvezetési előírásai is alátámasztották azt az előzőekben kifejtett álláspontot, mely szerint a véglegesen átvett fejlesztési célú pénzeszközjuttatásokat tőketartalékként kell kimutatni, tehát ez nem felel meg az Áfa tv. 13. § (1) bekezdés e) pontjában írt ellenérték fogalmának.
Nem vitás, hogy valamely pénzeszköz átadásának az általános forgalmi adó hatálya alá tartozása, ezután általános forgalmi adó fizetési kötelezettség fennállásának megállapítása jogkérdés. Ezzel összefüggésben azonban az is eldöntendő, hogy mint pénzbevétel milyen előírás szerint mutatható ki az egyes számviteli elszámolásokban. A számviteli törvény szerinti könyvelési módok, elszámolási előírások értékelése szakkérdésnek minősül. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint helyesen járt el a bíróság akkor, amikor szakértői véleményt szerzett be, mely részletesen megvilágította a számviteli előírások megfelelő alkalmazását, az abból levonható következtetéseket, amely így a perbeli jogvita jogkérdése eldöntésének egyik szempontja lehetett.
A felperes által hivatkozott Legfelsőbb Bíróság 1/2001. KJE jogegységi határozatot jelen per felülvizsgálata során annyiban vette figyelembe a Legfelsőbb Bíróság, hogy jelen per felperese is közfeladatot lát el, amelynek ellátására jogszabályi előírások kötelezik. A feladat ellátáshoz szükséges eszközöket részben törvényi előírás alapján az igénybe vevőkkel együtt közösen valósítja meg azzal, hogy ez a megvalósítás az adott időszakban nem minősült általános forgalmi adóköteles szolgáltatásnak.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.507/2000. sz.)