adozona.hu
BH+ 2004.1.33
BH+ 2004.1.33
Befektetési hitelezés csak akkor valósul meg, ha a hitelnyújtó maga is részt vesz a hitelből megvalósult értékpapírügylet lebonyolításában [Ptk. 200. § (2) bek., 1990. évi VI. tv. (régi Épt.)* 3. § f), j) és k) pontja, 4. § (2) bek., 11. § (1), (2) és (4) bek., 1996. évi CXI. tv.* 3. § (2) bek.]. II. A hitelező nem köteles élni a szerződésben biztosított azonnali hatályú felmondás jogával. Maga dönti el, hogy vállalja-e a szerződés fenntartásával járó nagyobb kockázatot [Ptk. 525. § (1) és (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperesnek a perbehozott szerződések érvénytelenségének megállapítása, másodlagosan kártérítés megfizetése iránt előterjesztett keresetét elutasította. Az I. r. alperes viszontkeresetének helyt adott és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. r.alperesnek 15 nap alatt 14 424 005 Ft-ot, ennek 1999. január 26-ától a kifizetés napjáig járó évi 30% késedelmi kamatát, és 2 600 000 Ft perköltséget, valamint az államnak 750 000 Ft kereseti illetéket. Ítéletén...
BH+ 2004.1.33 Befektetési hitelezés csak akkor valósul meg, ha a hitelnyújtó maga is részt vesz a hitelből megvalósult értékpapírügylet lebonyolításában [Ptk. 200. § (2) bek., 1990. évi VI. tv. (régi Épt.)* 3. § f), j) és k) pontja, 4. § (2) bek., 11. § (1), (2) és (4) bek., 1996. évi CXI. tv.* 3. § (2) bek.].
II. A hitelező nem köteles élni a szerződésben biztosított azonnali hatályú felmondás jogával. Maga dönti el, hogy vállalja-e a szerződés fenntartásával járó nagyobb kockázatot [Ptk. 525. § (1) és (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperesnek a perbehozott szerződések érvénytelenségének megállapítása, másodlagosan kártérítés megfizetése iránt előterjesztett keresetét elutasította. Az I. r. alperes viszontkeresetének helyt adott és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. r.alperesnek 15 nap alatt 14 424 005 Ft-ot, ennek 1999. január 26-ától a kifizetés napjáig járó évi 30% késedelmi kamatát, és 2 600 000 Ft perköltséget, valamint az államnak 750 000 Ft kereseti illetéket. Ítéletének indokolása szerint a felperes és az I. r. alperes 1997. augusztus 29-én hitelkeret-szerződést kötettek, amelyet utóbb módosítottak. Közöttük ugyanezen a napon egy óvadéki szerződés is létrejött, ez utóbbi szerződés szerint a felperes a hitelkeret szerződés biztosítékául óvadékul adta a szerződéskötéskor meglévő értékpapír-portfólióját, amelyet a perben korábban II. r. alperesként résztvevő H. Értékpapír Kft. kezelt. Utóbb a II. r. alperes akként szűnt meg, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az 1-687/2002. számú 2002. április 19-én kelt határozatával engedélyezte a H. Bank Rt-be történő beolvadását. Az óvadéki szerződést a korábbi II. r. alperes az értékpapírok kezelőjeként írta alá. Az említett hitelkeret szerződés 1. pontja szerint az I. r. alperes 20 000 000 Ft hitelkeretet bocsátott a felperes, mint adós rendelkezésére, közelebbről meg nem határozott forgóeszköz finanszírozása céljából. A szerződés 2. pontjában kikötötték, hogy az adós lehívást a hitelkeret terhére csak akkor végezhet, ha a korábbi II. r. alperes írásban nyilatkozik arról, hogy az adós olyan értékű értékpapír állománnyal rendelkezik, amelynek napi piaci értéke 145 %-os fedezetet nyújt az addig már lehívott kölcsönökre és azok járulékaira. A szerződésekben a felek kikötötték, hogy amennyiben a portfólió értéke meghatározott színt alá csökken a felperes köteles azt kiegészíteni. A portfólió értéke 1998. május 18-ára a kritikus szint alá csökkent, és mert a felperes a letét feltöltési felhívásnak nem tett eleget, az I. r. alperes 1999. január 26-án a hitelkeret szerződést felmondta, és a fennálló követelésével megterhelte a felperes óvadéki számlájának egyenlegét.A felperes a módosított