adozona.hu
EH 2000.218
EH 2000.218
A devizahatóság engedélye nélkül kötött arra a kezesi szerződésre, amelyben devizabelföldi fizetési kötelezettségének teljesítéséért devizakülföldivel szemben kezességet vállal, az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni [Ptk. 215. § (3) bek., 1995. évi XCV. tv. 43. § (1) és (2) bek., 1/1965. (I. 24 .) IM r. 17. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az irányadó tényállás szerint a felperes az 1995. június 28-án kelt lízingszerződéssel a perben nem álló - devizakülföldi - M. AG részére lízingbe adott 1 db komputer-tomográfot a hozzátartozó felszerelésekkel együtt. Az alperes az 1995. február 10-én, majd az 1996. május 21-én a felperessel kötött kezességi szerződésben a felperes és az M. AG között kötött lízingszerződés biztosítására a lízingbevevő teljesítésért kezességet vállalt, és a kezesi szerződés biztosítékaként egy, - a kibocsátóna...
EH 2000.218 A devizahatóság engedélye nélkül kötött arra a kezesi szerződésre, amelyben devizabelföldi fizetési kötelezettségének teljesítéséért devizakülföldivel szemben kezességet vállal, az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni [Ptk. 215. § (3) bek., 1995. évi XCV. tv. 43. § (1) és (2) bek., 1/1965. (I. 24 .) IM r. 17. §].
Az irányadó tényállás szerint a felperes az 1995. június 28-án kelt lízingszerződéssel a perben nem álló - devizakülföldi - M. AG részére lízingbe adott 1 db komputer-tomográfot a hozzátartozó felszerelésekkel együtt. Az alperes az 1995. február 10-én, majd az 1996. május 21-én a felperessel kötött kezességi szerződésben a felperes és az M. AG között kötött lízingszerződés biztosítására a lízingbevevő teljesítésért kezességet vállalt, és a kezesi szerződés biztosítékaként egy, - a kibocsátónak címzett (ún. intézményezett saját) rekta váltót bocsátott ki. A kibocsátáskor a váltó csupán a váltó elnevezést és a kibocsátó (egyben címzett) aláírását tartalmazta, a további tartalmi kellékeket, így többek között a kiállítás helyét és idejét, a fizetés helyét, a fizetendő összeget és annak pénznemét, valamint az 1999. április 19-i lejáratot is a felperes mint rendelvényes töltötte ki. A váltó a fizetés végett történő bemutatásakor valamennyi kellékkel rendelkezett, az alperes viszont a lejáratkor a váltóban írt tartozást nem fizette ki.A felperes a keresetében 6 192 809 ATS-ben, ennek 1999. április 19-étől járó évi 6% váltókamatában és 3‰ váltódíjban kérte az alperest marasztalni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Mentesülése érdekében részben a váltóra mint okiratra, másrészt az alapjogviszonyra alapított kifogásokat terjesztett elő. Elsősorban azzal védekezett, hogy az alperes által kiállított okirat a váltójogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 1/1965.(I. 24.) IM rendeletben (a továbbiakban: Vár.) írt legminimálisabb tartalmi kellékekkel sem rendelkezett és e hiányok egy része nem is volt pótolható, ezért közötte és a felperes között váltójogviszony nem jött létre.
Hivatkozott továbbá arra, hogy devizahatósági engedély hiányában nem volt váltóképes, azaz váltókötelezettséget joghatályosan nem vállalhatott; végül, hogy devizahatósági engedély hiányában a kezesi jogviszony mint a váltó kiállításául szolgáló alapjogviszony sem jöhetett érvényesen létre, az érvénytelen alapjogviszony viszont váltóval nem volt biztosítható.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3 nap alatt váltótartozás címén összesen 6 192 809 ATS-t, ennek 1999. április 19-étől a kifizetés napjáig járó évi 6% váltókamatát és a tőkekövetelés 3‰-ét kitevő váltódíjat. Nem fogadta el az alperesnek, sem a váltóra mint okiratra, sem a váltóképesség hiányára, sem pedig az alapjogviszony érvénytelenségére alapított kifogását. Megállapította, hogy az alperes által kibocsátott váltó a Vár. 3. §-ának (2) bekezdésében írt, - a kibocsátónak címzett - idegen váltó, amely a Vár. 76. §-ában (helyesen 75. §) foglalt saját váltóval esik egy tekintet alá. Az alperes által kibocsátott váltó a kibocsátáskor rendelkezett a minimális váltókellékekkel, tartalmazta a váltó kifejezést és a kibocsátó aláírását, az összes többi adat a Vár. 10. és 76. §-a szerint pótolható volt. A pótlásra a fizetés végett történő bemutatást megelőzően sor került, ezáltal a váltó az igény érvényesítésekor megfelelt a Vár. 1., valamint 75. §-ában írt tartalmi követelményeknek. Nem fogadta el az alperes kifogását atekintetben, hogy a váltón a kiállítás évszámát javították, álláspontja szerint azon csak felülütés történt.
