adozona.hu
EH 2000.338
EH 2000.338
Az adós fizetésképtelenségének megállapítása szempontjából eredménytelen végrehajtásnak minősül az a végrehajtási eljárás, amely az adós lefoglalható vagyona hiányában szünetel [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 27. § (2) bek. b) pont, 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 52. §, 54. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a hitelezők 1997. november 11-én előterjesztett kérelmére indult eljárásban a 13. sorszámú végzésével megállapította az adós korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenségét, elrendelte a felszámolását és kijelölte a felszámolót, továbbá elutasította az adósnak az eljárás felfüggesztése iránti kérelmét. A határozat indoklásából kitűnően a hitelezők arra hivatkozva kérték a felszámolás elrendelését, hogy az adós nem fizette meg részükre a 202 627 Ft és jár. összegű licen...
EH 2000.338 Az adós fizetésképtelenségének megállapítása szempontjából eredménytelen végrehajtásnak minősül az a végrehajtási eljárás, amely az adós lefoglalható vagyona hiányában szünetel [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 27. § (2) bek. b) pont, 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 52. §, 54. §].
Az elsőfokú bíróság a hitelezők 1997. november 11-én előterjesztett kérelmére indult eljárásban a 13. sorszámú végzésével megállapította az adós korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenségét, elrendelte a felszámolását és kijelölte a felszámolót, továbbá elutasította az adósnak az eljárás felfüggesztése iránti kérelmét. A határozat indoklásából kitűnően a hitelezők arra hivatkozva kérték a felszámolás elrendelését, hogy az adós nem fizette meg részükre a 202 627 Ft és jár. összegű licenciadíj-tartozását. Az adós gazdálkodó szervezet az ellenkérelmében elsősorban az eljárás felfüggesztését kérte, mert a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban van a szabadalom megsemmisítése iránti - általa kezdeményezett - eljárás.Utalt továbbá arra is, hogy a hitelezők és a jogi képviselőjük közötti megbízási szerződés semmis. Ezt az állítását azzal indokolta, hogy a hitelezők ügyvédje korábban az adós részére készített szerződéseket, ezért az 1983. évi 4. számú tvr. 9. §-ának (4) bekezdése alapján vele szemben megbízatást csak akkor vállalhat el, ha ezzel a volt ügyfele érdekeit nem sérti. Emiatt a felszámolás iránti kérelmet a "Cstv." 25. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján el kell utasítani. Az ügy érdemére vonatkozóan pedig azzal védekezett, hogy a fizetésképtelensége azért nem állapítható meg, mert az ellene lefolytatott végrehajtási eljárás nem szűnt meg, csupán szünetel.
A bíróság megállapította: a Fővárosi Bíróság az ítélettel kötelezte az adóst, hogy fizessen meg az I. r. hitelezőnek 91 178 Ft-ot, a II. r. hitelezőnek pedig 111 449 Ft-ot és járulékait. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az első fokú határozatot helybenhagyta. A végrehajtási eljárás B. Z. önálló bírósági végrehajtó előtt volt folyamatban. Az eljárások - tekintettel arra, hogy az adós lefoglalható vagyonnal nem rendelkezik - szünetelnek.
A megyei bíróság az adós eljárás felfüggesztésére irányuló kérelmének nem adott helyt, mert a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő eljárás a felszámolási eljárás szempontjából nem tekinthető előkérdésnek. A hitelezők igényét jogerős ítélet alapozza meg, ezért a szabadalom megsemmisítése esetén sem válna alaptalanná a hitelezők követelése, legfeljebb a felszámolási eljárás alapjául szolgáló ítélettel szemben lehetne perújítást kezdeményezni. Ugyancsak nem találta alaposnak az adósnak azt a védekezését, mely szerint a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelmet a "Cstv." 25. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján el kellett volna utasítani. Álláspontja szerint az az ügyvéd, aki az 1983. évi 4. sz. törvényerejű rendeletben írt tilalmat vétkesen megszegi, fegyelmi vétséget követ el. A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint pedig nem minden jogellenes szerződés semmis, hanem csak azok, amelyekhez jogszabály más jogkövetkezményt nem fűz. Az adós egyébként sem bizonyította az állítását.