keresetében előadta, hogy a közötte és az alperesek között létrejött hitelkeret, illetőleg óvadéki szerződések egyrészt jogszabályba ütköznek, másrészt jogszabály megkerülése érdekében jöttek létre, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint mindkét szerződés semmis. A semmis szerződések alapján kérte az eredeti állapot helyreállítását, illetőleg amennyiben ez nem lehetséges, az elszámolás során összesen 37 104 628 Ft és járulékai megfizetésére kérte az alpereseket kötelezni. Előadta, hogy a perbehozott szerződések az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapír tőzsdéről szóló 1996. évi CXI. törvény 3. §-a (2) bekezdésének 3. pontjában írt befektetési hitelezést takarnak, ilyen befektetési hitelezésre azonban az I. r. alperesnek a Pénzügyi Szervezek Állami Felügyeletétől nem volt engedélye. A szerződések azért célozzák a jogszabály megkerülését, mert az alperesek azért alakították ki az alkalmazott konstrukciót, - nevezetesen a hitelező és az óvadékot kezelő személy mesterséges kettéválasztását, - hogy a befektetési hitelezési tevékenységhez ne kelljen a Felügyelet engedélyét beszerezniük. Előadta továbbá, hogy a II. r. alperes sem rendelkezett a perbeli időben sem ügynöki tevékenység végzésére, sem pedig értékpapír letétkezelői, illetőleg letéti őrzésre vonatkozó felügyeleti engedéllyel.
Arra az esetre, ha a bíróság a szerződések semmisségét nem állapítaná meg, másodlagosan kártérítés fizetésére kérte az alpereseket egyetemlegesen kötelezni. E körben előadta, hogy a fedezet értékének meghatározott színt alá csökkenésekor - 1998. május 18-án - az I. r. alperesnek a hitelszerződést fel kellett volna mondania, a II. r. alperesnek pedig haladéktalanul likvidálnia kellett volna a portfóliót. E kötelezettségüket a hitelszerződés, valamint a "lombard hitelek egységes konstrukciói" elnevezésű okirat 13. pontja írta elő. Az alperesek a fenti kötelezettségüknek nem tettek eleget, ezzel megszegték a vele kötött szerződéseket. A szerződésszegés következtében beállott kárát egyetemlegesen kötelesek megfizetni.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Tagadták, hogy befektetési hitelezési tevékenységet végeztek volna. Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy az általa a felperes rendelkezésére bocsátott hitelkeret szerződés klasszikus lombard hitelszerződés volt, ilyen szerződés megkötésére a banki tevékenysége keretében jogi lehetősége volt. A II. r. alperes jogosult volt az értékpapír számla vezetésére, az értékpapír őrzésére és kezelésére is. Tagadták, hogy jogellenes magatartást tanúsítottak, mellyel összefüggésben a felperesnek kára keletkezett. Előadták, hogy nem szegték meg a felperessel kötött szerződéseket, ugyanis nem volt törvényszabta kötelezettsége a hitelszerződés felmondása, a II. r. alperesnek pedig a portfólió likvidálása. A "lombard hitelek egységes konstrukciói" elnevezésű okirat a szerződéskötések időpontjában nem lépett hatályba és az egyébként sem volt a hitel, illetőleg az óvadéki szerződés része.
Az I. r. alperes viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben 14 424 005 Ft kölcsöntőke és kamatai megfizetésére kérte a felperest kötelezni.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte, egyben vitatta annak összegét is.
Az elsőfokú bíróság alaptalannak találta a felperes valamennyi keresetét. Megállapította, hogy a felperes és az I. r. alperes között létrejött lombard hitel keretszerződés nem minősül befektetési hitelezésnek. Az a körülmény, hogy a hitel biztosítéka óvadék gyanánt átadott értékpapír volt, a lombard hitelszerződést nem teszi befektetési hitelszerződéssé. Tekintve, hogy a hitelszerződés nem tartozik az 1996. évi CXI. törvény 4. §-a (2) bekezdésének f) pontjában szabályozott körbe, így a tevékenység nem volt engedély köteles.