Az alperes a váltóképességének hiányával kapcsolatban megállapította, hogy a devizagazdálkodásról szóló 1995. évi XCV. törvény 3. §-ának 9. pontja szerint a váltó pénzt helyettesítő eszköz, annak a konvertibilis fizetőeszközben való kiállítását, az országból való kivitelét a törvény 65. §-a (3) bekezdésének b) pontja megengedi. Ehhez képest az alperes váltóképes volt, ezért az általa kibocsátott váltó kifizetéséért helytállni tartozik.
Nem találta alaposnak az alperesnek az alapügyletre alapított kifogását sem. Kifejtette, hogy az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alapjogviszony érvénytelen. Az alperes a szerződés érvénytelenségére nézve konkrét bizonyítékot nem ajánlott fel.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben elsősorban annak megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodsorban az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítását kérte. Megismételte az elsőfokú eljárásban már felhozott kifogásait, miszerint az alperesnek nem volt váltóképessége, tekintve, hogy a hatályos rendelkezések a devizabelföldi magánszemély által devizakülföldi javára váltó kiállításával történő kötelezettségvállalást is a devizahatóság engedélyéhez kötik. Az alperes ilyen engedéllyel nem rendelkezet, az utólag nem pótolható, ezért a perbeli váltó alapján fizetési kötelezettség akkor sem terhelné, ha a váltójogviszony létrejöttét egyéb körülmények nem akadályozták volna. Állítása szerint az alapjogviszony sem jött érvényesen létre. Azt nem vitatta, hogy az 1995. február 10-én kezesi szerződést maga írta alá. Állítása szerint azonban a lízingszerződést csak ezt követően kötötték, ezért a kezesi szerződés aláírásának időpontjában nem volt olyan érvényes alapjogviszony, amelyhez kezességet vállalhatott volna. Az 1996. május 21-én kelt kezesi szerződést viszont nem ő írta alá. A kezesi szerződés devizahatósági engedély hiányában az esetben is érvénytelen lenne, ha az 1996. május 21-én kelt szerződésen az aláírás tőle származna. Hivatkozott továbbá arra, hogy a szerződésre a Ptk. 215. §-a szerint az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni, az érvénytelen szerződésnek a váltóval történő biztosítása is érvénytelen. Továbbra is állította, hogy a váltó a jogszabályban írt alaki kellékek hiányában váltókötelmet nem keletkeztetett. A fellebbezésében is hivatkozott arra, hogy a kiállítás dátuma javítást is tartalmazott, ehhez képest elévülésre is hivatkozott. Végezetült hivatkozott arra, hogy miután effektivitási záradék kikötésére nem került sor, a felperes nem volt jogosult a váltóban ATS-ben meghatározni, erre még a kezesség-vállaló nyilatkozat sem tartalmazott semmiféle kikötést.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A fellebbezés a következők szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság abban a kérdésben nem osztotta az alperes jogi álláspontját, miszerint a váltó kiállításakor nem rendelkezett váltóképességgel. A Vár. 79. §-ának (1) bekezdése értelmében valamely személynek azt a képességét, hogy idegen vagy saját váltó útján kötelezettséget vállalhasson hazájának törvénye határozza meg. A (3) bekezdése szerint magyar természetes vagy jogi személy váltóképességére kizárólag e rendelkezést lehet alkalmazni. Magyarország területén a Polgári Törvénykönyv az a jogszabály, amely megállapítja a személy jogképességének és cselekvőképességének szabályait. Speciális váltójogi jogképességi vagy cselekvőképességi szabályok nincsenek, aki cselekvőképes az általános polgári jogi értelemben, az váltóképességgel is rendelkezik. A perbeli váltó kiállításakor hatályos 1995. évi XCV. törvény 1. §-ának a) pontja szerint nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában, e törvényi rendelkezéseket kell alkalmazni többek között a devizabelföldinek belföldön és külföldön devizával, valutával, belföldi fizetőeszközzel és vagyoni értékkel végzett jogügyleteire és cselekményeire. A törvény 3. §-ának 1. pontja szerint a váltót kiállító alperes devizabelföldinek minősült, ezért a cselekményeire és jogügyleteire, - úgy az alapjogviszonyra, mint a váltó kiállítására - kiterjedt a hivatkozott devizajogszabály hatálya tekintet nélkül arra, hogy a jogügyletet külföldön vagy belföldön kötötték.