Az elsőfokú bíróság az adós korlátolt felelősségű társaság fizetésképtelenségét a "Cstv." 27. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján állapította meg, mert a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt. Az 1994. évi LIII. törvény 52. §-ának a) pontja szerint a végrehajtás szünetel, ha az adósnak nincs lefoglalható vagyontárgya, illetőleg a lefoglalt vagyontárgy értékesítése sikertelen. Ez olyan, az adós oldalán felmerült objektív körülmény, amely a végrehajtás eredményét meghiúsítja. Az adós által felhívott, a Bírósági Határozatokban 309/1997. szám alatt közzétett jogeset pedig azért nem alkalmazható, mert az ott közölt tényállás szerint az adós vagyonának lefoglalása megtörtént, de az eljárás még nem jutott abba a szakaszba, ahol a végrehajtás eredménytelensége megállapítható lenne. Ha a végrehajtás szünetelése nem jelentené a végrehajtás eredménytelenségét, a tevékenységet ki nem fejtő gazdálkodó szervezeteket nem lehetne felszámolni.
E végzés ellen az adós terjesztett elő fellebbezést, melyben a határozat megváltoztatását és az eljárás megszüntetését kérte. Jogorvoslati kérelmének indokolása szerint az első fokú eljárásban nem az eljárások szűntek meg. Álláspontja szerint a csődtörvény egyértelműen fogalmaz, amikor a már lefolytatott - tehát megszűnt - végrehajtási eljárásnak az eredménytelenségét jelöli meg fizetésképtelenségi okként. Ehhez azonban a végrehajtást elrendelő bíróság az eljárást megszüntető jogerős végzésére lenne szükség. Véleménye szerint erre utal a Bírósági Határozatok c. lapban 309/1997. szám alatt közzétett eseti döntés is. A döntés nem a végrehajtási eljárásnak az - egyébként bármikor megszüntethető - szünetelését, hanem az eljárás teljes megszűnését tartja szükségesnek a felszámolás elrendeléséhez.
A hitelezők a fellebbezésre tett észrevételeikben az elsőfokú bíróság határozatának helybenhagyását kérték. Előadták, hogy a végrehajtási eljárás eredményesen vagy eredménytelenül zárulhat le, a befejezéséhez külön jogi cselekményre azonban nincs szükség. Amennyiben a végrehajtási eljárás lefoglalható vagyontárgyak hiányában szünetel, a végrehajtás eredménytelen. A hivatkozott eseti döntés a végrehajtási eljárás lezárását mint állapotot és nem mint jogi terminológiát használja. Az adós nem fizette meg önként a jogerős ítéletben foglalt követelést, a végrehajtási eljárás során tartott három ingóárverezésből kettő sikertelen volt, a harmadik pedig csupán részben volt eredményes. Az utolsó árverést követően a végrehajtó megállapította, hogy az adósnak nincs lefoglalható ingósága, ingatlanvagyona; a bankszámláján pedig nincs fedezet, ezért a végrehajtási eljárás szünetel.
A fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészíti ki, hogy a másodfokú eljárás tartama alatt, az 1998. június 10-én kelt végzésével a Fővárosi Bíróság elutasította a kérelmezőnek (a jelen eljárásban adósként szereplő társaságnak) a Magyar Szabadalmi Hivatal által hozott, a szabadalom-megsemmisítési kérelmét elutasító határozatának megváltoztatására előterjesztett kérelmét. A Legfelsőbb Bíróság végzésével ezt a határozatot helybenhagyta, az adós újabb kérelmét pedig érdemi elbírálás végett áttette a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz.
Az adós gazdálkodó szervezet a fellebbezésében már nem kifogásolta a hitelező jogi képviselőjének eljárását. A Legfelsőbb Bíróság ezért ebben a körben csupán arra mutat rá, hogy az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben jelentősége van annak, ha a jogi képviselő a megbízás elvállalásakor megsértette a rá vonatkozó jogszabályokat. A jelen eljárásban is irányadó Pp. 72. §-a értelmében a bíróság a meghatalmazott képviseleti jogosultságát az eljárás bármely szakaszában hivatalból vizsgálja. Amennyiben a meghatalmazás nem felel meg a jogszabályoknak, a képviselőt, illetve a képviselt felet kell felhívni annak kijavítására, esetleg új képviselő megbízására. A keresetlevél (kérelem) azonban még ennek elmulasztása esetében sem utasítható el (kivéve ha a jogi képviselet kötelező), de a továbbiakban úgy kell tekinteni, hogy a fél meghatalmazott nélkül jár el. Ebben az esetben tehát nincs lehetőség a többször mód. Cstv. 25. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írtak alkalmazására. Az adott ügyben azonban helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az adós az állításait nem igazolta, holott - pl. egy szerződés bemutatásával - ezt megtehette volna.
