adozona.hu
EH 2002.703
EH 2002.703
Az adókedvezmény kezdő időpontja [45/1984. (XI. 21.) PM r., 1991. évi LXXXVI. tv. 12. § (7) bek., (11)-(12) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az 1984. évben alakult V. B. Rt. a 42/1985. (XII. 22.) PM rendelettel módosított a társulati adóról és a társulati különadóról szóló 45/1984. (XI. 21.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) szerinti társulati adó megfizetése alóli mentességet 1985-től 1990. december 31-ig vette igénybe. Az 1991. január elsején egyesüléssel létrejött felperes a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény (a továbbiakban: Vat.) 14. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt adókedvezményt a 1991. évtől - a ...
EH 2002.703 Az adókedvezmény kezdő időpontja [45/1984. (XI. 21.) PM r., 1991. évi LXXXVI. tv. 12. § (7) bek., (11)-(12) bek.]
Az 1984. évben alakult V. B. Rt. a 42/1985. (XII. 22.) PM rendelettel módosított a társulati adóról és a társulati különadóról szóló 45/1984. (XI. 21.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) szerinti társulati adó megfizetése alóli mentességet 1985-től 1990. december 31-ig vette igénybe. Az 1991. január elsején egyesüléssel létrejött felperes a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény (a továbbiakban: Vat.) 14. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt adókedvezményt a 1991. évtől - a kedvezmény első évének ezt az évet tekintve - alkalmazta. A felperes ennek alapján 1993-ban és 1994-ben 60%-os, 1995-ben 20%-os adókedvezményt vett figyelembe.Az elsőfokú adóhatóság 1996. október 14. napján kelt határozatát megváltoztatva az alperes 1997. február 12. napján kelt határozatával a felperest 34 722 eFt társasági adó, 733 eFt általános forgalmi adó valamint 109 eFt adóbírság és 300 eFt késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A felperes a módosított keresetében - az összegszerűséget nem vitatva - az alperesi határozat megváltoztatását a társasági adónemben megállapított adóhiány, az adóbírság és a késedelmi pótlék körében kérte. Időközi teljesítésre tekintettel egyúttal az alperest 36 246 000 Ft valamint ennek kamatai visszafizetésére is kérte kötelezni.
A megyei bíróság - megismételt eljárásban - ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kimondta, hogy az alperesnek a korábbi évekre vonatkozó, a perbeli határozattól eltérő jogi álláspontja okán a keresettel támadott határozat jogszabályba ütközésének megállapítására nincs mód, mert a korábbi évekre az megállapítást nem tartalmaz. A perben irányadó jogszabályokat feltárva rögzítette, hogy az 1985. január elsejétől hatályos - az adókedvezmények tekintetében is változatlan szövegezésű - R. 10. § (1) bekezdése a) pontjának bb) alpontja alá a 28/1972. (X. 3.) PM rendelet szerint működő gazdasági társulások - köztük a felperes jogelődje - tartoztak. Megállapította, hogy az 1984-ben alakult felperesi jogelőd az R. szerinti kedvezményt 1985-től, a Vat. hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket tartalmazó 1988. évi X. törvény 6. § (3) bekezdése alapján pedig 1998. január elsejétől 1990. december 31-ig vette igénybe. 1991. január elsejével az 1990. évi XCIX. törvény 10. §-ával módosult Vat. 14. §-ának (2) bekezdése valamint (4) bekezdése a korábbitól eltérő feltételrendszert határozott meg. Az 1992. január elsejétől hatályos a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény (továbbiakban: Ta.) 12. § (7), (11) és (12) bekezdése alapján arra a következtetésre jutott, hogy átalakulásnál, egyesülésnél az adókedvezmény igénybevételének első éve a felperes esetében az 1985. év volt, mert a felperes jogelődje először ekkor vett igénybe adókedvezményt, ennek következtében az 1993. és 1994. években az igénybe vehető kedvezményének mértéke 40% volt, míg 1995-ben már ilyen kedvezményre nem volt jogosult. Álláspontja szerint a felhívott jogszabályok a felperesnek nem adtak lehetőséget arra, hogy a már korábban a jogelőd által igénybe vett adókedvezmény helyett egy másikra áttérjen. A felperes által hivatkozott alkotmánybírósági határozatok kapcsán utalt arra, hogy az azokban kimondott jogelvek a jogalkotásra és nem az egyedi jogszabályi rendelkezések alkalmazására irányadók. Mindezek alapján ítéletével az alperesi határozat jogszerűségét megállapította.
