adozona.hu
EH 2001.433
EH 2001.433
I. A közraktározásról szóló, 1996. augusztus 10-én hatályba lépett 1996. évi XLVIII. törvény rendelkezéseit a korábban megindult felszámolási eljárásban nem lehet a követelés besorolására alkalmazni [1875. évi XXXVII. tc. (továbbiakban: Kt.) VI. címe, 1996. évi XLVIII. tv. (továbbiakban: Krt.) 39. § (1) és (3) bek., 44. § (1) bek., 45. §, az 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 57. § (1) bek. a), b) és f) pontja]. II. A közraktárral szembeni kártérítési követelést a felszámolá
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet felszámolását a bíróság az 1996. április 1-jei kezdő nappal indította meg, felszámolóul az R. Rt.-t jelölte ki. A felszámolás közzétételére a Cégközlöny 1996. július 11-én megjelent 28. számában került sor.
Az adós az U. Kft. által művi tárolással betárolt 5000-5000 tonna étkezési búzáról 1995. július 24-én közraktárjegyet állított ki. Ennek lejártakor újabb közraktárjegy került kiállításra 1995. szeptember 6-án, amelyen forgatás folytán letevőként már a D. GmbH ...
EH 2001.433 I. A közraktározásról szóló, 1996. augusztus 10-én hatályba lépett 1996. évi XLVIII. törvény rendelkezéseit a korábban megindult felszámolási eljárásban nem lehet a követelés besorolására alkalmazni [1875. évi XXXVII. tc. (továbbiakban: Kt.) VI. címe, 1996. évi XLVIII. tv. (továbbiakban: Krt.) 39. § (1) és (3) bek., 44. § (1) bek., 45. §, az 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 57. § (1) bek. a), b) és f) pontja].
II. A közraktárral szembeni kártérítési követelést a felszámolási eljárás során kell érvényesíteni és hitelezői igényként besorolni [Ptk. 339. §, 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 57. § (1) bek. a), b) és f) pontja].
Az adós gazdálkodó szervezet felszámolását a bíróság az 1996. április 1-jei kezdő nappal indította meg, felszámolóul az R. Rt.-t jelölte ki. A felszámolás közzétételére a Cégközlöny 1996. július 11-én megjelent 28. számában került sor.Az adós az U. Kft. által művi tárolással betárolt 5000-5000 tonna étkezési búzáról 1995. július 24-én közraktárjegyet állított ki. Ennek lejártakor újabb közraktárjegy került kiállításra 1995. szeptember 6-án, amelyen forgatás folytán letevőként már a D. GmbH volt megjelölve. A G. GmbH és a D. GmbH hitelezők a felszámolási eljárás során 1 437 637 USD és annak járulékai erejéig a felszámolóhoz hitelezői igényt jelentettek be azzal, hogy az adós és a hitelezők között a Fővárosi Bíróság előtt a követeléssel kapcsolatban per van folyamatban. A felszámoló az igényt ún. függőtételként nyilvántartásba vette, melyből a tőkekövetelést a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: módosított Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába, míg a kamatkövetelést a g) pontba sorolta be.
A hitelezők a felszámoló intézkedése miatt kifogást nyújtottak be az elsőfokú bírósághoz, amelyben elsődlegesen arra hivatkoztak, hogy az adós által ki nem adott étkezési búza nem tartozik a felszámolás körébe vonható vagyonba, illetőleg a követelés a b) pontba sorolandó.
Időközben a Fővárosi Bíróság a hitelezők által hivatkozott perben közbenső ítéletet hozott. Az ellene benyújtott fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatta, és az adós kártérítési felelősségét a D. GmbH-val szemben megállapította. Az elsőfokú bíróságot a kár összege tekintetében az eljárás folytatására utasította.
A közbenső ítéletnek megfelelően a hitelezők elsődlegesen követelésüknek a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába, másodlagosan a b) pontba sorolására kérték a felszámolót kötelezni.
Az elsőfokú bíróság végzésével a hitelezők által benyújtott kifogást elutasította, és arra hívta fel a felszámolót, hogy a D. GmbH hitelező által benyújtott hitelezői igényt a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába tartsa nyilván.
