adozona.hu
EH 2002.652
EH 2002.652
I. Az államigazgatási felügyelet alá vonás nem terjed ki a vállalat működésének közvetlen irányítására [1992. évi LIV. tv.* 1. § a) pont, 5. §, 1977. évi VI. tv. 2. § (1)-(2) bek., 22. § (1) bek., 30/B. §, 42/A. §]. II. A vállalati biztos által - az általa vezetett vállalatnál (állami gazdaságnál) munkaviszonyával összefüggésben - harmadik személynek okozott kárért nem az alapító - a kinevező -, hanem a vállalat felel. Ez alól csak akkor van kivétel, ha az alapító olyan utasítást adott, amely jogellenes ere
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az irányadó tényállás szerint az alperes jogelődje az Állami Vagyonügynökség (a továbbiakban: az alperes) 1992. január 29-ei hatállyal államigazgatási felügyelet alá vonta az addig vállalati tanács általános vezetésével működő B.-i Állami Gazdaságot és élére vállalati biztost rendelt ki, akinek feladatául szabta az állami vagyon értékesítésének lebonyolítását. Az állami gazdaság vagyonából elkülönítették és értékesítésre kijelölték a T.-i Borászati Üzemet és a hozzá tartozó, a t.-i 2884 számú...
EH 2002.652 I. Az államigazgatási felügyelet alá vonás nem terjed ki a vállalat működésének közvetlen irányítására [1992. évi LIV. tv.* 1. § a) pont, 5. §, 1977. évi VI. tv. 2. § (1)-(2) bek., 22. § (1) bek., 30/B. §, 42/A. §].
II. A vállalati biztos által - az általa vezetett vállalatnál (állami gazdaságnál) munkaviszonyával összefüggésben - harmadik személynek okozott kárért nem az alapító - a kinevező -, hanem a vállalat felel. Ez alól csak akkor van kivétel, ha az alapító olyan utasítást adott, amely jogellenes eredményre vezetett [1992. évi LIV. tv. 20. § (1) bek. a) pont, (2) bek., 22. § (1) bek., 32. § (1) bek., 42/A. § (3) bek., 52. §, 1977. évi VI. tv. 30/B. §].
III. Privatizációs eljárással kapcsolatban az ÁPV Rt. kártérítési felelőssége körében irányadó szempontok [Ptk. 339. § (1) bek., 344. § (1) bek. és (2) bek.].
Az irányadó tényállás szerint az alperes jogelődje az Állami Vagyonügynökség (a továbbiakban: az alperes) 1992. január 29-ei hatállyal államigazgatási felügyelet alá vonta az addig vállalati tanács általános vezetésével működő B.-i Állami Gazdaságot és élére vállalati biztost rendelt ki, akinek feladatául szabta az állami vagyon értékesítésének lebonyolítását. Az állami gazdaság vagyonából elkülönítették és értékesítésre kijelölték a T.-i Borászati Üzemet és a hozzá tartozó, a t.-i 2884 számú tulajdoni lapon 075/17. hrsz. alatt felvett külterületi ingatlant és a termeléshez szükséges eszközöket, majd ezek eladására 1992ben, majd 1993-ban pályázatot írt ki az állami gazdaság. Az 1993 márciusában meghirdetett zártkörű pályázat nyertese a P. Kft.-ből, a C. Kft.-ből és a V. Kft.-ből álló konzorcium volt, akikkel az állami gazdaság 1993. május 10-én a pályázatban írt állami vagyonra adásvételi szerződést kötött. Eszerint a konzorcium tagjai megvásárolták az említett ingatlant és a szerződés mellékletében felsorolt eszközöket 33 millió forint vételárért. Az adásvételi szerződést az alperes 1993. augusztus 23-án jóváhagyta, ezzel az hatályba lépett.A pályázaton részt vett a felperes is, annak azonban második helyezettje lett. 1993. augusztus 16-án egyeztető megbeszélést hívtak össze az alperesnél, amelyen részt vettek az állami gazdaság vállalati biztosa, a konzorcium képviselői, valamint az ÁVÜ alkalmazottai, közöttük az ÁVÜ ügyvezető igazgatója. A résztvevők abban állapodtak meg, hogy a felperes részére tulajdonjogot biztosítanak az akkor már értékesített borászati üzemben. (F/12.) 