A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet keresete szerinti megváltoztatását kérte. Az elsőfokú eljárásban előadott érveit ismételve az volt az álláspontja, hogy a felperesi jogelőd nem a Vat. alapján, hanem R. alapján vett igénybe kedvezményt. A felperes az időközben hatályba lépő Vat. törvény szerint járó adókedvezményt választhatta, és azt az 1991-2000. évekre alkalmazta. Az elsőfokú ítélet tévesen hivatkozik a Ta. 12. §-ának (7) bekezdésére, mert a felperesi jogelőd nem a 28/1972. (X. 3.) PM rendelet alapján vett igénybe adókedvezményt, hanem a módosított 45/1984 (XI. 21.) PM rendelet alapján. Ezt pedig a Ta. 12. § (7) bekezdésének taxatív felsorolása nem tartalmazza, amelyből következően a felperest a két párhuzamosan igénybe vehető adókedvezmény közötti választási jog megillette. Arra is hivatkozott, hogy a PM rendelet szerint igénybe vehető kedvezmény korlátozását az 1991. évi LXXXVI. törvény 12. § (7) bekezdése visszamenőleges hatállyal több, mindenkire nézve kötelező alkotmánybírósági határozat indokolásában alkotmánysértőnek minősített mód szerint iktatta be. Érvelt azzal is, hogy az adóhatóság korábbi gyakorlatával ellentétes megállapításokat nem tehet, a felperesre lényegesen hátrányosabb következményeket nem alkalmazhat, mert az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogait sérti. A fellebbezési eljárásban felkérésére készített adószakértői véleményt csatolt.
Az alperes az ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Álláspontja az volt, hogy a felperes társasági adókötelezettsége tekintetében a vizsgált 1993-1995. években hatályos jogszabályokból kell kiindulni, nem a szakértő által követett logika alapján a korábbi időszakra vonatkozó adókötelezettségekből. Amennyiben az adóhatóság korábbi vizsgálata téves jogszabály értelmezésen alapult, az az adott vizsgálatnál nem lehetett irányadó, legfeljebb az alkalmazott szankciók tekintetében.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és abból helytálló jogi következtetésre jutott, amellyel a Legfelsőbb Bíróság egyetértett.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési eljárásban előterjesztett "szakértői" vélemény kapcsán elsőként arra utal, hogy a peres eljárásban a jogszabályok jogalkalmazói értelmezése a bíróság feladata, amelyet a bíróságnak kell teljesítenie. A felperes felkérésére készített véleményt a Legfelsőbb Bíróság a felperes nyilatkozatának tekintette, mert egyfelől az nem a bíróság kirendelése alapján készült, másfelől az jogkérdésről és nem a szakértői kompetenciába tartozó szakkérdésről tartalmazott állásfoglalást.
A felperes fellebbezési érvei kapcsán a Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy az egyesüléssel létrejött felperes kétséget kizáróan a V. B. Rt. jogutóda, függetlenül attól, hogy új adóalanyként jelent meg, és más adószámot kapott, mint a jogelődje. Az elsőfokú bíróság által helyesen megjelölt jogszabályok: az R. valamint az 1998. január elsejétől alkalmazandó 1988. évi IX. és X. törvények tekintettel arra, hogy ebben az időben a felperes nem létezett, csak a jogelődnek biztosíthattak választási lehetőséget a korábban igénybe vett, illetve a törvények által újonnan megállapított adózási kedvezmények közül. A jogelőd 1990. december 31-ig ezen a címen adót nem fizetett, amelyből következően a jogelőd a számára kedvezőbb az R-en alapuló adókedvezményt választotta az 1988. évi X. törvény 6. § (3) bekezdése alapján. Ennek következtében a felperesnek mint jogutódnak az 1991. évben választási lehetősége nem volt.
A vizsgálati évekre vonatkozóan hatályos Ta. 12. §-ának (7) bekezdésében nevesítette a külföldi részvétellel működő gazdasági társulásokról szóló 28/1972. (X. 3.) PM rendeletet, amelynek hatálya alá tartozó gazdasági társaságok nem egyedi, hanem jogszabályi feltételekhez kötött adókedvezményét azonban az R. határozta meg. Ennek megfelelően az e szakaszban meghatározott adókedvezmény alatt az R.-ből fakadó adókedvezmények is értendők. A Ta. 12. §-ának (7), (11) és (12) bekezdéseiből ezek után az a következtetés vonható le, hogy a felperest mint jogutódot megillető 10 évig igénybe vehető kedvezmény 1994. december 31. napjával szűnt meg. Az Alkotmánybíróság az alperesi határozatban megjelölt jogszabályokat nem semmisítette meg, ennek következtében azoknak az alkalmazásától eltekinteni nem lehetett.
A fentiekben kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf. I. 35.283/2000. sz.)