Döntését azzal indokolta, hogy a Legfelsőbb Bíróság közbenső ítélete egyértelműen meghatározta a hitelező személyét, illetőleg azt, hogy kártérítés címén tarthat igényt a később meghatározandó összegre. Megállapította továbbá, hogy a felszámoló nem kötelezhető a hitelező kérelmének megfelelően arra, hogy az adós vagyonából egyes hitelezők részére gabonát vegyen és azt részükre kiadja. Álláspontja szerint a felszámoló a besorolás vonatkozásában is helyesen határozott. Jelen esetben a Kereskedelmi Törvényről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk (a továbbiakban: Kt.) VI. címében foglaltakat kell alkalmazni, a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Krt.) 44. §-ának (1) bekezdése pedig jelen esetben nem irányadó. Ez a jogszabályhely a Kereskedelmi Törvény szerint megkötött és a közraktározásról szóló törvény hatálybalépésének idejében még folyamatban lévő közraktári ügyletekre vonatkozóan állapította meg kiegészítő szabályként alkalmazhatóan az új rendelkezést. Nem állapítható meg tehát a visszamenőleges hatály a közraktár felszámolására vonatkozó rendelkezéseknél, mert az nem a közraktározási ügyletre vonatkozik. Ebből következően a kielégítési sorrendbe történő előnyös besorolás lehetősége sem minősül visszaható hatályúnak. Elfogadta a felszámolónak azt a jogi érvelését, hogy a felszámolás megindulásakor nem volt rendelkezés a közraktár elleni felszámolási eljárások lefolytatására; arra az eljárás megindulásakor hatályos Cstv. általános szabályait kellett alkalmazni. A Krt. speciális rendelkezése csak a Krt. hatálybalépését követő induló közraktári felszámolásokban alkalmazható. Utalt arra, hogy amennyiben a Krt. minden rendelkezését alkalmazni kellene, akkor az "felborítaná a jogviszonyokat". Megállapította, hogy mivel a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság közbenső ítéletében a D. GmbH-val szemben állapította meg az adós kártérítési felelősségét, nevezett GmbH minősül hitelezőnek, ezért a G. GmbH kifogását emiatt utasította el.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a D. GmbH hitelező nyújtott be fellebbezést, melyben az elsőfokú bíróság végzése részbeni megváltoztatásával elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a vitás ügylet közraktárjegyen alapuló követelésként nem tartozik az adós felszámolás körébe vonható vagyonába. Másodlagosan kérte a felszámolót arra utasítani, hogy a követelést a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába, illetőleg - amennyiben ez nem lenne megalapozott - a b) pontjába sorolja be.
A felszámoló a fellebbezésre adott észrevételében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte. Fenntartotta azt az elsőfokú eljárás során kifejtett jogi álláspontját, hogy a bejelentett igény hitelezői igény, amelyre részletes szabályozást ad a módosított Cstv. Amennyiben a közraktározásról szóló törvény visszamenőleges hatálya megállapítható volna, az "káoszt okozna" a folyamatban lévő felszámolási eljárásokban a követelések besorolása tekintetében.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, és a D. GmbH hitelező által benyújtott igényt a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjába tartozóként rendelte besorolni. Kötelezte a felszámolót, hogy fizessen meg az államnak - a Fővárosi Illetékhivatal külön felhívására - 5000 Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket.
Döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, részben téves azonban az abból levont jogi következtetése. A megállapított tényállás szerint a forgatott közraktárjegy kiállítása 1995. szeptember 6-án történt meg. A közraktározásról szóló törvény (Krt.) 1996. augusztus 10-én lépett hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette a Kt. VI. címe. Ebből következően a jelen ügyben a Kt.-nek a közraktári ügyletről szóló rendelkezései alkalmazandók. A Krt. 44. §-ának (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy az e törvény hatálybalépését megelőzően megkötött közraktári ügyletekre a Kt. VI. címében foglaltakat - az ott nem szabályozott kérdésekben azonban e törvény rendelkezéseit - kell alkalmazni. Helyesnek fogadta el az elsőfokú bíróság végzésének azt a megállapítását, hogy a jelen esetben a hitelező követelése kártérítési igény. Az I. r. alperes (jelen eljárás adósa) jogellenes magatartásával a II. r. felperesnek (D. GmbH) kárt okozott, amelyet a Ptk. 339. §-a alapján köteles megtéríteni. Erre a speciális helyzetre nézve, amely a kártérítés megfizetése, illetőleg annak a módosított Cstv. szerinti besorolása, a Krt. 39. §-ának (3) bekezdése külön rendelkezést tartalmaz. E szerint a közraktár felszámolása esetén az ellene a közraktári szerződésből eredő kártérítés iránti követeléseket a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint kell besorolni és kielégíteni, a közraktár elleni zálogjogból és óvadékból eredő követeléseket megelőzően. Ez a rendelkezés tehát a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakra vonatkozó többlet tényállást tartalmaz, nevezetesen a kártérítés iránti követelések megelőzik a zálogjogból és óvadékból eredő követeléseket is.