1993. augusztus 28-án a konzorcium képviseletében eljáró P. Kft., valamint a felperes megállapodtak abban, hogy a konzorcium "átadja a privatizációval érintett üzem és eszközök 50%-ának tulajdonjogát" a felperes részére. E megállapodást az ügyvezető az alperes nevében eljárva jóváhagyta. (F/14.) A felperes a vételár 50%-át kitevő 16 500 000 Ft-ot az állami gazdaságnak átutalta, de mert az ingatlan tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartás szerint még az állami gazdaságot illette meg, a gazdaság és a felperes 1993. szeptember 9-én adásvételi szerződést kötöttek, amely szerint az állami gazdaság az üzem 50%-ának tulajdonjogát átruházta a felperesre. Az alperes ez utóbbi szerződést nem hagyta jóvá, ugyanakkor a konzorcium az állami gazdaságnak az 1993. május 10-én kelt szerződés teljesítéseként a teljes vételárat kifizette és az illetékes földhivatal a konzorcium tagjainak tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte.
Az állami gazdaság és a felperes 1993. szeptember 6-án adásvételi szerződést kötöttek, amely szerint a felperes megvásárolta az állami gazdaság tulajdonában álló a t.-i 515 hrsz. alatti belterületi ingatlant 16 975 000 Ft vételárért, amelyben a belterületi föld értékét 10 millió forintban határozták meg. Az állami gazdaság vállalati biztosa elmulasztotta az adásvételi szerződést az alpereshez jóváhagyás végett megküldeni, így a szerződés nem lépett hatályba. Az állami gazdaság ellen felszámolási eljárás indult, annak közzétételére 1994. január 20-án került sor. A felszámolás keretében a fenti ingatlant 1994. áprilisában harmadik személy részére értékesítették. A felperes nem kapta vissza a vételt megelőzően általa letett 779 000 Ft bánatpénzt, nem kapta meg a belterületi föld értékének az őt az 1991. évi XXXIII. törvény 51. §-ának (1) bekezdésében írt 50%-át és nem kapta vissza a külterületi ingatlan vételáraként általa kifizetett 16 500 000 Ft-ot. A fenti összesen 22 279 000 Ft-ot kitevő követelését a felszámolási eljárásban hitelezői igényként bejelentette, erre azonban a felszámolás alá került állami gazdaság vagyona nem nyújtott fedezetet.
A felperes a keresetében a felszámolási eljárásban meg nem térült 22 279 000 Ft-nak, ebből 16 500 000 Ft-nak 1993. szeptember 9-étől, 5 000 000 Ft-nak 1994. május 1-jétől, 779 000 Ft-nak pedig 1993. szeptember 8-ától a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatának és a perköltségeknek a megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A követelése jogcímét kártérítésben, annak jogalapját pedig a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében és a 348. §-ában jelölte meg.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az első fokon eljárt bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta. Megállapította, hogy az alperes megbízottjaként eljárt vállalati biztos elmulasztotta jóváhagyás végett 15 nap alatt megküldeni az alperesnek a t.-i 515 hrsz. alatt felvett ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződést, ezzel megszegte az 1992. évi LIV. (privatizációs törvény) 22. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat. Az alperesnek további 30 nap állt rendelkezésére a nyilatkozattételre, e határidő elteltével a szerződés a privatizációs törvény 25. §-a szerint létrejött volna. Ezáltal a felperes hozzájutott volna a belterületi föld értékének 50%-át kitevő 5 000 000 Ft-hoz, ezt az igényét akár a vételárba történő beszámítással is érvényesíthette volna. A vállalati biztos mulasztása miatt ettől az összegtől elesett. Ugyancsak a vállalati biztos mulasztotta el az általa letett 779 000 Ft összegű bánatpénz visszautalását, amihez utóbb a felszámolási eljárásban már nem jutott hozzá. A felperes kárát az alperes megbízottjaként eljáró, a B.-i Állami Gazdaság élére kinevezett vállalati biztos mulasztása okozta.