Alaptalannak tartotta a felperes másodlagos, - kártérítés megállapítása iránt előterjesztett - keresetét is. Megállapította, hogy a felperes által hivatkozott szabályzat a szerződések időpontjában még nem lépett hatályba, ezért a rendelkezéseire a felperes jogot nem alapíthat, így azt a körülményt, hogy a II. r. alperes a portfóliót 1998. május 18-át követően haladéktalanul nem likvidálta, alappal nem sérelmezheti. Az I. r. alperesnek sem volt a szerződés felmondására irányuló kötelezettsége, ezért azzal, hogy a hitelszerződést 1998. május 18-án vagy azt követően nem mondta fel, jogellenes magatartást nem tanúsított, a felperesnek kárt nem okozott.
A viszontkeresetet a szakértői véleményben foglaltak elfogadása mellett alaposnak ítélte és a felperest a szakértői vélemény szerint az általa felvett, de vissza nem fizetett hitel megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben annak megváltoztatását, a keresete teljesítését, és az I. r. alperes viszontkeresetének elutasítását, valamint az első, másodfokú perköltségei megítélését kérte. Megismételte az elsőfokú eljárásban kifejtett jogi álláspontját, miszerint a hitelszerződés az 1996. évi CXI. törvény 3. §-a (2) bekezdésének 3. pontjában meghatározott befektetési hitelezésére irányult. A szerződést a felek ugyan lombard-hitel keretszerződésnek nevezték, a hitelből azonban az I. r. alperes által meghatározott feltételek szerint értékpapírokat vásárolt, ezeket az értékpapírokat helyezte letétbe a II. r. alperesnél. A II. r. alperest azok kezelésével (értékesítésével, vásárlásával) is megbízta, így az I. r. alperes által nyújtott kölcsönből egy folyamatosan változó portfóliót tartott fenn. A II. r. alperes által a részére folyamatosan vásárolt értékpapírok adták az I. r. alperes által nyújtott kölcsön fedezetét, ez a konstrukció pedig a befektetési hitelezés feltételeit meríti ki. Az alperesek egymás tevékenységéről tudtak, tekintve, hogy mindkét szerződést mindketten aláírták. Annak nincs jogi jelentősége, hogy a megállapodást két külön okiratba foglalták, a szerződéseket a felek együtt kezelték, és azok együtt merítik ki a befektetési hitelezés feltételeit. A szerződések jogszabályba ütköznek, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmisek. A szerződések a jogszabály megkerülésére irányuló célzattal jöttek létre, a hitelnyújtó és a portfólió kezelő személyének mesterséges kettéválasztása annak érdekében történt, hogy az ügylethez a Felügyelet engedélyére ne legyen szükség.
A fellebbezését kiegészítette azzal, hogy a II. r. alperes ügynöki tevékenység, értékpapír letétkezelői és értékpapír kezelői tevékenység végzésére jogosító engedéllyel a szerződések megkötése időpontjában nem rendelkezett, ezért az óvadék kezelésére vonatkozó szerződés jogszabályba ütközik, és mint ilyen a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. Az egységes - a hitelezést, óvadék nyújtását és értékpapír kezelését magában foglaló - szerződés részleges érvénytelensége estén pedig az egész szerződés megdől.
Kérte az eredeti állapot helyreállítását, illetőleg amennyiben arra nem lenne lehetőség, mert az értékpapírok időközben értékesítésre kerültek, az alperesek 37 104 628 Ft és kamatai megfizetésére való kötelezését.
A kártérítésre irányuló keresetét az alperesek szerződésszegésére alapította. Álláspontja szerint nevezettek szerződésszegést követtek el azzal, hogy "a náluk letétbe helyezett és általuk kezelt" értékpapír portfóliót nem likvidálták haladéktalanul, amikor annak értéke a meghatározott fedezeti színt alá csökkent, illetőleg a hitelszerződés előírásai szerint az I. r. alperes nem mondta fel haladéktalanul a hitelszerződést. A likvidálási kötelezettséget a lombard hitelek egységes konstrukciói elnevezésű okirat tartalmazta, amit az alperesek a szerződés mellékleteként adtak át a részére. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem hallgatta ki N. Z. tanút, aki a felperes által e körben előadottakat igazolta volna. Végezetül előadta, hogy a szakértői vélemény nem volt alkalmas a viszontkereseti követelés összegszerűségének meghatározására, új szakértő kirendelését kérte, ezt azonban az elsőfokú bíróság nem teljesítette.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy a perbehozott szerződések sem egyenként, sem együttesen nem minősülnek befektetési hitelezésre irányuló jogügyletnek, az alperesek ugyanis nem működtek közre a felperes értékpapírokkal kapcsolatos tevékenységében, az Épt. 3. §-a (2) bekezdésének 3. pontjában meghatározott módon. A portfólióba tartozó egyes értékpapírok cseréjénél a II. r. alperes a felperes megbízása szerint bizományosként járt el, egyébként a felperes már a perbeli hitelszerződést megelőzően is ügyfele volt a brókeri tevékenységet folytató II. r. alperesnek.