Rámutatott arra, hogy azt egyébként helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, miszerint a Krt. hatálybalépése előtt csak a módosított Cstv. rendelkezett az általános felszámolási szabályokról, tehát ezek a kérdések a Kt.-ben nem kerültek szabályozásra. Ebből egyértelműen következik, hogy a Krt. 44. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a törvény hatálybalépését megelőzően megkötött közraktári ügyletekből eredő ilyen kérdésekre nézve az új jogszabály, a Krt. rendelkezéseit kell alkalmazni. Tévedett ezért az elsőfokú bíróság akkor, amikor saját helyes indokolásával ellentétesen nem látta alkalmazhatónak a jelen esetben a közraktározásról szóló törvény vonatkozó rendelkezését, holott az a módosított Cstv. általános szabályait is érintve rendelkezett a kártérítési igény besorolásának vonatkozásában.
Alaptalannak találta a másodfokú bíróság a hitelező fellebbezését avonatkozásban, hogy a követelés nem tartozna a felszámolás körébe vonható vagyonba, mert a hitelező igénye a jogerős másodfokú közbenső ítéletre tekintettel kártérítési igény, tehát nem a közraktári jegy alapját képező áru kiszolgáltatása, illetőleg annak ellenértéke megtérítése. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érintve, fellebbezett rendelkezését a módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára figyelemmel, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta. A Pp. 81. §-ának (2) bekezdése alapján kötelezte a felszámolót a feljegyzett fellebbezési eljárási illeték megfizetésére.
A jogerős végzés ellen az adós nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a másodfokú határozat hatályon kívül helyezését.
Felülvizsgálati kérelmében a Pp. 270. §-a alapján a jogerős végzés jogszabálysértését a jogszabályok téves értelmezésében jelölte meg. Felülvizsgálati kérelme indokaként hivatkozott arra, hogy a hitelező igényét megalapozó közraktározási ügylet 1995-ben történt, míg az adós elleni felszámolási eljárás kezdete 1996. április 1. A felszámolási eljárás megindulásakor az akkor még hatályos Kt. tartalmazott rendelkezéseket a közraktározási ügyletekre, nem tartalmazott viszont rendelkezést a felszámolási eljárás esetére. Erre nem is volt szükség, mivel a felszámolási eljárásokat részleteiben és besorolás tekintetében is egy erre vonatkozó külön törvény, az 1991. évi IL. törvény szabályozta, melyet többször is módosítottak. A jelen felszámolási eljárás az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított Cstv. szabályai szerint folyik, amely a hitelezői követelések besorolása tekintetében az egyéb követeléseknél a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) kategóriáját határozza meg. A Krt. 44. §-ának (1) bekezdése kifejezetten "közraktári ügyleteket" említ, nem pedig közraktári eljárást. A közraktári ügyletek körébe nem tartozik a felszámolási eljárás. Közraktári ügyletnek minősül a közraktár működési és szervezeti feltételeinek megteremtése is, de legtipikusabban a közraktári szerződés megkötése, a közraktári jegy kiállítása és átruházása, továbbá az áru kiadása. A felszámolási eljárás lefolytatása azonban nem vonható a közraktári ügyletek körébe. Épp ezért a Krt. 44. §-ának (1) bekezdése csupán a valóban közraktári ügyletekre vonatkozóan ad részlegesen visszaható hatályt a törvényben. A Krt. 45. §-a, amely a módosuló jogszabályokat tartalmazza, sehol sem említi a Cstv.-t. Az, hogy a már folyamatban lévő felszámolási eljárásra egy új törvény visszaható hatállyal bírjon, álláspontja szerint csak a Cstv. módosításával és a módosuló paragrafusok visszaható hatályának kimondásával lehetséges. Egyértelmű tehát, hogy a Krt. csupán a közraktározási ügyletek megkötése és lebonyolítása tekintetében kívánt részleges visszaható hatályú szabályozást adni. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény a jogszabályok visszaható hatályának tilalmát írja elő. A Legfelsőbb Bíróság végzése alapján azonban a közraktározásról szóló törvény visszaható hatállyal bírna egy már folyamatban volt felszámolási eljárásra.
Megismételte azt az elsőfokú eljárásban is kifejtett jogi érvelését, hogy amennyiben a hitelezői követelést a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) kategóriájába sorolnák, felmerülne a követelés kielégítésének kérdése. A törvényhely a követelések kielégítése vonatkozásában két feltételt ír elő: csupán a zálogtárgy erejéig történhet a kielégítés, illetve a kielégítésnek a zálogtárgy értékesítésekor kell történnie. A jelen esetben azonban a hitelező követelésének az áru hiányában semmilyen biztosítéka nem volt, ami a zálogtárgy, illetve óvadék szerepét betölthetné. A felszámolási eljárás kezdetekor pedig a közraktári áru raktárkészletek nem álltak rendelkezésre. A betárolt árukra vonatkozóan biztosítást nem kötöttek. Jelen esetben - tekintettel arra, hogy a hitelező áruja ún. "művi" raktárba került betárolásra - magának a letevőnek kellett volna biztosítást kötnie, ezt azonban elmulasztotta. Fentieken túl a b) kategóriás követelések esetében a módosított Cstv. előírja még feltételként, hogy a biztosítékot a felszámolási eljárás megindítása előtt legalább 6 hónappal kell kikötni.