A t.-i 075/17. hrsz. alatt felvett külterületi borászati üzem tekintetében megállapította, hogy arra a B.-i Állami Gazdaság a pályázat nyertesével, a már ismertetett konzorciummal 1993. május 10-én adásvételi szerződést kötött, amelyet az alperes 1993. augusztus 23-án jóváhagyott. Ennek ellenére az alperes 1993. augusztus 28án jóváhagyott egy olyan megállapodást, amely szerint a nyertes pályázó és a felperes, a vesztes önkormányzat a privatizációs szerződéstől eltérő módon kötöttek, amely szerződés egyben az 1992. évi LIV. törvény vagyonvédelmi előírásainak a megszegését is jelentette. A szerződés tárgyát egyébként a konzorcium augusztus 28-án adásvételi szerződéssel nem volt jogosult elidegeníteni, mert az állami gazdaság a vételár kifizetéséig a tulajdonjogot fenntartotta, a konzorcium részéről viszont a vételár kifizetésre még nem került. A hivatkozott augusztus 28-án kötött adásvételi szerződés az alperes ügyvezető igazgatójának közvetítésével és jóváhagyásával jött létre, ennek szellemében került sor a szeptember 9-ei szerződés megkötésére is. E szerződés hiányában a felperes részéről a vételár kifizetése nem történt volna meg. A felperes 16 500 000 Ft-ot kitevő kára az alperes ügyvezetőjének a jogszabálysértő felróható magatartása miatt azzal okozati összefüggésben következett be. Ehhez képest a felperes teljes káraként kimutatható 22 279 000 Ft-ot az alperes ügyvezetője, valamint az alperes által az állami gazdaság élére kinevezett vállalati biztos okozta, ezért az alperes a Ptk. 348. §-a, valamint 339. §-ának (1) bekezdése szerint köteles a felperes kárát megtéríteni.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben annak részbeni megváltoztatását és a kereset 779 000 Ft-ot meghaladó részének elutasítását, valamint a perköltségei megítélését kérte. Az 5 000 000 Ft tekintetében előadta, hogy az adásvételi szerződésnek a vállalati biztos által történt felterjesztése esetében is jogában állt az alperesnek a szerződés jóváhagyását megtagadni, ezért a felperes a belterületi föld értékére teljes bizonyossággal nem számíthatott, így nincs bizonyítva, hogy az 5 000 000 Ft kárát az alperes által kinevezett vállalati biztos okozta. A t.-i 075/17. hrsz. alatt ingatlan vételárával kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a felperesnek magának is tudomása volt a pályázat eredményéről, ennek ismeretében kötötte meg az 1993. augusztus 28-án kelt szerződést, és utalta át az állami gazdaságnak a vételár 50%-át kitevő 16 500 000 Ft-ot. A felperes 1993. augusztus 28-án és szeptember 9-én is tudta, hogy a korábban már eladott ingatlan tulajdonjogáról az állami gazdaság újólag nem rendelkezhet, arra újabb adásvételi szerződést nem köthet. A felperes ennek ellenére saját elhatározásából fizette ki a vételár 50%-át, ezért az állapítható meg, hogy a kárát maga okozta, de legalább is közrehatott annak bekövetkezésében.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés a következők szerint részben alapos.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak az 5 000 000 Ft kártérítés tekintetében az alperes kárfelelősségére vonatkozó jogi álláspontját. Az elsőfokú bíróság e vonatkozásban az alperest azért kötelezte kártérítésre, mert álláspontja szerint az alperes által kinevezett vállalati biztos által okozott kárért a Ptk. 348. §-a, valamint 339. §-ának (1) bekezdése szerint az őt kinevező alperes tartozik felelősséggel.