Vitatta a perbehozott szerződések semmisségét, továbbá, hogy felróható magatartást tanúsított volna, amellyel a felperesnek kárt okozott. Állította, hogy a lombard hitelek egységes konstrukciói című okirat nem volt a szerződés része.
A fellebbezés nem alapos.
A per adatai alapján nem volt bizonyított, hogy a felek a köztük létrejött szerződésekkel a befektetési hitelezési szerződésüket leplezték, amely viszont engedély hiányában semmis.
Az 1996. évi CXI. törvény 3. §-a (2) bekezdésének 3. pontja szerint befektetési hitel: az ügyfél értékpapír vásárlásán keresztül megvalósuló befektetéshez nyújtott kölcsön, ha a hitelt nyújtó részt vesz az értékpapír ügylet lebonyolításában. Ebben a körben a felperes azt állította, hogy az I. r. alperes által nyújtott hitelből az általa meghatározott feltételek szerint vásárolt belföldi értékpapírokat, közelebbről, hogy az I. r. alperes döntötte azt el, hogy mikor, milyen értékpapírt kell beszereznie. Ezt az előadását a felperes - bár a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a bizonyítási kötelezettség őt terhelte - az alperesek tagadásával szemben bizonyítani nem tudta. Az iratokból annyi volt megállapítható, hogy az I. r. alperes 20 millió forint összegű hitelkeretet bocsátott a felperes rendelkezésére, - amelyet később 40 millió forintra emeltek fel - forgóeszköz finanszírozása céljából. A keretből a felperes által valamely összeg lehívására akkor kerülhetett sor, ha az addig már nyújtott kölcsönöknek és járulékainak 145%-os értékpapír fedezete volt, és ezt a II. r. alperes az - értékpapírok kezelője - írásban igazolta. A szerződés biztosítékául egyrészt nemcsak a kölcsönből vásárolt értékpapírok szolgáltak, hanem a felperes a hitel folyósításakor már meglévő értékpapír állományát is óvadékként lekötötte, másrészt nem volt adat arra, hogy az alperes a kölcsön felhasználását - a portfolió összetételét illetően - feltételhez kötötte. Az értékpapír portfólió összetételében történtek változások, ezekre azonban a felperes és a II. r. alperes között már korábban is meglévő értékpapír-bizományosi szerződés alapján került sor. A perben arra nem merült fel értékelhető adat, hogy az I. r. alperes részt vett volna az értékpapír ügyletekben, ennek hiányában viszont az Épt. 3. §-a (2) bekezdésének 3. pontjában írt befektetési hitelezés törvényi tényállási elemei nem valósultak meg.
