adozona.hu
EH 2001.540
EH 2001.540
Az adóssal kötött adásvételi szerződés alapján kifizetett vételár - amennyiben a felszámolás kezdő időpontjában az az áru, amely a szerződés tárgya volt az adósnál már nem áll rendelkezésre - áru hiányában a hitelező olyan pénzkövetelése, amelyet a hitelezők kielégítésére vonatkozó szabályok szerint kell besorolni [Ptk. 196. § (1) bek., 365. § (1) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 1. § (3) bek., 3. § (1) bek. e) pont, 4. § (1)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1998. június 10-én kezdeményezett, majd a Cégközlöny 1998. július 9-i számában közzétett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság a 243. sorszámú végzésével a hitelező kifogását elutasította. A határozat indokolásában megállapította: a hitelező és az adós 1997. október 3-án 400 tonna malmi búza - 200 tonna BL 80-as kenyérliszt, és 200 tonna BL 55 tisztaliszt - adásvételére kötöttek megállapodást, melynek értelmében az adós mint eladó vállalta, hogy az áru...
EH 2001.540 Az adóssal kötött adásvételi szerződés alapján kifizetett vételár - amennyiben a felszámolás kezdő időpontjában az az áru, amely a szerződés tárgya volt az adósnál már nem áll rendelkezésre - áru hiányában a hitelező olyan pénzkövetelése, amelyet a hitelezők kielégítésére vonatkozó szabályok szerint kell besorolni [Ptk. 196. § (1) bek., 365. § (1) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 1. § (3) bek., 3. § (1) bek. e) pont, 4. § (1) és (2) bek., 57. § (1) bek. a)-e) és f) pontjai, 1991. évi XVIII. tv. (Szt.) 35. §, 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 179. §].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1998. június 10-én kezdeményezett, majd a Cégközlöny 1998. július 9-i számában közzétett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság a 243. sorszámú végzésével a hitelező kifogását elutasította. A határozat indokolásában megállapította: a hitelező és az adós 1997. október 3-án 400 tonna malmi búza - 200 tonna BL 80-as kenyérliszt, és 200 tonna BL 55 tisztaliszt - adásvételére kötöttek megállapodást, melynek értelmében az adós mint eladó vállalta, hogy az árut a vevő diszpozíciójának megfelelően feladja. A hitelező vevő a 16 187 392 Ft összegű vételárat kiegyenlítette, azt az adós nem tartotta elkülönített számlán, utóbb különböző tartozásai kiegyenlítésére fizette ki. Miután a hitelező tudomást szerzett az adós elleni felszámolási eljárásról, kérte a 400 tonna búzaliszt számára való kiadását. Az adós felszólítása eredménytelen maradt, ezért a hitelező a szerződésből eredő igényét választottbíróság útján érvényesítette. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság a VB. 98.126. számú, 1998. november 11-én kelt ítéletével kötelezte az adóst a hitelező tulajdonát képező 200 tonna kenyér és 200 tonna búzaliszt kiadására, vagy - ha ez már nem volna a birtokában - a felelős őrzésbe vett liszttel azonos mennyiségű és minőségű liszt kiadására. A választottbíróság a kiadni rendelt liszt egyenértékét 83 200 USD-ban állapította meg. A hitelező igényét a felszámoló a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába sorolta be.A felszámoló ezen intézkedése ellen élt kifogással a hitelező. Álláspontja szerint a 200 tonna kenyér- és 200 tonna tésztaliszt a tulajdonát képezi, így igényét a felszámolási vagyon terhére a nyilvántartásba vett hitelezői igényeket megelőzően kell kielégíteni. Hivatkozott arra, hogy a felek közötti, a felelős őrzéssel kapcsolatos megállapodás nem ütközik jogszabályba, így az nem tekinthető érvénytelennek. A vételár kifizetésével az alkalmazandó Bécsi Vételi Egyezmény szerint tulajdonjogot szerzett.
A felszámoló a kifogás elutasítását kérte, hangsúlyozta, hogy az adósnak az ügylettel kapcsolatban áll fenn tartozása a hitelező felé, ezt az igényt a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába lehetett besorolni.
Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasító határozata indokolásában a Ptk. 365. §-ának (1) bekezdésére utalva kifejtette: az adós nem vitatta, hogy az 1997. október 3-án megkötött szerződés alapján a hitelező a vételárat maradéktalanul kiegyenlítette, az a még felszámolási eljárás alatt nem állt adós gazdasági társasághoz folyt be. A megvásárolt búza-mennyiség kiadására nem került sor, annak kiadását a hitelező az adós ellen megindult felszámolási eljárás alatt kérte. Rámutatott arra: a búza vételára a többször módosított 1991. évi IL. törvény 4. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében a gazdálkodó szervezet vagyonába került, a kifizetett vételár mint hitelezői igény jelenik meg a felszámolási eljárásban, mellyel összefüggően a felszámoló kötelezettsége az elismert hitelezői igénynek a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a szerinti besorolása. Kifejtette: a Csődtörvény éppen a tartozások esetében állapítja meg 57. §-ának (1) bekezdésében azt a sorrendet, amelynek alapján a felszámolás körébe tartozó vagyonból a hitelezők felé fennálló tartozásokat ki kell elégíteni. Utalt arra is, hogy ezen nem változtat az a tény sem, hogy a választottbíróság ítélete kötelezte az adóst a liszt kiadására, amelynek az adós gazdálkodó szervezet a jelenlegi helyzetében nem tud eleget tenni. Ezt a hitelező is elismerte azzal, hogy az adós gazdálkodó szervezettel szemben pénzkövetelést érvényesített, mely igénye nem tartozik a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének a)-e) pontjában írt követelések közé, ezért a felszámoló helyesen járt el akkor, amikor azt a törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába sorolta be. A hitelező felelős őrzéssel összefüggően kifejtett jogi indokaira vonatkozóan megjegyezte: a jelen esetben a felek között kifejezett megállapodás jött létre arra vonatkozóan, hogy a megvásárolt búza a makói malomban marad az adós őrizetében a hitelező rendelkezéséig, ezért a Ptk. 196. §ának (1) bekezdése nem alkalmazható. Hivatkozott a Bírósági Határozatok c. lap 1997. évi 3. számban közzétett 144. számú eseti döntésben foglaltakra, amelyek szerint amennyiben a vagyontárgy a felszámolás kezdő időpontjában már nem áll rendelkezésre, úgy tulajdoni igény helyett az adóssal szemben kötelmi igény érvényesíthető.
E végzés ellen a hitelező fellebbezéssel élt, amelyben az elsőfokú végzés "hatályon kívül helyezését" és a felszámoló kötelezését kérte arra, hogy a választottbíróság határozatát maradéktalanul hajtsa végre.
A jogorvoslati kérelmében kifejtette: az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 35. §-ának a rendelkezéseit. Álláspontja szerint az idegen vagyont az adósnak külön kellett volna nyilvántartania, és nem kapott választ arra a felszámolótól, hogy szabályosan szerepeltette-e a könyveiben az említett árut. Hivatkozott arra is, hogy egy adott társaságnak nem csak a saját tulajdonát képező vagyona van, hanem különböző jogügyletek útján más tulajdonát képező áru is rövidebb, hosszabb ideig az "uralma" alá kerül. Ezeket a vagyontárgyakat is nyilván kell tartania, mint idegen tulajdont. Ezek nem tartoznak a felszámolásra kerülő társaság vagyonához, a felszámolónak azokat a tulajdonosoknak ki kell adnia.
A hitelező megítélése szerint a Magyar Kereskedelmi Kamara mellett szervezett Választottbíróság VB. 98.126. számú határozata egyértelműen fogalmaz arra az esetre, ha nincs is meg a kiadni kért áru: akkor az ellenértéket kell kifizetni. Az elsőfokú bíróság ezért - véleménye szerint - a hiányosan megállapított és kellően fel nem derített tényállás alapján jutott arra a helytelen jogi következtetésre, hogy a felszámoló intézkedése törvényes.
A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételeiben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Előadta: a hitelező lisztet vásárolt, amiről 1997. szeptember 26-án az adós minőségi bizonyítványt állított ki. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy a liszt szavatossági ideje hat hónap. Ily módon - tekintettel arra, hogy a hitelező tíz hónap elteltével jelentkezett a lisztért - a tulajdonának a kiadása fizikailag is lehetetlen lett volna, mert a lisztet hat hónap tárolás után meg kellett volna semmisíteni. Utalt arra, hogy az adós a lisztkészletét a felszámolás kezdő időpontjáig kifuttatta, az 1998. június 23-án felvett leltári jegyzőkönyv szerint az adósnál idegen készlet (búza) csak az AGROKER részére volt betárolva, más idegen készletet nem találtak, így a hitelező lisztkészletét sem. Ebből következően a hitelezőnek tulajdoni igénye nem lehet, hanem csak a jogügyletből eredő pénzkövetelése.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntésénél irányadó tényállást helyesen állapította meg, s abból érdemben helytálló jogi következtetésre jutott. A hitelező a fellebbezésében nem hozott fel olyan új tényt vagy bizonyítékot, amely alkalmas lenne a megalapozott elsőfokú határozat megváltoztatására.