Az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény (a továbbiakban: IÁT.) 1. §-ának a) pontja értelmében a B.-i Állami Gazdaság vagyona e törvény hatálya alá tartozott, ezért annak értékesítésére, hasznosítására és védelmére e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A törvény 5. §-a szerint az állam tulajdonosi jogait e vagyon tekintetében az Állami Vagyonügynökség gyakorolta. A tulajdonosi jogok az 1977. évi VI. törvény (a továbbiakban: Vt.) 2. §-ának (1) bekezdésében és a 30/B. §-ában meghatározott alapítói jogokkal azonosak. A Vt. 42/A. §-ának (3) bekezdése szerint az ÁVÜ Igazgatótanácsának jogában áll elrendelni a vállalati tanács általános vezetése alatt álló állami gazdaság államigazgatási felügyelet alá vonását abból a célból, hogy gazdasági társasággá alakítsák át, megszüntessék, és a vagyonát értékesítsék. Az államigazgatási felügyelet alá helyezés azonban nem terjed ki a vállalat működésének közvetlen irányítására. A Vt. 2. §-ának (1) és (2) bekezdése, valamint a 22. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalat mint önálló jogi személy az állami tulajdonból rábízott vagyonnal a törvényben meghatározott módon és felelősséggel önállóan gazdálkodik. Az államigazgatási felügyelet alá helyezés nem érinti a vállalatnak a Vt. 2. §-ának (1) bekezdésében, valamint 22. §-ának (1) bekezdésében írt jogait.
A perbeli esetben a B.-i Állami Gazdaságot az alperes az IÁT. 42/A. §-ának (3) bekezdése szerint államigazgatási felügyelet alá vonta. Az államigazgatási felügyelet alatt álló vállalat esetében a Vt. 30/B. §-ának b) pontja szerint az igazgató tekintetében a kinevezési, felmentési és külön jogszabályokban meghatározott munkáltatói jogokat az alapító szerv gyakorolja. Az IÁT. 32. §-ának (1) bekezdése értelmében a perbeli esetben az alapítói jogokat is az alperes gyakorolhatta. Az alperes az állami gazdaság vagyonának értékesítése érdekében az IÁT. 52. §-a alapján az állami gazdasághoz vállalati biztost rendelt ki, egyidejűleg a gazdaság korábbi igazgatóját munkaköréből felmentette. A vállalati biztos az állami gazdaság igazgatója helyébe lépve az igazgatói feladatokat látta el, és a bérezését is az állami gazdaságtól kapta. Ő képviselte az állami gazdaságot harmadik személyekkel szemben akárcsak az igazgató, azzal a különbséggel, hogy őt az ÁVÜ közvetlenül utasíthatta. A vállalati biztos e tevékenysége keretében végezte a t.-i 515 hrsz. alatti belterületi ingatlan értékesítését. Az értékesítésre vonatkozó adásvételi szerződést az IÁT. 20. §-a (1) bekezdésének a) pontja, (2) bekezdése és a 22. §-ának (1) bekezdése szerint jóváhagyás végett az alpereshez be kellett nyújtani. A felperes ennek elmulasztását jelölte meg a vállalati biztos károkozó magatartásaként. A felperes által sérelmezett jogellenes tevékenységet viszont a vállalati biztos az állami gazdaságnál munkaviszonyával összefüggésben fejtette ki, amely tevékenység jogkövetkezményeiért harmadik személyekkel szemben nem az alapító, - aki a vezetőt kinevezi - hanem a vállalat felel, mert a munkaviszonnyal kapcsolatos tevékenység gyakorlása a vállalatnál történik. A jogalkotó a felelősséget olyan módon telepítette, hogy bár a munkaviszony kinevezéssel az alapító és a vezető beosztású dolgozó között jön létre, e dolgozó által harmadik személynek okozott kárt, annak kell viselnie, akinél a dolgozó a tevékenységét kifejti. Ez alól csak akkor van kivétel, ha az alapító olyan utasítással látta el az általa kinevezett vezető állású dolgozót, amely a jogellenes eredményre vezetett. Amiatt tehát, hogy a vállalati biztos munkakörében eljárva valamely tevékenységét elmulasztotta, az alperes felelőssége nem állapítható meg. Hasonló módon foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a Gf. I. 31.527/1999/6. számú eseti döntésében is.