A hitelszerződés érvényessége szempontjából annak a körülménynek nincs jogi jelentősége, hogy a II. r. alperes rendelkezett-e Felügyeleti engedéllyel az értékpapír letétkezelői és értékpapír kezelői, valamint ügynöki tevékenység folytatásához. Az iratokból egyébként megállapítható, hogy a II. r. alperes rendelkezett az általa végzett tevékenységhez szükséges Felügyeleti engedéllyel. Az Állami Értékpapír Felügyelet még az 1990. évi VI. törvény (régi Értékpapír törvény) rendelkezései szerint adta ki a II. r. alperes jogelődje, a K. Kft. részére az 1990. október 19-én kelt ÁÉF/70.030/90. számú határozatában az értékpapír bizományosi, az értékpapír kereskedelmi és az értékpapír forgalomba hozatali tevékenység végzésére a Felügyeleti engedélyt. A törvény 3. §-ának f) pontja határozza meg az értékpapír bizományosi tevékenység fogalmát, eszerint az értékpapír bizományosi tevékenység, amelynek során a bizományos megbízás alapján, saját nevében más személy javára (számlájára) történő értékpapír adásvételi tevékenységet végez. A j) pont szerint az értékpapír-letétkezelői tevékenység, amely során a letéteményes, a letevő részére az értékpapír időleges megőrzését, és a letéti őrzéshez kapcsolódó kezelését, így különösen a kamat, az osztalék és a törlesztés beszedését vállalja. A k) pont értelmében értékpapír kezelői tevékenység, amely során a kezelő az értékpapír birtokosának megbízása alapján a kezelésébe adott értékpapír értékének megőrzése, illetve az elérhető legnagyobb hozam biztosítása érdekében elvégzi a kamat, az osztalék és a törlesztés beszedését, valamint a kezelésébe adott értékpapírok közül egyes értékpapírokat bizományosként értékesít. A törvény fenti rendelkezése tehát a kezelést és a bizományosi tevékenységet egymást kisegítő, egymást feltételező tevékenységként szabályozza. A törvény 4. §-ának (2) bekezdése szerint a Felügyelet hatásköre a törvény hatálya alá tartozó értékpapírok nyilvános forgalomba hozatalának és forgalmazását, valamint a tőzsde működésének felügyeletére terjed ki. Nyilvános forgalomba hozatali tevékenység alatt a törvény 3. §-a szerint a nyilvános ajánlattételt, a jegyzést és a nyilvános kibocsátást; forgalmazási tevékenység alatt pedig az értékpapír forgalomba hozatalát, az értékpapír kereskedelmi tevékenységet és az értékpapír bizományosi tevékenységet kell érteni. A törvény 11. §-ának (1) és (2) bekezdése tartalmazza, hogy egy kft. milyen feltételek mellett kaphat engedélyt értékpapír forgalomba hozatalára, illetőleg kereskedelmi és bizományosi tevékenység végzésére. Nem tartalmaz azonban olyan rendelkezést, amely az értékpapír letét-kezelői és az értékpapír-kezelői tevékenység folytatásához szükséges engedély kiadásának feltételeit szabályozná. A törvény 11. §-ának (2) bekezdése szerint bizományosi tevékenységre jogosító engedélyt az a korlátolt felelősségű társaság kaphat, amely többek között a bizományosi tevékenységet kizárólagos tevékenységként fogja végezni. A (4) bekezdés a) pontja szerint a kizárólagos bizományosi tevékenység nem zárja ki az értékpapír forgalmazásához kapcsolódó egyes tevékenységek, így különösen a befektetési, tanácsadási, az értékpapír-letétkezelői, és az értékpapír-kezelői tevékenység folytatását. A fenti jogszabályhelyek egybevetéséből tehát az állapítható meg, hogy a jogszabály az értékpapír letétkezelői és az értékpapír kezelői tevékenységet a bizományosi tevékenységhez szorosan kapcsolódó, azzal szervesen összefüggő tevékenységnek tekinti, így az értékpapír bizományosi tevékenység végzésére adott felügyeleti engedély kiterjed az értékpapír kezelői és értékpapír-letétek kezelői tevékenység végzésére is. Ez állapítható meg egyébként a törvény 11. §-ához fűzött indokolás (1) bekezdésének utolsó két mondatából is. Amennyiben ezért a II. r. alperesnek a szerződések megkötése időpontjában volt bizományosi tevékenység folytatására jogosító engedélye, úgy volt engedélye az értékpapír kezelői és az értékpapír letétkezelői tevékenység végzésére is. A régi Értékpapír törvény az értékpapír ügynöki tevékenységet nem szabályozta, ezért az erre vonatkozó engedély hiányát a felperes a II. r. alperes vonatkozásában alappal nem sérelmezheti. Az új értékpapírtörvény - az 1996. évi CXI. törvény - 1997. január 1-jén lépett hatályba. Az új értékpapírtörvény XII. részének átmeneti rendelkezései szerint a II. r. alperesnek 1997. december 31-éig volt jogi lehetősége arra, hogy a tevékenységét korlátolt felelősségű társasági formában folytassa, ezt követően részvénytársasággá át kellett alakulnia, és egyben a tevékenységi körét, mint részvénytársaságét újra kellett szabályoztatnia. Az erről szóló igényt 1997. december 31-éig a Felügyeletnek be kellett jelentenie. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet 73.047/1998. számú, 1998. augusztus 10-ei határozatából megállapítható, hogy a II. r. alperes egyrészt az átalakulási, másrészt pedig a bejelentési kötelezettségének még 1997-ben eleget tett. Ebben a határozatban a Felügyelet megerősítette, hogy a II. r. alperes 1990. október 11-től kezdődően jogosult volt értékpapír-bizományosi és értékpapír-kereskedelmi tevékenységet folytatni. A kifejtettek szerint sem a hitelszerződés, sem pedig az óvadéki szerződés érvénytelenségét a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján megállapítani nem lehetett.