A perbeli esetben az alperesnek ehhez képest két jogcselekményét, illetőleg jogügyletét kellett vizsgálni abból a szempontból, hogy megfeleltek-e a hatályos deviza jogszabályi rendelkezéseknek, nevezetesen egyrészt a váltóügyletet, másrészt pedig a kezességvállalást mint szerződést.
Nem osztotta a Legfelsőbb Bíróság az alperes jogi álláspontját avonatkozásban, hogy a hatályos devizajogszabályok értelmében az alperes a perbeli tartalommal nem volt jogosult váltót kiállítani. Az 1995. évi XCV. törvény 3. § 8-9. pontjai a váltót fizetőeszköznek, ezen belül pénzt helyettesítő eszköznek, a 161/1995.(XII. 26.) Korm. rendelet 6. §-ának (1) bekezdése fizetési módnak is tekinti. Nincs annak ezért jogi akadálya, hogy devizabelföldi, - akár természetes, akár jogi személy - váltót állítson ki, hogy devizakülföldinek váltóval fizessen.
A perbeli esetben a váltó kiállítása nem fizetésként, hanem a kezességi szerződés biztosítékaként, fedezetként került kiállításra. Vizsgálni kell ezért, hogy a váltó kiállításának alapját képező jogviszony megfelelt-e a hatályos devizagazdálkodási rendelkezéseknek. A váltó kiállításának alapját az alperes által devizakülföldivel kötött és devizakülföldi fizetését biztosító kezesi szerződés képezte.
A kezességi szerződés létrejötte tekintetében nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság az alperes védekezését, hogy az 1996. május 21-én kelt kezesi szerződés azért nem jött létre, mert azt nem írta alá. Az elsőfokú iratokhoz csatolt 1996. május 21-én kelt szerződésben az alperes kezesként került megjelölésre, e szerződésen a lízingbeadó, a lízingbevevő és az alperes aláírása is szerepel. Az alperes azt adta elő, hogy ez az aláírás nem tőle származik. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a szerződésen az aláírás nem tőle származik, erre nézve az alperes semmiféle bizonyítást nem ajánlott fel, ezért e szempontból a kezesi szerződést érvényesnek kell tekinteni.
Az 1995. évi XCV. törvény 43. §-ának (1) bekezdése szerint devizahatósági engedély szűkséges, a jelen perrel nem érintett (2) bekezdésben említett kivételektől eltekintve, ahhoz, hogy devizabelföldi más devizabelföldi vagy devizakülföldi kötelezettségéért devizakülföldivel szemben kezességet, garanciát vagy ezekkel azonos rendeltetésű pénzügyi kötelezettséget vállaljon. Ehhez képest a kezesi szerződés megkötéséhez a devizahatóság engedélyére volt szükség. Az engedély meglétét a felperes nem bizonyította, arra sem volt adat, hogy az engedélyezési eljárás folyamatban lenne, ezért a kezességi szerződésre a Ptk. 215. §-ának (3) bekezdése értelmében az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni. Az érvénytelen szerződésre jogokat alapítani nem lehet, ezért e szerződés fedezetéül kiállított váltóval szemben a Vár. 17. §-ának kizáró rendelkezése hiányában az alapügylet érvénytelensége kifogásként felhozható.
A Legfelsőbb Bíróság fenti jogi álláspontja folytán a fellebbezés többi része okafogyottá vált, ezért az azokban foglaltakkal a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozott.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította (Legf. Bír. Gf. I. 33. 532/1999.sz.).