Részben volt alapos a felperesnek a 16 500 000 Ft kártérítés megfizetése iránt előterjesztett keresete.
Az 1993. augusztus 28-án kelt szerződés vonatkozásában megállapítható, hogy annak kialakításában az alperes vezető állású dolgozója is közreműködött. Az 1993. augusztus 16-ai jegyzőkönyvben tett nyilatkozatokból megállapítható, hogy az alperesnek az volt az elvárása a konzorcium tagjaival, valamint az állami gazdasággal szemben, hogy biztosítsanak "tulajdonszerzési lehetőséget" a felperes önkormányzatnak. Ezt követően - 1993. augusztus 28-án - kötötte meg a felperes és a perben nem álló - a pályázati nyertes kft. azt a szerződést, amely szerint a nyertes pályázó "tulajdonjogot ad át" a felperesnek mint második pályázónak. A megállapodás szerint a vételár 50%-át a felperes volt köteles a B.-i Állami Gazdaság eladónak megfizetni. Erre a megállapodásra olyan körülmények között került sor, hogy a konzorcium az 1993. május 10-i szerződés alapján még nem szerzett teljes tulajdonjogot. Az értékesítés tulajdonjog fenntartással történt, így a megállapodás valóságos tartalma nem az volt, hogy a kft. a megszerzett ingatlan tulajdonjogának 1/2 részét eladja a felperesnek, hanem az volt, hogy a felperes annak ellenére, hogy a pályázaton nem nyert, részesüljön az állami vagyonból. Az alperes vezető beosztású dolgozója ezt a törvénysértő megállapodást hagyta jóvá, és ez a jóváhagyása indította el azt az okfolyamatot, amely a felperes károsodásához vezetett. Az alperes vezetőjének jóváhagyó nyilatkozata következtében került a felperes abba a helyzetbe, hogy olyan ingatlan vételárát fizette ki, amelynek tulajdonjogát az említett szerződéssel nem szerezhette meg. Az alperes ezért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése és 348. §-a értelmében kárfelelősséggel tartozik.
A kár bekövetkezésében azonban a felperes maga is közrehatott. Tekintve, hogy a privatizációs folyamatban maga is részt vett, maga is tudta, hogy a megállapodást az ő javára a privatizációs szabályok megsértésével hozták létre. Az e szerződés jóváhagyásával okozott kárt ezért a Legfelsőbb Bíróság Ptk. 344. §-ának (1) bekezdése szerint megosztotta, és a közrehatás arányát a (2) bekezdés értelmében 50-50%-ban állapította meg. Az alperes a 16 500 000 Ft kárnak ezért az 50%-át, 8 250 000 Ft-ot köteles a felperesnek megfizetni. Nem fellebbezte meg az alperes az elsőfokú eljárásban megítélt bánatpénz összegét, a 779 000 Ft-ot. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta és az alperest terhelő marasztalás összegét 9 029 000 Ft-ra és annak 1993. szeptember 9-étől a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatára leszállította, míg ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. I. 32.202/2000. sz.)
* Az 1992. évi LIV. törvényt az 1995. évi XXXIX. törvény hatályon kívül helyezte, de a hatálya alatt keletkezett jogvitákban a határozatban foglaltak az irányadóak.