Alaptalan volt a felperesnek a kártérítés fizetésére irányuló keresete is.
A felperes az I. r. alperes szerződésszegését abban jelölte meg, hogy 1998. május 18-án vagy azt követő napokban nem mondta fel a vele kötött hitelszerződést, illetőleg a II. r. alperes - bár azt a "Lombard hitelek egységes konstrukciói" című irat 13. pontja előírta nem likvidálta a nála lévő portfóliót. A hitelszerződés 8.5. pontja szerint a bank azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést, ha a szerződés 1. számú mellékletét alkotó óvadéki szerződés 4. pontjában foglalt letét-feltöltési kötelezettségét az adós elmulasztja teljesíteni. Már a szerződés szövegéből is megállapítható, hogy a hitelező nem köteles az azonnali hatályú felmondás jogával élni, maga dönti el, hogy vállalja-e a szerződés fenntartásával járó nagyobb kockázatot. A felmondás joga a Ptk. 525. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint is csupán a hitelező részére biztosított lehetőség, ami nem jelent egyúttal olyan kötelezettséget is, amelynek elmulasztása reá nézve hátrányos jogkövetkezményeket vonna maga után az adós vonatkozásában. Az a körülmény, hogy az I. r. alperes a részére a szerződésben biztosított azonnali hatályú felmondás jogával nem élt, a felperessel szembeni kárfelelősségét nem alapozza meg.
A II. r. alperes sem tanúsított felróható magatartást azzal, hogy a felperes által reábízott portfóliót 1998. május 18-án nem likvidálta. Tény, hogy a lombardhitelezés egységes konstrukciói című irat 13. pontja tartalmazta a likvidációt. Az egységes konstrukció azonban csak akkor vált volna a szerződés részévé, ha a szerződésben a felek erre mint a szerződés részére kifejezetten utaltak volna. Az óvadéki szerződésben azonban erre vonatkozó utalás nem található, annak a körülménynek pedig, hogy a felperes ehhez az irathoz milyen módon jutott hozzá, az ügy mikénti elbírálása szempontjából nincs jogi jelentősége. Csupán utal rá a Legfelsőbb Bíróság, hogy 1998. május 26-án a felperes egy nyilatkozatot adott, amelyben vállalta, hogy ha a továbbiakban a tőzsdei áresés következtében a hitel fedezettsége 140% alá csökken, úgy az értesítéstől számított 24 órán belül, vagy feltöltéssel, vagy részleges értékesítéssel helyreállítja az előírt fedezeti szintet. Ezt követően 1998. augusztus 27-én az I. r. alpereshez írt levelében kérte, hogy a fennálló lombardhitel szerződés alapján az I. r. alperes vegye át a H. Rt.-nél lévő, itt felsorolt értékpapírjait. Az átvétel céljául azt jelölte meg, hogy a feltöltési kötelezettségére megfelelő időtartamot biztosítson, és egyúttal megjelölte, hogy a feltöltést milyen forrásokból kívánja elvégezni. A fenti nyilatkozatból és levélből az állapítható meg, (13/A/7. és 13/A/8.) hogy a felperes maga sem kívánta még 1998. augusztus 27-én sem a portfóliójának a likvidálását.
Alaptalanul sérelmezte a felperes a viszontkeresetben megítélt követelés összegszerűségét. A viszontkeresetnek történő helyt adást az elsőfokú bíróság kellőképpen megindokolta a döntését B. J. igazságügyi könyvszakértő szakértoi véleményére alapította, a döntés helyes indokait a Legfelsőbb Bíróság megismételni nem kívánja.
A kifejtettekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítélete helyes, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gf.I.30.263/2002.sz.)