adozona.hu
EH 1999.51
EH 1999.51
A külföldön történő tényleges munkavégzés külföldi kiküldetésnek minősül, amelynek tartama figyelembevételével a munkát végző valutában számítandó költségtérítésre jogosult 1995. december 31-ig [30/1992. (II. 13.) Korm. r.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek szolgálati viszonyban, illetőleg közalkalmazotti jogviszonyban dolgoztak a H. alperes egyik határforgalmi kirendeltségén, amely Szlovákia területén, a magyar államhatártól kb. 150 méterre van. A felperesek a beosztásuknak megfelelően esetenként nyolc, illetőleg tizenkét órás szolgálatot teljesítettek. Az alperes 1994. május hó 15. napjáig szolgálatonként napi 50, ezt követően 100 Ft költségtérítést fizetett a felpereseknek.
A felperesek az elévülési időt figyelembe véve, a 30/19...
EH 1999.51 A külföldön történő tényleges munkavégzés külföldi kiküldetésnek minősül, amelynek tartama figyelembevételével a munkát végző valutában számítandó költségtérítésre jogosult 1995. december 31-ig [30/1992. (II. 13.) Korm. r.].
A felperesek szolgálati viszonyban, illetőleg közalkalmazotti jogviszonyban dolgoztak a H. alperes egyik határforgalmi kirendeltségén, amely Szlovákia területén, a magyar államhatártól kb. 150 méterre van. A felperesek a beosztásuknak megfelelően esetenként nyolc, illetőleg tizenkét órás szolgálatot teljesítettek. Az alperes 1994. május hó 15. napjáig szolgálatonként napi 50, ezt követően 100 Ft költségtérítést fizetett a felpereseknek.A felperesek az elévülési időt figyelembe véve, a 30/1992. (II. 13.) Korm. rendelet alapján 1996. szeptember hó 1. napjáig külföldi napidíj megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Követelésük összegét annak alapján határozták meg, hogy a kormányrendelet a négy órát elérő, de nyolc órát meg nem haladó, valamint a nyolc órát elérő vagy meghaladó munkavégzésre USD-ban meghatározott napidíjat állapított meg.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperesek keresetét, mert a vonatkozó nemzetközi egyezményt értelmezve a felperesek nem külföldön végezték a munkát, ezért a kormányrendelet nem alkalmazható.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét. A megyei bíróság szerint sem alkalmazható a felperesekre a 30/1992. (II. 13.) Korm. rendelet, mert külföldi munkavégzésük határozatlan idejű, annak tartamát a munkáltató nem határozta meg. A perben a 33/1951. (I. 31.) MT rendelet, illetve az 1996. évi XLIII. törvény sem alkalmazható, de a jogértelmezés szempontjából az a jelentősége, hogy a jogalkotó az ilyen munkakört betöltők számára forintban meghatározott napidíjat, nem pedig valutaellátmányt vagy valutában számítandó napidíjat kíván biztosítani.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az alperesnek a kereset szerint történő marasztalása iránt a felperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, mert külföldön dolgoztak. Kifejtették, hogy a kiküldetés díjazásáról szóló korábbi jogszabály nem lehet indoka a keresetük elutasításának, mint ahogy az 1996. szeptember 1. napján hatályba lépett 1996. évi XLIII. törvény sem. A kinevezésük szólt határozatlan időre, nem a kiküldetésük, ezért az alperes által nem vitatott összegben kérték a marasztalást.
A Legfelsőbb Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata szerint a 30/1992. (II. 13.) Korm. rendeletnek a kiküldetésre, a kiküldöttre vonatkozó rendelkezéseit a 29/1992. (II. 13.) Korm. rendelet rendelkezéseivel egybevetve kell értelmezni és alkalmazni. Ennek megfelelően külföldi kiküldetésnek minősül a külföldön történő tényleges munkavégzés, amelynek a tartama dönti el, melyik kormányrendelet alapján jogosult a munkát végző valutában számítandó költségtérítésre. Ebből a szempontból az olyan munkavégzés, amikor a külföldön tartózkodás egyes munkavégzési alkalmakra (szolgálati napokra) korlátozódik, a munkát végző pedig rendszeresen visszatér Magyarországra, ideiglenes kiküldetésnek minősül. A munkavégzés külföldi jellegét nem érinti, hogy arra nemzetközi egyezmény a magyar hatósági jogkör gyakorlására is kiterjedően felhatalmazást adott, ugyanis a hivatkozott kormányrendeletek ilyen kivételt nem tettek. A kiküldő szerv a rendelet szerinti napidíjat felére csökkenthette volna, ennek hiányában azonban a melléklet szerinti mértékkel kell számolni, betudva azt a költségtérítést, amit a kiküldő a munkavégzésre tekintettel fizetett.
A 29/1992. (II. 13.) Korm. rendeletet és a 30/1992. (II. 13.) Korm. rendeletet a 161/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdésének g) pontja 1996. január 1. napjával hatályon kívül helyezte. A külföldi munkavégzésre tekintettel járó térítés mértékét ezt követően jogszabály nem rendezte. A hivatásos állományú felperesek tekintetében 1996. szeptember hó 1. napjától az 1996. évi XLIII. törvény 322. §-ának (2) bekezdése rendelkezik a térítésről. Eszerint a vám- és pénzügyőrség külföldi szolgálati helyen szolgálatot teljesítő hivatásos állományú tagját naponta a belföldi napidíj 50%-ának megfelelő külföldi szolgálati helyi pótlék illeti meg.
Az említett rendelkezéseket egybevetve a felpereseket 1996. január hó 1. napjáig az egyes szolgálatok napi tartamához igazodóan a 30/1992. (II. 13.) Korm. rendelet alapján illeti meg valutában számított napidíj. Ebből az összegből, mivel a felperesek nem forintban kérték az alperes kötelezését, az alperes által szolgálatonként kifizetett összegek dolláregyenértékét le kell vonni, mégpedig a középarányos időpontban irányadó árfolyamon. A középarányos időpont az irányadó a valuta napidíj után számítandó késedelmi kamat mértéke szempontjából is, mert a késedelmi kamat 20%-os mértéke csak forint követelésre alkalmazható.
1996. január 1. napjától a felperesek költségtérítésként olyan összegre jogosultak, ami a külföldi munkavégzésükre tekintettel ténylegesen felmerült költségüket fedezi. Az elsőfokú eljárásban részletesen meghallgatott felperesek előadták, hogy az alperestől napi 100 Ft térítést, valamint havonta étkezési költségtérítést kaptak, költségük a magyarországi munkavégzéshez képest nem merült fel, az étkezésükre hasonló összeget költöttek. Tényleges költség hiányában a felperesek igénye 1996. január 1. napjától kezdve alaptalan.
Az eljárt bíróságok eltérő álláspontjuk miatt nem tisztázták, hogy a felpereseket megillető valuta napidíjból milyen összeget kell levonni, illetőleg a késedelemre tekintettel milyen mértékű a kamat.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárás során be kell szerezni a felperesek igényéhez képest középarányos időpontban irányadó dollár-forint árfolyamra, valamint a dollár betétek kamatára vonatkozó adatokat, és ennek alapján kell kiszámítani a felpereseket 1996. január 1. napjáig megillető napidíjat és megállapítani a fizetendő kamatot. (Legf. Bír. Mfv.II.10.811/1997. sz.)