Hivatkozott az adós arra is, hogy a Krt. hatálybalépését követően közel egy évvel később módosított 1997. augusztus 6-ától hatályos 1997. évi XXVII. törvény a Cstv. 57. § (1) bekezdésének b) pontját csak annyiban módosította, hogy a b) pontos követelések közé szövegébe bevette az önálló zálogjoggal és a végrehajtási joggal biztosított követeléseket is. Annak ellenére azonban, hogy ez a módosítás jóval későbbi, mint az 1996. augusztus 10-én hatályba lépett Krt., mégsem tartalmaz utalást sem a besorolásra, sem pedig a kielégítésre vonatkozó §-a a közraktári kártérítésekre.
Álláspontja szerint, ha a Krt. hatálybalépésekor már folyamatban lévő felszámolási eljárásokra a törvény 39. §-a (3) bekezdésének visszaható hatálya lenne, ez a követelések besorolására és kielégítésére vonatkozó sorrendet felborítaná.
A hitelező felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős végzés hatályában fenntartását és az adós kötelezését kérte a felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatban felmerült költségei megfizetésére. Kérte a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson elbírálni.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése keretei között vizsgálva megállapította, hogy a jogerős másodfokú végzés az alábbiak miatt jogszabálysértő.
Azt a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a jelen felszámolási eljárásra az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (módosított Cstv.) szabályait kell alkalmazni. E törvény hatálybalépésére vonatkozó 82. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az e törvény 50. §-ának (1) bekezdését, 52. §-ának (2), (5) bekezdéseit, 53. §-át, valamint 55. §-át a folyamatban lévő felszámolási eljárásokban is alkalmazni kell. Egyébként a hatálybalépés időpontjában folyamatban lévő eljárásokra a korábbi jogszabályok az irányadók. Ebből az általános szabályból de az 1993. évi LXXXI. törvény 44. §-ából is következik, hogy a felszámolási eljárásra vonatkozó rendelkezéseknek - ha az eljárásról szóló törvények kivételt nem tesznek - nincs visszamenőleges hatályuk.
A Krt. 1996. augusztus 10-én lépett hatályba, ezért rendelkezéseit a korábban megindult felszámolási eljárásban, a követelés besorolására nem lehet alkalmazni.
A Krt. 44. §-ának (1) bekezdése csak az e törvény hatálybalépését megelőzően megkötött közraktári ügyletekre vonatkozóan teszi lehetővé a Kereskedelmi Törvény VI. címében nem szabályozott kérdésekben a törvény rendelkezéseinek az alkalmazását. Helyes a felülvizsgálati kérelemmel élő adósnak az a jogi érvelése, hogy a közraktári ügyletek fogalmi körébe nem vonható a közraktár ellen indított felszámolási eljárás. A Krt. hatálybalépése előtt hatályos Kt. szabályai nem tartalmaznak a felszámolási eljárásra, így a követelés mikénti besorolására vonatkozó szabályokat. A Krt. hatályba léptető és átmeneti rendelkezései a közraktár ellen megindult felszámolási eljárásra vonatkozóan nem tartalmaznak olyan rendelkezést, hogy a szabályait a folyamatban lévő felszámolási ügyekre is alkalmazni kell, sőt a Krt. 39. §-ának (1) bekezdése kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a közraktár ellen indított felszámolási eljárásra a Cstv. rendelkezéseit kell alkalmazni. Mindezekből következően a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság téves jogértelmezéssel látta alkalmazhatónak a jelen eljárásban a Krt. 39. §-ának (3) bekezdését, mert ezt csak azokban a közraktár ellen megindult felszámolási eljárásokban lehet alkalmazni, ahol a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedése a Krt. hatálybalépése előtt még nem történt meg [módosított Cstv. 28. §-a (2) bekezdésének e) pontja].
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság téves jogi álláspontjánál fogva nem vizsgálta, hogy az eljárásra alkalmazandó módosított Cstv. szabályai szerint a hitelező követelését mely kielégítési kategóriába kell sorolni.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. [Legf. Bír. Gfv. X. 32. 141/2000. sz.]