A jelen felszámolási eljárásban alkalmazandó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel, valamint az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) 1. §ának (3) bekezdése szerint a felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők az e törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek.
A többször mód. Cstv. 57. §-ának (1) bekezdése határozza meg az adós gazdálkodó szervezet felszámolás körébe tartozó vagyonából való tartozás-kielégítés sorrendjét. A többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába sorolandók az egyéb követelések, a g) pontba pedig a keletkezés idejétől és jogcímétől függetlenül a késedelmi kamat és késedelmi pótlék, továbbá a pótlék és bírság jellegű tartozások.
A többször mód. Cstv. 4. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint pedig a felszámolási eljárás körébe tartozik az adós gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően, az eljárás tartama alatt szerez. Az adós vagyona - jogi értelemben - a tulajdonában (kezelésében) lévő vagyon. A vagyon - közgazdasági értelemben vett - fogalmát a többször mód. Cstv. 3. §-a (1) bekezdésének e) pontja definiálja; így vagyon: mindaz, amit a számvitelről szóló törvény befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősít.
A fenti jogszabályi rendelkezésekre is figyelemmel tévesen érvelt a hitelező a fellebbezésében azzal, hogy a hitelezői igényének minden más hitelezőt megelőző kielégítése szempontjából jelentősége van annak a körülménynek, hogy az adós a nyilvántartásában a számvitelről szóló, 1991. évi XVIII. törvény 35. §-ának a rendelkezéseit figyelembe véve szerepeltette-e a hitelező tulajdonát képező vagyont, avagy sem.
Az adott ügyben az a jelentős - az elsőfokú bíróság által is helyesen értékelten -, hogy az adós és a hitelező között létrejött megállapodás szerint az áru ellenértékének a kifizetésével a hitelező tulajdonát képező BL-55 200 tonna, és BL-80 200 tonna, 50 kg-os kiszerelésben, P. P. körszövött zsákokban az adós raktárában tárolt lisztmennyiség rendelkezésre állt-e. akkor, amikor annak kiadását a hitelező igényelte. A felszámoló az elsőfokú eljárásban, az 1999. március 9-én megtartott meghallgatáson állította, hogy az áru a hitelezői követelés bejelentésekor már nem volt az adós birtokában. A hitelező az előadottakat nem cáfolta és a fellebbezésében sem hivatkozott olyan tényre vagy bizonyítékra, amely a tulajdonát képező árunak az adós gazdálkodó szervezetnél való rendelkezésre állását igazolná. A kiadni kért áru hiányában az áru ellenértékének a kifizetését kérte. Erre azonban minden más hitelezőt megelőzően az eljárásra irányadó többször mód. Cstv. rendelkezései nem adnak lehetőséget. Az adós vagyonával kapcsolatos hitelezői igények kielégítése pedig csak a többször mód. Cstv. 57. §-ának (1) bekezdésében meghatározott sorrend szerint történhet.
Nem alapos továbbá a hitelező arra való hivatkozása sem, hogy a Magyar Kereskedelmi Kamara mellett szervezett Választottbíróság VB. 98.126. számú határozatára tekintettel sem helytálló az elsőfokú bíróság határozata. A választottbíróság döntése valóban kimondja, hogy a természetben való kiadásra vonatkozó ítéleti rendelkezés végrehajthatatlansága esetén az 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 179. §-a szerint az pénzköveteléssé fordul át. Ez azonban nem jelenti a hitelezői követelések kielégítésének sorrendjére vonatkozó speciális, felszámolási eljárásban alkalmazandó törvényi rendelkezések mellőzését. A totális végrehajtást is jelentő felszámolási eljárás során a többször mód. Cstv. előírásai szerint történhet a hitelező pénzköveteléssé átfordult igényének a kielégítése.
A kifejtettekre figyelemmel helyesen döntött tehát az elsőfokú bíróság akkor, amikor a hitelezői igény besorolására vonatkozó felszámolói intézkedést sérelmező kifogást elutasította.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott végzését a Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Fpk. VIII. 33.163/1999. sz.)