Ugyancsak nem kifogásolta az adós az eljárás felfüggesztése iránti kérelmének az elutasítását, azonban ebben a körben - a tényállás-kiegészítésben is írtakra figyelemmel - helyesen járt el az elsőfokú bíróság.
Az adott ügyben irányadó, az 1993. évi LXXXI. törvény és az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) 27. §-ának (2) bekezdése határozza meg a fizetésképtelenségi okokat. A 27. § (2) bekezdésének b) pontja értelmében fizetésképtelen az az adós, amellyel szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt.
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) nem határozza meg, hogy a végrehajtás mikor minősül eredménytelennek. A törvény 5. §-ának (1) bekezdése szerint a végrehajtási eljárás során állami kényszerrel is el kell érni, hogy az adós teljesítse a kötelezettségét. A végrehajtásnak egyetlen célja van: a tartozás behajtása; az eljárás tehát csak akkor fejeződik be, amikor a behajtás teljes egészében sikerrel járt. Ezt megelőzően az eljárásnak különböző szakaszai, állomásai vannak, amikor - a végrehajtást kérő rendelkezése alapján - eljárási cselekményeket végeznek. Ezek folyamatban léte alatt - ahogyan arra az adós által felhívott eseti döntés is utal - a végrehajtás eredménytelensége még nem állapítható meg. Nyilvánvalóan eredménytelen azonban a végrehajtás, ha az eljárás az adós lefoglalható vagyona hiányában szünetel. A Vht. 52-54. §-aihoz fűzött miniszteri indokolás is akként értelmezi a törvényt, hogy a szünetelésnek ez az oka az adós oldalán felmerülő objektív körülmény, amely a végrehajtás eredményét meghiúsítja. Formális jogértelmezéssel lehetne csak arra a következtetésre jutni, hogy a hitelezőnek ebben az esetben előbb a végrehajtás megszüntetését kellene kérnie a Vht. 55. §-a alapján, és csak ezt követően fordulhatna a többször mód. Cstv. 27. §-a (2) bekezdésének b) pontjára hivatkozással a felszámolás elrendelésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz. További problémát jelentene az, ha a végrehajtás megszüntetése harmadik személy jogát sértené, ekkor ugyanis a bíróságnak az erre irányuló kérelmet a Vht. 55. §-ának a) pontja értelmében el kellene utasítania. Ezzel olyan helyzet állna elő, hogy a meghiúsult végrehajtási cselekményeket követően a végrehajtási eljárást - lefoglalható vagyon hiányában - nem lehetne folytatni és felszámolási eljárást sem lehetne kezdeményezni.
Az eljárás megszüntetése a peres és nemperes eljárásokban a jogvita lezárásának egyik - általában eljárásjogi okból bekövetkező - módja. A következetes bírói gyakorlat szerint a végrehajtási eljárásnak a kérelemre történő megszüntetése között nincs lényegi különbség, hiszen az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyainak előkerülése esetében a végrehajtást mindkét esetben folytatni lehet.
A Legfelsőbb Bíróság már több határozatában (pl. Fpk. VIII. 32 090/1997/2. sz.) rámutatott arra, hogy a végrehajtás eredménytelenségének megállapításához akár a pénzkövetelés azonnali beszedési megbízással való behajtásának, akár bármely bírósági végrehajtási módnak a sikertelensége alapul szolgálhat. Az adott esetben az eredménytelen ingóvégrehajtással ez a feltétel bekövetkezett.
A fentiekre tekintettel az adós gazdálkodó szervezettel szembeni végrehajtás eredménytelen volt, annak eredményességét a kérelmezett a másodfokú eljárásban sem igazolta. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel alaptalanul támadott határozatát a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán megfelelően követendő Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Fpk. 31 351/1998. sz.)